Heves Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-17 / 40. szám
HÍRLAP, 1994. február 17., csütörtök HORIZONT 7. Hevesi mérleg'93 Enyhült a feszültség a munkaerőpiacon Napjaink egyik sorskérdése a munkanélküliség. A jelentőségét csak az tudja igazából felmérni, akinek már ott kellett hagynia az éveken át megszokott, szinte „második otthonná” vált munkahelyi légkört, s járkálni egyik helyről a másikra állás után. Nem is beszélve a pályakezdők nehéz helyzetéről, akik még meg sem tapasztalhatták az értelmes munka örömét. A gondok élnek, de az elmúlt évben mintha megindult volna egyfajta enyhülési folyamat. Ezt a tendenciát a Heves Megyei Munkaügyi Központ statisztikai adatai is alátámasztják. 1993. december végén a megyei munkaügyi központben 23 ezer 011 állástalant tartottak nyilván, ez a szám 1900fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Az egri térségben él a munkanélküliek 29 százaléka, a gyöngyösiben és a hatvaniban 20-20 százalék, minden hetedik állástalan a hevesi körzethez tartozik, Füzesabony környékén él 10, és Péter- vására körzetében 6 százalékuk. A munkanélküliek csoportján belül legjelentősebb a szakmunkások rétege, mintegy 39 százalék, a betanított munkások és hasonló tevékenységre vállalkozók az állomány több mint egyötödét adják, 24 százalék a segédmunkás, és szellemi munkára pályázik az érintettek 15 százaléka. Nőtt az állástalanok között a fiatalok aránya, amelyben jelentős szerepet játszott a pályakezdő munkanélküliek csoportja. A nyilvántartott munkanélkülieknek mintegy 26 százaléka nem érte el a 25. évét. A frissen végzett diákok közül a munkaügyi központokban az év végéig 2845-öt vettek nyilvántartásba. Közöttük kissé csökkent a szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezők száma, és emelkedett a szakközépiskolát végzetteké. A gimnáziumokban érettségizettek kilátásai sem javultak tavaly. Ösz- szességében véve a fiatalok munkaerőpiaci helyzete az előző évihez képest romlott, 1993. december végén 10 százalékkal több regisztrált pályakezdőt tartottak nyilván a közvetítőhelyek, mint egy évvel ezelőtt. Az elmúlt évben munkanélküli-ellátásban részesülők száma folyamatosan csökkent, a lejárt ellátási idejű állástalanok száma nőtt, egész évben 10.051 -en kerültek ki a munkanélküli-ellátásból. Az érintettek az önkormányzatoktól kaphattak jövedelempótló támogatást. Az 1993. év statisztikai adataihoz Kisgergely Istvántól, a Heves Megyei Munkaügyi Központ igazgatójától kértünk kommentárt: — A romló tendenciát mutató adatok mellett szeretném kiemelni például az egyik legjelentősebb mutatószámot:'93-ban kirendeltségeink 8183 állástalan újbóli munkába állásához nyújtottak segítséget, közülük 912 pályakezdő is munkahelyet talált. Az előző évben ez a szám 6 ezer körül volt, így a fejlődés jelentősnek mondható. A bejelentett álláshelyek száma nem nőtt, csupán annyival lett több, ameny- nyivel többet saját magunk feltártunk. Összességében véve havonta ezer álláshely volt, ebből a mi segítségünkkel töltöttek be 6-700-at. Szintén jelentős még, hogy országos szinten az üres álláshelyek átlagos hossza napokban számolva 30-40, míg nálunk mindössze 15-16 nap. Ez is a közvetítői, tanácsadói munka javulását mutatja. A szervezetünk már nem egyszerűen segélyező szerepet tölt be, hanem egyre inkább képes egyfajta humánszolgáltatást nyújtani. — Valamiféle szervezeti átalakítás is végbement ennek érdekében önöknél? — Korszerűsítettük a szervezeti felépítésünket. A kirendeltségeken működik egy közvetítői-tanácsadói blokk, emellett pedig egy nagyobb létszámú hatósági ügyintézői blokk, ahol a visszatérő ügyfelekkel, a jövedelempótló támogatásokkal és általános pénzügyi dolgokkal foglalkoznak. így sikerült elérni, hogy a kirendeltségeken csökkent a várakozási idő, és akiknél a motiváltság erős az elhelyezkedésre, azokkal a közvetítők több ideig tudnak foglalkozni, ők intézik az átképzéseket, a pszichológiai, pályaalkalmassági vizsgálatra irányítást. — Mennyire érezhető a privatizáció hatása a megye foglalkoztatási helyzetében? — A gyengén működő, nehézségekkel küzdő cégeknél voltak jelentős elbocsátások, de a jól gazdálkodó, piacképes termékeket gyártóknál még az is előfordult, hogy bővítették a dolgozói létszámot. Általában véve azt tapasztaltuk, hogy a leépítések üteme az elmúlt évben mérséklődött. — A munkanélkülieket foglalkoztató vállalkozásoknak nyújtott kedvezmények elérték a céljukat? — Az úgynevezett aktív eszközeink közé tartoznak a munkahelyteremtés, a munkanélküliek tartós foglalkoztatásának támogatása, vagy a munkanélküliek vállalkozóvá válásának támogatása. A szerződések végrehajtására, amelyeket ezen formák keretében kötünk, nagyon odafigyelünk. A múlt évi teljes körű ellenőrzésünk csupán nagyon kis százalékban tárt fel hibát. — A közhasznú munkavégzés is egyre népszerűbb lesz, igaz? — Egyre szélesebb körben veszik igénybe a lehetőséget. Míg 1992-ben 66 munkáltató 607 munkanélkülit foglalkoztatott ebben a formában, tavaly már 171 munkaadó 1006 dolgozó esetében használta ki a lehetőséget. Ma már nemcsak a hagyományos kommunális, közszolgáltatási tevékenységre korlátozódik a közhasznú munka, hanem az oktatás, környezetvédelem, szociális és egészségügyi ellátás területén is jelentkeznek igények. — Hogyan értékeli a munka- nélkülieket „istápoló” szervezetek tevékenységét a megyében? Milyen a kapcsolatuk a JOB- klubbal, vagy a gyöngyösi Munkanélkülieket Gondozó Társasággal? — A mi érdekünk az, hogy minél több szervezet foglalkozzon a munkanélküliség problémájával. Minden támogatást, amit csak módunkban áll, megadunk nekik. — Mire számítanak 1994-ben a munkaerőpiacon? — Ha a gazdaság alapfolyamataiban nem lesznek jelentős elmozdulások pozitív vagy negatív irányban, akkor mérsékelt csökkenésre számítunk a munkanélküliség terén. Ha jelentősebb fellendülés következik be, akkor a munkanélküliség csökkenése nagyobb mértékű is le- het.'93-ban Heves megyében közel kétezer fővel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma, az idén is hasonlót várunk. — Melyek a legfontosabb céljaik erre az évre? — Az előbb említett úgynevezett aktív eszközökre ebben az évben is van 400-500 millió forintunk, amelyből legalább a közhasznú munkát, az átképzéseket és a munkanélküliek tartós foglalkoztatásának támogatását szeretnénk fedezni. Emellett persze továbbra is támogatjuk a munkahelyteremtő beruházásokat, a korengedményes nyugdíjazásokat és a részmunkaidős foglalkoztatást. El szeretnénk érni ebben az évben, hogy a munkaügyi szolgáltatás tovább humanizálódjon. Munkatársainkat folyamatosan képezzük, és igyekszünk javítani a kirendeltségeink ■— különösen a gyöngyösi és a hatvani — személyi és tárgyi feltételeit. Már a múlt évben kialakítottuk azt a követelmény- rendszert, amit a szervezetünkben mindenki fölvállal, ez az „Álláskeresők Chartája”. Leírtuk benne, hogy mit vállalunk az ügyintézés során, és mit várunk el az ügyfeleinktől. Ehhez a követelményrendszerhez szeretnénk megteremteni a megfelelő körülményeket, hogy a kirendeltségeinket felkeresők meg legyenek elégedve a szolgáltatásunkkal. Molnár G. Krisztina Drága elefántcsont-királynő Világszínvonalú gyűjteménynek örvend a közelmúltban tíz- esztendősként ünnepelt Heves városa. Az 1989-ben alapított Sakkmúzeumben ugyanis műremekszámba menő játékfigurákat és táblákat őriznek. Dobroviczky Ferenc, a kollekció gondozója maga is kiemelkedő játékos volt, amíg el nem vesztette szeme világát. Később trófeák, dokumentumok és fényképek gyűjtésének szentelte életét, nem feledkezve meg a sakk-műalkotásokról sem. így jutott birtokába egy egzotikus tanzániai faragott készlet, a testvérváros ajándékaként egy breganzei olasz porcelánjáték, s a kétségtelenül legértékesebb — felvételünkön —, különösen drága nyersanyagnak számító, elefántcsontból kézzel faragott alkotás, amelyet a Londonban élő magyar származású George Bo- kody ajándékozott a múzeumnak. (Fotó: Gál GÁbor) 50.000 évvel ezelőtt élt a pekingi majomember A Drakosta-hegyen, Pekingtől délkeletre, az ásatások során a régészek megtalálták a pekingi majomember csontvázát (Sinanthropus Pekinses), aki 50.000 évvel ezelőtt élt a hegyi barlangban. Szinte hihetetlennek tűnik, mert olyan hosszú ez az idő. Itt jön a csoda, hála az emberiség munkálkodásának, ami szünet nélkül átformálta a természetet, de saját magát is. A hegyi barlangban talált csontváz azt mutatja, hogy általában hasonlított a mai modern emberhez. Egy varróeszköz, csontból Habár ebben az időben még az ember kőeszközöket használt, mégis már itt is a technika óriási fejlődést mutatott. Ezeket a kő használati eszközöket már szép formákra is készítették el. A legfontosabb az volt, hogy ők már képesek voltak elkészíteni munkaeszközeiket állati csontokból és szarvakból. A csonttárgyakból elkészített munkaeszközök sokkal hasznosabbak voltak, mint a kőből elkészítettek. A hegyi barlangban az emberek felfedeztek varróeszközöket, amiket használtak az ősemberek. Ezeknek a hossza két hüvelyk volt, nagyon élesek voltak, és átfúrták még a kőtárgyakat is. A régészek úgy vélik, és ez a leghihetőbb, hogy ezekkel az eszközökkel még ruhát is tudtak varrni. A fentiek alapján tehát nem maradtak ruhátlanok. Vadászatról és halászatról Az ősember már ügyesen halászott és vadászott. Ebben az időben már tudtak készíteni lándzsahegyet állati csontból, szarvból, és azt kötötték át egy hosszú faboton. így az elkészített lándzsa már hosszú volt. Ez már óriási fejlődés, mert a kezüket jóval meg tudták hosszabbítani, méghozzá többszörösére. Itt jön a további fejlődés, tudtak már készíteni horgászvillát állati csontból. Ezzel már könnyű volt halászni. Az eszközök elkészülte előtt az ősember csak kézzel tudott halászni vagy gyűjtögetni az iszapból, hogy enni tudjon. Ezekkel az eszközökkel már-sok halat tudtak fogni a tavakban, patakokban. A hegyi barlangban a régészek már felfedeztek díszítéseket is. Ezek a díszítések he- ringcsontokból, tigrisfogakból voltak. Már az ősember is tudta, hogy a tigris kegyetlen állat, a róka pedig ravasz. A hegyi barlangban az ősember már jó minőségű munkaeszközöket tudott készíteni, amikkel már lehetett halászni, és ki tudta egészíteni a maga számára az ennivalót. Már nyakláncot is... A hegyi barlang falain már találtak díszítéseket is, ami hathatósan bizonyítja, hogy már ott is folyt a termelés. Ha már megszerezték a napi élelmet, akkor hozzákezdtek a lakóhelyük, a barlang díszítéséhez. Mindezek alapján bizonyosan el tudjuk mondani, hogy az ősember is díszítette azt a helyet, ahol élt. Nagyon érdekes, hogy a régészek találtak a barlangban kicsi kamrácskákat, ahová az ősember eltemette halottak. Már akkor is megőrizték a halottak emlékét. A rokonok őröket állítottak a halottak teteme mellé, hogy megvédjék a vadállatok támadásaitól. Itt már megmutatkozik, hogy nekik is volt kultúrájuk. Az ásatások során a régészek találtak egy helyi barlanghoz közel egy asszonyi csontvázat is, akinek a nyakán gyöngyfüzér volt. A gyöngy át volt fűzve, és azon volt állati fog, halcsont, továbbá kagyló. Ez volt tehát az ősember nyaklánca. Ma a Drakosta-hegyen kiállítás és múzeum van... Eszperantóból fordította: id. Zakar János Erdélyi levél Ha égi fénysugár hatolna be a telkekbe... Lehet, hogy egyesek számára megdöbbentő, amit mondok, tudniillik, hogy nem szeretjük, nem szeretem a fénytengert, a pazar, a látást szinte sértő kivilágítást, a fénykoszorúkat és -láncolatokat, a színesre festett villanyégők ezreit! Pedig szeretnünk és szeretnem kellene, hiszen itt, Erdélyben, Romániában a régi rendszer idején a szó szoros és átvitt értelmében is sötétségben neveltek minket. Emlékszem, jó húsz évvel ezelőtt, újságíróként megtett első külföldi (nyugati) utam befejeztével csakhogynem a hideg rázott attól a várható látványtól és szegényes pusztaságtól, ami Bukarestben fogad majd engem. A közép-európai város szinte bénító, alaposan felkavaró fényvarázsa után leszállni egy majdhogynem háborúra emlékeztetőén elsötétített város repülőterén... Begépkocsizni a városba, abba a városba, amelyet a két világháború között oly előszeretettel neveztek Kelet Párizsának. Nem is hiányzott innen a Diadalív, néhány széles, szép sugárút, több kis erdőkkel szegélyezett sétány, s tucatnyi nyugati stílusú középmagas épület! De a fény... Az a szó legenyhébb értelmében is elszomorító volt. Tíz villanyoszlop közül hármon ha égett egy-egy gyenge villanykörte, a kirakatok — felső parancsra — sötétek voltak, a neonreklámokat — ugyancsak olyan parancsra — mindenütt kikapcsolták, sőt le is szerelték, jobb időkre tartalékolva azokat. Este már a villanyrendőrök is csak sárgán villogtak, a korszerű tízemeletes épületben pedig, ahol laktam (s amely, csak úgy mellékesen, a földig omlott az 1977-es földrengéskor), bizonyos törvények kijátszásával világított a lépcsőházban egy-két 25-ös égő. Akkori lakásomban pedig csak a gyertyaégős éjszakai olvasólámpa égett, mert nagyobb villanykörtét — azt hiszem szántszándékkal — nem árultak az üzletekben. Szóval emberileg minden okom meglenne ahhoz, hogy most élvezzem a januárra is átnyúlt pazar karácsonyi és újévi kivilágítást. „Szeretett” polgár- mesterünk mindent megtett azért, hogy elkápráztasson bennünket, s ha megbízatása lejárta után mást talán nem is jelenthet megvalósítás és fejlesztés címén, hát ezt a fénytengert — az etnikumközi gáncsoskodások mellett — sikerei rovatában könyvelheti majd el. Talán ezért sem szeretem ezt a különös fényt. Amikor e sorokat a kis olvasólámpa gyér fénye mellett írom, az az érzésem, hogy jobban járnék, ha az ablakhoz mennék, s a beáramló utcai fény világánál rónám a betűket. Takarékoskodhatnék is saját zsebemre s a helyi igazgatás szomorúságára, hiszen a sok tízezer elpazarolt kilowattórát nekik kell majd — persze, az állampolgárok zsebéből — megfizetniük. A számunkra szokatlan, csakhogynem bántó „fénytengerrői” közben más dolgok is eszembe jutnak, más dolgok, amelyek — véletlen-e? — ugyancsak kapcsolatban állnak a fénnyel. Istenem, milyen jó is lenne, ha az emberi elme, az ész, az agyteker- vények sokasága „úszna” egy kicsivel több, vagy sokkal több fénysugárban, milyen jó lenne, ha a pazar kivilágítás fénnyel töltené meg az emberi szíveket és lelkeket is! Milyen pazar lenne, ha egyeseket, köztük a hatalmasokat vagy az „öndeklarált” nagyságokat kerítené hatalmába — valamilyen égi csoda folytán — ez a sok ezer kilowattnyi fénytenger! Ha megvilágosodnának mindazok, akik — saját maguk által be nem ismert — idült lelki zavarokkal küszködnek, ha valami égi fénysugár hatolna be azoknak a leikébe, akik nép- és fajgyűlöletben lelik örömüket, akik dicső fegyverténynek tartják, ha megbánthatnák, valamivel „szíven szúrhatnák” más nyelven beszélő vagy másképp gondolkodó embertársaikat, akiket igen ártalmas és lelket romboló nemzeti gőg kerített hatalmába, akik segítségnyújtás helyett rátaposnának az elgáncsolt és hanyatt esett emberre, akik azért takarnák el szemük elől a fénysugarat, hogy ne lássák, ne vegyék észre a meggyötört, a kemény és igaztalan szavakkal kettétört embereket... Különös és furcsa, hogy sokunkat itt, Erdélyben bizony zavar a díszkivilágítás, a szabadjára engedett wattok, kilo- és megawattok fényözöne. A sötétségből éppen felkelni és felemelkedni akaró ember szeme csak fokozatosan szokik a fényhez. Az erős fény valahogy olyan, mint a nyári zivatar fejünk felett cikázó villáma: bedugjuk a fülünket, mert félünk a hatalmas csatta- nástól. Félünk most is. Behunyjuk a szemünket, mert — tudjuk, érezzük — ez a fény, ez a sok ezer színes égő takarni akar valamit: talán nyomorúságunkat, talán reménytelenségünket, talán félelmünket, talán elhagyatottsá- gunkat és elcsigázottságunkat, talán... Félünk, rossz az előérzetünk ezektől a fényszóróktól, ettől a hirtelen reánk zúdult „fénytengertől”! Szemünk a még láthatatlan és nem létező szögesdrótokat is látni véli... A mozgatható és irányítható fényszórókkal együtt! Okos György
