Heves Megyei Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-20 / 16. szám
HÍRLAP, 1994. január 20., csütörtök BŰNÜGYI KALEIDOSZKÓP 9. Megelőzési tanácsaink Legyünk óvatosak az autóeladásoknál Elszaporodtak kis hazánkban az autópiacok, s ezzel együtt sajnos, gyarapodtak azok a bűntények is, amelyeknél nehezen bizonyítható a bűnös szándék. Hasznos tehát tudni, milyen csalfa trükköket hogyan hárítsunk el. Ebben segít nekünk Kakuk György r. őrnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt bűnmegelőzési főelőadója. — Mely módszerekkel kísérleteznek a tapasztalatok szerint a magukat vevőknek álcázó bűn tevők? — Igyekeznek olyan helyzetet teremteni a gépkocsi adásvételénél, hogy az kizárólag nekik legyen megfelelő, kedvező. Először is arra számítanak, hogy az eladó egyedül árulja járművét. Ezért vagy több társukkal jönnek, vagy a kipróbáláskor csatlakoznak hozzájuk többen. Ez már elég egyfajta pszichikai nyomás gyakorlásához. Az is biztos ilyenkor, hogy a vásárlók közlik: nincs elég pénz náluk. — Ez miért érdekes? — Ekkor következik az, hogy megkérik az eladót, menjen velük a közelben lévő lakásra, ahol nyugodtan megírhatják a szerződést, és ott a vételárat is mindjárt kifizetik. Megíratják a megállapodást a kocsit áruba bocsátóval, leszámolják a pénzt, elismertetik annak átvételét, átveszik a forgalmi engedélyt és a kulcsot. A szintén aláíró tanúk persze, ugyancsak a „vevő” ismerősei, családtagjai közül kerülnek ki. — Mi ezzel a gond? — Ami ezután jön: fenyegetéssel visszaveszik az autó vételárát, és az illető ott marad kocsi és pénz nélkül, egy szerződéssel a kezében. Nehezen tudja bizonyítani majdan, hogy nem kapta meg a vételárat, hiszen a bűnözőknél ott van az eladó által írt paktum egy példánya, a pénz átvételének elismerése, és mindezt tanúk is igazolják. — Akkor hogyan kerülhető el, hogy bűnös szándékú, „trükkös urak" csapdájába kerüljünk? — Az egyik legfontosabb, hogy ne egyedül árulja autóját senki, kérjen meg valakit, aki segít. Az adásvételi szerződést sosem szabad a vásárló lakásában, vagy ismeretlen helyen megkötni, a hitelesítéshez pedig mindenképpen megbízható tanúkat kell keresni. Nem árt elkérni a vevő személyi igazolványát, hogy adatai ösz- szevethetők legyenek a megállapodásban feltüntetettekkel. Jó, ha az autójukat eladni szándékozók a kocsi kulcsainak és a forgalmi engedélynek az átadásához kötik a vételár átvételét és annak elismerését. — Megtörténhet, hogy erre esetleg már végképp nincs módja az eladónak... — Talán a leglényegesebb dolog: bármely gyanús körülmény vagy érezhető kényszer esetén idejében el kell állni az adásvételtől. Egyébként szeretném kérni, hogy akik hasonló ügyletről szereznek tudomást a környezetükben, jelezzék a rendőrségen. Saját magukat és autóstársaikat óvhatják ezzel. (-y) Életveszélyes autő-dromedárok Az idei esztendőnek is megvan már a tömeges tragédiája. A ta- szári autóbuszos szerencsétlenség — amelynek eddigi híreink szerint tizenkét halálos áldozata van — egyebek mellett arra hívja fel a figyelmet, mekkora felelősség közlekedni a súlyos árukkal, termékekkel dugig megrakott teherjárművekkel, még inkább szerelvényekkel. Az, aki gyakran részt vesz a közúti forgalomban, sokszor méltán aggódik, ha akár a saját sávjában, akár a szemben haladók között ilyen autó-dromedá- rokat pillant meg. Nemegyszer bizony eljátszik a gondolattal, vajon nem épp akkor lendül-e mozgásba a plató méreteit jócskán meghaladó méretű rakomány, amikor gépkocsijával mellé, mögé, netán elé ér. Az ember persze, legtöbbször tudja azt is, mi az oka a nem igazán szabályos rakodási módnak, a KRESZ előírásait megszegő sebességválasztásnak. A sietséget sok esetben a megélhetési kényszer diktálja, mint például a Bükkáb- rányból Visontára lignitet szállítóknál, hiszen nem mindegy, milyen teljesítményt tudnak felmutatni. Annál többször tapasztalni viszont a nemtörődömséget, az „úgyis én vagyok az erősebb” — elv érvényesülését. Jelentősen közrejátszik az ilyesfajta baleseteknél — tudniillik meglehetősen nagyszámú fiatal kénytelen a so- főrködést vállalni — a rutintalanság! Nem hétköznapi, szokatlan szituációban vagy egyszerűen nem képesek felmérni e monstrumok irányítói, hogy miként cselekedjenek, vagy a lehető legrosszabb megoldást választják. Márpedig ha egy-egy alapoEz a busz is egy teherautóval „találkozott" Füzesabony előtt. Szerencsére nem történt komolyabb baj... san telipakolt kamion, illetve pótkocsis IFA fölött a vezetője elveszti az uralmát, akkor bizony nem nagyon marad a környezetében járó autósoknak esélyük arra, hogy ép bőrrel megússzák az egészet. Újra csak említést kell tenni a nagyfokú felelőtlenségről, ami az írás elején szóvá tett taszári esetre ugyancsak jellemző. Tudjuk az elsődleges vizsgálatok után, hogy útközben megbontották az Ausztriában precízen elhelyezett rakományt, tudjuk azt is, hogy a 22 éves ifjú sofőr túllépte az ilyen pótkocsis szerelvények esetében megengedett sebességet. Az is ténynek látszik, hogy az autóbusz vezetője sem tartotta be a számára előírt gyorsasági maximumot. A vizsgálat persze, még sok minden másra is ráirányíthatja majd a figyelmet... Nem volt kellően körültekintő és óvatos annak a szénnel megrakott IFA-nak a gazdája sem, aki legutóbb vasárnap járművével egy veszteglő autóbuszba szaladt bele. A nagy köd sem jelenthet komoly mentséget annak, aki ilyenkor is kimerészkedik az útra... Egészen elképesztő figyelmetlenségre is volt sajnos példa: egy Egerhez közeli faluban kamion szabadult el a lejtős utcán, mert a pilótája nem ékelte ki a kerekeit a kirakodás idejére. A következmény: néhány kidőlt villanyoszlop, a trafó tönkremenetele, emiatt pedig rengeteg háztartási gép és tömegtájékoztatási eszköz használhatatlanná válása... (Fotó: Perl Márton) Az Országos Rendőr-főkapitányság illetékese a taszári tragédia után azonnal intézkedett, hogy ezentúl ellenőrizni kell a tehergépkocsik rakományainak biztonságát, e járművek haladási sebességének folyamatát, s ha szükséges, keményen büntessék meg a szabályokat megkerülő- ket. Helyénvaló is ez, de felmerül a kérdés: eddig miért nem léptek fel ennyire határozottan a száguldozó (szerencsére kisebbséghez sorolható) teherautósokkal szemben?! Igaz, a nehéz kocsikon kenyerüket keresők egy részének is el kell gondolkozniuk azon, vajon megéri-e megszegni az előírásokat, szembenézni ne adj isten a fájdalmasan zokogó hozzátartozókkal... Sz. Z. Régi ügyek — kiterjedt vizsgálatok A törvényház falain belül „Háromszor ölt meg, megölöm most én Is” Tizenhárom éves poroszlói eset, a vizsgáló szemszögéből Poroszlón talán még ma is sokan emlékeznek rá: 1981. október 3-án fényes nappal a nyílt utcán verték agyon P. Rudolfot, aki korábban az azóta a büntetését is letöltött elkövetőnek okozott fájdalmat nemegyszer. A tettest a szesz mellett a bosszú is hajtotta azon a napon. Ez az ügy volt az első, amelyet a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének mai bűnügyi helyettese kapott a HRFK vizsgálati osztályára kerülése után. Dr. Orosz Gyula vállalkozott arra, hogy a nem mindennapi eljárást a kiemelt fűvizsgáló szemszögéből mutassa be olvasóinknak. Mielőbb túl akartak lenni az egészen — Tudvalévő, hogy a vizsgálati osztályra már akkor jutnak el a megyei hatáskörbe tartozó bűnügyek, amikor már ismertek a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható személyek. Mi a teendője ekkor a kiemelt fővizsgálónak, mivel kezdi a munkáját? — Parancsnoki döntés alapján kaptam meg vizsgálatra az ügyet — magyarázza elöljáróban dr. Orosz Gyula r. alezredes. — A gyanúsítottak közül már előzetes letartóztatásban volt Horváth Jenő, alias Müller és testvére, Horváth Mihály. Az első tennivaló természetesen az iratok figyelmes és alapos áttanulmányozása. — Netán ez az abban foglaltak betanulását is jelenti? — Nem ez a jó szó rá. Nagyon alaposan ismerni kell kétségkívül az esetet, hiszen ennek hiányában nem lehet a részletekre is kiterjedő, igazán előrevivő kérdéseket feltenni. Nincs fejben te- há' az akta, de tudni kell kötni az o . leírtakat az arcokhoz, a helyszínhez. Ezt persze akkor meg így nem tudtam, mivel kezdő voltam, de ennek megfelelően cselekedtem. Többször is elbeszélgettem a fogdában lévőkkel. — Ők hogyan fogadták az ifjú vizsgálótisztet? — Nekik teljesen mindegy volt, ki az előadó — ezt így nevezik nálunk —, csak lehessenek már mielőbb túl az egészen! — Mennyire számíthatott az előadó a segítőkészségükre, mert ugye, általában nem ez a jellemző? — Az bizonyos, hogy Horváth Jenő, aki az adatok szerint a legtevékenyebb részese volt a halal- okozásnak, beismerő vallomást tett. — Elismerte a felelősségét? — Igen, de mindjárt megpróbálta enyhíteni azzal, hogy mások is ütötték-rúgták az áldozatot. További négy személyt nevezett meg. Utána egy kihallgatásnál újabb változattal állt elő: az anyját és a testvérét már kihagyta... Igyekezett tehát kimenteni a családtagjait. Az anyja egyébként kezdettől fogva tagadta, hogy benne lett volna a Szerencseden ember verésében. Hajánál fogva verte a fejét a betonba — Megtudhatjuk, mi is történt tulajdonképpen 1981. október 3-án délelőtt Poroszlón? — Azon a napon Jenő a testvérével, az anyjaval és a barátaival — miután már több helyen is italoztak — betértek a Tiszavirág nevű étterembe. Ott találkoztak P. Rudolffal, akit Müller kiránci- gált a vendéglátóhely elé, és útötte-verte, majd rugdosta. Csatlakoztak a bántalmazáshoz a társai közül is páran. Végül ott valaki szétválasztotta a verekedőket. Jenő azonban utánaszaladt a sértettnek, a tsz-iroda előtt elgáncsolta, s tovább verte. Azzal sem elégedett meg, hogy Rudi már mozdulatlan, a fejet a hajánál fogva csapkodta a betonhoz. Úgy cibálták le áldozatáról a dühöngő férfit, aki egyre csak hajtogatta: „...engem már háromszor ölt meg, megölöm most én is!”A kötekedő természetű P. Rudolf ugyanis néhányszor korábban bántalmazta őt, egyszer borotvával meg is sebesitette. Még azt is kiabálta: „Jó helyen döglik meg, itt legalább rátalálnak!” Mindezt a boncjegyzőkönyv, az orvosi szakvélemény és a tanúvallomások is megerősítették. — Kívülálló számára viszonylag egyszerű ügynek tűnik... — Annyira azért nem, hiszen rengeteg ellentmondást fedeztünk fel a gyanúsítottak vallomásai között. Emiatt legalább húsz alkalommal volt szükség szembesítésre. Az kezdettől fogva világos volt, hogy ki az emberölés elkövetője. A nehézséget inkább az jelentette, hogy kiderítsük, a többieknek milyen szerepük volt a dologban. — Bizonyára arra is kíváncsi volt az ügy előadója, hogy mi lehetett a motívum. Az előbbiekből már tudjuk, a bosszú vezérelte Müllert. Mit mondott ezzel kapcsolatba, amikor rákérdeztek? — Igazából arra nem tudott magyarázatot adni, hogy miért ilyen brutális módon cselekedett. Védekezésül mindössze eny- nyit közölt: „Rudi korábban engem megvágott borotvával, ezért meg is operáltak. Ezt akartam megbosszulni!” Megsemmisíthetik a bűnjeleket — Az előzetes letartóztatás gyakran ad vitára okot. Különösen, ha elég sokáig tart, illetve nyilvánvalóak az alapos gyanú szempontjából a tények. Ebben az esetben megvolt a beismerés is, mégis több hónapot töltöttek ketten a rács mögött... — Tudni kell, hogy nem a vizsgáló dönti el önkényesen ezt a kérdést, hanem ügyészségi indítványra végül is a bíróság. Az, hogy mennyit kell várni, az az ügy jellegéből következik. Az esetek döntő többségében a nyomozás sikerét veszélyezteti, ha a gyanúsítottak összebeszélnek, esetleg a tanúkkal egyezkednek, bizonyítékokat, bűnjeleket semmisítenek meg. Nemegyszer pedig az elkövetők szökésétől, rejtőzködésétől is tartani lehet. Napjainkban bizony sokszor előfordul, hogy megfenyegetik, illetve megvásárolják a tanúkat. Egy budapesti ügyben például valaki rablás szemtanúja volt. A gyerekét mindaddig fogva tartották, amíg meg nem változtatta a vallomását... Szükség van tehát erre a korlátozásra. — Az iratok tanúsága szerint a HRFK ezt az ügyet 1981. december 27-én küldte el vádemelési javaslattal a megyei főügyészségnek. Mennyire követi nyomon a vizsgáló ezek után a büntetőeljárásfolytatását? — Mind a vádiratból, mind pedig az ítéletből egy-egy példányt megkap a rendőrség, s az ügy előadója. Rengeteget lehet ezekből tanulni! Azt például, hogy mit fogadott el a vizsgálat eredményéből bizonyítékként a bíróság, mi az, amit másképpen kellett volna csinálnunk. Mellesleg a vizsgálati osztályon rendszeres, hogy értékeljük az adott eseteket, azok folytatását is. Az igazi persze az lenne, ha a vizsgáló mindig ott lenne a tárgyaláson is. Erre azonban nincs mód, hiszen sajnos, olyakkora a leterheltségük a rendőröknek, ami nem teszi lehetővé, hogy napokat töltsenek a tárgyalóteremben. — A most ismertetett ügyünkben végül is Horváth Jenő 12 év fegyházbüntatést kapott, a testvérének pedig, mint különös visszaesőnek, két és fél év börtön volt az ítélete. Milyen érzés ez a vizsgálónak? A munkáját minősíti? Érik-e támadások az elítéltektől, illetve azok hozzátartozóitól? — Előfordult már, hogy kaptam fenyegető üzeneteket más alkalmakkor, ebben a konkrét esetben azonban nem. Ez elenyésző szám ahhoz képest, hogy sokan utólag visszatérnek hozzánk, és segítséget kérnek a szabadságvesztés végrehajtása utáni időszakra. Ami a poroszlói ügyet illeti, tudom, hogy Jenő 1990. június 19-én szabadult feltételesen a szegedi Csillag börtönből. Hogy milyen érzés? Látni kell azt, hogy amikor az ember ezt a szakmát választja, elkötelezi maát a bűn elleni küzdelemre, a ecsületes állampolgárok védelmére, akkor ennek megfelelően kell végeznie a munkáját. Ebbe az is beletartozik, hogy felelősségre vonnak, szabadságában több évre korlátoznak valakit. Szalay Zoltán Rács mögött, előzetesen Bizonyos szempontból rendhagyónak nevezhető mai írásunk: eddig ugyanis jobbára — szakmai nyelven szólva — büntető anyagi jogi intézményekről, bűncselekményekről és az értük kapható büntetésekről értekeztünk, most viszont egy büntető eljárási jogi intézményről esik szó, az előzetes letartóztatásról. Ez — amellett, hogy igen gyakran olvasható bűnügyi tudósításainkban: a tolvaj, a csaló, a rabló, a gyilkos stb. „előzetesben” van, tehát rendszeresen alkalmazott kényszerintézkedés — már csak azért is kiemelkedő jelentőségű, mert az egyik legalapvetőbb állampolgári jogot, a személyes szabadságot korlátozza, méghozzá jogerős bírói határozat nélkül. Ennélfogva nyilvánvaló, hogy komoly jogi garanciákkal kellett körülvenni. Az szükséges hozzá, hogy az eljárás olyan bűncselekmény miatt folyjék, amely szabadság- vesztéssel büntetendő; a nyomozás már el van rendelve; a terhelttel közölték, mivel gyanúsítják, kihallgatása megtörtént. íme néhány az előzetes letartóztatás elrendelésének általános feltételei közül. S a büntetőeljárási törvény még további kívánalmakat is támaszt: a gyanúsított megszökött vagy elrejtőzött, illetve a bűncselekmény súlyánál vagy egyéb oknál fogva szökésétől vagy elrejtőzésétől kell tartani; vagy alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén az eljárás lefolytatását meghiúsítaná, megnehezítené, illetve veszélyeztetné; vagy az eljárás ideje alatt újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követett el, illetőleg alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén az előkészített, avagy megkísérelt bűncselekményt véghezvinné, de az is előfordulhat, hogy újabb bűncselekményt követne el. Immáron kizárólag bírói végzéssel rendelhető el az előzetes letartóztatás. Ennek menete általában az, hogy a nyomozó hatóság megkeresi indítványával az ügyészt, akinek 72 órája van arra, hogy megtegye a saját indítványát a bíróságnak. A gyanúsítottat bíróság elé állítják:, meghallgatják — a meghallgatásáról a védőjét is értesítik, de nem akadály, ha az nincs jelen —, majd a bírói mérlegelés következik, s végül a döntés: helyt adnak az ügyészi indítványnak, vagy elutasítják azt. Az előzetes letartóztatást büntetés- végrehajtási intézetben foganatosítják, akárcsak a már jogerősen kiszabott szabadság- vesztést. Időtartama függ attól, hogy a vádirat benyújtásé előtt, avagy az után rendelik-e el. A vádirat benyújtása előtt elrendelt „előzetes” az első fokon eljáró bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart. Ezt azonban a helyi (vagyis a városi) bíróság indokolt esetben egy ízben, legfeljebb további két hónappal meghosszabbíthatja. (Az, hogy a törvény „helyi bíróságot” említ, azért érdekes, mert vannak olyan ügyek — az emberölés például —, amelyekben első fokon a megyei bíróság jár el. Elrendeli tehat a megyei bíróság maximum egy hónapra az előzetest, és azt a városi bíróság hosz- szabbíthatja meg.) Három hónap eltelte után a megyei bíróság joga a döntés: egyesbiróként eljárva, két ízben legfeljebb egy évig tolhatja ki az előzetes letartóztatás idejét. Egy éven túl a Legfelsőbb Bíróság dönt. Más a helyzet a vádirat benyújtása után elrendelt, illetőleg fenntartott előzetes letartóztatással. Csak röviden: az az első fokon eljáró bíróság ügydöntő határozatáig tart. Fellebbezés esetén pedig, másodfokon az ügy jogerős befejezéséig. Mindkét esetben fontos, hogy az előzetes letartóztatás idejét be kell számítani a jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartamába. Magyarán: annyival kevesebbet kell a rács mögött ülni, amennyit az ember „előzetesben” töltött. Ugyancsak lényeges szabályok vonatkoznak az előzetesen letartóztatott jogaira. Védőjével éldául akár szóban, akár írásán korlátozás nélkül érintkezhet. De azért csak jobb, ha elkerüljük az efféle „előzetes” helyzeteket... Rénes Marcell