Heves Megyei Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-20 / 16. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1994. január 20., csütörtök Kiállítás a Pincegalériában Párizsból Gyöngyösre A név furcsán cseng, bár Gyöngyösön már kissé ismerős. Járt már ebben a mátraalji városban Poiesonneau Raymond festőművész, aki Párizs szülötte, de már majdnem egy évtizede hazánkban él. Beszélni már kitűnően tud magyarul, bár egy festőművész szempontjából ez nem feltétlenül fontos körülmény. A szíve ugyanis „ott maradt” Franciaországban, amit képei vitathatatlanul bizonyítanak. Ha meggondolom, másabbak ezek a festmények, mintha a Mátra táján, a Balatonnál vagy a „délibábos” Hortobágyon szívta volna magába a művész a táj illatát. Nemcsak azért, mert a tájképek a messzi szülőföld üzenetét hordoznák magukban, hanem a választott színviláguk is szokatlannak tetszik nekem és a nézőnek. Elfigyeltem a megnyitón, amelyen Szántai Zsuzsanna tanárnő szólt értően és megértőén az alkotóról, hogy a tisztelt műértő közönség hogyan mereng el egy-egy kép előtt percekig, mintha szeretnék megfejteni a „titkot”: miért ezt, és miért festette meg a művész e képet. Valamiféle olyan szimbolikus jelentése volt még a tájképek szerkezeti felépítésének, realista részleteinek is, amik megindították az emberek talányfeloldó készségét, és nem hagyták őket nyugton, hogy megtalálják a kérdőjelre a megnyugvást adó feleletet. Izgatta őket a rejtély. Mi is lehet itt a színek mélyén, kérdeztem én is magamban magamtól. Percek múlva ügy éreztem, hogy az izzó vörösek és a fénylő kékek akkora feszültségeket hordoznak, amik nagyon az ember lelkének a mélyéből fakadnak. A tenger hullámai nála annyira kemények és hidegek, mintha nem vonzani, hanem riasztani akarnának, pedig az embernek eleve van valami megmagyarázhatatlan vonzódása a tengerhez. Az annyit emlegetett „titok” nyitjának kulcsa talán az a kép, amelynek címe Én? Rideg, kopár táj, furcsa fákkal és ágakkal, amelyek egy pillanatig sem tekinthetők reális valóságnak. Mintha egy lélek vergődését adnák vissza. Ez a lélek keresi a megnyugvást, de nem találja. Szinte sikolt a harmónia után, amely a háborgást feloldandó. Mindenképpen van ilyen jelzés. Talán azért is annyi a „robbanást” valamilyen formában ábrázoló alkotás. Mintha kis atombombák tűzmagjaiból lövellnének ki a lángnyelvek még abban az esetben is, ha pont egy tájat vett ecsetvégre a festő. Ha lehet a festményekkel kapcsolatban ilyet mondani, izgalmas ez a kamaratárlat a gyöngyösi Pincegalériában, amit éppen titokzatossága, rejtélyessége miatt is érdemes megtekinteni. Felsejlő gondolatokkal „játszhat” ott a nézelődő. (gmf) Film- és videopremierek Dennis Quaid és Kathien Turner a 2 és 1/2 kém c. filmben Quo vadis Az ókori Rómában játszódik a film cselekménye. Időszámításunk szerint 64-ben Néró császár szeszélyei tartják rettegésben a várost. Marcus most érkezik visz- sza dicsőséges hadjáratából. Néhány nap múlva a szépséges Lygia bűvkörébe kerül, aki azonban a názáreti hitét követi. Marcus vagy feladja a lányt üldözendő hitéért, vagy követi szerelmét, s akkor kivívja maga ellen Néró haragját. A 170 perces történelmi eposz lenyűgöző látványvilágot nyújt, nagyszerűsége csak a Ben Húréhoz mérhető. A film megtalálható a Videotop- ban. 2 és 1/2 kém Jeff és Jane Bene (Dennis Quaid és Kathien Turner) a'90- es évek kémjei. Házasságkötésük után felhagytak a gondtalan nagyvilági csavargással. Gyerekük van, és mind a ketten bosz- szantó anyasági szabadságon vannak New Orleansben. Azzal azonban nem számoltak, hogy közben elszabadul a pokol! No- vacek, a volt csehszlovák titkosszolgálat rettegett főnöknője Amerikába érkezvén szorgalmasan lopkodja az atombombákat, több mint kétes céljaira. A Blue házaspárnak így még egy alkalommal be kell dobnia magát. Segítőjük is akad, egy kis (1/2) karonülő... A romantikus akciókomédiát az egri Uránia mozi mutatja be. HANG-KÉP Példamutató alapállás Nem tartozván egyetlen szekértáborhoz se, érthetően fájlalom azt, hogy egyes programok hangvételét meghatározza a pártokhoz kötődés, a szubjektivizmus. Kár, mert az újságíró egyetlen feladata az örök erkölcsi értékek következetes képviselete, s ami ezzel szorosan ösz- szefügg, a tények precíz bemutatása. Épp ezért jólesett hallgatni a korábban is színvonalas Családi tükör legfrissebb, szombati műsorát. Régebben — sokan emlékeznek még erre — Juhász Judit, a jelenlegi kormányszóvivő töltötte be a szerkesztői posztot. Méghozzá igen lelkiismeretesen. Ezt az örökséget viszik tovább az utódok, arra törekedve, hogy kerüljék a részrehajlást, a sóderolást, az egyoldalúságot. Tizenötödikén különösképp az a blokk tetszett, amely a nagy vihart kavart klónozás részlet- kérdéseit taglalta. Képet alkothattunk arról — a még tájékozatlanok is —, hogy a nyugati tudomány hamarosan képes lesz arra, hogy egy emberből több példányt is produkáljon. Olyanokat, amelyek egyetlen vonásukban, adottságukban sem különböznek a többitől. Az információ mélységesen felháborított, mert a porszem aligha versenghet a Teremtő képességeivel, öröklétéből fakadó bölcsességével. Mégsem füstölögtem, hanem figyeltem a gondolatcsokorba gyűjtött véleményeket. A megszólaltatottak zöme — örömömre — méltatlankodott, s előbbi érveimet fogalmazta meg. Az különösképp megnyerte a tetszésemet, hogy az adás dirigense nem feledkezett meg a kommentárról, s az előbbi gondolataimhoz hasonló összegzést készített. Mértéktartóan, de töprengésre késztetően, nyomaté- kolva azt, hogy az ilyesféle akciók inhumánusak, eh'télendők. Ehhez csak azt tenném hozzá, hogy hasonló dologgal a kellőképp degenerált Hitler is megpróbálkozott. Igaz, ő csak dúva- dakat késztetett volna intenzív párzásra, hogy a „fajtiszta” egye- dek száma gyarapodjék. A történet végét ismerjük, s úgy vélem, megelőlegezhetjük a korszerűbbnek tűnő vállalkozás jövőjére vonatkozó előrejelzésünket is. Tudós uraimék odaát a tengeren túl, s itt a vén Európában: ebből a bárgyúságból nem lesz semmi. Milliárdok tiltakoznának ellene... Csak a Dallas? Ezt a maratoni hosszúságú amerikai sorozatot lehet szidni. A fanyalgók hivatkozhatnak a sablonosnak tűnő jellemekre, a műben felbukkanó milliomos tehénkék bárgyúságára, lélektani abszurditására, a jellemek végletességére. Mindebben van valami. Ez azonban majdhogy senkit sem zavar abban, hogy hétről hétre megnézze ezt a kínálatot. A magyarázat? Ezt a produkcióözönt profik csinálták. Olyanok, akik elsajátították az írás, a televíziós munka valamennyi fortélyát, akik tisztában vannak azzal, hogy miként kell fergetegesen bonyolítani a cselekményt, akik mesterei az izgalomkeltésnek. Ráadásul olyan színészgárdát toboroztak, amelynek mindegyik tagja magas nívón éli át a megjelenítendő figurát. Majdhogy tökéletesen azonosulva. Honi berkekben erre nem képesek a művészkedő alkotócs- kák. Ők abban jeleskednek, hogy tömény unalmat zúdítanak ránk, s szinte versengenek azért, hogy melyikük zsibbasztja a leghatásosabban érdeklődésünket. Még büszkék is erre, mondván: ez az az olimposzi magaslat, ahová az átlagpolgárnak fel kellene érnie. Vaskosát tévednek, ugyanis mindig a nézettség, a visszaigazolás a lényeg. Ez ügyben a „ szappanoperások ” győztek. Nemcsak csipetnyi hazánkban, hanem szerte a világon. így aztán megérné tanulni tőlük. Célszerű lenne minél hamarabb, mert az ajánlatlista többi tétele katasztrofálisan siralmas. Az HBO-n, a TV 4-en szünet nélkül lövöldöznek, püfölködnek, a Duna TV-n szenvelegnek, s az egyes-kettes csatornán voltaképpen csak az történik, hogy szembesülünk a majdhogy nagy nihillel. Az egészben az a bosszantó, hogy emelt áron! Pécsi István A Himnusz napja „Isten, áldd meg a magyart” Beszélgetés Kölcsey Ottíliával Kapkodunk, öljük idegbeteg napjainkat. Sodródunk a belső emigráció irányába, mert nem akarunk sem a divat-ellenzékiek, sem a sikk-fásultak csapatába tartozni. Szenvedélyes szavainkat patetikusnak kiáltják ki a fanyalgók. Szorulunk hát hátra, le, feketébe burkolózunk, s fáradt-kopott varjakként utat törünk magunknak a fellazult tömegben, és hazafelé kullogunk. Kár. Ha tiszta, őszinte, nagy hittel átszőtt élettel találkozunk, zavarba jövünk. A közelmúltban egy kiváló emberrel beszélgettem, akit Kölcsey Ottíliának hívnak. Nagybányán él, szobrász, keramikus és festő. — Ha szobrot, kerámiát készítek, vagy festek, ezredeket látok elsuhanni magam előtt. Attilát és a vitézi énekeket éneklőket. Agyagos kézzel versek jutnak eszembe. Ezeket belevésem az agyagba — kezdi mély átéléssel... Aranyt, József A ttilát olvasok minden lefekves előtt. Újabban Babits sorai járnak az eszemben: „Haragszik, s dúl-fúl az Isten Vagy csak talán alszik az égben? Aluszik vagy haragszik éppen Ki költi őt fel? Emberek? ’ Ez óriási és gyönyörű... Hogy aludt az Isten, mikor minket olyan sok csapás ért. És most is ér. Verses edényeimet Márama- rosszigeten és Désfalván készítem, mert ez az anyag nem reped. Legutóbb egy Aay-idézetet írtam fel: „Öldöklőangyala az Úrnak így még sohasem öltek meg Múltai Máramaros, Jódfalu, Déshá- za. Fafaragásé fejfák. Dupla kereszt, Árpád-kereszt. Rajtuk ilyen nevek: Bízó, Buzgó, Szabadság, Keresztény, Csendes, Lógós. Óriási ez. Meghatódom. Megyek hozzájuk, és ők sírnak nekem, hogy magyarok bizony, és nem beszélik az anyanyelvet, nem tudják. Küldjenek nekik papot, tanítót. Miért nem szereti őket az anyaország? Miért, hogy ennyire elhanyagolják őket? A közömbösség döf minket legjobban. Nagyon sok magyar él pedig itt. Szorgalmasak, szepek. Népművészetük gyönyörű. Itt a legcsodálatosabb a magyar posztó és mikádó. Antropológiailag is figyelem az embereket. Errefelé Magyarlápostól Alsószűcsig szép, szikár magyarok élnek még, hosszú végtaggal és nyakkal. Széchenyi Ferencre hasonlítanak. Csodálatosak. Ők azt mondják: mi mások vagyunk, mint a többiek. Igaz, lassan mesés házaikat, minden fatornyos templomaikat átalakítják, románt készítenek belőlük: a pilléreket, a lábakat, előcsarnokot lebontják, hogy ne látszódjék, katolikus volt. Igaz, magyarul már alig tudnak, de mondják és mondják: mi mások vagyunk, mint a többiek. Miben mások ők? Nézzük meg! Szokásaikban mindenképpen. Temetkezésük a legszebb. Nagy árvaságban a halottakat is védik Désházán eljött a holtak ideje. Sok temetést láttam itt eddig is, és sajnos most már csak erősödik a hanyatlás. Megöregedtek nagyon. Szomorkodva dolgoznak 6-7 falunak a mezőkön. Él vannak gyengülve. Ha tudok, segítek nekik. Masszírozószerekkel gyógyítgatom esténként fájdalmas hátukat. Amikor a nap lemegy, gyönyörűséggel várnak. A temetést csodás szertartással végzik, régi törvények szerint. Az asszonyok errefelé egyszerre gondolnak az újszülöttekre és a halálra készülőkre. Ezért 8-10 csirkével többet tartanak. Ha halotti torra készülnek, színes szalagot kötnek a tyúk nyakába, a tányérba lisztet és 6-8 tojást tesznek. Ezt viszik magukkal. A kertben végig fölássák a földet, s bádoglemezeket tesznek rá. A cserépfazékban főzik a finom húslevest. Az idősebb asszonyok a levestésztát gyúrják. Négy hordóra deszkát tesznek, kinyújtóztatják a halottat. Személyes dolgait mellérakják. Ezután koporsót vásárolnak, s kitömik szőttesekkel, gatyákkal, csizmával. Végül ráteszik a holtat. Az asszonyok — ősi magyar szokás szerint — bal oldalt állnak fekete kendőben, mellényben. A férfiak jobbra, kalappal. Csak egy zümmögés hallik. Nem sírnak, nem jajgatnak. Csodálatos, fájdalmas hang ez, mint a méh- zümmögés. Ezután felveszik, és nagy tisztelettel a domboldalra viszik a koporsót. A fejfákra van a legnagyobb gondjuk, bádogtetővel fedik be azokat. Ebben a nagy árvaságban — mert körben román falvak vannak — így védik a holtakat. Már csak ezer ember él itt. Sosem volt jó papjuk. Kaptak egy aktivistát: besúgta őket. Bűnhődünk. Megbűnhődtük-e már? Hogyan? Hisz nekünk bűneink nincsenek is. Mások vétenek ellenünk, és véthetnek! Csak úgy ránk fognak minden rosszat! Miért ne visítsunk, ha megbántanak? Olyan durva szavakat tudnék 7\ Államkötvények vételi és eladási árfolyamai a Magyar Nemzeti Banknál 1994. január 19. Kötvény Vételi nettó árt. Vételi árihoz tart. hozam 0/0 Eladási nettó árt. Eladási árt. tart. hozam 0/0 Felhalmoz kamat 1994/A 100.00100.503.36 1994/B 93.44 26.00 94.14 25.00 1.53 1995/A 87.93 24.55 89.10 23.55 4.89 1995/B 87.85 24.35 89.08 23.35 3.17 1995/C 93.05 25.90 93.82 24.90 16.88 1995/F 90.61 25.07 91.66 24.07 9.36 1995/G 93.17 24.86 94.31 23.86 8.65 1995/H 93.12 24.69 94.32 23.69 7.00 1996/A 86.95 23.04 88.77 22.04 0.99 1996/C 90.29 23.93 91.69 22.93 16.45 1996/F 89.45 23.66 91.00 22.66 11.84 1997/C 86.06 22.87 87.94 21.87 15.98 1997/D 99.50100.100.64 1998/A 99.50100.1015.25 V Bruttó árfolyam = nettó árfolyam + esedékesség napjáig felhalmozott kamat. Esedékesség: készpénzfizetés esetén a tárgynap. Átutalással történő fizetés esetén a szerződés megkötését követő 5. naptári nap. A megjelölt árfolyamok 1994/A kötvény esetében maximum 1.000.000 Ft névértékű kötvény vételére, ill. 1.000.000 Ft névértékű kötvény eladására jelentenek kötelezettséget. A többi államkötvénnyel a vételi limit 1.000.000 Ft, az eladási limit 3.000.000 Ft. Magyar Nemzeti Bank Heves Megyei Igazgatósága Eger, Barkóczy u. 3. Telefon: 36/413-444 Pénztári órák: hétfőtől péntekig 8—13 óra között. mondani! Nem teszem, mert nálunk szent a magyar nyelv. Magyarországon mostohán bánnak az érintkezésnek e csodálatos eszközével. Én úgy jövök mindig ide, mint anyjához a gyermek. Én ezt az országot szülőmnek érzem, akire ráborul az ember. Meghatódás- sal, könnyes szemmel járom az utcákat hetekig. Temetőkbe megyek, hogy történelmünk, irodalmunk hőseinek sírját megnézzem. De azt érzem, hogy itt bent a hazában sokkal kevesebbet tudnak múltunkról, irodalmunkról, mint mi Erdélyben. A nyelvvel pedig sokszor tiszteletlenül bánnak. Amikor utazom, hallom, hogy a cigányok és egyéb emberek milyen csúnyán használják az én anyaországom, nemzetem nyelvét, ilyenkor elkap a köny- nyezés. Rossz kezekre bíztak bennünket Nem mondok keserű szavakat, pedig helyzetünkbe belegondolva lenne miért! Mert ugye, ez a Föld az egész emberiségé! Mindannyiunké! De minket rossz kezekre bíztak. Eldurvulunk, lezuhanunk, megbetegszünk, idegünk, szellemünk lesüllyed. Múltunkat elorozzák. Az egyik padláson például (Ok- nasugatagon) bányászcímereket, kódexeket, Rákóczi-fegyve- reket találtak, és kopjafákat. Máramarosszigeten három egyforma dombot lebuldózereztek, és ősmagyar sírokra leltek. Mind elzárták előlünk! Méltatlan kezekbe kerültek. Leszegényedtünk szépen, lassan. A románok meggazdagodtak — rajtunk. Fájdalom, hogy akik itthagytak bennünket, nem íratták ránk földjüket, vagyonukat. Ezek eltűntek örökre. De vajon csak mi tehetünk a hanyatlásról? Mi otthon kétségbeesve támasztjuk egymást, az itteni magyarok benne élnek a gyönyörű nyelvben, s nem tartanak össze. Hogyan várjunk akkor tőlük segítséget? Otthon tudom, ki a magyar, tudom, kivel beszélhetek őszintén. Itt nem igazán vagyok biztos abban, kinek önthetem ki a szívem. Voltam egy társaságban, ahol a fiatalok összeölelkeztek, tomboltak. „Kun Béla, Kun Béla!” — kiáltották. Rólunk nem beszéltek szépen. Kegyetleneb- bül szóltak, mint a románok. Ez mintegy másfél éve történt. Magas pozícióban élő emberek gyerekei voltak. Előfordult olyan is, hogy a kokárdámat letépték március 15-én Budapesten. Mert a máramarosi szőttesemen volt? Nagyon fáj, hogy széthúznak a magyarok. Éz úgy érzem, valakinek az érdeke. Sok mindent feljegyeztem, amit itt tapasztaltam Magyarországon, de közölni nem merem. Ellensége van bent a hazának. A magyarok kárára vannak, mert a tehetségeket nem segítik. Kérem minden egyház papjait, hassanak oda, hogy sok gyereket segítsenek, a falukból a jövőnek, ők emeljék fel a tehetségeket. Sziki Károly Kölcsey Ottilia: „Minket rossz kezekre bíztak...”
