Heves Megyei Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-19 / 15. szám
HÍRLAP, 1994. január 19., szerda HATVAN ÉS KÖRZETE 5. Megjelent a Lőrinci Hírei A hét elején már valamennyi helyi polgár postaládájába eljutott a Lőrinci Hírei című lokál- patrióta orgánum. A lapban többek között olvasható egy inteijú Varga Antal polgármesterrel eredményekről és kudarcokról, tudósít az újság az önkormányzat legutóbbi döntéseiről, s szót ejtenek a Selypi labdarúgócsapatának felkészüléséről is. Koncert Hatvanban Mezei Rita zongoraművész és Nagy Sándor Endre klarinétművész közreműködésével koncertet rendeznek Hatvanban 21-én 18 órai kezdettel. Az eseményt a művelődési ház barokk termében tartják. A műsor résztvevője lesz Tóth István is, aki verseket és monológokat ad elő. Teremfoci Terem-labdarúgótornát rendeznek január és március között Selypen minden szerdán és csütörtökön. A mérkőzések délután 4 órakor kezdődnek, s az együttesek körmérkőzéseket játszanak. A győztesek az oklevél mellé egy futball-labdát is átvehetnek, s csak azok vehetnek részt a tornán, akik amatőrként fociznak. Tárlatnyitás A boldogi illetőségű Szpisják Pál festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás január 20-án. A képeket a hatvani régi könyvtár épületében lehet megtekinteni a hónap végéig. Rózsa-kupa A rózsaszentmártoni iskolások ecsédi és szűcsi gyerekeket láttak vendégül a napokban. A nemrégiben átadott tornateremben kézilabda- és teremfoci-bajnokságon döntötték el, mely iskola képviselői a legügyesebbek. A Rózsa-vándorkupát a ME-T Kft-tői kapták, s ez alkalommal kettőt Ecséd, egyet pedig Szűcsi vitt el. Kultúra napja A hét végén — szombaton — egész napos programmal várja a hatvani művelődési ház a vendégeit. Az érdeklődők kiállítást láthatnak a művelődési központ életéből, a Képzőművészeti Műhely alkotásaiból, s a játszóházi munkákból. A nap folyamán pódiumra lépnek a városban működő művészeti, hagyományőrző és kulturális közösségek Fazekasok, kézművesek, képzőművészek Alkotóműhelyek Hatvanban A hatvani Alkotótábor és Szabadidőközpont az Ady Endre Könyvtárral közösen alkotóműhelyeket toboroz január utolsó napjaitól egészen május végig. A fazekasműhely keretében a fazekasmesterség technikáját, a korongozás és az égetés tudományát sajátíthatják el az ügyes ke- zűek, keddi napokon 16 és 19 óra között. Vezetőjük Varga Zsuzsa szakoktató lesz. A szövés, fonás, nemezelés, kézi és gépi hímzés, gyöngyfűzés, batikolás, kosárfonás, gyé- kényezés — hogy csak a legérdekesebbeket említsük — lehetőségét kínálja a kézművesműhely, minden csütörtökön délután 4-től 6-ig. A tanulni vágyókat Püski Irén Zsófia, Fekete Sán- dorné és Kontra Sándor oktatja majd. Mátyássy Gábor képzőművész a rajzolás és festészet rejtelmeibe vezeti be mindazokat, akik nemcsak látni akarják a szépet, hanem maguk is alkotni akarnak, hétfő délutánonként. Mindhárom foglalkozásra a szervező intézményekben, illetve a Guzsalyasboltban — Hatvan, Erzsébet tér 1. — lehet jelentkezni. Küldöttgyűlés Hatvanban Az elmúlt napokban a vasutasok szakszerveteének hatvani nyugdíjas csoportja küldöttválasztó értekezletet tartott, ahol B. Nagy Károly elnök számolt be az elmúlt esztendő tevékenységéről. Szó esett arról is, hogy ezentúl is — mint eddig is mindig — szerdánként fogadónapot rendeznek, ahol a segélyezésre szorultakon segítenek kiváltképpen. Mind ez idáig az elnökséget csupán ideiglenesen választották meg, így most meg kellett erősíteni őket. Ez meg is történt, s a a vezetőségben heten foglalnak ezentúl helyet, a számvizsgáló bizottságba pedig hárman kaptak mandátumot. Az elnök ismételten B. Nagy Károly lett, a számvizsgálók élkén pedig Szabó Vilmos foglal helyet. Emlékezés a régi időkre Ez az emlékezés egyáltalán nem örömteli, hiszen hiába telt el egy-két év, nem történt semmi: a selypi ABC-áruház előtt ugyanolyan sártenger terül el, mint annak idején. Varga Antal — Lőrinci polgármestere — városuk a minap megjelent újságjában azt nyilatkozta: ennek a saroknak a problémája csak részben az ön- kormányzaté, mert az a terület az áfészé. Bár a napokban ő vitetett oda egy autónyi földet, de a feladattal megbízottak — sajnos — „rossz technológiát” alkalmaztak, a földet a pocsolya közepébe zúdították be, és köveket sem terítettek alá. így aztán hiába írta lapunk korábban, hogy ott egy város közepén tanya található, a probléma egyáltalán nem oldódott meg, a sárban kell ezután is azoknak tapicskálniuk, akik arra járnak, hogy kenyeret vagy tejet vásároljanak a boltban. Két év múlva majd megint szétnézünk... Sártenger... (Fotó: Gál Gábor) A nagykökényesi iskolában „Rákényszerülnek, hogy használják a fejüket Talán az egyik legbarátságosabb iskola, ahol megfordultam — a nagykökényesi. Hajdanán a Dessewffy-család birtokolta az 1760-ban épült kúriát, amely 1960-tól működik oktatási intézményként — mindössze négy tanteremmel, tornaszobával és étkezővel. A folyosón németjuhász kutyák hevernek a bejárati ajtóval szemben — bizonyos Lady és Füles —, akár két szfinx. Amint belépek, udvariasan leugranak a fotelról, az egyik ásít, a másik nyújtózik, majd odakocognak hozzám: „Hát te mi járatban jöttél, mikor óra van?” A tanári szobáig kísérnek, s mikor megtorpanok a régiségeket őrző tárlók előtt, a bozontosabbik mordul egyet: „Nem ajánlom, hogy hozzányúlj!” Ferencz Lászlóné nyugdíjas tanítónő a lyukasóra kínálta pihenőt az adminisztrációs tennivalók elvégzésére szerette volna fordítani. Mégsem engedi, hogy a hívatlan vendég olvasgasson a kicsöngetésig. Megtudom tőle, hogy mindössze 46 gyerek tanul itt, osztott osztályokban. A tanító néni öt elsőssel és hat harmadikossal foglalkozik. — Ez a pedagóguspálya legszebb területe—vallja Ferenczné —, mi vetjük el a magot. A kicsik mindenre kíváncsiak, kerekre nyitott szemmel figyelnek bennünket, s hálásak a törődésért. Ez az iskola olyan, mint egy család. Hatan vagyunk nevelők, az igazgató úrral együtt. Korábban Hatvanban tanítottam, s elképzelni sem tudtam, milyen lehet A nagykökényesi nyolcadikosok egy kis létszámú iskolában dolgozni. Most már tudom: nagyon jó. A szünetben megkeresem a nyolcadikosokat. Történelemdolgozat előtt állnak, ennek ellenére nem lapozgatják vadul a könyveket s a füzeteket. — Megtanultuk a leckét, ilyenkor már nem foglalkozunk vele. — Nem irigyellek benneteket, biztos többször kell felelnetek, mint azoknak a gyerekeknek, akik nagyobb létszámú osztályba járnak. — Az lehetséges, mi viszont többet tudunk — vágják ki magukat kedvesen. — Nem zavar benneteket, hogy az óra egyik részében a hetedikesekkel foglalkozik a tanárnő? — Megszoktuk már. Sőt még élvezzük is. Többnyire elfoglaljuk magunkat a feladatokkal, de ha végeztünk, nem árt, ha újra halljuk, amit tavaly megtanultunk. — A nyolcadikosok nem súgnak a hetedikeseknek? — Ááá.J — nevetnek huncutul. — Gondolom, a nyolc év alatt úgy összeszoktatok, hogy egy helyen tanultok majd tovább... — Én a vegyipari szakközépbe szeretnék menni, Budapestre — mondja Gregus Renáta. Ikertestvére, Laci az egri Lenkeybe, Pólyák Nikolett a közgazdasági külker szakára, Tácsik Erika a kereskedelmibe kívánkozik. Tóth Bernadett a hatvani Bajza- gimnáziumot célozta meg. Török László iskolaigazgató — a község első embere, ő a polgármester is — elmondja: hátránya nincs, csak előnyei vannak az osztott osztályoknak. Igaz, a pedagógusoktól több energiát kíván, de a gyerekek mindenképpen jól járnak. — Rákényszerülnek, hogy használják a fejüket — állítja az igazgató —, sokkal önállóbbak a mi gyerekeink. Büszkén állíthatom: diákjaink megfeleltek a középiskolákban, ahová továbbtanulásra jelentkeztek. S ami azt igazolja, hogy a gyerekek szeretnek hozzánk járni: Nagykökényes fiatalsága itt, a parkban gyűlik össze, ha jó az idő. Azok is, akik már rég elballagtak tőlünk. Sütnek-főznek, fociznak, látszik rajtuk, hogy jól érzik magukat iskolájuk közelében. — Különleges régiségeket láttam a folyosón. Kolléganőjétől hallottam: a gyűjtögetés az ön szenvedélye, de sikerült már a gyerekeket is „megfertőznie”. — Szántás utámnindig kimegyünk velük a földekre. Településünk már hatezer éve lakott. A tavaszi, s az őszi munkáknál különleges leletek bukkannak a felszínre. Ezeket összeszedjük, rendszerezzük. Már a Nemzeti Múzeumnak is kölcsönöztünk anyagot. Az igazgató az udvarig kísér. Kutyái a nyomunkban, szemükben a kérdés: „Megfogjuk vagy futni hagyjuk?” Négyessy Zita Hangversenyek Lőrinciben Több hangversenyt is rendeznek a közeljövőben a lőrinci zeneiskolában. A jövő hétfőn például a helyi tanárok lépnek fel a közösségi házban 17 órától, majd február 25-én farsangi hangversenyt tartanak ugyanott és szintén 17 órakor. Március 7-én a salgótarjáni szimfonikus zenekar vendégszerepei megyénk legfiatalabb városában, majd 21-én egy flamand oboista tart önálló estet a közösségi házban. Április 18-án a nagybátonyi kamarazenekar ad koncertet Lőrinciben, míg május 24-28. között a helyi növendékek tartják vizsgahangversenyüket. Meghallgatják, ami a szívedet nyomja A hatvaniak megszokták már: pénzt a családsegítő központtól nem remélhetnek. (A segélyeket közvetlenül a polgármesteri hivatal folyósítja.) Hogy mégis miért keresik fel az intézményt? Erről kérdeztük Zsitvay Katalint, a központ vezetőjét. — Mi úgy segítünk a rászorulóknak, hogy rávezetjük őket, miként oldhatják meg önmaguk a problémájukat. Sok esetben az is elég, ha elpanaszolhatják a bánatukat, ha megoszthatják valakivel a gondjukat. Természetesen, ha módunkban áll, közvetlenül is segítünk. Nagyon sok ember tanácstalan: kihez kell fordulni, ha valamilyen sérelem érte őt, ha tehetetlennek érzi magát. Nem ismerik a hivatalokat, az egyesületeket, ahol orvosolnák bajukat. Ilyenkor útbaigazítjuk őket, telefonon felvesszük az intézményekkel a kapcsolatot, s ezáltal megkönnyítjük panaszosaink helyzetét. — Vagyis afféle „őrangyalként ” ténykednek... — A mi munkánk nem látványos. A háttérből próbálunk segíteni. Persze számtalan esetben tehetetlenek vagyunk, hiszen egy részeges férjjel, a munkanélküliséggel, a szegénységgel, s mindazokkal a nehézségekkel, melyek szinte naponta jelentkeznek, nem tudunk mit kezdeni. Sokszor már azt is diadalnak érezzük, ha ügyfelünkben megcsillan a remény. Van, aki csak egy aprócska problémával fordul hozzánk, aztán ahogy beszél, igazi családi dráma kerül a felszínre. Rendkívüli türelmet és szeretetet követel munkatársaimtól ez a feladat. De mondhatom, szíwel-lélekkel csinálják, s nagy öröm számunkra, hogy sokkalta több a rendszeresen visz- szatérő gondozottunk, mint aki csupán egyszer keresett fel bennünket. Ez talán igazolja: szükség van ránk, s nem csináljuk hiába azt, amit teszünk. — Hányán kopogtatnak be az irodájukba egy hónapban? — Körülbelül kétszázan. Nyilvántartásunkban 440 gondozott család szerepel. Csoportos foglalkozásainkon a szülők megvitathatják gondjaikat, a hallott példákból ötleteket meríthetnek, és tanácsokat is adhatnak egymásnak. A másik közös rendezvényünk az önismereti klub. Ennek keretében — pszichológus irányításával — mindenki megtudhatja, mi lakozik „legbelül”, milyen (ezeddig kiaknázatlan) képességek birtokosa. S van egy olyan szolgáltatásunk is, amit már eddig is sokan igénybe vettek, de jó lenne, ha minden hatvani ismerné: irodánkban az egyik kolléganő tb- ügyintézéssel foglalkozik, így nem kell Egerbe utazni, ha valakinek erre van szüksége. (négyessy) Új esztendő, új kihívásokkal Hangok és felhangok Csaknem fél év telt el azóta, hogy a képviselő-testület döntésének eredményeként változás történt a Lőrinci Zeneiskola élén. Az új igazgató, Kelemen Attila fiatal, agilis ember. Nagy lendülettel vetette magát a munkába, noha az intézmény anyagi lehetőségei lényegesen korlátozottabbak voltak, mint a korábbi években. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen — melyen zömmel erőműi érdeklődők vettek részt — többen is sérelmezték, hogy a Mátravidéki Erőműáltalános iskolájában megszűnt a zeneoktatás. Többek között ennek okáról is kérdeztük Kelemen Attilát. — Tény, hogy a kihelyezett tagozat gazdasagtalanná vált — mondta az igazgató. — Szeptember elején tartottuk iskolánkban a beiratkozást, melyről minden, Lőrinciben és a környező településeken lévő iskolát értesítettünk. Az erőműtől mindössze hat gyerek iratkozott be, ráadásul valamennyien különböző tanszakokra jelentkeztek. Kihelyezett tagozatot pedig csak akkor gazdaságos működtetni, ha tanszakonként legalább kilenc tanulóval számolhatunk. — A döntést azonban nemcsak a szülők sérelmezték... — Valóban, ám érthetetlen számomra, hogy éppen egy olyan erőműi kolléganő szólalt fel ellene, aki hetente három alkalommal Hatvanba hordja sportedzésre a gyermekét... Intézményünkbe Jobbágyiból, Apcról, Zagyvaszántóról, Pető- fibányáról, de még Szűcsiből is járnak tanulók. Számukra — úgy tűnik — leküzdhetőek ezek a távolságok. Úgy vélem, a zenét rendszeresen tanulni szándékozók számára nem jelent nehézséget az erőműtől beutazni Lőrincibe. A másik probléma, ami izgatja az embereket, hogy mintha lanyhulna az iskola által szervezettprogramok iránti érdeklődés. Mi erről a véleménye? — Magam sem tudom, hogy rendezvényeinket miért látogatják kevesebben, mint az elvárható volna. Mindent elkövetünk, hogy ezeknek a színvonalas hangversenyeknek a híre városunk valamennyi lakójához eljusson. A megyei és a helyi sajtó kínálta lehetőségeken túl névre szóló meghívókat is kiküldünk. Úgy vélem, a legnagyobb gond az, hogy a Lőrinci kultúráját szolgáló, az ezért felelős emberek sem mutatnak túlzott érdeklődést törekvéseink iránt. — Az új esztendő újabb kihívásokat jelent. Hallhatnánk valamit a szakmai tervekről és a pénzügyi lehetőségekről? — A tavalyi évben — igaz, szűkösen — kijöttünk a pénzünkből. Reméljük, így lesz ez az idén is. Szeretnénk elkerülni, hogy fennmaradásunk és folyamatos működésünk érdekében radikális lépésekre kényszerüljünk. Ami a szakmai munkát illeti, a közelmúltban végzett felmérésünk bebizonyította, hogy igény van egy könnyűzenei tanszak beindítására. A hamarosan elkezdődő képzésre a dobolni, gitározni, szintetizátorozni és szaxofonozni szándékozókat várjuk. Ezenkívül a továbbiakban is megtartjuk az immár hagyományossá vált bérleti hangversenyeinket, melyekkel újra és újra bizonyítani kívánjuk, hogy iskolánkban színvonalas pedagógiai munka folyik. (tari) (Fotó: Gál Gábor)