Heves Megyei Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-17 / 13. szám

HÍRLAP, 1994. január 17., hétfő PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE 5. Véradás: négy községből hatvanhatan Véradást rendeztek pénteken Tarnaleleszen, amelyen részt vettek a fedémesiek, a szentdo- monkosiak, és abükkszenterzsé- betiek is. Összesen hatvanhatan vállalkoztak arra, hogy vérüket „áldozzák” azért, hogy a megyei kórházban zökkenőmentes le­gyen a súlyos betegek vérellátá­sa. A négy község lakosai igen­csak kitettek magukért, hiszen többen jelentek meg a véradá­son, mint azon a decemberi ün­nepségen, ahol kultúrműsorral, vacsorával köszönték meg a vér­adóknak egész éves segítségü­ket. Tombol az ifjúság Feljelentést tett ismeretlen tet­tes ellen a bodonyi önkormány­zat. Ennek oka az, hogy a műve­lődési házban tartott diszkók so­rán egyre több garázda cselek­mény történik a községben. A csendháborítás még csak hagy- ján, de az már súlyosabb minősí­tést kíván, hogy kitördelik a buszmegálló ablakait, az pedig egyenesen életveszélyes, hogy a magukról megfeledkező fiatalok a gázcsapok nyitogatásával „szó­rakoznak”. Gyermekrajzok a természetről Január huszonegyedikéig te­kinthető meg az a kiállítás Eger­ben, a Megyei Művelődési Köz­pontban, amely egy nemzetközi természetvédelmi rajzpályázat anyagát tartalmazza. A pályáza­tot a Szilvásáváradon élő mű­vészházaspár, Debreczeni Zsóka és Pelcz Zoltán szervezte. Késik a földosztás Leleszen Egyelőre nem kerülhet sor földárverésre Tarnalelszen, mert a kárpótlási érdekegyeztető fó­rumnak és a téesz jogutódjának, az Óbükk Holdingnak nem sike­rült megegyeznie a földalapok kijelölésében. A fórum szerint a holding nem jelölt ki elegendő területet, míg a holding képvise­lői úgy vélik, eleget tettek tör­vényben előírt kötelezettségük­nek. Mivel a felek megegyezni nem tudtak, bíróság dönt majd az ügyben. Az első tárgyalásra február 3-án kerül sor. Minden pénzt a gázra Pénteken ülésezik legköze­lebb a nagyvisnyói önkormány­zatképviselőtestülete. Az ülés fő témája az idei költségvetés meg­vitatása és elfogadása lesz. Az már most biztos, hogy a gázprog­ram több évre leköti a község minden erejét, emellett csak az intézmények takarékos működ­tetésére futja. Az is nehezíti a költségvetés helyzetét, hogy az idén valószínűleg háromszor any- nyi pénzt kell szánni a szociális segélyekre, mint tavaly. A félbehagyott beruházásokra figyelnek Bodonyban ugyancsak üres a pénztárca a gázprogram miatt, hiszen az arra felvett hiteleket fo­lyamatosan törleszteni kell. így az idén főleg azokat a kisebb be­fektetést igénylő beruházásokat folytatják, amelyeket a gáz miatt félbehagytak. Például kijavítják a község útjait, burkolatot készí­tenek a patakmeder fölé, és rendbehozzák a közvilágítást is. Bodonyban Üj gazdája van a művelődési háznak Verpeléti szegények Vargáéknál kifogyott a tüzelő Vargáék a ház előtt, ami nem is az övék... Még az óév végén írta ki a köz­ségi művelődési ház üzemelteté­sére vonatkozó pályázatot Bo- dony önkormányzata. Ez a testü­let, illetve a polgármesteri hivatal működtette ezt megelőzően két és fél éven keresztül az intéz­ményt, amelyre most öten pá­lyáztak, s közülük végül olya­nokra esett a választás, akik jól ismerik a helyi viszonyokat: egy vállakozói „páros”, a bodonyi Vincze János, valamint a parád- sasvári Horváth Géza lett a nyer­tes. Amint azt Kovács G. Imre bo­donyi polgármestertől megtud­tuk, feltételként szerepelt, hogy az új gazdák őrizzék meg a ház 1882-ben gróf Károlyi György építtette fel azt a parád- sasvári kastélyt, amely Ybl Mik­lós tervei alapján készült, s amelyről legutóbb a televízió hí­radójában láthatott-hallhatott az ország. Az 1984 óta kihasználat­lan, onnantól egyre pusztuló épületet 1943-ban államosítot­ták, a SZOT lett a kezelője, rend­be hozatták, faházak is épültek mellé, s gyereküdültetés folyt ott — 350-400 fiatal érkezett kéthe­tes váltásokkkal — tíz évvel ez- előttig. Azóta szinte minden el­tűnt a kastélyból, ami mozdítha­tó volt: nem túlzás azt állítani, hogy most a pusztítás nyomai fo­gadják a látogatót. A kisközség önkormányzata még 1990-ben bejelentette igé­nyét a vagyonátadó bizottságnál, kérte: adják át a falu tulajdonába a kastélyt. A kérelmet elutasítot­ták, s hiába írt Holló Henrik pol­gármester levelet a Belügymi­nisztériumnak, a műemlékvé­delmi illetékeseknek és mások­nak: hasztalan volt a próbálko­zás. A legnagyobb segítséget ta­lán Ráday Mihály tévéműsora jelentette, az Unokáink sem fog­ják látni, amelyben jónéhány- szor szó esett a Károlyi-kastély­ról, sőt, a műsorvezető, aki egy­ben szabaddemokrata parla­menti képviselő is, 1993 tava­szán interpellált is ez ügyben az Országházban. Mindeközben számos hazai és külföldi vállalkozó érdeklődött az épület iránt, mondván, meg­vennék és hasznosítanák azt, ám a tulajdonjogi útvesztőben min­művelődési funkcióját, így töb­bek között biztosítsák azt, hogy ott a községi énekkar és a tánckar próbákat tarthasson, s a falugyű­lések alkalmával is helyet adjon az épület az érdeklődőknek. A benn lévő, szeszes italokat árusí­tó egység presszó jelleggel mű­ködhet, s egyáltalán, a lényeg az, hogy kulturált szórakozási lehe­tőséget nyújtson az intézmény a fiatalok számára. A vállalkozók vállalták azt is, hogy elvégeznek bizonyos korszerűsítési munká­latokat. A szerződést velük öt évre kötötte az önkormánya zat. A „váltásra” január 31-én ke­rül sor. denki elkeveredett, az önkor­mányzat pedig nem mondhatott mást: nem a miénk, mi nem ad­hatjuk el... Az sem jelentett vál­tozást, hogy 1992 novemberé­ben a frissen létrejött Nemzeti Üdültetési Alapítvány tuljadoná- ba került a kastély, hiszen az ala­pítvány részvénytársasága hiába hirdette meg azt különböző mé­diumokban, a százmillió forint plusz áfás (összesen tehát 125 milliós) árért nem akadt vevő. A kastély tovább pusztult, ál­lapotában megmaradását az se­gíti most valamennyire, hogy legalább őrzik, s éjjelente kivilá­gítják. Igazi gazdája nincsen, a sasvári önkormányzat ellenben továbbra is szeretné megszerezni a tulajdonjogot. — Nem lehetünk ilyen gazda­gok, hogy egy ilyen nemzeti érté­ket veszni hagyjunk — mondja Holló Henrik polgármester, aki szólt arról is, milyen előnyökkel járna, ha végre önkormányzati tulajdon lenne az épület. Elad­nák avagy bérbe adnák, s ekképp meg lehetne menteni, helyre le­hetne állítani. Másrészt munka- lehetőség is teremtődne a kör­nyéken élők számára, különösen akkor, ha mondjuk szállodaként működne tovább a Károlyi-kú­ria. És — harmadrészt — a falu­nak is nem csekély bevételt je­lentene mindez. A polgármester szerint az idei az az év, amelyik során most már tényleg be kell következnie a vál­tozásnak. Úgy legyen. (rénes) Verpelétről érkezett olvasó- szolgálatunkhoz az a levél, mely­ben egy nehéz sorsú családra hív­ta fel figyelmünket egy falubeli hölgy, aki kérte, tekintsünk el ne­vének közlésétől. Mint írja, az anya, Varga Irén asztmás beteg, aki 6300 forintos rokkantnyugdijából tartja el ma­gát és tizenhét éves fiát, akinek semmilyen állandó munkája nin­csen. Ennyi pénzből természete­sen nem lehet kijönni, így alkal­mi munkákból próbálják kipó­tolni a szerény jövedelmet. Levélírónk maga is igyekszik gondoskodni róluk, foglalkoz­tatja őket a ház körül, karácsony­kor ebédre is meghívta őket. Ké­relmet is írt a nevükben az ön- kormányzathoz még december elején, de az válaszra sem méltat­ta őket, pedig már a tüzelőjük is elfogyott — sürgős segítségre szorulnak tehát. A levél nyomán felkerestük Vargáékat, akik elképesztő kö­rülmények közepette laknak a Cigányszögnek nevezett telepü­lésrész egyik kis házában, amit helyesebb lenne viskónak nevez­ni. A roggyant épület szemláto­mást az utolsókat rúgja, kívül- belül pereg a vakolat, és a tudósí­tó aggódva fürkészte a plafont, míg riportalanyai sanyarú sorsá­val ismerkedett, nem fog-e lesza­kadni két mondat között. A dön­gölt padlójú lakóhelyiség falai embermagasságig vizesek vol­tak, csoda, hogy a ház asszonya asztmán kívül más súlyos beteg­séget még nem kapott. Mint elmondta, a Mátravidéki Fémműveknél dolgozott, utána a recski Helix-nél, aztán munka- nélküli lett, és a tavalyi év elején minősítették rokkannyugdi] ás­nák. Nehezebb munkát nem tud végezni, mert fullad, gyakran gyötrik rohamok. Kis nyugdija mellett eddig legalább a gyerek­tartásra számíthatott, de az is megszűnik, mert a fia rövidesen betölti tizennyolcat. Nehezíti a helyzetüket az is, hogy négy hete meghalt szívbetegségben az élet­társa. Megpróbáltuk kideríteni, hogy az életerős fiatalember, László miért nem vállal valami­lyen állandó munkát. Nos, erre azt a választ kaptuk tőle, hogy a „tanácson” eltanácsolták, azt mondták, nincs munka. A nyá­ron ő volt a csordás, de iylenkor a csorda sem jár ki, ez a lehetőség is megszűnt. Segédmunkásnak gyárba, esetleg építkezésre? Nem a magunkfajtát keresik ott — tájékoztat a tűzhely mellől La­ci. Ki is kell használni a melege­désre minden lehetőséget, mert fogytán a tüzelő, sőt el is fogyott. Egy nagy halom gally áll ugyan a házikó oldalánál, de mindenki tudja, hogy azzal fűteni nem az igazi, még ha több is a semminél. Mit szeretnének, kérdezzük végül, és kiderül, hogy nem so­kat: egy kis tüzelőt, meg némi se­gélyt élelemre, ruhára. Ütünk a polgármesteri hiva­talba vezet ezután, ahol jól isme­rik Vargáék helyzetét. Mint a jegyző úrtól megtudjuk, utoljára 1992-ben kért a család segélyt, és kapott is, többek között abban is segített az önkormányzat, hogy a fiatalember elvégezze Egerben a kisegítő iskolát. Mun­kát valóban nem tudtak neki ad­ni, hiszen közmunkára elsősor­ban olyanokat igyekeznek fel­venni, akik kiskorú gyermekeket nevelnek, s így gondjaik még na­gyobbak. Ezen túl természetesen igyekeznek azoknak kedvezni, akik megbízható munkaerőnek bizonyulnak, ami Székely Lász­lóról nem egészen mondható el, hiszen tehénpásztorkodása úgy ért véget, hogy a marhákat ráen­gedte a tökföldre, illetve a Tárná zsilipjére, ahol komoly károkat okoztak. A család legutóbbi segélyké­relme december hatodikén fu­tott be az önkormányzathoz, ám testületi ülés csak január hatodi­kén volt legközelebb, márpedig a segélyek elosztása testületi ha­táskör. Ezen az ülésen meg is szavaztak Vargáéknak négy má- zsányi szenet, és kifizették a fu­varköltséget is. A család a szenet tizedikén meg is kapta. Kézpénz juttatását a testület nem támo­gatta, mert nem voltak meggyő­ződve, hogy hatékonyan lenne-e felhasználva. Ez a segítség első látásra nem tűnik soknak, ám más rászorulók is vannak a kö­zségben, a szociális keret pedig véges. Kétségtelen, hogy Vargáék se­gítségre szorulnak, hiszen em­berhez méltatlan körülmények között élnek egy olyan házban, ami még csak nem is az övék: a téesz tűri meg őket benne kegye­lemből. Nehéz kibogozni, meny­nyi része volt ennek a helyzetnek a kialakulásában az önsorsron- tásnak, és mennyi a körülmé­nyek szerencsétlen összejátszá­sának. Az önkormányzat lehető­ségei behatároltak, ezt is el kell fogadnunk. Kiút nemigen lát­szik, annyit mégis kérünk, aki tud, segítsen Varga Irénen és gyermekén, Székely Lászlón, akik Verpeléten, a Dankó utca 1. szám alatt laknak, a falu legsze­gényebb házában. Koncz János A Károlyi-kastély Parádsasváron Tíz éve pusztul Megyénk alighanem legnagyobb ilyen együttese Terpesi hagyományőrzők Lassan huszonöt éve lesz, hogy megalakult Terpesen a Jelenet a Terpesi fonó című előadásból (Fotó: Gál Gábor) bővült, és hagyományőrző együttessé fejlődött. A Terpesi búcsú feleleveníté­sével mutatkoztak be annakide­jén, és ez a produkciójuk olyan sikert aratott, hogy a rádióban is többször szerepeltek, sőt hangle­mezfelvétel is készült az együt­tessel a Radioton kiadásában. Hasonló sikert értek el a Ter­pesi betlehemessel is — ezt egyébként mostanában újították fel, és többek között az Adjon az isten, minden jót! című hagyo­mányőrző műsorban is bemutat­ták decemberben a Megyei Mű­velődési Központban. Mint vezetőjüktől, Nagy Sán- dornétól megtudtuk, megyénk alighanem legnagyobb létszámú — több, mint ötven tagot számlá­ló — hagyományőrző együttese nemsokára a terpesi búcsúi szo­kásokat bemutató produkciót is felújítja — főleg, ha szponzoro­kat, támogatókat sikerül találni. Enélkül ugyanis egyre nehezeb­bé válik a csoport fellépéseinek finanszírozása, új produkciók ki­állítása, betanulása. A terpesiek abban reménykednek, hogy akadnak intézmények, magá­nemberek, akik értékelik azt a hagyománymentő missziót, amit az együttes teljesít, és hajlandók lesznek némi anyagi áldozatot hozni ennek érdekében. A „KIK-FOR” Ingatlankezelő és Forgalmazó Kft. Kecskemét, Villám I. u. 2. a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából az önkormányzat tulajdonában lévő BOGÁCS, DÓZSA GY. U. 35. SZ. ALATTI 650. HRSZ-Ű ÜDÜLŐT. Az üdülő a THERMÁL-fürdő mellett van. Az üdülő 12 éve épült, fszt. + I. emeletes magastetős 4 szobás épületből, valamint 5 éves különálló 2 szobás, 2 egységes faházból áll, a hozzá tartozó 1851 m2 telekrésszel. Az üdülőegység összes alapterülete: 206 m2 Közműellátottsága: víz, villany, gáz, szennyvízelvezetés és termálfűtés. Az üdülőegység induló ára: 555 eFt telekár + 5 MFt + 25 % ÁFA felépítményi ár, összesen: 6.805 eFt. Az üdülő berendezése is megvásárolható: 265 eFt + ÁFA áron. A nyilvános árverés 1994. január 26-án 11.00 órakor lesz a helyszínen. A tulajdonjogot a legmagasabb vételi ajánlatot tevő pályázó nyeri el. A pályázó ajánlatához 30 napig kötve marad. A vételárat egy összegben kell a szerződéskötés után 8 napon belül megfizetni. Az árverésen az a pályázó indulhat, aki 50.000 Ft letéti összeget a helyszínen befizet, továbbá a vételi árról a fedezetigazolást az árverésen benyújtja. A helyszín megtekinthető 1994. január 24-én 8—12 óráig. népdalkor, ami azután a nyolc­vanas évek elején jelentősen ki-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents