Heves Megyei Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-04 / 2. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1994. január 4., kedd Látószög Családban élni Egyre többet emlegetik a családokat, vannak helyek, ahol valósággal újra felfedezik őket. Azoknak van nehezebb dol­guk, akiknek már majdhogynem az ismeretlenség homályá­ból kell előcsalogatniuk a fogalmat, s megkopott, megfakult emlékekből összerakniuk a divatjamúltnak kikiáltott, szinte teljesen elfelejtett mozaikképet. Hiszen, ha sikerül is, önma­gában még keveset jelent. Akkor több, ha életre keltik, az esz­mény mindennapjaik elmaradhatatlan részévé válik. Bizonyos, hogy ez nem megy máról holnapra. Idő kell ah­hoz — s nem keves —, hogy ne csak nosztalgiázzunk az elvesz­tettről, ne csupán idézgessük, ami oly régóta hiányzik, hanem vissza is szerezzük. Még nem túl rég, s nálunk is, sikkesebb, hálásabb volt a „kollektívával” tölteni a szabadidőt, akár tetszett, akár nem. Az otthoninál nagyobb kedvet kellett mutatni a munkahelyi, az iskolai étkezde asztalaihoz. Az kapott nagyobb tapsot, aki szülei, házastársa nélkül szórakozott, a nagymamát, nagypa­pát nem is emlegette, több őséről pedig semmit sem tudott. Testvéreket, gyermekeket és édesanyákat, édesapákat, fér­jeket és feleségeket szakított e 1 egymástól a kérlelhetetlen os­tobaság, erőszak, buta, embertelen politika. Kire-kire rá- kényszerítették, hogy úgy járja az útját, élje az életét, mintha nem lennének közvetlen hozzátartozói, csakis a "nagy család­hoz” kötődne, azzal osztozhatna minden gondján-baján, va­lamennyi örömén. S ha ebben a hatalmas közösségben sem boldogult, a szemére vetették, hogy csakis ő lehet a hibás. Ma­f a tehet arról, hogy ”nem tud beilleszkedni”. Amit aztán el is ellett hinnie. Csoda-e, ha annyian szerencsétlenné váltak, oly sokan kín­lódnak még ma is...? A családot ugyanis valójában nem pótol­hatja semmi. Előbb vagy utóbb ki-ki rájön arra, hogy elsősor­ban hová is tartozik, hol az igazi helye. Nincs megnyugtatóbb érzés, mint hazamenni, megtérni oda, ahol a legnagyobb sze­retettel várják, fogadják, s asztalhoz ülni, megpihenni párat­lan élmény mindig. Van abban valami rendkívüli, hogy bár a társadalom legki­sebb egysége, szervezete a család — voltaképpen mégis a leg­nagyobb! A legtöbbet adhatja, a legtovább meríthetünk belő­le. Ahol tisztelete van ennek az intézménynek, ahol ápolják, vigyázzák nemes hagyományait, értékeit, s közösen növelik erejét szüntelenül: ott nyugodtabban élhetnek, biztosabban tervezhetik a jó vöt akkor is, ha a világ háborog körülöttünk, — mert számíthatnak egymásra. Aligha véletlen, hogy az idei év a család éve szerte a világon. A családé, s az elsősorban családban nevelkedő, formálódó gyermeké. A pápa és az ENSZ is szorgalmazza az egymásra találást, az együvé tartozás szilárdítását, mindazon értékek növelését, amiket csakis ezekben a kis közösségekben talál­hat meg az ember egész életre meghatározóan. Kísérje siker a törekvéseket, s legyenek az évből — eszten­dők! Gyóni Gyula A háború árnyékában — missziót teljesítettek „Megfigyelő voltam Szerbiában...” Nemrégiben került sor a szer­biai választásokra, amelyen a nemzetközi megfigyelő stáb egyik tagjaként, a Munkáspárt elnökségének képviseletében je­lent volt dr. Vasas Joachim is. Vele beszélgettünk arról, hogy milyen benyomások érték e poli­tikai esemeny résztvevőjeként. — Az volt a dolgunk, hogy el­lenőrizzük, betartják-e a nem­zetközi, illetve az ottani törvé­nyességi feltételeket — mondta. — Tehát alapvetően például azt, hogy szellemileg, fizikálisán il­letve valamilyen propaganda-fo­gással nem kényszerítik-e a pol­gárokat arra, hogy egy adott pártra vagy személyre szavazza­nak. Jómagam egy jogásszal és egy számítástechnikai szakem­berrel voltam egy csapatban, és a szavazás napján reggel fél hétkor már Belgrád hetes számú körze­tében néztük meg, hogyan készül elő a szavazatszedo bizottság. Megfigyelhettük például, hogy az első voksoló polgár e bizottság tagjai előtt belenézhetett az üres urnába — így ellenőrizték, hogy nem tettek-e be előre szavazóla­pokat —, majd ezután bezárták és lepecsételték a dobozt. Ugyan­így megnéztük, hogy a választási névjegyzékben szereplők adják-e le a szavazatukat. Érdekes volt, hogy ezután Növi Sodra utaz­tunk, és ott az egyik bizottságot egy magyar anyanyelvű úr vezet­te, így tőle minden kérdésünkre a közös nyelvünkön kaptunk vá­laszt. Összességében e megfigye­lő-csoport tagjaként elmondha­tom, hogy ahol mi jártunk, ott a választás korrekt, demokratikus és tiszta volt. — Hogyan lehet bekerülni egy ilyen nemzetközi bizottságba? — Kétféleképpen. Egyrészt az adott ország hivatalos állami szervei meghívják a szomszéd ál­lamok hasonló szervezeteit, hogy küldjenek képviselőket. Másrészt a parlamenti pártok — különösen a kormányzópártok — is kapnak lehetőséget hasonló gesztusra. Minket, a Munkáspárt képviselőit Szerbia Szocialista Pártja invitált, és ez azért is volt fontos számunkra, mert jelenleg mi parlamentenkívüli pártként működünk. Ám maga a meghí­vás azt jelentette, hogy elismerik szerepünket, amelyet a társada­lomban betöltünk. Egyébként összesen 75 nemzetközi megfi­gyelő volt jelen a szerbiai válasz­tásokon, közöttük 25 magyar, akiknek jelentős része a Vajda­ságban végezte munkáját. — Nem lehet eltekinteni attól a szomorú tény től, hogy nem mesz- sze a választások helyszínétől há­ború van. Önök ezt mennyire ér­zékelték? — A harcok árnyéka termé­szetesen itt is megjelent, de há­borús hisztériát, vagy ilyen han­ulatot nem tapasztaltunk. Hi- etetlen nagy persze az infláció, ugyanakkor az emberek öltöz­ködésében, viselkedésében nem éreztünk különösebb változást. — Mennyire volt politikai szí­nezete a küldetésüknek? — Messzemenően igyekez­tünk elkerülni, hogy napi párt- politikai célok határozzák meg a munkánkat. Mindannyian azt a missziót teljesítettük, amire ben­nünket meghívtak: a választások tisztaságának ellenőrzését. Ugyanakkor például tartottam ott sajtótájékoztatót a választá­sokon tapasztaltakról, illetve ad­tam egy interjút a belgrádi televí­ziónak. Itt is inkább a konkrét benyomásaimat osztottam meg az érdeklődőkkel, mint az érzel­meimet. Fogadott Goran Perce- vic, a Szerb Szocialista Párt alcl- nöke, aki elmondta, hogyan lát­ják a jelenlegi Kis-Jugoszlávia helyzetét, illetve a volt Jugoszlá­via területén a belső mozgásokat. — Magyarország is választ ta­vasszal, ilyen megközelítésből mit emelne ki a Szerbiában látot­takról? — Talán azt, hogy ezen ország közelmúltjának a mostani volt a negyedik választása, és ennek el­lenére viszonylag nagy számban vettek részt a szavazáson az em­berek. Ez azt jelenti, hogy bíznak abban: voksaikkal a saját jövő­jükről döntenek. (doros) Higgy, de nézd meg, hogy kinek? A vándorfotós Sziki Sütő András portréja Sziki Károly, az egri Gárdonyi Géza Színház utazásra-kóbor- lásra hajlamos színésze — érde­me szerint szeretjük mi színpadi alakításait is! — hol itt, hol ott tű­nik fel. Az ország legtávolibb ré­szeiből úja tudósításait, ha meg­gondolja magát, Svájcból küld sorokat, vagy fotót, vagy Ameri­kából, könyebbik esetben Nagy­kanizsáról, vagy a zalaegerszegi színházból. Most Erdélybenjárt, látott há­rom latin szót az egyik városban, blikkfangosnak találta, le is kap­ta, a lencse meg is örökítette. A három latin szó: „ Fide, vide, cui”. így is van értelme, mert azt kéri: „higgy, lásd, kinek”. De a régi-régi latin közmondás telje­sebb szövege így hangzik: „ Fide, séd cui, vide! — Higgy, de nézd meg, hogy kinek!” Aztán sorra vettem a harminc felvételt. Min­denütt tarlott ágak, bokrok mö­gött ott feszít egy-egy épület. Mintha azt akarná belém suly­kolni a vándorszínész, aki más alkalommal Erdélyből hozott misztériumot, hogy a századok bölcsességével és hitével oktassa ezt a hazai népséget, nézzétek, ebben a tájban az őszi szomorú­ság, a lombja-virágja hagyott vi­dék azért ilyen, mert a lélek nyo­morúsága, az egyes emberek űzöttsége a szülőföldön — vas­kos teher. Értem a képek szim­bolikáját, azt is, hogy Sziki Ká­roly, a színész, a magyar értelmi­ségi szemében, agyában a nem­zet egységes, testvériség, a szülő­föld mindenütt anyaföld, a nyelv mindent egybe-abroncsoló köte­lék, amit nem tehetnek tönkre Miről tudhat az állampolgár? Rövid sajtóközlemény tudat­ta, hogy az országgyűlési képvi­selő-választással kapcsolatban vannak titkos és nyilvános ada­tok, ez utóbbiakhoz ingyen vagy térítés ellenében bárki hozzájut­hat. — Mely adatok a nyilváno­sak? — kérdeztük dr. Szabó Lászlónétól, a Belügyminisztéri­um választási és informatikai fő­osztályának munkatársától. — Valójában a pártok, a tár­sadalmi szervezetek és a függet­len képviselő-jelöltek választási előkészületeit szeretnénk meg­könnyíteni azzal, hogy közread­juk a számukra legfontosabb, nyilvános adatokat. Felvilágosí­tást kaphatnak a választásra jo­gosultak számáról, a jelölés és a választás eredményéről, a vá­lasztókerületek és a szavazókö­rök beosztásáról. A helyi adato­kat a település választási bizott­ságánál, illetve a jegyzőnél lehet beszerezni. A területi adatokat a fővárosi és a megyei választási bizottságok, illetve a köztársasá­gi megbízott területi hivatala, vagy a tizenkilenc megyében működő Területi Államháztartá­si és Közigazgatási Információs Szolgálat adja ki. A végeredmé­nyeket az Országos Választási Bizottság, illetőleg a BM Válasz­tási Irodája hozza nyilvánosságra. — Milyen adatok szerezhetők be az Országos Személyiadat és Lakcímnyilvántartó Hivataltól? — A hivatal — térítés ellené­ben — olyan apró részletekre is választ tud adni, hogy az adott országgyűlési egyéni választóke­rülethez melyik utcák, milyen házszámok tartoznak: az ott la­kók neve és címe viszont már titkos. — Melyek azok az adatok, amelyek titkosak? — Nem nyilvánosak a már ki­töltött ajánló szelvényekkel, a kopogtató cédulákkal kapcsola­tos adatok, továbbá a választói névjegyzék, ha arra a szavazat- számláló bizottság a szavazás té­nyét már rávezette. Titkos a vá­lasztójoggal nem rendelkezők névjegyzéke. A választójoggal rendelkezők névjegyzékét sem szabad kiadni kereskedelmi vagy reklámcélokra. Titkos a képvise­lő-jelöltek lakcíme és személyi száma is. Szabó Margit (Ferenczy Europress) országhatárok. A politikusok ezt nem értik, nem is érthetik, mert más a közjog, más megint a nem­zetközi szerződések rendje és megint más, de mennyire más, a R ómában megérzi az ember az idő és a tér lenyűgöző végtelenségét. A mondák kusza erdejéből előtűnik egy fe­kete kőlap a Fórumon (Lapis Ni­f er). Az a legenda járja róla, ogy ez Romolus sírja. Ki tudja? A Szent Péter templom legalsó szintjén nemcsak Szent Péter sír­ja tárult fel, hanem megtalálták a rómaiak családi mauzóleumait is, csak fedő boltívük hiányzik. Nagy Konstantin idejében azért távolították el, hogy földdel töih- jék el a kriptákat és a templom alépítményét rájuk építsék. Mintha Rómában nem múlna az idő, múlt és jelen harmóniá­ban egyesül. Mintha Rómában nem volna határa a magasságnak és a mélységnek. A varoson kí­vüli katakombák hosszát ezer ki­lométerre teszik. A Szent Péter tér szélessége 240 méter. A ko- lonnádok 284 oszlopot rendez­nek félkörös sorba, négy oszlop áll egymás mögött, amelyek ti­zenhat méter magasak. A tetőze­ten 284 szentnek szobra áll, há­rom méter magasak. Az oszlop­csarnok két félkört képez, ame­lyek középpontja meg van jelöl­ve. Ha beallunk erre a helyre, csak egy oszlopot látunk, pedig mögötte még három rejtőzik. Középpontban áll az obeliszk, Kr. e. 1935-ből való. Caligula császár hozatta el Egyiptomból. Magassága 25.31 meter, alapja 8.25 méter. A rajta emelkedő ke­reszttel együtt 41 méter magas, súlya 327 tonna: 95 nap alatt szállították át a cirkuszból, 900 ember, 140 ló és 44 fogat segítsé­gével. A bazilika alapterülete 40 ezer 219 négyzetméter. A kupo­la magassága 136,15 méter. A homlokzaton 13 szobor találha­tó, egyenként 5,70 méteresek. A kupola boltozata 22 hónap alatt készült el 800 ember szorgalmas munkája nyomán. Bernini oltár- baldacninja 31 méter magas. A bazilikának 30 oltára, 23 művé­szi síremléke és 200 ablaka van. Ha ezeket a mérőszámokat ol- vasssuk, megszédülünk az óriási történelem, az évszázadok sú- lya-nyomása, amit meg kellett élnünk. Nekünk? Miattunk is elődeinknek. És ez az öröklött élmény elválaszthatatlan a jelen­méretektől. A Via dei Fori Imp- rialin villámcsapásként tűnt fel Caesar bronz szobra. A kis park­ban le kellett ülnöm a gondosan tisztán tartott márvány padra, hogy a sugárzó erő meg ne szé­dítsen. Ez az erő a bronzarcból sugárzott felém. Amikor először beléptem a Szent Péter temp­lomba, alig volt ott ember, a szé­keket kihordták a térre. Előttem állott a fölséges csarnok kozmata padlójával, szobraival, balda- chinjaval, múltiával és múlhatat­lan jelenével. A szépség zuhata- ga térdre kényszentett. Egyszer odaálltam Szent Veronika szobra alá. Megdöbbentően félelmetes­nek tűnt az óriási hófehér már­ványtömb. Ha azonban akár a Fórumot, a diadalíveket, akár a Szent Péter bazilikát együtt nézzzük, nem félelmetes látvány, hanem fenséges és felemelő. Va­jon mi a titka? Róma titkát sokan kutatták. Volt, aki a szépségben, más az örökkévalóságban, ismét más a történeti múltban vélte megtalálni. Úgy vagyunk, mint az anekdota meséli Michelange- loról. Állítólag így szólt Mózes szobra előtt: „Szólalj meg... Mi azt mondjuk: Szólalj meg, Ró­ma! Szólaljon az ős Róma, szó­laljon a Saturnus templom, a Di- oskurok temploma, a Colosse­um, a Szent Péter tér és a bazili­ka. Szólalj meg! Vajon mit mon­dasz magadról? Tárd fel titkodat! Óriás vagy, de nem félelmetes. Örök vagy, de nem érezzük pa- ránynak magunkat előtted. Szép vagy, de nem látjuk magunkat torzónak. Szólalj meg, Róma!” Sík Sándor megszólaltatta Rómát a „Dioskurok temploma” c. versben: „Fenn a magasban, könnyű mély mosollyal — A há­rom oszlop halkan énekel: — Templom vagyok és szentség és örök — Félisteneknek emberkéz emelt, — És emberkézzel Isten írt ide, — Hogy az időben bizonyság tői, no meg a jövőtől. Amiben bi­zakodunk. Tehát miért és kiről mondja a fotós Sziki, hogy nézd meg, ki­nek higgyél? Itt két arcot hoz: Sütő Andrásét, és a drámaíró Székely Jánosét. Rájuk mutat, róluk beszél, mintha csak azért ment volna le, ki tudja hányad­szor Erdélybe, hogy erről a két emberről, a két íróról beszéljen. Meg azokról, akiket idéz, többek között, Kányádit, akitől vesz egy olyan idézetet, amely még az eg­rieket is példaként mutatja fel. Nem a maiakat, hanem a hősö­ket, 1552-ből. Nem sok vígasztalnivalót so­rol fel a kiállítás. De már az is csoda, hogy ez az erdélyi nép, Szatmártól-Bihartól le egészen a csíki havasokig, Gyergyóig, a Mezőségen túl Hunyadig, a ma­gyaroktól a szászokig, Gyulafe­hérvártól, Marosvásárhelyig, hogy Kolozsvárt a végén, csatta­nósan emlegessük. Miközben megcsodáljuk Bánffy-hunyadot is, az Isten házát, ahol Ady is zsoltározhatott. Örömünkre szolgál, hogy ezt a tárlatot a fiatalságnak mutatták meg. Azzal a kiegészítéssel, fotós és történelmi ráutalással is, ahogy Baráz Csaba, a művészta­nár históriai idézetekkel, néhány frappáns látvánnyal bővítette a látóhatárt, amelyet a színész-fo­tós felvételei érzelmileg gazda­gon, itt-ott szenvedélyesen fel­villantottak. Farkas András legyek — Mindenről, ami gondo­lat és szépség — És végtelen és örökkévaló... — Az ezredeknek éneklem a Szépség — Örökkéva­ló hellén himnuszát.” Á m Róma titkáról szólaljon a kortárs, Cicero, aki sze­rette volna fiát saját nyo­mába léptetni. Ezért írta a „Kö­telességekről” c. etikai könyvét, rá akarván vezetni huszonegy éves fiát a megfontolt, komoly, önépítő életpályára. írta ezt vi­déki magányában, miután 44 március Idusa után nem volt ta­nácsos Rómában maradni. így írt és így szól ennek az emelke­dett romainak üzenete nekünk is: „Az igaz, az egyszerű és az őszinte legjobban megfelel az emberi természetnek.... A jól ki­művelt szellem természeténél fogva csak ahhoz akar alkalmaz­kodni, aki tanítja, vagy hasznos­sági szempontból jogosan és tör­vényesen parancsol neki; innen van a lélek nagysága és a pusztán evilági dolgok megvetése. Nem kevés a természetnek és az érte­lemnek ereje, miszerint egyedül az ember érinti, mi a rend, mi az illendőség, mi a tetteknek és a szavaknak rendezett módia. Az következik tehát mindebből, hogy a bennünket körülvevő vi­lágban más élőlény nem érzékeli a szépséget, az ízlést, a részek harmóniáját... Ezt az egybecsen- gést a természet és az értelem a ta­pasztalatból eljuttatja a lélekhez és hangsúlyosan értékeli és őrzi a szépséget, az állandóságot, a ren­det a szándékokban és a tettek­ben egyaránt... ’’(Cicero: Deoffi- ciis, B. I. 4.) Itt van Róma titka: modus et ordo, arány és rend. Ezért nem érezzük magunkat torzónak Mózes előtt, törpének a kolonnádok oszlopai, vagy Ber­nini baldachinja afatt. Roma vá­laszol a Dioszkurok templomá­ban, a Szent Péter téren, a Colos­seum ívei alatt. Mindig, minde­nütt mérték, rend, arány uralko­dik és ebből ragyog fel a szépség megnyugtató sugárzása. Miklós Béla Pénzintézetek: szigorodnak a feltételek Minap az Országgyűlés plená­ris ülésének ebédszünetében az 1991-ben életbe lépett pénzinté­zetek működéséről szóló tör­vény módosításáról fejtette ki véleményét a Magyar Demokra­ta Fórum képviselőcsoportja. Szarvas Béla Heves megyei honatya az elképzelések részle­teiről adott bővebb áttekintést. Elmondta: a törvény módosítása kapcsán a kormány gazdasági kabinetje jelenleg egy minimál- program végrehajtását tartja reá­lisnak. Ennek értelmében első­nek a bank- és az adóskonszoli­dációtkell megvalósítani, melyet a csőd-, illetve a felszámolás alatt lévő gazdasági szervezetek ked­vezményes hitelkonstrukciója, valamint a prívatizáláás követ­het. Az elmúlt időszak úgyneve­zett ”bankbotrányairól” az de­rült ki, hogy a tulajdonosok nem mindig éreznek igazi felelősséget a pénzintézet sorsa iránt, ezért most a törvény hatályát kiter­jesztik a bankrészvények tulaj­donosaira is. Fontos volt a pénz­intézeti vezetők körének megha­tározása is. Még két figyelemre méltó do­log: a jövőben megszűnik a 10 százalékos bemutatóra szóló banki részvénypakett, ami igen komoly nyilvántartási kötele­zettséggel jár együtt; a felügyelő bizottságok számára kötelező lesz a belső ellenőrzés. A képviselő a továbbiakban a banktitkok szerepéről beszélt. Ennek oldását, tehát például a számlák forgalmába való bete­kintést meglehetősen szigorú fel­tételekhez kötik, s csak kivételes esetekben teszik lehetővé. Január

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents