Heves Megyei Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-15-16 / 12. szám
4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1994. január 15—16., szombat—vasárnap Liberalizáció a büntetés-végrehajtásban A börtön ablakába most már besüt a nap Az európai normákhoz való igazodás igényének és az Európa Tanács javaslatainak hatására jelentős változások következtek be az elmúlt esztendő tavaszán a hazai büntetés-végrehajtási intézetekben. A büntetés-végrehajtás törvényében és a Btk.-ban áprilistól, illetve májustól bekövetkezett változásokat, a liberális szemlélet érvényesülését azonban nem minden esetben fogadta a közvélemény osztatlan lelkesedéssel, lévén a visszaesők és a többszörösen visszaesők példának okáért így kedvezőbb elbírálás alá kerülhettek a bíróságokon. Miután Egerben már „ősidőktől” fogva működik az ilyen vagy olyan oknál fogva veszélyesnek ítélt elemek elzárására specializált intézmény, megkérdeztük, milyenek az elmúlt közel egy év tapasztalatai a Heves megye székhelyén lévő börtönben. — A Magyarországon működő több mint harminc intézet közül a miénk a közé a 19 úgynevezett megyei büntetés-végrehajtási intézet közé tartozik, amelynek alapvető feladata az előzetes fogva tartás foganatosítása, az előzetesek városi, illetve megyei bíróságon történő előállítása, és csak másodlagos funkciónk az öt évet meg nem haladó börtön- büntetésre ítélt nők bent tartása — foglalja össze az Egri Büntetés-végrehajtási Intézet szerepét Mező László alezredes, aki immár három és fél éve áll a börtön élén. — A büntetés-végrehajtásban bekövetkezett, gyakran információhiány miatt vegyes érzelmekkel fogadott változások miben nyilvánulnak meg a gyakorlatban? — Talán a legfontosabb változás az, hogy a büntetés-végrehajtás rendszere általában nyitottabbá vált. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az elítélt sűrűbben hagyhatja el az intézetet, amit elsősorban a családdal való kapcsolattartás, illetve a szabadulás utáni munkahelyteremtés érdekében engedélyezhetünk. A korábbi gyakorlat ennél lényegesen szigorúbb volt, csak büntetésfélbeszakításról, vagy kivételes jutalomként rövid tartamú eltávozásról lehetett szó. Áprilistól ezeken túl — ugyancsak jutalomként — egyéni vagy csoportos kimaradás, beteg hozzátartozó meglátogatása, halála esetén, temetésén való részvétel ugyancsak elképzelhető, sőt ez utóbbit ráadásul már az előzetesek is kérhetik, természetesen az eljáró ügyész vagy bíró engedélyével. Nagy kedvezményt jelent továbbá az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása is, ez esetben az elítélt havonta maximum négy alkalommal, legfeljebb 24 órára eltávozhat, a saját célra fordítható keresményének egy részét az intézményen kívül költ- heti el, illetve kint is fogadhat látogatót, kint is dolgozhat felügyelet nélkül. Tavasztól megnőtt a szabadságok száma is, így egyévi munka után — az eddigi pár nappal szemben — már húsz nap jár, amelynek egy részét akár otthon is eltöltheti az elítélt. — Mivel foglalkoznak az itteni elítéltek, szükség van-e egyáltalán munkájukra a mai foglalkoztatási problémákkal küszködő világban? Ahol a cipőfelsőrészeket készítik... (Fotó: Szántó György) Mező László alezredes: „A büntetés-végrehajtás rendszere nyitottabbá vált” — A rabmunka mindig is ismert fogalom volt világszerte, így nálunk is, bár a jelenlegi rendszer Egerben csak 1981-től működik. Az intézetben elítélt nőket a balassagyarmati Ipoly Cipőgyár itteni üzemegysége foglalkoztatja, ahol cipőfelsőrész-készítőként dolgoznak immár harmadik éve, osztrák megrendelésre. Az előzetesben lévő férfiak a konyhán, illetve mosodában dolgozhatnak, ugyanis ez utóbbi kapacitását jórészt a város kollégiumai, vendéglői kötik le. Az intézeten belül működik a helyi háziipari szövetkezet rekesz-összeszerelő egysége is, ahol szintén foglalkoztatni tudnak néhány főt. Az egri börtönben 161 elítélt tölti büntetését — Mi lesz a rabok keresetének sorsa? — Aki dolgozik, mintegy 50 forintnyi rabtartást fizet naponta, ami igen csekély összeg, hiszen csak az étkeztetésük napi 130 forintba került eddig. Minden kötelező levonás után a keresmény bizonyos százalékát költheti el csak a fogvatartott, a fennmaradó rész pedig letétbe kerül. Miután teljesítménybérezés van, a keresetek igen eltérőek, a bruttó átlag közel ötezer forint, ami az országos szintnél jobb, de van, aki nyolc-kilenc ezer forintot is megkeres egy hónapban. — A nyitottságon kívül még milyen változások érzékelhetők a falakon belül? — Az utóbbi időkben kiterjedt kapcsolatrendszert sikerült kiépíteni a különféle egyházi, világi és karitatív szervekkel. Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolával, a történelmi egyházakkal, a Családsegítő Központtal, a Vöröskereszttel, a Szent Lázár Lovagrenddel való együttműködés sokat segíthet a fogvatartottak nevelésében, lelkigondozásukban, foglalkoztatásukban, későbbi elhelyezkedésükben, bár ez utóbbi — el kell ismerni — a tudott okok miatt egyre nehezebb. — Korábban a büntetés-végrehajtó intézetek nagyfokú zsúfoltságáról lehetett hallani országszerte. Jelenleg milyen a helyzet e tekintetben a megye- székhelyen? — 1989-90-ben körülbelül 25 ezer rab volt összezsúfolva az ország intézeteiben. Ez a szám azonban mára már 15-16 ezerre csökkent. Az egri helyzet megfelel a magyar átlagnak, a jogszaAzért a rácsok még megmaradtak bályokban előírt létszám, 161 fő „élvezi” vendégszeretetünket. Az is igaz azonban, hogy az európai norma: egy rab — egy cella, ám mivel a hazai börtönök régebbiek, és ennélfogva a cellák lényegesen nagyobbak, van úgy, hogy 8-10 ember is kerülhet egybe. Megjegyzem ugyanakkor, hogy 1908-ban, amikor átadták a jelenlegi börtönépületet, lényegesen jobb viszonyok uralkodtak itt. Azóta viszont alaposan elszállt az idő, újabb önálló intézetek nálunk már nem is épültek az utóbbi évtizedekben. Mindezek ellenére általában — és ez alól Eger sem kivétel — a külföldi delegációk a körülményekhez képest megfelelőnek találták a magyar büntetés-végrehajtó intézetekben tapasztalt viszonyokat. — Ön az eddigi tapasztalatai alapján hogyan ítéli mega büntetés- végrehajtás liberalizációját, nyitottabbá válását az intézeteknél? — Az idő rövidsége miatt egyelőre inkább csak benyomásaim lehetnek, igaz, azok pozitívak. A jelek szerint jó motivációnak bizonyult az eltávozás lehetősége. Jelentősen csökkent a fegyelmi cselekmények száma, kedvezően alakul a rabok és a személyzet közötti kapcsolattartás. Ezért érthető, ha változatlanul arra kívánunk törekedni, hogy a jogszabályi keretek között minél többen részesülhessenek a felsorolt előnyökből. Szerencsére hosszú évek óta —, egészen pontosan 1981 óta, amikor is hat rabnak sikerült megszöknie — nem történt olyan rendkívüli esemény, amely jelentősebb zavart okozott volna. Ezen eredmények elérésében nagy segítséget nyújtottak a már említett intézmények, illetve szervezetek, és remélem, hogy ez a kedvező tendencia nem fog megszakadni a jövőben sem. Kühne Gábor Csak a nevében volt város Beszélgetés dr. Pásztor Józseffel, Füzesabony polgármesterével Amikor városi rangot kapott Füzesabony, még a helybeliek közül is sokan mosolyogtak. Azt gondolták, hogy ez puszta cím, nagyon messzi áll meg a település attól, hogy vafóban városinak érezhesse magát a lakója. Azóta lepergett néhány esztendő. A polgármesterrel, dr. Pásztor Józseffel beszélgettünk arról, hogy miként is alakult az ottani élet. — Az elmúlt esztendőben valóban megindult a település a várossá válás útján — szögezi le. — Befejeződött a gázprogramunk, melynek során a lakosok túlnyomó része korszerű fűtéshez jutott. A csövek fektetése során tönkrementek az egyébként is sokszor járhatatlan útjaink, különösen a telepi részen. Önkormányzatunk tavaly 6 kilométer utat tudott leaszfaltoztatni, s 4 kilométer makadámút készült el. Az igényekhez képest ez persze kevés. De mintegy 14 millió forintot áldoztunk erre a célra, s ez költségvetésünkben jelentős ösz- szeg. Megjelentek már kisebb üzemek, vállalatok is településünkön. Megemlíthetem a Nyír- bau aszfaltépítő vállalatot, vagy a Banktech Securityt, amely pénzszállítással foglalkozik, s egy nagyobb térség központját helyezte el városunkban. Egyre inkább bebizonyosul, hogy elhelyezkedésünk kedvez az üzletnek, ezért már további lehetséges partnerek is jelentkeztek. — Milyen önkormányzati beruházásba foghattak még? — Jelentős a Teleki Blanka Általános Iskola bővítése: 9 tantermet építtetünk mellé, a „tornyos iskolát” ugyanis kápolnává alakítják át. Hozzákezdünk egy nagyméretű, versenysportok cégára is alkalmas tornaterem megépítéséhez is. Önkormányzatunk gazdálkodása tavaly jó volt, amit az bizonyít, hogy nem kellett hitelt felvenni. Elképzeléseink megvalósításához öt céltámogatást nyertünk el. — Ezek szerint jól lobbyzik Füzesabony polgármestere? — Ezt mérje fel az önkormányzat, illetve a lakosság. Az ilyen fáradozásaimban dr. Lukács Tamás országgyűlési képviselő segített sokat. Összességében 90-100 millió forintot kaptunk pályázatainkra, amelyet tavaly kellett, illetve az idén kell el- költenünk. Összevetésül: az egész költségvetésünk 300 milliós. Azon kevés kivételek közé tartozunk, akik az útalapból városi útépítésre kaptak pénzt, így a város két fontos, úgynevezett feltáró útját hozhatjuk rendbe 1994 nyaráig. — Mindezt hogyan értékeli a helyi polgár, aki a többségben lévő sáros utakon botladozik? — A megítélés természetesen felemás. A nagy többség érzékeli, hogy a jelenlegi gazdasági feltételek mellett komoly eredményeket érünk el, de aki a járda nélküli, sáros úton jár, az elégedetlen. Évtizedek lemaradását nem lehet könnyen behozni. Sziszifuszi munka. Füzesabony csak a nevében volt város. Hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy valóban azzá váljon. Korszerű úthálózat, infrastruktúra és intézményi háttér nélkül nem is tűnhet annak. Sok helyen bezárták a bölcsődéket, óvodákat, kultúrházakat. Függetlenül attól, hogy ezek nem olcsó intézmények, mi úgy működtetjük ezeket, ahogy megszokták az itteniek. — Nem érzi-e azt, hogy erőfeszítései ellenére mégiscsak felelősnek tarthatják, ha rosszul megy valami? — Nem is vezető az, aki nem számol ezzel. — S hogyan lehet megemészteni azt, ha olyasmiért tartják hibásnak, amiről nem is tehet? — Az. elején nehezen viseltem el, de megedződtem, tapasztaltabbá valtam. Megpróbálom kellő formában feldolgozni azokat az ismereteket, amelyekhez egy település vezetője jut. Ha az ember mindenen rágódik, mókuskerékbe kerül. Szelektálni kell, hogy mi szolgálja a közjót, s mi az egyéni érdeket. Elsősorban az előbbit kell támogatnom. — Nem okoz-e ez feloldhatatlan ellentmondást, hiszen mégiscsak mindenkinek az egyéni szempontjai a legfontosabbak? — Nemcsak nálunk, de más országokban is az individualizmus került előtérbe. Sokszor fölvetik nekem, hogy megtörtént-e a rendszerváltás. Szerintem akkor zajlik le igazán, ha mondjuk tíz ember elfogadja, hogy először száz ember erdeke számít. A képviselőknek, polgármestereknek meg kell értetniük a közjó fogalmát. Ez nagyon nehéz feladat. — Annál is inkább, mert az előző korszakban túl gyakran érveltek a közösségi érdek fontosságával... — Való igaz, de most nem „fölülről” szeretnénk megmondani, hogy mi a jó az embereknek. Egy közösség egyezzen meg abban, hogy mi a szamára a kedvező, s valósítsuk meg együtt a célt. — Ez logikusan hangzik, de egy nagyobb település, egy város életében már olyan csoportérdekek alakulnak ki, amelyek között dönteni kell. Ez már a város vezetőinek a felelőssége... — Amikor a képviselő-testületet, illetve engem megválasztott a város, bízott abban, hogy józanul ítéljük meg ezeket az érdekeket, s alakítjuk sorsát. Egy közel kilencezer lakosú településen mindig vannak viták, elégedetlen, kritikus emberek. Lehetőségeink szerint vállaljuk az eszmecserét. Ez sokszor jelent összeütközést, melyet ki-ki nehezen él meg. De előfordul, hogy olyan kritikát kapunk, ami az első pillanatban faj, de később jogosnak bizonyul. Sajnos, azzal is számot kell vetni, hogy hazánkban elevenen él az a szemlélet, hogy ha az én tehenem elpusztult, dögöljön meg a szomszédé is... — Közelednek a választások. Mi lesz, ha ki kell állnia, s el kell mondania, hogy mit miért tett? — Arról tudok beszélni, amit itt az emberek kézzelfoghatóan tapasztaltak. Orvosként és polgármesterként is reggelente tiszta lelkiismerettel tudtam a tükörbe nézni. Sok mindent csinálhattam volna másként. De úgy érzem, ha olyan emberként is kerültem a politikába, akinek nem volt azelőtt semmilyen vezető gazdasági vagy közéleti szerepe, megtettem, ami tőlem telt. — S milyen ez a mostani vezetői szerep? — Nem olyan, amilyennek gondolják. Az önkormányzati törvény a polgármestert egy település vezetőjeként határozza meg, de felel azon döntésekért is, amelyeket nem ő hoz meg, hanem a képviselő-testület. Ezért már sok polgármesternek komoly összetűzései voltak. — Újra indul-e az önkormányzati választásokon? — Korábban úgy nyilatkoztam, hogy orvosi hivatásomtól nem akarok elszakadni. Véleményem most sem változott, de olyan folyamatok kezdődtek a varosban, amelyeket szeretnék befejezni. Természetesen a népakarat dönti el ezt. — Számol-e azzal a város vezetése, hogy közeledik a ciklus vége? — Csak olyan beruházásokat terveztünk, amelyek nem lehetetlenítik el a következő önkormányzatot. Lesznek bizonyára olyanok, akik azt mondják: az előző korszak jobb volt. De azt nem szeretném, ha bármikor azt kapnám meg: olyan helyzetet hoztunk létre, ami gondot okoz az utódainknak. Bárhogy is alakul, még hosszú évtizedekig szeretnék — emelt fővel — a városban élni. Gábor László
