Heves Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-04-05 / 283. szám

HÍRLAP, 1993. december 4—5., szombat—vasárnap SPORT 15. Röplabda Eger — Zagreb A világ egyik leg óbb klubcsa­patát látjuk vendégül, mondta tegnapi beszélgetésünkkor az Eger SE női róplabdacsapatá- nak edzője, Kasztba István. Két­ségtelen tény: a három éve BEK- et nyert együttesben klasszisjáté­kosok sora szerepel, s az sem utolsó szempont, nogy a Mladost Zagreb edzőjének neve is igen­csak jól cseng a „szakmában”. Ha mindehhez még hozzátesz- szük, hogy a Szuper Liga nemrég kezdődött idényében egyedül a horvát csapat nyújtott százszáza­lékos teljesítményt, hát bizony nincs irigylésre méltó helyzetben a házigazda. A szombaton délután öt óra­kor kezdődő összecsapás érde­kessége lesz — sajnos kényszerű­ségből, Larisza Popova sérülése miatt —, hogy egy némileg átala­kult ESE lep pályára. Nagy M. centerposzton kezd, Fekete pe­dig első ütőként jut szóhoz. A heten az új felállás adta feladato­kat, helyzeteket gyakorolta a csapat. Ami a szombati találko­zót illeti, Kasziba edző bízik a tisztes helytállásban, tűni a szo­ros eredményt jelenti. Mint arról korábban már ír­tunk, a vasárnapi, Rijeka elleni meccs elmarad, az ellenfél KEK- kötelezettsége miatt. Sportműsor Szombat Birkózás: meghívásos, sza­badfogású serdülőverseny, Gyöngyös, Egri úti tornaterem, 10.30. Labdarúgás: kispályás terem­torna, Gyöngyös, 7-es iskola, 9-14. Röplabda: Eger SE — Mla­dost Zagreb (horvát),-Eger, kör­csarnok, 17. V.: Rádi, Fodor. Sakk: Narancs-kupa, Aldeb- rő, általános iskola, 9. Sí: sílövő válogatóverseny, Galyatető, 10. Vasárnap Természetjárás: Síkfőkút — Egervár vasútállomás, 16 km-es túra. Indulás 8.30-kor az egri au­tóbusz-állomásról. Diáksport-fórum a megyeházán (Folytatás az 1. oldalról) A nemzet jövőjéről is beszé­lünk, amikor az iskolai sportról szót ejtünk — mondta Gallov Rezső. Éppen ezért arra kell tö­rekedni — fejezte ki nyomatéko­san az államtitkár —, hogy a szel­lemi nevelés mellett kapjon azo­nos figyelmet a testi nevelés. A hozzászólók szorgalmazták a házibajnokságokat, az iskolák közötti versenyeket, elemezték a kis települések természetszerű problémáit. A tanácskozást követően ki­tüntetésekre és jutalmazásokra került sor. Az eseményen adták át első alkalommal a Heves Me­ves Megye Jó Tanulója — Jó Sportolója kitüntető címeket. A fórumon elhangzottakra még visszatérünk. p g Laska Tamás hatvani atléta átveszi a kitüntetést Pál Lászlótól, a megyei közgyűlés sportbizottsága elnökétől (Fotó: Gál Gábor) Jó tanulók — jó sportolók Középiskolások: Berecz Erzsébet sportlövő (Köz- gazdasági Szakközépiskola Eger), Kalló Ágnes rock and roll (Szilágyi Gimnázium Eger), Laska Tamás atléta (Ipari Szakmunkásképző Hatvan), Vincze Zsuzsa röp- labdázó (Neumann Szakközépiskola Eger), Virág Lajos birkózó (Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola Eger). Általános iskolások: Berkes Krisztián atléta (Verpe- lét), Csathó Lili cselgáncsozó (Eger, 2-es iskola), Do- man Éva teniszező (Eger, 4-es iskola), Flaskay Mihály úszó (Eger, 10-es iskola), Holló Ágnes atléta (Heves), Inancsik Kinga asztaliteniszező (Eger, 12-es iskola), Kormos Zoltán tornász (Heves), Madaras Norbert úszó (Eger, 10-es iskola), Mácsai Csilla atléta (Hatvan, 3-as iskola), Misi Anett sportlövő (Márkáz), Országh Ákos úszó (Éger, 6-os iskola), Szabó Györgyi asztaliteniszező (Eger, 2-es iskola), Tóth Zsanett röplabdázó (Eger, 12-es iskola), Zimány Tamás tollaslabda (Gyöngyös— oroszi), Bander Adrien atléta (Gyöngyös, 5-ös isko­la). előjelekkel Cegléden a HMÖ SE Budaörs után továbbra is ide­Í jenben folytatja bajnoki szerep­ését a HMÖ SE NB I-es férfi asztalitenisz-csapata. Ma Ceglé­den lépnek asztalhoz az egri pingpongozok, ahol szeretnék megőrizni veretlenségüket. A két együttes egymás elleni mér­lege: egy győzelem, egy vereség. Az előjelek arra utalnak, hogy ezúttal ismét Marsiéknak terem majd babér. Hétközi edzőmér­kőzésen a Szuper Ligában sze­replő Hejőcsabát vertek fölénye­sen a megyeszékhelyiek, és Ceg­léden ismét a küzdők között lesz Wei Csín Csiu játékos-edző, aki legutóbb pihent. A szakvezetés szoros eredményre számít, de bí­zik a két bajnoki pont megszer­zésében. Vízilabda OB I.: Benedekék a házigazdák A végéhez közeledik a vízilab­da-bajnokság őszi szezonja, s az eddig sikeres Eger SE szomba­ton este a tavalyi bajnok UTE- hoz látogat. Az utolsó előtti mérkőzés ki­látásai (egy hét múlva még a KSI van hátra) egri szempontból nem a legjobbak, hiszen Petik Attila és Tóth Péter egész héten bete­geskedett, kimaradtak az edzé­sek. A szokásos hétközi edző­mérkőzés is elmaradt, mivel a szóba jöhető ellenfelek mind bajnoki meccseket játszottak. Ráadásul a ma esti összecsapás színtere is kedvezőtlen az egriek számára, hiszen a legszélesebb medencében, a Komjádi-uszo- dában kénytelenek felvenni a küzdelmet. A válogatottakkal teletűzdelt, szélvészgyors házigazdák ellen mégsem reménytelen a helyzet, ezt egy-két korábbi szoros ered­mény is sugallja. A pontrablás mégis felérne egy győzelemmel... Labdarúgó NB II. Hatvan — Szeged: ingyen A Keleti-csoport utolsó elma­radt mérkőzését ma, szombaton 13 órától rendezik Hatvanban. Ha az időjárás nem szól közbe, az angol Greenhill játékvezető az FC Hatvan-Szeged összecsa­pás helyszínéül két pálya (füves, salakos) közül választhat. Hogy minél vonzóbb legyen a 90 perc, s egyben a szurkolók iránti meg­becsülést kifejezzék, a hazai szakosztályvezetés ingyenes be­lépést biztosít. A sereghajtó Ti- sza-partiak ellen a győzelem igé­nyével készültek a kék-sárgak, csak a sérült Károly fog hiányoz­ni a keretből. Eredményes hatva­ni játékkal Oroveczék akár ötö­dikként is zárhatnak. Csak egy tánc volt? Kútban volt, vagy csak beletaszították (Gellei, Genczwein), már nem érdekes. A Fáy utcából eljött, tősgyökeres angyalföldiként, Va­sas-múlttal lett hatvani kedvenc. Ehhez persze az kellett, hogy bízza­nak benne, játszhasson. Hálából megtáncoltatott Keleten számos vé­delmet. „Házon belül” úgy is aposztrofálják: az egyszemélyes csatár­sor. Több meccsét látva magunk is igazolni látjuk: nem véletlenül kel­tette fel az élvonal klubjainak érdeklődését. Valószínűleg szerencséje volt, hogy az FC Hatvant választotta. Érett csapat szolgálta ki, bár kétségtelenül az i-re a pontot (nemegyszer pontokat érő góljaival) ő tette fel. Vajon mindez már múlt idő? Futhatnánk még néhány „kört” vele kapcsolatban, ha maga nem mondta volna: „ Van menedzserem, van ajánlatom, s 21 évesen jöhet az NB /., esetleg Svájc.” Érzi, mit ér. Hír­be is hozták az Újpesttel, vevő rá a Szombathely, a Debrecen. S még egy csapat, amiről nem akart beszélni. Szófukarsággal azonban nem lehetne vádolni, kellemesvtársalgó, választékos modorral. „A DVSC- nél a próbajátékon gólt lőttem, sőt a játékosokat megszavaztatták: be- fogadnának-e? Nem kaptam ellenszavazatot — említi —, s azt hiszem, az a fiatal gárda feküdne számora is a legjobban. ” Ma a Szeged ellen búcsúztatja az őszi idényt az FC Hatvan. Nem el­képzelhetetlen, hogy a hazaiak 11-es mezében utoljára látni. Bíró Máté, Hatvan — csak egy tánc volt...? (budavári) Labdarúgó NB III. Tenken reménykednek A labdarúgó NB III. Mátra- csoportjában még két elmaradt mérkőzés van hátra az őszi sze­zonból, a Tenk-Karcag és a Bag- Szolnoki MÁV-MTE találko­zókra egyaránt vasárnap 13 órá­tól kerül sor. Tenken változatlanul a játék­tér minősége okozza a legna­gyobb gondot — mondta érdek­lődésünkre Nagy Lajos egyesü­leti elnök. Mindent megteszünk a mérkőzés lejátszása érdeké­ben. Lehengerezzük az inkább jeges, mint havas pályát, szeret­nénk, ha minden nagyobb gond nélkül számunkra is befejeződne az őszi szezon — tette meg hozzá a sportvezető. Megtudtuk azt is, hogy a csa- atban mindenki „bevetésre” ész. Legutóbb Jónás letöltötte sárgalapos eltiltását, így a Karcag ellen már játszhat. A Tenk szá­mára különösen fontos lenne a pontszerzés, hiszen az elmúlt he­tekben lejjebb csúszott a gárda a táblázaton. Győzelem esetén nyugodtabban várhatnák a tava­szi szezont Sasváriék, de a dön­tetlen sem jelentene balsikert a középcsapatnak számító Karcag elleü. // A Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézet gazdasági igazgatója pályázatot hirdet GAZDASÁGI OSZTÁLYVEZETŐ munkakör betöltésére. A gazdasági osztályvezető feladata: az intézet rendeltetésszerű működtetéséhez szükséges szakmai anyag és kis értékű tárgyi eszközök ellátásával összefüggő gazdasági tevékenység szervezése és irányítása. A munkakör betöltésének feltétele: pénzügyi és számviteli főiskola, 10 éves gazdálkodási gyakorlat, tárgyaló- és szervezőkészség. A pályázatnak tartalmaznia kell: részletes szakmai önéletrajzot, iskolai végzettséget tanúsító okirat másolatát, erkölcsi bizonyítványt. A pályázat benyújtásának határideje: 1993. december 15. Pályázatot a gazdasági igazgatóság részére: 3300 Eger, Széchenyi u. 27-29. személyesen, vagy írásban lehet benyújtani. FÜZESABONYBAN a Herbária úton MEGNYITOTTAM KERÁMIA- ÉS CSEMPEBOLTOMAT — ajándéktárgyak — étkészletek — csempék, burkolok Előrendelést felveszünk, kérésére házhoz szállítjuk. Nyitva: minden nap 8-18 óráig Érdeklődni: . 06-39/341-496 telefonon . ' HORGÁSZ- ^ ÉS ÜDÜLŐFALU épül a POROSZLÓI TISZA-HÍDNÁL melyben üzlethelyiségek BÉRELHETŐK Érdeklődni: 36/353-321 36/320-585 39/341-305 telefonszámokon lehet. r UL VARÁZSLAT A HÁROM FARKASBAN! (Eger, Deák Ferenc út 18.) TÉRJEN BE HOZZÁNK, MEGÉRI! ZSOLNAY ÉS HOLLÓHÁZI vázák, készletek, dísztárgyak. Olcsó napi üveg- és műanyagáruk. Bébiöltözékek már 250.- Ft-tól! Ruhaneműk — ajándékozási cikkek! JÁTÉKVÁSÁR... Édességek, üdítőitalok, pezsgőfélék és még sok minden más REKLÁMÁRON! Nyitva tartás: H-P 9 — 18 óráig. Szó 8.30 —13 óráig KARÁCSONY A LÍCEUMBAN KARÁCSONY HANGULATOS KARÁCSONYI VÁSÁR KARÁCSONY A LÍCEUMBAN KARÁCSONY 1993. DECEMBER 4 - 23. KARÁCSONY A LÍCEUMBAN KARÁCSONY KEDVEZŐ NYITVATARTÁS A VEVŐNEK KARÁCSONY A LÍCEUMBAN KARÁCSONY HÉTKÖZNAP 10 - 20 ÓRÁIG NYITVA KARÁCSONY A LÍCEUMBAN KARÁCSONY HÉTVÉGÉN 9-18 ÓRÁIG VÁRJUK KARÁCSONY A LÍCEUMBAN KARÁCSONY ÜNNEPI HANGULAT AKCIÓK PROGRAM KARÁCSONY A LÍCEUMBAN KARÁCSONY GAZDAG ÁRUKÍNÁLAT NYEREMÉNYEK KARÁCSONY A LÍCEUMBAN KARÁCSONY KÉNYELMES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG KARÁCSONY A LÍCEUMBAN KARÁCSONY MINDEN NAP SZERENCSE NAP KARÁCSONY A LÍCEUMBAN KARÁCSONY DECEMBER 3 - 6-IG MIKULÁSJÁRÁS KARÁCSONY A LÍCEUMBAN KARÁCSONY DEC. 8. DUMBO ÉS BARÁTAI SAFARI KARÁCSONY A LÍCEUMBAN KARÁCSONY DEC. 13. LUCA NAPI KÉZMÜVESHÁZ DEC. 14. TEJNAP ÉS MEGLEPETÉSEK KARÁCSONY A LÍCEUMBAN KARÁCSONY Már most gondoljon a jövőre és rendelje meg a minden igényt kielégítő fajtaválasztékunkból: Arbor Acres húshibrid naposcsibe TETRA-H vegyeshasznosítású naposcsibe TETRA-SL tojóhibrid naposjérce TETRA-SL naposkakas BÁBOLNA-HARCO tojóhibrid naposjérce BÁBOLNA-HARCO naposkakas BÁBOLNA-HARCO vegyesivar 1000 db feletti mennyiség megrendelhető: 2943 BÁBOLNA Telefax: (34) 369-800, 369-806. Telex: 27-638, 226-555. 27-211 1000 db feletti mennyiséget a lakóhelyükhöz legközelebb eső csibeboltunkból rendeljék meg: — Bábolna, Pf. 30. 2943 — Budapest, Kőbányai u. 53. Pf. 37.1107 — Kiskunfélegyháza, Külső piactér, Pf. 51.6100 — Szendrő, Ivánka fasor 3751 — Tamási, Szabadság u. 94.7090 — Uraiújfalu, Szentivánfa 146.9651 — Füzesgyarmat, Keltető 5575 A Mezőkövesd és Vidéke ÁFÉSZ N „ÜNNEPI AJÁNDÉKA” a Tisztelt tagjainak és vásárlóinak! 1993. december 5-én de. 9 órakor (bronzvasárnap) MEGNYITJA a jelentős bővítéssel korszerűsített Matyóföldi Áruházát. Bőséges, ünnepi árukínálat! A butik-centerben új szolgáltatásokkal és választékbővítéssel várjuk kedves vásárlóinkat!

Next

/
Thumbnails
Contents