Heves Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-04-05 / 283. szám

HÍRLAP, 1993. december 4—5., szombat-vasárnap

HÉTVÉGI MAGAZIN

Berlinale — a Balkán jegyében

A berlini filmfesztivál (vagy ahogy az Elbától keletre emlefeszültséghullámoknak vagy az enyhülési szakaszoknak. Ha valaki a keleti filmtermés színe-ja- vát meg akarta nézni, nem Can- nes-ba vagy Velencébe, Berlin vetélytársfesztiváljaira zarándokolt el, hanem a nyugat-berlini filmpalotába, a Zoo-Palastba, a környékbeli vetítőtermekbe, a faltól néhány megállónyira. Berlin politikai ösztönzéssel párosuló figyelme különösen a gorba- csovi időkben volt szembetűnő. A keleti filmek sorozatban kapták a nagydijakat, az Arany és az Ezüst Medvét; „A medvék Keletre mentek” — írták az újságok szinte minden évben. Művészileg is kiváló alkotások nyerték el az ítészek tetszését: Larisza Se- pityko „Kálváriá”-ja, Aszkoldov sokáig dobozban tartott „Komisszár”-ja, vagy Mészáros Márta „Örökbefogadás”-a.

Az idei, a 43. filmfesztivál is szeizmográf volt, most a Balkánon jelzett rengéseket: a szemlén a délkelet-európai filmek telt házakkal mentek. Emir Kusturica francia pénzen Amerikában forgatta művét, az „Arizona dre- am”-et, (Arizonai álom), de a rendező szarajevói filmjei (a velencei nagydijas „Emlékszel még Dolly Belire?”, a Cannes-ban Arany Pálmával kitüntetett „A papa szolgálati útra megy”) Magyarországon sem ismeretlenek,

főleg a művészmozik látogatói előtt nem. Kusturica negyedik filmje most sztárokkal készült (Faye Dunaway-jel például), s egy szakadt New York-i álmodozóról szól, akit nagybácsikája, egy arizonai Cádillac-kereskedő bevesz az üzletébe.

Kusturica szülőhelye, Bosznia fővárosa a „főszereplője” az „Egy nap Szarajevó halálából” című francia-német dokumentumfilmnek, amelynek kísérő- szövegét a sartre-i nemzedéket követő francia filozófushullám legismertebb képviselője, Ber- nard-Henri Levy írta. Levy Szarajevóban európai mikrokozmoszt fedez fel, az etnikai sokféleség, a sokszoros kötődések jelképet. „Az európai népek sorsa Szarajevóban dől el, ha a város elbukik, az etnikai tisztogatás Európájában kell majd élnünk” — közölte Levy berlini sajtóértekezletén, s — Európa liberális értelmiségeihez hasonlóan — elverte a port a politikusokon. „Este, a filmet nézve, talán megmozdul bennük valami, de a másnap reggel a józanság reggele. Izetbegovic boszniai elnök sírt, amikor megtekintette a filmet, Mitterrand és Clinton nem sír” — jegyezte meg.

Nem dokumentumfilm, de a kor tükre Mircea Daneliuc román rendező tragikomédiája, a „Hitvesi ágy” („Patul Conjugal”). A mai Romániában játszódik, ahol minden eladó, a test, a lélek, a hitvesi ágy, ahol a

leggyakoribb kérdés: mennyit ér ma egy dollár? A bolondok házában még az elektrosokkért is devizában kell fizetni. „Bolond társadalomban élünk, s nincs ok abban bízni, hogy a jövő jobb lesz” — mondta a rendező Berlinben. Ugyanilyen sötét képet fest a hazai társadalomról a versenyprogramban szereplő grűz film, „A virrasztók napja”, a 43 éves Temur Babluani alkotása. Egy megszállott rákkutatóról és bűnözővé vált fiáról szól, a társadalmi bugyrok nyitogatásával egyeseket Visconti filmjére, a „Rocco és fivérei”-re emlékeztetett.

Az „Első félidő” közönségvonzó filmje volt a kis termetű Danny Devito műve, a Jack Nicholson főszereplésével forgatott „Hoffa”, az amerikai szállítómunkások szakszervezeti főnökének, Jimmy Hoffának fel- emelkedéséről es bukásáról készült film — vegyes visszhanggal. Az amerikai filmek közül bemutatták Jonathan Kaplan „Love fi- eld”-jét és Spike Lee „Malcolm X”-ét, levetítették a hatvan évvel ezelőtt készült King Kong-film teljes, restaurált változatát.

Az idén az „amerikai nyomás” nem volt olyan nagy, mint amilyen még tavaly is volt. Berlin az európai film naggyá tételére szövetkezők városa: itt működik az európai filmakadémia, itt született meg az a gondolat is, hogy meg kell alapítani az amerikai Oscar-díj ellenpárját, a Félixet...

Sörivásban a szászok vezetnek

Sörivásban a szászok vetély- társai a bajoroknak. Nem csupán az egy főre eső 170 literes eves fogyasztásuk haladja meg mesz- sze a Német Szövetségi Köztársaság 143 literes átlagát — a német sörivók ranglistáján a Szász Szabad Állam polgárai immár bajorországi barátaik mögött a második helyre küzdöttek fel magukat.

Á keletnémet tartományon belül maga a főváros, Drezda áll az élen. Ott a szász serfőzők adatai szerint éves átlagban 180 liter folyékony kenyér gördül le az emberek torkán, míg a bajor átlaga mintegy 200 liternyi...

A szászok újra saját sörüket isz- szák. Bár a Német Demokratikus Köztársaság megszűnésével együtt járó változások a helyi sörfajták fogyasztását is erősen visszavetették, ennek aránya ma újra 70 százalék körül van.

Egyedül a legnagyobb választékot gyártó drezdai Sachsise Brau-Union AG nevű sörgyár tavaly csaknem 1,4 millió hektoliter sört adott el, ami 236 millió üvegnek felel meg. Ennek során a forgalom 50 százalékkal nőtt az előző évihez képest. ?

Bár a szász serfőzők 1993-ra már nem várnak ilyen rekorderedményeket, kétségtelen, hogy míg az NSZK régi tartományaiban stagnál a sörértékesítés, a keletnémet sörpiac egyre bővül.

A szász sörnek évszázados hagyományai vannak. A nedű készítésének művészetét cseh szomszédaiktól lesték el a szászok, azonban — a bajor sörhöz hasonlóan — az ő folyékony kenyerük kevésbé keserű, és kiválóan megfelel á német átlagember ízlésének. Az egyre keresettebb pilseni típusú világos sör készítéséhez különösen jól értenek a szászok.

Ez bizony már nagybetűs szerelem!

Barátkozzék meg a gondolattal, kedves szülő: a szerelem nincs korhatárhoz kötve! Éppoly természetes lehet 70, mint 3 éves korban. Nem kell tehát megijedni, ha pelenkáitól alig megszabadult apróságunk életében is megjelenik a nagy Ő. A másik iránti érdeklődés és kíváncsiság, a másneműek megismerésének vágya ugyanis velünk született tulajdonság.

A testi és lelki érést megelőző „legeslegelső” szerelem jeleit illetően sok függ attól, hogy milyen gyerekünk természete, lelki alkata...

A nyitott, közlékeny apróságnak érzékelhetően megváltozik a viszonya a családhoz. Kötődése mintha lazulna, boldogan készülődik az óvodába, iskolába, utánozni kezdi szerelme „tárgyát”, el-elcsen saját holmijából ezt- azt, hogy odaajándékozza neki...! A zárkózottabb típus a nagy érzés hatására csöndesebbé, ábrándozóbbá válik, feledékeny és szórakozott lesz, zavarba

jön, elpirul, ha szíve választottja akár csak véletlenül is szóba kerül.

Az aggódó szülőknek csak azt ajánlhatjuk, hogy ne aggódjanak. Vegyék tudomásul, hogy a kisfiúk és a kislányok szerelme is igazi: nagybetűs Szerelem! Csak annyiban különbözik az „igazitól”, hogy az erosz, a testiség hiányzik belőle, bár olykor-olykor az sem kizárt. A „mini szerelmesek” is keresik egymás testi közelségét, boldogan fogják egymás kezét, és puszi is csattanhat — nem utolsósorban a filmekből, a „nagyok” példájából mentve.

Az apukáknak és anyukáknak tudniuk kell, hogy bármilyen korán jött szerelemről is van szó — szép és természetes érzése ez gyermekének. Ami egyebek között azzal jár, hogy fiunk, lányunk érzelmeinek központjában most már nemcsak nekünk van helyünk. Fölösleges emiatt féltékenykedni, fölösleges gúnyolódással, tiltással vagy más módon harcolni ellene, hiszen a

gyerekszerelem fontos része, jelentős állomása az apróságok érzelmi fejlődésének, emberesedé- sének.

Azt se felejtsük, hogy a szerelmes ovis vagy kisiskolás sérülékenyebb, mint hasonló korú társai: csalódhat, apróságok is fájó sebet üthetnek rajta.

Szüksége van arra — jobban, mint máskor —, hogy a szülők értőn és tapintattal mellette álljanak, átsegítsék az esetleges érzelmi buktatókon.

Új, meghökkentő és zavarba- ejtően ismeretlen világra nyit picinyke ablakot a legeslegelső szerelem. Aki először néz be rajta, egy kicsit felnőtté válik, akár 6, akár 12 éves, akár kislány, akár kisfiú. Tudnivaló, hogy — kivált ebben a korban — a szerelem múlandó. De ha a nagy érzelmet nem nyirbálja oktalan tiltás, csúfolódás és szülői féltékenykedés — életre szóló, szép élmény és emlék marad. Tegyünk érte, hogy így őrizhessék meg gyermekeink.

A legeslegelső szerelem

Brit-díjak — győzött a régi

Több a vádló, mint a gondolkodó

Az észak-londoni Alexandra Palace-ban 250 ezer fontért rendezett hipnotikus show, lézerágyús műsor, pezsgő és mulatozás, valamint számos híresség fellépése közepette osztották ki nemrégiben az idei Brit-dijakat — a brit lemezkiadók dijait, amelyek szakmai tekintélye olyan, mint a filmnek az Oscar. Ám a szakkritikusok fanyalogtak: igazolva látták gyanújukat, hogy a lemezkiadók, félve minden kockázattól a mostani recessziós időkben, a jól bevált papírformát, a régi előadókat támogatták az újak és a feltörekvők rovására.

A legjobb férfiénekesnek járó dijat Nmek Hucknall, a Simply Red 33 éves frontembere kapta. Ó a nyolcvanas évek elején kezdte a Frantic Elevator nevű punk- bandában, a manchesteri simply

Lengyelországban, ahol az emberek 95 százaléka katolikusnak vallja magát, kiéleződött a vita akörül, hogy milyen szerepe legyen az egyháznak Lengyelország életében. Az egyház nem szűnik hangsúlyozni, hogy nem vesz és nem is kíván részt venni nemhogy a hatalomban, de a politikában sem, csupán a minden szervezetet, sőt egyént megillető jogával él, amikor véleményt nyilvánít az emberek sorsát érintő kérdésekről. Ennek ellenére liberális politikusok és újságírók körében bírálják az egyház tevékenységét.

Áz első vitát a hitoktatás állami iskolákban való bevezetése váltotta ki. Ennek inkább csak elvi jelentősége volt az egyház számára, hiszen kitűnően kiépített saját tantermi hálózattal rendelkezett, ahová a becslések szerint többen jártak hittanra, mint most, amikor egy tantárgy lett a sok közül.

Az első szabad parlamenti választásokon a papság a keresztény pártok támogatására szólíRed színeiben pedig 1985-ben aratta első nagy sikerét, a The Money’s too tight to Mention című számmal. A legjobb együttes diját is a Simply Red kapta.

A legjobb nő! énekes a 38 éves Annie Lennox lett, akinek nemrégiben született meg a második leánygyermeke. A skót sztár először 1979-ben került föl a slágerlistára a Tourists nevű bandaval. Ó kapta a legjobb albumnak járó dijat is a Diva című nagylemezéért.

A legjobb rockproducer a 42 éves Peter Gabriel lett. A lemeziparnak tett különleges szolgálataiért kúlöndijat kapott a 48 éves Rod Stewart.

A rendezők azzal akarták tetézni a program csillogását, hogy a legjobb külföldi előadónak jaró agat az amerikai Prince-nek

tóttá fel a választókat, sőt konkrétan megnevezte a javasolt pártokat is.

Mára az ezek között vezető Keresztény Nemzeti Egyesülés (ZChN) már a kormánykoalíció második legerősebb pártja, de egyes felmérések szerint a következő választásokon vissza fog esni. A harcosan konzervatív párt számos kérdésben szélsőséges álláspontot vall, s más irányba próbálja vinni az országot, mint a katolikus egyház és annak vezetői, akikre pedig szüntelenül hivatkozik.

A leghevesebb csata a magzatelhajtás kérdéséről zajlott. Nemcsak a liberálisok, hanem Jozef Tischner, a legnevesebb lengyel katolikus filozófus szerint is ez a vita valójában arról folyt, hogy milyen legyen a jövő lengyel állama, meddig terjedhet benne az egyén szabadsága. A vita végül kompromisszummal zárult.

Nagy vihart keltett a rádió- és tévétörvény azon módosítása, amely a nemzeti és magántársaítélték. Prince azonban, bár állítólag repülőjegyet vett és szállodai szobát is foglalt, végül is nem ment Londonná, nevében az ugyancsak jó középnemzedékbeli Cher vette át a dijat. Cher bevallotta, hogy még sohasem találkozott Prince-szel — „de a herceg helyett, íme, itt vagyok én, a királynő” — mondta Cher, majd mindentől függetlenül főleg arra panaszkodott, hogy elhagyta a szeretője.

Osztottak dijat a legjobbnak tartott újaknak is — ezt Tasmin Archer és a Nirvana együttes kapta. A felnőtt kategóriában azonban csak egyetlen díj, a legjobb kislemez dija jutott uj, fiatal előadóknak, az angol Take That együttesnek Could it be Magic című számáért. Ez volt az egyetlen díj, amelyet egyébként nem a

Ságoknak egyaránt kötelezően úja elő a keresztény értékrend tiszteletben tartását. A magukat kereszténynek minősítő pártok és az egyház tiltakoztak ama állítás ellen, hogy ez a cenzúra újjászületését jelenti Lengyelországban.

Az MTI tudósítója egy délelőttöt tölthetett el Ádam Lepa püspök társaságában, aki a püspöki kar tömegtájékoztatással foglalkozó csoportjának vezetője. A püspök, aki általában nem nyilatkozik, kifejtette: sem a kritikától, sem a másságtól nem fél az egyház, de elválja a kellő tiszteletet.

E tisztelet alapja Lengyelországban nemcsak az egyház hivatásából, hanem a történelemben játszott szerepéből is fakad. A hányatott lengyel történelemben évszázadokon keresztül a katolikus egyház gyakran a legfontosabb nemzetfenntartó erő volt, s döntő szerepet játszott az utóbbi évtizedekben is, amikor nemcsak menedéket, de fórumot is biztosított az ellenzéki politilemezkiadók, hanem a BBC hallgatói szavaztak meg. A banda New York-i távolléttel tüntetett, mindössze egy filmes üdvözletét küldött. Áz egy éve sikeres együttes menedzsere szerint a Brit-díj szervezői „nem ezen a bolygón élnek”, ártanak a valaha világelső brit rockexportnak, amikor háttérbe szorítanak olyanokat, mint a platina-nagyleme- zes, minden népszerűségi listán élenjáró Take That-et.

A klasszikus zenei kategóriában a punk-külsővel feltűnő Nif

el Kennedy hegedűművész apta a Brit-dijat, s azt nagy meglepetésre az amerikai heavy rock egyik jeles képviselője, Me- atloaf adta át neki. — Nagyon meglepődtem, hiszen én meg a nevemet is alig tudom leírni — mondta Meatloaf maga is.

kusoknak. A most folyó viták élességének egyik oka, hogy az egyház és a hozzá közel álló körök árulásnak érzik ezen ellenzékiek jelentős részének szembefordulását az egyház társadalmi ideáljával.

Természetesen az egyház sem monolitikus, s az egyes püspökök politikai jellegű megnyilatkozásai között nagyok a különbségek. Kifelé azonban változatlanul az a szolidaritás jellemzi az episzkopátust, amely az ateizmus elleni harc évtizedeiben ko- vácsolódott ki. Ez az, amivel az új helyzetben a másként gondolkodó lengyel katolikusok nem tudnak teljes mértékben egyetérteni.

Egyes közvélemény-kutatások adatai az egyház népszerűségének csökkenésére mutatnak. Az okot sokan abban vélik megtalálni, hogy túl nagy az egyház befolyása a politikára és a mindennapi életre. Tény viszont, hogy Európában az új templomok több mint 60 százaléka Lengyelországban épül.

Jozef Tischner katolikus pap és professzor, a lengyel filozófiai gondolkodás egyik legnagyobbnak tartott és legnépszerűbb képviselője interjút adott egy egyházi folyóiratnak, amelyet átvett és ismertetett a Gazeta Wyborcza című újság.

A „Több a vádló, mint a gondolkodó” cím alatt a papfilozó- füs a lengyel egyház, a keresztény pártok és a társadalom problémáit elemzi. Mint írja, a lengyel vallásosságban jelenleg három irányzat érvényesül.

Az első, amelyet újmanicheis- tának lehetne nevezni, arra épül, hogy a kommunizmus jelentette rosszat nem sikerült teljesen legyőzni, az mélyen megrontotta az embereket. Ez az irányzat mindenkiről feltételezi, hogy valami másnak tetteti magát, mint amilyen a valóságban.

A második a vallás társadalmasítására törekszik, politizál, ezzel leginkább a parlamentben, az újságok címeiben, a klerika- lizmus kérdése körüli összecsapásokban találkozhatunk. Ez az irányzat nem veszi figyelembe a hit természetfölötti aspektusait.

A harmadik irányzat, amely a szerző szerint a legérdekesebb, a pápa által is képviselt evangéliumi vallásosság. Ez az ember méltóságára épülő vallásosság némi távolságot tart az államtól, „mert meggyőződése, hogy amint az állam nem tudta megsemmisíteni a vallást, úgy igazából fejlődését sem képes elősegíteni. Ez a vallásosság mindenekelőtt a szeretet cselekedeteiben nyilvánul meg: a szegényeknek és szenvedőknek nyújtott segítségben, elébe menve az emberek szükségleteinek.”

Tischner szerint a magzati élet védelme körül kibontakozott vita valójában arról folyt, hogy milyen legyen az új, most épülő államiság, milyen mértékben avatkozhat bele az állam az emberek magánéletébe. Tulajdonképpen általános vita folyik arról, hogy milyen mértékben lehet az állam morális, illetve milyen legyen a / viszonya a katolikus erkölcsiség- hez. A katolikus filozófus szerint a „minimálisan erkölcsös” állam a legkedvezőbb, amely a-«órái bizonyos minimumát akár törvények útján is biztosítja. Az ilyen áUam nem amorális — amorális a totális állam volt.

A demokrácia alapja a konszenzus, amely csak kompromisz- szumokkal érhető el. „Ä kompromisszum eredményeként született törvények nem a jó és a rossz közötti választás problémáját oldják meg — az nem ezen a szinten történik. A törvény csak arról dönt, hogy milyen mértékben képes az állam saját eszközeivel szankcionálni a társadalmi együttélés bizonyos előírásait”.

Tischner a jelenlegi lengyel katolikus egyház egyik legnagyobb problémáját abban látja, hogy egyes papok inkább vádolnak, mint gondolkodnak. Banális, jelentéktelen dolgoknak tulajdonítanak elsőrendű fontosságot, és ezekről folytatnak éles vitákat a társadalommal. Ezek a papok nem veszik figyelembe és nem értik II. János Pál pápa en- ciklikáit.

A filozófus végül határozottan szembeszállt azzal a véleménynyel, hogy az egyház iránt erősen kritikus lapok, főleg a Gazeta Wyborcza a katolicizmus megsemmisítésére törekednek, ahogy ezt nemegyszer beállítják.

Az újság — írja — szeretné a katolikus mentalitást átalakítani, ami valóban szokatlan, hiszen ez általában a papság feladata, de ettől még ez a törekvés nem lesz ellenséges.

Egyház és társadalom Lengyelországban