Heves Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-18-19 / 295. szám

2. VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1993. december 18—19., szombat—vasárnap Az Alitalia súlyos gondjai A komoly veszteségekkel küszködő olasz állami légitársa­ság ezer alkalmazott szélnek eresztéséről és a bérek befa­gyasztásáról döntött — ez áll a Milánóban kiadott rövid közle­ményben. A kommünikében nem esik szó arról, hogy az Alita­lia tervezi-e egyesülését más, külföldi cégekkel, de az állami vállalatokat kezelő olasz óriás­holding (IRI) egyik név nélkül nyilatkozó illetékese elmondta az AP hírügynökségnek: tárgya­lások folynak az amerikai Conti- nentallal és egyéb társaságokkal is. A Maiévben 35 százalékos ré­szesedéssel bíró olasz cég csak az év első felében 138 millió dollár veszteséget halmozott fel, s nincs esély arra, hogy mérlege az év végéig egyensúlyba kerüljön. A Coca-Cola és Közép-Európa Az amerikai Coca-Cola cég a következő években is eladásai­nak két számjegyű növekedését várja Közép-Európában, még azután is, hogy az emelkedés üte­me az idén lelassult. Az osztrák, cseh, szlovák és magyar piacokat ellenőrző bécsi kirendeltség ke­reskedelmi igazgatója szerint a tavalyi 35 százalék után az idén 17 százalékos forgalomnöveke­dést vár a cég a térségben. Az 1992-ben mért meredek emel­kedésben nem kis része volt a magyarországi fogyasztás meg­kétszereződésének. A vállalat szeretne még évekig két számje­gyű növekedést jegyezni a négy országban, amelynek összesen 34 millió lakója évi 670 millió li­ter Coca-Cola-terméket iszik. Visszavont hirdetés Otto Kern német divatdiktá­tor visszavonni kényszerült azt a hirdetését, amely Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című fest­ményének felismerhető másola­ta volt, azzal a különbséggel, hogy az apostolokat félmeztelen hölgyek helyettesítették rajta. Mint a Reuter jelentette, a hirde­tés éles bírálatokat váltott ki or­szágszerte, mindenekelőtt egy­házi körökben. Az ügy bíróság elé került, ahol Kern cége beje­lentette, hogy a hirdetés további felhasználását önkéntesen meg­szünteti. Titkos tárgyalások Boszniáról Bosznia-tárgyalások kezdőd­tek tegnap Bécsben — erősítette meg Alois Mock osztrák külügy­miniszter az osztrák televízió hír­adójában. Az értesülést eredetileg a Der Standard című lap szerezte. Az osztrák külügyminiszter a tévéhíradó műsorvezetőjének kérdésére elmondta, hogy az im­már titkosnak aligha mondható tárgyalások konkrét célja, hogy visszaadják Bosznia-Hercegovi­na törvényes kormányának a szerbek és horvátok által elhódí­tott terület 2-4 százalékát, s hogy a boszniai muzulmánok számára tengeri kijáratot biztosítsanak. Mock leszögezte: maga a tár­gyalás jó jel, ám illúzió konkrét eredményt várni tőle. Ausztria nem mint közvetítő, hanem első­sorban mint házigazda szerepel, felkínálva azt a lehetőséget, amit egy bécsi EFTA-konferencia nyújt. Mock hozzáfűzte: Auszt­ria inkább a humanitárius akci­ókra összpontosít, politikai téren visszafogott. Szerbia A választási kampány vége Csütörtökön éjfélkor Szerbiá­ban befejeződött a választási kampány, a vasárnapi parlamen­ti szavazás előtt elvben már nem folytathatnak propagandát a pártok, amelyek egyébként meg­lehetősen halványan szerepeltek a két hónapos választási felké­szülés idején. A szavazást Slobodan Milose­vic elnök október 20-i elnöki rendeletében íratta ki, feloszlat­va a parlamentet, kevesebb mint egy évvel az előző szavazás után. Az ok: a radikálisok, akik koráb­ban együttműködtek a szocialis­tákkal, megvonták a támogatást a köztársasági kormánytól, s így a szocialisták elvesztették a ko­rábbi támaszt, s kisebbségbe szo­rultak. Amikor már nyilvánvaló volt a kormány közeli megbukta­tásának szándéka, Milosevic el­határozta az új szavazást, alapo­san meglepve az ellenzéket, amely inkább tavasszal szeretett volna — válságot előidézve — új választásokat kiíratni. Maga Slobodan Milosevic el­nök — bár a szocialisták listave­zetője — csak a kampány utolsó napján szólalt meg, rövid beszé­det mondott a párt csütörtök esti rendezvényén. Azt mondta, hogy a küszöbön álló választás nem közönséges szavazás, mivel most a stabil Szerbia megvalósí­tása érdekében kell szavazni, amikor az ország nagy nyomás­nak van kitéve, viharon, meg­próbáltatáson megy keresztül, s nagy a nyomor. Az ellenzék nem tudott egysé­gesen fellépni Milosevic rend­szerével szemben, csupán annyit tudtak elérni, hogy egyezséget kötöttek: nem támadják egymást az ellenzéki pártok. Zoran Din- dic, a demokrata párt listaveze­tője azt hangoztatta a párt utolsó kampánygyűlésén, hogy az or­szágnak rendre, fantáziadús kor­mányzatra van szüksége, s a nép­nek vissza kell adni az államot, mert eddig nem csupán a pénzt lopták el, de az államot is eltulaj­donították tőle. Olyan kormány­ra van szükség, amely nem a nép rovására él, hanem a népért van, máskülönben a nép csak még mélyebbre süllyed — mondta Dindic, akinek pártja a „tisztes­ségesen” jelszót választotta. (MTI) Román parlament: Vita a bizalmatlansági indítványról A román képviselőház és sze­nátus együttes ülésén tegnap reg­gel megkezdődött az ellenzék bi­zalmatlansági indítványának vi­tája. A kormány gazdasági kudar­cát kilenc pontban részletező szöveget Nicolae Vacaroiu mi­niszterelnök több mint egyórás beszédben utasította vissza. Egy­felől a fogyatékosságokat az 1989-es fordulatot követően működött előző két kormány te­vékenységének tulajdonította, másfelől arra törekedett, hogy a vádak megalapozatlanságát mu­tassa ki, a kormány eredményeit bizonyítsa. A többség — az első jelek sze­rint — összefog az ellenzék kez­deményezésével szemben, ugyanis a mérleg nyelvét képező Román Nemzeti Egységpárt je­lezte, hogy mivel az ellenzéktől nem kapott megfelelő koalíciós ajánlatot, a bizalmatlansági in­dítvány ellen foglal állást — így annak sikere csak a titkos szava­zás váratlan meglepetése lehet­ne. A parlamenthez vezető utakat lezárta a rendőrség, hogy meg­akadályozza a szakszervezetek által kilátásba helyezett „sztrájk­őrséget” az épület megközelíté­sében. Az ellenzék az ülésen til­takozott ez ellen, a rendőrök visz- szavonását követelve, többek között arra is utalva, hogy így a hívők nem közelíthetik meg a parlamenttel szemben lévő orto­dox katedrálist — ezt azonban el­utasították. Mások viszont az el­len tiltakoztak, hogy a szakszer­vezeti őrség a Mitropolia-domb alján, ahol a rendőrlánccal szem­ben felsorakozott, kifütyülte a kormánytöbbség képviselőit, amint az ülésre siettek. Melescanu washingtoni tárgyalásai Warren Christopher amerikai külügyminiszter csütörtökön Washingtonban felhívta román kollégája, Teodor Melescanu fi­gyelmét, hogy kormánya fontos­nak tartja az emberi jogi normák szigorú betartását, amint az Ro­mánia EBEÉ-, illetve Európa Tanács-beli tagságából is fakad. Bizonyára alkalmunk lesz megvitatni a szélsőséges nacio­nalizmus és a türelmetlenség romboló hatását a demokratikus intézményekre — mondta Chris­topher. A háromnapos wa­shingtoni látogatáson tartózko­dó Melescanu azt válaszolta, hogy Románia szintén nagy je­lentőséget tulajdonít az EBEÉ- és ET-tagsággal járó emberi jogi kötelezettségek teljesítésének, s Washingtonhoz hasonlóan ve­szélyesnek tekinti a túlzó nacio­nalizmus feléledését, bárhol tör­ténjen is az. A miniszterek abból az alka­lomból nyilatkoztak, hogy beje­lentették a román magánvállal­kozások ösztönzését szolgáló, 50 millió dolláros alaptőkéjű befek­tetési alap létrehozását, illetve a kétoldalú beruházási szerződés okmányainak a kicserélését. Az oroszországi választások ered­ményét úgy értékelte, mint ami nemcsak a közvetlen szomszé­dok, hanem egész Európa stabi­litása és biztonsága szempontjá­ból nézve is „negatív elemnek” számít. Tárgyalásai előtt Melescanu előadást tartott a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Köz­pontjában, ahol a román-magyar kapcsolatokról szólva kifejtette: külső szemmel feszültnek és ve­szélyesnek tűnhet a két ország vi­szonya, ő nem nevezné annak, inkább nehéznek mondaná. Utalt arra, hogy folyamatos és komoly párbeszéd zajlik Buda­pest és Bukarest között. Az alap- szerződés aláírását hátráltató problémákat érintve hangoztat­ta: egy percig sem hiszi, hogy fennállna valamiféle katonai tá­madás lehetősége a határok erő­szakos megváltoztatására. Az olyan jellegű viszony, amelynek felépítésén Magyarországgal fá­radozunk, gyakorlatilag kizár minden ilyesmit, de ez a lehető­ség általában véve sem képzelhe­tő el a mai Európában. Horvát — muzulmán karácsonyi tűzszünet A boszniai horvát és muzul­mán erők parancsnokai csütör­tökön — az ENSZ közvetítésével folyó tárgyalásukon — megálla­podtak, hogy karácsonyi tűzszü­netet tartanak, továbbá, hogy szabad utat engednek egy, a No­va Bila-i (horvát) kórházba tartó magán-segélyszállítmánynak. A horvát rádió jelentése sze­rint Ante Roso horvát és Rasim Delic muzulmán parancsnok a kiseljaki ENSZ-hadiszálláson megállapodott, hogy december 23. és január 3. között kölcsönö­sen szüneteltetik harci cselekmé­nyeiket. Hírügynökségek ugyanakkor emlékeztetnek rá, hogy a húsz hónapja tartó délszláv polgárhá­borúban számos tűzszüneti meg­állapodást kötöttek már, leg­többjüket azonban a harcban ál­ló felek néhány órán belül fel­rúgták. (MTI) Bécs: indul a báli szezon Bécsben a nagy keringőzések idénye már november végén megkezdődött, de ezek a bálok csak bemelegítők. Később jön­nek az igaziak, az idén összesen körülbelül 300. A helyszínek igen változatosak, kastélyok, pa­loták, kisebbek, nagyobbak, sőt még dunai hajón is lesz mulatság. A csúcspont — mint mindig — az idén is az Operabál lesz febru­ár 10-én, ahol kötelező a frakk, s amelynek előkészületei a tavalyi bál után szinte azonnal megkez­dődtek. Nem is csoda, hiszen rengeteg dologról kellett dönte­ni. Az idén koncepciót vált&ttak, mivel a tavalyi bál nem aratott igazi sikert, s elmaradtak a világ­hírességek. Ezúttal Strauss De­nevérjének jegyében rendezik meg az Operabált: a legtöbb ze­neszám, a díszlet, az egyes ven­déglátóhelyek nevei mind-mind a nagyoperettet idézik. Külön művészet, mennyit le­het a kulisszatitkokból kiszivá­rogtatni, és főleg mikor. Túl ko­rán nem elég hatásos, s egyéb­ként sem jó beleszólási lehetősé­get adni a korai szakaszban — de azért ne maradjon túl sokáig hír nélkül az érdeklődő publikum. Minden bál igyekszik valami .különlegességet kínálni. A csá­szári bál a Hofburg legszebb ter­meibe invitálja szilveszterkor az előkelőségeket: a fantasztikus ételeket keringő dallamára szol­gálják fel a libériás inasok. Híres­nevezetes a Filharmonikusok bálja, amely január 20-án lesz a Musikverein aranytermében. Ez a bál 1924 óta Bécs legrangosabb társadalmi eseménye, pedig nem hirdet magáról többet, mint azt, hogy „harmóniát nyújt”. Igaz, ehhez a nyitóvalcert maguk a há­zigazdák, a Bécsi Filharmoniku­sok játsszák. A Bonbon-bálon a hölgyek közül zsűri választja ki a legbájosabbat, s a jutalom: a hölgy súlyával azonos mennyisé­gű csokoládé. A bálozás nem olcsó mulat­ság; szép summa a belépő is, no meg a ruha, a fogyasztás. Aki nem jut be, az sem marad távol: elárasztják a híradások, fotók, ri­portfilmek a bálokról. Gyilkos ápoló Az utóbbi évek — ha nem évti­zedek — legszörnyűbb lengyel- országi bűncselekményének ügyében nyomoz a poznani rendőrség. A város egyik kórhá­za intenzív osztályának ápolóját azzal gyanúsítják, hogy megerő­szakolt és meggyilkolt tizenhá­rom, az osztályon fekvő, magate­hetetlen nőt. A gyilkosságsorozatot való­színűleg június végén kezdte. Az osztályon dolgozók szerint ek­kor panaszkodott először egy 16 éves lány nekik: azt mondotta, hogy a férfi megerőszakolta. Mi­vel azonban erős fájdalomcsilla­pítók és nyugtatok hatása alatt állt, nem tulajdonítottak jelentő­séget „lázálmának”. A fiatal be­teg néhány nap múlva, amikor is­mét a megvádolt ápoló volt az ügyeletes, meghalt. A vizsgálatot vezető ügyész most elrendelte a holttest exhumálását. Megálla­pították azt is, hogy rajta kívül még 12 fiatal lány halt meg ha­sonló tünetekkel az ápoló ügye­letéi alatt. Azt már kiderítették, hogy a férfi jóval több betegen követett el erőszakot, de ezt csak most merték bevallani a rendőröknek — nyilván annak köszönhették életbenmaradásukat, hogy eddig nem szóltak senkinek. Az orvo­sok valószínűnek tartják, hogy a „panaszkodóknak” az ápoló ká- liumklorid-injekciót adott be, s ez megállította a szívet. HIRDETMÉNY Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy az Állami Bankfelügyelet a 104/1993. számú határozatával engedélyezte, hogy az év végi zárlati munkálatok miatt bankunk 1993. DECEMBER 30-ÁN pénztári szünnapot és 1993. DECEMBER 31-ÉN (könyvelési és pénztári) BANKSZÜNNAPOT TARTSON. A fizetési határidők számítása szempontj ából ezeket a napokat munkaszüneti napnak tekintjük. Szíves megértésüket köszönjük. Egyúttal valamennyi tisztelt ügyfelének KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN A KERESKEDELMI BANK RT. Egri Területi Igazgatóság ^ Eger, Barkóczy út 3. Tel; 413-002 ^ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya és nagymama özv. KOVÁCS LAJOSNÉ szül. Nyeste Margit 1993. december 15-én, 66 éves korában elhunyt. Temetése 1993. december 20-án 14 órakor a mezőkövesdi temetőben lesz. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik ÖZV. BAKONDI ALAJOSNÉ szül. Baranyi Terézia temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család y— ­...............................* M ély megrendüléssel tudatjuk barátaival, ismerőseivel, volt munkatársaival, hogy ID. KISS JENŐ a Finommechanika volt dolgozója, sportvezető 1993. december 16-án, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1993. december 20-án 15 órakor az egri Hatvani temetőben lesz. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy szeretett férjem és édesapánk FARKAS JÓZSEF 1993. december 17-én elhunyt. Temetésére 1993. december 20-án 14 órakor a hevesi Alsótemetőben kerül sor. A gyászoló család ^ Fájdalommal tudatjuk, ^ hogy ID. SÁRKÁNY ISTVÁN 1993. november 24-én, élete 76. évében hosszú, súlyos betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni temeté­se 1993. december 20-án 14 órakor az egri Hatvani temetőben lesz. ------A gyászoló család-----­/ Fájdalommal tudatjuk, ^ hogy PÉRÓ MÁRTON életének 80. évében váratlanul elhunyt. Szentmisét követő temetése 1993. december 22-én 11.30 órakor az egri Hatvani temetőben lesz. A gyászoló család ^ Mély fájdalommal, ^ megrendültén tudatjuk, hogy DR. BARKÓCZY LÁSZLÓ 1993. december 11-én, hosszan tartó betegség után visszaadta jóságos lelkét az Ürnak! Drága halottunk földi maradványát f. hó 21-én 12.30 órakor az egri Hatvani temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család Y Fájdalommal tudatjuk, N hogy feledhetetlen férjem és édesapánk KIS BÉLA fodrász 1993. december 5-én, súlyos betegség után elhunyt. Temetése 1993. december 20-án 13.30 órakor az egri Kisasszony temetőben lesz. Felesége, Svéda Ica és gyermekei S Mély fájdalommal ^ tudatjuk, hogy drága gyermekünk és testvérem BODNÁR TAMÁS életének 25. évében tragikus körülmények között elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1993. december 22-én 13.30 órakor lesz az egri Rozália temetőben. A gyászoló család

Next

/
Thumbnails
Contents