Heves Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-13 / 290. szám
4 HORIZONT HÍRLAP, 1993. december 13., hétfő Ü Ahol mindig szíves a fogadtatás Idősek klubja a Lajosvárosban A Szilágyi Erzsébet Gimnázi- diákjai léptek fel legutóbb a la- nemrég Katalin-napi bált renum hármadikos és negyedikes josvárosi idősek klubjában, ahol deztek: a fiúk és lányok tánccal szórakoztatták az összegyűlt nyugdíjasokat, s hogy mekkora tetszést arattak ezzel, azt jól mutatta a végén a hatalmas taps. A klubban, melynek egyébként a városrész bölcsődéje ad helyet, egyáltalán nem ritkák az ilyen rendezvények. Az idősek virágcsokorral köszönték meg a műsort (Fotó: Rénes Marcell) Amint azt Stregova Sándorné gondozásiközpont-vezetőtől megtudtuk, megtartják például az anyák napját, a nőnapot, Erzsébetkor is ünnepelnek, s persze az idősek napján is. Kéthetente van filmvetítés, s a természetgyógyászat iránt érdeklődők és a kertbarátok is gyakran hallf athatnak különböző előadáso- at. A családsegítő központ által fenntartott klub több éve működik már. Jelenleg 28 tagja van, ám jóval nagyobb, a százat is meghaladja azoknak a száma, akik az ott biztosított, kedvezményes, szociális étkeztetést veszik igénybe. A fentebb említett Katalin-bál alkalmával is megtelt a terem, bizton állítható, többen voltak huszonnyolcnál, persze a szilágyis tanulók tánca mellett olyan programok is csábították oda a közönséget, mint amilyen egy tréfás verseny két nyugdíjas bácsi között: melyikük bír hamarabb kikanalazni egy deci bort egy tányérból? Ki mondta, hogy 1 évre nem érdemes lekötni a pénzét? A Kamatozó Kincstárjegy 1 éves lekötésű értékpapír, amelynek kamata évi fix 23%!* A Kamatozó Kincstárjegyet a magánszemélyek mellett intézmények is megvásárolhatják. Az 1 éves futamidő alatt az értékpapír tőzsdei forgalmazásra kerül. A Kamatozó Kincstárjegy állami értékpapír, visszafizetését az állam garantálja. Az Ön követelése nem évül el, bármely értékesítő fiók köteles visszaváltani a Kamatozó Kincstárjegyet. Ha azonban az 1 éves futamidő lejárta előtt szeretné visszaváltani Kamatozó Kincstárjegyét, csak a névértéknek megfelelő összeget kapja kézhez. A Kamatozó Kincstárjegy most december 13-17. között jegyezhető. És biztosan számíthat rá később is, minden hónapban. *A 23%-os fix évi kamat bruttó kamatot jelent. A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Budapest, Vigyázó F. u. 6. • OTP Bank Rt.: 3301 Eger, Hatvani kapu tér 7., Füzesabony, Gyöngyös, Heves, Hatvan, Pétervására, Recsk • Polgári Bank Rt. 3300 Eger, Bethlen G. u. 2. • Quaestor Értékpapír Kft. 3300 Eger, Grónay u. 3. • MNB Heves Megyei Igazgatósága 3300 Eger, Beloiannisz u. 1/a. MHB Rt. 3200 Gyöngyös, Rákóczi u. 4. és Bugát Pál tér 6. a I 'l ♦ Á A KÉZENFEKVŐ BEFEKTETÉS Megszólal a szellemvilág Teremtés és evolúció Egy tiszta ember hétköznapjai Egy értelmiségi 54 esztendősen kellőképp szkeptikus ahhoz, hogy valakit ideális lénynek, fénylő karakternek minősítsen. Érthető, hiszen annyi szennyel, mocsokkal, torz, haszonleső, szellemileg félpénzű figurával szembesült, hogy csipetnyire zsugorodott bizakodása, reménytar- taléka. S akkor ennyi idősen, felvértezve a kiábrándultság úgyszólván teljes kelléktárával, találkozik egy olyan polgárral, aki múltjának minden mozzanatát vállalhatja, aki soha egyébre nem törekedett, mint veretes emberségre, akit a sors megáldott olyan tálen- tumokkal, amelyeket szerényen, mondhatni alázatosan megsokszorozott... Egy olyan férfiúval, akinek nevét építész és bányászberkekben országszerte ismerik, aki 9 gyereket nevelt fel, s aki mintegy harmadik vonulatként hosszú évtizedeken át tanulmányozta az ezotérikát, a keresztény misztikát... Egy olyan polgárral, aki közel a 90 évhez is fiatalos, aki nyugodtan mondhatná azt is, hogy épphogy túlhaladta a hatvanat... Nos, azt hiszem, érthető, hogy az ilyen ritka egyéniség elbűvöli, lefegyverzi, személyiségének varázsával feltölti hitakkumulátorait. * * * Nem véletlenül jutottam el a budapesti Makk Istvánhoz. A meggyőződésem az, hogy ennek így kellett történnie. Erre utalt ő is. Az sem különös, ám mégis meglepő, hogy néhány perc után úgy társalogtunk, mintha időtlen idők óta ismernénk egymást. Természetesen nem ütköztem meg, amikor ekként indított: — Ugye tudod, hogy nemcsak ketten vagyunk? Hát persze, hogy igeneltem, mert éreztem a légkör zsongító vibrálását, azt, hogy számunkra testnélkülinek tűnő szellemek vigyáznak bennünket. Innen már gyorsan haladtunk, hogy a tereken és dimenziókon át megközelítsük azt a lényeget, amelynek felfogásán annyit töprengtem, amelynek megértéséért oly sokat tanultam, vívódtam, tamáskod- tam, replikáztam, gyötrődtem. A Tudat birkózott azzal a mindenkiben ott rejlő, de még fel nem' fedezett isteni szikrával, amely megfogalmazatlanul is kereste ősforrását, ahonnan kiszakadt, ahonnan próbatételekre számos élet tapasztalatszerzésével rendeltetett. Mennyi kitérő, hány zsákutca! S most pillanatok alatt kiviláglott, hogy ahhoz a célhoz egyenes út is ível. Ha akad kalauz. Olyan vezető, mint ő, aki oly sokáig rangrejtetten munkálkodott, némaságra kényszerítve. * * * Intelligenciája elbűvölt, hiszen nemcsak engem izgató ellentmondásokra kaptam választ tőle. Briliáns módon egyeztette a vallási tételeket az evolúció fogalmával és gyakorlatával. Pedánsan, akkurátusán, vitathatatlan alapossággal. Távlatok nyű- tak meg előttem. * * * Nemcsak ekkor, hanem legközelebb is, amikor keresztény spiritiszta szeánszra invitált. Látszólag vadidegenek közé csöppentem, ám a tartózkodás hamar feloldódott. Ismét előadott. Az Adventhez illő csendes ünnepélyességgel. E bevezetéseket meditációnak nevezi, s nem is téved, hiszen olyan jelképes lámpákat gyújt, amelyek a megtisztulás magaslataira emelik a hallgatókat. Itt és ekkor értettem meg a Biblia ősi lenyűgöző erejű szimbolikáját. Megvilágosodott számomra mindaz, amit korhoz méretezett, az akkori felkészültségre, látásmódra szabott primitívségnek, nemes együgyűségnek gondoltam. Hol maradtak az apróbb-na- gyobb bosszúságok, a durvaság, az önzés által szúrt sebek? Semmivé foszlott a szkepszis, kitágult a horizont. Mindezt megkoronázta az általam kétségkívül izgalommal várt esemény. Megint ritka ajándék részese lehettem. Nyoma sem volt már a régi, a kissé bugyuta beidegződéseknek. Nem volt itt hókusz-pókusz, látványos attrakció. Annyira hatott rám a megnyilatkozó láthatatlan vendégek tanítása, hogy észre sem vettem — nem is mutatták be nekem — a mellettem ülő hölgyet, a médiumot. * * * A sajátos atmoszférát csak a gyertyák fénye nyomatékolta. Szinte fürödtem e megújító légkörben, s azok a szavak oda értek, ahová szánták őket. Több mint egy óra részletes idézése lehetetlen, ezért tömörí- tek, csak a legfontosabb motívumokra utalok, azokra, amelyeket — s ezt már akkor is sejtettem — igen eredményesen kamatoztathatok majd. Nem elsősorban a javamra. Arra intettek, hogy küldetésünk a nem ártás, a szeretet regulájának maradéktalan beteljesítése, hogy semmilyen szférában — a politikai se kivétel — nem szabad teret engedni az önzésnek, a szélsőségességnek, a gyűlölködésnek, mert ez nemcsak minket mérgez. Az viszont biztos, hogy busásan adózunk érte, kemény bánatpénzt fizetünk. Ha nem ebben a létfordulóban, akkor a következőben, amelyik még annyi jóval sem kecsegtet minket, mint az itteni, a mostani. * * * És szó esett arról is, hogy nem vagyunk magunk, hogy őriznek minket, s mellénk állnak, ha a Jó lépcsőfokain indulunk el. Oda, afelé, ahová, akihez vágyunk. Aki a mindenség formálója. Tegnap, ma és örökké... Pécsi István U. 2. Ha üzletünkben TV-t, videót, music-centert, mikrósütőt, hűtőszekrényt, vagy mosógépet vásárol Moulinex vasalót, kávéfőzőt, hajszárítót, NOKIA rádiósmagnót vagy 5 db SAMSUNG videokazettát ajándékoznak Önnek vagy e termékeknek megfelelő árengedményben részesül. Kárpótlási jegyét napi árfolyamon beszámítjuk! TlMPEft rí i LJ 14 J! Eger, Dobó tér 1. Jele ton: (36) 316-35 Gyöngyös, Szent Bei jlefon: (37) 312-08 Flussz ajándék: 50.000 ft értékű autóvásárlási utalvány! 3SS. ITT NOKIÁD ... ahol ax árak. tarnrázónn iák! Kamatozó Kincstáijegy A Kamatozó Kincstáijegy 1994/IV. 1 éves befektetés, melyre biztosan számíthat. Most december 13- 17-ig jegyezhető!