Heves Megyei Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-11 / 263. szám

8. HÍRLAP, 1993. november 11., csütörtök Üzen a szerkesztő K. L. Tanulságos tartalmú levél ér­kezett szerkesztőségünkbe. íme: „A Pályázatfigyelő 93/6. szá­mában olvastam arról, hogy a Független Alkotók Országos Szövetsége szervezésében az írói Népfőiskola Költészeti Tagozata indul Egerben. „A toll minden­kié” felhívás — és barátaim un­szolása — engem is jelentkezésre késztetett. A kurzus táborozással indult Felsőtárkányban, ami egy hétig tartott volna. A tábort be­fejezve, kb. decemberig konzul­tációkra kellett volna járni. Ez „mindössze” hatezer forintba került. Felsőtárkányban öten je­lentünk meg, mint hallgatók. Ebből három fizető és kettő ked­vezményezett költőjelölt. Ám nem bírtuk sokáig a megpróbál­tatásokat. 1993. augusztus 2-án belefogtunk Tárkányban, hogy kívülről megtanuljuk Szerb An­tal „A világirodalom története” című írásának címszavait. A ka­szárnyái rendtartással üzemelő tanfolyamon gumi-napirend volt érvényben. Néhány betartandó szabáíy: este nyolckor takarodó, a strandon fejest ugrani tilos, stb. Mit tagadjam, egyikünk se bírta sokáig. 1993. aug. 5-én — hat­ezer forinttal „megkönnyebbül­ve” — mindannyian (az összes hallgató) elhagytuk a tábort... Attól, hogy nem kaphattuk meg a beígért oklevelet, cseppet sem fáj a fejem, mert sem jobb, sem rosszabb verseket nem fogok ír­ni. Aggódom azonban amiatt, hogy újabb emberek eshetnek ál­dozatul az ilyen tanfolyamok­nak. Kérem, tegyék meg, közöl­jék írásomat!” Ilyen egy pontos és — szá­munkra is fontos — beszámoló valamiről, ami páriát ritkítja. Ugyebár, ma vállalkozik min­denki, a szabadság kiteljed min­den irányban, cenzúra nincs, mindenki azt teszi — a Btk. által szegélyezett placcon kívül —, amit szándéka és képességei elő­írnak számára. Az ötletek fial­hatnak pénzt, vagyont — no meg a költészetet. — Megjelent egy hirdetés, amely oklevelet és tu­dást ígért — irodalmi próbálko­zásokhoz — azoknak, akik ma­gukban némi késztetést éreznek az írásra. Felfogjuk mi is a jelszót, mert hisz írásból élünk: „A toll mindenkié.” Ha a jog oldaláról nézzük, igaz is, mindenki írhat, akár a falakra is, festékszóróval, amíg szabályt nem hoznak a kár­tevőkre. Mert valahogy itt is valami ilyesmiről van szó. A biztató rek­lámfogás, hogy ugyanis jöjjetek, mert olyan tudást szereztek, és itt olyan oklevelet kaptok, hogy ha­ló porában szegény Csokonai is megirigyelhetne, aki sanyarú sorsa miatt átkokat szórt arra is, aki olyan bolond, hogy poéta akar lenni Magyarországon. Bizarrabb ötlettel talán mi sem állhattunk volna elő, hogy megutáltassuk a leendő költők­kel a tanfolyamot, mint azzal, hogy címszavakat kell velük ma- goítatni. Ha valamitől, ettől biz­tosan elmegy a kedvük, túl a 6000 forinton. Ez a barokk város eddig meg­volt az írói Népfőiskola Költé­szeti Tagozata nélkül. Nem tud­juk, nem ismerjük a körülmé­nyeket, hogyan alakult, vagy ho­gyan alakulhatott volna a tanfo­lyam, és annak bevégzése után a tagozat működése, hogy ered- menyessége milyen mutatók sze­rint mérhető, vagy lenne mérhe­tő... Apró talányok ezek a szegé­nyes állapotban lévő jelen ma­f yar irodalom és könyvkiadás, öltői termés és a felfedezetlen nagyságok névsorát illetően. Ideidézzük levélírónk aktuális verses opuszának ideillő részét: A kurzuson tanult volna három csini-tini lányka, / egy alig felnőtt férfiember, a negyvenes barátja./ Ám ott az ő jámbor lelkűk nem bírta a tesztet,/ amiről az oktatás szólt, ugatva a verset.../ Átkoz­zák már azt az órát, mikor arra vágytak, / hogy Tárkányban ki­képezve, nagy költővé válnak.” Lám, így fiadzik az átok, ami már régen nem tartozott a leg- jámborabb szövegek közé ebben az országban. A népfőiskola (micsoda hangzatosság! — A szerk.) költészeti tagozatának kigondolói és vezetői egy régi mondást megtanulhattak volna, mielőtt a szervezéshez fogtak: poéta nascitur, orator fit! (a köl­tő születik, a szónok lesz!) Némi­leg mi is bajlódunk — ez a szer­kesztőségi, újságírói feladattól elválaszthatatlan kötelesség — kéziratokkal, másokéval, a ma­gunkéval is, papírunk is akad ar­ról, hogy irodalmat, s benne poli­tikát is tanulgattunk, de ezt a gyakorlatban, ilyen formában el­képzelni sem mertük volna, ma sem mernénk, noha munkabe­szélgetéseink során mi sem me­f yünk ötletekért, elgondoláso- ért a szomszédba. Es épp itt, Egerben! Talán Felsőtarkány miatt. Barkóczy püspök szerette a tárkányi tavat es az irodalmat. Ugyan nyugton alszik-e, ha visz- szagondol arra, mit és hogyan ál­modott ő Egernek és az egri em­bereknek. Vagy a mi jó Kálnoky Laci bátyánk, akit elkapott innen a történelem, de ma is egri. Köl­tő, nagy költő, pedig csak jogi diplomája akadt. Ha tudta volna!? Testünk-lelkünk harmóniája Otthon töltött A mai anyák helyzetét látva, nem is mindig tűnik olyan felhőt­lennek, gondtalannak a gyerme­kükkel való otthoniét. Ha végig­gondoljuk az anyaszerepet, ak­kor sokféle konfliktust lehet ér­zékelni. Vannak bizonyos szerepkonf­liktusok: dolgozó, önmegvalósí­tó ember legyen (aki nem akar lemaradni karrierben, bérben a többiektől), vagy anya legyen, akinek az előzőekkel bizony szá­molnia kell. Feloldható ez a di­lemma, de azért feszít. A nő ko­rábbi igényei, szükségletei a gyermek megszületésével hát­térbe szorulnak, és ezek is okoz­hatnak feszültséget. Az anya ko­rábbi életmódja jelentősen meg­változik. Huszonnégy órás, fo­lyamatos és elháríthatatlan el­foglaltságot jelent számára ez az új állapot. A gyermek megszüle­tése előtt kialakított, megszokott dolgok helyett most egy új, isme­retlen helyzetben aktív döntések sorozatát kell meghoznia. Nehe­zíti ezt, hogy modell hiányában nem is tudja pontosan, melyik döntése a helyes, melyik a hely­telen. Nem tudja, mit csináljon, hogyan és mikor tegyen — vagy ne tegyen — dolgokat. Folyama­tos lehet a bizonytalansága, hogy jól csinálja-e új feladatát. Ezek a szerepbizonytalansá­gok szorongást mobilizálhatnak, az viszont agresszív feszültségbe fordulhat át. Ezek az indulatok gyakran a gyermekre irányul­nak: részben, mert ő az új gon­dok és nehézségek oka, részben, mert az indulatok — a tapaszta­latok szerint — a leggyengébb el­lenállás irányába, tehát a gyer­mek felé áramlanak. Ezeket az említett agresszív feszültségeket az anyák még’önmaguknak sem merik bevallani, másoknak még kevésbé, így a jelenséghez még bűntudat is kapcsolódhat. Lehet, hogy az említett feszültségek — befelé irányulva — az anyát bete- gítik meg. Nem ritka, hogy kü­lönböző elvárási konfliktusok nehezítik a kismama helyzetét. Környezetük elvária, hogy „gondtalanul mosolygó anyu­kák” legyenek, miközben szám­talan problémával, feszültséggel küszködnek, melyet a környeze­tük gyakran meghallani sem ké­pes. Előfordulhat az is, hogy az anya maga is csalódott a gyerme­kével, az otthonléttel kapcsola­tos várakozásaiban. Az elvárási konfliktusok közé tartozik az is, amikor a kismama környezete — mivel úgyis otthon van — több dolgot vár tőle, mint ami az ide­jébe beleférne. Nem tudja, ki­nek, minek feleljen meg legin­kább: gyereknek, rendnek, férj­nek stb. Az anyaszerep fokoza­tosan átmegy „mártírszerepbe”, ami végül is senkinek nem jó! Feszültségek forrása lehet az anya és a gyermek igényei, szük­ségletei közötti eltérés is. „A gyermeknek az anyjára egészé­ben van szüksége, állandó hoz­záférhetőségére. Áz anyának vi­évek szont, bármennyire anya is, csak bizonyos mértékig van szüksége a gyermekre, hiszen személyisé­ge más szerepekben is kielégü­lésre vágyik.” Egyáltalán az otthon maradás, az izoláció maga is megnehezíti sok nő számára, hogy felszaba­dultan és örömmel azonosuljon anyaszerepével. Több kismama panaszkodott a szabadság hiá­nyából, a bezártság érzéséből adódó rossz hangulatára. Az ott­honléttel beszűkül számára a tér szociálisan, fizikailag és élmény szempontjából egyaránt. Kisza­kadt régi kapcsolataiból, helyze­téből, szerepeiből. Az otthoni új szerepében — főleg kezdetben — hiányoznak bizonyos ismeretek, készségek ahhoz, hogy elégedett lehessen önmagával. Rossz érzé­seit tetézheti még a fokozott fizi­kai igénybevétel is (kialvatlan­ság, állandó talponlét, sok és sokféle feladat). Frusztrálhatja a gyakran félbehagyott munka, amelyet a kisgyermek miatt meg kell szakítania, újra és újra át kell szerveznie. Párkapcsolati prob­lémákat is felszínre hozhat a gyermek megjelenése. Például, na az anya idejét, energiáját tel­jes mértékben leköti a gyermek ellátása, és nem marad ideje a férjére. Veszélybe kerülhet kap­csolatuk intimitása. A felsorolt sok külső és belső konfliktus, szerepbizonytalan­ság ellenére a gyermekkel való otthoniét csodálatos dolog, örö­met, boldogságot jelent anyának lenni. Ám ahhoz, hogy a gyer­mekkel otthon eltöltött évek va­lóban felhőtlenül teljenek el, az említett konfliktusokat, szerep­bizonytalanságokat az anyának, a családnak sikeresen kell meg­oldania. Bimbó Zoltánná Vajon miféle reklámfogás ez Egy vásárlás tanulsága Tisztelt Szerkesztőség! A lapjukon keresztül sze­retnék a felháborodásomnak hangot adni. Történt ugyanis, hogy nemrégiben felkerestem az olcsónak hirdetett Duna Raktáráruházát, hogy ott vá­sároljak. A kiírt árak igen kedvezőnek tűntek, ezért több portékát is vettem, majd beálltam a pénztárhoz fizet­Amikor a pénztárgépbe való beütést ellenőriztem, fel­tűnt, hogy a kiírt árak nem egyeznek a beütöttekkel. Egy példa a több tétel kö­zül: a Pilvax kávét 85,60 fo­rintért írták ki, ám a pénztár­gépben már 133 forinttal sze­repelt. Kérdezem én, hogy sza­bad-e a vásárlókat így megté­veszteni?! Úgy vélem, az ef­fajta „reklámfogások” ellen mindenképpen fel kell(ene) lépni... Tisztelettel: M. A.-né Eger „Nem számítottam bokarugdosásra” Szinyei András a Nemzeti Demokrata Szövetség taggyűlésén Immáron második alkalom­mal gyülekeztek ideiglenes „ott­honukban”, a Szálkái úton a hat­vani NDSZ-tagok, hogy új — pártoknál eddig nem divatos — kezdeményezésük szerint „valla­tószékbe” ültessék a városi rend­őrkapitány után a polgármestert is. Nem véletlen a sorrendiség! Életünkben elsődleges a testi ép­ség, megszerzett kis értékeink biztonsága, s ezután következhet polgári közérzetünket, létfelté­teleinket befolyásoló „városa­tyai” döntések számbavétele. Sokan érezzük magunkat rosz- szul saját városunkban. A civili­zált emberhez méltó életminő­séghez, az emberi méltósághoz szükséges alapvető feltételek — pl. munkahely, létminimum fe­letti jövedelem, egészséges kör­nyezet — sok polgárnál hiányzik Hatvanban is. Gazdasági fellendülés, amely az „átlagember” közérzetét ked­vező irányban befolyásolhatta volna, az elmúlt három évben itt sem következett be. Úgy is fogal­mazhatjuk: túl csendes meder­ben tartotta a várost az önkor­mányzat. Az ezeket a gondokat firtató kérdéseket a jelenlevők­nek a polgármester sem tudta ki­elégítően megválaszolni. Ö ugyanis a fellendülés hiányát ab­ban látja, hogy 110 milliós hitel- állományt örökölt az önkor­mányzat. Saját erőből történtek a beruházások. Diszharmónia alakult ki finanszírozási kérdé­sekben a megyei önkormányzat­tal. Szerény —* 800 milliót alig meghaladó — a város költségve­tési kerete, amelyekből 85 száza­lékot 23 helyi intézmény mű­ködtetésére kell fordítani. Hi­ányzik Hatvanban a vállalkozói kedv is. Kisvárosban lassan in­dulnak meg a vállalkozások. Ezeken a gondokon úgy pró­bál segíteni az önkormányzat, hogy elkészített egy „kistérségi területfejlesztési tanulmányt”, csatlakozott a „Házat, hazát” alapítványhoz, pályázatokat nyújt be munkahelyteremtési le­hetőségekre. Tervezik a Grassal- kovich-kastély Magyarság Mú­zeummá alakítását, az autóbusz­pályaudvar kihelyezését a MÁV területére, a zeneiskola bővíté­sét, a könyvtárépület homlokza­tának átalakítását, sétálóutca ki­alakítását, városgondnokság be­indítását. Sor kerül majd emlék­táblák, emlékművek elhelyezé­sére is. Megtudtuk a polgármestertől azt is, hogy 75 fő körül van az ön- kormányzati hivatal létszáma, ami egy-kettővel több, mint ko­rábban. Új osztály szerveződött a hivatalban a közművelődés és oktatás érdekében. Ezer határo­zatot és 50 helyi rendeletet alko­tott az önkormányzat, amelyek­nek törvényességéhez nem fér­het kétség. Sajnos, nem ilyen ró­zsás a helyzet a végrehajtásban! Az ellenőrzés még nem erőssége az önkormányzatnak. Példaként említették meg a „lengyelpiaci” helypénzszedés visszásságait, mert nem mindegy, hogy piaci vagy vásári helypénzt követel- nek-e az ott árusítóktól. Nehez­ményezték a mozgássérültek egyesületének tagjai, hogy a he­lyi vállalkozók semmibe veszik parkírozási engedélyüket. Erős kritikát kapott az önkormányzat Kerekharaszt helyzete miatt. Még a helységjelző táblákról sem derül ki, hogy a térség Hatvan­hoz tartozna! Kérik az itt élők a kihelyezett fogadóórák megtar­tását. Szó esett az országgyűlési képviselő hiányáról, az állami bérlakások eladásáról, az őszi fá­sítási programról. Javaslat hang­zott el a megyehatár felülvizsgá­latára Budapest közelsége, jobb megközelíthetősége miatt. A felvetett kérdések, javasla­tok az „életképesség” érdekében születtek, úgy látszik, az új kez­deményezés jó táptalajt kapott. Molnárné Kepes Katalin A pontosság kedvéért... Tisztelt Szerkesztőség! Már régen nem jelentkeztem Önöknél, jeléül annak, hogy nem találtam az utóbbi egy-két évben említésre méltó elíráso­kat, hibákat cikkeikben, sőt kul­túrtörténeti és olykor még kül­politikai téren is tudnak sok új dolgot felvonultatni, olyanokat, amelyek még az országos napila­pokban sem találhatók meg. Most azonban egy minden eddi­ginél durvább kultúrtörténeti té­vedést olvastam egy közelmúlt­beli (szeptember 17-i) számuk­ban megjelent — Ördögfiókák a tengerparton című — cikkükben („kácsor” aláírással). A szomorú az, hogy éppen egy történelem szakos tanár szájából hangzanak el ezek a tévedések, de igen nagy baj van a földrajzi ismeretekkel is. Azt úja, hogy a világ négy legnagyobb amfiteát­rumának egyikét látogatták meg Pulában, ami helyes, de felsorol­ja, hogy a további három Rómá­ban, Ravennában és a franciaor­szági Nantes-ban van. Ez utóbbi kettő nagy tévedés, mert először is Ravennában nyoma sincs sem­miféle amfiteátrumnak, és ugyanígy nincs Nantes-ban sem. Biztosra veszem, hogy Ravennát összekeveri Veronával, ahol va­lóban megtalálható az olaszok által arénának nevezett amfiteát­rum. Franciaországban is van egy, még ma is működő amfiteát­rum, de nem Nantes-ban, hanem a tőle 500 kilométerre lévő — Avignonhoz közeli — Nimes- ben. Utána — s ez egy óriási bakug­rás — kirándulást tettek a Lim- fjordban. Ezt minden átmenet nélkül mondja, mintha valahol Pula közelében lenne ez a fjord, holott már a „fjord” elnevezés önmagában is feltételezi, hogy ez csak valahol Észak-Európában lehetséges. A Lim-fjord Dánia Jütland-félszigetének északi ré­szén található, több ezer kilomé­terre Pulától. Kérdésem: hogyan kerültek a horvátországi Isztriá­ból azonnal — vagy kicsit később — Dániába? Nagyon sajnálatos, hogy egy történelemmel foglalkozó tanár ilyen súlyosakat téved, és még szomorúbb, hogy ezek megje­lennek egy újságban. Természe­tesen lehet, hogy az újságíró ér­tette félre mondanivalóját, bár ekkora félreértés (vagy elírás) aligha feltételezhető. Sajnós, hogy ez a cikk így megj efenhetett a Hírlapban, ugyanis ez nem vet jó fényt az újságra. Tisztelettel: Dr. Bocsa Iván (Kompolt) xxx Tisztelt Bocsa Iván! Köszönjük, hogy tévedéseinkre ráirányította a figyelmünket. To­vábbra is várjuk észrevételeit. Azt azonban hadd jegyezzük meg, hogy hozzánk írott levelében Ön is tévedett. Nem földrajzi, nem kultúrtörténeti, „csak” helyesírási vonatkozásban. Ön ugyanis az amfiteátrumot következetesen „n”- nel írja, azaz „anfiteátrumnak”. Ebből is láthatja, mennyire könnyen hibázik az ember... (A szerk.) Ismét a Hunyadi utcai „csecsen” vajdákról „Az 1993. október 15-én megjelent cikk (Cse­csen vajdák a Hunyadi utcában) alapos korrigálásra szorul” — írja az érintett Kovács család levelében. — „Önöknek, újságíróknak kötelessége az olvasók tárgyszerű, objektív és igazságot tartalmazó tájé­koztatása. E cikkel Sárközi Judit úgy állította be az ügyet, csak egy családot zavar ennek a szemét­dombnak a megléte. Mihók úr az a személy, aki a törvényes utat betartva, „lótartó nagyhatalommá” téve Ostorost, védi az igazát... Az újságírónő több­ször említi: feljelentettek Mihók urat. Ez nem igaz. Kisari Zoltán polgármester úr közölte: szükség van a kérelemre, hogy intézkedni tudjanak. A nyolc család által aláírt kérelemből három vonta vissza a kérelmét, a másik öt fenntartotta az igényét azzal kapcsolatban. Tehát a nyolc családból nem hét von­ta vissza... Nekünk nem a lótartással van gondunk, hanem annak helyével. Az Önök dolgát megkönnyítve, pontokba szedtük a valótlan, helyesbítésre szoruló állításokat: 1. Az utca neve Hunyadi Mátyás, nem Hunyadi János. 2. Nem vagyunk közvetlen szom­szédja Mihók úrnak. 3. Nem feljelentés történt, ha­nem kérelem beadása. 4. Az ujságírónő csak Ko­vács Lászlóné nevét emelte ki, jogtalanul, mivel ő nemjárult hozzá nevének közléséhez. 5. A másik öt családot nem kérdezte meg, pedig érdemes lett vol­na, a korrekt tájékoztatás miatt. 6. A szerző nem kapott felhatalmazást, hogy a teljes családi név köz­lésével írja meg a cikket... 8. A Tisztiorvosi Szolgá­lat kivizsgálásra átadta az ügyet a Polgármesteri Hi­vatalnak, mint az arra illetékes hatóságnak. 9. „To­vábbi szomszédok” címszó alatt miért nem nevezi meg az ajánlkozó, kéményét javító informátort?... Áz újságírónő hozzáállása az ügyhöz minden alaposságot nélkülöz. Igazán messze van a valóság tói. Éppen ezért erkölcsi jóvátételre tartunk igényt. Trsztelt Kovács és Lakatos család! Elismerem: az utca neve Hunyadi Mátyás, azt is: Önök nem közvetlen szomszédai Mihók Csabának. Ám Önök éltek panasszal a polgármesteri hivatal­nál, és kezdeményezték az aláírásgyűjtést is, ezért a hiteles tájékoztatás kedvéért meg kellett önöket ne­veznem. A másik hét aláírót azért nem kerestem, mert szintén a polgármesteri hivatalban azt a tájé­koztatást kaptam: ők végül visszavonták a bejelen­tésüket. Még azt is mondták: néhány nevet töröltek a listáról, mert azok nem ott élők aláírásai voltak. Egyébként másokat is megneveztem a cikkben: Mihók Csabát, Bereczky Gyulát— aki az utcabeli­ek általános véleményét képviselte — és Dudás Jó­zsefet. Önök azt írják, s ez a cikkben is szerepel, hogy nem most kezdődő problémáról van szó. Á hiteles­ség érdekében szerettem volna az Önök kérésének eleget tenni, miszerint menjek a lakásukra, és ott győződjek meg a valóságról. Ezt többször meg is tettem, s nem rajtam múlt, hogy nem sikerült a ka­pun belül kerülnöm. S akkor, szintén a hiteles tájé­koztatás végett, arra is választ szerettem volna kér­ni: ha ez évek óta húzódó probléma, miért most szü­letett meg a bejelentés? Önök erkölcsi jóvátételre tartanak igényt. Ezt szerintem megkapták, amikor közérdekű bejelenté­sükkel a lapban foglalkoztunk. Az Önök érdeké­ben. Ezért felháborodásuk számomra teljesen ért­hetetlen. S úgy hiszem, elégtételt kaptak akkor is, amikor a hivatal lebontásra ítélte a karámot, s erről szintén szóltunk írásunkban. Sárközi Judit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents