Heves Megyei Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-20-21 / 271. szám

8.

HÉTVÉGI MAGAZIN

HÍRLAP, 1993. november 20—21., szombat—vasárnap

A XXI. századra színes többség az Egyesült Államokban?

2050-re az Egyesült Államok lakosainak már csak 53 százaléka lesz fehér, a többi fekete, hispán és ázsiai eredetű. S amennyiben a színes bőrű lakosság továbbra is a fehéreket többször meghaladó ütemben gyarapodik, ami valószínű, azutan nincs már messze az idő, hogy a fehérek, a kontinens meghódítói kisebbségbe kerüljenek az országban.

A népesedési hivatal statisztikái szerint az 1990-es népszámlálás idején a fehérek aránya 75,7 százalék volt, a feketéké 11,8, a hispánoké 9, az ázsiaiaké 3 százalék. Az előjelzések szerint azonban a jó 30 milliós fekete népesség a következő 60 évben megkétszereződik, a 25 millió hispán eredetű helyett 80 millió lesz, a 9 millió Ázsiaiból 41 millió — miközben a fehér bőrű lakosság száma 2030 után már nem emelkedik.

A meglepő számok mögött nemcsak az a közismert tény húzódik meg, hogy a jómódú fehér családokban kevesebb a gyerek, míg a szegény sorsú színeseknél népesebbek a családok, illetve szazezerszám jönnek világra a tizenévesek gyerekei, házasságon kívül. Az Egyesült Államok ugyanakkor változatlanul a bevándorlók országa, sőt: az utóbbi időszakban még inkább, mint a korábbi évtizedekben volt. A

A világ legkisebb briliánsa

A világ eddigi legkisebb méretű briliánsát állították elő Ukrajnában, a Kristály nevet viselő vinnyicai gyémántcsiszoló üzemben. A miniatűr drágakő 0,00012 karát súlyú (a karát a drágakő-kereskedelem súlyegysége, egy metrikus karát egyenlő 0,2 grammal), és 57 csiszolt lapja van.

A gyár igazgatója közölte, hogy a különleges gyémántdarabot nem adják el, a drágakőcsiszoló üzem múzeumába kerül majd. Az igazgató Ukrajna legnagyobb gyémántcsiszoló üzemerői elmondta: az Intertrade nevű orosz-belga közös vállalat szakértőinek köszönhetően, akik betanították a munkásoknak a legmodernebb csiszolási eljárásokat, az Orosz Föderáción belül jelenleg egyedül a viny- nyicai gyár képes nagy mennyiségű miniatűr csiszolt gyémánt, sőt csiszolt gyémántsziíánk termelésére.

Az egykori Szovjetunióban korábban egyedülálló drágakőcsiszoló ipart hoztak létre, amelynek termékei — a legkülönfélébb formájú briliánsok és csiszolt gyémántok — páratlan hírnévnek örvendtek az egész világon. A szovjet gyárakból származó drágakövek külön kategóriát képeztek: az orosz csiszolásút. Ezek a termékek messze kiemelkedtek a világpiaci kínálatból fantasztikusan pontos geometriai formájukkal és kifogástalan csiszolásukkal.

A szovjet birodalom szétesésével az ukrán csiszológyárak termelésében többször is súlyos fennakadás keletkezett, mivel akadozni kezdtek az Oroszországból érkező megmunkálatlan gyémánt szállítmányai.

Az Orosz Föderáció országaiban a piacgazdaságra való áttérés feltételei közepette igen cseppfolyós állapotban van a pénzügyi szabályozás. Az újabb és újabb adók bevezetése egyik napról a másikra megkérdőjelezte a gyémántcsiszoló ipar jövőjét, azét az iparágét, amelygedig azelőtt évente 800 millió dolláros bevételt jelentett a szovjet gazdaságnak.

Az orosz kormány a közelmúltban 20 százalékos vámilleték lerovását tette kötelezővé a feldolgozott gyémánt exportja esetében, ami lényegében megbénította az oroszországi, ukrajnai és fehéroroszországi drágakőcsiszoló gyárak termelését, és a pénzügyi összeomlás felé sodorja őket. Az Orosz Föderáció tagállamai közötti legutóbbi egyezmény értelmében ráadásul Ukrajna és Fehéroroszország, ahová Oroszországból érkezik a nyers gyémánt feldolgozásra, kötelesek a csiszolt drágaköveket Oroszországnak eladni, ahhoz azonban nincs joguk, hogy az értékes briliánsokkal a világpiacon megjelenjenek.

megszorítások enyhítésével (1990-ben 40 százalékkal emelték a keretet) az elmúlt években évente majd egymillió ember telepedik le az országban — körülbelül a kétszerese annak, mint amennyit korábban vártak. S ezeknek nagy többsége nem európai, hanem színes: mexikóiak, akikből a becslések szerint több millióan dolgoznak illegálisan az Egyesült Államokban, azután elobb-utóbb amnesztiával hivatalosan is megtelepedhetnek. Koreaiak, tajvaniak (újabban „igazi” kínaiak), Fülöp-szigete- kiek, kubaiak (onnan mindenkit automatikusan befogadnak), s szinte valamennyi Karib-tengeri és dél-amerikai ország szülöttei. Ugyanakkor Nyugat-Európából viszonylag igen kevés a bevándorló: a legnagyobb fehér csoportot újabban az egykori Szovjetunióból érkezők teszik ki: 1991-ben például csaknem negyvenezren utaztak be, főként zsidók.

A számok és a várható következmények mind hevesebb vitákhoz vezetnek. A bevándorlás támogatói azt vallják, hogy az új jövevények csak az ország javára válnak, mint Amerika történetében mindig. Hiszen többnyire a tehetségesek, az érvényesülni tudók és akarók jönnek, s csak gazdagodik velük az ország. Masok

A lengyel társadalom, nézeteit és helyzetértékelését tekintve, meglepő stabilitással oszlik három részre — írta tanulmányában Jerzy Wertenstein-Zulaws- ki, a Varsói Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének szociológusa.

A kutató az utóbbi évek közvélemény-kutatásaira és felméréseire alapozva megállapította, hogy a megoszlás 20-30-50 százalékos.

A Gazeta Wyborcza című lapban megjelent cikke szerint 20 százalék optimista, pozitívan értékeli helyzetét és kilátásait, toleráns, rugalmas, tart az egyház hatalmának jelentős növekedésétől, a demokrácia híve, és ellenez mindenfajta diktatúrát.

A színkép másik oldalán helyezkedik el a társadalom 30 százaléka. Ez a tömeg kilátástalan— elsősorban a fehérek — a hagyományos életformát és társadalmi viszonyokat féltik, s azt vallják, hogy az alig korlátozott bevándorlással felesleges kockázatokat és szociális terheket vállalnak.

Jó példa a hangulatok változására, hogy Bili Clinton, az új elnök még beiktatása előtt visszatáncolt a kampányban tett ígéretétől, hogy a haiti menekülteket

— ellentétben a Bush-kormány politikájával — befogadják. Miután a mire koldusszegény haiti- ak százezrei készültek Amerikába hajózni, a katonai diktatúra elől is menekülve, Clinton bejelentette: mégsem engedik be őket, kérjék a bevándorlási engedélyt otthonról. A igazság, bár ezt senki nem mondjaki, hogy — diktatúra ide vagy oda — a képzetlen, analfabéta tömegekre nincs szükség. Egyébként van már országos mozgalom az Egyesült Államokban, amely célul tűzte ki, hogy évi 300.000- ben maximálják a bevándorlók számát. A résztvevők rettegnek attól a távlattól, hogy 2050-ben a jelenlegi 255 millió amerikai helyett 383 millió él már az országban — majd nem sokkal később nem a színeseket tekintik majd kisebbségnek, hanem az országalapító atyák utódait — a fehéreket.

nak érzi helyzetét, szokásait illetően rendkívül merev. Ellenzi a válást, a házasság előtti nemi életet, az ifjúság szexuális oktatását, híve a gyermekek fizikai büntetésének. Erős xenofóbia jellemzi. Helyesli, hogy a katolikus egyház tanításainak megfelelő törvények szülessenek, és níve az „erős kéz” politikájának, az egyszemélyes diktatúrának, a „rend és nyugalom” érdekében. Ez a tömeg teljesen közömbös a politika iránt.

A legnagyobb létszámú csoport, a lengyelek 50 százaléka ugyan tart a jövőtől, de nem retteg, a szokásokat illetően kevésbe merev, de nem is igazán toleráns, s a másság, az idegenek gyűlölete sem jellemzi egyértelműen. Egyes kérdésekben elfogadhatónak tartja az egyházi tanítások törvényerőre emelését, másokban nem, és bár szintén

rendet és nyugalmat akar, nem értene egyet a demokratikus intézményrendszer felszámolásával. Az utóbbi időben mind nagyobb része válik közönyössé a politikával szemben.

A szerző adatai szerint e tartós megoszlás nem magyarázható sem a gazdasági, sem a társadalmi különbségekkel, kulcsa sokkal inkább a társadalomlélektanban, mint a szociológiában található. Veszélyei azonban kétségtelenek, hiszen ismét kialakul a „mi-ők” kettőssége, amelyben 80 százaléka a lengyeleknek nem érzi igazán otthon magát hazájában, alapvetően engedetlen. Márpedig igen nehéz demokratikus módszerekkel társadalmi rendet építeni, ha a társadalom többsége úgy érzi, hogy az új társadalom veszélyezteti helyzetét, vagy kedvezőtlenül hat rá — írta a szociológia doktora.

A haragos Lübeck végleg kibékült nagy szülötteivel, a Mann testvérekkel, Thomas-szal és Heinrich-hel: a Mann família házában, a Mengstrasse 4-es számú épületében, a Buddenbrook Házban megnyitották a Thomas és Heinrich Mann Központot, ide költözik a német Thomas Mann Társaság és a Heinrich Mann Munkaközösség. Az egykori Hanza-város, Lübeck irodalmi helyszínből váljon az irodalom helyszínévé — kívánták a meghívottak, soraikban Richard von Weizsäcker államfő, aki azt írta a vendégkönyvbe, hogy „mindig bensőséges lelki kapcsolat fűzött a Mann testvérekhez”.

Thomas Mann 1901-ben, 26 éves korában fejezte be a XX. század talán legnagyobb német regényét, a családjai, a patríciusok, a klasszikus polgárság fel- emelkedését és hanyatlását megmintázó Buddenbrook-króm- kát. A regény eleinte nemhogy nem akart elkelni, de a lübecki polgárok haragiát is felidézte: a szereplők közül sokan magukra ismertek. Thomas Mann a családregényért 1929-ben irodalmi Nobel-dijat kapott, de már a száműzetésben értesült róla, hogy a Mengstrasse rokokó épületét 1942-ben bombatalálat érte: csak a homlokzat és a boltíves pince maradt épen. Az újjáépített házban sokáig egy bankfiók működött, majd a varos megvette az épületet, a földszinten az egymástól annyira különböző testvérek, Thomas és Heinrich életútját mutatják be.

A Thomas es Heinrich Mann Központ megnyitásával szinte egy időben emlékeztek meg Németországban egy szégyenteljes esemény hatvanadik évfordulójáról: a könyvégetések kezdetéről. Thomas és Heinrich Mann könyvein kívül Döblin, Freud, Marx, Kautsky, Heine, Brecht, Kafka, Kästner és mások művei is máglyára kerültek, eleve vagy azért, mert a szerzők zsidók voltak, vagy mert alkotásaikban „nem német szellemet” fedeztek fel a hadjárat szervezői.

A könyvégetéseket a német diákszövetség sajtó- és propaf

anda-főhivatala szervezte,

közzétették „az elégetésre ítélt könyvek” listáját, majd SA- és SS-zenekarok hangjai mellett elkezdődött a barbar színjáték. A nácik ilyen és hasonló „sámános jelszavakkal” is tüzelték magukat: „Elítélve a pimaszságot és az arcátlanságot, a halhatatlan népi szellem előtt alázattal meghajolva eméssze el a tűz Tucholsky és Ossietzky írásait”, vagy: „A lángnak adom át Marx Karoly és Kautsky műveit”. Az egyik érintett, a zsidó származású osztrák szerző, Joseph Roth jegyezte ekkor fel: „Megénekeltuk Németországot, az igazi Németországot, Németország ma ezért éget el bennünket”.

Új őrület Amerikában

New Yorkban új őrület terjed. A bowlingtermeket, illetve azok egy részét átalakítják. Óriási, fémből készült bowlinglabdákban gurítják egymást a derék amerikaiak. Egyelőre még csak 5 láb távolságból, lefelé. De ahogy terjed a bolondéria, mind veszélyesebbé is válik. Ki tudja, Európába vajon mikor érkezik meg ez az újabb amerikai „találmány”...?

(FEB-fotó)

Ásítozás a szépségversenyen

Kínában nagy érdektelenség közepette rendezték meg nemrégiben az első országos szépség- versenyt, amelynek győztese Pan Tao, 22 éves hofeji manöken lett.

A kínai központi televízió — bár a szervezők külön felkérték — nem kívánta közvetíteni a női bájak országos szemléjét, és a központi sajtó sem adott hírt az eseményről. Noha a versenyt a kelet-ázsiai ország talán legnyugatiasabb városában, a Hongkong melletti Sencsenben rendezték meg, a nyugati stílusú show ott is keveseket vonzott. A két és fél milliós város hatezer férőhelyes sportcsarnokában a verseny kezdetén háromezren ücsörögtek, a végére pedig legfeljebb kétezren maradtak. A maradók is csak csekély figyelmet szenteltek a színpadra lépő szépségeknek, sokan ásítoztak,

tereferéltek vagy dohányoztak.

A győztes kihirdetését és megkoronázását lagymatag taps fogadta, pedig nemcsak a megkoronázott volt gyönyörű, hanem koronázója is — az orosz Julia Kurocskina, a Miss World 1992 cím büszke birtokosa.

A Kínában korábban példátlan seregszemléről még a rendező városban is keveset tudtak az emberek, az ország egyéb részein, például a fővárosban, Peking- ben pedig a nagy többség hírből sem hallott felőle.

Pedig igazán bájos arcok és remek idomok vonultak fel a sen- cseni sportcsarnok színpadán. Voltaképpen semmi sem hiányzott ahhoz, hogy emlékezetes, színes látványosság kerekedjék a rendezvényből, minden a másutt megszokott forgatókönyv szerint zajlott. A 43 versenyző szépség megmutatta magát estélyiben és fürdőruhában egyaránt, sőt elegáns, fesztelen társalko- dásból is vizsgát tett. Az érintett témák persze, nem voltak súlyosak — a szépségről vallott nézeteiket és személyes terveiket firtatták a kérdezők —, de valószínűleg ezeknél magvasabb kérdésekhez is hozzá tudtak volna szólni a Kelet tündérei, hiszen a versenyben részt vett hölgyek zömmel egyetemisták vagy pályakezdő értelmiségiek.

Az elutasító fogadtatást talán az újdonság idegenszerűsége magyarázza, de valószínűleg szerepet játszott benne a kínai nemi erkölcsök meglehetős szigora is. A női bájak ilyetén mutogatása Kínában még óriási tömegekben kelthet heves ellenérzést. Vélhetőleg ezért tagadta meg az eseménytől a képernyő nyilvánosságát a kínai központi televízió.

Régi-új kievi líceumok

Dolgos nép az ukrán, s ez iskolaalapító kedvén is meglátszik. Temérdek ügyet kezel a fővárosi önkormányzat oktatási osztálya, az illetékes asztalán most is tíz új líceum vagy bentlakásos kollégium és gimnázium alapító okiratának terve fekszik.

Ukrajna nyugati, a közép-európai kulturális hagyományokhoz mindig is közelebb levő városaiban több ilyen intézmény is működik már, és nemcsak a mostani függgetlenség által felerősödött nemzeti érzületnek köszönhetően. Lemberg, Rovno és Ternopol már a századelőn rendelkezett ilyen, mostani szóval alternatív oktatási intézménnyel.

Kiev is büszkélkedhetett ilyenekkel, ezek fénykora a századforduló és az első világháború közé esett. A gorbacsovi Szovjetunió részét képező Ukrajnában azonban a nyolcvanas évek végén erőteljes nacionalista mozgalom indult, amelynek egyik szerves része volt a századelőn jól bevált oktatási formák visszaállítására irányuló törekvés.

A fővárosban jelenleg harminc, nem hagyományos oktatási intézmény működik. Az egyik leghíresebb a Vlagyimir Molcsanov nevét viselő, de csak „A 38-as számú”-ként ismert iskola. Vezetője, Irina Kozina így mesélt az itt folyó mukáról: „Arra törekszünk, hogy a diákok általános műveltségét növeljük, noha nem elleneznénk, ha mondjuk csak zenei vagy csak humán túlsúly lenne. A nebulók tizenegy esztendőt töltenek falaink között. Az első hat év alatt, a bevezető időszakban, általános ismereteket oktatunk, a fennmaradó öt év alatt pedig az osztályok egyik felének matematikai-informatikai tantárgyakat, a másiknak pedig irodalmi és nyelvi, nyelvészeti tananyagot. Mindkét csoport klasszikus gimnáziumi érettségit szerez. Az egész rendszer a felsőoktatásban ismerthez igazodik, sőt a szponzorok révén kiemelt jutalmat is élvez.”

A 38-asban nincs előre kialakított, pontos órarend. Ha egy előadás vagy óraközi szakmai vita elhúzódik, leírják az időt, vagyis betudják egy másik órába. A tanárok nem osztályzatokat jegyeznek a naplóba, hanem kéthavonta értékelik egy-egy tanuló teljesítményét.

Irina Kozina tagadja, hogy valamiféle elitiskola lenne az övék. Inkább arról van szó, hogy mindenkiből a maximumot igyekeznek kihozni, modem módszerekkel, de a régi kitartással...

A lengyel társadalom nézetei

Lübeck kibékült a Mann fivérekkel

Andrej nővé „változott”

„Adriana néni az apukám, mert már így szólítom édesapámat” — nyilatkozta a bolgár sajtónak az ötesztendős Joanna Mironova, akinek már ebben a hónapban két anyukája lesz.

Joanna „újabb anyukája”, aki eddig a papája volt a kislánynak, boldogan nyilatkozta az érdeklődőknek, hogy élete nagy napja a közelmúltban következett be, amikor végre műtőasztalra került, s megszabadulhatott egy olyan testrészétől, amelyre a jövőben már semmi szüksége nem volt. A bulgáriai Rudozem településen élő Andrej Mironov ugyanis már hosszabb idő óta úgy érezte, hogy a természet tévedett, amikor férfiszerepet osztott rá. Andrej ugyanis nőnek érezte-érzi magát, nőként viselkedett, női ruhákban járt, s élesszemű sajtótudósítók szerint arcberendezkedése, arcbőre sem hasonlít a Rodope-hegység vidékén élő férfiakéhoz.

Bulgáriában a jogszabályok csak a hermafroditáknak teszik lehetővé a nem megváltoztatását, transzvesztiták elesnek ettől a lehetőségtől. A paragrafusok szerint orvosi vizsgálat dönti el, hogy a nemének megváltoztatását kérő melyik csoportba tartozik. A végső döntés a bíróság kezében van, amely hivatalosan is kimondja a döntést, de azzal a feltétellel, hogy a bírósági döntés és a szükséges operáció között legalább 18 hónapnak kell eltelnie. A szófiai orvosakadémia szakértői szerint eddig már csaknem 50 bolgár állampolgár változtatta meg műtéti beavatkozással a nemét, közöttük néhány transzvesztita is, akik ki tudták játszani a jogszabályokat.

A sajtónak nyilatkozó bolgár orvosok szerint minden 20 ezer európaiból mindössze 1 szeretne nemet változtatni, s Bulgáriában csupán 36 transzvesztitát — közöttük két férfit — tartanak nyilván. A jogi szabályozás azonban olyannyira bonyolult, hogy a szükséges három műtét közül az elsővel férfiasságától megfosztott Andrej papíron azért még férfi marad, személyi okmányait nem egyhamar cserélik ki. Andrej ugyanis transzvesztita, új nemet igen, de új személyi igazolványt nem kaphat.

A sajtó szerint a jogszabályok megváltoztatása kizárólag a parlament hatáskörébe tartozik ebben a kérdésben, s a közvélemény érdeklődéssel várja, hogy a honatyák megszánják-e Ándrejt, s napirendre tűzik-e valamikor a kérdést...