Heves Megyei Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-20-21 / 271. szám
4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1993. november 20—21., szombat—vasárnap Egy telefonos kálváriája Titokzatos pittyegések — súlyos forintezrek Tekintélyes paksamétával a kezében kereste fel szerkesztőségünket Sikedancz Sándorné egri telefon-előfizető. A papírok tanúsága szerint a panaszos majd egy esztendeje levelezik a Magyar Távközlési Vállalattal. Az észrevételek — pro és kontra — jöttek és mentek, ám a helyzet változatlan maradt. Végül is a döntő lépést a Matáv tette meg: kikapcsolta ügyfele telefonját. Arcok Egerből Szontagh Edit Szontagh Edit a tanítást mindig is hivatásként értelmezte Lássuk csak a kezdetet! Sikedanczné telefonvonalát korábban egy kft. is használta. A számla hónapról hónapra 20 ezer forint feletti összeget mutatott. A tulajdonos ezen akkor egy pillanatig sem csodálkozott. Akkor lepődött meg, amikor a cég befejezte működését, de a fizetendő díj csupán felére csappant. Sehogyan sem értette, hogy egy kéttagú családban miként rúghat közel tízezer forintra a telefonszámla. Panaszosunk gyanakodni kezdett. A késő délutáni órákban arra lett figyelmes, hogy fővonalas készüléke az ikervonalashoz hasonlatosan „pittyeg”, úgy tesz, mintha valaki valahonnan valahová tárcsázna. Balsejtelmeit — még tavaly — megosztotta a távközlési üzemmel. Januárban érkezett a válasz, miszerint: „A műszaki vizsgálatok eredménye alapján megállapítottam, hogy a számlázási időszakban nem fordult elő olyan műszaki hiba, amely többletszámlázást okozott volna. A számlálóberendezés működését próbahívásokkal is ellenőriztem, eltérést nem tapasztaltam. A számlálóberendezés leolvasása és a számlán a díjak feltüntetése helyesen történt. Mindezekre tekintettel a jóváírásra irányuló kérelmét sajnálatomra nem teljesíthetem.” (Az idézetet azért látjuk szükségesnek közölni, mert az újból és újból beadott vizsgálati kérelemre minduntalan ez a formaszöveg érkezett — egyéb vigasztaló és a A Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban tíz Fodor található. A munkásíró, a műfordító, a szerkesztőnő, a helytörténész, a publicista, a pszichológus, a vegyész, a történész és a ferences rendi szerzetes mellett egy hamisítatlan író is. Fodor Sándor 65 esztendős, középtermetű, hullámos hajú és galambősz, konzervatív szabású öltönyben jár, és mindig súlyos aktatáskát cipel. Úriember. Alkalmas arra, hogy az erdélyi rejtelmekben eligazítsa a magunkfajta magyarországi érdeklődőt. — Hogyan jellemezné önmagát? : — Napsugár-fiúnak. Három ésfél évtizeden át voltam a Napsugár című gyerekújság szerkesztője. 1989-ben mentem nyugdíjba. Jövőre lesz negyven éve, hogy első könyvem megjelent. Ezóta közel húsz kötetet írtam felnőtteknek, és vagy egy tucatot gyerekeknek.-ífite Legnépszerűbb vállalkozása <á három Csipike-történet, az én gyermekeim is a nőni vágyó törpe kalandjain nevelkedtek. Hány példányban jelent meg a gyáfnoltalan és kedves figura? — Magyarul, otthon és itthon körülbelül negyedmillióban. Románul, németül, oroszul, litvánul és bolgárul pedig mintegy háromszázezer példányban. — Tulajdonképpen minek tartja magát? Magyar írónak Romániából? Erdélyi magyar értelmiséginek? Magyar keresztény- demokratának Kolozsvárról? — Magyar írónak. De a többi megjelölést se tartom pontatlannak. — Miért nem lépett be a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Pártba?. — Mert számomra a keresztény értékek nem kötődnek politikához. Egyébként semmi kifogásom a kereszténydemokraták ellen, de attól tartottam, hogy akaratlanul is megbontják az RMDSZ egységét. Mostanában sokan teszik föl a kérdést Magyarországon: mi az RMDSZ? — A romániai magyarság érdekvédelmi szervezete. Ha szükséges, politikai párt, tehát parlafellebbezés lehetőségét kínáló mondatok közé építve.) Május hónapban jelentős javulást tapasztalt panaszosunk. Számláján alig több mint négyezer forint^!) mutatkozott. Nem tartott sokáig az öröm(?), a nyár ismét nyolcezres befizetnivalót hozott. Hosszas könyörgésre augusztus 31-től két héten át tételes elszámolás készült a hívásokról. A számla ezer forintot mutatott! A nyilvántartásban pedig olyan telefonszámokat is fellelt a tulajdonos, amelyek ismeretlen feleket takartak. Sikedanczné a tapasztaltakon felbuzdulva — „fizettem már eleget!” —, nem rendezte elmaradását. Következmény: a Matáv kikapcsolta a telefonját. Ekkor jött be a szerkesztőségbe. — Úgy vélem, hogy a távközlési üzem visszaél monopolhelyzetével — mondta az asszony feldúlva. — Elvárható volna, hogy egy szolgáltatást végző cég pontos és tételes elszámolást adjon, annál is inkább, mert a díjat az idő során többször is emelték. Amennyiben ezt nem tudja megtenni, úgy legalább a reklamáció esetén köteles lenne korrekt módon eljárni. S ami — úgy érzem — engem igazol: a tételes elszámoláson, amit kaptam tőlük, ta- rifálási rendellenességet mutatott ki a számítógép a vizsgált két hét folyamán. Amikor ezt szóvá tettem, láthatólag a legkevésbé sem érdekelte őket. Szívem szerint összehívnám a panaszosokat, mert tudom, nem vagyok menti frakciója van, tárgyal, és alkalomadtán megállapodást köt más romániai pártokkal. Egyúttal azonban érdekvédelemmel is foglalkozik. Programjában nyomatékosan szerepel, hogy segít a magyar művelődési intézmények újraindításában, a meglévők erősítésében. — Hogyan lehetne szétszálaz- ni az RMDSZ különböző irányzatait? Hallottam például az úgynevezett liberálisokról és a realistákról. — A liberálisok legismertebb képviselője egy Borbély Ernő nevű fiatalember. Feddhetetlen tisztességű, megjárta Ceausescu börtöneit, az 1989 utáni első szabad választáson ő lett Hargita megye képviselője a parlamentben. Az újabb választások előtt valaki félreérthető célzást tett holmi gazdasági ügyletekre, erre ő megsértődött és lemondott. Szerintem egy politikusnak nem szabad megsértődnie. — Mit akarnak az erdélyi magyar liberálisok? — Nem tudom. — És ők tudják? — Az az érzésem, hogy ők sem tudják. — Néhány hónapja olvastam egy inteijút, amelyben a romániai magyar ifjúság vezetője szintén liberálisnak vallotta magát, méghozzá nemzetibb vagy nem- zetiségibb színezetűnek. — Ifj. Tóró Tibor szintén sokra hivatott fiatalember, ő a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége elnöke, különben pedig a nemzetközi hírű temesvári fizikus, Tóró Tibor professzor fia. A MISZSZ csakugyan közel áll a liberálisokhoz. — Érdekes, hogy nem említette a talán legismertebb liberális nevét. A költőként indult, majd Svájcba emigrált, és 1989 után Kolozsvárra visszatért Szőts Géza nemrégiben mondott le az RMDSZ-ben viselt főtitkári funkcióról. Mit csinál most? — Megint verseket ír és lapokat alapít. Azt csinálja, amihez ért. — A hírekben, kommentárokban egy másik RMDSZ- szárnyról is olvashatni: a realistákról. Kik ők? egyedül, s kérném őket, lépjünk fel közösen: ne packázzon velünk tovább a hivatal! Vagyis, ha nem fizetjük ki az indokolatlanul magas számlát, ne kapcsolhassák le önkényesen a telefonunkat. Felkerestük a Heves Megyei Távközlési Üzem vezetőjét, Nagy vári Pétert. — Szeretném leszögezni — kezdte a beszélgetést az üzemvezető —, hogy nálunk senki sem érdekelt abban, hogy többet számlázzon. Ha valaki reklamációt nyújt be, panaszát több lépcsőben vizsgáljuk. Elsőként az üzemegység, ők műszakilag ellenőrzik a vonalat. Ha az ügyfél elégedetlen az eredménnyel, akkor másodfokon mi folytatjuk a munkát. Kitérünk minden olyan körülményre, amely zavart okozhat. Számítógépen rögzítjük a hívásokat, ezeket fénykép rögzíti, s így készülnek a számlák. Jogtalanság nem történhet. Az pedig, hogy a mi embereink műszakilag rákapcsolódjanak egy külső vonalra, teljes képtelenség. Itt, házon belül mindenki annyiszor telefonálhat, ahányszor csak akar. Miért tennék más vonaláról? — Ez panaszosunkban fel sem merült, ő arra gondol, hogy az utcai fülkékből vagy más lakásokból történt hívások futottak az ő számlájára. — Vizsgáltuk ezt a körülményt is, de nem találtunk rendellenességet. Épp ezért kezdeményeztük, hogy tételes kimutatás készüljön a hívásokról. — De miért csak augusztustól, hiszen Sikedanczné már hónapokkal azelőtt is reklamált? — Figyeltük korábban is, csak arról nem adtunk — ez nem is — A Domokos Gézához kötődők. Bevallom, leginkább hozzájuk vonzódom. — Domokos Gézáról nálunk csak annyit tudnak, hogy évtizedeken át ő irányította a Kriterion Könyvkiadót. Talán a legtekintélyesebb bukaresti magyarnak számított, a ’89-es fordulat után őt választották az RMDSZ elnökévé. Néhány hónapja vonult vissza, Sepsiszentgyörgyön él, az emlékiratait rendezi sajtó alá. — Köréje tömörültek azok, akik rendszeresen keresik a kapcsolatot a román demokratákkal. Például az aradi szenátor, Tokay György, a marosvásárhelyi képviselő, Frunda György, a háromszéki képviselő, Kozsokár Gábor vagy az RMDSZ jelenlegi elnöke, a marosvásárhelyi Markó Béla és ügyvezető elnöke, Takács Csaba. Megfontolt politikusnak ismertem meg őket, akiket már a román demokrata körökben is elismernek. — És a harmadik csoport? Tagjait nem tudnám egy jelzővel minősíteni. — Pedig egyszerű a besorolásuk: ők kapcsolódnak Tőkés Lászlóhoz. A püspök úr becsületére válik, hogy hatalmas tekintélyét és népszerűségét még csak meg sem próbálta felhasználni az RMDSZ szétszakítására. — De ha ennyire kirajzolódik három markáns felfogás az RMDSZ-en belül, akkor miért nem fordulnak szembe egymással? — Jó volna, ha szembefordulnának? — Dehogy volna jó. Csak éppen a magyarországi érdeklődők nem látnak tisztán. Mi az, ami összeköti, és mi az, ami elválasztja a különféle RMDSZ-áramla- tokat? — Az alapkérdésben egyetértenek: közösen harcolnak a romániai magyarságért. A módszer mikéntjén vitatkoznak. — Ez van a mostani összeütközés hátterében is, amikor a Tőkés-csoport nehezményezte, hogy a realisták tárgyaltak a román kormány megbízottjaival? — Tőkésék sem zárkóznak el kötelességünk — tételes kimutatást. Szeptember 23-tól pedig az ő lakásában is elhelyeztünk egy mérőkészüléket, hogy láthassa, miként növekszik a számla. Senkiről se tételezek fel semmi rosz- szat, de úgy gondolom, ha valaki tudva tudja, hogy mérik a vonalát, akkor kevesebbet telefonál, s így értelemszerű: alacsonyabb a fizetendő összeg is. — Mivel magyarázható az, hogy ezen a részletes kimutatáson idegen hívások is megjelentek? — A lakásban nem él egyedül Sikedanczné. Lehet, hogy másvalaki telefonált. Itt szeretném megjegyezni, hogy több készülék — köztük nem a mi szabványunknak megfelelő — is működik. Nem tartom kizártnak azt sem, hogy ezek a berendezések nem bontanak időben. Felajánlottuk az ügyfélnek, hogy továbbra is figyeljük a vonalat, s a digitális rendszer, amire átkapcsoltuk, már folyamatosan mutatni fogja, kivel mennyit beszélt. — Mi lesz az elmaradt számlákkal? Sehogy sem tudja bebizonyítani az asszony, hogy vétlen? — Sajnos, azokat ki kell fizetnie. Különben ezt már meg is tette, mert addig nem kapcsoljuk vissza a telefont. Visszamenőleg nem tudjuk elfogadni a reklamációt. Nagyvári Péter panaszosunktól függetlenül(!) mutatott egy listát, név és cím nélkül. A papíron jó néhány 00-val kezdődő hívás mutatkozott. Az üzemvezető felhívta a figyelmet, hogy az újságokban reklámozott telefonhoroszkópok, „szexsuttogások” nemcsak a vérnyomást emelik, de a számlákat is. a tárgyalásoktól, csak ők feltételeket is szabnak. — Miért, nem szabad feltételeket szabni tárgyalás előtt? — A román demokraták nincsenek abban a helyzetben, hogy mellettünk nyilatkozzanak. Elvesztenék ugyanis a tömegeiket. — Ez azt jelenti, hogy a román tömegek magyarellenesek? — Azt inkább, hogy a román tömegeket könnyű az egyébként nem létező magyar veszéllyel manipulálni. — A tömegről jut eszembe: a kétmilliós magyarságból hányán iratkoztak be az RMDSZ-be? — Legalább egymilliónyian. — És hányán fizetnek tagdíjat? — Legkevesebb negyedmilli- ónyian. — Mennyit kell fizetni? — Ki-ki amennyit jónak lát. Én 1992-re ezer lejt adtam. — Mennyi ér ezer lej? — Tavaly háromnapi nyugdíjam volt. — És most mennyit ér? — Száz forintot. — Ezekből a száz forintokból ütőképes az RMDSZ? — Nem ütő-, hanem működőképes, és nem forintból tevékenykedik, hanem negyedmillió romániai magyar keservesen ösz- szekuporgatott lejeiből. — Néhány nap múlva visszamegy Erdélybe. Vajon mire tér haza? — Nem hiszem, hogy szakadás következne be az RMDSZ- ben. A vezető személyiségek vitatkoznak ugyan egymással, de nem ismerek közülük olyat, akinek a politikai tisztességét meg lehetne kérdőjelezni. — Mi lesz tehát az RMDSZ- szel? — Folyik tovább a küzdelem. A bebörtönzötteink kiszabadításáért, a magyar főiskolai-egyetemi oktatás megszervezéséért, a művelődési intézményeink fennmaradásáért. És a mindennapi nemzetiségi gondok megoldásáért. — Derűlátó? — Ha nem volnék az, már régen áttelepültem volna. Zöldi László Tanár nyugdíjban. A legutolsó szakaszban a Szilágyiban tanított. Történelmet, erre volt pa- píija, jogosítványa. Mindig is tanár akart lenni, mindig is az maradt. Látszólag elvegyül a mindennapokban. Megjárja napi pályáját a városban. Kapcsolatai elevenek és feltűnés nélküliek, mint az olyanoké, akik pontosan tudják, hol a helyük, hol kellett állniok, hogyan kellett megélniük mindazt, amit ez a közép-európai XX. század elébünk tálalt — lehetőségnek, nemegyszer buktatónak. Mi, akik kisebb-nagyobb rálátással rendelkezünk, és ebben a városban óhatatlanul számon tartjuk egymást, nem ellenőrzési joggal, mert erre nekünk sem jog, sem ok nem adatott, későn, a kelleténél is ritkábban a szükségesnél vesszük észre azokat, akik a belső szigorúság kemény határai között morzsolják le életüket. Mert ő ezt kapta a családban — örökségként. Az apa erdőmérnök, a fiútestvérek közül az egyik jogász, a másik az apját követte. Az Angolkisasszonyoknál járt gimnáziumba, a budapesti Páz- mány-egyetemen szerzett tanári diplomát. Hogy tanulmányait kitűnő osztályzatokkal minősítették — kit érdekelne ez manapság? De még vannak néhányan, akik egybevethetik a 45 előtti magyar közoktatás szellemi és erkölcsi szintjét mindazzal, ami utána itt megeshetett. (Mindezt úgy, nagy általánosságban említjük, a kivételek mindig is erősítették a szabályt.) Állt a katedrán. ’45-től ’50-ig szeretett alma materénél, az Angolkisasszonyoknál, ’50-54 között a Dobóban, ’54-től nyugdíjazásáig, 1979-ig a Szilágyi-gimnáziumban. Történelmet oktatott, olykor földrajzot is. A tanítást hivatásként értelmezte. Ha van manapság ennek a hamvasságát vesztett fogalomnak értéke a társadalomban, ő komolyan vette, amit csinált. A katedra magasabban áll, mint a diákasztal. Aki megjelenik ott, azt a nebuló, a kamaszkorban lévő, elegyes lelkiállapotban élő, de fürge eszű és még romlatlan diákagy, diákszív, diákszem, rokon- és ellenszenv figyeli, ítéli, követi vagy elutasítja. így válik a tanár — bármilyen előjellel — példává. A gesztusai átszivárognak a retinán, a hangja átbalikó- zik a fülön keresztül az agyig, és ott, meg másutt megmozdíthatnak készségeket. Ilyenkor—hisz- szük, átéltük — nevelő, felnevelő, érlelő kapcsolat alakul ki a kényszerközösségben: a tanár ki van szolgáltatva egy kis csapatnak, mint ahogyan a diák is alárendeltje egy röpke óra erejéig vagy tovább a tanárnak. így születik a gyerekben ajellem, a gyereken kívül a jövő, az a világ, amit barokkos felhanggal életnek szoktunk magasztalni. Pedig nem egyéb, mint meg- és fel nem ismert kötelességek sorozata. A gyerek játszik és tanul, a tanár irányít és figyel, mikor, mit, hogyan kellene még tennie az adott kereteken belül, hogy maradéktalanul megfeleljen tanári lelkiismeretének. Nohát, innen ez a szigorúság, amely meghatározta ennek a tanárnőnek a sorsát. Meg persze sok egyéb is. így keletkezik egy város szellemi ruhája is, divatok nélkül! Diáklapban, tehát diákoknak nyilatkozta: „Nem vagyok híve a múlt felidézésének. Semmi értelmét nem látom annak, hogy a múltat emlegessük, vagy összeveszik a jelennel... A mai fiataloknak, de a felnőtt társadalomnak is a múlt fejtegetése helyett a jelenen, de legfőképpen a jövőn kell törnie a fejét. Legalább ti ne essetek abba a hibába — bár nem akarok politizálni —, mint a mai magyar állam. Túl sokat emlegetjük a régi rendszert, őseinket, dicséijük vagy elmarasztaljuk őket aszerint, hogy éppen kivel és hol beszélünk. Hát utólag mindenki nagyon okos...” Ezt 1992-ben mondta-íratta. Amikor már látványosan meneteltek a mai köpönyegforgatók előre- hátra, ahogyan érdekeik irányították őket. És ez a menetelés ma is javában tart. (Ezt a nyilatkozatát magasra emelném, hirdetném az utólag okosoknak!) Első olvasásra furcsának tartottam, hogy ő, a kiváló tanár, akit annyi diákja dicsér, mert tudásukat ő is alapozta, a szellemiek iránti igényüket ő is ébreszt- gette, a történelem szakos fordítaná el a gyerekek figyelmét a múltról. Szó sincs erről! A hirtelen támadt bölcseknek, a hirtelen felkapaszkodóknak a kárt ő üzenni: ne légy bírája annak, amit félig sem ismersz, ne ítélj csak azért, mert éppen alád tolta a mindennapi, olykor sekélyes történelem a piaci hordót, és megrészegülve saját hangodtól, vagdalkózva pöfögteted a szentenciát. Egy szerény, de kemény tanári hang odaszól e pár mondatban a szájtépőknek, a han- goskodóknak, a „nekem-most- is-igazam van, és mindig-iga- zam-lesz” figuráknak, mert a történelem nem hasonlít ahhoz a kutyához, amit a farka igazgat. Hitéről kellene beszélnem, améfy ma is a jövőben keresi magának és a fiatalságnak is a tennivalót. A hit lendületet ad, a hit előreküld, a hit nem az emlékek közt akar vájkálni, a tetteket keresi, amelyekkel előbbre lehet jutni. A hit nem azonos annak külső formáival. A hit az az erő — a kegyelem Istentől —, amit fel kell nevelnünk magunkban. Ahogyan neveltek annak idején a családban. Adták az alapélményeket, az alapfogalmakat, amiket később másképp éltünk át, másképp alakítunk. Ez a jellem, ez a tanár-egyéniség azért ilyen szilárd — azért tette mindazt, amit tett, úgy, ahogyan tette és teszi ma is —, mert személyét, tartását nem tehette tönkre a külső korszak, a külső hatalom. Neki van és maradt az élete, mint ahogyan mindenkinek maradna — saját feladata. Ha észrevennék a feladat, a kötelesség, az élet megélésének a fontosságát. Úgy, mint ez a tanár, akit a történelem ellenére csak a jövő, a hittel kivárt jövő érdekel. Nem árt ilyesmit végiggondolni, amikor egy személyiség titkait keressük. Farkás András Négyessy Zita Kétséges egység vagy egységes kétség? Fodor Sándor kolozsvári író beszél a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségéről
