Heves Megyei Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-13-14 / 265. szám

12. HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1993. november 13-14., szombat-vasárnap Kertész leszek... Kertek krónikája II. A posoni kert Minden kertész bibliája Lip- pay János jezsuita atya 1664-ből származó „Posoni kert” című könyve. Fivérének, Lippay György érseknek híres pozsonyi kertjét örökíti meg olyan részle­tességgel, hogy forrásmunkául használhatjuk, amikor a kertek, növények történetét kívánjuk megismerni. Művében a virágoskertről ír mindenek között a legszebben. Gyakorlatias tanácsokat ad en­nek kialakítására. A virágoskert legyen közel a házhoz, hogy ami­kor az ablakon kitekintünk, gyö­nyörködhessünk a látványban, ha pedig kinyitjuk, érezhessük a virágok, növények illatát. Ez a javaslat ma is kivitelezhető, a többi már kevésbé: ha lehet, a kertet olyan helyre építsék, ahol van nagy, kedves tó vagy patak, de legalább egy kút — mert a víz a kertnek az élete. A kert formá­ját ízlésünk szerint (ki adna ma erre építési engedélyt?) alakít­suk tojásdadra, kerekre, hosszú­kásra, négyszögletűre. Ha a kert hosszabb, mint szélesebb, akkor hosszával kelet-nyugati irányú legyen. (Milyen bölcs tanács — a benapozottság így a legjobb.) Lippay idejében ilyen volt a kerítés: tölgyfakarókat ásnak a földbe, amit felül vesszővel né­hány rétegben összefonnak. A karó végét, ameddig a földre ér, megégetik (ma is jó módszer a korhadás megelőzésére), így öt- ven-hatvan évig is eltart. A tete­Yirágokat már akkor is tartot­tak faládákban, cserepekben, ablakokban, eresz alatt elhe­lyezve jét jól meg kell rakni tövissel — tanácsolja — a nemkívánt beto­lakodók ellen. Szebb kerítés az élő fűzfa. Ágas-bogas fiatal fákat ültetnek szorosan egymás mellé, illetve kőkerítés elé. Idővel a nö­vény úgy takarja a kevésbé szép kőkerítést, mint egy zöld kárpit. Lippay a kertet három részre osztja: virágos, veteményes, gyü­mölcsös. Ez utóbbihoz tartozott a szőlő, a komló és az „orvossá- gos” kert, amiben a házi patika növényeit termelték. A külön­böző funkciójú kerteket egymás­tól utak választják el. Az utak külön szerepet kapnak. Nem­csak közlekedésre szolgálnak, hanem díszítenek is. Egy részü­ket lugassá alakítják. Ha nagyon hosszú az út, három-négy lugas is lehet rajta. Ezek felül nyitottak vagy bolthajtásosak. Készülhet­nek szőlővel befuttatva, gyü­mölcsfából (mogyoró, alma, cse­resznye), esetleg vad fákból, amelyek igénytelenek és gyorsan nőnek. Szívesen ültetik ilyen cél­ra a rózsát, borostyánt. A luga­sok támberendezése többnyire faragott tölgyfa. Minél tehető­sebb a kert tulajdonosa, annál díszesebb. Díszítési lehetőségek: a tartóoszlop végére gombot fa­ragtak, amit lehet festeni, ara- nyoztatni, vagy színes, mázas ke­rámiából készíteni. Festésre „ve­res föld tehénvérrel elegyítve” használatos. A lugasok között esős időben is lehetett sétálni, mivel az utat gyeppel, kövekkel fedték. Az ágyások széleit évelő, nyírást, taposást jól viselő növé­nyekkel „megprémezik”. Erre legalkalmasabbnak a levendulát, izsópot, kakukkfüvet tartják. A virágágyások beültetésénél a rendezett (szimmetrikus) elren­dezést részesítik előnyben. Le­gyen mindig virágzó növény ta­vasztól őszig. A színek megfelelő társítása jól hat az ember lelkére. Pontos leírást ad az akkor ismert növényekről. Nagy becsülete volt a rózsának, liliomnak, violá­nak. A magyar név mellett leg­több esetben a latint is megtalál­juk, amiről ma is pontosan be­azonosítható. Ahol csak magyar név szerepel, találgathatunk, mi­lyen lehetett a mátrafű vagy az is­tenfája. V. Pénzes Judit A „két” Hopkins Anthony Hopkins Lon­donba utazott, hogy jelen le­gyen viaszfigurájának elhe­lyezésénél a Madame Tussa- wd-múzeumban. Azért került be ide, mert nemcsak A bárányok hallgat­nak című filmben aratott nagy sikert, hanem Coppola új Drakulájában is. (FEB-fotó) Közéleti vitáink mai állapotáról és gyakorlatáról II. Előző cikkünket azzal zártuk, hogy napjainkban is elég gyak­ran találkozunk érdektelenségbe fulladó álvitákkal. Nem véletlen tehát, ha a közéleti hibákat, fur­csaságokat, ellentmondásokat kipellengérező költőink is oly sokszor hívják fel a figyelmet a haszontalan álviták jellemző hi­báira. Most azokat a versbeli kri­tikai megjegyzéseket sorakoztat­juk fel, amelyek különösen ta­nulságosak. Elsősorban a nem megfelelő nyelvi formálás, mondatalkotás és szóhasználat ellen van a leg­több kifogás. Hiszen „a híg szó­hordalék” is oka lehet annak, hogy „álvitákban állig temetke­zünk” (Garai). A közéleti viták nyelvi formálásában eluralkodó többértelmű, illetőleg alibi­mondatok valójában „sötét ál­cák” (Bodosi György), s több­nyire arra valók, hogy „fontos- dit, lényegesdit” (Weöres) játsz- szunk segítségükkel. Nagyon sok vitában vettünk részt, amelyben eluralkodott a „lexikoni szószátyárkodás” (Berda József). Perceken át folyt a „szöveg-akrobatika” (Hárs Er­nő), és a sok szó között „zöldpa­rajként buijánzott a frázis” (Mo- noszlóy M. Dezső). Miért nem hasznos ez a nyelvi formálási mód? Elsősorban azért nem, mert az „újjongó frázisok és új- jongások” (Papp Lajos) inkább elaltatják, mint élesztik a figyel­met, és nem arra ügyelünk, hogy mit mondanak a vitázók, hanem arra, hogyan mondják. Különö­sen akkor lelkesedik reánk ez a veszély, ha a „parttalan áradással és az ijesztő kíméletlenséggel” (Pákolitz István) elszaporodó rokon értelmű szavak tömegével élnek a vitázók: s más-más szó­val mindig ugyanazt mondják. Ennek a nyelvhasználati formá­nak a következménye, hogy a vi­ta közben sok az „üresjárat, a locskaérték” (Vészi Endre). Itt nemcsak a szépen hangzó, a lel­kesedő frázisokról van szó, s nemcsak azokról a nyelvi for­mákról, amelyeken „fáradt gép­olaj a pátosz” (Kányádi Sándor}, hanem azokról a szakszavakról is, amelyekkel nem a lényeget, nem az igazságot kívánjuk meg­fogalmazni, megvédeni, hanem másoknak a véleményét: a tekin- télyi érveket. Közéleti vitáink elég gyakran a bonyolultságnak, helyesebben a tudatosbonyolításnakszomoTÚ példái. Sokszor nem a vitatéma bonyolult, hanem a vitázók te­szik azzá: s az „öngörcsölt duma­fonalakban” (Tamkó-Sirató) a mondanivaló lényege sikkad el. Ha a frázisok úgy kúsznak a hall­gatóságra, „akár az indák” (Ké­pes Géza), akkor a közönynek is tápteret adunk. De „tücsökheré- lés” (Pákolitz István) akkor is minden közéleti vita, ha nincs szoros kapcsolat a nyelvi forma, a gondolati, az érzelmi és az aka­rati megnyilvánulások között. A gondolat és a közlés egy időben való megalkotására is törekedni­ük kell tehát a vitázó feleknek. A feleslegesen szakszerűsködő, tu­dományoskodó nyelvi formálás akkor jelent veszélyt, ha közön­ségszinten vitatkozunk. De még a szakszintű vitázásnak is csak tehertétele ez a nyelvhasználati mód. Hogy milyen mértékben éljünk szakszavakkal, s főleg az idegen eredetű szakkifejezések­kel, egyedül az dönti el, hogy jól biztosítják-e a megértést, az egyértelmű, a pontos megfogal­mazást. Arra is törekednünk kell azonban, hogy az idegen szava­kat jól helyettesítő magyar meg­felelőkből válogassunk. Már említettük, hogy a vita, s természetesen a közéleti vita is tipikusan élőszóbeli műfaj, ép­pen ezért olyan mondatokkal kell a vitatkozóknak, a vitapart­nereknek élniük, amelyek el­mondhatók, s az élőszó minden jellegzetességét is tükrözik. A túl hosszú, illetőleg a bonyolult szerkezetű mondatokat nem bír­ja el a vita nyelvi formája. Az ilyen mondatok nemcsak el- mondhatatlanok, hanem a vita­partnerek számára nehezen ki­mondhatok, alig érthetők. Mi tehát a követelmény? A költő Benjámin László szavaival adhatjuk meg erre a kérdésre a tömör választ. A vitapartnerek, illetőleg a hallgatók „megbecsü­léséhez illő tömörséggel” szól­junk mindig a vita témájáról, és „felelős felnőttként gazdálkod­junk a szavakkal”. Ajó vitázó, ha kell, „rostál”, ha kell, hallgat, s csak azokkal a nyelvi formákkal él, amelyeknek van hitelük, és valóban mondanak is valamit. Dr. Bakos József Zarán­dokok Mekkában Kétmillió muzulmán keresi fel ebben az évben az Arafat-hegyet 20 kilométerre északra Mekká­tól. A sziklás hegyen mondta el Mohamed próféta az utolsó imá­ját halálának évében, 632-ben. A Haj szertartás a sziklás Ara- fat-hegyen egyike az öt szertar­tásnak, amelyen a muzulmánok­nak részt kell venniük, mint za­rándokoknak, legalább egyszer életükben. 1 millió zarándok ér­kezik a világ minden tájáról, 1 millió pedig Szaúd-Arábiából. 9000 autóbusz szállította a 750 ezer zarándokot Mekkából az Arafat-hegyre. De a legtöbb gyalog ment. 80 millió ásványvi­zes palack fogyott el ingyen, 32 kórház és 160 otthon adott he­lyet, illetve szállást a az emberek­nek. (FEB-fotó) A pedagógia hétköznapjai Kis gyerek nagyokat mond? Gyakori szülői aggodalom: uram-egek, hetet-havat össze­hord, lódít a gyerek. S ha már most, cseperedő korban is hazu- dozik, miféle felnőtt lesz belőle?! Nos, bár jobb félni, mint meg­ijedni, nem árt fölidézni, hogy nagy a különbség a füllentés és a hazugság között. Előbbi a kis­gyermekkor természetes velejá­rója. Voltaképp csak az történik, hogy a fejlődő, színes képzelet, a gyermeki fantázia — rendszerint saját tetszése és élmény any aga alapján — némileg átírja a való­ságot. Az ilyen fantáziálás azon­ban időleges, mondhatni kérész életű, és előbb-utóbb (többnyire előbb) kinövi a gyerek. Egészen más kategóriába tar­tozik a hazudozás, noha tudatá­ban kell lennünk: sajnos, ez is természetes jelenség, mindenna­pi „vétek”. (Egy régi, de találó adoma szerint a nemzetközi ha­zugság-olimpián egy egyszerű, szolid mondat vitte el a pálmát: „Kérem szépen, én még soha nem hazudtam...”) Felnőtt is, gyerek is törvényszerűen bele­sodródik olyan kellemetlen hely­zetekbe, amelyekből — úgy véli — csak hazugság révén lelhető meg a kiút. Ha tehát egyszer­egyszer hazugságon kapjuk fiun­kat, lányunkat, nem kell meg­húznunk a vészharangot. Persze szó nélkül se hagyjuk a dolgot, de inkább tanács, mint számonké­rés formájában beszéljük meg a „tettessel”, hogy a hazugság mi­lyen nehezen eltávolítható foltot ejt az emberen. Ugyanígy szán­junk időt a közös gondolkodás­ra, latolgatásra is, hogy az adott helyzetben hogyan lehetett vol­na szavunk hitelének veszélyez­tetése nélkül kilábalni az esetleg fonák szituációból. Azzal viszont a legelfogultabb szülő sem békélhet meg, ha a ha­zugság hazudozássá válik. Ek­kor elsőként egy kis pedagógiai oknyomozás szükséges: vajon melyek a notórius ferdítések, va­lótlanságok kiváltó okai. Köny- nyen lehet, hogy a büntetéstől, a bizalom elvesztésétől való fél­elem. Lehet, hogy éppen ellen ke­zűleg: a szeretet, az elismerés ki­vívásának szándéka. Máskor a hazugság voltaképp pótcselek­vés: a meg nem született sikerél­mények, a ki nem vívott dicsére­tek helyettesítője. Az úgyneve­zett kegyes hazugságokat pedig sok esetben a szülők kímélésé­nek, a kellemetlen hírektől, a szomorúságtól való megóvásá­nak szándéka szüli. Azt már az okok ismeretében maguknak a szülőknek kell el­dönteniük, hogy milyen nevelési módszerekkel és milyen — a szemrehányástól a szidáson át a szigorú büntetésig terjedő — esz­közökkel próbálják megállítani a gyereket a hazugság lejtőjén. Akár fiú-, akár leánygyerekről van szó, a fokozatosságot ebben is érdemes megtartani. Hiba vol­na a legkisebb lódítás-verébre a legzordabb fenyítés-ágyúval lő­ni, de ugyanígy jóvátehetetlen hiba volna belenyugodni, hogy a jó szó nem használ... Ehhez csak annyit: a pedagógia elfogadott eszköztárában nem szerepel az anyai nyakleves, vagy uram bo- csá', a szikrázó apai pofon. De ál­lítólag végső eszközként sokan sikerrel alkalmazták... Dr. Kecsmár Ilona (FEB) A vendég válasza — Pincér! Ilyen rossz ebédet már nagyon régen nem ettem, mint itt, ezért egyetlen barátom­nak sem fogom ajánlani ezt az ét­termet! — mondja felháborodva a vendég. — Rendben van, uram...! Folytatását lásd a vízsz. 11., valamint a függ. 1. sz. sorokban. VÍZSZINTES: 1. Rendkívüli testi ügyességet kívánó 11. A pincér újabb szava­inak első része (zárt betűk: O, Z) 14. Egyfajta elszíneződés 15. Nagy kiterjedésű sós állóvíz 16. Ruhatartozék 17. Erősen szán­dékozik 18. Becézett női név 19. Vármegye, röv. 20. Sérülési nyom 22. Idegvégződés 23. Mó­kushoz hasonló állat 24. Tenger angulul (SEA) 25. Fiatalok üd­vözlése 27. Learatott földterület 29. Fiatal növényi hajtás 30. Sziklás hegyvidéken élő állat 32. Talál 33. Kurta 34. Klasszikus kötőszó 35. Segítség, oltalom — régiesen 37. Eveink száma 38. Kisfaludy Sándor monogramja 39. Az ennivaló el nem fogyasz­tott része 41. Magasabb épület­szint, röv. 43. A vörösingesek ve­zére A Pál utcai fiúk c. regénye ben (Feri) 44. Szállni késztet 45. Idősebb férfi népies megszólítá­sa 46. Nagy francia város 48. Kecskelábú pásztoristen 49. Ré­szemre 51. Levegő — németül (LUFT) 52. A címszó ismétlésé­re utaló jel a lexikonokban 54. Is­kola — a diákok nyelvén 55. Hul­lat 56. Vadászkutya 57. Éneklő szócska 59. Magyar származású szobrászművész volt (Amerigo) 60. Norvégia és Svédország gk- jele 61. Férfinév 62. Hízásra fogott szarvasmarha 64. Vanádium és urán 65. Helység Hajdú-Bihar megyében 67. Kimerültén, erejét vesztve 69. Erre a helyre kísérik. FÜGGŐLEGES: 1. A pincér szavainak befejező része (zárt betűk: S, É) 2. Utak kőből való burkolata 3. Tarló ré­sze! 4. Arra a helyre 5. Vas me­gyei település lakója 6. Annál lentebbi helyen 7. Nagyobb köz­terület 8. Szintén 9. Valamire hi­vatkozó 10. Balkezes 11. Anna becézve 12. Kilogramm, röv. 13. Kutyulják, kavarják 18. Szüksé­ges 21. Tud, képes rá 23. Elpusz­tult állatot kitömés előtt tartósító 24. Maró folyadék 26. Politikai meggyőzést végzett 28. Nálam lentebbi helyre 29. Egyfajta va­dászpuska jelzője 31. A Noszty fiú ... Tóth Marival (Mikszáth) 33. Kiváló francia szobrász volt (Auguste) 36. Néma utalás! 37. Részesül 40. A mondás szerint ez a lelke mindennek 42. Van va­lami hír? (2 szó) 45. A hadtudo­mányok kandidátusa (Illés) 47. Némán elfutó! 48. Dohányzási kellék 50. Vízszolgáltató épít­mény 52. Arany János hőse (Miklós) 53. Úttörők jelszava volt 56. Kellene — népiesen 58. Terméket értékkel ellát 61. Éjjeli mulatóhely 62. Szélesebb csík 63. Férfinév 66. Visszaér! 67. A vas vegyjele 68. A múlt idő jele. Báthory Attila

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents