Heves Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-11 / 237. szám
HÍRLAP, 1993. október 11., hétfő HEVES ÉS KÖRZETE 5. Táncház Október 16-án, délután 15 órakor indítják újra azt a táncház-sorozatot, amelyet a hevesi Móricz Zsigmond Városi Művelődési Központban rendeznek. Itt — főként a fiatalabb korosztály tagjai — szakavatott mesterek bevonásával ismerkedhetnek meg a magyar néptánckultúrával, illetve annak hagyományaival. Főként kezdők jelentkezését várják, de a haladók számára is nyitva áll az út. A tánctanár Ré- dei László lesz, ám a táncházban folyamatosan mutatják be tudásukat különféle együttesek tagjai. Segítség a diákoknak Tiszanánán Tiszanánán közel egymillió forintot osztott szét a helyi ön- kormányzat. Mintegy 480 gyermek és fiatal kapott pénzt: az óvodások ezer, az általános iskolások kétezer, a középiskolások háromezer, az egyetemisták és főiskolások pedig négyezer forinttal gazdagodtak fejenként. Mint a polgármesteri hivatalban megtudtuk, az idén az előző évhez képest sajnos kevesebbet tudtak szétosztani a tanulók között. Pénz, főként jövőre Az utóbbi időben három fontos pályázatot is nyert Heves városa. A kerékpárútra több mint 3,2 milliót kapnak, a végre felépülni látszó korszerű buszpályaudvarra pedig majdnem 14 milliót folyósítanak. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ennek a summának a túlnyomó részét a jövő évben utalják át csak Heves városának. Hasonló a helyzet a csatornaépítés munkálataival is. Itt az összes költség mintegy 30 millió 980 ezer forintot tesz ki, ám az idén csak 9 millió forint érkezik belőle, s ennél a beruházásnál is főként jövőre várható nagyobb „injekció”. Ekkor ugyanis több mint 21 és fél milliót kap Heves. A megkapott támogatások tehát nem érkeznek ide rövid határidőn belül, de az már legalább biztos, hogy ezek apénzek immár a város fejlesztései, gazdagítását szolgálják. — Fegyverük van? — Nincsen. Csak gázspray használata engedélyezett, de még nem használtuk soha. — A megye más városaiban működőfelügyeletekkel tartják a kapcsolatot? — Az egriekkel, gyöngyösiekkel rendszeresen, és működik Recsken is hasonló szolgálat. Ez a kapcsolattartás információátadásban, tapasztalatcserében, apróbb-cseprobb ügyek elintézésében merül ki. — Meddig szól a megbízatásuk? — Nincsen megbízatás, a kinevezésem először hat hónapra szólt, októbertől pedig meghatározatlan időre meghosszabbították. A képviselő-testület és a polgármester jó véleménnyel van rólunk, legalábbis panaszt eddig csak azoktól hallottunk ránk, akiket megbüntettünk... Berényi Iván kollégája, László Lajos munkáját a gyakorlatban is nyomon követtük: lementünk vele az utcára, szabálysértőket keresni. Nem kellett messzire mennünk, hiszen mihelyst kiléptünk a hevesi városháza kapuján, máris szemünkbe ötlött egy tilosban parkoló autó (felvételünk bizonyítja.^.). ) — Én nem nagyon szeretek senkit sem megbüntetni — mondja László úr. — Annál is inkább, mert engem a város nyolcvan százaléka személyesen ismer, hiszen 1970 óra dolgozom itt mezőőrként, előtte pedig NB III-as focista voltam... Jobbára csak figyelmeztetem a szabálytalankodókat. — Mégis, mennyi büntetést szabott ki forintban január elseje óta? — Helyszíni bírságként igen keveset, 5000 forintot... Nem vagyok híve a büntetésnek... (kácsor) Javult a helyzet Hevesen A felügyelet nem híve a büntetésnek... 1993. január elsejével hozta létre Heves város önkormányzata a kétfős közterület-felügyeletet. S ugyan az azóta eltelt hónapok tapasztalatai arra mutatnak, hogy mindenképpen hasznos lenne a létszámot minimum négyre emelni, a felügyelők munkájával általában mindenki elégedett. — Bár az ideális létszám valóban a kettő-kettő lett volna — mondta el érdeklődésünkre Berényi Iván felügyeletvezető. — Hiszen két fő állandó éjszakás szolgálatot látott volna el, és miután a felügyeletnek sok jogosítványa van a város területén, melléjük rendeltük volna a polgárőröket. Hiszen a polgárőrök éjszakánként járőröznek, intézkedésijoguk viszont nincsen. A város közigazgatási határain belül nekünk viszont igen. A közterület-felügyeletről szóló törvény határozza meg a hatáskörünket, így például szabálysértésért helyszíni bírságot szabhatuk ki. Ilyen a tiltott szemetelés, a csendhábontás, a tiltott helyen való parkolás... Főleg a tiltott szemétlerakással van itt a legtöbb probléma. — Furka Elemér jegyzőtől tudom, hogy január elseje óta jelentősen javult a helyzet... — Ez nem vitás, nagyon sokat javult. Tavaly, tavalyelőtt rengeteg tiltott szemétlerakóhely volt a városban, főleg a város szélén. Ha nem is kevés költséggel, de ezeket sikerült felszámolnunk, és azóta is fokozottan figyeljük ezeket a területeket. A köztisztasági rendelet után szórólapokat adtunk ki azért, hogy jobban figyeljenek oda a városlakók a tisztaságra. Sajnos, nagyon-nagyon sok az olyan gépjárművezető, aki egyszerűen nem tartja be a KRESZ előírásait, vagy nem is akaija. Azt azért nem tudom elképzelni, hogy vak ember jogosítványt kap, márpedig egy KRESZ-táblát látni kell. Bár előfordul az is, hogy nem ismerik a közelekedési szabályokat, vagy — ismétlem — nem akarják ismerni. — Mennyi a munkaidejük? — Hivatalosan 172 óra havonta, de miután ketten vagyunk, így bizonyos tekintetben kötetlen a munkaidőnk. Egyébként reggel nyolctól délután négyig dolgoznánk, de a kötetlen munkaidő miatt előfordul, hogy már hajnali négykor kinn vagyok a piacon, hogy az előtte lévő téLászló Lajos a városháza előtt tilosban parkoló autó gépkocsivezetőjét figyelmezteti (Fotó: Gál Gábor) ren rend legyen. Hiszen igen sokan nem mennek be a piac területére, hanem közterületen árusítanak, ami tilos. De hiába szól a piacfelügyelet, hogy legyenek szívesek bemenni, nem mennek be. S ilyen esetben nekünk kell intézkednünk. — S mit szól ehhez úgymond az „utca népe”? Hogy még csak nem is egyenruhában lévő alakok intézkednek velük szemben?... — Nagyon érdekes ez. Első perctől kezdve arra törekedtünk, hogy nem feltétlenül bírságolni kell. Az a célunk, hogy rendre szoktassuk az embereket. Ezt már többször elmondtam, a helyi újságban, a Hevesi Hírekben is megírtam. Más kérdés, hogy hogyan viszonyul hozzánk az, aki szabálysértést követ el. Általában kétféleképpen. Az egyik elnézést kér, hogy többet nem teszi. Van olyan is, hogy megkérdem az illetőtől, vajon tudja-e, hogy tilosban parkol, mire ő azt mondja, hogy tudja, és visszakérdez, hogy akkor mi van? Az ilyennel aztan nem lehet mit kezdeni, ebből általában rendőrségi feljelentés lesz. — Havi átlagban mennyi feljelentést tesznek? — Egy-kettőt. — És a figyelmeztetések száma?... — Úgy négyszáz körül. Az a meglátásom, hogy a többszöri figyelmeztetés komolytalan és gyerekes. Egyszer figyelmeztetni kell valakit, aztán lehet szankcionálni. Rendszeres a kapcsolatunk a rendőrséggel, ha meghívnak bennünket, akkor razziázni is elmegyünk velük, ha pedig problémánk van, akkor szívesen segítenek nekünk. Mind a kettőnknek van adó-vevő készülékünk, így közvetlen kapcsolatban vagyunk a rendőrséggel. Hat község részvételével Regionális vízműhálózat a Tárná mentén ( Tudósítónktól) Az alsó Tárná mente hat településének biztonságos vízellátása érdekében közel 100 milliós beruházással regionális vízmű- hálózatot létesít e térségben a Heves Megyei Vízmű Vállalat. — Köztudott, hogy régiónk egyik legnagyobb energetikai vertikuma a Mátrai Erőmű Rt. nagy mennyiségű vízmennyiséget vesz fel — mondja Marsi József, a Vízmű Vállalat 4. sz. üzemegység üzemvezető főmérnöke. — Ezért a bánya fúrásokat végzett a térség különböző pontjain a vízcsökkenés mértékének megállapítására, s ennek alapján igyekszik pótolni az egyes térségben keletkező vízhiányt. A közelmúltban a bánya és a vízmű vállalat egy hidrológiai tervet készített annak megállapítására, hogy mikor milyen mennyiségű a vízhiány. E tanulmányon alapuló kormányszintű döntés adott lehetőséget az alsó Tárná menti regionális vízellátás fejlesztésére. Miután a bánya és a vízmű vállalat szakemberei elnyerték az érintett települések — Boconád, Tamaméra, Tarnazsadány, Za- ránk, Erk, Tarnaörs — önkormányzatának támogatását, készítették el a tervet, amely egyrészről a vízhiányt hivatott pótolni, másrészről két koncentrált hely: Boconád és Tarnaörs térségének ivóvízbázisát kívánja biztosítani. Ugyancsak a műszaki tervben szerepel két víztároló berendezés megépítése, és Tamaméra térségében egy 300 m3-es víztároló kialakítása, de sor kerül a már meglévő vízhálózat rekonstrukciójára is. Ä fenti elképzelés alapján az érintett községek önkormányzatai a Heves Megyei Vízmű Vállalatot bízták meg, hogy nyújtson be pályázatot az Állami Fejlesztési Intézet Rt.-hez, anyagi segítséget kérve. Ezt el is fogadták. Cseh Béla Készül a park Hírt adtunk róla, hogy egy kisebb parkot alakítanak ki a hevesi városháza előtti téren. Akkor még csupán egy magában árválkodó csobogóról tudtunk számot adni, ezekben a napokban viszont már a virágágyások, padok kialakítására is sor kerül. Az önkormányzat azt szeretné, hogy az esetlegesen hosszabbra nyúló várakozási időt az ügyfelek ne a hivatal falai között, hanem kellemesebb környezetben töltsék el. fLB-KNAUF NEMESVAKOLAT ) NYEREMÉNYAKCIÓ! Öné is lehet az új, piros OPEL CORSA — ha október 15-ig legalább 6 q mennyiségű LB-Knauf nemesvakolatot vásárol az Észak-Magyaroszági Tüzép kijelölt gyári kereskedői egységeinek valamelyikén. Miskolc, Vágóhíd u. 9. Építőanyag-telep Fészek Áruház • Sárospatak, Wesselényi u. 1. Tüzép-telep Eger, Kistályai út Tüzép-telep Hatvan, Hősmagyarok tere Tüzép-telep Füzesabony, Hunyadi út Tüzép-telep Gyöngyös, Gyár utca 2. Tüzép-telep Sorsolás 1993. november 2-án Veszprémben, a gyártónál. rGondolfa volna?/ ^ Már 25 millió m2 tetőt fed BRAMAC cserép MAGYARORSZÁGON. BRAMAC AKCIÓ! Még nem késett el, az ESZAK-MAGYARORSZÁGI TÜZÉP telepein október 25-ig minden 1/1-es alpesi beton cserép raklapban 25 DB-ot AJÁNDÉKBA kapnak vásárlóink! Ez cca. 10 % engedmény Önnek és továbbra is:- MINŐSÉG- ESZTÉTIKUM- 30 ÉV GARANCIA 25 millió m2-en ^ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI TÜZÉP ^ Beharangozó Második alkalommal találkozhatnak a Szív TVhen a kedves nézők az 1996. évi világkiállítást előkészítő Programiroda főbiztosával, Barsiné Pataky Etelka címzetes államtitkárral. A népszerű szerkesztőriporter, Sándor István a sorozat második részében többek között azt a kérdést teszi fel vendégének; vajon mekorra érdeklődésre és milyen színvonalra lehet számítani azon az EXPO-n, amelyen a világméretű eseménysorozat történetében először egy kelet-közép-erurópai — volt szocialista — ország ad otthont. Ez persze csak ízelítő az érdekes sorozat újabb fejezetéből, melynek első felvételét ismétlésben október 12-én 20.40 és 21.10 között láthatják a kedves nézők, 13-án ugyanabban az időben pedig a második beszélgetést, amelyet még az idén újabb kettő követ.