Heves Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-07 / 234. szám

10. PIACGAZDASÁGI FIGYELŐ HÍRLAP, 1993. október 7., csütörtök Hét hónap mérlege Javulnak Képek, emlékek Hevesy Györgyről, aki 1943-ban kapott kémiai Az 1961-es orvosi Nobel-díj tulajdonosa Békésy György volt Nobel-díjat Egy ritka kiállítás nyomában Magyar származású Nobel-dijasok a gépipar esélyei Az ipari termelés értéke júli­usban valamivel több mint 185 milliárd forintot tett ki. Ez men­nyiségében 8,9 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszaká­ban — tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal az MTI-t. Az első hét hónap termelési volu­mene 2,5 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszaká­nak értékét. A mennyiséget te­kintve az értékesítés összességé­ben 1,2 százalékkal — ezen belül a belföldi értékesítés 2,2 száza­lékkal — növekedett az előző év első hét hónapjához képest, mi­közben az export 2,1 százalékkal csökkent. A gazdasági ágazatokat ele­mezve kitűnik, hogy a termelés volumene az első hét hónapban a feldolgozóiparban 20 százalék­kal nőtt, míg a villamosenergia-, gáz-, hő- és vízellátásban 2,6 százalékkal, a bányászatban pe­dig 20,4 százalékkal csökkent az előállított mennyiség a múlt év azonos időszakához képest. A feldolgozóipar főbb ágazataiban — az élelmiszerek, italok és do­hánytermékek gyártása és a ko­hászat kivételével — a termelés bővülése szinte általános. A leg­nagyobb mértékben — mintegy 13 százalékkal — a gépipar ter­melése és a nemesfém ásványi termékek gyártása növekedett az idén. Csökkent az élelmiszerek, ita­lok és dohánytermékek forgal­ma. A belföldi értékesítés 8,3 százalékkal, az export pedig 31,7 százalékkal esett vissza az előző évhez képest ezeknél a termékek­nél. A gépipar mind a belföldi, mind az exporteladásait növelte, belföldön azonban jóval na­gyobb mértékben —16,8 száza­lékkal —, míg a külpiacokon mindössze 3,3 százalékkal. A holográfia feltalálója, Gábor Dénes 1971-ben nyerte el a fizikai Nobel-díjat Érdekes — nem mindennapi — emlékkiállítást láthatnak ezekben a napokban azok, akik fővárosunkban a Nemzeti Múze­umba látogatnak. Szent-Györ- gyi A Ibert születésének századik évfordulójára rendezték. A ku­polateremben hét vitrint helyez­tek el. Benne levelek, könyvek, tudományos kutatómunkára utaló jegyzetek és tárgyak. A vit­rineken feliratok: Lénárt Fülöp, Bárány Róbert, Zsigmondy Ri­chard, Szent-Györgyi Albert, Hevesy György, Békésy György, Wigner Jenő, Gábor Dénes, Po- lányi János Károly. Valamennyi­en magyar származásúak és No- bel-dijasok. Valamikor mindan­nyian elszakadtak szülőhazájuk­tól, és másutt dolgozva nagy ér­demeket szereztek az egyetemes tudománynak. Mint Nagy Ferenc tudomány- történész ajánlásából olvashat­juk: „Messze nem közismert, hogy mi a magyarok szerepe a vi­lág természettudományos és mű­szaki haladásában. Ezért fontos és időszerű feladat nemzetünk történelmi önismeretének, érték­rendjének olyan korszerűsítése, amely a modern világ követelmé­nyeivel összhangban a természet- tudományos és a technikai hala­dás megbecsülését is szervesen beépíti a magyarságtudatba...” A kiállítás felidézi, hogy ha­Egy közös tablón a hazánkból elszármazott és a legrangosabb tudo­mányos díjban részesült tudósok (Mentusz Károly felvételei) zánk, illetve tudósaink jelen vol­tak és ma is jelen vannak a tudó- mmamimmmmmmmmmmmmmmm—m mány előrevitelében, és hogy az I innen elszármazott nagy tehetsé­gű emberek — kedvezőbb körül­mények között — milyen csúcs­teljesítményre voltak képesek. Aki teh’eti, tehát nézze meg ezt a reprezentatív bemutatót, mert érdemes! Támogatás a földművelőknek Az elmaradott, munkanélkü­liségtől sújtott területeken az ötezer négyzetméteres vagy en­nél nagyobb szántók, szőlők, gyümölcsösök, kertek, rétek, le­gelők műveléséhez támogatás igényelhető — jelentette az MTI. Az erről szóló felhívást a környe­zetvédelmi és területfejlesztési miniszter tette közzé a tárca érte­sítőjének szeptember 17-i szá­mában. A támogatás célja a mezőgaz­mi szempontból elmaradott tele­püléseken, ahol a szántóterület átlagos aranykorona-értéke hek­táronként nem haladja meg a 17 aranykoronát. Azok a bel- és külföldi magánszemélyek, illetve jogi és nem jogi személyiségű gazdálkodó szervezetek pályáz­hatnak, akik a külön meghatáro­zott településeken mezőgazda- sági termelést, művelést folytat­nak. Ilyen mezőgazdasági föld­hasznosítóknak számítanak a tu­lajdonosok, a bérlők vagy az en­gedéllyel rendelkező ingyenes földhasználók. A támogatás mértéke rétek, le­gelők esetén 500forint, szántók­ra, szőlőkre, gyümölcsösökre, kertekre 1800 forint hektáron­ként. A termőföld hasznosítását a jogi személyiségű földhaszná­lók esetében az illetékes földmű­velésügyi hivatal, a magánsze­mélyekében a helyi önkormány­zat ellenőrzi. A támogatást — igazolt adatlap csatolásával — december 10-éig lehet igényelni. A magánszemélyek az APEH területileg illetékes megyei igaz­gatóságától, jogi személyek köz­vetlenül az Adóelszámolási Iro­da folyósítási számlájáról igé­nyelhetik a támogatást. Az igénylőlap, valamint az adatlap a helyi önkormányzatokban sze­rezhető be. Módosult a versenyeztetés Módosult az Állami Vagyon­ügynökség (ÁVÜ) versenyezte­tési szabályzata. A megváltozott pályázati eljárási rend a szeptem­ber 3-a után kiírt pályázatokra vonatkozik. A pályázati kűrásnak legalább 45 nappal a határidő lejárta előtt kell megjelennie két országos és egy regionális lapban. Ha a pá­lyázók formailag hibás pályáza­tot adnak be, az ÁVÜ döntésétől számított öt munkanap alatt pó­tolhatják a hiányt. A pályázatok eredményéről a jövőben csak a szerződéskötés után adnak tájé­koztatást. Demográfiai számítások A múlt évben 5 ezerrel keve­sebb gyerek született 1991-hez képest, a 121 ezres születésszám a legalacsonyabb a XX. század­ban Magyarországon. A múlt év­ben 149 ezer halálesetet regiszt­ráltak, ez is jelentősen, 4 ezerrel haladja meg az 1991. évit. A fér­fiak halandósága ismét nagy­mértékben emelkedett, a férfiak születéskor várható átlagos élet­tartama 65 év alá került, fél évvel kevesebb 1992-ben, mint 1991- ben. A nők és a férfiak életkilátásai közötti különbség tovább nőtt, és meghaladta a 9 évet. Első félévi csődmérleg Kedvezményes hitelek az év végétől Az év első felében 704 csőd- és 4336 felszámolási eljárás irán­ti kérelem érkezett a bíróságok­hoz. A csődeljárás iránti kérel­mek száma — a tavalyi nagy ro­ham után — idén már stabilizáló­dott. Havonta általában 100-130 csődkérelem érkezik a bírósá­gokhoz, amelyek nagy részét Bu­dapesten nyújtják be. A felszá­molási eljárás iránti kérelmek je­lentős részét ugyancsak a fővá­rosban nyújtják be. Júniusban 100 esetben csőd- és 682 esetben felszámolási eljárás iránti kére­lem érkezett a bíróságokhoz. Ugyanakkor 162 csőd- és 445 felszámolási eljárás be is fejező­dött. A csődbejelentések területi megoszlását tekintve Budapest áll az „első helyen”: a fővárosban ugyanis 36 cég jelentett csődöt, míg a megyékben általában 4-5 vállalat kényszerült csődbejelen­tésre. A felszámolási eljárások területi megoszlása is hasonló: júniusban Budapesten 216 cég kezdeményezett önmaga ellen vagy mások ellen felszámolási el­járást. Általában 40-50 felszá­molási kérelem Pest és Szabolcs- Szatmár megyékben érkezett a bíróságokhoz. A csőd-, de különösen a fel- számolási eljárások gyakran el­húzódnak, mert a vagyontárgya­kat nem sikerül eladni, s a hitele­zőket kifizetni. Azért, hogy a hi­telezők minél gyorsabban hozzá­jussanak követeléseikhez, úgy döntött a kormány, hogy kedvez­ményes kamatozású hitellel segíti a csőd és felszámolás alá került vállalatok vagyontárgyainak el­adását. Az új pénzügyi konstruk­ció feltételeinek kidolgozásán most tárgyalnak a bankokkal, s bevezetése az év utolsó negyed­évében várható. Várhatóan 5 éves futamidőre nyújtanák a bankok a kedvezményes hitelt, s a hitelfelvevők kamattámogatás­ban részesülnek. Ennek konkrét nagyságát még nem lehet tudni, de várhatóan a jegybanki alap­kamat százalékában határozzák meg. A hitelfelvétel feltételeihez tartozik még: devizabelföldi ma­gánszemélyek, illetve ezek társa­sága vehetné igénybe azon csőd vagy felszámolás alatt lévő társa­ságok és szövetkezetek vagyon­tárgyainak vásárlása esetén, ahol az állami tulajdon aránya eléri a 25 százalékot. Ezen hitel esetén is meghatá­rozzák a saját erő arányát: ez a megvásárolt vagyontárgy értéké­től függetlenül 15 százalék lesz. Kamattámogatásra egyébként már az ez évi költségvetésben egymilliárd forint áll rendelke­zésre, jövőre pedig nemzetközi pénzügyi szervezetektől is vár­ható segítség. Tisztelettel meghívjuk leendő partnereinket, október 12-én megnyitandó új : Cím: Eger, Cifrakapu tér 24. Telefon: 36-320-935 Nyitva: hétköznap 7-18 óráig, szombaton 7-13 óráig HA On vásárló, akk'öHSÉ ezer Ismékhez, fartaslikus áron juthat hozzá. HA Ön viszonféladő, aláoxpÉsivtószaférítést is adunk. HA gépkoí!|vasí|fen parkolhat. HA Ön betér hozzánk, kultúráit körülmények közöli vásárolhat. AKCIÓK, ENGEDMÉNYEK x..,, AMÍG A KÉSZLET TART! 346,90 52,80 \\y/ \\H/ éjfib 3 HBB □ 57,50 DONETTOBLITO 4L \\|// 52,00 AU/ émjEEBBMZl 30,50 au/ 24,40 AU/ 83,60 3239,50 327,50 KAL NK! Mindezt egy helyen a DUNA RAKTARARUHAZBAN! ... EGER, CIFRAKAPU TÉR 24. ■

Next

/
Thumbnails
Contents