Heves Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-27 / 250. szám

HORIZONT

HÍRLAP, 1993. október 27., szerda

A képviselő-választások margójára

Az 1869-es választás

A szabadságharc vérbe fojtása után gróf Szapáry királyi biztos állt a vármegye élén, s „berendelt s befuvarozott 2 forint napibérrel ellátott Almássy György által fizetett bérencek éljen-kiáltásai között” vonult be a megyeháza nagytermébe — miként egy szemtanú írta —, hogy felolvassa Ferenc József leiratát a megyei követválasztásról. Ilyen hangulatban és körülmények között került sor azután 1869márciusában a képviselő-választásra. A nagy körültekintéssel megszerkesztett választási törvény csak bizonyos anyagi alappal rendelkezőknek biztosította a voksolás jogát. Frappánsan illusztrálja e törvényt, hogy Eger város 19 ezer lakosából nem több s nem is kevesebb, mint 2015 személynek adatott meg a szavazás joga, amely természetesen nem volt titkos, a voksot a szavazatszedő bizottság urai előtt kellett leadni.

Szapáry gróf úr már januárban közölte, hogy azt a vármegyei tisztviselőt, aki az ellenzéki, h balpártnak nevezett 48-as párt mellett működik, azonnali hatálya lyal felfüggeszti hivatalából.

Egerben, a kufsteini várfogságból szabadult, s korábban halálra ítélt Csiky Sándor ’48-as

programjával szemben Szalay József konzervatív jelölt állt sorompóba. Szalay, s a mögötte meghúzódó erők komoly összegeket vetettek be a szavazatok megvásárlására. Egy Pallagi nevű egri polgár 300 ropogós forintot kapott „korteskedésre”. Egy bizonyos Tóth János pedig azért kapott 100 forintot, hogy „hallgasson”. Szalay egy vendéglősnek „500 forintot kínált, ha pártjára áll.” Az illető azután korcsmái tevékenysége során fejtett ki heves, és borral, pálinkával megolajozott agitációt.

A kortesvezérek hordójából azután bőven folyt a potyabor, melyet a leadott szavazattal kellett kiegyenlíteni. A bor aztán meg is tette a magáét. Például R. J. káli lakos úgy találta főbe kó- lintani sógorát, F. M. -et, hogy az másnap kiadta lelkét, bánkódó özvegyet és két árvát hagyva maga után.” A kápolnai választó- körzetben valósággal csataszerű jelenetekre került sor. Botokkal és vaslőcsökkelfelfegyverzett választók estek egymásnak. A hivatalos jelentésből kiderült, hogy a választási csata színhelyén 11 házat teljesen leromboltak, födeleiket leszedték, ablakait betörték, az ablakkereteket pedig kifeszítették. így azután a házakba szorultak csak késő este, katonai segedelemmel tudtak előbújni rommá lett házaikból.

Szapáry gróf, királyi biztos Gyöngyöspatáról 46, Gyöngyösről pedig húsznál több balpárti, azaz 48-as választópolgárt állított teljesen ártatlanul a megyei törvényszék elé — csupán erőfitogtatásból és megfélemlítés céljából. Himfy József balpárti 48-as ügyvédet, Gyöngyös városi főügyészt pedig hivatalából függesztette fel. Füzesabonyban a 48-as balpárt hat befolyásos és hangadó választóját „utcai kihágás vádja” miatt, minden kihallgatás nélkül elfogatta, és csak kétheti ártatlan meghurcoltatás és a lezajlott választás után engedte őket szabadon. A fügedi választókerületben a kormány- párti főverekedőket, akiket a főszolgabíró lefogatott, Szapáry gróf úr szabadon engedte. Több 48-as, úgynevezett balpárti szolgabírót és csendbiztost „korteskedés miatt emelt váddal” hivatalukból felfüggesztette. A már említett kápolnai választás pótválasztásán javában tombolt a katonai terror. Már a választás kitűzött napja előtt Füzesabonyt, Kált, Erdőtelket, Mezőtárkányt,

mint közismerten 48-as balpárti községeket, minden alapos ok nélkül, megfélemlítésként erős katonai alakulatokkal töltötte meg. A korabeli iratokból tudjuk, hogy például Tóth Lajos füzesabonyi választó udvarára szu- ronyos katonák törtek be, hogy megfélemlítsék a 48-as balpárti szavazókat.

A választásnak említésre méltó utózöngéje volt az a tény, hogy Patay István — egyébként Csiky kebelbarálja — névtelen levelet kapott, melyben halállal fenyegették meg. De Eger legnépszerűbb politikusát, Csiky Sándort, a 48-as eszme harcosát is, akit a megyeszékhely választópolgársága a konzervatív Szalay Józseffel szemben országgyűlési követté választott, „megtisztelték” konzervatív oldalról: nem egyebet, csupán „megdöglését” kívánták.

Az 1869-es képviselő-választások hű és hiteles leírása egyértelműen tükrözi a muszka cár mérhetetlen seregének segítségével letiport szabadságharc utáni Ferenc József-i korszak terro- risztikus módszereit.

Sugár István

Hogyan látja a Nemzetközi Valutaalap?

Csökkennek a hadikiadások - mégis késik a világgazdasági fellendülés

A Nemzetközi Valutaalap legfrissebb jelentése szerint tavaly világszerte 25 százalékkal csökkentek a katonai kiadások, kivéve a volt Szovjetuniót, ahonnan nem kapni erre vonatkozó megbízható adatokat. Még mindig várat viszont magára a világ- gazdasági fellendülés, és fokozódott a munkanélküliség. Egy dolog tehát a fegyverkezésre szánt összegek megtakarítása, s más dolog a megtakarított tőke fel- használása a békés termelésre, a köz javára: ez már tulajdon- viszonyokat érintő politikai téma, tűnik ki az IMF jelentéséből.

Ötödik éve várat magára a fellendülés a világ vezető ipari államaiban, s még a katonai kiadások tekintetében igencsak sereghajtó Japán is — a nemzeti jövedelem 0,9 százalékát fordítja védelemre — recessziós problémákkal küszködik, és keresi a kibontakozást. Az Európai Közösség is legfeljebb lassú talpra- állásra számíthat. Németországban közben hatmillióra emelkedhet az év végéig a munkanélküliek serege, mert világpiaci versenyképességét csak úgy tudja biztosítani, ha legalább 20-30 százalékkal fokozza az ipari termelékenységet. Ez viszont automatizált rendszerek üzembe állítását, azaz a munkaerő egy részének fölöslegessé válását vonja maga után. Súlyos foglalkoztatási gondokkal küzd Olaszország, Franciaország és Spanyolország is.

Kézenfekvő volna — vallja a Valutaalap jelentése —, ha a fegyverkezésből felszabaduló és az egyébként is rendelkezésre álló szabad tőke a békés termelésben keresné érvényesülését. De ez csak részben történik így, mivel az európai kamatpolitika egyelőre nem erre ösztönöz. Az európai pénzügyi rendszer is gyengélkedik, s a világkereskedelmi tárgyalások a GATT „Uruguayi Forduló”-jának keretében rétestésztaként nyúlnak. Az IMF ezért azt javasolja, hogy a munkanélküliség további növekedésének megállítása érdekében, ahol csak lehetséges, mérsékeljék a munkaidőt, és minél több országban vezessék be a részmunkaidőben való foglalkoztatást. De vajon ez lendítőereje vagy fékje lesz-e a gazdaság remélt fellendülésének?

Simó Endre (Ferenczy Europress)

...... ^

e

gy mo’fri

y Összeomlás J

v_______________________________________

O

l

ykor egy légy a minden, a véletlen végzet, máskor meg esetleg észre sem vesszük az oktondi állatot, kedélyesen odébb hes- sentjük csupán.

Joel Schumacher filmje persze egyáltalán nem arról szól, hogy kinek milyen az ingerküszöbe. Ez ugyanis már nem igazán kérdés abban a világban, amelyet végül is egyetlen ember sorsán keresztülsűrítve ismerhetünk meg. Potenciálisan ugyanis mindenkiből kirobbanhat a feszültség, mint ahogyan a galamblelkű nyomozó (Robert Duvall) is ráüvölt a feleségére, s kiegyensúlyozottnak tűnő társa is ingerült a telefonban, noha annyi okuk — talán — nincs a sistergésre, mint épp a Michael Douglas alakította kisembernek.

Ha felismerjük, hogy itt nem egy történetről van szó, hanem egy eldurvult — kizökkent? — világról, akkor máris árnyaltabban szemléljük az egyébként betegnek kikiáltott ember kálváriájának stációit. Mert a tények, hogy a felesége elhagyta, a munkahelyéről kirúgták, egzisztenciája megingott, azok bizony valósak, de a mérleg nyelve akár az ellenkező oldalra is billenhetne. Pozitív kicsengésű filmekben egy ilyen Douglas-féle figura némi szenvelgés után azért csak rálelne álmai asszonyára, s az előzőnél jobban fizető, a tehetségéhez méltó állást is találna magának. De hát ez itt egy másféle film, hálistennek. A szeretet és az empátia hiányáról van szó, arról, hogy a dolgok maguk alá gyűrik az érzelmeket, az ember teremtette környezet elidegenedik az alkotójától, s felfalja azt. Történhetne mindez velünk is... De nem véletlen, hogy épp Los Angelesben találták meg azt a helyszínt, amely méltó hátteret biztosít a kilátástalanság lefestéséhez.

Azon a mondaton is el kell gondolkodnunk, amelyet a hajdan tisztességes polgár, ámokfutóvá átalakulva, egyre gyakrabban hangoztat: „hazaakarok menni...” Az otthon ezúttal mindennek a szimbóluma, a biztonságnak, a szeretetnek, s igen, a „célnak” magának is. Bármi történhet, ha az ember hazamehet, és becsukhatja az ajtót, ha egy lakást, egy feleséget, egy gyereket mondhat magáénak, akkor meg van mentve, ugyanolyan átlagpolgár, mint a többi, s ettől akár már sikeresnek is érezheti magát.

Amikor kijövünk a moziból az Összeomlás után, bizony mi magunk is feszültek vagyunk a válasznélküliségtől, hogy most akkor mit tegyünk? Mert a kisvárosi vagy a nagyvárosi magány voltaképp ugyanaz, és a földrészek is hiába mások. Az erőszakot fel kell oldanunk magunkban, vagy hazugságokkal, illúziókba meneküléssel, vagy úgy, hogy megpróbáljuk a szeretet még meglévő érzését ápolni a lelkűnkben. Ha sikerül még tovább is adnunk azt másoknak, akkor... szinte már hősök lehetünk.

Doros Judit

Ezrek védőangyala

Az árulás lélektana

„Olyannak kell elfogadni mindenkit,

amilyen...”

Fiatal, szőke asszony, aki tud nagyon komolyan is nézni, és tud kedvesen, nyíltan mosolyogni. Ez a látszólagos kettősség kell is ahhoz a munkakörhöz, amit Bernáth Ferencné betölt. Gyöngyösön, a Családsegítő Köz- ontban szociális gondozó. Em- erekkel foglalkozik, emberekről gondoskodik, ha nem is mindig ő maga.

— Majdnem két éve, 1991. decembertől vagyok itt. Előtte bölcsödében dolgoztam, de azt bezárták, és az a munkalehetőség, amit felkínáltak, nem volt kedvemre való. Három műszakban lehettem volna ápolónő. Van asszisztensi végzettségem is, de csak ápolónő lehettem volna. Meghallottam, hogy itt van felvétel, eljöttem ide érdeklődni, és itt is maradtam.

— Tudta, hogy milyen munkára vállalkozik itt?

— Igazából nem tudtam. De amit a feladatokról elmondott a főnököm, az szimpatikusán hangzott. Ez egy szociális jellegű tevékenység, ahol emberekkel kell foglalkozni. Ha bárki ide fordul hozzánk segítségért, legyen az bármilyen természetű úgy, megpróbálunk rajta segíteni.

— Milyen szakismeretekkel rendelkezik ehhez a munkakörhöz?

— Egyfelől vannak általános tapasztalataim és ismereteim, másrészt pedig most iskolába járok, hogy a szakmai tudást megszerezzem.

— Gyakorlatilag hogyan zajlik a tevékenysége?

— Mindenekelőtt elbeszélgetek az ügyféllel, hogy megtudjam, mi a problémája. Ha kell, akkor kimegyek a helyszínre is, hogy lássam, milyen körülmények között él az ügyfél.

— Milyen gondokkal jönnek ide a legtöbben?

— Ma már, sajnos, anyagi problémákkal. Nekünk az öregségi nyugdíjminimumot kell figyelembe vennünk. Az tudvalevőleg jóval alacsonyabb, mint a létminimum összege.

— Hányán vannak Gyöngyösön azok, akik rászorulnak a segélyezésre?

— Pontosan nem tudom megmondani, de sokan. Most folyik egy felmérés, amelynek alapján elkészítjük a város szociális térképét. Az én területem ebben az ügyben a segélyezés, illetve az ellátottak köre.

— A város melyik része az, ahol a legtöbb a támogatásra szoruló lakos?

— A nyolcvanas lakótelep, a Mérges út és a Jeruzsálem út, valamint a Bethlen Gábor utca környéke.

— Végül is úgy alakult a munkája, ahogyan azt a kezdet kezdetén elképzelte?

— Igen. Azt mondhatom, hogy ez, telj es embert igénylő munka. És nehéz. De nem bantam meg, hogy erre vállalkoztam.

— Tud sikereket elérni?

— Igen. Nem sokszor, de azért van ilyen is. Például van egy cigány édesanya, aki egyedül ne- vd három gyereket, és a családi

ótlékból eltek. Sikerült elérni, ogy gyermeknevelési támogatásban részesüljön az új szociális

törvény alapján. Rendszeresen és havonta kapja meg ezt a támogatást.

— Véleménye szerint nem ta- asztalható a gyöngyösi lakosok őrében ellenérzés a cigány származású segélyezettekkel szemben?

— De, van ilyen. Azt hiszem, túlságosan is nagy az előítélet velük szemben.

— Magát hogyan fogadják az ügyfelek? Mentőangyalnak tekintik, aki segít rajtuk?

— A vélemény változik rólam. Volt már, amikor szóban fejemhez vagdaltak gorombaságokat itt, az irodában. Megtörtént az is, hogy rám vágták az ajtót, mert a kérdésére nemet mondtam, mert nemet kellett mondanom.

Hallottam már olyat is, hogy nem érdemes a cigányoknak pénzt adni, mert akkor egy-kettőre elverik, és egy-két nap alatt ugyanoda jutnak, ahonnan kezdték. Tud erről?

— Tudok. De az én munkámhoz az is hozzátartozik, hogy mindenkit olyannak fogadjak el, amilyen.

— Ismerőseinek, rokonainak mi a véleménye a munkájáról?

— A férjem mellettem van. Többen viszont azt mondják, ők bizony nem csinálnák ezt. Én szívesen teszem, annak ellenére is, hogy kevés a sikerélményem.

— Tíz év múlva hol találom meg magát?

— Szeretném, ha itt. Maradni akarok...

G. Molnár Ferenc

Lehet-e főhős Jiídás?

Farkas András két drámája

A hajdani fiatalember módos egri családban nevelkedett, úgy- ahogy beilleszkedett a Hortny- rezsimbe, természetesen korántsem értve egyet annak számos mozzanatával. Aztán őt is elsodorta a háború, s jött a többesztendős orosz hadifogság, ahol — mint annyi más társának — meg kellett ismerkednie a majdhogy kézzelfogható pokollal.

Amikor hazajött, a tömény bolsevizmus terrorjával szembesülhetett, rádöbbenve arra, hogy még a demokrácia, a szabad véleménynyilvánítás morzsáira sem számíthat.

Csoda-e, ha ilyen számysze- getten, ekkora reménytelenségtől sanyargatva, a lét értelmét kutatta, s mivel a toliforgatásra, az irodalomra esküdött, a drámával próbálkozott, ilyen jellegű műveket vetett papírra. Tette ezt úgy, hogy tisztában volt azzal: ezek aligha jelenhetnek meg, ezekkel nem kopogtathat sehol, hiszen ha megkísérli, akkor újabb üldöztetéssorozat vár rá.

Dolgozott hát az íróasztalfióknak, irigylendő kitartástól, szorgalomtól, küldetéstudattól vezérelve. Erőt adott neki hite, az a veretes kereszténység, amely átmentette a pillanatnyi válságokon, határozottan sugallva: nem munkálkodik hiába, s elérkezik az idő, amikor a kiadás nem lesz már vágyálom.

Negyedszázada ismerem kritikus kollégámat, Farkas Andrást, aki gondosan leplezte ezt az elhivatottságot, azt az ezotérikus nyitottságot, amely megszabta napjai értelmét.

Szerencsére — s ez sem véletlen — a kínkeserves, de mégis valamiféle hajnalhasadást hozó világváltozás feltépte ezeket a kényszerű pecséteket, s rácsodálkozhattam erre a ritka következetességre, arra a mívességre, eszmegazdagságra, amely azt az egykori ifjút áthatotta.

S arra is, hogy vállalja a hajdani önmagát. Nem kell szégyenkeznie, mert úgyszólván teljes vértezetben állt valaha a porondra. Erről tanúskodnak akkor formált, de csak most publikált művei.

Különösképp az a trilógia, amelynek első kötete a Mózes volt, s ehhez csatlakozik a két legújabban közreadott verses darab: a Misztérium és az Apokalipszis.

Az előbbi merész kísérlet, hiszen főhőséül Júdást választotta. Mindenekelőtt azért, hogy az egyén és a hatalom kapcsolatát vizsgálja, elemezze. Hűvös vaslogikával, a kiábrándultak tisztánlátásával. Igazolja: ha engedünk az önző Én csábításának, címért, rangért, pénzért sóvár- gunk, akkor törvényszerűen torzul karakterünk, s végigjárjuk az erkölcsi romlás stációit, eljutva az árulásig is. Akárcsak az egyébként okos, értelmes, talpraesett, képzett Jézus-tanítvány, aki harminc ezüstpénzért eladta Mesterét.

Az író a pontos lélekrajznál természetesen továbblép, s meg- kapóan érzékelteti, hogy a vétek megszüli büntetését.

Még összegzőbb szintre emelkedik a szerző a másik alkotásban, amely megrázó erejű misztériumjáték a javából. Ébben a színpadszerűségében is lenyűgöző szintézisben minden pózoló — a király, a tanácsos, a hadvezér, a pap, a pápa — megkapja azt, ami neki valójában jár.

Persze Joel, az Antikrisztus is, akinek rá kell döbbennie arra, hogy világbíró indulatai csak kudarcba fulladhatnak.

S mi a vigasz, mi az, amiért megéri vergődnünk a reinkamá- ciós vándorlás különböző állomásain? A grandiózus történet megálmodója azt hirdeti, hogy csak egy kiút létezik: a szeretet- tan gyakorlati képviselete. Bármennyire vesződséges, akármennyire nehéz, ám mégiscsak ez az egyedül felemelő, üdvözítő, magasabb szférákba emelő.

A próza sántikál, ha líra erényeit körvonalazza, mégis ez a missziója, hiszen a mostanság kissé szokatlan, míves köntös az, amiben, mint tökéletes foglalatban, felvillannak ezek az aligha megkérdőjelezhető szellemi ékkövek.

Ennek is köszönhető a megnyugvás, az a katarzis, amely semmi mással nem pótolható élményekkel vértezi fel az érdeklődő olvasót.

Vitára, tépelődésre késztetve, ellentmondásra, majd egyetértésre, azonosulásra serkentve.

Méghozzá nem akármilyen önzetlenséggel...

Pécsi István