Heves Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-27 / 250. szám

2. HÍRLAP, 1993. október 27., szerda P ártsemlegesítés a hírközlésben Az olasz állami rádiónál és te­levíziónál átszervezést hajtanak végre fontos vezetői posztokon, hogy csökkentsék a politikai pártok befolyását a szerkesztő­ségekben, és olyan profi újság­írókat állítsanak előtérbe, akik nem kötődnek pártokhoz, és szakmai hozzáértésük teszi al­kalmassá őket vezető tisztségek betöltésére — közölte Claudio Dematté, a RAI elnöke. A szer­kesztőségek és a gyártás új veze­tőit kizárólag szakmai alapon vá­lasztották ki és nevezik ki. Lemondott az Air France elnöke A francia közlekedési minisz­ter televíziós nyilatkozatban je­lentette be, hogy a kormány kész engedményeket tenni az Air France légitársaság dolgozóinak, s felújítani a tárgyalást velük a nyolcadik napja tartó szociális konfliktus megoldásáról. Ber­nard Bosson bejelentésének ha­tására lemondott tisztségéről az Air France elnöke. Bemard At- tali mindenáron keresztül akarta vinni arra irányuló tervét, hogy négyezer alkalmazott elbocsátá­sával segítsék elő a veszteséges légitársaság szanálását. Üléseznek az EK pénzügy- miniszterei Az Európai Közösség tagor­szágainak pénzügyminiszterei Luxembourgban gyűltek össze, hogy megvitassák azokat a kér­déseket, amelyek akadályozzák az egységes európai valuta meg­teremtését. A megbeszélésen szó lesz az adózás alól való kibújás problémáiról, a vámmentes ke­reskedelem szabad kontingensé­ről és a teherautókra vonatkozó gépjárműadó egységesítéséről. A tizenkét pénzügyminiszter meg­próbál arra is választ keresni, hogy milyen lépések megtételé­vel lehetne elérni recesszióval küszködő gazdaságaik fellendí­tését. Hírháttér Orosz választások: Jelcin pártokat keres A legtöbb országban a pártok keresnek maguknak elnökjelöltet. Moszkvában az elnök keres magának pártot, sőt pártokat. Eközben rendeletileg számos, szélsőségesnek mondott irányzatot eleve kizárt a választásokból, de így is 92 párt, illetve csoportosulás indulása vár­ható. Ezek közül valójában három nagy pártszövetség játszhat meg­határozó szerepet, kettő az elnök mellett, egy ellene sorakozik fel. Megalakult az Oroszország választása elnevezésű blokk, amely­nek élén Jegor Gajdar miniszterelnök-helyettes, Jelcin egyik legben­sőbb bizalmasa áll. Ide tartoznak az elnöki csapat olyan ismert szemé­lyiségei, mint Fjodorov pénzügy-, Kozirev külügyminiszter, Borbu- lisz, az államfő tanácsadója és „súgója”. Csatlakoztak hozzájuk a De­mokratikus Oroszországért mozgalom vezetői is, köztük Gleb Jaku- nyin pópa, aki szembeszegülve egyházi feletteseinek tilalmával, amely nem engedi ortodox papok képviselővé választását, maga is je­löltséget vállal, valamint Poltoranyin és Panomarjov, akik sokat tet­tek Jelcin orosz elnökké való megválasztásáért. Be akart lépni a tö­mörülésbe az orosz Republikánus Párt is, de kettészakadt, csak egy részük támogatja az elnököt. A másik szövetség Oroszország Egységének és Egyetértésének Pártja, ahol egyszerre két miniszterelnök-helyettes vállalt vezető tisztséget, Szergej Sahrajés Alexszander Sokin, sőt a harmadik, utó­lagjelentkező is ezt a posztot tölti be: Szergej Sztankievics. Általános vélemény szerint valójában Csemomirgyin kormányfő áll a háttér­ben, s olyan gazdasági vezetőket képvisel, akik a Jelcin-táboron belül konzervatívabbak és lassúbb haladást kívánnak, mint az első blokk tagjai. A két csoportosulás választási programjai között nincs sok különb­ség, mindketten a „Szabadság, Jog, Tulajdon” hármas pillérére ala­poznak, a jelcini külpolitikát támogatják, s előtérbe állítják a Szovjet­unió felbomlásával „külföldre” került oroszok érdekvédelmét. ígére­tekben nincs hiány, az Oroszország Választása például „demokrati­kus, gazdaságilag virágzó és demilitarizált Oroszországot” kíván, ami aligha ígérkezik könnyű és rövid lejáratú programnak. A voksok 25- 30 százalékára számít, míg az Egység és Egyetértés hangsúlyozói en­nél kevesebbre, de bíznak további szövetségesek megnyerésében. Jelcin legfőbb ellenlábasa is pártot keres. A népszerűségi listákat magasan vezető „új ember”, Javlinszkijüatal közgazdászprofesszor, aki a következő orosz elnökséget reméli magának, és laza választási szövetséget próbál szervezni saját híveinek képlékeny táborából, a kereszténydemokratákból, a szociáldemokratákból, a republikánu­sok egy részéből, s másokból. Két fő tanácsadója Lukin volt washing­toni nagykövet és Boldirjev, aki korábban a Jelcin-csapathoz tarto­zott. Az ellenzékben rajtuk kívül a Zsirinovszkij névvel fémjelzett (engedélyezett) szélsőjobboldali alakulat, valamint a csaknem egy­milliós tagságú (úgy tűnik, nem engedélyezett) kommunista párt len­ne esélyes. A helyzet már most nehezen áttekinthető, pedig még csak a választás előjátéka zajlik. Réti Ervin Ferenczy Europress Bortermelők figyelem! Bor tárolására és erjesztésére, vegyi és élelmiszeripari célokra alkalmas üvegszálas poliészter tartályok 350-20.000 liter közötti űrtartalomban, kívánság szerinti méretben megrendelhetők. OMEGAPLAST BT. 4211 Ebes Sarkadi tanya Pf. 13. Tel/fax: 52/366-344, este: 363-280. Megrendelés felvétel: Gyöngyös, Lehel u. 13. Tel: 37/313-834 Köszönetét mondunk a gyászunkban osztozó minden résztvevőnek, akik drága halottunk PATÓCS SÁNDOR temetésén megjelentek. Gyászoló család ^FájdsdómmídTűdsítjuk^^ hogy felejthetetlen édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédnagymamánk BÁRDOS JÓZSEFNÉ 1993. október 23-án, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 1993. október 28-án 13.30 óra­kor az egri Kisasszony te­metőben lesz. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SÁLY JÓZSEF a Mátravidéki Fémművek anyagbeszerzője életének 50. évében elhunyt. Temetése 1993. október 28-án (csütörtök) 15 órakor lesz a siroki temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BAJKÓ JÁNOS 1993. október 25-én, életének 38. évében váratlanul elhunyt. Temetése 1993. október 28-án 14.30 órakor a recski temetőben lesz. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Ö. FÜZESI DÁVIDNÉ szül. Misik Irén hosszas betegség után, életének 66. évében el­hunyt. Temetése 1993. október 29-én 11.30 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. Gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BACSINSZKI GÁBOR temetésén részt vettek, és utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ÖZV. VERES BÉLÁNÉ temetésén részt vettek és virágaikkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család I ^zomóri^zAweHudátjű!^ hogy ALBACH ISTVÁNNÉ szül. Básty Anna a X. Sz. Ált. Isk. ny. pedagógusa életének 71. évében, türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése 1993. október 28-án 15 órakor az egri Kisasszony temetőben lesz. A gyászoló család Budapest: 1111 Karinthy Frigyes út 21. Tel.: 166-9977,227-3777 Rádiótelefon: (06 60) 3-27087, (0660)3-27088 Balatonvilágos: M7-es enyingi elágazás Rádiótelefon: (0660) 3-27100 Békéscsaba: 5600 Gmi G.u.21. Tel.: (66) 448-022 Rádiótelefon :(06 60) 3-84000, (06 60) 3-84001, (06 60) 3-84002 Debrecen: 4026 Kálvin tér 2/A. Tel.: (52) 318-038 Rádiótelefon: (06 60) 3- 27800 Győr: 9022 Pálffy Dénes u. 1. Tel: (96) 318-896 Rádiótelefon: (06 60) 3-27400 Miskolc: 15W Széchenyi u. 70. Tel: (46) 411-550, (46) 412-770 Rádiótelefon: (06 60) 3-51000 Nagykanizsa: 8800 Deák tér 10. Tel: (93) 310-460 Rádiótelefon: (06 60) 3-27408 Pécs: 7621 Rákóczi utca 19. Tel: (72) 445-111 Rádiótelefon: (06 60) 3-27900 Szegedi 6720 Tisza Lajos krt. 2-4.Tel: (62) 322-575 Rádiótelefon: (06 60) 3-27600 Székesfehérvár: 8000 Várkörút 44. Tel: (22) 328-717 Rádiótelefon: (06 60) 3-27200 Szolnok: 5000 Baross u. 1. Tel: (56) 422-232 Rádiótelefon: (06 60) 3-86000 Szombathely: 9700 Szombathely, Marx Károly u. 14. Tel: (94) 324 420 Jó vétel! A WESTEL október 4-30-ig kedvezményes áron kínál egy elnyűhetetlen, nagy teljesítményű mobil telefont: a Motorola Associate készüléket, mely 20.000 Ft + ÁFA-Vcll olcsóbban vásárolható meg. A Motorola Associate választástól függően gép­kocsiba szerelt, vagy hordozható készülék formájában kapható. Bármelyiket választja, ezen az ajánlaton Ön csak nyerhet. »)))))))) VNESTEL RÁDIÓTELEFON KFT.

Next

/
Thumbnails
Contents