Heves Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-22-24 / 247. szám
HÍRLAP, 1993. október 22-24., péntek-vasárnap ÜNNEPKÖSZÖNTŐ 5. Egyre kevesebb a fehér folt „Szinte már mindent tudunk a forradalomról” Mostanában egyre többen teszik fel a kérdést: tudunk-e már biztosan minden lényegeset az 1956. október 23-án és az azt követő hetekben történtekről? Megnevezhetők-e a bűnösök? A válasz az Alkotmánybíróság határozatának ismeretében — miszerint az 1956-ban, illetve a megtorlás idején elkövetett háborús bűncselekmények elkövetőit felelősségre vonhatja a bíróság — sokak számára napi problémává lett. Litván Györgytől, az 1956-os Intézet tudományos igazgatójától kérdeztük: előke- rúlhetnek-e még olyan iratok, dokumentumok, amelyek alapvetően megváltoztathatják 1956 megítélését? — Lényeges és sarkalatos kérdéseket érintőén ilyen anyagra már nem számítunk. Még jóval a rendszerváltás előtt mintegy 500 interjú készült ebből a témakörből. A budapesti eseményeket a történészek és a közvélemény elég jól ismerte korábban is, viszont kevesebbet tudtunk a vidéki megmozdulásokról, cselekményekről. Mára már sikerült ezeket az anyagokat is — másolatban — összegyűjteni. A községektől a megyeszékhelyekig ismerjük a forradalom alatt és főleg után hozott fegyelmi határozatokat, az állítólagos felelősöket megnevező korabeli dokumentumokat, levéltárakban őrzött anyagokat. Ha nem is teljességében — mert ezt történész soha nem jelentheti ki —, de tanulmányoztuk a külföldön található, onnan származó dokumentumokat is. A Fehér Ház korabeli levelezését éppúgy, mint az orosz elnök által átadott úgynevezett Jelcin-dossziét. Ez utóbbiból egyértelműen megállapítható, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága a forradalom alatt és a megtorlás időszakában meghatározó szerepet játszott. — Az 1956-os törvény értelmében a „ háborús bűncselekmények” elkövetőit vonhatja felelősségre a bíróság. Milyen cselekedetek sorolhatók ebbe a kategóriába? — Ez — úgy érzem — a probléma legérzékenyebb pontja. Voltak háborús helyzetek, amikor tényleges fegyveres harcok folytak, például október 24-én hajnaltól néhány napig, majd november 4-ét követően, főleg az első héten. Ezeket a harci cselekményeket elsősorban a szovjet fegyveresek, katonai és rendészeti osztagok követték el, amelyeknek a tagjait magyar bíróság ma már nemigen vonhatja felelősségre. Ismertek ugyanakkor a magyarok által elkövetett esetek is, például a sortüzek. Ha az ezekért felelősöket sikerül pontosan megnevezni, behatárolni, akkor értelmet nyer a törvény. — Ebben mennyiben tud segíteni a tudomány? — Mi nem a „tetteseket”, hanem főleg az áldozatokat kutatjuk. Ezzel együtt elfogadom, hogy amennyiben a felelősségre vonásra jogszerű, alkotmányos lehetőség van, akkor a törvények szerint élni kell a bűnösök megnevezésével, és ha mi ebben segíteni tudunk, meg fogjuk tenni. — Kik lőttek október 25-én a Kossuth téren az épületek tetejényiben követheti a fővárosit, ahol már pattanásig feszült volt a helyzet, amikor ő a reggeli vonattal eljött. Tanácsolta, látva a konyhaszekrény tetején lévő Te- lefunken rádiónkat — amin keresztül egy utca népe hallgatta az „évszázad mérkőzését” —, ha elmegy, kapcsoljuk be a készüléket, mert nyolc óra tájban Gerő fog beszélni. Alkalmi ismerősünk úgy köszönt el, mint aki teljesítette küldetését. Megsejtette velünk, amit ő is csak remélt, hogy eljött a cselekvés órája. Érezhetően jobban foglalkoztatta az, hogy vajon mi történik Budapesten, mint kenyérkereső foglalkozásának akkori haszna. Jobban érezte volna magát a fővárosban, mint egy vidéki falu sötét utcáiban házról házra járni, fényképfelvételekre vevőt találni. Amikor sokkal de sokkal fontosabb tennivaló is bőven akadt, mint a fotografálás. Természetesen bekapcsoltuk a rádiót, hallottuk a szónokot. Másnap reggel, mint bejáró gimnazista, a káli vasútállomáson értesültem társaimmal a kalauzoktól, hogy Pesten kitört a forradalom. A Keletiből már órák óta nem jöttek a vonatok... (fesztbaum) ről? Ki a felelős a mosonmagyaróvári s őrtűzért? — A Parlament előtti vérengzésről csak feltevéseket ismerünk, egyetlen bizonyított adattal sem rendelkezünk. Ismeretes, hogy a korábbi évtizedekben azt állították, hogy a felkelők lőttek. Ez valószínűleg a felelősség elhárítására szolgáló tudatos hazugság volt. Egyesek szerint az ÁVH, míg mások szerint a partizánszövetség a tettes, sőt némelyek azt feltételezik, hogy a kormányőrség alakulatai lőttek. Ismétlem: biztosat nem tudunk, erre vonatkozó hiteles dokumentumaink nincsenek. A forradalom leverése után az országban több helyen volt véres megtorlás. Salgótarjánban, Egerben, Debrecenben és másutt is voltak áldozatok. Az elkövetők személyét és felelősségét majd a nyomozóhatóságoknak, illetve a bíróságoknak kell megállapítaniuk. Az október 26-i mosonmagyaróvári sortűz felelősét, felelőseit viszont már nagy valószínűséggel ismerjük, a legfontosabb tisztázandó kérdés: valóban adott-e, adtak-e parancsot a sor- tűzre? — Mit jelenthet a gyakorlatban az 1956-os törvénynek az a kitétele, miszerint elmarasztalhatok mindazok, akik kegyetlen- kedtek a hadifoglyokkal? — Nekem, mint történésznek, elég képtelennek tűnik, hogy kik voltak hadifoglyok 1956-ban. Bár én magam is megtapasztaltam 1958 es 1962 között a nyomozók és a fegyőrők finomnak éppen nem mondható magatartását, valójában nem értem, a hadifoglyok esetében kikre gondolnak a jogalkotók... — Ismét a törvényre hivatkozva: nem büntethetők — ha az idegen csapatok egyáltalán hívásra jöttek — a szovjet csapatok behívásáért felelős személyek. Mi a véleménye erről a történésznek? — A szovjet csapatok kétszer jöttek be. Először hívták őket, másodszor nem. Egy Csehszlovákiából származó dokumentumból tudjuk: október 23-án éjszaka Hruscsov sürgető telefonhívást kapott Budapestről. Gerő Ernő kért segítséget. A szovjet pártvezetők akkor még nem nagyon akartak beavatkozni a magyarországi eseményekbe, sokkal jobban érdekelte okét, mi történik Lengyelországban. A telefonbeszélgetés Gerő és Hruscsov között lezajlott, néhány nappal később az abban elhangzottakat foglalták írásba és íratták alá Hegedűs Andrással. A volt miniszterelnök az aláírás tényét nem tagadta. A második alkalommal nem várták és nem kérték a szovjet csapatok segítségét. A fegyveres beavatkozásról október 31-én döntött az SZKP Központi Bizottsága. Erről a felső szintű határozatról, annak diplomáciai, katonai következményeiről tájékoztatták a lengyel, a csehszlovák vezetőket és Jugoszlávia elnökét, Titót. Vagyis külföldön hamarabb tudtak a moszkvai katonai beavatkozó tervéről, mint Magyarországon. Szabó Margit A tüntetők október huszonharmadikán lelkesen, hittel követelték a demokratikus megújulást Ötvenhat hatvani menekültje Floridai beszélgetés Csizinszki Sándor professzorral Sarasotában, egy házikoncerten különös szerencsém volt ezen a nyáron. Találkozhattam Amerika egyik leghíresebb nö- vénykutatójaval, Csizinszki Sándorral, aki úgy mellesleg magyar és hatvani is. Az óceán hullamainak ritmusára megpróbáltunk összerakni valami képet azokból a cserepekből, melyet a floridai naplementében összegyűjtöttünk. — Hatvanban végeztem el a középiskolát, a Bajza József Gimnáziumban — emlékezett vissza. — 1951-et írtak akkor. Utam innen egyenesen a Kertészeti Főiskolára vezetett, s itt szereztem diplomát 1956 februáná- ban. A forradalmat közvetlen közelről éltem meg, s aktivitásom miatt mielőbb el is kellett hagynom az országot. Egy évig rostokoltam Ausztriában, míg végre ’57 decemberében továbbengedtek Ausztráliába. Tíz évig éltem ott a világ végén, s mikor megelégeltem a kenguruk földjét, gyors elhatározással Amerikába költöztem. Beiratkoztam a Washington States University- re, ahol doktorátust szereztem 1976-ban. Florida egyik híres egyetemén kaptam állast, azóta itt dolgozom Bradentonban, zöldségkutatóként. — Magyarországra először 1990-ben tehettem be a lábamat, s eljutottam Hatvanba is egy rövid időre. Megnéztem, mivé lett az egykori népi kollégium, mely a Grassalkovits-kastelyban volt. Betértem régi középiskolámba, s az igazgatói irodában a régi időket faggattuk. — 1996-ban lesz a 45. éves osztálytalálkozó, melyre nagyon szeretnék eljönni, de sajnos mindig arra az időre szervezik az ösz- szejövetelt, mely nekem a legrosz- szább. Floridában ugyanis pünkösd környékén érnek a paradicsomok. Ez pedig éves munkáimnak a koronája, ilyenkor sehogy nem tudok kimozdulni. — Kívánkozom Egerbe is, ahová ’56 óta csak egyszer jutottam el eddig, pedig édesapám ott végezte a tanítóképző főiskolát. Amikor 1992-ben ellátogattam családommal, leányaimat elsősorban az érdekelte, hol járt iskolába az ő nagyapjuk. Persze megmutattam a nevezetességek jelentős részét is, melyeket feleségem ugyanolyan csodálattal szemlélt, mint gyermekeim, hiszen ő semmit nem tud Magyar- országról. Bár magyar származású, hazáját egyáltalán nem ismeri. Nekünk ezt „szülte” a kiűzetés, mi újratanulunk mindent. Ismét eljövünk ebbe a kedves városba, hogy lemaradásainkkal szembesüljünk, és pótoljuk, ami még pótolható a szakadozott lapu történelemkönyvünkben. Sziki Károly A rommá lőtt Budapestre vonult be a megszálló szovjet hadsereg november 4-én hajnalban A munkásság mozgalma az októberi felkelést megelőző időszakban Rendszerint Nagy Imre miniszterelnöki kinevezését és a kormánya által kezdeményezett gazdasági és politikai reformokat tekintik az 1956. októberi felkeléshez vezető folyamat kezdetének. Az igazsághoz tartozik, hogy Nagy Imrét valóban a legfelsőbb szovjet vezetők utasítására nevezték ki miniszterelnöknek, és a kormánya által kezdeményezett reformprogram is jórészt tőlük származott. 1953 közepére ugyanis már a Kremlben is tisztában voltak azzal, hogy a sztálini időszak túlfeszített iparosítási politikája akelet-európai kommunista államokban rendkívül súlyos gazdasági és társadalmi válsággal fenyeget. Közismert, hogy 1953 júniu- egész sora követte. A legjelentő- derül, hogy ezek távolról sem ázadás robbant ki sebbek közülük az ózdi es a dióssának elején lázadás robbant ki Pilzenben, a cseh ipari központban, s ezt követően sztrájkhul- lám söpört végig egész Csehszlovákián. Alighanem még ismertebb tény a kelet-berlini munkások drámai felkelése, amelyet szovjet tankok segítségével vertek le. Arról azonban már kevesen tudnak, hogy ugyanebben az időszakban a keleti tömb más országaiban is rendkívül gyakoriak voltak a munkástiltakozások. A kelet-berlini felkelést követő napon vagy hét lengyel városban voltak tüntetések es helyi lázadások. Varsóban, Krakkóban és a sziléziai iparvidéken rendkívüli állapotot hirdettek ki, és szovjet tankok is részt vettek a megmozdulások elfojtásában. Magyarországon is júniusban törtek ki először a negyvenes évek vége óta nem látott komoly munkássztrájkok. A csepeli Rákosi Mátyás Vas- és Acélművek egyik részlegének vagy 200 munkása hirdetett sztrájkot az alacsony munkabérek, a normarendszer és az élelmiszerhiány elleni tiltakozásul. A munkások ugyan 48 órán be'ül ismét munkába álltak, jóllehet, a kormány egyetlen követelésüket sem teljesítette, és mindent megtett azért, hogy a sztrájkot titokban tartsa, a csepeli eseményeket azonban mégis több jelentős ipari központban helyi sztrájkok és megmozdulások győri vas- és acélművekben kirobbant sztrájkok voltak. Nagy Imre egyik tanulmányában leírja, hogy az Alföldön több helyütt is jelentős paraszttüntetésekre került sor. Nagy Imre tanulmányában határozottan azt állítja, hogy 1953 júniusában a kommunista államhatalommal szembeni munkáslázadás réme bírta rá a szovjet vezetőket arra, hogy határozottan visszaszorítsák Rákosi hatalmát, és őt nevezték ki miniszterelnöknek. Ugyanez a megfontolás vezette őket, amikor jóváhagyták az 1953 és 1955 közötti „új szakaszt”, amely az általános életszínvonal-emelés és a fogyasztási cikkek kínálatának növelése útján kívánta enyhíteni a gazdasági és társadalmi feszültségeket. Nagy Imre két éven át tartó miniszterelnöksége alatt született meg és bontakozott ki a sztálini rendszert elutasító politikai és szellemi mozgalom, az írók és politikusok „elit-lázadása”. Ám tudnunk kell, hogy ez az „elit-lázadás” csak a tömegek 1953. júniusi lázadása nyomán jöhetett létre. A továbbiakban azt is megkíséreljük bebizonyítani, hogy az 1953júniusaésaz 1956oktobere közötti években nemhogy nem az írók és az értelmiségiek inspirálták és vezették a dolgozó osztályokat a forradalom felé, hanem épp ellenkezőleg, az elit csak a tömegelégedetlenség állandó nyomására vált egyre el- lenzékibbé, lázadóbbá. Ha közelebbről megvizsgáljuk a rendszer elleni első, nyílt fellépésnek tekintett „irodalmi lázadás” legmegrázóbb műveit, kipusztán az íróknak az igazság- szeretetét fejezik ki, hanem egyúttal leírják a parasztság és a munkásosztály elégedetlenségét, és a rendszerrel szembeni ellenséges érzéseit is. így az egyik legismertebb „lázadó műben”, Kuczka Nyírségi naplójában a szerző az északkelet-magyarországi szegényparasztoknak a rendszer iránti gyűlöletét festi le rendkívül szemleletesen. Nem arról volt szó, hogy az írók terjesztették volna a nép körében az igazságot, épp ellenkezőleg, a népnek sikerült az írókat megismertetni a valósággal. Mindezt talán a fiatal, parasztszármazású költő, Csoori Sándor fejezte ki a legvilágosabban egyik versében, amikor ezt írta: „ Csodás számokban, szép eredményekben/ éltem rajongva, s nem láttam miképpen/hordja cipeli vállain a népem/ sorsának nehéz túljárasztó terhét.../ ...Nem ért fel hozzám őszinte panasz,/ mely arról szól, hogy kévésül a bér, íhogy a paraszt ki termékét leadja,/ bizalmatlan és szűkölködve él.” De túl a kommunista rendszer hűséges támogatóin — akik a rendszernek köszönhették fel- emelkedésüket és társadalmi privilégiumaikat —, sokan nem ismertek az egyszerű emberek érzéseit. A sztálinista rendszer legbátrabb bírálói között is voltak olyanok, akik semmit sem tudtak arról, hogy valójában hogyan is élnek és gondolkodnak a tömegek. így például a Rajk-per során bebörtönzött kommunista értelmiségi, Pálóczy-Horváth György úgy nyilatkozott, hogy eleinte még a börtönben sem veszítette el a hitét a marxizmusban, és csak akkor merültek fel benne komolyabb kételyek, amikor az ÁVÓ börtöneben egy munkásfogoly a lehető legdurvább hangnemben szidta a rendszert. „Szar az egész, úgy, ahogy van!” Kiss Sándor, a Kisgazdapárt egyik vezetője, akit a háborút követő első koncepciós per, a Magyar Közösség-összeesküvés „felszámolása” során tartóztattak le és börtönöztek be 1946- ban, 1953-ban, szabadulása után, egy Pest környéki téglagyárba ment dolgozni, és meglepődve tapasztalta, hogy a munkások akkor már milyen hévvel szidalmazták a rendszert, a kormányt, Rákosit és a munkanormákat. Egy volt marós, aki a budapesti cipőgyárban dolgozott, így nyilatkozott: „A munkások mind elégedetlenek voltak. Amint két ember beszélgetni kezdett, mindjárt szidták a rendszert. A munkások semmit sem hittek el abból, amit a kommunisták ígértek, mert a kommunisták annyiszor becsapták őket.” Egy volt csepeli gyári munkás szerint: „A kommunisták államosították a gyárakat és üzemeket, és meghirdették a jelszót: „Tiéd a gyár, magadnak dolgozol!” Ennek éppen az ellenkezője történt. Mindent megígértek nekünk, és az elképzelhető legnagyobb elnyomásba és ínségbe taszítottak minket.” Nem volt szükség az értelmiség írásaira ahhoz, hogy a munkások ilyen keserű gyűlölettel gondoljanak az államra. Elkeseredettségük, elégedetlenségük minden adódó alkalommal megmutatkozott a forradalmat megelőző években és hónapokban. B. Lomax (Bill Lomax: Magyarország 1956-ban = Magyar Füzetek, 1981. p. 104-107.) írók és munkások
