Heves Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-18 / 243. szám
HÍRLAP, 1993. október 18., hétfő MEGYEI KÖRKÉP 3. Jazz-zenészek a pódiumon Az egri Hiúsági Ház folytatja jazz-sorozatát, méghozzá október 20-án, szerdán, amikor az Of Course együttest látják vendégül. Juhász Gábor, ilj. Szakcsi Lakatos Róbert, Barcza Horváth József, Tiba Sándor és Szendi Gábor mellett az egri jazz zongorista, Gaál Gaszton is pódiumra lép. Az intézményben egyébként ma délután 5-től egy másik sorozat is folytatódik: A régi ember élete elnevezésű kurzuson most a házaséletről lesz szó. Ugyancsak ezen a napon este 6-tól Ba- silides Barna Karinthy írásaiból jelenít meg néhányat. Egy művészcsalád bemutatkozik A Szilvásváradon élő Gál Árpád és felesége kerámia munkáit, míg fiúk, Gál Krisztián grafikáit tekinthetik meg mindazok, akik elmennek ma este 5 órára a nagytályai önkormányzat tanácskozótermébe. A megnyitót zenés műsor is színesíti. Egészségmegőrzés, lazítással Egészségmegőrző relaxációs csoport indul október 19-én, kedden az egri Arany János úti módszertani bölcsőde épületében. Az érdeklődőket 1/2 5-re várja az első foglalkozásra az egészségügyi alapellátás men- tálhygiénés csoportja. Egy gyöngyösi templom A gyöngyösi Múzeumbaráti Kör következő összejövetelén — ma délután 4 órától — a helyi Szent Erzsébet templom múltjáról és jövőjéről beszélgethetnek a résztvevők. A találkozó keretében levetítik a kripta feltárásáról készült videofilmét, a közben felvetődő kérdésekre pedig dr. Nagy Lajos apát-plébános és Tóth László építész válaszol. Az összejövetel helyszíne a Mátra Múzeum. Nyilvános nyelvvizsga Már eddig is nagy népszerűségnek örvendtek a TIT Bugát Pál Egyesülete által meghirdetett próba nyelvvizsgák, ahol a közönség végig nézhette, hogyan zajlik egy ilyen megmérettetés. A soronkövetkező ilyen eseményre az eddig megszokottaktól eltérően nem a TIT-ben, hanem a tanárképző főiskola B. épületének földszinti nagytermében kerül sor szerdán, délután 2 órától. Felavatják a Corpust A boldogi plébánia templomban október 22-én, pénteken este 7 órakor egy ünnepélyes aktusra kerül sor: felavatják egy helybéli művész, Szpisják Pál Corpus című szobrát. A megfeszített Krisztust ábrázoló szobor anyaga égetett fa, sár és nád. Az eseményen ünnepi beszédet mond Dohnál Tibor képzőművész, majd Karácsondi Mihály szenteli meg a művet. Találkozó Yikidál Gyulával Két zenei típusú, vagy azzal összefüggő esemény színhelye lesz az egri Ifjúsági Ház a napokban. Ma délután, 6 órától a MÁS-Video Szomjas György Roncsfilmjét tűzi műsorára. Holnap, kedden pedig ugyanebben az időpontban Vikidál Gyulával találkozhat a közönség az Attila című rockopera bemutatásának kapcsán. Balettgála az Operaházban A Philip Morris — az Egri Dohánygyár tulajdonosa — 35 éve támogatja nyereségéből az általa arra érdemesnek ítélt művészeti kezdeményezéseket. E tevékenységük új állomása az a balettdíj megalapítása volt, amelyet az idén októberben adnak át először. A kuratórium — amelynek elnöke Róna Vikotor balettművész, társelnöke pedig Seregi László koreográfus és Szabó István filmrendező — döntésének kihirdetésére a ma este 7 órától kezdődő gálán kerül sor a Magyar Állami Operaházban. Abasári találkozó Falusi színjátszók A terpesi hagyományőrzők fonó- jelenete (Fotó: Gál Gábor) Szombaton falusi színjátszó napot rendeztek Abasáron. Mint Juhász Béla polgármester bevezetőjében elmondta: öröm ez a községnek, mert nagy hagyományai vannak ott a műkedvelő mozgalomnak. A szőlőműveléssel párhuzamosan honosodott meg a kultúra tisztelete. Aláhúzta azt is, hogy a nyelvművelésben fontos szerepet játszik ez a művészeti ág. Ezután kezdődtek a bemutatók, az egri Szivárvány színpad, a vámosgyörki színjátszók, a terpesi hagyományőrzők és a Hajdúságból érkezett fülópiek szerepeltek. Hangulatos jelenetek, orató- rikus játékok es különböző néphagyományok váltották egymást a színpadon. Minősítés ezúttal nem volt, a zsűri a színpadvezetőkkel osztotta meg véleményét, illetve a megyei önkormányzat dijait adta át a csoportoknak. A Megyei Művelődési Központ szervezésében lezajlott esemény jó hangulatban záródott: a közösségek nótázva, tréfálkozva barátkoztak az abasári művelődési házban. Gyöngyösön A Liga területi küldöttgyűlése A Liga Heves és Nógrád megyei szervezeteinek küldöttei október 15-én találkoztak Gyöngyösön a Thur Rt. kultúrhelyisé- gében. A városban legelőször a vízműnél alakult meg a független szakszervezet Hegedűs Gyula vezetésével, majd a KAEV következett, ahol az irányítást Kovács László látta el, a harmadik a városgondozás körében jött létre. A szervezkedés itt Tanner Endre nevéhez fűződött. Kezdetben ezek a szervezetek még egymással sem tartották a kapcsolatot. Majd egymásra találtak a közös megbeszélések nyomán. A szervezési munka továbbfolytatódott és a Mezőgépnél is megalakult a független szakszervezet, amelynek irányítását Hegedűs Gyula végezte. A következő lépés az volt, hogy felkeresték a Nógrád megyei szervezeteket. Elhatároztak, hogy területi szerveződést indítanak el. A Liga Heves-Nóg- rád Megyei Területi Tanácsa 1991 márciusában kezdte meg működését a gyöngyösi vízmű klubhelyiségében. Taglétszámuk megközelítette a 200-at. Jelentősebb anyagi lehetőséget a Liga 1992 tavaszan kiírt pályázatával nyertek el. 1993. szeptemberétől már teljes munkaidős szervezőt is foglalkoztattak. A küldöttgyűlés a munkája során szekciókat hozott létre, amelyek élén Blahó István, Kosa Miklós, Hegedűs Gyula és Fótos Dániel állt. foglalkoztak az alapszabály és a program módosításával. A választások alapján az elnök Tanner Endre lett. (gmf) A HIT Gyülekezete Egerben Tanácskozás, ingyenkonyhával Közel 1500-an találkoztak a hét végén Egerben a HIT Gyülekezetének követői közül. A regionális tanácskozásra a Dunán inneni hívek jöttek el, s tartottak abból a szempontból rendhagyó konferenciát, hogy ott nem felszólalások hangzottak el, hanem istentiszteleteket tartottak. Az eseményre eljöttek a gyülekezet hívei Erdélyből és a Felvidékről is. Pénteken este a Kemény Ferenc Sportcsarnokban nyitották meg a rendezvényt, ahol a több órás éneklés közepette Németh Sándor főpásztor beszélt, s a résztevők Krisztus áldását kérték többek között Eger vezetőire és külön a polgármesterére is. Szombaton este a város számára is nyitott programot tartottak, ahol fellépett a népszerű No zenekar is. A találkozó ideje alatt ingyenkonyha is működött a rászorultaknak. Munkatársunk érdeklődésére Uzoni Péter lelkész elmondta, hogy visszautasítják a szektariá- nizmus vádját, s egyúttal tiltakoznak az ellen is, hogy politikai döntés alapján minősített négy kisegyházat destruktívnak a magyar országgyűlés. (kova) Számvetés a magyarság • •• yy« ✓ jovojeral (Folytatás az 1. oldalról) Székelyhídi Ágoston, az Erdélyi Szövetség elnöke vitaindítójában azt javasolta, hogy tegyenek javaslatot a kisebbség ellen elkövetett jogsértések büntetésére. Mert az Európa Tanács bécsi nyilatkozatában elismerte, hogy a nemzeti kisebbség védelme alapvető feltétele a stabilitásnak és a demokráciának. Viszont nem szólt arról, hogyan és mivel büntethetők azok, akik jogsértéseket követnek el a kisebbségek ellen. Páskándi Géza, a Magyarok Szövetségének alelnöke — s később még több hozzászóló is — bírálta azt a tényt, hogy Romániát felvette tagjai köze az Európa Tanács, s hogy az USA szenátusa megszavazta a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt, ame- lyet l988-ban vontak meg. Bárki Éva Mária, a Nemzetközi Er- dély-Bizottság elnöke, aki vasárnap délelőtt egyenesen Stras- bourgból érkezett beszámolt arról a heves sajtóvitáról, amely ezzel kapcsolatban Ausztriában dúl. Az újságírók azt kérdezik, miért nem az „előszobában” kell várakoznia Romániának addig, amíg nem rendezi megnyugtatóan az emberi jogokat? S miért vették fel azonnal ezt az országot, s Horvátországot miért nem, amelynek európai mércével mérve is példamutató alkotmánya és törvényei vannak? Temp fii József nagyváradi római katolikus püspök arról szólt, mi volt korábban s mi lehet most az egyház szerepe az erdélyi magyarság körében. Ágoston András a Vajdaságból érkezett és meglepően optimistán beszélt a magyarság megmaradásáról. Bár lélekszámban fogynak, de azok már mind elmentek, akik akartak. S akik maradtak, most fognak össze a leginkább. Úgy tűnik, 70 év aktái és dokumentumai nem voltak elegendők a magyarságkérdés rendezésére, ehhez egy háború kellett. Hódi Sándor — szintén a Vajdaságból — már szomorúbb eseményekről adott hírt, miszerint a segélyszállítmányok egyetlen grammja sem jutott el az ott élő magyarsághoz, ezért ha valaki segíteni akar, csak a nemrég létrehozott két szervezeten keresztül tegye: kint működik a Vox Humana Emberbaráti Szolgálat és budapesti székhelyű a Délvidéki Magyarság Alapítvány. A Svédországban élő Jakabffy EVnőfelhá- borítónak tartja azt, hogy a nyugati liberális sajtó elferdített véleményeket és adatokat közöl évtizedek óta a magyarságról. Még mindig a magyarok nacionalizmusát teszik felelőssé a Közép-Kelet Európában kialakult viszonyokért. Áz amerikai, a francia és a skandináv országok könyvtárai tele vannak a dákoromán elmélet kiadványaival, s ennek cáfolatát nagyítóval sem lehet megtalálni. A magyar kormánynak többet kellene törődni és költeni a magyarság jó értelemben vett propagandájára. Az idei két napos előadássorozatot egy közösen megfogalmazott állásfoglalással zárták a résztvevők, amelyben ünnepélyesen kijelentik, hogy a nemzeti kisebbség fogalmát nem óhajtják tovább használni. Az összma- gyarság teljes nemzeti, emberi és közösségi jogokat akar elismertetni és gyakoroltatni. Az új Európában minden anyaországot és nemzetrészt meg kell, hogy illessen a teljes nemzeti jog. Kimondják azt, hogy a határon túli közösségek éaekképviseleteit, politikai pártjait, önkormányzatait és a népszavazás kezdeményezését támogatják. A nemzetállam helyett a demokratikus jogállam megfogalmazását kérik. Ezután egyközleményt is megfogalmaztak, amelyben kimoaják, a gazdasági cselekvőképesség és ön- fejlesztés fontosságát. Szilárd gazdasági és műszaki alap nélkül ugyanis a joggyakorlás nem létezhet. Végül a résztvevők elhatározták, két év múlva ugyanitt találkoznak majd azok, akik a magyarság jövőjéért aggódnak. Sárközi Judit Köszönet a segítségért Véradók ünnepsége Ecséden Csaknem száz többszörös véradót köszöntöttek a napokban Ecséden. A résztvevőket dr. Szommer Veronika, a /lű/vanívertranszfúziós állomás veeetője köszöntötte, majd a Vöröskereszt városi titkára, Juhász Gábor mondott beszédet, s 38 többszörös véradónak különböző fokozatú kitüntetéseket adott át. Az ünnepséget közös vacsorával egybekötött mulatság követte, amely úgy jöhetett létre, hogy támogatta a helyi önkormányzat, a termelőszövetkezet és az állami gazdaság is. Hasonló véradótalálkozók megszervezését tervezik még a Matravidéki Erőműnél, továbbá Horton, Boldogon és a vöröskereszt szevezeténél is. TtrfedpTUfi 1 Z I fnintn^tatóhtrórty;-f tudnillik, hogy „olajos” |— nem teljesen igaz, pedig a gasztronómiában néha jó, ha az elnevezés fedi a valóságot. Tudunk r A hétvégén egy üzletben a konzervek közé tévedtem, es lát- tam ezeket a bizonyos halakat! dobozban, egymásrapakolva, úgy, hogy nagyrészthiányzott róluk a címke. Képzeljük e| a fémes csillogású hengereket, és ázt, hogy nem tudunk a tartal- uiukról semmit. Egykori szovjet, a/a/ FÁK konzervek voltak persze, ezt pedig úgynevezett analóg módszer alkalmazásával derítettem ki. Nehájiy méterrel odébb ugyanolyan jellegű fémi^tuagraiz/T1' “ v“ii,;rc ia 1 iai s, “uu"a " i~ cf btKu| ~ fek^esuk^miM^han^rni^utimnd^n „l’.ily 1,0,11 csuPan az tok, magam pedig kedvelem a meglepetéseket. Mert egy nyugati (északi) konzerv esetében minden világos: állandó, megbízható színvonal, finom, na nem is kirobbanó zamat.---------D e az oroszoknál soha nem lehet tudni. És ez bennük a zseniális. — Van úgy, hogy pocsék, máHott, sötétszürke halacskák úszkálnak a gyanús lében, de van úgy is, hogy a legjobb norvég vagy dáú termékeket messze felülmúló ízletes csoda bontakohozzáadásával. Áz orosz hal a kockázat maga: nagyot lehet ve- le bukni, de ha bejön, akkor az élvezete bizony nem mindennapi távlatokat nyit meg előttünk. (A hal, mint horizont.».! | És nincs semmije), kapaszkodó, nincsen semmi utalás, útbaigazíts. I gvanazon címke alatt az egyik héten ez található, a lehet az is — mert Kelet-Európábán, ne feledjük, ininden meg- ^^jihej^^sz^a^elké^^hető, hogy rok között, és rá egy hétre szépséges áfonya dzsemeket zárnak majd teszem azt fémes hengerekbe. — Dé nem baj, fgy Szép a világ.—---------------------------------H agyjuk tehát a kiegyensúlyozott, finnyás, jóléti szokásokat, mert abban semmi só (show) nincsen, csak egykedvűség, ha előre sejtjük: mi vár ránk egy dobozban. Meg amúgy. | I [ | I I I I j j I ———L—n——————--------! Havas András — H at gyereket nevelt fel Százéves asszony Ludason A Ludason élő Fehér Jánosné szombaton ünnepelte századik születésnapját. Ez alkalomból köszöntötte őt családja, rokonsága, utóbbiak közül harminc év után a New York állambeli Ro- chesterből is érkeztek a nevezetes napra. Jolán néni — bár mindig is szűkös körülmények között élt, s harmincnégy éve halott férje is cselédként kereste meg a kenyérre valót — hat gyermeket nevelt fel, tizenöt unokával, 23 déd- és 12 ükunokával büszkélkedhet, sőt maholnap szépunokájának örülhet. Göncz Árpád levélben fejezte ki jókívánságait, melynek felolvasója, Ivony Attila, a község polgármestere virágcsokorral és ajándékcsomaggal kedveskedett az idős asszonynak. (Fotó: Gál Gábor) Átadták a tenki egészségházat (Folytatás az 1. oldalról) A meghívottak ezek után belülről is megtekintették az újonnan átadott, egyébként már két hónapja használatba vett egészségházat. Az ünnepség után rövid beszélgetésre kértük a köz- társasági elnök feleségét. — Beszédében példaértékűnek nevezte a tenki beruházást... — Valóban, hiszen csak ámul- tam-bámultam. Sokfelé járok az országban, és örömei tapasztalom, hogy egyre-másra születnek az ötletek, és meg is valósulnak. Tenken azonban „töményen” jelentkezik mindez, s érezhető, hogy ez a közös munka eredménye. Az egészségház egyébként ízléses és gyönyörű, s úgy tűnik, hogy nagyon jó a felszereltsége 1S' (kzs) Ma Ön nyerte az 5 ezerforintos élelmiszer-utalványt 620012005989 Minden érvényes betegbiztosítási igazolvánnyal rendelkező Heves megyei lakos kártyaszáma szerepel a játékban. Ma az Ön azonosító száma (vonalkód alatt) került kisorsolásra. Gratulálunk! Máris jöhet a kiadónkba a nyereményért. Címünk: Heves Megyei Hírlap Eger, Barkóczy u. 7. Telefon: 36/413-644, 36/410-880. Szerencsés olvasónk a megjelenéstől számított 90 napig átveheti nyereményét. Amennyiben a nyertesünk előfizetőnk is — vagy most, illetve a közeli hónapokban fizet elő lapunkra, mert játékunk várhatóan az év végéig tart —, az 5 ezer forint értékű utalványon kívül átveheti kiadónk tárgyjutalmát is. Ha előfizet, biztosan nem kerüli el a szerencse! RENAULT ÉLMÉNY VELE ÉLNI! x_=z TOP-CAR KFT. Eger, Deák Ferenc u. 64. Tel./fax: (36) 413-808 „SHICK R” Kft. Gyöngyös. Róbert K. u. 2/4. Tel.: (37) 313-188 RENAULT KÉPE Lőrinci, Bajcsy-Zs. u. 57. Tel.: (38) 388-132 A KIÁLLÍTÁS utAn is varjuk vásárlóinkat: ¥ BETEGBIZTOSÍTÁSI IGAZOLVÁNY