Heves Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-02-03 / 230. szám

8. HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1993. október 2-3., szombat-vasárnap A Nagyatádi-féle földreform 1920-1928 Nemrég jelent meg dr. Nagy József kandidátus, egri tanszék- vezető főiskolai tanár fenti című könyve, amely nagy érdeklődés­re számíthat a hazai történetírók körében. (BGY TF Kiadó, Nyí­regyháza, H Ny GMK, Andor- ’naktálya) Nemcsak a szerzőtémaválasz- 'tása méltányolandó, hanem an­nak mindvégig eleven, friss \szemléletű, elemző bemutatása is. A földreformtörvényről an­nak idején és 1950 után is számos feldolgozás és értékelés látott napvilágot. Az utóbbi évtizedek­ben többnyire pejoratív értelme­zéssel, gyakran gúnyos kicsiny­I éssel szóltak róla avatott szaki- óink is. Holmiféle porhintés- :ént, látszatintézkedésként, sőt egyesek szerint a paraszti alsó ré­tegek tudatos félrevezetéseként minősítették. Még a „tárgyilago- jsabbak” is eleve kudarcra ítélt Veformszándéknak tartották. 'Kétségtelen, ha a törvény előter­jesztését (1920. augusztus 18.), a tárgyalását követő, 1920. de­cember 7-ig elhúzódó vitákat, törvénymódosításokat, végül a kényszerű földreformnovella 1924. február 19-i elfogadását nézzük — amelyek valamennyi­en az I. világháború utáni politi­kai és agrárhelyzetünk egészét is tükrözik —, a földreform kudar­cainak sorát láthatjuk. Ám a szerző mind a hazai gazdasági és társadalmi összefüggéseinek kapcsolatát, mind a feldolgozás újszerű, tudományos elemzését hozzáértő kézzel fogta egybe — és állított új szintézist. Ezért és ezzel több minden eddigi idevá­gó feldolgozásnál. Hitelesek a következtetései is, mert sommás ítéletek, kölcsönzött gondolati sablonok helyett hol az oknyo­mozó, hol a szembesítő-követ- keztető módszert választotta vizsgálódásakor. Részleteiben is, összességé­ben is azért hozhatott hitelesebb szintézist minden eddigi feldol­gozáson túl, mert tárgyilagos, és ehhez körültekintő forrásfeltá­rást végzett. A Magyar Országos Levéltár vonatkozó iratanyaga, a Nemzetgyűlési Napló és a Ma­gyar Törvénytár, valamint az or­szágos szaklapok naprakész hírei alapján állította össze azt a ké­pet, amely együttesen mutatja meg Nagyatádi Szabó István sze­mélyes indítékait a földreform parlamenti előteijesztésében, valamint a kort, amelyben az össztársadalmi, nemzeti kérdés­sé emelkedett gondot, a paraszti földéhséget az 1920-tól egymást követő kormányok is meg akar­ták oldani. Az utóbbival kapcso­latban színes korrajzon át követ­hetjük egyfelől a jó szándékú, a kisemberek érdekéért küzdő, másfelől a nagybirtokokat min­den módon megtartani igyekvő politikusok, pártok és rétegcso­portok politikai sakkhúzásait is. A kötet szerkezete a munka tartalmi egységét hangsúlyozza. A 206 oldalas könyv öt fejezete megfelelő arányban szól a tör­vénytervezet sorsára vonatkozó fő mozzanatokról. A földbirtok­reform előzményei című fejezet­ben bőségesen elemzi azokat az okokat, amelyek a 19/20. század fordulóján eleve illuzórikussá tették volna minden reformel­képzelés megvalósítását. Azaz, a második fejezetben — A földre­formtörvény benyújtása és elfo­gadása — kiviláglik, miért éppen a háborús összeomlás és Trianon után kerülhetett sor a törvényja­vaslat napirendre tűzésére. (Már az 1. fejezetben bemutatja az el- odázhatatlanságát, mivel a szomszédos országokban szintén földreformot hajtottak végre.) Noha 1920. augusztus 12-én még Rubinek Gyula földműve­lésügyi miniszter terjesztette a minisztertanács elé a tervezetet, mégis Nagyatádiról vált ismert­té, mert augusztus 15-től már ő volt az új szakminiszter, és ebben a tisztségében nyújtotta be a tör­vényjavaslatot augusztus 18-án a képviselőház elé. A további feje­zetek a földreform végrehajtásá­nak körülményeit, a földreform­novella kényszerű elfogadását, végül a földreform lezárását és eredményeit tárják elénk. Mind­ezekből és dr. Nagy következte­téseiből kiviláglik: Az évek során többszörösen módosított földreform végrehaj­tásának végére kiderült, hogy Nagyatádi elképzelése minden érintett számára megfelelőbb lett volna. Nem akart mindenkiből birto­kosparasztot csinálni, csak a tör­pe- és kisbirtokos parasztok nad­rágszíj területét akarta kiegészí­teni 10-15 kát. h.-ra. A nem pa­rasztoknak nem akart földet juttatni. A juttatott földért fizetni kel­lett, földszerzésről, nem pedig ingyenes földosztásról volt szó. Az egész földreformot a kény- szerűség és az ebből fakadó pa- rasztellenesség hatotta át. Vala­mit adni kellett, mert a két forra­dalom be nem váltott ígéretei után tartani lehetett a szegény­parasztság megmozdulásától. A nagyon magas vételárak mi­att nemcsak az új tulajdonosok, hanem az állam is rosszul járt, mert a földjüket a reform céljára átadó birtokosok készpénz-kár­talanítása állami kölcsönnel történt. Annak ellenére, hogy a föld­birtok helyesebb megoszlását szabályozó rendelkezések cím­mel ismertté vált 1920. XXXVI. te. alapvetően elhibázott földre­form volt, amely az érdekeltek közül senkit nem elégített ki, mégis, az adott társadalmi hely­zetben sokkal jobbat nem lehe­tett megvalósítani. Figyelmünket külön felkelti a földreformtörvény több, Heves megyei kapcsolata. Nyelvezete tudományos igényű, de olvas­mányos. A kötetet statisztikai ki­mutatások, táblázatok és bősé­ges jegyzetanyag teszi teljessé. Mindezek miatt is ajánlom e könyvet az újkori történelmünk iránt érdeklődőknek. Dr. Misóczki Lajos Az egykori Singer és Wolfner Irodalmi Intézet kiadásában ke­véssel a II. világháború előtt megjelent könyv borítóján az író polca mögött ülő középkori szer­zetes kitárt, vaskos kódex fölé hajol. A beszédes fedőlap is csu­pán 128 oldalas könyvritkaságot takar. Már nagyon kevés lehet belőle. Mert igaz, hogy a köny­veknek saját sorsuk van, de az is, hogy pusztulásuk (pusztítá­suk...) az emberekéhez hasonla­tos, legyen az máglya, vagy a pa­píripar Sonderkommando gyújt­ja a tüzet — az látványosabb. Ha „hazai”, vagy tundrák takarta gulágok embemyúzó malmai­nak hangját idéznénk — talán nem is sikerülne. A túlélők örök­ké hallják. Az ő sorsukat is sza­kemberek intézték, csak éppen tetteik láttán Timur Lenk síró­görcsöt, deSademárki pedig epi­lepsziás rohamot kapott' volna. Túlélők, kevesek. Emberek és könyvek. A több mint a „Szeretném ma­gam megmutatni” szándékot így fogalmazza utószavában Orbók Attila: ..’’magyarok és szabadok akarunk maradni, hogy szolgál­hassuk a művelt nemzetek közös eszményeit: hazánkat, a keresz­ténységet, az emberiességet és a haladást.” Egy pár cím a tizenhá­rom fejezet éléről már utal a több mint negyven éve bűnösnek szá­mító tartalomra is: — Diploma­ták vagyunk! — Mikor? — Egy kis történelem. — Idézetek. — Mi és a németek. — Olasz-ma­gyar barátság. — Mit nem tud­nak a franciák? — Magyarok és angolszászok. — Kereszt és fél­hold. — Lengyel emlékek. — Tu­dósok, technikusok, művészek és rekorderek. Ezt a könyvet megelégedéssel, de vegyes érzelmekkel tenné le az olvasó, ha újra kezébe vehet­né. Mert..., hát ennyi mindent el­felejtettünk volna magunkról? Hiszen mindezeket valaha má­sok írták, mondták, tudták, majd megtudták rólunk. Ez az ered­ménye, hogy sztahanovisták ko­vácsolta sarlóval nyiszatolták a nemzettudat életfájának hajtása­it, és e nemes műhelyből kikerült kalapáccsal verték az identitás- érzés érzékeny membránját a Rákosi-Kádár korszak előbb előírásosan mocskos, majd szmokingos vörös Göbbelsei? Ez a kis írás nem temeti maga alá az írót és olvasót a lexikális adatok tömegével. Akarva nem tesz különbséget kuriózumok és meghatározó értékű tények, adalékok között. Belemarkol egy évezredes tarsolyba, és kezé­ben nemcsak Anjou-forintok, Mátyás-aranyak maradnak... Megtudhatjuk, hogy szólt ró­lunk Montesquieu és Voltaire, Ibsen, Lowell és Carducci, Frey- tag, Kömer vagy Hugo, Eino Le- ino és Clandel. Ez utóbbitól: „Én, a francia diplomata és hívő katolikus utolsó lélegzetemig hirdetem: csak a Szent István ál­tal megszabott úton lehet meg­gyógyítani a Duna völgyét.” De üzen Bölcs Leó és II. Gyula pá­pa, Anna angol királynő, Theo­dor Roosewelt és Cass tábornok a washingtoni szenátusból. Lapozzunk akár találomra, most csak a Diadalív fényében. ”...A Sorbonne építésénél a Quartier Latin magyar diákjai egy fehér lovat adtak a kőhor­dáshoz. III. Béla uralkodása ide­jén már több magyar diákja volt az egyetemnek: Lukács érsek, Adóiján prépost, Mihály és Ja­kab papok, Bethlen diák és „P. dictus magister” — Anonymus. Elisée Reclus, földrajztudós (1830-1905): "Bármint alakuljon is a kö­zép-európai államok sorsa, bizo­nyos, hogy a magyarság mindig a legjelentékenyebb szerepet fogja játszani a Kárpátok által körül­vett óriási arénában.” * Franciaország marsalljai kö­zött öt magyart találunk. Riche- lieu bíboros kancellár magyar lo­vasezredet alapított. A francia hadseregben a parancsnok nevé­ről elnevezett Eszterházy-, De­ák-, Dessewffy-, Rátkay-huszár­század, illetve huszárezred volt. A hadsereg 1. számú huszárezre­dének ma is Bercsényi-ezred a neve. * Mitterrand miniszterelnök és fődelegátusa, a trianoni béke- szerződés kísérő levelében: „A szövetséges és társult hatalmak hozzájárulnak: ha az egyik érde­kelt fél kéri, a szövetségesek ta­nácsa felajánlhatja szolgálatait, hogy az eredeti határokat békés úton megváltoztathassák.” • Első magyar verses nyelvem­lékünk, az Omagyar Mária-sira- lom Geoffroi de Bretuil latin himnuszának magyar változata. 1775-ben Madagaszkár ural­kodója egy magyar mágnás: Be- j nyovszky Móric gróf. Életét mindenütt ismerik, de amit már kevesebben tudnak róla: a sziget lakóit ő tanította meg, hogy ma- láji eredetű nyelvüket írással rög­zítsék. Ezért a madagaszkári he­lyesírás még ma is rokonságot mutat a XVIII. századi magyar helyesírással. * A francia eredetű cisztercik hazánkban először a Tolna me­gyei Cikádoron telepedtek le. Az 1182-ben alapított Zirci Apátság szerzetesei Clairvaux-ból jöttek Magyarországra, III. Béla hívására. * Augusta de Gerando, fiatal francia történész, Teleki Emma grófnő férje beállt a magyar had­seregbe. Mint honvéd mentette meg a zászlót a győri ütközetben. Drezdában halt meg, amikor osztrák üldözői elől menekülve Franciaországba igyekezett. Há­rom könyvet írt Magyarország­ról. Leánya, De Gerando Anto­nina már kiváló magyar pedagó­gus. Kolozsváron leányiskolát alapított, tankönyveket írt, Jóka­it franciára fordította. * De Monzie szenátor és törté­netíró, a békeszerződésekről: „A békedelegátusok egy új Bá­bel megteremtői voltak; lelkiis­meretlenségükre és tudatlansá­gukra nincs mentség”. ...És arra sem kevésbé, hogy sokszor és felelőtlenül elhangzik manapság: közeledjünk Európa" felé. Ezt a képtelenséget bárki érezheti. Közeledjünk... Most? Mi? És miért mi? És miért most? Nem Orbók Attila tetszhalott gyűjteménye itt a döntő oma- mentum. De hiszem, hogy e kis könyv megjelentetése szép és hasznos szolgálatot teljesítene. Tóth Béla Queen Végre filmre vitték Alex Haley életrajzi ihletésű regényét, mely apai nagyanyjáról szól. Halle Berry játssza Haley mulatt nagyanyját, Queent-t. Az Alabama-ültetvényeken játszódó sorozat éles képet fest a korról, Haley őseiről, és magáról a szerzőről is. (FEB-fotó) Hajók Kikötött hajók vagyunk életünk szelében, sikla­ni, vitorláink dagadó keble által repülni vágyunk nagy felfedezések, jövőnk rejtett mélységei felé, ám elmondhatatlanul vastag kötelek kötnek a minden­kor, mindenkinél fennálló valósághoz. Rabok va­gyunk, önnön lényünk és környezetünk fogva tart piinket,a szabadság potenciális vándorait, nincs ki­törés, nincs varázslat, alattunk mélység, felettünk borús, vastag ég. Néha vad viharok teszik próbára jól-rosszul rög­zített kötelékeinket, de hamar elmúlnak, bármilyen hirtelenek és vadak, csak tépett vitorláink, megron­gált fedélzetünk mutatja a bennük rejlő nyers erőt, amely talán képes lett volna elvinni oda, ahol lehet, semmi nincs, semmi sem másabb, mint itt, de mi, a „kaland s a rend perpatvarának” egyszerű zsoldosai itt maradunk mindig. Hullámok csapkodó valósága van, kékeszöld élet zsong körülöttünk, nem látunk messzire. Kicsi gondok vannak, unalmas tények és körülzárt szabadság. Törvények nyomnak, recs- csennek az elhasznált gerendák, álmok helyettesí­tik a szépség szükségességét. Hiány van, nagy hi­ány. Egy élet, egy halál, egy tenger, egy hajó. Egyként az egyek között, egyetlenegyszer, egyszerre és el- végtelenedve: ez a Mindenség megismételhetetlen csodája, ám mi nem csodát látunk, hanem csak a sorjázó valóságok egymásra kövülését. Gondoljuk el: eloldódik egy hajó. Elszakadnak a megfáradt, de biztosnak hitt kötelékek, csapongó, vad szél szárnyán indul gyors vágtára egy élet, lán­got vet az ég, ám vajon lesz-e kikötő, bója, amihez egyszer kötőídhet még, ami majd megtartja a többi szél vonszoló, irigy suhanása ellenében? Mert szép az út, szép az új tájak ígéretét csodálni, de a Jövő mindig ott élesedik előttünk soha meg nem szűnő kérdésorganizmusként. Szállni kell, hullámok há­tán szelni a bizonytalan, mély vizet, vagy ringatózni kötelek édesen szorító fogságában? Miben és mi a jó, melyik az a létezés, ami kell, ami igazán a miénk? Elmálló éjszakán „hajókázok” most, agyamat apró szeletekre szelve szét, kutatom a megfejthetet­len, lehet, lényegtelen kérdéseket, de hiszem, hogy hajóm fontos, hol áll meg, hol mozog. Támadtak már szelek, igazi, kegyetlen, mindent próbára tevő vihar is feszült nekem, mégis itt vagyok, rojtos köte­lekkel, a rohanó, fekete felhőket sóváran bámulva, de itt, a menekítő kikötő hullámölelésében ringok, itt szuszog mellettem, öleli lelkem sovány rezdüléseit. Repülni tajtékokon át a szép, izgalmakkal teli vágy hátán, vagy kikötőbe érve, biztosan lehorgo­nyozva feküdni nyugodtan a hemzsegő vízen... ki tudja? Minden jó, minden igaz, és mindennek az el­lenkezője is az. Most egy széttört, „ragaszthatatlan szívet” szórok a fáradtvörös, napnyugtától égő víz­be, és önmagam szétfolyó árnyán nevetve lebegek egy helyben a habokon biztosan, megmásíthatatla- nul. Saufert Attila Titkosügynök volt Walt Disney? A nyár irodalmi szenzációja Marc Eliot nem hiteles életrajza Walt Disneyről. A címe Walt Disney: Holly­wood sötét hercege. Ebben nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Disney 26 évig az FBI ügynökeként dolgo­zott. (FEB-fotó) Egy elfelejtett írás Orbók Attila: így beszélj hazádról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents