Heves Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-27 / 225. szám

HÍRLAP, 1993. szeptember 27., hétfő MEGYEI KÖRKÉP 3. Egri képviselői fogadóóra Szerdán délután 4 és este 6 óra között tart fogadóórát az egri ön- kormányzat két képviselője, dr. Generál Veronika és dr. Molnár Miklós. A 2., illetve a 10. számú választókerület lakói a Dobó téri városháza 2. számú tanácskozó- termében kereshetik fel őket ügyes-bajos dolgaikkal. Losoncra készülnek A Gyöngyösi Játékszín a ter­vek szerint október 9-én Szlová­kiában — Losoncon — vendég­szerepei a Kármán József szín­játszó napok alkalmából. Tavaly a „Charley nénje” című zenés vígjátékot mutatták be nagy si­kerrel, az idén pedig a „Kaktusz virágával” készülnek. A játék­szín egyébként ebben az évben számos meghívásnak is eleget tett, így például felléptek a Hat­vani Expo zárórendezvényén, a parádi Palócnapokon, illetve az egri Dobó-téri vigasságokon is. Új arcú Yitkovics-ház? Köztudott, hogy a Kepes- gyűjtemény az egri Vitkovics- házban kapott helyet, itt tekint­hetők meg az amerikában élő művész kinetikus szobrainak vázlatai, fényképfelvételei. De a városban is látható ugyanis egy kinetikus szobor, Dargay Lajos fénykompozíciója az északi-la­kótelepen. Ez sajnos évek óta nem működik, s úgy tűnik, hogy hamarosan el is kell költöznie megszokott helyéről. A Vitko- vics-ház szakemberei azt fontol­gatják, hogy helyet adnak e lát­ványos műalkotásnak, s alkal­masint más szobrokkal gyarapít­va kinetikus parkot hoznak létre az épület előtti kertben. Útépítések A megyében több helyütt is út- és hídépítési munkálatok zaj­lanak a napokban. Poroszlónál a Tisza-hídon félpályás útlezárás van érvényben, Gyöngyösön a Szent Bertalan utca átalakítása miatt terelőutat jelöltek ki táb­lákkal, a 25-ös úton az Almár- Szarvaskő-Egercsehi elágazónál is építik az utat, s csak 40 kilomé­teres sebességgel lehet közleked­ni. Andornaktályán még mindig forgalomkorlátozás van, előzni tilos, s csak negyvennel lehet ha­ladni. Tarnamérai segítség Ingyen kaptak a diákok tan­könyveket Tarnamérán, s a napi étkezésükhöz is tizenhárom fo­rinttal hozzájárult az önkor­mányzat. A középiskolások egy­szeri segélyként 1500, a felsőok­tatási intézményekben tanulók 2500 forintot kaptak. Nótaest Kiskörén Nótaestet tartottak szomba­ton Kiskörén. A Tisza-tómellet­ti étteremben cigányzenekarok léptek fel nagy sikerrel. Ellenállók látogatása A Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség 1. hadosztály tagozata ma látogatást tesz Egerben, a Lenkey János Honvéd Gimnázi­umban. Találkoznak többek kö­zött a megyeszékhelyen élő Fü- löp József vezérőrnaggyal is, aki egykor vezérkari főnökként te­vékenykedett. Búcsú Tarnazsadányban Hagyományos búcsújukat tar­tották tegnap a tarnazsadányiak. Szent Mihály napját megünne­pelve délelőtt tíz órakor nagymi­sére gyülekeztek a hívek, majd körmeneten vettek részt. Falunap Apcon Az Apci Hírek című helyi or­gánum szervezett szombatra fa­lunapot a községben. Az esemé­nyen a résztvevők többek között kispályás labdarúgótornán iga­zolhatták képességeiket, majd bemutatkoztak a fiatal tehetsé­gek, s bál zárta a programot. Felsőtárkányi fórum a vízről A megoldáshoz évek kellenek Elapadt a Szikla-forrás, tönkrement a tó Gasztronómiai lovagok találkozója ' .........KSr-i - *j Bereczky Nándor, a Dobos Kávéház konyhafőnöke ebédre invi­tálja a résztvevőket (Fotó: Szántó György) — A faluval annak idején sen­ki sem törődött — mondta egy felsőtárkányi képviselő azon a megbeszélésen, amelyet a múlt szombaton rendeztek a település polgármesteri hivatalában a hosz- szú évek óta húzódó „vízügy­ről”. Az idézett önkormányzati taggal alighanem egyetért a hely­beliek többsége, akiknek — mi­vel a ’80-as évek közepén meg­épült az a vezeték, mely a karszt­vizet innen Egerbe szállítja — kútja kiszárad. Emiatt sok pénzt kellett áldozniuk az ivóvízháló­zat kiépítésére, ráadásul a kö­zségnek sem vált javára, hogy időközben elapadt a Szikla-for­rás, tönkrement a tó. A fórumon részt vett dr. Mel- sics Iván meteorológus, a kör­nyezetvédelmi minisztérium he­lyettes államtitkára is. Nem kép­viseltette viszont magát Eger vá­ros, s a megyei vízmű vállalat sem, s ezt a jelenlévők joggal ne­hezményeztek. Dr. Lukács Ta­más megyei parlamenti képvise­lő ugyanakkor úgy ítélte meg, ez nem egy Eger kontra Felsőtár- kány ügy, s ezt az is alátámasztja, hogy a jelenlegi két vízellátási rendszer közül egyik sem jó a vá­rosnak: sem az északi, sem a déli. A képviselő elmondta: nem Egerért, hanem a megoldásért lobbizik. Varga Ferenc, a Bükki Nemzeti Park részéről kifejtette: a kisebb források elapadása a klímaváltozással függ össze. Az­zal, hogy az oldalvölgyi patakot vezessék a Szikla-forráshoz és a tóhoz, nem értenek egyet: a BNP azt tartaná jónak, ha az Egerbe tartó gerincvezeték leágazásánál mód nyílna több víz kivételére. Dr. Melsics Iván — megismer­vén a kérdést—vázolta, hogy vé­leménye szerint meg kellene nyerni a vízügyi igazgatóságot, hogy biztosítson több vizet, a fel­sőtárkányi önkormányzatnak pedig egy pályázatot kellene be­adnia, hogy támogatást kaphas­son a Környezetvédelmi Alaptól a két tó rendbetételére. Az azon­ban kétségtelen, hogy gyorsan nem oldhatók meg az agglome­ráció gondjai: mindez minimum egy-két évet igénybe vesz majd. A helyettes államtitkár a nap folyamán járt Abasáron is, ahol az úgynevezett „abasári fagyzug­ról” esett szó, s a jelek szerint si­került kielégítő megoldást találni a problémára. (rm) Az 1901-ben alakult „Chaine des Rottiseurs” Magyarországi Gasztronómiai Egyesület első­ként rendezett tagjainak ínyenc napokat Egerben, ahol két napot töltöttek, s a Hotel Park és a Fe­hér Szarvas Vadásztanya ételkü­lönlegességeit kóstolták végig. Ellátogattak az egri borgazdaság főpincészetébe, s megtekinteték a szüretet is. Vasárnap rövid vá­rosnézés után Kopcsik Lajos mestercukrász látta vendégül a szakembereket, majd a Dobos Kávéházba látogattak, ahol sze­met gyönyörködtető, speciális gasztronómiai különlegessége­ket vonultattak fel számukra. Természet­barát kitüntetése A természet régi szakavatott ismerője, tisztelője és szerelmese az egri Hortobágyi Ernő nyugal­mazott iskolaigazgató. Negyve­nöt esztendeig volt aktív turista, túravezető. Kezdeményezésével, közreműködésével sikerült — többi között — megmenteni, s megtartani eredeti céljaira a bükki Várkút ma is használható turistaházát, ami ilyenformán ta­lán országosan egyedülálló a me­nedékházak történetében. Ugyanekkor az idén — 80 esz­tendősen — sorrendben immár a 23. alkalommal szervezte, irá­nyította a heregréti környezetvé­dő természetbarát-tábort, amely sokoldalúan az ismeretterjesz­tést is szolgálja. Az idős korában is fáradhatat­lan ember munkáját már több­ször elismerték, kitüntetései kö­zül a Széchenyi-plakett sem hi­ányzik. Most — az elmúlt hét vé­gén — a Természetjárás Fejleszté­séért” kitüntetés bronz fokozatát kapta a természetjárók napja al­kalmából Dobogókőn sorra ke­rült országos ünnepségen. Kisköre Újból működik a zsilip Az amerikai nagykövet és Boston küldöttei Feldebrőn (Folytatás az T oldalról) Ugyanezt hangsúlyozta fel­szólalásában a bostoni küldött­ség vezetője is. A továbbiakban elmondta, igen lényegesnek tar­tották ezt a látogatást, példa erre, hogy a bizottsági tagok között van Beér János, a FIT-egyetem professzora, a kémiai égéstudo­mányok kutatásának specialistá­ja, valamint Fülöp Judit és Fráter Zsuzsa is, akik kezdeményezői voltak ennek az immár szorossá vált kapcsolatnak. Az ünnepi eseményen Kará­csonyi Imre költő mondta el „Legendák krizantémcsokrai” című művét. Ez abból az összeál­lításból való, amellyel a közel­múltban előadókörúton szere­pelt az USÁ-ban. Ezt követően Virágh István helyi szőlész-bo­rász négy fehér és egy vörös bort mutatott be a vendégeknek, s ter­mészetesen kóstolóra invitálta őket. A debrői nedűk — látható­an — nagyon ízlettek a nagykö­vetnek is. Ezt követően a díszvendégek a templom előtti főtérre mentek, hogy részesei lehessenek a színes kavalkádnak, a szinte hagyo­mányhű szüreti felvonulásnak. Eközben valamennyien hintóba is szálltak, seza rövid kocsikázás nagy tetszést aratott a jelenlévők körében. A felvonulók a csak­nem két óra alatt bejárták a kö­zség szinte valamennyi utcáját: elől ostorcsattogtató lovasok ha­ladtak, majd a fogatok következ­tek, ezalatt végig szólt a zene, amelyet csak a csőszök időnkénti puskadurrogtatása múlt fölül. Tetszetős programja volt mindez a napnak, nem véletlenülfényké­pezett sokat maga a nagykövet is: főként a régi mesterségeket fel­idéző, s a hagyományteremtés szándékával bemutatókon. A tájházban például a kosár, a bú­za- és a koszorúfonók, a seprű­készítők munkáját tanulmá­nyozta, de kijutott az elismerés­ből Bodnár György szőlősgaz­dának is, aki nemcsak bemutatta díjnyertes borait, de azt is, ho­gyan miként érleli azokat. Ezek egyikéből ajándékozott egy-egy palackkal a nagykövetnek és kí­séretének. S nemcsak ezzel kí­nálták meg őket: a frissen sütött lángost, cipót Kelemen néninél kóstolhatták meg, a fiatalok pe­dig gyermekjátékokkal kedves­kedtek nekik. Később az altemp­lomban Porovinszki Júlia, a Nemzeti Múzeum tudományos munkatársa, a helyi feltárások szakavatott tudora ismertette a látnivalókat, közöttük Aba Sá­muel sírjának történetét. Késő estig zajlottak az esemé­nyek, amelyeket hajnalig tartó bál zárt. (fazekas) Amerikai kézfogás — Feldebrőért (Fotó: Gál Gábor) Idősek világnapja Október 4-én, hétfőn — dél­után 4 órakor — Egerben ünnepi rendezvényre kerül sor az idősek világnapja alkalmából. Maga az országos rendezvény október 1-én Salgótarjánban zajlik. A megyeszékhelyen az Egri Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete, az egri önkormány­zat, valamint a Megyei Művelő­dési Központ emlékezik meg a jeles napról. A művelődési köz­pontban Katona Józsefné, Eger alpolgármestere mond köszön­tőt, az azt követő műsorban pe­dig fellépnek a 10. számú általá­nos iskola tanulói, a Forrás Gyermek Szabadidő-Központ Szederinda néptáncegyüttese, a Gárdonyi Géza Színház fiatal művészei, valamint az Egri Álla­mi Zeneiskola művésztanárai. Ma Ön nyerte az 5 ezerforintos élelmiszer-utalványt 690510810534 Minden érvényes betegbiztosítási igazolvánnyal rendelkező He­ves megyei lakos kártyaszáma szerepel a játékban. Ma az Ön azo­nosító száma (vonalkód alatt) került kisorsolásra. Gratulálunk! Már­is jöhet a kiadónkba a nyereményért. Címünk: Heves Megyei Hírlap Eger, Barkóczy u. 7. Telefon: 36/413-644, 36/410-880. Szerencsés olvasónk a megje­lenéstől számított 90 napig átve­heti nyereményét. Amennyiben a nyertesünk előfizetőnk is — vagy most, illetve a közeli hónapokban fizet elő lapunkra, mert játékunk várhatóan az év végéig tart —, az 5 ezer forint értékű utalványon kí­vül átveheti kiadónk tárgyjutalmát is. Ha előfizet, bizto­san nem kerüli el a szerencse! JÖJJÖN EL, MEGÉRI! ¥ BETEGBIZTOSÍTÁSI IGAZOLVÁNY A A K K C C I SUZUKI 1 l /--é//é--­1 / 0 0 MÁRKAKERESKEDÉS SZERVIZ AUTÓKOMPLEX KFT. EGER, TELEKESSY U. 2. TEL.: (36) 311-158 Emlékezés Albert Schweitzerre Minden év őszén visszatérő esemény Hatvanban az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőin­tézet igazgatóságának és tudo­mányos tanácsának ülése, ame­lyet ezúttal a baleseti sebészet té­makörében rendeznek meg ked­den. Apropó erre az a tény is, mi­szerint immár 25 éves a gyógyító intézmény baleseti sebészete. E terület legújabb eredményeit, gyógyító eljárásait tárják a ven­dégek elé a meghívott szakorvo­sok, közöttük természetesen a hatvani kórház sebészjelesei. A tudományos tanács gondol a névadóra is, akire dr. Oláh Vil­mos, a siófoki kórház főorvosa emlékezik. Határidőre befejeződött a kis­körei duzzasztómű hajózsilipjé­nek nagyjavítása. A munka júli­us 26-án kezdődött, s a hét végé­től ismét működik a zsilip, amelynek átvizsgálását és kar­bantartását a biztonság érdeké­ben hat évenként elvégzik a Kö- zép-Tiszavidéki Vízügyi Igazga­tóság szakemberei. Több, mint egy hóanpig tartó karbantartás során előbb víztele- níteték a 85 X 12 méter területű és 14 méter mély zsilipkamrát, majd eltávolították a leülepedett hordalékot. Ezután ellenőrizték a gépi berendezések működését, végezték el a javítást, továbbá szükség szerint kicserélték, kor­rózióvédő-bevonattal látták el a fémszerkezeti elemeket. Mint Tiszai József, a Kötivizig igazga­tója elmndta: az ünnepélyes zsi­lipelés után elindultak a hajók. I I ---- 1 I----!--­' Hotels "Hafe Idő van Hallgattam a rádiót szombaton. Szombaton a rádióban eg}' kellemes hang beszélt — nein mondani, magyar hangja: Kautzky Armand — és azt közölté, jön a téli időszámítás, nagyon jó lesz, réggel felkelünk, az óra cet, tudniillik csak hét lesz, mivel lusta módon este elfelejtettük átállítani a vekkert.--------A kellemes hangnak tökéletesen igaza volt: minden pon-~ t osan — na jó, negyed kilenckor — így történt. A kellemes TTang azonban pühliciszfikus vénával megáldott kellemes häng hogy több mint százötvenmillió kilowattot megtakarítunk így évente, egy órával többét áldozhatunk á pihenésre, s éz nagyon Ebben viszont nem volt igazá. Az óra átállítása összezavarja az embert. Vasárnap a pol­így van. Szerencsés figura az újságíró, a buszsofőr, meg a vécés- néniatüzesabonyiáthímasTTn, mert nekik akkor is be kell men­niük, el tudják foglalni magukat, api a legtöhhen ilyenkor nem _ találják fel magukat, szerencsés esetben páros hét van, s ez re- menyi üti arra, nogy cici után ki icnci menni a meccsre. oiineiC” ti)eg tudjuk, hogy ezt a napot a családnak kellene szentelni, azonban a gyakorlatban ettől meglehetősen ódzkodunk, nem biológiai órája jelezd de nem tud hová mennie hiszen a hivatal nyitjuk, vari tehát egy fölösleges óránk, ettől mogorvák ly- sziink, idegesen csapkodjuk az újságot, nincsen még műsor a tévében, a gyerek meg tudja Isten, hogy mi miatt, de nem élp- redt még fel, vele sem lehet játszani. Idegroncsok leszünk ettől, Egyétlen megoldás létezik: azonnal el kell utazni Kelet­vényes, s ahhoz képest Keleten egy órával többet mutat a karó- ra. Ebben aZ esetben hajnali háromkor repülőre kell szállni — annyi idő van, mint nálunk 24 órával ezelőtt. _______________ T együk fel j— és ez a valószínűbb —, hogy nem megyünk senova. sem oUKaresipe, semivairoDa (men on is kcicu az idő.) Akkor vélhetően kibírjuk ezt a napot is, aztán már fel sem tűnik, hogy tél van. Mondogassuk: százötvenmilliót meg­nyit kell fizetni ezután is... Kpvács Attila

Next

/
Thumbnails
Contents