Heves Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-25-26 / 224. szám
HÍRLAP, 1993. szeptember 25—26., szombat—vasárnap SPORT 15 FUTBALL FOCI — LABDARÚGÁS FUTBALL FOCI LABDARÚGÁS FUTBALL Szarvas-űzésben az FC Hatvan Szívesen elfelejtenénk — ha lehetne — a labdarúgó NB II. legutóbbi fordulóját, amikor mindkét csapatunk vereséggel hagyta el a pályát. Az FC Fiatvan pontvesztését feltételezte a papírforma a III. kerületben, arról viszont a csapat tehet, hogy játék közben alig volt esélye akár egy döntetlenre is. A vitatható eset miatt kiállított Nagy Igort pénz- büntetésre ítélte a fegyelmi bizottság, vagyis Tóth Dénes edző őrhelyére állíthatja a kapust, noha Sipeki nemcsak Óbudán, hanem a hétközi Magyar Kupa- mérkőzésen is jól helyettesített a háló előtt. Vasárnap a Szarvas látogat Hatvanba. Eddig mindig legyőztük őket— mondta tegnap Szénái László technikai vezető, remélhetőleg most is sikeresen vívjuk meg mérkőzésünket a szarvasiakkal— tette még hozzá. Az esélyek latolgatásánál figyelmet érdemlő, hogy a Szarvas jelenleg ötödik a táblázaton, vagyis pillanatnyilag előzi a Hatvant. Sajátos Szarvas-űzésre vállalkozik így ősz elején a kék-sárga legénység. Az biztos, hogy minden csapatrészükben többet kell nyújtaniuk a sikerért, mint egy hettel ezelőtt. Egerben ismét sikerült elvenni a szurkolók kedvét, hiszen a Nyíregyháza legyőzése után senki sem számított arra, hogy az újonc Balmazújváros a hevesi megye- székhelyen szerzi első győzelmét. Egri szempontból sajnálatos, hogy manapság ilyenek az erőviszonyok. Kiss Tibor edző jól hallotta a nézők kérését, hogy cseréljen, de azt ő tudja, hogy meglevő játékosai mire képesek. Még 1-0-ás vezetésük ellenére sem tudták kihasználni a piroskékek a hazai pálya előnyét. A REAC ellen úgy készült az ESE, hogy Huszár, Lengyel és Fe/iér továbbra is sérült. Lehnert ugyan elkezdte az edzéseket, de van pótolnivalója. Amit napok óta suttognak a városban, igaz. Béres annak ellenére, hogy nincs különösebb kifogása, visszamegy Recskre. A játékos munka mellett nem tudja vállalni az’NB Il-es felkészülést, indokolta távozását egy beszélgetésben. A keret ezzel tovább szűkült Egerben, de egy pontot azért megpályáznak Vojtekovszkiék Rákos- palotán. Megyei rangadóra kerül sor a Mátra-csoport hetedik fordulójában Tenken, ahol az Apc vendégszerepei. Mindkét együttes bizakodva készül az összecsapásra, a tenkiek azért, mert szeretnék folytatni szorgos pontgyűjtésüket, az apciak pedig a tavaszi vereségért is törleszteni akarnak. Nagy Lajos, a Tenk klubelnöke reméli, hogy a legjobb összeállításban léphetnek pályára, bár Nägy L. Bagón megsérült. A sportvezető úgy érzékelte, hogy legutóbb erővel jobban bírtak, ifiint a hazaiak, és megérdemeltéi a döntetlent idegenben. A csapat hangulata jó, hiszen Tenken az Apc újoncként a várakozástól is jobban helytálltak eddig. Országh Jánost, az Apci TE edzőjét gondterheltnek találtuk tegnap. — Kényszerűségből többször is változott a csapat összeállítása az utóbbi időben, így a Szécsény ellen csak a győzelem volt elfogadható részünkről. Vannak sérültjeink, a sárga lapok és Kovács L. legutóbbi kiállítása csak növelik nehézségeiket. Láttam a Ten- ket Bagón, ügyesen játszottak Sasváriék. Jó lenne revansot venni a tavaszi vereségért, jelen helyzetben azonban a döntetlennel is elégedett lennék — mondta a szakvezető. A Gyöngyösi SE bár nincs leszakadva a mezőnytől, nem a megszokott helyen áll a táblázaton. A Monor ellenében lesz lehetőségük a javításra Szerdahe- lyiéknek, de bizonyára alaposan meg kell majd küzdeniük a két pontért. A Monor hajtós csapat, idegenben azonban nem látszik félelmetesnek. Nem tartozik a jobbak közé eddig a Szolnoki MÁ V-MTE sem, a Füzesabony mostani vendéglátója. A hazaiak számára különösen fontos a mérkőzés, mert vereség esetén még lejjebb csúszhatnak. Az abonyiakat képesnek tartjuk arra, hogy legalább egy pontot szerezzenek, noha a szolnokiak bizonyára törleszteni akarnak majd a tavalyi két vereségért.-bt ß < but A megyei I. osztályú labdarú§ ó-bajnokság hetedik fordulójá- an olyan csapatok találkoznak Bélapátfalván, amelyek tavasz- szal lényegesen elterő szinten futballoztak. Az Építők az NB III-ból csúszott vissza, mostani vendége, a Pétervására pedig a megyei ÍL osztályból kapaszkodott feljebb,! Égy újoncnak számítanak. A Bélapátfalva úgy kezdte az őszi szezont, ahogy elvárható, az utóbbi két fordulóban azonban megtorpant. A Gyöngyöshalászon elszenvedett vereség magyarázatául Zay Oszkár edző a következőket mondta: -fifo Hárman hiányoztak a megszokott csapatból, aztán még két kiállítás is sújtott bennünket. A halásziak méltatlanul voltak addig az utolsó helyen, nagy valószínűséggel legalább a középmezőnyben végeznek majd. Két újonc Bélapátfalván A szakvezető úgy véli, hogy bár tiszteletet parancsolóak a pe- tervásáriak eredményei, az Építőktől csak a győzelem lehet elfogadható eredmény. Fenyves Péter, a péterkeiek játékos-edzője viszont döntetlent remél, nem „bánná”, ha a hatodik helynél is feljebb kerülnének a táblázaton. Mint elmondta, ki- sebb-nagyobb sérülések jelentenek gondot néhány játékosuknál, de bízik abban, hogy a legjobb összetételben lephetnek majd pályára, és akkor feltétlen jó mérkőzést láthatnak a nézők. A találkozó érdekessége, hogy a vendégeknél játszik majd Pádár, aki tavaly még a cementgyáriakat erősítette. A forduló többi mérkőzése is tartogat érdekességet. A listavezető Recsk Novajon szeretné gyarapítani pontjai számát. Nem kizárt, hogy a vendégeknél pályára lép Béres, miután visszament Egerből korábbi sikerei színhelyere, ahol a megyei gólkirályságig vitte. A Selyp-Felsőtár- kány mérkőzés is nagy érdeklődésre tart számot. A tárkányiak bíznak Fodor felépülésében, a selypiek viszont céljaik érdekében lobi' hazai pontvesztést nem ‘ nagyon engedhetnek meg maguknak. Szomszédok találkoznak Besenyőtelken, ahová a Poroszlólátogat A táblázat alsó régióiban is lesznek fontos összecsapások. * * * Tippjeink: Bélapátfalva—Pé- tervasára 1, Sírok — Nagyréde X, Selyp — Felsőtárkány 1, Besenyőtelek — Poroszló 1, Novaj — Recsk X, Tamalelesz — Gyöngyöshalász 1, Kompolt — Heves X, Domoszló — Tamaörs 1. •m Pályáról jt------------------------------------------------------------------------Tegnap játszották az NB I.-ben: Vasas—BVSC 5-1 (4-1) Vác—Csepel 3-1 (1-1) Labdarúgó NB /., szombat: Siófok — Ferencváros, 18.30, Sopron — Haladás, 16, Pécs — Újpesti TE, 16, Békéscsaba — Rába ÉTO, 16, Kispest-H. -ft- Videoton, 11, MTK — Debrecen, 16. Labdarúgó NB II., Keleti-csoport, szombat (16): Tiszakécske — Hajdúnánás, Nyíregyháza — Gödöllő. Vasárnap (15): Tiszavasvári — Kaba, Szeged — Kiskőrös, Balmazújváros — Diósgyőr, Kazincbarcika — III. kér. IVE, REAC — Eger SE, Vida- pályára (Ádám, Csorba), FC Hatvan — Szarvas, Arany (Nagy II. J., Hidasi). Labdarúgó NB III., Mátra-csoport, szombat (14): SBTC — Pásztó, Jászberény — Balassagyarmat, Szécsény — Szolnoki Cukor. Vasárnap (14): Gyöngyösi SE — Monor, Karcag — Dunakeszi, Szolnoki MÁ V-MTE — Füzesabony, Tenk — Apc, Kartal — Bag. Megyei I. osztály, szombat (15): Bélapátfalva — Pétervására, Márta (Várallyay, Szabó S.), Sírok — Nagyréde, Lánczos (Sipeki, Kovács L.), Selyp — Felsőtárkány, Pest m-i jv., Besenyőtelek — Poroszló, Borsod m-i jv., Novaj — Recsk, Kalicz (Nagy S., Ducsai). Vasárnap, (15):Tamalelesz — Gyöngyöshalász, Molnár L. (Kovács L., Lánczos), Kompolt — Heves, Nógrád m-i jv., Domoszló — Tamaörs, Szolnok m-i jv. NB II.-es utánpótlás-mérkőzések, szombat: FC Hatvan — Gödöllő, 10 és 12 óra. Szombat Autózás: ügyességi verseny Eger, Töviskes-völgy, 10. Asztalitenisz: Egri Áfész I. — KSI, NB I./B-s női mérkőzés, Kistályai út, 11. Egri Áfész II. — Jászkun NÉFAG, NB II.-es női mérkőzés, Kistályai út, 11. Biliárd: Sopiane Pool-kupa, Gyöngyös, 10. Birkózás: Egri Vasas — Szigethalom, OB II.-es csapatmérkőzés, Eger, 9-es iskola, 11. Kézilabda: Egút Rt.-Sirok — Tököl, NB I./B-s női mérkőzés, Sírok, 11. Csépány és Társai KK — Balmazújvaros, NB II.-es férfimérkőzés, Gyöngyös, 11. Megyei bajnokság, férfiak: Dor- mánd — Pásztó, 16, Heves — Egri Forgácsoló, 16.30. Kosárlabda: TANÉP MAFC, NB II.-es mérkőzés, Eger, körcsarnok, 16.30. Teke: Frigória Eger — Mezőtúr, NB II.-es mérkőzés, 10. Természetjárás: a Gyöngyösi Energia SC túrája. Indulás: buszpályaudvar, 6.20. Szabadidősport: városi futóSportműsor verseny, Füzesabony, nevezés: 8. Kerékpártúra, Gyöngyös, Főtér, 8. Hungária szenior úszónap, Eger, strandfürdő 9. Labdarúgás, megyei II. osztály (15): Makiár — Erdőtelek, Apella — Szűcsi. Heves-Füzes- abony körzet, (15): Kömlő — Kisköre, Tiszanána — Sarud, Pély — Hevesvezekény, Szihalom — Bo- conád. Eger körzet I. osztály: Egercsehi — Szilvásvárad, 15. II. osztály (15): Bükkszék — Andornak tálya II., Hevesaranyos — Márkáz. Vasárnap Kézilabda: Füzesabony — Fehérgyarmat, NB II.-es ferfimér- kőzes, 11. Megyei bajnokság, férfiak: Gyöngyössolymos — Verpelét, 14. Hatvan — Egri DSÉ, 12. Nők: Sírok II. — Hatvan, 10. Teke: Bélapátfalva — Gyula, NB II.-es mérkőzés, 10. Természetjárás: a Gyöngyösi Energia SC túrája. Indulás: Mátraszentimre, buszmegálló, 9.20. A Bükki VM túrája. Indulás: Eger, buszpályaudvar, 6.50. Szabadidősport: Eger — Gyöngyös váltófutás. Rajt: Hatvani kapu tér 9. Labdarúgás: megyei II. osztály (15): Istenmezeje — Gyöngyösi Energia, Atkár — Mátra- derecske, Párád — Gyöngyöspata, Tárnáméra — Hatvani Lokomotív, Petőfibánya — Átány, Gyöngyösoroszi — Boldog. Gyöngyös körzet (15): Kara- csond—Vámosgyörk, Ábasár— Gyöngyöstaiján, Gyöngyössolymos — Heréd, Ecséd — Visznek, Detk — Adács, Rózsaszentmár- ton szabadnapos. Eger körzeti I. osztály (15): Andomaktálya — Vécs, Égerbakta — Noszvaj, Egerszólát — Kerecsend, Kisna- ná — Egerbocs, Balaton szabadnapos. II. osztály (15): Demjén — Verpelét, Dohánygyár Eger — Pétervására II., Felsőtárkány II. — Nagyvisnyó, Mátraballa — Szajla, Váraszó — Mikófalva, Egerszalók szabadnapos. Fésűs Erzsébet: „Nem égettem fel a hidat” Mit szépítsük, a szurkolók kifütyülték a bemutatáskor Fésűs Erzsébetet, azt a játékost, akire pár hónappal korábban még „császárnőként'' néztek fel, s aki nélkül hét éven át elképzelhetetlen volt az Eger SE röplabdacsapatának összeállítása. Csakhogy Fésűs Zsóka a nyáron elhagyta a szeretett várost, az imádott közönséget, a játékostársakat, és a fővárosba költözött. Már mint a Tungsram centere érkezett a válogatottal az elmúlt heti Mozaik-kupára, s az még csak hagyján, hogy az elején nem szimpatizált vele a törzsmag, ám a meccseken szinte nem volt olyan megmozdulása a játékosnak, amit ne kísért volna cinikus megjegyzés a lelátóról. Egy tipikus Fésűs Zsóka- mozdulat — még egri színekben (Fotó: Szántó György) ■ * • 3 Pedig valljuk be őszintén, a történtek ellenére mást érdemelt volna Fésűs Zsóka. Még akkor is, ha a legtöbben úgy vélekednek: hűtlen lett az ESE-hez. — Ha mindenki végiggondolná az egészet — kezdte a beszélgetést a döntő után Fésűs —, még csak a hűtlenség gondolatának szikrája sem merülne fel senkiben sem. Nagyon gyorsan kitörölték az emlékezetükből a szurkolók, hogy én négy hónapos terhesen játszottam a csapatért, nem sokkal a szülés után újra beálltam a sorba. Szeretném, ha megértenék, hogy nem vagyok hűtlen, csak egyszerűen megváltozott körülöttem a világ. — Mire gondolsz? — Nézd, egyedül élek, egyedül nevelem a gyermekemet, és Budapesten több lehetőséget láttam arra, hogy megéljek. — Azt azért nem mondhatod, hogy Egerben koldusbotra jutnak a röplabdások, hogy ne tudnának egy normális életvitelt kialakítani. Már az sem titok, hogy önálló lakásod lehetett volna a szakosztály segítségével. Mi az a plusz, ami elcsábított a fővárosba? — Azt hiszem, fölösleges arról beszélni, hogy mennyi is az a „jó” pénz Egerben. Talán mindannyiunk nevében mondhatom, hogy sohasem voltunk túlfizetve. Azt viszont elárulhatom, hogy kétszer annyi fizetést kapok a Tungsramtól, mint amennyit Egerben felajánlottak. De nem csak a pénzen múlt. Egy dologban nem tudtunk megegyezni Pista bácsival (Kosziba István edző — a szerk.), s ő úgy érezte, hogy így nem tud velem együtt dolgozni. Ez adta meg a végső lökést. — Miért volt számodra olyan fontos, hogy felrúgva mindent, indulj azon a strandröplabdaversenyen, amely végtére is az ütközési pontot jelentette közied és a szakvezető között. A hollandiai seregszemle pontosan akkor kezdődött, amikor az ESE-nek az alapozás. — Hidd el, még a kevesebb fizetésbe is belementem volna, ha elengednek a világjátékokra. Hogy miért akartam ott lenni mindenáron azon a versenyen? Még nem érzem ugyan, hogy öregszem, de tudom, hogy huszonhat éves vagyok. A teremben három-négy évem van, és utána vége. Hacsak nincs a strandröplabda, ahol a rutinos, tapasztalt játékosoké a terep. Mi ott Bóta Enikővel meg akartuk mutatni, hogy létezünk, van Magyarország, és ebben a kis országban játsszák a strandröpit. Úgy éreztük, sikeres próbálkozás volt, három győztes és két vesztes meccsel. — Nem lehetett volna valamiféle kompromisszumos megoldást találni? — A szakosztályvezetés ragaszkodott ahhoz, hogy azon a héten ott legyek, Pista bá’ is megmakacsolta magát, én viszont nem hagyhattam ki a világjátékokat. Életemben még nem vettem részt nagy versenyen, ez volt az első, s hogy őszinte legyek, nem bántam meg, hogy ott voltam. — Az érzelmeid, a női mivoltod mennyire befolyásolt abban, hogy váltásra szántad el magad? — Abszolút nem. Ha engem az érzelmeim ennyire irányítanának, akkor például lehet, hogy annak idején a férjemmel ott maradok Szolnokon. Ez nem motivált. Egy jó csapathoz, egy jó edzőhöz mentem, szeretnek, mindenem megvan az új helyemen. — Nem szívesen lettem volna a bőrödben ezen a tornán... — Elmondhatatlan csalódás ért. Nagyon nagy örömmel jöttem vissza, noha a pesti lányok kérdezték, hogy nem félek a közönségtől? Miért félnék, bizonygattam, hiszen Egerben engem szeretnek, nem bántanak. Mintha mérges nyílvesszőket lőttek volna ki rám, amikor miattam nem szurkoltak a magyar válogatottnak. És az bánt a leginkább, ahogy hallottam, pont azok az emberek fordultak ellenem, akikkel együtt kezdtük hét évvel ezelőtt. En mint játékos, ők mint szurkolók. Való igaz, én itt lettem játékos, s ehhez kellett az edző, a közönség, de úgy érzem, én kellettem igazán. — Hogy érzed, végleg lezárult az egri korszak? — Nem. Békés körülmények között váltunk el, s ahogy Pista bácsi is nyilatkozta az újságban, mi nem vagdostunk tányérokat egymás fejehez. Azzal, hogy a fővárosba költöztem, még nem lettem pesti lány. A Tungsram- ban játszom, a Tungsram a csapatom, de én igazából mindig is vidéken éreztem jól magam. Szóval nem égettem fel magam mögött a hidat, bár most nagyot csalódtam, hogy kifütyültek. De ezen is túltettem magam a második napon, és az jelentett vigaszt, hogy a lányok, az edző, a vezetők, a volt szomszédaim mindmind meleg szívvel fogadtak. Budai Ferenc Pekingben csalódottan fogadták a hírt Az ezredfordulón: Sydney Monte-Carlóban a csütörtök esti NOB-szavazás lezárt egy többesztendős versenyfutást: eldőlt, hogy az ausztrál metropolis, Sydney rendezheti meg az ezredfordulós nyári ötkarikás játékokat. A győztest kivéve a másik négy pályázó város — Berlin, Isztambul, Manchester és Peking — lakói érthetően csalódottan fogadták a vereséget, bár a NOB-tagok döntése nem mindenhol váltotta ki ugyanazt a hatást, a hangulati skála a közömbösségtől a legmélyebb letargiáig terjed. Az időeltolódás miatt már jócskán benne jártak a hajnalban Sydney lakói, amikor az ausztráloknak kedvező szavazási végeredményt Juan Antonio Samaranch NOB-elnök bejelentette. Leírhatatlan örömhullám höm- pölygött végig Új-Dél-Wales három és fél milliós fővárosán, de szerte a „Zöld kontinensen” lelkesedéssel fogadták a monte- carlói döntést, ami azt is jelenti, hogy az 1956-os melbourne-i olimpia után 44 esztendővel ismét egy ausztrál város lehet ötkarikás nyári játékok otthona. Sydney előtt Brisbane és — újból — Melbourne is próbálkozott házigazdává válni, am sikertelenül, az előbbi jelentkezésekor Barcelona lett a befutó az 1992- es játékokra, utóbbi pedig a végül is Atlanta által megnyert 1996-os olimpiára pályázott hiába. Sydney győzelmének kihirdetésekor becslések szerint százezer torokból szakadt fel az üdvrivalgás a kikötő közelében található sétányon, a Circular Quay- en, a városnak ama óceánközeli részében, ahová 205 évvel ezelőtt az első telepesek érkeztek Európából. A szabad ég alatt tartózkodók, akiket a tíz fok körüli „meleg” sem riasztott vissza, gigantikus méretű tévés képernyőről értesülhettek a jó hírről. „Sydney, Sydney!” kantálta a roppant méretű kórus, miközben lézerrel a világhírű operaházra vetítették az olimpiát szimbolizáló öt szíhes karikát, s az égre írva a valósággá lett álmot: „Olimpia 2000” — Sydneyben. * * * Peking lakossága csendesen és fegyelmezetten vette tudomásul a csütörtökről péntekre virradó éjszakán, hogy annyi előkészület és megelőlegezett diadaljelentés után mégsem városuk kapta meg a 2000. évi olimpia rendezésének jogát. A „győzelem” ünneplésére előkészített petárdák egy részét azért elsütötte, majd lefeküdt aludni. Elvégre a kínai fővárosban már hajnali három körül járt, mire a döntés megszületett. A hatóságok alaposan felkészültek minden eshetőségre: a döntés utáni percekben megteltek rendőrökkel a pekingi utcák. Pár perccel a döntés kihirdetése után beolvasták a központi televízióban a Zsenmin Zsipao teljes vezércikkét, mely nagyjából ugyanazokat a gondolatokat tartalmazta, mint Li Tie-jing beszéde. A központi pártlap megemlítette, hogy Peking esetleg később újra pályázik. Forma-1 Negyedszer is a „professzor”? A Forma- 1-es autós gyorsasági világbajnokság 13. futama, az olasz Grand Prix után az összesített pontversenyben a francia A lain Prost (Williams-Renault) 23 pontos előnnyel vezet csapattársa, az utolsó három futamon nyertes brit Damon Hill előtt. A vasárnapi estorili Portugál Nagy- dijat is beleértve már csak három verseny van hátra az idei küzdelemsorozatból, így maximálisan még harminc pontot lehet gyűjteni. Ez pedig azt jelenti, hogy a világbajnoki cím elnyerésére már csak három pilótának, Prostnak, Hűlnek és a 28 pontos hátrányban lévő brazil Ayrton Sennának (McLaren-Ford) van esélye. A franciák „Professzora”, Prost már két hete Monzában feltehette volna a koronát idei teljesítményére, de öt körrel a le- intés előtt kocsija csődött mondott. Most újabb lehetőséghez jut, hiszen ha nyer, akkor előnye behozhatatlanná válik. De akkor is örülhet immár negyedik világ- bajnoki címének, amennyiben tekintélyes előnyéből legalább húsz pontot meg tud tartani, hiszen a több győzelem számít holtverseny esetén. Nem véletlen, hogy sokan mondogatják: ezt a világbajnokságot mar csak Prost veszítheti el... A vb-pontverseny élcsoportja: 1. Alain Prost 81 pont 2. Damon Hill 58 3. Ayrton Senna 53. A 71 körös világbajnoki futam vasárnap 14 órakor kezdődik.