Heves Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-02 / 204. szám

8. HÍRLAP, 1993. szeptember 2., csütörtök Üzen a szerkesztő M. A. (Szentes) Többek között ezt írja: „Né­hány napos egri nyaralásom so­rán rögtön felfigyeltem a barokk fesztivál programjaira, így a Lí­ceum zenetermébe mentem el, hogy meghallgassam Héléne De- lage előadását, a hozzá kapcso­lódó kis koncertet... TávoUálijon tőlem az általánosítás, hiszen fo­galmam sincs, hogy a fesztivál többi rendezvénye miijen volt, sajnos, ez az előadás erősen szín­vonal alattinak mondható. Cse­kély túlzás, de az egyébként ro­konszenves tanárnő a francia ba­rokkról nyolcvan százalékban olyan információkat közölt, amelyeket ma Magyarországon nemcsak egy zenetanár, hanem egy zeneművészeti szakközépis­kolai tanuló is nagyjából tud. A zenei illusztrációk többsége egy magnetofonról szólt volna, ha a rofesszornő megtalálta volna a azettán az odavágó anyagot... A fordítónak — elképesztő bak­lövésein túl — fogalma nem volt például a zenei szakkifejezések francia megfelelőiről... Másnap, július 22-én biza­kodva elmentem a Megyei Mű­velődési Központba, hogy meg­hallgassam a bogácsi zenei tábor kórusának a hangversenyét. Ki­derült, hogy énekkar helyett fia­tal énekesnők fognak fellépni, akikről a nevükön kívül semmit nem tudtunk meg; szakiskolások vagy akadémistak? Nem derült ki, mint ahogy az sem, hogy a 32 percig tartó minikoncert hogyan sorolható be a barokk fesztivál koncepciójába, ugyanis az éne­kespalánták egyetlen barokk dalt vagy áriát sem szólaltattak meg... Igaz, a fesztivál nagyon kis szeletét ismerhettem meg, s le­het, hogy a rendezvények nem is voltak ráfizetésesek, ugyanis a kurta hangversenyre a belépődíj csekély 150 Ft volt.” Kedves Tanár Úr, észrevétele­it azért közöljük — erősen lerövi­dített formában — a Hírlap olva­sóközönségével is, hogy a rende­zők okuljanak mindabból, ami a rodukciók után részünkről is ritika tárgyát képezi... Az összegzés a barokk feszti­vál idei eseményeiről még nem jelent meg a Hírlapban, az ese­ményeket — ha késve is — nyo­mon követjük. Mindkét kifogá­solt produkcióval kapcsolatban igazat kell adnunk Önnek. Hélé­ne Delage — előadása során — annyira elvesztette nyugalmát és lélekjelenlétét, hogy bakit bakira halmozott, kapkodott a szöveg­ben is: ez a hatás a fordítón is ér­ződött, akinek azonban szakmai tájékozatlansága meglepően esetlen szóképekhez vezetett. Nemcsak a zenei szakkifejezések „nyers fordítása” maradt követ­hetetlen, de fellélegezni sem mertünk akkor, amikor színház­ról szólt az előadó, és a színpadi hős megjelenéséről beszélt, a fordító „belépő” helyett „belé- ést” szövegezett, mintha egy angszeres szólista (vagy akárki) belépett volna — a kotta szerint. Azt azért nem állítanánk, hogy a clermont-ferrandiak „leszere­peltek volna”, mert két hangver­senyükön igencsak elemükben lenni látszottak, a nemzetközi közönség nagy elismeréssel fo­gadta őket. Mas kérdés, hogy egy laikus közönség előtt milyen ze­netörténeti anyagot hogyan és milyen mélységben kell tárgyalni... Ez nem lehetett hosszas meg­fontolás tárgya, amikor a magyar közönség a gall zenei előidokről vajmi keveset hallott. A bogácsi énekespalánták? Hogy a szórólapokkal hányszor fogtak mellé a rendezők, az az egyik ügy. A másik azonban va­lóban szégyellnivaló: az ti., hogy az Operanáz két kiválósága ve­zet egy nyári zenei tábort; tud­ták, hogy mire hívták me£ őket, a felkérést teljes komolysággal el­fogadták, és akkor ezzel a feszti­vált és a rendezőket is lekezelő „produkcióval” álltak elő. Mint­ha valahonnan késve érkeztek volna, és a busz menetrendje szabta volna meg a fellépési idő­tartamot. A zenei anyagról nem is be­szélve! Intelem a rendezőknek: a szerződésben mindent rögzíteni kell, sőt: nem szabad ilyesmiért 150 Ft belépti dijat fizettetni, ha már kiderült, milyen silány és oda nem illő programot akaszta­nak a hiszékeny és hűséges kö­zönség nyakába. Pedig az idén a hallgatóság igazán jól vette a lapot. Még a rosszakat is... Egy el nem hangzott felszólalás A KDNP Keszthelyen meg­tartott nagygyűlésén kívántam felszólalni, azonban nem kerül­hetett sor mondandóm előadá­sára, amit most pótolok. A KDNP miskolci választmá­nyi ülésén a miniszter azt mondta beszédében: „Sokakat, akiket a rendszerváltás nyerteseinek sze­retnénk látni, például a gyer­meknevelő családokat, vagy a munkában megfáradt, anyagilag kifosztott időseket, inkább a rendszerváltás vesztesei közé kell sorolnunk.” Ez az elnöki megállapítás in­dított arra, hogy szóvá tegyem nyugdíjastársaim előtt, és egy­ben kérjem a miniszter urat: a múlt évben megígért és megvaló­sult nyugdíjkorrekció folytatód­jék ebben az évben és még a jövő esztendőben is, hogy a korábban nyugdíjazottak elértéktelenedett pénzét pótolják. Az 1988. de­cember 31-i időpont helyett 1989. december 31-ig terjedjen ki a korrekciós rendezés. A nyugdijak értékvesztése nem csupán az infláció miatt kö­vetkezett be, hanem azért is, mert 14 éven át, egészen a Né­meth AííT/cm-kormányig, évi 2 százalékkal emelték a nyugdija­kat. Az Antall-kormány elég tisz­tességes nyugdíjemeléseket haj­tott végre, de az újabb rendezés­nek ebben az évben is folytatód­nia kell, ha nem is a múlt évi visz- szamenőleges hatállyal, de leg­alább szeptember 1-jétől. Ami pedig a családi pótlékot illeti: mint nyolcgyermekes csa­ládapa, emlékszem még, hogy hosszú időn keresztül kettő gyer­mek után 75 forintot folyósítot­tak. A mostani családi pótlék rendszere sokkal kedvezőbb a korábbiaknál, hiszen évente két alkalommal felülvizsgálták és emelték az összeget. Végül egy személyes élmé­nyemről szeretnék beszámolni. A legelső KDNP-s budapesti vi­taesten és szabadfórumon tör­tént, hogy a miniszter úr — elő­adását követően — válaszolt a kérdésekre. A felszólalók közül csak az én felvetéseimre nem jött felelet, mert a miniszternek el kellett sietnie. Utánamentem, és át akartam adni írásomat, ami­kor Surján úr visszafordult, mondván: a nyugdíjasnak nem válaszoltam. Visszament az el­nöki emelvényre, és 10 percben válaszolt felszólalásomra. Azt hiszem, mindenkit meglepett ez a nem mindennapos esemény, nekem pedig nagyon jólesett. A szememben nagyot nőtt a KDNP elnöke, a miniszter, de még in­kább a keresztény ember. Tófalusi Emil Eger Testünk-lelkünk harmóniája „Beszédes” szerveink Az ember igazi beszélőszerve természetesen a szája, de ez oly­kor hallgatásra kényszerül. Képzeljünk el például egy fia­talembert, akinek — családja kü­lönleges igényei miatt — sok munkát kell vállalnia, és aki emi­att túlhajszoltnak érzi magát... Könnyítene a szívén, ha ezt el­mondhatná, de nem beszél, mert felesége megsértődne. így hát csendben és észrevétlenül magas vérnyomása alakul ki (közben dohányzik is), végül infarktust kap. Akkor legalább pihenhet egy ideig... Az idősödő hölgy infarktusát viszont az előzte meg, hogy na­gyon „a szívére vette” a velük la­kó veje folytonos sértéseit. Ó sem beszélt — „ne szólj szám, nem fáj fejem” alapon. A kórhá­zi ágyon arról ábrándozik, hogy a veje most végre talán magába száll. A középkorú hivatalnoknak is lenne szava a főnökéhez, de nem meri hangosan elmondani. Kol­légáival nem akarja megosztani a véleményét, feleségét nem ér­dekli a dolog, így végül csak ön­magát „emészti”, míg nyombél- fekéllyel kórházba kerül. Az indulatok kiadhatók bizo­nyos fokig, ha az ember kikiabál­ja magát, vagy legalább egy kívülállóval megosztja a baját. Ha valaki erre — külső körülmé­nyek vagy belső tulajdonságai miatt — nem képes, és feldolgo­zás nélkül csak gyűjti magában elintézetlen feszültségeit, akkor ez előbb-utóbb megzavarja a szervezete működését, és — egyéb tényezőkkel karöltve — nemritkán pszichoszomatikus betegség alakulhat ki... Ilyenkor a megbetegedett szerv szinte beszél a néma száj helyett. Elmondja például, hogy „valami nyomja a szívemet”, hogy „fáj a szívem valaki után”, hogy történt olyasmi, amit „nem tudok le­nyelni”, vagy bizonyos dolgot „nem vesz be a gyomrom”, „nem tudom megemészteni”. Aztán: „sok teher nyomja a vállam”, a körülmények „megingatták az egyensúlyomat”, ebben a kör­nyezetben „nem kapok levegőt”, és így tovább... Gyakran valóban ezek a szemléletes szólások fejezik ki azt a lelki tartalmat, ami a testi betegség „álarca” mögött rejtő­zik. A lelki fájdalom, ha másfelé nem talál kiutat, a testbe költö­zik, ott mutatja meg magát jelké­pes formában. Elődeink évszázadokon át ta­pasztalhatták ezeket az össze­függéseket a lelki problémák és a testi tünetek között, így kapcsol­ta végül egybe ezeket a nemze­dékeken át csiszolódó nyelvi for­ma. A testi panaszok jelentkezési helye, időpontja is árulkodó le­het. Egy fiatalasszonynak min­dig a munkába menet és a mun­kahelyén fájt a feje, otthon soha. Egy másik fiatal nő akkor lett rosszul, ha ki kellett volna lépnie a házból, így folytonosan a férjé­vel kísértette magát. Egy harma­dik asszonynak mindig este, le­fekvés idején támadtak erős al- hasi fájdalmai, így a házaséletet — nagy megkönnyebbülésére — elkerülhette. Egy fiatal lánynak, aki — a nemi élet megkezdésé­nek dilemmáján keresztül — sa­ját nőisége vállalásának konflik­tusát élte meg, néhány hónapra kimaradt a menzesze. Egy fiú­nak, akinek férfiassága vállalásá­val voltak titkolt félelmei, poten­ciazavara miatt jó ideig nem sike­rült a szexuális kapcsolat. Egy középkorú férfit éppen a válópe­res ügyvédhez menet kapta el a szívroham, pedig úgy gondolta, hogy túltette már magát az ügy­ön. Egy másik férfi, amikor a kis­baba érkezése miatt nem halaszt- hatta tovább a házasodási dön­tést, gyomorfekélyt kapott. Az asztmás nő fulladásos rohamai gyakran akkor törtek ki, amikor családi konfliktus kapcsán nem tudta elmondani a sérelmeit. A váratlanul nyugdíjba került, idő­södő férfi — aki szinte elvesztette a lába alól a talajt — szédülései miatt kereste fel orvosát. Azokban a betegségekben, amelyekben lelki tényezőknek is szerepük van — és az ilyen beteg­ségek száma egyáltalán nem ke­vés —, a tünetek hogyanjának fi­gyelmes elemzése a miértté is megadhatja a választ. Dr. Ignácz Piroska Virágok márpedig vannak... Tisztelt Szerkesztőség! Szomorúan olvastam az augusztus 25-i Hírlap Szilvás­várad! szomorúságok című cikkének befejező sorait. Nem tudom, milyen szán­dékkal írta az írás szerzője, hogy nem látott virágot a kis­vasút állomásánál sem, ami­kor — közvetlenül a bejárat­nál — két beton virágtartó is található, s ezek tele vannak nyíló virágokkal... Az iroda bejárata előtt ott­honról hozott szegfű, petúnia és dália nyílik, valamint ott ta­lálható néhány tő rózsa is, s ezeket az ott dolgozók rend­szeresen öntözik, ápolják. Igaz, nem úgy néz ki ez a te­rület, mint egy kertészet, de hát a mostoha időjárás — saj­nos — itt is meglátszik. Minderre egyébiránt úgy fordítunk figyelmet, hogy au­gusztus végéig mintegy 175 ezer utas szállítását oldottuk meg — mindössze 11 dolgo­zóval... Tisztelettel: Szabó Imre vasútüzem-vezető f/" •• •• • •• i Köszönjük... Köszönetem és elismerésem fejezem ki a feldebrői polgármester­nek és az önkormányzati képviselőknek, valamint a hivatal többi dol­gozójának az okos, ésszerű intézkedésért. Gázprogramjuk kivitelezé­se során gondoskodtak azokról a polgárokról is, akiknek most nem állt módjukban bevezetni a gázt. Ügy segítettek rajtuk, hogy a veze­ték csatlakozó „csonkját” minden ház elé lerakatták. Ezzel nem kis mértékben könnyítettek az ott élők helyzetén, hiszen egy majdani be­kötéshez nem kell külön földmunkát végezni. Intézkedésükkel való­ban a helybeliek érdekeit szolgálták. Vass Imréné Feldebrő A minap az egri helyi járatú autóbuszon utaztam, az Agria Bútor­gyár és a Csebokszári-lakótelep között közlekedő 5-ös járaton. A végállomáson szálltam le, és a kézitáskámat a buszon felejtettem. Visz- szasiettem, de a gépkocsi közben a mezőgépi telephelyre távozott. A személyes dolgaim már az irodában hevertek, és Oláh György fődisz­pécser azon gondolkodott, hogy miképpen juttassa el hozzám. Ez­úton mondok köszönetét a Volán gépkocsivezetőjének, Kecsmér Bé­lának becsületességéért, emberségéért. Szegedi Barna Eger * * * A budapesti Vári Bálintné Füzesabonyban a vonaton hagyta reti- küljét, benne összes iratát, pénzét, egyéb személyes holmiját. Nem hitt benne, hogy lesz olyan jótét lélek, aki leadja táskáját az állomás­főnökségen. Nem csoda, ha örömmel töltötte el a jó hír: egy utas megtalálta és hiánytalanul átadta a táskát az állomáson. Köszönet mindezért a kerecsendi Nagy Gyulának, aki emberségből jelesre vizsgázott. Levél a tanító nénitől Bátorítást kaptak a szülők és Kislányom az egri 10-es szá­mú iskola első osztályosa. Au­gusztus végén vaskos borítékot hozott a postás a lányom nevére, a feladó pedig Orbán Gáborné tanítónő volt. A kis csomagban két, bensőséges hangú levél volt, valamint — micsoda figyelmes­ség! — az első osztályosoknak ja­vasolt tanszeijegyzék. Az egyik levelet a lányom kapta, névre szóló megszólítás­sal. Bátorító, szeretetteljes sza­vak kíséretében invitálja a kisis­kolást abba az új birodalomba — az iskolába, ahol az írás, az olva­sás, a számolás mellett játszani is fognak —, ahol a kis elsőstől is ta­nulni szeretnének. A gyermekem szívébe találtak a sorok, hiszen nem zsáknak te­kintik csupán, amit meg kell töl­teni. Ő is adhat, tőle is gazdagod­hatnak a többiek... A másik levélnek a szülők a címzettjei: közvetlen, kedves so­rokat tartalmaz, benne a legfon­tosabb tudnivalókkal. Mindezt a gyerekek olyan érzékletesen fogalmazva, hogy a szülő ne érezze magát ki­szolgáltatottnak. Aki ismeri — mert átélte már — azt a szorongást, félelmet és várakozással teli izgalmat, amely egy elsős gyerek és szülei lelké­ben kavarog, az megérti, hogy jólestek e sorok, és nem szégyel­lem: meg is hatottak. Nyugodtan engedem a gyer­mekemet ilyen pedagógus „szár­nyai alá”, mert szívügyének te­kinti a gyermeklelkek nevelését. S kell-e több egy szülőnek? Köszönjük Orbánná Kati né­ninek, hogy átsegít bennünket a kezdés nehézségein, velünk érez e szívdobogásos pillanatban. Kívánjuk, hogy jó egészség­ben, sok szeretetet kapva és adva teljenek napjai, tanítványai és családja körében. Révészné Bőgős Zsuzsanna és elsős gyermeke Eger Csoda őszelőn Tiszafüreden, a fazekasmúze­umhoz vezető út mellett — az egyik, út menti telken — virág­zott az orgona augusztus utolsó napjaiban. Illata csodálatos, a ta­vaszra emlékeztető. Az év ezen időszakában igazi ritkaságnak számít az ilyesmi. Levél nincs a bokron, csak virágok. Talán a rendkívüli szárazság miatt az idő előtti pihenőre kényszerült bo­kor ezekkel a csodálatos virá­gokkal akarta meghálálni a ke­véske éltető esőt. A természet ezzel is tanújelét adta annak, hogy élni kell, még akkor is, ha másra nem futotta az orgonabokor erejéből, „csupán” virágokra... Szabó Vilmos Aldebrő MEGVÉTELRE KERESÜNK UB 1252-es, illetve 1233-as típusú kctréaépeket, köteles, illetve hidraulikus kivitelben, továbbá l,6x7,7-es, Binder típusú vibrátort, valamint 500, 650 és 800 mm-es szállitószalaa-aumlhevedereket, három vászonréteggel, 3/2-es kivitelben. Várjuk ajánlataikat! MÉHE S Kft. Budapest XI., Budafoki ut 93/C Fax: 267-1205 Telefon: 267-1204, 267-1206, 185-6423

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents