Heves Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-24 / 223. szám
HÍRLAP, 1993. szeptember 24., péntek SPORT 15. Csáktornyára utaznak Az asztalitenisz ETTU-kupa második fordulójában a horvátországi Csáktornyán, az STK Sloboda Cakovec ellenében lép asztalhoz a HMÖ SE férficsapata. Az egriek vendégszereplésére október 8-án kerül sor. Bóta Renáta kétszer dobogós Nemzetközi teniszversenyt rendeztek Székesfehérváron több mint 200 indulóval. Bóta Renáta, az Eger SE első helyen kiemelt versenyzője a negyeddöntőben egy orosz teniszezővel szemben vesztett 6:4, 7:5 arányban, így végül a harmadik helyet szerezte meg. Az ESE teniszezője Pécsett is pályára lépett az utóbbi időben, ahol a döntőig menetelt. Az első helyért azonban nem tudott megküzdeni, mert iskolai kötelezettségei hazaszólították. Lövészverseny Hatvanban A Köztársaság-kupa elnevezésű lövészverseny Heves megyei döntőjét szeptember 25-én 9 órától rendezik Hatvanban, a MÁV-sporttelepen. A versenyen a tömegsportklubok lövészei vetélkednek egymással, és a legjobbak az országos döntőn képviselhetik majd megyénket. Vívótoborzó Keddtől péntekig, naponta 17-19 óra között várják Egerben a Hadnagy úti edzőterembe azokat a 8-14 éves lányokat és fiúkat, akik kedvet éreznek a víváshoz. Az Eger SE vívószakosztálya ezzel is lehetőséget biztosít a fiataloknak egyik legeredményesebb sportágunk alapelemeinek elsajátításához. Kézilabdatorna Az Ecsédi Általános Iskola és a diáksportköre Richtofit-kupa néven kézilabdatornát rendez szeptember 25-én, leány- és fiúcsapatok részvételével. A tornán a helybélieken kívül két hatvani ésazapci iskola diákjai indulnak. Szeredi második Területi meghívásos súlyemelőversenyt rendeztek Tiszaújvá- rosban az utánpótlás számára. A kölyök I.-es korcsoportban Szeredi Kornél (HMÖ SE) 87,5 kilogrammos összteljesítménnyel második lett az 50 kg-os súlycsoportban. Tyson marad Indiana állam legfelsőbb bírósága szerdán elutasította azt a kérést, hogy tárgyalja újra a börtönbüntetését töltő Mike Tyson ökölvívó exvilágbajnok ügyét. A testület nem indokolta döntését. Tysont tavaly — sokak szerint igazságtalanul — hat év elzárásra ítélték, mert megerőszakolta egy szépségverseny résztvevőjét. f Villanyszerelő munkák ^ tervezése, kivitelezése, villanyszerelési anyagok nagy választékban. ÉPÍTŐ-ÉS VILLAMOS1PARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT H-3300 EGER. KOHÁRY U 19 ff Software, hadware. <*1c*ás a4A v<sPA?//V TÉR* 7* ■ STÚDIÓ KFT. ■ Középfokú személyi számítógép műszaki karbantartó tanfolyamot indítunk Egerben — 440 óra Tanfolyam kezdete: 1993. október 15. Időtartama: 5 hónap (intenzív) Jelentkezés feltétele: középiskolai végzettség. A tanfolyam részvételi költségének 100 %-át munkanélkülieknek a Heves Megyei Munkaügyi Központ megtéríti. Jelentkezés: 3300 Eger, Széchenyi u. 58. Tel.: 36/321-821. 3200 Gyöngyös, \Török Ignác u. 5. Tel.: 37/312-111^ Ha kell, az ördöggel is cimboráinak Bérmunkából (még) élnek a rádióamatőrök Az éjszaka sötétje burkolózik fölénk az Egri Rádióamatőr Klub Diófakút úti bázisán, a bennfentesek számára jól ismert faházban. Ülünk legalább nyolcán a nagy helyiségben, a másikban a szolgálatot teljesítők vannak kapcsolatban — már több órája — a nagyvilággal. Szinte másodpercenként érkeznek újabb es újabb jelek az éterből, növekszik az összekapcsolódások száma. Amerika, Dél-Afri- ka, Dánia, Németország egy-egy állomása jelentkezik éppen akkor, az érintkezés nyelven angolul. Japán készülék fölé hajolva figyelemtől feszültek a versenyzők, bábeli hangzavart érez a kívülálló. Tapasztalva a nagy „forgalmat”, taktikai cserét határoz el Korepta György klubelnök- csapatkapitány. Varga Géza országos bajnok ül a készülék elé, felváltva elfáradó társát. Számítógép rögzíti a kapcsolásokat, ami kizána, hogy még egyszer ugyanazok a partnerek egymásra találjanak. Itt követelmény a minél több kapcsolat, 24 óra alatt tízezret is meghaladhat, ha ügyeskedik a versenyző. Azért is rendezik a versenyt olyan „pályákon”, ahol az ember 3 másodperc múltán úgy hallja vissza saját hangát, hogy az már körüljárta a földgolyót. A beszélgetést a pihenőkkel együtt folytatjuk. Éjfel felé jár az idő, mégis frissnek tűnik a társaság: Papp Dénes, Bóta Kornél, Szabó Tibor, Fülöp Péter, Tóth Zoltán, Szász Ferenc, Horváth Ferenc. Pihentető téma a klub élete. A kedélyes társalgásban sok fontos dologról értesülhet a tollforgató. Arról, hogy anyagi támogatást ugyan az idén nem kaptax a várostól rádióamatőije- ink, de amit lehet, azt igyekeznek előteremteni. Bérmunkát vállalnak, szabadnapokon keményen dolgoznak. Azért, hogy legyen pénzük. Időbeosztásuk egy hónapban: három hétvégén munka, egy hétvégén rádiózás. Az MHSZ-től örökölt értékes tulajdon megmentésén, üzemeltetésén fáradoznak. Persze, fejleszteni is szükséges a technikát. Megnyugvás számukra, hogy megegyeztek az egyházzal, így Dayka Gábor utcai bázisukon megvalósul a közös használat. Ott hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön tartanak klubnapot. A rádiózás segít a szakma és az élethivatás kiválasztásában. Tanfolyamokat szerveznek sorköteles fiataloknak, akik közül sokan egy életre barátságot kötnek a rádiózással. Szerepük nélkülözhetetlen a hírközlésben, a közlekedésben. Segítenek a bajEgri készítésű URH-s antenna- rendszer a dunántúli Somlón bajutottakon, munkájukat igényli a polgárvédelem. Azt meg nem értik, miért nem ismerik fel bennük a reklámozási lehetőséget. Külföldi kollégáik ezen a téren jóval előbb tartanak. Azok a lapocskák, amelyek tömegében bejáiják a világot, egyik oldalukat ingyen is felkínálják arra, hogy reklámhordozók legyenek. Egy városnak, egy cégnek, vagy bárminek, ami valakiknek valamiért fontos. A rádiózás megszállottjai, amint tréfásan mondják: létezésük érdekében az ördöggel is cimboráinak. Félő viszont, hogy belefáradnak az önfenntartásba, mert az is bekövetkezhet. Időt rabló foglalkozást művelnek szenvedélyből, de nem öncélúan csupán, példák mutatják, hogy legtöbb esetben a köz javára is. Az egri klubnak 45 igazolt, minősített versenyzője van, és további, legalább 100 szimpatizánsa. Akik értékelik a rádióamatőrök ügybuzgóságát, „sírás” helyetti tenniakarását. Az egri rádióamatőrök a világbajnokság eredményhirdetésére várnak. Tavaly ők voltak az elsők. Talán az idén is? Fesztbaum Béla Megyei kézilabdabajnokság „Ébredezik” a Novaj A megyei kézilabda-bajnokság legutóbbi fordulójában a papírforma érvényesült. A tavalyi bajnokság érmes helyezettjei nagy különbségű győzelmeket arattak. Eredmények, férfiak: Gyöngyösi Főiskola — Füzesabonyi Dózsa 33-22 (16-11) Ld.: László, Magda, Erdélyi 8-8, ill. Angyal, Godó 6-6, Sáro- si 5. A főiskolások magabiztosan szerezték meg a két pontot. üormánd — Egri TK 27-22 (14-9) Ld.: Kormos 9, Vermes 7, Lipták 5, ill. Horváth 6, Elek, Kalocsai 5-5. A második félidőben kiegyenlítetté vált a jó iramú mérkőzés. Hatvani KC — Verpelét 36-8 (15-5) Ld: Kaszás 8, Strobán 6, Molnár 5. Nagy tudásbeli különbség volt a két csapat között. Egri DSE - Egri TK 21-33 (10-17) Ld.: Rácz 6, ill. Suba 12, Horváth 5. A hazaiak nem tudták tartani a gólerős vendégeket. Füzesabonyi Dózsa — Heves SE 27-28 (10-15) Ld.: Sárosi 10, Angyal, Godó 5-5, ill. Kovács 9, Fülöp 6. Két ellentétes félidő után a döntetlen igazságosabb lett volna. Egri DSE — Pásztó 12-26 (6- 10) Ld.: Stark 8, Petneczky 7. Főleg a második félidőben játszottak fölényben a vendégek. Nők: Novaj — Tiszafüred II. 29-14 (12-7) Ld: Besenyei 7, Ferencz 6, Hegyi 5, ill. Lakatos 5. Kezd formába lendülni a no- vaji gárda. Sírok II. — Füzesabony II. 16-17 (5-7) Ld.: Oláh 8, Stregova 6, ill. Farkas 8, Márton 5. Küzdelmes mérkőzésen a szerencsésebb csapat győzött. Egri TK II. — Hatvani KC 12-15 (3-4) Ld: Tóth 8, ill. Polgár 5. Ügyesen játszottak a vendégek, és megérdemelten nyertek. Ifjúsági fiúk: Hatvani KC — Verpelét 22-12 (8-6), Egri DSE — Neumann DSK 8-16 (2-9), Dormánd — Neumann DSK 20- 18 (9-12), Egri DSE - Recsk 24-18 (12-4). Lányok: Gyöngyösi Kereskedelmi — Novaj 25- 10 (12-5). Labdarúgó Magyar Kupa Az FC Hatvan továbbjutott Borsodszentgyörgy—FC Hatvan 0—3 (0—2) Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzés, a 32 közé jutásért. Borsodszentgyörgy, 500 néző. V: Mezei. Hatvan: Sipeki — Mózner, Károly, Cseresznyik, Krasnyánszki — Nagy Gy. T, Kelemen (Tuifel), Gephard — Mészáros, Orovecz, Fekete (Bíró). Edző: Tóth Dénes. Tíz perc alatt két gólt rúgott a Hatvan, és ezzel gyakorlatilag „elintézte” a továbbjutást. G.: Fekete, Mózner, Nagy Gy. T. Jók: Sipeki (a mezőny legjobbja), Károly, Krasnyánszki. Asztalitenisz NB I. Ma: HMÖ SE- Kecskemét Ma délután 5 órai kezdettel játsz- szák következő bajnoki mérkőzésüket a HMÖ SE NB I-es férfi asztaliteniszezői a Kistályai úti csarnokban. Az egri pingpongozok vendége a Kecskeméti Spartacus gárdája lesz. Tavaly a kecskemétiek csak osztályozóval maradtak bent az élvonalban, legutóbb egy román idegenlégióssal erősítettek. A hazaiak győzelemre számítanak. „3-as kupa” Hatvanban ápolják az atlétikát A különböző futóversenyek gyakorisága ellenére elmondható, hogy manapság az atlétika nem tartozik a széles körben űzött sportágak közé. Ezért is örvendetes, hogy Hatvanban, a 3-as számú általános iskolában, amely korábban testnevelés tagozatos volt, az atlétika fellendítésén fáradoznak. Mint kaptuk az értesítést Kovács János igazgatótól, a jövőben minden év szeptemberében szeretnének versenyt rendezni a megye 7-8. osztályos tanulói részére. A helybéli atlétikai klub segítségével az idén szeptember 28-án, kedden 15 órakor kezdődik a verseny a városi sporttelepen, ahová szeretettel várják az iskolák tanulóit. Több mint 100 intézményt értesítettek írásban, és remélik, hogy nagy számban érkeznek majd atléták a megye településeiről. A „3-as kupa” elnevezésű verseny kifejezett célja az atlétika népszerűsítése. Három gyöngyösi sportoló indult az idei magyar veteránatlétikai nyílt bajnokságon. Fekete Sándort 60-65 évesek között első lett a magas-, a hármas- és a rúdugrásban, ezüstérmet kapott távolugrásban, bronzot pedig a gerelyhajításban. Pelle János szintén előbbi kategóriában második lett a magasugrásban, negyedik pedig a súlylökésben. Czitrom Tibor (55-60 év) ezüstérmet nyert a diszkoszvetésben. Egri mozaikok Az egri szurkolók nem ilyen befejezésre számítottak. Titkon azt remélték, hogy kedvenceik döntőt játszanak az első ízben megrendezett Mozaikkupa nemzetközi női röplabdatomán. Ehelyett az Eger SE nemhogy nem jutott be a fináléba, a harmadik helyért lejátszott találkozón vereséget szenvedett a szlovén Maribortól. Már az ezt megelőző meccsen, amikor is a Bratislava ellen lépett pályára az együttes, fals hangokat lehetett haliam a lelátóról. Mert az ESE kikapott a Szuper Liga bronzérmesétől is. Márpedig az „elkényeztetett” egri közönség nehezen viseli a kudarcot, a csapat sikertelenségét. Hiszen emlékezzünk csak vissza az elmúlt szezonra. Az egri leánykák például egyetlenegy hazai Szuper Liga-mérkőzésüket sem veszítették el. Most viszont kétszer egymás után kikaptak. Azt azonban ne gondolja senki, hogy kifütyülte volna a csapatot a publikum. Bár a drukkerek nehezen emésztették meg a negyedik helyet, az eredményhirdetéskor mégiscsak vastapssal köszöntötték az együttest. Mert szerencsére csak kevesen tartoznak a türelmetlenek táborához, azokhoz, akik mindjárt világverő csapatot szerettek volna látni a hétvégi seregszemlén. Az ESE jelenlegi helyzetében a türelem a kulcsszó. Hiszen ez a csapat így, ebben az összeállításban először szerepelt sorozatmeccseken. Nincs három hete, hogy együtt készül a társaság, arról nem is beszélve, hogy volt olyan mérkőzés, amikor a „tavalyi” kezdő hatosból csupán egy játékos volt pályán. Hiába erősítette Bradi Gyöngyi az egrieket, a hosz- szú kihagyás után még neki is időre van szüksége, hogy utoléija magát. A csapat edzője külön kérte az egykor világklasszis játékostól, hogy ne feledkezzen bele a játékba, inkább legyen visszafogottabb a teljesítménye, mintsem egy sérülés megakadályozza a felkészülésben. Az Eger ugyanis — szerencsére csak időlegesen — már „elvesztette” klasszis feladóját, az ukrán Akimovát, aki három héttel ezelőtt bokaszalagszakadást szenvedett. Még egy sérülés már kritikus helyzetbe sodorná a csapatot. Mert azt is látni kellett az ESE mérkőzésein, hogy a „beugró ember”, Tímár a legnagyobb igyekezet ellenére sem tudja maradéktalanul megoldani az előkészítő játékosra háruló feladatot. A házigazdák teljesítménye mellett a világbajnoki selejtezőre készülő magyar válogatott produkciójára volt leginkább kíváncsi a közönség. Ahogy azt várni lehetett, a csapatjátékosai csúcsformában érkeztek Egerbe, annál is inkább, mivel néhány nap múlva itthon indul a bajnokság. A trikolórba öltözött gárda végül is veretlenül nyerte a tornát, egyedül a döntőben a szlovák UK Bratislava késztette komoly ellenállásra Forman József együttesét. A válogatottal érkezett a hevesi megyeszékhelyre Fésűs Erzsébet, aki hét év után intett búcsút az ESE-nek, s ellenfélként most először lépte át az egri oroszlánbarlang küszöbét. S azt a játékost, akit néhány hónapja még istenített a közönség, most hangos nemtetszéssel adta tudtára, nem bocsátja meg neki, amiért hűtlen lett a városhoz, a csapathoz. A barátság megmaradt az edzővel, Kosziba Istvánnal, a játékosokkal, ám a szurkolók más mércével mérnek. Noha a szuper ligás csapatok szempontjából kicsit korainak tűnt a torna, hiszen ők csak novemberben kezdik a bajnokságot, a résztvevők mégis mind úgy vélekedtek: a tisztánlátáshoz, az erőfelméréshez jó alkalmat teremtett aháromnapos viadal. Folytatás remélhetőleg jövőre. (budai) „Pénzcsinálda” Vásárhelyen TÍZMILLIÓ AZ ABLAKBAN Azt mondják, a pénz nem boldogít, ám manapság mindenki úgy módosítja az ismert szólást, hogy „azért jó, ha van”. Hódmezővásárhelyen, a MICRO-KER KFT.-nél kártyapaklikra való fénykép gyűlt már össze azokról a résztvevőkről, akik a MAGAD URAM... Számítógépes Rendszer jóvoltából többszázezres ösz- szegnez jutottak. Őket nem kell meggyőzni arról, hogy ide érde- mesbelépni, a legjobb befektetések közé tartozik. Dr. K. A. most vette fel a tízmillió forintot száz- hatvanezres tőkéje után...- SZÁZEZREKÉRT MILLIÓ? OLYAN SZÉP, HOGY NEM IS LEHET IGAZ.- Olyan igaz, hogy akár szép is lehet — válaszolja Magyar Edit, a MICRO-KER KFT. ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy a MAGAD URAM... az eddigi sikerekre alapozva jelenleg már három hasonló befektetési lehetőséget kínál.- HÁROM RENDSZER -HÁROM ESÉLY A PÉNZSZERZÉSRE. HOGYAN MŰKÖDIK?- A MAGAD URAM... I. már széles körben ismert — és sokakat tett boldoggá —, s a lényege, hogy 16 ezer forinttal lép be a résztvevő, vállalva, hogy maga szervez új tagokat. Fejenként hármat. A belépési nyilatkozatot 5000 Ft-ért veszi meg az előző tagtól — s persze ennyiért is adja tovább —, 11 ezer forintot pedig a szervező a MICRO- KER KFT.-nek fizet be, melyből tízezer a rendszerben soron lévő taghoz jut, 1000 forint pedig a kezelési költséget fedezi.- ÉS HA NEM TUD ÚJ TAGOT SZERVEZNI?- Erre van egy hónapja. Ha ezalatt nem talál olyat, aki hozzá hasonlóan szereti a pénzt, akkor visszaveheti a tízezer forintot. A 30. nap után viszont a pénz a soron következő várományoshoz jut — amint azt említettem. Ám a tapasztalat az, hogy mindenki fontosnak tartja az új tagok beléptetését. Ettől működik...- DE HA VALAKI NEM KÉPES ARRA, HOGY MÁSOKAT „BESZERVEZZEN”, S MÉGIS SZERETNÉ A PÉNZÉT MEGFORGATNI, AZZAL SZÓBA SEM ÁLLNAK?- Dehogynem! A MAGAD URAM... III. rendszer, melynek induló tőkéje azonos az 1 -esével, s a tízszeres tőkéjű MAGAD URAM... II. sem igényel szervezést.- CSAK FIZETEK, ÉS TARTOM A MARKOM?- Pontosan! A MAGAD URAM... III. nemrég indult, arról egyelőre nem szólunk, a MAGAD URAM... II. viszont már többeknek megalapozta az anyagi biztonságát.- MENNYIRE?- Tízmillió forinttal. Az egymásfél éven belül kézhez kapott összeg pontosan 10 millió 240 ezer forint. Ehhez 160 ezer forinttal kell belépni, s 21 napig meggondolhatja magát a résztvevő. A 21. naptól lesz a rendszer esélyes tagja, s három lépcsőben kap pénzt. Általában 1-4 hónap alatt „visszatér” a tőkéje, a következő pozícióban már 640 ezer forintot Kap, ami az első kifizetéstől számított 4-6 hónap alatt következik be, a végső összeg pedig a már említett egy-másfel év alatt gyűlik össze. A harmadik kifizetés 40 ezer forintonként érkezik a kedvezményezetthez.- UTOLSÓKBÓL LESZNEK AZ ELSŐK. MI LESZ AZZAL. AKI AZ ILYEN „PILÓTAJÁTÉK” LEMARADÁSÁRA GONDOLVA - ATTÓL FÉL, HOGY VESZTES LESZ?- A MAGAD URAM-nak nem lesz vesztese! Azért, mert egy sajátos szisztémával önre- produkálóvá tettük a rendszert, s úgynevezett gépi kódok beiktatásával biztosítjuk, hogy valamennyi résztvevő megkapja — visszakapja a pénzét.- MÁGAD URAM..., DE HOL? Hódmezővásárhely, Arany János u. 14. MICRO-KER KFT. Tízmillió az ablakban. Csak ki kell nyitni... Válaszborítékért tájékoztatót küldünk. Információs irodák: 6800 Hódmezővásárhely, Arany János u. 14. Tel: (62) 344-289, 06-60/381-542. 1052 Budapest V. kér., Párizsi u. 2. II. em. 2. Telefon: 1187-707. 6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 29. III. em. 1. Telefon: (62) 325- 235, 325-287. (X)