Heves Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-24 / 223. szám
2. VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1993. szeptember 24., péntek Védelmi minisztérium: támadásra felkészülve Káosz az orosz parlamentben Az orosz védelmi minisztérium értesülései szerint a Borisz Jelcin elnök által feloszlatott parlament a védelmi minisztérium és a vezérkari főnökség épületének elfoglalására készül. A hírt a védelmi minisztérium sajtószolgálata közölte csütörtökön, de erre vonatkozó bizonyítékokat nem említett. A védelmi minisztérium mindazonáltal bejelentette, hogy megtettek mindent az esetleges provokációk ellen. Franciaország is Jelcint támogatja Ha kell, Juppé vétózik majd Ismét vétót helyezett kilátásba a GATT-megállapodások ellen Alain Juppé francia külügyminiszter arra az esetre, ha nem sikerül elérni a kívánt módosításokat a mezőgazdasági termelés és export kérdésében az Egyesült Államok kormányával. A miniszter televíziós nyilatkozatában azokra a washingtoni nyilatkozatokra reagált, amelyek szerint nem lehet szó semmiféle tárgyalásról és módosításról. „Ha az újabb tárgyalás nem szerepel napirenden, akkor a GATT- megállapodások jóváhagyása nem lesz az Európai Közösség napirendjén” — mondotta. A kelet-európai gazdaságokról A mostani növekedési jóslatok alapján 35 évig is eltarthat, míg a kelet-európai jövedelemszint eléri az átlagos nyugatinak legalább a felét — így kommentálta a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vezető közgazdásza, John Flemming a pénzintézet most megjelent éves elemzését. Az EBRD nem ajánl egységes megoldást a piacgazdasági átmenetre. Minden kelet-európai gazdaság gyengült az utóbbi három évben — állapította meg. A színkép két széle: 19,4 százalékos visszaesés, GDP-csökkenés Grúziában és 3,1 százalékos Fehéroroszországban. Miamitól Havannáig A minap a havannai Jósé Marti repülőtéren szállt le az egyik vezető amerikai légitársaság, a United Airlines utasszállító gépe, s a cég ezután heti négy alkalommal rendszeres, közvetlen járatot üzemeltet a floridai Miami és a kubai főváros között. Erre szakosodott vállalkozások eddig is tartottak fenn légi összeköttetést a két város között, és elsősorban a hazalátogató, kubai származású floridai lakosok, illetve a szigetországból kiutazási engedélyt kapott kubaiak vették igénybe. A két ország közötti diplomáciai kapcsolatok hiánya és a Castro-rendszer elleni gazdasági és pénzügyi embargó előírásai miatt azonban e járatok csak charter-formában és harmadik országok légitársaságaitól bérelt gépekkel működhettek. A gödörben vagy a gödörből? Az idén és jövőre minden bizonnyal Nagy-Britannia büszkélkedhet majd a leggyorsabb gazdasági növekedéssel az Európai Közösség tagországai közül — jelentette ki John Major miniszterelnök Tokióban, a japán kormányfővel, Hoszokava Mo- rihiróval folytatott megbeszélései után tartott sajtótájékoztatóján. Major egyúttal pontosítani látta szükségesnek saját pénzügyminisztere minapi kijelentését: Kenneth Clarke szerint a brit gazdaság „gödörben van”, Major szerint viszont beosztottja valójában azt kívánta hangsúlyozni, hogy „Nagy-Britannia éppen kilábalóban van ebből a gödörből”. A feloszlatott parlament csütörtöki ülésére leginkább a káosz volt jellemző. Egy ismert parlamenti képviselő, Szergej Sztye- pasin, a védelmi és biztonsági bizottság elnöke találóan agóniának nevezte, ami a parlamentben folyik. A képviselők többsége a jelek szerint teljesen elszakadt a valóságtól. Haszbulatov ismét meghirdette, hogy „veszélyben a haza”, s itt az ideje, hogy véget vessenek a puccsnak, de konkrétan nem beszélt róla, hogy mit is tegyenek. A törvényhozásnak ugyanis a jelek szerint nincsenek tényleges eszközök a kezében. Legfeljebb a népképviseleti szervekre támaszkodhat az ország egyes vidékein. Haszbulatov adatai szerint a tanácsok döntő többsége elítélte a parlament feloszlatását. Ez azonban nem sokat jelent, mivel a végrehajtó hatalmi szervek és a hadsereg Jelcin Lech Walesa szerdán este levelet intézett Aleksander Kwas- niewskihez, a Demokratikus Baloldali Szövetséget (SLD) vezető szociáldemokrata párt elnökéhez. A lengyel államfő üzenetében kifejtette: immár ismeretes, hogy a parlamenti választásokat az SLD nyerte meg, s a legtöbb mandátummal rendelkezik majd az új Szejmben. „Többször nyilvánosan kijelentettem, hogy a választásokon a legtöbb szavazatot megszerző párt által javasolt három jelölt egyikét bízom meg kormányalakítással. így tettem az 1991-es választások után is, amikor a Demokratikus Unió három jelöltje közül választottam ki egyet. Tiszteletben tartom a demokrácia ítéletét, és betartom adott szavam. Várom, hogy a Demokratikus Baloldali Szövetség hivatalosan terjessze elém három jelöltjét a minisztertanács elnökének tisztjére.” Lech Walesa az első becslések után nem volt hajlandó nyilatkozni, illetve bármilyen formában reagálni azokra a hírekre, hogy a baloldal aratott győzelmet a választásokon. Szóvivője útján közölte, hogy megvárja a hivatalos végeredményt. Levelét azután küldte el Kwasniewski- nek, hogy az országos választási bizottság szerdán hivatalosan is közölte a szavazás végeredményét, ami csak tizedszázalékokban tér el az INFAS és az OBOP mellett áll. A képviselők téves helyzetértékelését tükrözi az is, hogy fel akarják szólítani az úgymond puccsot végrehajtó Jelcin elnököt: adja meg magát a hatóságoknak, vagy hagyja el az országot. A képviselők egy része mindazonáltal a jelek szerint felismerte, hogy a parlament lényegében csatát vesztett, s megpróbálnak fordítani a helyzeten. így a konzervatívok ismert vezéralakja, Szergej Baburin szorgalmazta, hogy a honatyák menjenek vidékre, illetve keressék fel a katonai intézményeket, és agitáljanak a Legfelsőbb Tanács mellett. Közben a parlament előtti téren délután is folytatódott a Jelcin elleni tüntetés, de a tüntetők száma ezúttal sem haladta meg a két-háromezret. német és lengyel közvéleménykutató intézetek által a szavazás másnapján becsült eredménytől. Eszerint a Demokratikus Baloldali Szövetség szerezte meg a szavazatok 20,41 százalékát, a Lengyel Parasztpárt 15,49-et, a Demokratikus Ünió 10,59-et, a Munka Uniója 7,28-at, a Független Lengyelország Konföderációja 5,77-et, a Párton Kívüli Blokk, a BBWR 5,41-et. A várakozásokkal ellentétben még ennél is nagyobb győzelmet aratott a két vezető párt a szenátusi választásokon. Az SLD 37, a Parasztpárt 36, a Szolidaritás 10, a Demokratikus Unió 4, a Munka Uniója és a BBWR 2-2 szenátusi helyet szerzett meg, egy személy pedig függetlenként jutott be a felsőházba. A következő pártok egy-egy szenátusi helyet szereztek: a Liberális Demokrata Kongresszus, a német kisebbség, a Paraszt Szolidaritás, a Népi Egyetértés és az Egyetértés Centrum. Nem hivatalos számítások szerint az országos listáról az SLD 26, a Parasztpárt 20, a Demokratikus Unió 14, a Munka Uniója pedig 9 mandátummal növelheti a Szejmben frakciójának erejét. Csupán ez a négy párt, illetve koalíció lépte át ugyanis azt a hétszázalékos szavazatarányt, ami feljogosít az országos listára elkülönített 69 helyen való osztozkodásra. Mintegy tízperces telefonbeszélgetést folytatott szerdán este Borisz Jelcinnel Francois Mitterrand francia elnök. Az Elysée palota szóvivőjének közlése szerint Franciaország támogatásáról biztosította az orosz államfőt, aki köszönetét fejezte ki ezért, és arról tájékoztatta a francia elnököt, hogy Moszkvában nyugodt a helyzet. A beszélgetést megelőzően Mitterrand fogadta Jurij Rizsov orosz nagykövetet, aki átadta neki Jelcin szóbeli üzenetét. Az elnök a nagykövetnek is kifejtette, hogy Párizs támogatja az orosz Eduard Sevardnadze államfő szerint a grúz erők szempontjából javult a helyzet Szuhumi körzetében: az utóbbi két nap folyamán jelentős csapaterősítések érkeztek az ostromlott városba, s jelenleg a grúz egységek a Szu- humi-Ocsamcsira stratégiai fontosságú autóút birtoklásáért indítottak támadást. Az orosz hírügynökség jelenAz amerikai Amtrak állami vasúttársaság csaknem huszonöt éves történetében a legsúlyosabb szerencsétlenség történt szerdán Alabama államban: a Los Angeles és Miami között közlekedő Sunset Limited nevű utasszállító vonat egy hídon kisiklott, és a szerelvény a mocsaras, aligátoroktól hemzsegő vízbe csúszott. Egy kocsi teljesen elsüllyedt, kettő csak részben. Szerda estig negyvenegy holttestet emeltek ki a roncsok alól, tizenhárom embernek azonban Lelőttek egy TU-154-est A legújabb jelentések szerint legalább 80 utas vesztette életét, amikor szerdán rakétával lelőttek egy TU-154-es repülőgépet Szuhumi repülőterén. Az Interfax hírügynökség hírét az AP idézte, kiemelve, hogy az információ Eduard Sevardnadze grúz elnök sajtóhivatalától származik. A beszámolók szerint a TU-154- es repülőgépet egy hőkereső rakéta találta el. A Tbilisziből érkező gép kényszerleszállást hajtott végre, és a fedélzetén tartózkodó utasok közül 26 embernek sikerült még a detonáció előtt kimenekülni. Kedden egyébként ugyancsak egy leszálláshoz készülődő utasszállító gépet ért találat Szuhumi repülőterén, s a TU-134-es 25 utassal a fedélzetén a Fekete-tengerbe zuhant. A grúz védelmi minisztérium nem adott tájékoztatást a gépen utazók sorsáról. államfő törekvéseit a demokratizálásra és a reformok megvalósítására. Mitterrand és Balladur miniszterelnök még szerdán délután külön-külön nyilatkozatban szögezte le Párizs támogató állásfoglalását. A két szöveg között csak egy eltérés volt: az elnöki dokumentum az orosz reformtörekvésekkel kapcsolatban „több évet” emlegetett — vagyis Gorbacsov korszakát is ide sorolta —, Balladur csak „több hónapról” beszélt. A francia politikai helyzet jelenlegi állapotának sajátossága, hogy bár tése szerint az abház erőket valamelyest visszaszorították a kedden Ocsamcsira körzetében ellentámadásba lendült grúz egységek, amelyek szerda estére egy hadászati jelentőségű magaslatot is elfoglaltak. Vlagyimir Csiko- vani vezérőrnagy, a grúz belügyi alakulatok parancsnoka arról számolt be, hogy katonái jelenleg a Szuhumit Ocsamcsirával nem sikerült a nyomára bukkanni. A tragédia Mobile várostól nyolc kilométerrel északra következett be, a hajnali órákban a Bayou Sara-i mocsaraknál. A mentési munkálatokat megnehezítette a lápos tájra telepedett sűrű köd és a vízben tanyázó aligátorok serege. Ráadásul a szerencsétlenség helyszíne közúton megközelíthetetlen, úgyhogy helikoptereken és motorcsónakokon szállították el a sérülteket. Az Amtrak társaság szóvivője az elnök és a miniszterelnök egyeztetett álláspontot fejezett ki, azt külön-külön tette meg — mindkettő Franciaország nevében. A kormány után a politikai pártok is sorra foglalnak állást Borisz Jelcin mellett. Támogatásáról biztosította az orosz elnököt a kormánykoalíció többségi pártja, az RPR elnöke, Jacques Chirac. Az ellenzéki szocialista párt vezetősége állásfoglalásában határozottan leszögezi, hogy Jelcint tekinti Oroszország törvényes elnökének, és támogatja intézkedéseit. összekötő tengerparti út csomópontjait tisztítják meg az abház fegyveresektől, továbbá harcokat vívnak a Kodori folyó völgyében is. A körzetben ugyanakkor kilenc abház hadihajó jelent meg. Szuhumi körzetében az ab- házok támadásait visszaverték a grúz védők — mondta a tábornok. nem tudott magyarázatot adni a szerencsétlenség okára. Állítólag a személyvonat előtt röviddel egy másik szerelvény is áthaladt a hídon, de annak mozdonyve-' zetője semmi rendellenességet nem észlelt. A vizsgálatba bevonták az FBI szakembereit is. Ebben az évszázadban a legsúlyosabb vasúti szerencsétlenség 1918-ban történt az Egyesült Államokban: Nashville közelében akkor százegy személy vesztette életét. • Schamschula: kísért a kft.? • Mit kíván a magyar gyáros? • Mennyi az új kerék-adó? • Ki volt a Jós utcai gyújtogató? egyszerien minden (MTI) Három jelölt közül választ miniszterelnököt Walesa levele a szociáldemokrata párt elnökéhez Súlyos harcok Abháziában (MTI) Tragikus vasúti szerencsétlenség az Egyesült Államokban