Heves Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-11-12 / 212. szám
4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1993. szeptember 11—12., szombat—vasárnap Erdélyről, romantika nélkül Beszélgetés Hargita megye tanácsának elnökével Sántha Pál Vilmos: „...sokkal több akadályt látnak, mint a valóság” Kemény, konok ember Sántha Pál Vilmos, aki az erdélyi Hargita megye tanácsának elnöke. A romániai fordulat előtt — amelyet egyre kevésbé neveznek forradalomnak — közgazdászként dolgozott, s agya most is ilyen rugóra jár. Nem szereti a romantikus megfogalmazásokat, józanul beszél. Mégis, minden szavából az erdélyi magyarság szeretete és féltése árad. Az elműlt héten megyénkben járt, hogy partnereket keressen: segítséget kérjen, és kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésre tegyen javaslatot. — A látogatásom dr. Pásztor József füzesabonyi polgármesternek köszönhető — mondja. — Az ő városa és a mi Tusnádfür- dőnk között testvéri kapcsolat szövődött, s amikor júniusban ott tartózkodott, felkeresett engem. Akkor elmondtam mindazt, amivel mint önkormányzat és mint erdélyi magyarok küszködünk. — Mi az, ami most Hargita megye elnökét legjobban foglalkoztatja? — Nagyon nehezen indul nálunk a privatizáció, a gazdasági erő, a tőke hiányában. S fölfigyeltünk egy magánbank, a Dacia Felix törekvéseire, amelynek pénze véleményünk szerint gyanús forrásokból táplálkozik. Azzal próbálkozik, hogy a privatizációs árveréseken, kis cégeket fölhasználva felvásároljon különböző ingatlanokat. Az a feltűnő, hogy a vásárló cégnek majdnem semmije sincs, de hoz egy jótállási papírt ettől a banktól, s így veszi meg, ami kell neki. — Mi a gyanús ezekben az üzletekben? — Mi úgy látjuk, hogy a nacionalista román tőke akaija a lábát megvetni a magyarlakta területeken. Mi most megpróbálunk gazdasági partnereket keresni, hogy ne semmizzenek ki végül is bennünket a gazdasági életből. A törvény szerint magyarországi vállalkozók is fektethetnek be nálunk, alakíthatnak magyar-román vegyes vállalkozásokat. Ez mindenképpen kedvező volna az erdélyi magyarság számára, s előremozdítaná a privatizációt úgy, hogy nem sérülnének a mi érdekeink. Most kedvező a helyzet arra, hogy névleges áron meg lehetne venni ingatlanokat, nyíltan és törvényesen. — Tehát útjának egyik célja az, hogy magyarországi befektetőket keressen? — Szeretnénk felhívni a figyelmet ezekre a lehetőségekre. Az lenne jó, ha itt tájékozódnának a romániai törvénykezésben, amely most igen kedvező a külföldi befektetések szempontjából. A napokban jelentek meg a vonatkozó jogszabályok, amelyek adó- és vámmentességet is kínálnak. Manapság sok a félelem a vállalkozókban, de én mégis bátorságra biztatnám őket. Különösen azért, mert ha vissza is esett a látogatottsága, Hargita megye nagyon komoly turisztikai vonzerővel is rendelkezik. A lényeg az, hogy jelen pillanatban olcsón lehet vásárolni gyárat, épületet, gépeket, s ezek néhány év múlva jóval többet érnek. — Sok aggodalom él a romániai beruházásokkal, a közbiztonsággal, az ottani helyzettel kapcsolatban. Mi az, amit megnyugtatásul el tudna mondani? — Nézetem szerint nem jöhet már olyan fordulat, ami lényegesen el tudná tolni negatív irányba a romániai viszonyokat. Az biztos, hogy a nacionalista szellem mindenben benne van. Amikor például a régiók Európájáról van szó, azonnal félni kezdenek a románok, hogy nehogy elveszítsék Erdélyt. De előbb-utóbb rá kell jönniük, hogy senki sem tör az ország biztonságára, csak jobb életre volna szükség. Nem akarok rózsaszínű képet festeni. Egy biztos: bátraké a szerencse. Románia egy új piac. Akkora különbséget érzek a fejlett nyugati országok és Magyarország, mint az utóbbi és Románia között. Gyakorta kérdezik magyarországi ismerőseim, hogy magyar- országi rendszámú kocsival egyáltalán meg lehet-e jelenni Erdélyben. Az az érzésem, hogy sokkal több akadályt látnak ott, mint ami a valóság. — Mint önkormányzati vezető, nyilvánvalóan elsősorban magyarországi kollégáival találkozott. Mire jutott velük? — A legközvetlenebb eredmény az volt, hogy a füzesabonyiak vállalták két Hargita megyei diák középiskolai beiskolázását. De ezenkívül számos tárgyalásra került sor. A legfontosabb területek közé tartozik nálunk az oktatás, mert most nagy nehézségekkel küzdünk. Ha a kormány azt mondaná, hogy any- nyi magyar iskolát indíthattok, amennyit csak akartok, nem tudnánk erre vállalkozni. Most is sok képesítés nélküli tarnt nálunk. A gyöngyösi modell mintájára szeretnénk megoldani a későbbiekben az általános iskolai tanárok képzését is, mert ha valaki Magyarországra jön, nagyon könnyen itt is ragad. Magasabb az életszínvonal, könnyebbek a hétköznapok. De nekünk tanárok kellenek, ezért szerencsésebb a távoktatás. Jó lenne, ha kapnánk ehhez segítséget különböző forrásokból. — Az általános segítő szándékon túl az ön által felsoroltak konkrét feladatokat is jelentenek. De ehhez a helyzet ismerete kellene. Mit mondana megyéjéről? — Két olyan megye van, amelyben többségében magyarok élnek: Hargita és Kovászna. Nálunk 86 százalékban élünk magyarok, Kovásznában nagyobb a románok aránya. A megyeszékhely Csíkszereda, s két fontos országos útvonal is áthalad tájegységünkön. Jellegzetes városaink: Tusnádfürdő, Gyer- gyószentmiklós, Maroshévíz, Udvarhely, Szentegyháza, s a természeti szépségeink közül kiemelkedik a Gyilkos-tó és a Békás i-szoros. Helyzetünkről any- nyit, hogy az iparosítás első hulláma idején nagyon lemaradt ez a vidék. A lakosság egy jelentős része elvándorolt a munkát kínáló vidékekre. Aztán következett egy gyors központi fejlesztés, amely miatt szakembereket kellett hozni az ország távoli részeiről. Ez a románosítás egyik eszköze volt. Úgy érezzük, hogy most hasonló akció zajlik le a privatizációval kapcsolatban is. Lehet, hogy a román nagytőke, de az is, hogy a kormány áll e mögött. — Nagyon keményen fogalmaz. Nincsenek emiatt konfliktusai Romániában? — Az RMDSZ-en belül a radikális szárnyhoz tartozom. Az a véleményem, hogy világosan meg kell fogalmaznunk az igényeinket — legyen szó akár az autonómiáról is — ahhoz, hogy a partnereink megértsenek bennünket. Az, amiről beszéltem, ugyan burkoltan zajlik, de szerintem nyíltan színt kell vallani arról, hogy mi hogy látjuk ezt a folyamatot. Bekapcsolódtam az úgynevezett székelyföldi politikai egyeztető csoport munkájába is, s tagja vagyok az erdélyi magyar kezdeményezésnek. A konfliktusok... ? A prefektusommal már a beszélgetést is fel- mondtuk. Nem szeretnénk annyi teret engedni meg nekik, hogy ők legyenek a vezető szerv. A kormányt nálunk képviselhetik, de máshol ne képviseljék a megyét. — Ez a határozott álláspont nem váltja ki a kormányzat képviselőinek ellenérzését és rosz- szallását? — Gyanakvással figyelték azt is, amikor az erdélyi megyék tanácselnökeivel léptünk szövetségre, pedig a tizenöt kolléga közül csupán ketten vagyunk magyarok. A múltkoriban Sepsi- szentgyörgyön nagyon világosan leszögeztük, hogy dönteni kell: elismerik-e a megyei ügyintézést, vagy pedig csak a központi akaratot, s akkor nincs szükség ön- kormányzatra. Sok mindent ugyanis a kormányzat a prefek- túra intézményein keresztül akar elérni, felruházva azt olyan jogkörökkel, amelyek a törvényben nem szerepelnek. — Mit tud most hazavinni a tarsolyában, milyen megbeszéléseket folytatott? — Mivel látogatásom ideje alatt zajlottak a Vásár Agriában rendezvényei, több érdekes találkozásra nyílt lehetőségem. Beszélhettem a megyei vezetéssel, a régió köztársasági megbízottjával, vagy például Szinyei Andrással, Hatvan polgármesterével is. Az utóbbival egy élelmiszer-ipari együttműködés körvonalait is fölvázoltuk, már küldi egy tejfeldolgozó tervét. A kiállításon is sok reményteli dolgot láttam, különösen az élelmiszeriparjelenthet nekünk sokat, nem is szólva a csomagolásról. Alkalmam volt találkozni dr. Szilágyiné Császár Teréziával, a KDNP alelnökével is. Remélem, a Heves megyei vezetéssel komolyabban tudunk még a későbbiekben tárgyalni, s meg tudjuk mozdítani a vállalkozókat. A szerepünk csak annyi, hogy összehozzuk őket, hogy egyezkedjenek, aztán nem nézünk bele, hogy milyen szerződést kötnek. Szeretném, ha az élet sok területén — egészen a családokig — kapcsolatok szövődnének. Gábor László Kacskaringós gyöngyösi szállóprivatizáció Hogyan lesz a Mátrából Attila? A Mátra Szálló impozáns része Gyöngyös főterének. Jelenleg „átalakítás miatt” zárva tart, bentről kopácsolás zaja hallatszik. A szálló alig egy hónapj a Morvái Ferenc nagyrédei vállalkozó tulajdona. Az út, amelynek végén a félszázmilliós értékű épület az övé lett, meglehetősen kanyargós. * * * Az első információkat dr. Lukács Tamás országgyűlési képviselőtől kapom. — A gyöngyösi földhivatalban, az 1982-es tulajdoni lapszámú, 2057-es helyrajzi számú nyomtatványon nyomon követhető részben az esemény. Tavaly áprilisban vette kezelésbe az AVÜ, majd 1993. augusztus 13- án, „vétel” bejegyzés alatt szerepel négy gyöngyösi magánember neve, akik egynegyedes arányban osztoztak a szállón. Az érdekesség innentől következik: három nappal később, augusztus 16-án az új tulajdonos a Mega- morv Kazánfejlesztő és -kutató Kft. Villámgyors bürokrácia, mindössze egy hétvége telt el, amikor köztudottan nem dolgoznak a földhivatalban. Azt se felejtsük el, hogy a kárpótlási ügyek miatt hetekbe telik máskor, hogy egy ilyen bejegyzést megtegyenek. — Ám jogilag nem kifogásolható az ilyesmi... — Jogilag szinte semmi sem kifogásolható. Csak az a kérdésem, és ezt majd megfelelő helyen fel is teszem, hogy akkor minek van az ÁVÜ-pályázat, ha így is lehet tulajdont szerezni? Nem beszélve arról, hogy a négy vevő közül ketten felszámoló cégnél dolgoznak, akiknek ha jól tudom, hajdan alá kellett írni egy nyilatkozatot, amely szerint nem vesznek részt a privatizációban... Szeretném az információkat ellenőrizni, telefonálok a gyöngyösi földhivatalba, és kerem, hogy diktálják be az adatokat. Illedelmesen bemutatkozom persze, és a foglalkozásomat is elárulom. — Nem nyilatkozom, kérdezze meg a főnökömet — hallom a nyers visszautasítást a membránon keresztül. — Kérem, én nem kértem, hogy nyilatkozzon, önnek kötelessége elárulni ezeket az adatokat, amelyek egyelőre még nem titkosak Magyarországon. — Olyan nevek vannak rajta, ^melyeket nem adok ki, nem vagyok erre felhatalmazva, sajnálom — közli megint. — Jó, akkor én mondom, amit tudok, csak igennel vagy nemmel válaszoljon. — Nem válaszolok. írja meg, amit tud, vagy jöjjön be a főnökömhöz... (Később megkeresem a megyei földhivatal vezetőjét, aki elnézést kér a gyöngyösiek nevében is, s hozzáfűzi: Mária Terézia óta ezek az adatok nyilvánosak, bárkinek telefonon is kötelesek elárulni, sőt ha kell, fénymásolatot is adni róla. Aztán megszerzem a tulajdoni lap másolatát: az adatok stimmelnek...) * * * — Sok félreértésre adnak okot bizonyos dátumok, és azok leegyszerűsítése — mondja Kiss Kálmán, aki a vevők egyikeként nyilatkozik. — Ugyanis akik csak a földhivatali bejegyzést nézik, hajlamosak azt gondolni, hogy egyik nap megvettük, másik nap pedig eladtuk. — Ehelyett... — Pályáztunk, nyertünk, de csak az idén, február körül kaptuk az értesítést, hogy végül is rendeződtek bizonyos adminisztrációs dolgok, és június 16- án lett hivatalosan is miénk a szálló. Ám a több hónapos csúszás miatt sajnos megszakadt a kapcsolatunk az amerikai partnerünkkel, így új helyzet állt elő. Tőlük ugyanis szándéknyilatkozatunk volt, hogy hajlandók körülbelül húsz-harminc millió forinttal beszállni az üzletbe, és ebből az összegből megoldhattuk volna a felújítást, az üzemeltetést. Nekünk saját erőből és hitelforrásokból mindössze arra volt pénzünk, hogy ezt a szállodát ötvenmillió forintért megvegyük, a továbbiakban csak a vegetálásra futotta volna. — Ezért kellett vevőt keresniük? — Nem Morváival kezdtük, próbáltunk más megoldás után nézni, pénzt bevonni a vállalkozásba, hasztalan. így, amikor ő felajánlotta a vételárat, és banki garanciát is adott a kifizetésre, eladtuk a szállót. Persze megindultak mindenféle találgatások, hogy ki tudja, mennyi pénzt nyertünk ezzel a tranzakcióval. Pedig...majdhogynem veszteséggel zártunk. Es ha nem tudjuk eladni a Mátra Szállót, a veszteségünk még nagyobb lett volnna. Az ÁVÜ-t is sokan kritizálták ennek az ügynek a kapcsán: én azt gondolom, hogy tisztességes, A Mátra Szálló Morvái Ferenc tulajdonába került korrekt módon bonyolították ezt a privatizációt. * * * Keresztes György, Gyöngyös polgármestere több levelet is írt az AVÜ-nek, amelyben ezt az ügyet kifogásolja. Érdemi választ nem kapott. Ő egyébként a Mátra Szálló fizetés nélküli szabadságon lévő igazgatója, helyzete tehát viszonylag kényes. Többen azzal is megvádolták, hogy személyes érdeke fűződik a szállodához, ezért is tiltakozik Morvái tulajdonlása ellen. — Nem egzisztenciális okok késztettek a tiltakozásra, ugyanis a HungarHotels vezetőivel megbeszéltem a helyzetemet, s továbbra is e cég alkalmazásában állok. Mint polgármester egyrészt azért kívántam a részletekv ről bővebbet megtudni, mert a telek árának felét meg kell, hogy kapjuk — nem mindegy, hogy az mennyi. Másrészt furcsa helyzet állt így elő, mert előfordulhat, hogy Gyöngyös szálloda nélkül marad: Morváit ugyanis semmi sem kötelezi arra, hogy itt épp hotelt működtessen. Mint ahogyan hallani is, hogy más tervei vannak... « * * — Milyen előzmények után vette mega Mátra Szállót?— kérdezem Morvái Ferencet nagyré- dei irodájában. — Úgy kezdődött, hogy két évvel ezelőtt a gyöngyösi polgár- mesteri hivatalba egy szabályos levelet írtam, hogy szeretném megvenni ötvenmillió forintért a Mátra Szállót. Vártam, vártam, egyszer csak rádöbbentünk, hogy már eladták. Ez engem borzasztóan idegesített, mert nem lett versenytárgyalás, mert a polgármester űr nem továbbította az én levelemet az Állami Vagyonügynökséghez. — Az ön jogászai ne tudnák, kinek kell címezni egy pályázatot? — Csakhogy én meg akartam venni a Fő tér 10-et is, mert egy komplex üzletházat szeretnék ott csinálni. Ez a szálló mellett van, gondoltam, egybe kérem a kettőt. — De az az épület nem eladó... — Pedig hajlandó vagyok érte negyvenmilliót fizetni, ha nem adják el, tönkre fog menni, lepusztul. — Visszatérve a szállóra: ön tehát megtudta, hogy más már a gazda. Mit csinált? — Utánanéztem a dolgoknak. Kiderült, hogy a tulajdonjog még nincs bejegyezve, és az is, hogy a pályázók még nem fizették ki a vételárat: a kilencmillió forint készpénzt és a negyvenegymillió forint hitelt. Megkerestem őket, és felajánlottam, hogy ha átíratják a nevemre, fizetek ötvennégy és fél millió forintot. — És? — A bankomban letétbe helyeztem a pénzt, és amint a nevemre került a szálloda, odaadtam az ötvenmilliót. — Maradt négy és fél millió, azzal mi lett? — Úgy egyeztünk meg, hogy azt csak akkor adom oda, ha hiánytalanul átadják a szálloda berendezéseit. Tízmillió forint késedelmi dijat is kikötöttünk, ha én vagy ők nem teljesítenénk az ígéretünket határidőre. Én teljesítettem, ők még nem. Ugyanis jó néhány berendezés már eladásra került, azt még nem szerezték vissza. — Tehát követel még tízmilliót? — Nem, mert magánszemélyekről van szó. A gyöngyösi polgármestertől már követelném. — Mi a terve a szállóval? — Berendezünk ott több irodát, lesz egy bútor- és egy szépségszalon, egy része megmarad szállodának. Amikor a Megafatelepen elkészül a harmincszobás csárda, a mostani berendezést oda visszük, és itt egy luxus- szállodát alakítunk ki. A fiam után szép magyar névre, Attilára keresztelem majd... Doros Judit
