Heves Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-01 / 203. szám

2. VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1993. szeptember 1., szerda Szabadon bocsátott ellenzékiek Ernest Shonekan, a nigériai ügyvezető kormány vezetője utasítást adott a csaknem két hó­napja fogva tartott ellenzéki ve­zetők szabadon bocsátására. A távozott tábornok-elnök, Ibra­him Babangida helyébe lépett új vezetés a három politikus mellett azoknak az újságíróknak a sza­badlábra helyezését is elrendelte, akiket a júniusi választások kap­csán vettek őrizetbe. Tárgyalások a kínai — vietnami határról A kormányszintű kínai-viet­nami határtárgyalások első for­dulója nem hozott konkrét ered­ményt, de a tárgyalássorozat vé­gén aláírt jegyzőkönyvben az áll, hogy a felek egyetértettek a határ­vita rendezésének elveiben. A legáltalánosabb elvi kérdések­ben eddig is megvolt az egyetér­tés, a határvonal kijelölésében azonban még egy tapodtat sem haladtak előre. Clinton a boszniai beavatkozásról Az elnök biztosítékokat óhajt Még mielőtt elkötelezné ma­gát az amerikai szárazföldi csa­patok részvétele mellett a bosz­niai békefenntartó erők kötelé­kében, Bili Clinton elnök szeret­ne biztosítékokat kapni arra néz­ve, hogy a végleges kidolgozásra és egyeztetésre váró boszniai bé­keterv méltányos és kivitelezhe­tő. Az elnök hétfőn beszélt felté­teleiről a Fehér Házban rögtön­zött sajtóértekezleten. — Febru­árban világosan leszögeztem, hogy az Egyesült Államok kész hozzájárulni a boszniai béke megteremtésére irányuló nem­zetközi erőfeszítésekhez. Ezt most is megerősítem. Ám szeret­nék tisztában lenni a részletek­kel. Még mielőtt lépnénk, szán­dékomban áll meggyőződni ar­ról, hogy a megállapodás igazsá­gos és végrehajtható-e, és hogy a bosnyák kormány maradéktala­nul elfogadta-e. Előre tudni óhajtom azt is, hogy kinek és mennyi ideig kell (Boszniában) maradnia — mondta. A washingtoni kormányzat kezdettől fogva kinyilvánította, hogy semmi esetre sem hajlandó szárazföldi erőket vezényelni Boszniába a szerbek, a muzul­mánok és a horvátok közötti ösz- szecsapások elfojtására. Attól azonban nem zárkózott el, hogy csapatai csatlakozzanak a béke- fenntartó kötelékhez, ha a konf­liktusban érintett feleknek sike­rül megállapodásra jut­niuk. Kérdőjelek Szárszó... szó... szó...szó? Voltak remények: Szárszó új fejezete, történelmi állomáshelye lesz a nemzeti megújulásnak, kezdete a hanyatlás megállításának? S vol­tak borúlátó jóslatok: eleve kudarcra ítélt, ellentéteket mélyítő vállal­kozás a Balaton menti disputa. Megcáfolt prognózisok? Hogy pontosan mi zajlott le a legendás helyszínen fölvert hatalmas sátor alatt, arról a rövid tudósítások, a műfajnál fogva általánosságokra ítélt zárónyilatkozat, és a menet közbeni sokféle — nem is mindig elfogulatlan — értékelés ízelítőt adott. Annyi mégis megállapítható, hogy sem a nagy várakozások, sem a balsejtelmek nem igazolódtak. Lépés a társadalmi konszenzus felé? ígéretes mozzanat volt a nem­zeti egység és összefogás igénye. Az egyöntetű felismerés, hogy az önpusztító politikai marakodás, a társadalom tragikus megosztottsá­ga a jelen és a jövő legnagyobb veszedelme. Ennek jegyében született kezdeményezés, hogy egy új nemzeti kerekasztal mellett folytatódjék a dialógus sorskérdéseinkről, készüljön program a nemzeti megúju­lásra. A tettek válaszolnak? Fél évszázada Kodolányi Szárszón azt mondta: „A szavak inflációja idején mérhetetlen tömegű szót zúdíta­nak rád, hogy így vagy úgy gondolkozz ...” Csoóri Sándor most így töpreng: „Kopogtat a lelkiismeret; talán nem kell ennyi beszéd, ennyi tanácskozás — a szavakat tettekkel kellene fölcserélni.” Igaz. Szárszó hiteles helyét is alighanem a szavakat fölváltó cselekvések jelölik majd ki. Bajnok Zsolt Ferenczy Europress Tokió fél a földrengéstől A japánok többsége fél attól, hogy egy nagyobb szabású föld­rengés napjaink Tokiójában jó­val több ember halálát okozná, mint az 1923. évi „Nagy Kanto”, amely több mint 140.000 ember­életet követelt. Mint az AFP francia hírügy­nökség az NHKjapán rádióháló­zatra hivatkozva jelentette, egy július-augusztusi felmérés során megkérdezett 4950 személy 79 százaléka úgy vélekedett, hogy a hetven évvel ezelőttihez hasonló erejű földrengés több emberéletet követelne, és az anyagi károk is jóval jelentősebbek lennének a felhőkarcolók nagy száma és a közlekedés sűrűsége miatt. A geológusok negyven száza­léka egyetért abban, hogy tíz éven belül valószínű egy olyan nagyobb földrengés, amelynek epicentruma pontosan a főváros alatt lesz. Abban is megegyezik a véleményük, hogy a japán fővá­ros nincs a legjobban felkészülve egy ilyen eshetőségre. Szaddám ismét kemény Szaddám Húszéin iraki elnök utasítására nem hagyhatják el Irak területét sem az aktív, sem a nyugállományú katonatisztek. Ennek megfelelően több tisztet küldtek vissza a határról, amikor üzleti ürüggyel Jordániába pró­báltak utazni. A kihágások meg­fékezésére az iraki elnök hat ma­gas rangú tiszt kivégzését is el­rendelte. Halálos ítéletek Algírban és Oránban Algírban és Oránban két, ter­rorcselekményeket vizsgáló kü­lönleges bíróság 17 halálos ítéle­tet hirdetett ki szélsőséges cso­portok tagjai ellen hatósági sze­mélyek ellen elkövetett gyilkos­ságokért, merényletekért, felfor­gató tevékenység folytatásáért, valamint az algériai kormány erőszakos megdöntésére uszító irodalom terjesztéséért. Stasi-vizsgálat Nagy-Britan­niában A Rupp házaspár németor­szági leleplezéséhez hasonló ese­tek várhatók Nagy-Britanniában is annak nyomán, hogy a brit kémelhárítás megkezdte a kelet­német Stasi titkosszolgálat doku­mentumainak vizsgálatát. Rainer Ruppotés angol felesé­gét, akik a NATO brüsszeli főha­diszállásán dolgoztak, nemrég letartóztatták Németországban, és azzal vádolják őket, hogy 1972 és 1989 között több mint tízezer NATO-iratot adtak át a Stasinak. A rájuk vonatkozó bi­zonyítékokat, sok más Stasi-do- kumentummal együtt, egy volt orosz hírszerző adta el tavaly az amerikai CIA-nak. Brit lapjelen­tések szerint a CIA az informáci­ók egy részét most eljuttatta a brit kémelhárításnak is, s a doku­mentumok több olyan brit ál­lampolgár kód- és igazi nevét tartalmazzák, akik a Stasi szolgá­latában álltak. A korrupció ellen Kínában A kínai Szecsuan és Kuang- tung tartományban a hatóságok csaknem 1000pénzügyi szakem­bert, köztük hat bankigazgatót tartóztattak le korrupció vádja­vai — jelentette kedden az Új- Kína hírügynökség. A múlt héten a kommunista árt országos korrupcióellenes ampányt kezdett, amelynek ke­retében a bíróságok szigorú bün­tetéssel, gyakran halállal sújtják a csalással és megvesztegetéssel vádolt szakembereket. A szecsuáni hatóságok példá­ul ez év első felében 102 esetben regisztráltak szabálysértést a kü­lönböző bankoknál. Az AP érte­sülései szerint van olyan város, ahol a korrupciós pénzek nagy­sága eléri a 25 millió jüant (4,6 millió dollárt). A korrupcióellenes harc egyik új fejleménye, hogy a múlt szom­baton kiderült: az egyik minisz­terhelyettes is belekeveredett a botrányba, nevét azonban nem hozták nyilvánosságra — emlé­keztet az AFP. (MTI) Tiltakozás a kormány őrült politikája ellen Vad kolónia Betlehemnél Izraeli telepesek engedély nél­küli kolónia létesítésével tilta­koztak a megszállt területek egy részére vonatkozó izraeli-palesz­tin megállapodás ellen, míg egy szélsőjobboldali tömörülés em­berei kézigránátot robbantottak egy miniszter jeruzsálemi ottho­na előtt. Az első közvélemény­kutatás szerint azonban az izrae­liek többsége támogatja a palesz­tin autonómiát a Gáza-övezet- ben és a ciszjordániai Jerikó kör­zetében, amint arról Izrael és a PFSZ a washingtoni béketárgya­lások újrakezdése előtt elvileg megállapodott. A hadsereg katonái határőrök és rendőrök segítségével hétfőn távolították el a ciszjordániai Betlehemtől délre létesített „vad kolónia” lakóit, mintegy hatvan embert, akik saját elmondásuk szerint passzív ellenállást tanúsí­tottak — szétszóródtak és elrej­tőztek a körzetben, hogy megne­hezítsék az evakuálást. Sátrakat vertek fel, hogy, mint mondták, tiltakozzanak „a kormány őrült politikája ellen, amellyel meg akaija engedni a terrorista Jász- szer Arafatnak, hogy Jerikóban és Gázában telepedjen le és ala­kítson államot”. A ciszjordániai kolóniák szervezete hétfő estére a miniszterelnök jeruzsálemi hi­vatala elé tüntetést hirdetett meg. Arie Deri belügyminiszter­nek, az ultraortodox Sasz párt politikusának háza előtt kézigrá­nátot robbantottak ismeretlen tettesek, anélkül azonban, hogy az sérülést vagy károkat okozott volna. Az akciót a Kach szélső- jobboldali szervezethez közel ál­ló Dovnevű csoport vállalta ma­gára. (Neve rövidítés, amelynek feloldása: „Az árulók elnyomá­sa”.) Hajim Ramon egészségügyi miniszter a rádió útján figyel­meztetett, hogy a kormány élni fog minden jogával azokkal szemben, akik lázítani próbál­nak. A Jediot Ahronot című izraeli lap adatai szerint az ország zsidó lakosainak nagyobbik része tá­mogatja a Gáza-övezet és a cisz­jordániai Jerikó átadását palesz­tin kézbe. A megkérdezettek 53 százaléka válaszolt igennel a kér­désre, 45 százaléka nemmel. Gyöngyös Város Önkormányzata értékesítésre meghirdeti a Gyöngyös, Gyöngyvirág utca és környéke (a 3. sz. fkl. út mellett fekvő Bethlen G. u., Laktanya u., Kassai u., Brassói u. által határolt terület) kb. 4 ha területű, részben beépített ingatlanát. Az ingatlanon a jóváhagyott Részletes Rendezési Terv szerint és az Országos Építésügyi Szabályzatban előírt feltételek alapján 48 db családi ház és 1200-1300 m2 összterületű kereskedelmi, vendéglátó, szolgáltató, irodai célú intézmény építhető. A részletes pályázati kiírás 1993. szeptember 15-ig átvehető Gyöngyös Város Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Igazgatóságán (3200 Gyöngyös, Fő tér 13.) Felvilágosítást ugyanott, valamint telefonon a 37/313-050-es számon Kovács László és Pataki Pál beruházási főelőadóktól lehet kérni. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GÉCZI ISTVÁN Zaránk község polgármestere 1993. augusztus 30-án elhunyt. Temetése 1993. szeptember 3-án 10 órakor lesz a zaránki temetőben. A gyászoló család / Köszönetét mondunk \ mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, aki szeretett férjem SARKAIM FERENC temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Á gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk KOVÁCS ISTVÁN temetésén megjelentek, és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Ä gyászoló család Köszönetét mondunk mindenkinek, akik FORGÁCH MIKLÓS halottunkat utolsó útjára elkísérték, és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BESZE JÓZSEF temetésén részt vettek, és fájdalmunkban osztoztak. Felesége és gyermekei DÖBBENETES! Szokatlan kötvénykibocsátás a rövidebb távra befektetőknek! A Merkantil Car Kft. különleges konstrukcióban bocsátja ki közép- és rövid távú befektetőknek szánt 1+1 éves futamidejű AUTÓRÉSZLET KÖTVÉNYÉT. A kibocsátó a fix kamatozású értékpapír első évi 20% kamat kifizetésekor a tőkeösszeg 50%-át is visszafizeti, a maradék pedig magasabb, 22%-os kamattal a lejáratkor esedékes. A kötvénykibocsátásért a K&H bankcsoport tagja, a Merkantil Bank vállal garanciát. Másodlagos forgalmazásban a kötvény az aktuális árfolyamon azonnal visszaváltható. A jegyzés névértéken, 10.000 Ft-os címletekben történik 1993. augusztus 23. és szeptember 10-e között. MERKANTIL BANK RT. A Rsfl BANKCSOPORT TAGJA KREATÍV EMBEREKNEK KREATÍV MEGOLDÁSOK Jegyzési helyek: Kereskedelmi Bank Rt. Eger, Beloiannisz u. 1/A Tel.: (36) 313-444 • Hatvan, Grassalkovich u. 3-5. Tel.: (38) 312-044 . • Merkantil Bank Rt. Budapest V., József Attila u. 24. Tel.: 118-2688, 266-3180

Next

/
Thumbnails
Contents