Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)
1993-07-31-08-01 / 177. szám
HÍRLAP, 1993. július 31—augusztus 1., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 9. Estek és premierek a Berliner Ensemble-ban Jegy nincs — közli a fried- richstrassei pályaudvar sínéi alá épített árusítóhely kissé zavarodott eladókislánya. A jó színházra kiéhezett néző azonban nem ismer lehetetlent, ha a leghíresebb német színpadon — Brecht színházában, a Berliner En- semble-ban — a leghíresebb német kortárs drámaíró, Rolf Hochhuth legújabb darabját, a Wessik Weimarban-t játsszák. Átgyalogol a Spree hídján a Schiffbauerdammra, s némi ügyeskedéssel szerez jegyet. Bertolt Brecht most Tenne 95 éves, s neki biztosan tetszene nemcsak az előadás, hanem a ^körülötte zajló csetepaté is. A 61 éves Rolf Hochhuth még be sem fejezte legújabb darabját, már vihart is kavart. Tavaly a Manager Magazinnak adott interjút a Ba- selben élő író, s gyakorlatilag igazolta a német vagyonügynökség fejének, Detlev Rohwedder- nek a meggyilkolását. Rohwed- der szemelye ellen nincs ugyan kifogása, de az, aki a kormány megbízásából vállalja „a spekulánsok hasznos idiótájának” szerepét, és „gazdasági darwinizmussal” kísérletezik Németország keleti felében, számoljon ilyen sorssal. Máig sem tudni ugyan, hogy ki is öíte meg 1991 húsvétján több ezer keletnémet vállalat urát, de Rohwedder kihívta maga ellen a sorsot — mondja Hochhuth. Az író nagy fájdalma, hogy a keletnémeteket másodszor is kisajátítják: először az NDK-ban történt ez meg velük — bár a volt szocialista országok közül, nem számítva a gyakorlatilag kollek- tivizálatlan lengyel mezőgazdaságot, éppen Kelet-Németor- szagban volt a legnagyobb a magánszektor, a szolgáltatási szférában — most pedig az újraegyesített Németországban. A tőkeszegény keletnémetek nem tudják megvenni a privatizálandó ingatlanokat, egyebeket, ráadá- suT sorra-rendre jelentkeznek a Nyugat-Németországba áttelepült egykori tulajdonosok, a Westdeutschok, a Wessik is. A Rohwedderről szóló jelenet benne maradt ugyan a Berliner Ensemble Einar Schleef rendezte előadásában, ám alig hasonlít a papírra vetett drámára. Schleef alaposan kibelezte a Hochhuth- dramát, a német-német testvérharc érzékeltetésére három Schiller-drámából — az Ármány és szerelemből, a Stuart Máriából és a Haramiákból — is épített bele részleteket. Elhangzanak ezenkívül Brecht-szövegek, de a felszámolt keletnémet ifjúsági szervezet, az FDJ dalai is. Hochhuth felháborodása az egekig csapott, be akarta tiltatni a premiert. Végül elállt — valószínűleg kivitelezhetetlen — tervétől, am sértettségét jelzendő, nem ment el a bemutatóra: aznap egy másik berlini színházban Racine Britannicusát tekintette meg. A jogi huzavona „a káposzta is megmaradt, a kecske is jóllakott” megoldással végződött: a nézőknek kiosztották Hochhuth tiltakozó nyilatkozatát, a premieren a teljes, könyv alakban is megjelent drámaszöveget is kezükbe nyomták, s Hochhuth úton-útfélen kürtölte: valódi színrevitelnek a későbbi, hamburgi bemutatót tartotta. A kritikusok, a nézők többsége azonban nem bánja, hogy Berlinben mindez így történt. Hochhuth határozottan jól járt az öntörvényű Schleeffel. Láttak egy kimondottan élvezetes, bár kissé oratórikus előadást — még ha a politikai odamondogatásra érzékenyebb, feltehetően nyugat-berlini nézők egy része a játék közben ki is vonult —, mert félő volt: ha valóban szöveghűen viszi színpadra Schleef a darabot, méla unalom tagióz le mindenkit. A Helytartó es más darabok szerzőjének nem erőssége a drámaírás. Méltatói-bírálói szerint Hochhuth „egy nekiszabadult adóbeszedő szómágiájával”' lenyűgöz, de bátorsága kényes témákhoz nyúlni nagyobb, mint drámaírói talentuma. A Wessik Weimarban kollázsegyüttesének brechti szellemiségű megszüntetve meghagyása hosszú hetekre telt hazakat biztosított a válságtól legyintgetett Berliner En- semble-nak. A Brecht-színházra azonban sohasem volt jellemző a beletörődés, s újítani is megpróbál. Berlin egyik nyugati kerületében, Kreuzbergben egy raktár külsejű épület negyedik emeletén nyitottak stúdiószínpadot, ahol nemrégiben bemutatták a német nyelvterületen eléggé ismert osztrák szerző, Peter Turrini Grillparzer a pornóüzletben című egyfelvonásosát. A darab a „Wessik”-hez képest szalongro- teszknek hat, a műsorfüzet szerint „pillanatfelvétel a konzum- csata egy rejtett színteréről”, avagy idegösszeomlás az ebédszünetben. Két frusztrált ember találkozik a pornóüzletben: egy elegáns dáma — ifjúsági és családi műsorok szerkesztője a televízióban — és az elárusító, a Burgtheaterből kirúgott súgó. A nőt megcsalta akadémikus félje, a férfivilágot gyűlöli, a súgó a nőkben lát ellenséget, állasát ugyanis egy nővel töltötték be. Szadomazo- chisztikus epizódokkal tarkított összecsapásuk teszi ki a röpke egy órát. A bizarr helyzetekben, az ostorsuhintások közepette, Mozart Kis éji zenéjének kíséretében elhangzó társalgási szövegeken remekül szórakozik a premier után ingyensört vedelő közönség. A ketszemélyes darabot Volker Spengler és a Fassbinder- filmekbol ismert zseniális színésznő, Irm Hermann játssza. Rendezője a Brecht-tanítvány, Peter Palitsch. Pióca a sebészeten Hazánkban is igen régóta ismerik már a pióca gyógyító hatását. A közelmúltban az USA-ban is felfedezték mindezt, és a makrosebészeten szívesen használják a piócákat, mert különleges vérszívó hatásuk gyakran gyógyító erejű. Az idős Mao magánélete Az 1976-ban elhunyt kínai vezető, Mao Ce-tung életének utolsó (nyolcvan feletti) éveit egy csinos, fiatal táncosnő állandó társasága édesítette meg — tudhatja meg a kínai nép a „Mao Ce-tung utolsó évei” című könyvből, amelyet a kommunista vezető születésének 100. évfordulója alkalmából adtak ki Kínában. A könyv szerint az ifjú Meng Csin-jünt eredetileg ápolónőként vették a „nagy kormányos” mellé, de kapcsolatuk hamarosan „roppant bensőséges” élettársi viszonnyá alakult. Egyebek között megtudható a műből, hogy az agg kormányos csak „buta kislány -nak szólította ifjú élettársát. Meghitt kapcsolatuk jellemzésére a könyv bemutatja, hogy milyen negédes csevegéssel üdítették fel egymást az élettársak kedélyes pillanataikban... Leírja például, nogy egy ízben a kínai nép nagy tanítómestere saját költeményeit óhajtotta visszahallani a hű társ ifjonti ajkairól. Olvasás közben a derék őrangyal kuncogásra fakadt, látván, hogy az egyik lírai Mao-mű a szelTentés prózai témáját taglalja. Egyikük sem jött azonban zavarba, sőt kellemesen elévődtek azon, hányszor is szellentett aznap Mao, a téma lírai tolmácsolóia. Mao magánéletének titkai korábban szentek és sérthetetlenek voltak, főlég a „kulturális forradalom” évtizedeiben, amikor a Kínai Népköztársaság alapítóját istenként bálványoztak Kínában. A lakosság bizonyos rétegeiben még ma is él Mao kultusza, a művészet és a sajtó képviselői azonban már megkezdték a bálvány döntögetéset. Zsivkov és Dogan egymást dicsérték Bulgáriában rendkívül nagy sajtóvisszhangot keltett, hogy a közelmúltban Ahmed Dogan, a bulgáriai török kisebbség vezetője felkereste Todor Zsivkovot, aki 7 eves börtönbüntetését házi őrizetben tölti. Az ötórás találkozó tartalmáról nagyon kevés tény látott napvilágot, Dogant viszont komoly bírálatok érték azért, mert kijelentette, hogy Todor Zsivkov nem is olyan rosszul vezette az országot. Zsivkov a Sztandart című szófiai napilapban „visszadicsérte” Dogant, hangsúlyozva, hogy véleménye szerint a török kisebbség vezetője okos, kiegyensúlyozott és állhatatos politikus. A 81 és fél esztendős volt államfő és pártfőtitkár azt fejtegette, hogy a nagypolitika nem más, mint játék. Olyan játék, amelynek egyetlen célja kell, hogy legyen: az egész nép boldogulása. Zsivkov nem tagadta, hogy bizonyos vonatkozásban megváltoztak nézetei, példáula teljes sajtószabadság mellett érvelt. Azt hangoztatta, hogy a sajtónak nemcsak mindenről tudnia kell, hanem nyíltan és felelősségteljesen be is kell számolnia mindenről. Zsivkov azt bizonygatta, hogy míg jelenleg megosztott a bolgár társadalom, és bizonyos személyek szembeállítják egymással az embereket, addig az ő idején nem osztották bolgárokra, örményekre, cigányokra, törökökre vagy zsidókra a népet. Áhmed Dogan, a Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért elnevezésű szervezet vezetője mozgalma hetilapjában, a Prava i Szvobodi-ban megjelent interjújában Zsivkovra vonatkozóan megismételte, hogy nem lehet „rossz játékos az, aki 33 évig hatalmon tudott maradni . Dogan emlékeztetett rá, hogy a zsivkovista rendszer összeomlásához az első lépést az 1984-85-ös erőszakos bolgárosítási akció kudarca jelentette, amelyben őt 3 és fél évi börtönbüntetésre ítélték. A kisebbségi vezető szerint Zsivkov vesztett ebben a játszmában, s a győzteseknek mindig fel kell keresniük a legyőzötteket. Dogan semmiféle más érdemi információt nem hozott nyilvánosságra Todor Zsivkowal lezajlott találkozójáról. A hiúság vására még virágzik Míg az európai és az amerikai ipar legtöbb ága recessziót él át, addig a kozmetikumgyártóknál — hála az emberi hiúságnak — töretlen a konjunktúra. Ä szépség üzlet, és egyre inkább az, fogyasztónak és gyártónak egyaránt — legalábbis ez derül ki a német testápoló- és mosószer- gyártók ipari szövetségének nemrégiben közzétett értékelő jelentéséből. A legnagyobb, 9,5 százalékos növekedést a női parfümök piacán mérték, a dezodorok esetében Németországban ez 8,4 százalékos volt. A gyártók az ózonlyuk növekedéséből és a bőrrák fenyegető réméből is jelentős profitot vágtak zsebre: az újonnan piacra dobott magas faktora, s ezért drágábban eladható fényvédő krémeket az 1992-es szupermeleg nyáron nagy haszonnal és rekordmeny- nyiségben értékesíthették. Míg néhány fogyasztási cikk esetében — így az autó- vagy az elektronikai iparban — jövőre is csökkenő eladásokkal számolnak, a nagy kozmetikai cégek — az Avontól a Welláig — további növekedést jósolnak maguknak: ez szakértők szerint 5-6 százalékos lesz, amiből négy százalék az árnövekedések számlájára írható majd. Kevésbé rózsás a mosó-, mosogató- és öblítőszerek előállítóinak helyzete. A környezet- védelmi kampányok következtében ugyanis ez az ágazat stagnál. A keletnémet testápoló- és mosószeripar Németország egészéhez képest is rosszabb helyzetben van: a korábbinál kevesebbet gyárt, emellett a munkanélküliség is rendkívüli mértékben sújtja. Míg 1989-ben a keletnémet területeken még csaknem kilencezer embert foglalkoztatott a testápolószerek gyártása, addig az 1992-es esztendő végén csupán ezret. Hasonlóan ehhez, a keletnémet mosószergyártás lendülete is megtört: 1989-ben 3000 foglalkoztatott még 370 ezer tonna mosószert gyártott, 1992-ben pedig már csak 550 ember dolgozott ebben az ágazatban, s ők is mindössze 60 ezer tonna mosószert állítottak elő. Hogyan kerülhetjük el az adófizetést? John Birt, a BBC vezérigazgatója oly módon vonja ki magát az adófizetési kötelezettség alól, hogy szabadúszó tanácsadóként húz fizetést, jóllehet, teljes munkaidőben dolgozik a BBC-nél, ahová 1987-ben lépett be vezérigazgató-helyettesként — olvashattuk a londoni Observer közelmúltbeli számában. A jelek szerint hasonlóan járt el a hetvenes évek eleje óta a London Weekend Televisionnál is. Birt úr aszerint adózik, hogy mekkora fizetést határoz meg önmagának magánvállalatától, a John Birt Productions Ltd.-től. Az 1991. áprilissal végződött legutóbbi pénzügyi évben, amelyre vonatkozóan adóbevallást kellett tennie, a fizetése kevesebb volt 60.000 font sterlingnél. Mint vezérigazgató-helyettesnek, a hivatalos fizetése 140.000 font sterling körül mozogna. A John Birt Productionsnak két részvényese van — ő maga, illetve amerikai származású művészfelesége, Jane. Nem készít azonban televíziós vagy filmműsorokat. A legutóbbi tárgyévben a jövedelemből levonható tételek közt szerepelt mégis 15.000 font sterling titkári fizetésként, több mint 8000 font utazási és szállásköltség, 3500 fontot meghaladó ruhapénz (közismert jól szabott öltönyeiről), továbbá több mint 2300 font reprezentációs költség, 920 font takarításra, valamint 40 font színházjegyekre és kutatásokra. A BBC közlése szerint ez a gyakorlat törvényes és mindennapos jelenség a szórakoztatóiparban. A televízió vezetői közül azonban magánemberként többen kétségbe vonják: vajon he- lyes-e, hogy egy teljes munkaidejű vezető egy közpénzekből gazdálkodó szervezetnél ily módon fizesse önmagát, különösen, amikor a BBC munkatársai közül sokakat letaglózott a vállalatnál végrehajtott gyökeres átszervezés. Birt ellentmondásos személyiség attól kezdve, hogy 1987-ben belépett a BBC-hez. A belső újságíró munkatársak szempontjából igen sérelmesen szervezte át a hírműsorok és az aktuális műsorok szerkesztőségeit, mielőtt vezérigazgatóvá nevezték volna ki 199L júliusban — 18 hónappal az előző vezérigazgató, Sir Michael Checkland távozása előtt. Aligha gondolható el, hogy a BBC Igazgató Tanácsának bármely más tagja — vagy bármely előző tagja — hasonló formában húzta volna fizetését. Úgy tudják, hogy tavaly ősszel Birt megvitatta adózási eljárását az elnökkel, Marmaduke Hus- seyval, annak ismeretében, hogy vezérigazgatóvá fogják őt kinevezni. A BBC nyilatkozatában ez áll: „John Birt vagy szabadúszó, vagy saját vállalatán keresztül határidős szerződésekkel szabta meg munkakörét több mint húsz éven keresztül. Vezérigazgatóvá történt kinevezése óta a BBC foglalkozik adózási eljárásával”. Vita Ausztriában a magántelevizióról A közelmúlt szenzációja Ausztriában a kancellár nyilatkozata: Vranitzky a News című magazinban igen határozottan letette a voksot egy harmadik televíziós csatorna beindítása mellett. Kereskedelmi tévéről lenne szó, az eddig monopolhelyzetben lévő ORF két csatornájának érintetlenül hagyásával, és ezzel egyidejűleg éles konkurencia- harc beindításával. A monopol helyzet aligha tartható, ez minden érintett és kívülálló számára világos. S bár minden csatázó a nézők igényeire és érdekeire hivatkozik, azért ez a harc egyéb érdekekért is folyik. Az ORF az a típusú közszolgálati televízió, amelynek korlátozott reklámlehetőségét szigorú rendelkezések szabják meg, miközben az ebből származó bevétel működtetéséhez igen fontos. És persze, nem elég. Gerd Bacher, az ORF nagy hatalmú intendánsa a reklámbevételek növeléséért hadakozik: az áremelésen már túl vannak, ez nem fokozható tovább, a cél tehát a reklámra fordítható idő bővítése. A nagy pártok, amelyek számára nem közömbös, hogy a kuratóriumi képviseletük revén közvetett — am érvényesíthető — befolyásuk van a pártatlan televízióra, támogatják az ORF igényét, végtére is fenti okokból nekik érdekük a zavartalan üzemelés. Az írott sajtónak azonban szó szerint a letét veszélyeztetné a televíziós reklámidő növelése: az osztrák hirdetési piac korlátozott, ha a televízió a sokkal hatékonyabb reklámlehetőséget nagyobb mértékben kínálja, óhatatlanul az írott sajtótól szipkáz- za el a hirdetőket. A legnagyobb példányszámú bulvárlapokat kiadó, és így a legnagyobb reklám- bevételt magaénak tudó sajtómágnás, a Neue Kronen Zeitungot kiadó Hans Dichand heves támadásba lendült az ORF ellen: bejelentette igényét a második csatorna privatizálására, s azon saját magánadás beindítására. Dichand nyilván abból indul ki, hogy ha már a legnagyobb példányszámú bulvárlap, a Neue Kronen Zeitung veszteségeket szenved az elektronikus hirdetésektől, akkor legalább azok haszna is az ő zsebébe folyjon. A második csatorna privatizálása nemcsak Dichand ötlete — amely egyébként már csak sajtó- demokraciai okokból is éles ellenállásba ütközik. A Neue Kronen Zeitung nemcsak a legnagyobb példányszámról nevezetes — a legutóbbi felmérések szerint olvasótábora jócskán meghaladja az egymilliót —, hanem szélsőjobboldali lapnak számít. Egyik állandó rovatának vezetője gyakori vendég a sajtóetikai vétségeket kivizsgáló Sajtótanács, sőt bíróságok előtt is. A vád többnyire szélsőjobboldali, a kisebbségek méltóságát sértő, sőt az újnácizmus vádját súroló cikkek közlése. Az ilyen nézetek számára az osztrák demokratikus közvélemény, a televízió és a kiadók szövetsége sem kíván csatornát biztosítani. Megjelent azonban a színen az igen sikeres német magántévé, az RTL osztrák származású igazgatója. Helmut Thoma az Operabál alkalmából töltött néhány napot Bécsben, és bonyolított le sűrű programot. Járt a kancellárnál, az ORF vezetőinél, a Néppárt politikusainál, a vezető la- ok főszerkesztőinél, és tanács- ozott Hans Dichanddal is. Mindennek eredményeként közölte: sikeres magánadast képzel a második csatorna helyébe, amely az egész német nyelvterületen jól forgalmazható lenne, az osztrákok ezzel szemben minden technikai felszerelés nélkül rendes adásban vehetnek. Nem lenne az általa elképzelt tévé olyan szélsőségesen szórakoztató, mint az RTL vagy a SAT, de a mostani műsornál változatosabbat kínálna. Felhőtlen fogadtatásban nem volt része az ötletnek. Az egyik ellenérv, hogy egy ilyen magan- adó beindutása kegyelemdöfés lenne a haláltusáját vívó osztrák film számára, hiszen a megrendelők közül még a második csatorna is kiesne. Vranitzky kancellár, aki hangsúlyozottan az ORF mindkét csatornájának megtartása mellett száll síkra, egyebek között azzal is érvel, hogy a két csatorna csakis együttesen képes az osztrák nemzeti kultúra terjesztésének küldetését betölteni. Magántelevízió legyen, de egy harmadik csatornán — mondja, és ezzel ismét ellentét támadt koalíciós kormányán belül, ugyanis másik nagy pártbeli helyettese, a néppárti Erhard Busek egyetért a második csatorna privatizálásával. Vranitzky indítványára Gerd Bacher hasonló szellemben válaszolt, eloszlatva azt a tévhitet, hogy az ORF úgy általában a konkurenciától tart. Nem, a riválissal az ORF kész megküzdeni, azokkal az eszközökkel, amelyekkel az ilyen harcot vívják: döntsön a néző, ki kínálja a tartalmasabb műsort. Az ilyen, végső soron a ublikumnak hasznos versenyez azonban nem kell — sőt nem szabad — szétverni az ORF második csatornáját, hiszen az működik — mondja Bacher. Az utolsó szó az ügyben igen távolinak látszik. Különösen, mert Vranitzky kancellár véleményét vitaindítónak szánta, és ezt a News-nak adott nyilatkozatában hangsúlyozta is. Nos, Ausztriában a vita felettébb kedvelt: számítani lehet rá, hogy a kérdés sokáig foglalkoztatja majd a közvéleményt.
