Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-03 / 179. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. augusztus 3., kedd Látószög Az expo árnyékában Ha a közelgő budapesti világkiállítás lázában ugyan még — vagy soha — nem is ég a nemzet, a készülődésnek azért tagad­hatatlanul van valami nyoma. A készülődésnek — mondom —, s korántsem a kétségkívül látványosabb cselekvésnek. Mi­után „cifra nyomorúságunk” mellett az is magyaros, hogy „...ej, ráérünk arra még.” Mentségére szolgáljon a magyarnak, hogy korántsem „nép­akarat” szüleménye a hazai expó. Sokkal inkább szeretné, ha az ilyenféle nemzetközi parádé helyett egészen más törek­vések serege teremtene országunkban új munkalehetősége­ket, leginkább pedig tartós állásokat tisztességes fizetésekkel. S csinnadrattás alkalmi mutatványok helyett maradandóbb értékeink keltetének az eddiginél is nagyobb érdeklődést né­pünk, földünk iránt. Ám, aki ellenezte is eddig, lassan-lassan talán — hiszen nem tehet mást — beletörődik nagyjaink megmásíthatatlan döntésébe. Akár akarja, akár nem: sodródik az árral. Álmo­dozik, ötleteken töri a fejét, tippeket ad, terveket kovácsol az is, aki talán gondolni sem akart erre. Némely programon ugyan vitathatatlanul észrevehető a fásultság, az erőltetettség, kevésbé érződik a siker reménye, de csak összeállt, s eljutott az illetékesekéig. Mint a többi, amikben nagyobb fantázia, több realitás is van, biztatóbbak emezeknél. Bármint van is, több mint valószínű, hogy most már meg­lesz az az expo. Kerül, amibe kerül, annyit hoz, amennyit. S jönnek a kíváncsiskodók glóbuszunk mind a négy irányából hosszabb-rövidebb időre. Mi meg várjuk őket echte magyaro­san. Nemigen változtatva magunkon. Legalábbis úgy tűnik, hogy a készülődés közben sem aka­runk másabbak lenni. Szembetűnő például, hogy űtjaink szá­mos esetben kifogásolható állapotánál jóval elitélhetőbb gyarló közlekedésünk, pontosabban közlekedési kultúrálat- lanságunk. Oly szabálytalanul száguldoznak nemcsak az eny­hítő körülményként emlegetett nyugati, hanem a lényegesen kevesebbre tartott keleti járművekkel is, ahogyan a külföldi a legritkább esetben vagy sohasem. Nemcsak a parkolóban, ha­nem az autópályán is szétszórjuk a szemetet. Olykor legszebb, legkedveltebb kiránduló- és üdülőhelyeink tisztaságára is fü­tyülünk, nem még az egyszerűbb járdáéra, valamely kiesebb helyen. Megesik, hogy műemlékeinket is illemhelynek tekint­jük, s legritkább természeti értékeinket— mint éppen a minap dohogta idős barátom az ősember bükki, istállóskői barlang­jával kapcsolatban — hasonló célra használjuk. Mindez pedig csupán annak a bizonyos jéghegynek a csú­csa. Többről is leszokhatnánk az expós készülődés közben, ami hazánknak és önmagunknak egyaránt hasznára válna. Ráadásul anyagi ráfordítás, újabb terhek nélkül. Ami ezek­ben az időkben éppen nem lényegtelen! Gyóni Gyula Az egri zeneiskola volt növendékeként Két fiatal Bécsből Az egri székesegyházban a bé­csi konzervatórium két növen­déke — Szabó Annamária (or­gona) és Johannes Wolfram Rin- ker (gitár) — adott hangver­senyt. A műsort J. S. Bach a-moll preludium és fugájából, egy korál-előjátékából, Max Re­ger a-moll toccátájából, Pagani­ni A-dur szonátájából és Vivaldi D-dur koncertjéből állították ösz- sze. Paganini ezúttal gitáron szó­lalt meg, míg a Vivaldi-koncert a két hangszeren. Feltűnt, hogy ez a fellépés nagy közönséget vonzott. Talán azért — gondoltuk —, mert az or­Oscarra jelölték a „Sztálint” A Sztálin című televíziós fil­met tíz „Emmy-drjra” jelölte az Amerikai Televíziós Akadémia tagsága. A részben Magyaror­szágon forgatott film a Home Box Office amerikai kábelteleví­ziós társaság saját produkciójá­ban készült. A Sztálin versenyben van a legjobb film (Mark Carlinerpro­ducer), a legjobb operatőr (Zsig- mond Vilmos), a legjobb fősze­replő (Robert Duvall), a legjobb férfi (Maximilian Schell) és női karakter alakítás (Joan Plow- right) Emmy-dijáért, továbbá je­lölést kapott a film forgatókönyv­írója, berendezője, maszkmes­tere, hangmérnöke és hangvágó­ja is. A Sztálin címszereplője, Robert Duvall, a Nágya édes­anyját alakító Joan Plowright és a Lenint megformáló Maximilli- an Schell ez év januárjában már elnyerte a hollywoodi külföldi kritikusok „Golden Globe” dí­ját. Ez volt az első alkalom, hogy egy amerikai játékfilm stábja a Kreml falai között és Sztálin dá­csájában forgathatott. gonista. Szabó Annamária egri család sarja, aki az egrizeneisko- lában tanult zongorázni. Gimná­ziumi évei alatt ismerkedett meg az orgonával, kántorképzős is volt, majd „ráharapva” a műfaj­ra, Virágh Endréhez, a miskolci zenei szakközépbejutott. Onnan pedig Bécsbe, a konzervatóri­umba. Mert ilyen is a sors, ha va­laki nagyon elhatározza magát. (Mindezt inkább csak biztatásul Írjuk azoknak a tehetségeknek, akik nehezen szánják rá magukat a merészebb döntésekre.) Szabó Annamária határozott egyéniség. Értékelni tudja, hogy 1. Szinte mindannaposak a csil­lagászati felfedezések. Egy Schmidt-Kaler nevű német tu­dós már hosszabb ideje bizony­gatja, hogy a Tejútrendszertől tá­vol lévő Magellán ködfoltban is­mert R. 136 A. fényforrás tulaj­donképpen nem csillagok hal­maza, hanem egy eddig még so­ha nem észlelt nagyságrendű csillag. Megtudhattuk azt is, hogy e szupernagyságú égitest körülbelül ezerszer akkora, mint a bennünket éltető, a földi életet tápláló, fenntartó Napunk. De ez még semmi! A hatalmas csil­lagnak százmilliószor nagyobb fénykibocsátóképessége van, mint a mellette törpévé zsugoro­dó szegény „kis” Napunknak. S, hogy még inkább bámulatba ejt­sen, elmodja: 150 ezer évig kel­lene utaznunk, képzeletbeli űr­hajónkon, mégpedig a fény tisz­tes sebességével ahhoz, hogy az óriási csillag elviselhető közelsé­gébe kerüljünk. Ilyen parányiak lennénk, mi emberek Földünkkel, Napunk­kal és Naprendszerünkkel együtt? Bach preludium és fugája nem­csak liturgikus fogantatású, de tele van rendíthetetlen hittel és bizalommal Isten iránt. És hogy kétségünk se támadjon a zenei tartalom értelmezéséről, a „Non kommder Heider Heiland”-ban, ebben a bensőséges dallamban, korálelőjátékban érzelemgazda­gon valíott az orgonista. Max Reger romantikus hangtömbjeit, a drámai hatást is akarva futtatta végig közönségének. Paganini szonátája az első ak­kordoknál szokatlanul hatott, hi­szen a hegedű, mint hangszer más anyagszerűség, mint a gitár. Csuda tudja! De hát nevezhetjük-e pará­nyinak a földkerekséget benépe­sítő emberiséget, amely saját maga előállította tudományos eszköztárával szinte felfoghatat­lan messzeségekig tágította látó­körünket, megismerési lehetősé­geinket, s — ha egyelőre csak el­méletben is — fényévek tíz- és százezeréit meghódítva, egyre biztonságosabban „lépked” a tá­voli csillagrendszerek göröngyös „útjain” is. 2. Képzeljünk el valahol a föld­kerekségen egy olyan tömegsze­rencsétlenséget, amelynek több­ezer halottja van. Előfordulhat. Sajnos! Az ilyen szerencsétlen­ségtől — érthető! — hetekig cik­kezne a világsajtó: riportsoroza­tok, képes beszámolók, a túlélők rémesebbnél rémesebb vissza­emlékezései jelennének meg szá­zával, s később könyvek, filmfor­gatókönyvek, s miegyéb állíta­nának emléket a maga nemében borzasztó tragédiának. Olvasom, hogy tulajdonkép­pen minden nap átélünk egy-egy Át kell változnia a hallgatónak, mire beleágyazza magát a hang­zásba, amely végül is megfogja őt. A Vivaldi-koncertben — fő­ként annak lassú tételében — a két hangszer hozta azt a hangula­tot, amely a maga elevenségével, csillogásával és nem utolsósor­ban őszinteségével, bájával a mai embert is magával ragadja. Sok ilyen fiatalt és így kell ki- röptetni Egerből. Ahonnan — az itteni pedagógia dicséretére le­gyen mondva — szép számmal rajzanak ki. Akár a világba is! (farkas) ilyen vagy ehhez mérhető tragé­diát. Nem, nem a földkéreg moz­gása, nem a tájfunok, nem a gá­takat szakító, településeket rom­boló árvizek, nem is a járványok, a repülőgép-szerencsételensé- gek idézik elő ezeket a pusztítá­sokat. Nem! Az éhség, a betevő falat hiánya okozza a lassú sorva­dást, napi átlagban öt-tízezer szerencsétlen ember, elsősorban magatehetetlen gyermek kimú­lását. Minderről kevesebb szenzáci­ós riport, képes beszámoló lát napvilágot, s a forgatókönyvek, a regények íróit sem igen készteti arra, hogy tollat ragadjanak! Ha­talmas lenne mindennap egya­zon témáról, az emberiség egy részének szinte észrevétlen pusz­tulásáról írni. Ki tudja? Hisz, a Földkerekség csendes tragédiája — a jóhiszemű embe­rek erőfeszítései ellenére — csak azért is és ma is, holnap és hol­napután is kiköveteli a maga ár­tatlan és magatehetetlen áldoza­tait! Okos György Pillanatfelvételek Emléke ma is eleven Egerszalókon „Sokakért áldoztam én. w : 55 káplán, mindenütt megnyerte a hívek szeretetét papi kötelessége­inek pontos teljesítése és szónok­latai által”— írta róla az egykorú méltatója. Kitűnő szónoklataira az érseki hivatal is felfigyelt: amikor 1932-ben a főegyházi szónoki hely megüresedett, feb­ruár 17-én őt hívták ennek betöl­tésére. Egerben 1837 tavaszáig volt a város egyik legnevesebb hitszónoka. 1837. május 30-án elnyerte az egerszalóki plébáni­át, és itt működött, mint alespe- res plébános. Egyházi elöljárói úgy véleked­tek az Egerszalókon eltöltött 35 tevékeny évéről, hogy az alatt az idő alatt „híveinek valódi atyja volt.” Nemcsak a papi hivatalát látta el. Kézbe vette az iskolás korú gyermekek lelki nevelését. Vallásos ifjúsági délutánokat rendezett. Á betegekhez Eger­ből orvost hozatott, és fizette az ápolási költségeket is. „Jót tett, amennyit tehetett”— mondogat­ták róla még sok-sok évtized múltán is. A templomot több­ször is festette, és közös munká­val rendbetette a környékét és a temetőt. A vallásos élet megerő­södött, és ez a falu mindennapi életében is érződött. Évek múl­tak el súlyos polgári vétség nél­kül. Gyakran látták, amint nap­közben is a templomban volt — az oltár előtt térdelt, kA-'bko­don. Odaadó vallásossága füveit is buzgóságra késztette. A szaló­kiak vallásos emberekké váltak. Az irodalmi élet terén, a közéletben Még miskolci kisiskolás, ami­kor érdeklődése megnő az iroda­lom iránt. Feltehető, erre a kor „Értem is áldozzatok — üdvömért egy Miatvánkot...” — áll sírkövén a felirat (Fehér Miklós felvétele) szellemi, irodalmi áramlata, a Kazinczy Ferenc kezdeményezte nyelvújítási mozgalom irányítot­ta a figyelmét. Kis versikéi miatt társai „pápista költőnek” titulál­ták. Költői és irodalomszervezői tevékenysége Egerben bontako­zott ki. Nyelvújító egyletet alapí­tott, amelynek tagjai vállalták, hogy ezentúl „tisztán magyarul, idegen szavak belekeverése nél­kül fognak társalogni”. Azzal mutatott példát, hogy egy-egy egyházi esemény tiszteletére szép magyarsággal írt verseit mondta el. 1832-től szorgalmas munkatársa volt a Kultsár István szerkesztette „Hazai és Külföldi Tudósításoknak”. A „Régi Ma­gyar Nyelvemlékek”-ben a „Pray-kódexről” értekezett. „Egyházmegyei beszédei” hat kötetben, 1841-1853-ban jelen­tek meg. Bár számos írása jelent meg egykorú folyóiratokban, önálló kötetekben, sok kiadatlan munkája is megmaradt. Ő, aki oly sokat tett írásaival a magyar nemzeti ügy, az anya­nyelv felemeléséért, az 1848/ 1949. évi szabadságküzdelmek idejét „nagy buzgalommal, fi­gyelemmel kisérte végig.” A sza­badságharc veresége mélyen megviselte, „őt, ki hazáját oly nagyon szerette, szomorítá sze­rencsétlen politikai bukásunk úgy, hogy a jobb idők bekövet­keztével sem tudott reményleni” — írta róla egyik életrajzi mélta­tója. Az 1848. április 13-től 1861. október 17-ig teijedő idő­szak élményeit fogalmazta meg a címével is sokat mondó — „Öröm- és búhangok a múltból” — költeményeivel. Összegyűj­tött költeményei még életében nyomtatásban is megjelentek. Életpályáját eképpen értékel­te egyik kortársa: „Jelmondatá­hoz — Isten, hit és haza — hű ma­radt mindvégig. Ismertük erős katolikus meggyőződését, szilárd papi jellemét, hazája iránt való lelkesült szeretetét és ragaszko­dását; láttuk a könnyeket, ame­lyeket a haza sorsa felett hulla­tott... Mindezeket számbavéve méltán sorozhatjuk Orosz Ádá- mot egyházmegyénk jelesei kö­zé.” Temetésén nemcsak a szalóki­ak gyászolták, hanem eljöttek tiszteletüket leróni paptársai és távoli ismerősei is. M.L. Mar tervezik az autópályadíj bevezetését Július 8-án a részvényesi megállapodás és az alapító aláírásával hi­vatalosan is létrejött az Első Magyar Koncessziós Autópálya Rész­vénytársaság. Mint ismeretes, a kétfordulós tendereztetést követő­en erre a konzorciumra esett a választás, hogy megépítsék az Ml/ M15 autópálya Győr-Hegyeshalom, illetve Hegyeshalom-Rajka útvonalat. Jeán Yves Goavec urat a konzorciumban résztvevő Transroute európai igazgatóját az aláírást követő lépésekről és az építkezés részleteiről kérdeztük. — A két dokumentum aláírá­sával túlzás nélkül állítható, új szakasz kezdődik a magyar úthá­lózat fejlesztésében. Történt-e változás a konzorcium összetéte­lében a konzorcium és a magyar állam közt létrejött szerződés áp­rilisi aláírását követően? — Igen. A részvénytársaság, amelyet az előírt kilencven na­pos határidőt betartva július 14- íg jegyeztettünk be a cégbírósá­gon, két magyar taggal bővült. Csatlakozott nozzánk a MÓL Rt. és a Magyar Befektetési és Fejlesztési Rt. így a hét alapító tag — Transroute, Caisse des De­pots et Consignations, Banque National de Paris, OTP Rt., Or­szágos Kereskedelmi és Hitel­bank Rt., Strabag Österreich AG, Strabag Hungária Építő Kft. — létszáma kilencre bővült. A részvénytársaság alaptőkéje 5,525 millirádforint, amelyből a cégbejegyzéssel egyidőben 1,6 milliárd forintot be is fizettek az alapítók... A közeli hónapokban dől el, hogy milyen pénzügyi konstrukcióban finanszírozzuk majd az autópálya építését. Az már biztos, hogy az Éurópai Új­jáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) részt vesz hitelnyújtás­sal, és talán az alaptőkéhez is hozzájárul. Ez utóbbi egyébként a beruházás teljes költségeinek húsz százalékát teszi ki, a mara­dék nyolcvan százalékot a kü­lönböző hitelek jelentik. — A beruházás nagyságrend­jéről már eddig is különböző adatok láttak napvilágot. Ezek közül melyik a helytálló? — Az építkezés költsége 24 milliárd forintra tehető, de a tel­jes beruházás összege — a kama­tokkal és az inflációval együtt — meghaladja a 30 milliárdot. — Hallatszottak olyan hírek is Londonból, hogy az EBRD még nem döntött véglegesen a project részbeni finanszírozásáról. Igaz ez? — Nem. Az EBRD már igent mondott a kölcsönökre, csak a részletek kidolgozása van még hátra. Mint említettem, az is el­képzelhető, hogy a jelenlegi alaptőke megemelésekor az EBRD is beszáll a részvénytársa­ságba. — Mikorra zárulnak le a pénzügyi akciók, és persze ma már mindenki kíváncsi, hogy mikor indulnak meg végre a munkagépek? — Várhatóan a nyár végére minden részletet tisztázni tu­dunk, s akkor aláírhatjuk a pénz­ügyi szindikátusi szerződést is. Maga az építkezés — vélemé­nyem szerint — októberben kez­dődhet, s terveink szerint a kész Ml-es autópályát 1995 végén át tudjuk adni. — A tárgyalások egyik kulcs­kérdése a magyar részvétel nagy­sága volt. Ez milyen mértékű lesz végül is? — Nagyobb a tervezettnél. A két új konzorciumi taggal ugyan­is már most jelentősen megnőtt a magyar részarány. Az építkezést a Strabagvégzi, de már most biz­tos, hogy többtucatnyi magyar beszállító és alvállalkozó vesz részt majd a munkálatokban. — A legtöbb autóst azonban az érdekli, hogy mennyi lesz a pá­lyadíj. Erről határoztak-e már? — Természetesen. A gépko­csiknak 350, a teherautóknak 1200forint lesz a teljes hosszra— az 1992-es árszintet figyelembe véve. Azt egyébként még nem döntöttük el, hogy milyen rend­szerben működjenek a díjbesze­dő kapuk. Ha a magyar pénzügyi rendszer 1995-re felfejlődik, Te­hetséges, hogy a hitelkártyás módszert is bevezetjük, de ha nem, akkor csak a hagyományos készpénzes szisztémát. Az is biztosnak látszik, hogy az utat f yakran használók valamilyen érleti alapon kedvezményt kap­nak, de ennek részleteit még nem dolgoztuk ki. A Győr-He­f yeshalom közti pályán egyéb­ént csak egy helyen kell majd megállni és fizetni annak, aki az egész pályát használni kíván­ja.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents