Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-28-29 / 200. szám

12. HORIZONT HÍRLAP, 1993. augusztus 28-29., szombat—vasárnap Egészséges legyen a hamburger, A McDonald’s — a gyorsét­kezdék kultuszának megterem­tője — üzletágában a sok utánzó (és jobb hamburgerek...) ellené­re máig a legnagyobb az Egyesült Államokban, és büszkén hirdeti, hogy éttermeiben naponta 20 millió ember csillapítja étvágyát. Úgy tűnik, a McDonald’s tartani is kívánja áttörő szerepét... így például két esztendeje — egy sokmilliós reklámkampány kíséretében — csatlakozott a tö­rekvésekhez, hogy az amerikai­ak egészségesebben táplálkozza­nak: a jó öreg hamburger mellett bevezették a „McLeant”, azaz a sovány húslepényt. A „Big Mac”-be 26 gramm zsír van, so­ványabb változatában csak 10, 100 mg koleszteról helyett pedig csak 60. Mindenki azt hitte, hogy az egészséges táplálkozásban amúgy- is hívő amerikai tömegek lel­kesen fogadják az újítást — ám a csalódás nagy volt... Nemcsak, hogy megbukott a soványított burger, változni lát­szanak az étkezési szokások. Leg­alábbis azoknál, akik a gyorsét­kezdék közönségének nagy többségét teszik ki: a kiskeresetű rétegeknél, a fiataloknál. avagy jóízű? A t. vevők körében ugyanis nagy sikert aratott a „Mega Mac”, a legnagyobb (és legzsíro­sabb) hamburger, amely McDo- nald’s-éknál valaha kapható volt, és amelyet a washingtoni ki­próbálás után várhatóan ország­szerte felvesznek az étlapra. Párhuzamosan a hasonlóan reprezentatív chicagói piacon tripla sajtburgerrel kísérleteznek — természetesen háromszoros zsírtartalommal. Mivel a gyorsétkezde-hálóza- tokban — az óriási méreteknél, forgalomnál fogva — óriási pén­zekről van szó, gyorsan és alapo­san mérik fel, mi miért történik — vagy nem történik. így kitűnt, hogy a sovány hamburger kudar­cának egyik oka a hitvány anya­giakban rejlett: a „McLean” 15- 16 centtel többe került, mint a hagyományos hamburgerek, és a felmérések szerint ez már nem kevés embernél szerepet játszott. A döntő tényező azonban az íz volt: a zsírszegény hűs ízben is szegény volt, és a vendég, aki a gyorsétkezdék igencsak kideká- zott menüi után amúgyis hamar érzi ismét korogni a gyomrát, azt tapasztalta, hogy e jelenseg még sokkal korábban bekövetkezik... — Milliárdokat költöttünk ar­ra, hogy az embereknek a ham­burgerről jóízű, laktató hűs jus­son az eszébe. Márpedig ez a megszokott hűslepény jó adag zsír nélkül nem létezik — fogal­mazta meg a helyzetet a szakma egy szakértője. A jövő tehát a jelek szerint a megaburgeré és társaié. A ha­gyományos hamburger-imago alakításában egyébként a gyor- sétkezde-hálózatok váratlan és felbecsülhetetlen értékű támo­gatást kapnak a legfelsőbb hely­ről: Bili Clinton elnökről közis­mert, hogy imádja ezt a fajta kosztot, olyannyira, hogy a vá­lasztási kampány idején, amikor — állandóan utazva — hambur­gereken, hasábburgonyán és piz­zán élt, jó néhány kilós túlsúlyra tett szert. Clinton elnökként im­már elsőosztályű, korszerű mér­téktartással főző éttermekbe jár, és a fehér házi francia főszakács is vigyáz az elnök vonalaira, de bennfenntesek szerint titokban most is „bűnözik”. Mentségére legyen viszont, hogy ezért veze­kel: az elnök minden évszakban, minden időben naponta kocog, bárhol is tartózkodjék. Földrengésbiztos ágy Kaliforniában már hosszú esztendők óta rettegve várják az előre beharangozott, romboló hatású föld­rengést. Ez a veszélyérzet nem csupán az építészek fantáziáját mozgatja meg, hanem a belsőépítészekét is, akik nemrégiben egy meglepetéssel álltak elő... Ez pedig nem más, mint egy földrengésbiztos ágy. Ennek lábai vízben állnak, így aztán a fekvőhely megóvja a benne alvót a rengéstől. „A festészet meghalt” „A festészet meghalt”. Egy ilyen állítás önmagában is megle­pő, hát még ha a XX. század utolsó évtizedeinek egyik legje­lentősebb alkotóművésze mond­ja. Márpedig Victor Vasarely- nek, az optikai művészet megte­remtőjének most ez a vélemé­nye. Közbevetőleg: maradjunk in­kább a magyar névnél, hiszen Vásárhelyi Győző nemcsak, hogy magyarul állította ezt, s ma­gyarul indokolja véleményét, ha­nem külön is fontosnak tartja ki­jelenteni: magyarnak született, s magyar maradt — bizonyságul még Petőfi versét is idézi. S a ma­gyar újságírókkal folytatott be­szélgetés során egy pillanatra sem vált át franciára, sokszor íze­sen, a népi kifejezéseket, vagy a fél évszazaddal ezelőtti pesti „aszfaltnyelv” szavait is beleszö­vi a beszélgetésbe. — Az ember a talpától az utolsó hajszáláig meg­marad annak, ami volt. En ma­gyar vagyok — mondja. Erre a találkozóra egy különös ügy adott alkalmat, az a pereske­dés, amely Vásárhelyi, családja, illetve az általa létrehozott ala­pítvány között folyik, s amely nem mentes a személyeskedés­től, a sokszor szélsőséges hang­vételű megnyilatkozásoktól. En­nek során hangzott el az, hogy a művészt családtagjai „elzárjak a világtól”, bezárva tartják, befo­lyásuk alá vonják — saját nye­részkedési céljaikra akaiják ki­használni betegségét, előrehala­dott korát. Ezért is kérte az MTI párizsi tudósítója ezt a különlá- togatást a francia fővárostól mint­egy 35 kilométerre lévő, hatal­mas ősparkban álló műterem­házban. Az első pillanat megdöbben­tő: a mester ott ül írósztalánál, ki is integet — de az oda vezető üveg­ajtó zárva. Hamar tisztázódik a félreértés: egy másik ajtó vezet a nagy irodába, afféle házimúze­umba, s percek múlva ott kez­dődhet meg a beszélgetés. Az „ügyről” Vásárhelyi nem szívesen beszél — mint mondja, ő sohasem folyt be az alapítvány ügyeibe, a róla szóló híresztelé­seket „ellenséges indulatú” em­bereknek, befolyásolt helyi la­C oknak tulajdonítja. — Az em­erek szívesen találnak valami rosszat. Én egy egész életen át mást sem csináltam, mint meg­próbáltam valamit alkotni, kije­lenteni valamit a világnak — méghozzá nem anyagi ellenérték fejeben. Csak azt mondhatom, hogy akinek megadatik az esély rá, hogy műveivel foglalkozza­nak, az számítson arra, hogy vi­tatkoznak róla. — A festés már rég kiment a divatból. Van ezer másféle mun­kalehetőség számomra: mosta­nában inkább írok, a világ zajáról és a világ csendjéről. Van mon­danivalóm, amely nem titok, de az ember eddig megtartotta ma­gának. Most sem szánom közlés­re, inkább afféle magánbeszélge­tésnek. — Természetesen dolgozom még, de a munka különleges va­lami. A múlt dolgain mindig kis­séjavítani kell — bizonyos színek például számomra elromlottak, mások megváltoztak. Mégis, az ember jól érzi magát, ha azt látja, hogy kinn a zöld fák és a többi színek milyen jól összeillenek, megelégedettséget adnak. A gondolat különben is borzasztó­an komplex dolog. Amíg nem lesz kifejezés belőle, addig a leg­titkosabb emberi alkotás, ame­lyet eddig tulajdonképpen soha­sem tudtak megmagyarázni. Ta­lán megmarad, ha leírom. S talán vannak más eszközeim is arra, hogy kifejezzem magam. Na­gyon határozott elképzeléseim vannak arról, hogy egy ember mivel tartozik a társadalomnak, a világnak. — Gondolataim azonban nem kötődnek száz százalékig a festészethez. Képeket alkotni szerintem teljesen elmúlt dolog, ami ma már nem érdekli az em­beriséget. Amikor csináltam, meg voltam győződve, hogy ez fontos, de ma, ha megnézem régi munkáimat, rájövök: tulajdon­képpen nem csináltam mást, mint a többiek — egy divatot, egy irányzatot, hogy az ember iga­zolja a létezését. — Most világválságról beszél­nek, nemcsak a festők, hanem az írók, a színészek is válságban vannak. Nincs a világon több boldogtalan ember, mint a mű­vészek között — mert ők érik el a legkevesebb sikert. Talán, mert úgy látják, hogy egyéni értéküket a közítélet elégtelennek tartja, olyannak, amivel nem érdemes foglalkozni. Ez ellen borzasztó nehéz küzdeni — a világ küzdel­me az egyéniség ellen ma min­dennapos jelenség, az égvilágon mindenütt ez van, s az egyének mindenütt vereséget szenved­nek. Mindenki győzni szeretne, de milyen győzelmet érhet el egy festő? A festészet a régi, de mára elérkeztünk oda, hogy semmi sem ment ki annyira a divatból, mint a festmény. Bekeretezni és kiállítani egy galériában... sokat nem jelent. A beszélgetés itt félbeszakadt, más vendégek érkeztek. De el­menőben — a kis irodába pillant­va — az asztalon rajzokat is lát­tunk... Londonban felújították a Hairt A koalamackók védelmében AIDS-fertozöttek diszkriminációja Lengyel magántévék és -rádiók Lassan halad Lengyelország­ban a kereskedelmi televízió- es rádióadók engedélyezési problé­máinak megoldása. Az elektro­nikus média ellenőrzésére létre­hozott Országos Rádiós és Tele­víziós Tanács nemrégiben jutott el odáig, hogy nyilvánosságra hozza az engedélyért való folya­modás pontos feltételeit. A tör­vény értelmében engedélyért csak az folyamodhat, aki lengyel állampolgár,.és állandó lakhelye Lengyelországban van. Külföldi érdekeltségű cég csak akkor fo­lyamodhat, ha a vállalkozásban a külföldi tőke aránya a 33 száza­lékot nem haladja meg, igazgató- és felügyelőtanacsa tagjainak pe­dig többsége a hazájában élő len­gyel állampolgár. A tanács visszavonhatja a mű­ködési engedélyt, ha az állomás sugározta programok veszélyez­tetik a nemzeti kultúra érdekeit, az állam biztonságát, a keresz­tény értékeket, vagy az ország­ban meghbnosodott szokásokat. Akkor is visszavonhatják a kon­cessziót, ha az adott területen az adó domináns szerepet szerez meg, ha más személy tulajdonába megy át, vagy ha nem kezdi meg működését az engedély elnyerésé­től számított 3 hónapon belül. A tanács meghatározta, meny­nyit kell fizetni a koncesszióért. Égy országos televízió indításá­ért 90 milliárd zloty a díj (450 millió forint), a rádióindítási en­gedély ennek mintegy harmada. A pontos árat az adó hatósuga­rától és hallgatóinak, nézőinek számától függően állapítják meg. A legnagyobb fejfájást azonban a folyamodóknak az a komplex információs csomag okozza, amely az engedélyért való folya­modvány részét kell képezze. A kérelmezőnek többek között kö­zölni kell, mennyi adásidőt szán tájékoztatásra, oktatóműsorok­ra, szórakoztató, sport, ifjúsági, zenei, családi és vallási progra­mokra, valamint játékfilmekre. Meg kell jelölniük azt is, miként kivannak gazdálkodni a reklá­mokra szánt idővel. A törvény ugyanis előírja, hogy a reklámok nem foglalhatnak el többet, mint a napi adásidő 15 százalékát, és egy órán belül seosem haladhat­ják meg a 12 percet. E terv előkészítésénél is sok­kal idő- és főleg pénzigényesebb az úgynevezett üzleti terv kidol­gozása. Ennek meg kell győznie a tanácsot arról, hogy a kérelme­zőnek nemcsak az adás elindítá­sához van pénze, de elegendő fe­dezete van egy vagy két eszten­dei működéshez is. Ehhez rész­letes bevételi és kiadási tervet kell készíteni, ami felöleli nem­csak a műszaki berendezések üzemeltetési költségeit és a fize­téseket, de még a várható víz-, villany- és fűtésszámlák összegét is. Egy ilyen dokumentum elké­szítése igen hosszú időt vesz igénybe, és a szakértők szerint mintegy félmillió dollárba kerül. Az első londoni bemutató 25. évfordulójára felújították a Hair című musicalt a West Enden. Az alcíme szerint „amerikai törzsi szerelmi rockmusical” negyed századdal ezelőtti úttörő bemu­tatóját az tette lehetővé, hogy a brit parlament visszavonta a lordkancellár akkor már 131. éve tartó színházi cenzúrajogát. A mostani felújításhoz azonban fé­sülték és megszelídítették a kábí­tószer és a testi szerelem, a társa­dalmon kívüliség és a béke egy­kori hairbeli himnuszait. Nem a cenzortól tartottak, hanem a konzervatív kilencvenes évektől. Miért most újították fel, és mennyire szelídítették? — A het­venes évek végén és a nyolcvanas években az emberek rövid hajat hordtak Amerikában is, Angliá­ban is. Mostanában azonban szemlátomást hosszabbodik a haj. Eljött tehát az idő — mondta a The Independent című brit lap­nak az ötvenes éveiben járó Jim Rado, a Hair társírója és első broadway-i főszereplője, aki a londoni Old Vic színházban irá­nyította a próbákat, idős produ­cerek és egy hatvan felé közelgő rendező, Michael Bogdanov közreműködésével. Az AlDS-re tekintettel enyhí­tették a darab ma finoman el­avultnak tartott szabadszerelmi üzenetét. A „szodomiát” példá­ul átkeresztelték „holy orgy”-ra (szent orgia). A heroin és a koka­in ugyancsak eltűnt az új válto­zatból, és átalakultak szalonké­pesebb szavakká még azok a szlengkifejezések is, amelyek csupán utaltak e kemény dro­gokra 25 évvel ezelőtt. — Ami­kor megírtuk a darabot, még elég naivak voltunk kábítószerügy­ben. Ezért most ezt-azt megvál­toztattam. A szavak ezúttal csak könnyebb drogokra utalnak. így hitelesebb is, mert ezek voltak az igazi hippi-kábítószerek — ma­gyarázta Jim Rado, pironkodva a politikai korrektség vádjától. A mindössze 15 másodperces színpadi meztelenséggel sokkoló Hair öt éven át ment Londonban a Shaftesbury Theatreben, és 1999 előadást ért meg. Csak ak­kor hagyták abba, amikor a szín­ház teteje beomlott. Ezt sokan a prüdéria bosszúálló istene be­avatkozásának tartották, mások szerint a dübörgő zene lazította meg a polgári színház födémjé­nek ártatlan eresztékeit. A mostani felújítás is nagy si­ker a nosztalgiázó idős hippik és a turisták körében. De ad-e vala­mit a mai fiataloknak? Minden­esetre érdemes megnézni — már csak tanulságul is, mint a negyed századdal ezelőtti nemzedéki lá­zadás történelmi emlékét. Hátha megtudni belőle, mitől is voltak oda annyira a Hendrixen és Jop- linon nevelkedett elődök — így ajánlotta a Hair-felújítást egy másik brit lap, a The Daily Teleg­raph. Vannak turisták, akik csak azért repülnek ezer kilométere­ket, hogy láthassák kedvencei­ket, az Ausztráliában élő koala­mackókat. A 400 ezer kis állat­kát azonban sok veszély fenye­geti. Védelmükre alapítvány lé­tesült, az úgynevezett Koala-ala­pítvány. Vezetője, Deborah Ta- bart egész életét a kis mackók életének szenteli. Ahogyan a dpa német hírügynökség tudósítójá­nak mondta, az állatok legna­gyobb ellensége az ember. Az első fehér telepesek több mint 200 évvel ezelőtt érkeztek Ausztráliába. Tabart asszony szerint azóta a koalák életteré­nek több mint 80 százalékát el­pusztították. A kis mackók ugyanis csupán eukaliptuszleve­lekkel táplálkoznak. A múlt év­század végén a koalákat a kihalás fenyegette. Erdőtüzek, betegsé­gek és szőrmevadászok ezt az ál­latfajtát csak nem teljesen kiir­tották. Most a Canberrái kor­mány évente egy millió ausztrá­Az Egészségügyi Világszerve­zet (WHO) jelentése szerint az AIDS-ellenes küzdelmet rend­kívül hátráltatja a HIV-vírussal, illetve AIDS-szel fertőzöttek társadalmi kitaszítottsága. — A fertőzöttek emberi jogait rendszeresen lábbal tipoiják kormányok és magánszemélyek egyaránt, így az AIDS terjedésén kívül az előítéletek terjedésével is szembe kell néznünk — állítja dr. Dorothy Blake, a WHO vi­lágméretű AIDS-programjának igazgatóhelyettese. A fertőzöttekre gyakran vár karantén, a „megbélyegzettek” hátrányos helyzetben vannak a lakáshoz jutás, az egészségügyi ellátás és az elhelyezkedés szem­pontjából, nem indulnak egyen­lő eséllyel az oktatásban, korlá­tozzák őket mozgásukban, vala­mint kötelező AIDS-vizsgálato- kon kell átesniük. A WHO közgyűlése még 1992-ben határozatot fogadott el, amelynek értelmében a köz- egészségügyre hivatkozva sem­miképpen sem korlátozhatók az emberi jogok, és kötelező orvosi vizsgálatokat sem lehet előírni. A határozat felszólítja a tagálla­mokat, hogy lépjenek fel a HÍV/ AIDS-fertőzött, vagy annak vélt emberekkel és csoportokkal szemben tanúsított megkülön­böztetés ellen. — Tiszteletben kell tartani a HIV-vírussal fertőzöttek emberi liai dollárt fordít a mackók egészségének megőrzésére. Orvosok rendszeresen felke­resik az állatkákat fákon levő fészkeikben, s megvizsgálják, nem szenvednek-e a koalák kö­zött elterjedt Chlamydia nevű ragályos betegségben. Ezt a kórt párzás közben viszik át egymás­ra. Egyes környékeken, mint pél­dául a Melbourne közelében fekvő hegyvidéken, az állatok 80 százaléka szenved ebben a be­tegségben. A legjobb terápia az, hogy az állatokat ketrecbe zárják és békében hagyják őket. Pusztítja a koalamackókat a stressz is, amiért főleg a nagy au­tóforgalom a felelős. A közleke­dés okozta zaj arra kényszeríti a koalákat, hogy mindig új és új la­kóhelyet keressenek. Az auszt­ráliai kormány az ország észak- nyugati részében ezért leállította egy autópálya építését, mert az út olyan területen haladt volna át, ahol többszáz koalamackó él. jogait, mert ez a legjobb egész­ségmegőrző módszer minden or­szágban. A diszkriminációs in­tézkedések felesleges fájdalmat okoznak azoknak, akik amúgy is halálos kórban szenvednek. A megelőzés esélyeit pedig azért is rontják, mert pontosan a tanács­adásra és az egészségügyi ellá­tásra leginkább rászorulókat ret­tentik el — mondja dr. Blake. A HIV-vírus ma már világ­szerte elsősorban heteroszexuá­lis úton terjed. Ennek köszönhe­tően egyenlő eséllyel fertőződ­hetnek meg férfiak és nők. Bio­lógiai okok miatt azonban a nők fogékonyabbak a fertőzésre, ala­csonyabb társadalmi helyzetük­nél fogva pedig kétszeres ve­szélynek vannak kitéve, és egyre gyakrabban betegszenek meg. Az új AIDS-program kereté­ben a WHO a nők egészségügyi felvilágosításával, jogi és anyagi helyzetük javításával próbálja csökkenteni a fertőzés arányát a nők és a gyermekek köré­ben. A Bécsben megtartott ENSZ emberi jogi konferencián is hangsúlyozták, hogy az A1DS- ellenes küzdelem eredményessé­ge érdekében a társadalomnak ésszerű egészségügyi intézkedé­seket kell foganatosítani, nem pedig bűnbakot keresni, és meg­bélyegezni azokat, akik már megkapták a kórt.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents