Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-27 / 199. szám

HÍRLAP, 1993. augusztus 27., péntek SPORT 11. Keret az oroszok ellen Verebes József, a magyar lab­darúgó-válogatott szövetségi ka­pitánya nyuvánosságra hozta azoknak a játékosoknak a névso­rát, akiket meghívott az Orosz­ország elleni vb-találkozóra ké­szülő keretbe. Ezek a követke­zők: Végh, Zsiborás (kapusok), Puglits, Pintér, Csábi, Borbás (Rába ETO), Illés, Komódi, Pi- sont (amennyiben sérülése nem bizonyul súlyosnak), Horváth Cs., Albert, Détári, Vancsa, Lip­csei, Halmai, Hamar, Kovács (FTC), Répási, Klausz (Rába ETO). Egri a Világkupa-döntőben Öt földrész 32 legjobb csapata vesz részt a tizennégy éven aluli teniszező lányok Japánban zajló Világkupáján. A háromfős ma­gyar együttesnek tagja az Eger SE teniszezője, Domán Éva is. A legfrissebb hírek szerint váloga­tottunk váratlan bravúrral győ­zött az esélyesebb Csehszlovákia ellen, és bejutott a négyes döntő­be. Szombaton: Mátra Kör Szombaton népszerűnek ígér­kező kerékpáros-randevú szín­helye lesz Gyöngyös. A helybeli triatlonklub itt rendezi meg a Mátra Kör elnevezésű 80 kilo­méteres nyílt túraversenyt, amely egyben az Országos Ama­tőr Kerékpáros Kupa negyedik fordulója a Schwinn-Csepel dija­iért. Nevezni nyolc órától lehet, és tízkor a Fő térről rajtol a me­zőny. A Fradi a „szuper” A bajnokcsapat Kispest-Hon­véd és a kupagyőztes Ferencvá­ros Szuper Kupa-mérkőzéséből a fradisták kerültek ki győztesen, akik 2-0-ás félidő után 2-1-re f yőztek a Népstadion 20 ezres özönsége előtt. Góljaikat Gre­f or és Szekeres szerezte, míg a ispestiek szépítő gólja, amely Sallói nevéhez fűződik, 11-esbol esett. A férfiak már kezdenek A tenisz OB 11-ben a férfiak számára ezen a hétvégén meg­kezdődik az őszi idény. A Mátra SE csapata szombaton a Duna­keszi vendége lesz, vasárnap 10 órakor pedig a Fővárosi Vízmű­vek gárdáját fogadja Gyöngyö­sön, a Batthyány téri sporttele­pen. A tavaszi szezon után máso­dik helyen álló együttesre mind­két mérkőzésén nehéz feladat vár. A nők mezőnyében listave­zető Mátra SE egy héttel később kezdi a szezont. Reccs-kupa a hegyekben A különleges elnevezésű erő­próba színhelye a Mátra hegyes- völgyes terepe lesz vasárnap. A tizenhárom kilométeres táv nem tűnik túl soknak, ám a kaptatok miatt akár a többszörösének is érezhetik az indulók. Az érdek­lődők Mátrafüreden, a buszmeg­álló melletti parkolóban, nyolc órától adhatjak le nevezéseiket. Jól kezdett Dvorak és Gombos Torontóban, a szabadfogású birkózó-világbajnokságon a ma­gyarok közül a 82 kg-ban Dvo­rák László előbb két perc alatt vert egy argentin versenyzőt két vállal, majd az irániak világbaj­nokát, Khademet győzte le há­rom perc leforgása alatt, szintén tussal A 130 kg-os Gombos Zsolt pakisztáni riválisa felett technikai tussal diadalmasko­dott. Pihenőben az ejtőernyősök és a szerelések (Ön)költséges táborozás Légből érkeztek, tapsot arattak Az ernyő összehajtogatásánál megengedhetetlen a lezserség Utolérhetetlen érzés a lebegés ég és föld között (Fotó: Perl Márton) Autó helyett ejtőernyőt... A Dobó téri nagy tömegben sokan gratuláltak egy nyúlánk ej­tőernyősnek. Csanádi Miklós, a 20 éves fiatalember másnap kész­ségesen szólt önmagáról: — Négy éve ejtőernyőzöm, rö­videsen elérem az ötszázadik ug­rást. Korábban az MHSZ min­dent fizetett, most viszont a csalá­di költségvetés érzi meg kedvenc elfoglaltságom kiadásait. Szoba­festőként dolgozunk édesapám­mal, és én nem autóra, hanem er­nyőre fordítottam a megtakarí­tott 90 ezer forintomat. Ennyit mondott egy levegővé­telre, aztán elment megbeszélni a klubvezetővel a következő fel­adatot. Egy páros ugrás részleteit, háromezer méterről... A nagy tetszéssel fogadott augusztus 20-i Dobó téri ejtőernyős cél­ba ugrást követő napon látogattunk ki fotós kollégámmal a makiári repülőtérre, ahol az Egri Ejtőernyős Klub tagjai — mintegy harmin­cán — táboroztak. A klub és a tábor vezetőjével, Banga Attilávalvá 1- tottunk néhány szót, miközben a többiek éppen felszálláshoz készü­lődtek. Először az előző napi ugrásokat értékelte kérésünkre a tábor­vezető: — Jobbak voltak az időjárási feltételek, mint tavaly. Aki a bizton­ságos érkezésre törekedett, az 1200 méteres magasságból, viszonylag könnyen teljesíthette feladatát. — Kevés izgalom azért adódott. — Debreceni vendégeink szinte az utolsó pillanatban érkeztek, és mivel kitűnő ugrók, sőt válogatott ejtőernyős az egyikük, lehetőséget kaptak az ugrásra. Látványosan igyekeztek földre érni, ami ugyan si­került, de Jenei László ernyője a lámpavasra akadt. — Amint láttuk, nagyon felgyorsultak. — Az ernyők közötti különbségből is adódik a gyorsaság. Annyi, mintha valaki Trabantból átülne egy Mercedesbe. — Mi a rövid táborozás célja? — A, gyakorlás. A nemzeti bajnokság kínálkozott lehetőségül ezekben a napokban, de mi az egri bemutatót választottuk. Ez egy ki­hívás a klubtagoknak, akik szívesen élnek a lehetőséggel. — Anyagi természetű lehetőség dolgában hogyan állnak? — A klub teljesen önfenntartó. Vannak, akik erre költik a kerese­tüket. Aki ugrani akar, annak dolgozni kell. A Dobó téri szereplésre kaptunk csupán támogatást, egyéb segítséget viszont az idén nem. A gépet is béreljük, ami a magasba visz bennünket. Mégis szívesen van együtt a csapat, társulnak hozzánk szimpatizánsok is. Néhány lány, sőt egy édesanya is itt van, akik szintén ugranak. Szép a tábori élet, de költséges. Persze, semmi sem történhet a biztonság hátrányára, na­gyon oda kell figyelnünk mindenre. (fesztbaum ) Asztalitenisz ETTU-kupa Helyszín: a Kistályai úti csarnok Mint köztudott, a HMÖ SE NB I-es férfi asztaliteniszezői ta­valyi helyezésük alapján kijutot­tak a nemzetközi küzdőtérre. El­ső ellenfelük az ETTU-kupa ke­retében a görög Karea Vironas Athens együttese lesz. Az össze­csapásra Egerben kerül sor szep­tember 3-an pénteken, a végle­ges helyszín a Kistályai úti játék­csarnok. (A körcsarnok kiállítás miatt foglalt.) Az egri gárda elő­készületeiről dr. Estefán Gáza szakosztályvezetőtől a követke­zőket tudtuk meg: — A fiúk nagy lelkesedéssel készülnek a nemzetközi bemu­tatkozásra. A felkészülés idősza­kában indultak a szolnoki Szent István-kupa versenyein, ahol biztató teljesítményt nyújtottak. Jól játszott a Zsarnóczi — Pálosi páros, Wei Csín Siu pedig alapo­san megnehezítette a válogatott Turbók dolgát. Legközelebbb a BVSC idénynyitoján vesznek részt az egriek, aztán következ­het az athéni csapat. Megtudtuk a szakosztályveze­tőtől azt is, hogy a görög bajnok­ság második helyezettje egy nap­pal a mérkőzés előtt érkezik Egerbe, és azonnal edzést tart. A szabályok szerint 3 fős csapatok szerepelnek, és egy páros mérkő­zés is lesz az egyesek között. Egy asztalon megy a játék, így min­denjói figyelemmel kísérhető. A mérkőzés öt győzelemnél ér vé­get, visszavágó nincs, vagyis a vesztes kiesik a további küzdel­mekből. A vendégekről azt már megtudták, hogy román idegen- légiósuk kitűnően játszik. A mérkőzés 17.30 órakor kez­dődik, és az ismert egri játékve­zetők — Lipthay, Szabó, Berecz — működnek majd közre. Új sportegyesület Visontán: Mátra SE Az utóbbi években nem tolon­ganak a cégbíróságon azért, hogy sportegyesületet szeretné­nek létrehozni és bejegyeztetni. Megyénkben sem mindennapos az új egyesület alapítása, éppen ezért is figyelemre méltó, hogy ez év elején Visontán megala­kult a Mátra Sportegyesület. Azóta már a cégbejegyzés is megtörtént, és egyre többet hal­latnak magukról. Cs. Nagy Ist­vánnal, az egyesület elnökével az alapítás körülményeiről be­szélgettünk. — Mi alapján döntött a fő szponzor, a Mátrai Erőmű Rt. ve­zetése úgy, hogy sportegyesületet alapít? — Tavaly szeptembertől átfo­gó helyzetelemzés és -felmérés történt, amelynek célja a sporto­lási feltételek áttekintése volt. Ennek alapján a következő meg­állapítást tehettük: A társaság széles körű támogatást nyújt a munkavállalóknak és sportolni vágyó családtagjaiknak. Ez a tá­mogatás eddig megosztva műkö­dött, területi, szakmai és szerve­zeti vonatkozásban egyaránt. Az új egyesület a társaság által fog­lalkoztatott létszám döntő több­ségét adó visontai telephelyen, illetve annak vonzáskörzetében működik. — Milyen sportágak lesznek a legkedvezőbb helyzetben? ' — A nagy létszámokat moz­gató és eredményesen működő sportágak kerülnek előtérbe, A pénzügyileg egymástól független szakosztályokon belül egyaránt működik szabadidő- és verseny- sport. — A klub színét megválasz­tották-e már? — Egyesületünk színe kék­sárga. Emblémánkat is jóvá­hagyta az elnökség. — Mennyi a tagsági díj? Ez so­kakat érdekelhet manapság... — Bármelyik szakosztályba belépő tag, munkavállaló, csa­ládtag havi 100 forint tagdíjat fi­zet. — Ez egy négytagú család ese­tén kicsit soknak tűnik. — Tudjuk, hogy ez nem ke­vés, de ezért egész évben zavar­talanul sportolhatnak a tagok. — Milyen szakosztályaik van­nak? — Négy szakosztályt hoztunk létre: tenisz, vízisport, sí és sza­badidősport. A fő cél, hogy az MSE tömeg- és versenysport­bázisa legyen a térségnek. Ver­senyzőink a sportrendezvények alkalmával, megjelenésükkel, sportágbeli helytállásukkal, em­beri magatartásukkal járuljanak hozzá a szponzor, ha úgy tetszik, alapító Mátrai Erőmű Rt. imá- zsának erősítéséhez. Alpesi sí­ben három korosztályos váloga­tottat szeretnénk, teniszben azt, hogy a férficsapat OB II. osztá­lyú szereplése mellett női csapat is indulhasson a bajnokságban. Minden érdeklődő ingyen teni­szezhessen. A vízisport területén a vitorlázás, szörfözés és evezés jöhet szóba, ezek technikai, tár­gyi feltételei adottak. A szabad­idősport-szakosztályról végeze­tül csak annyif, Hogy szerepük kulcsfontosságú, nélkülük nincs sportoló tömeg, nincs verseny- sport. — Önök hosszú távra tervez­nek az egyesülettel kapcsolat­ban? — Igen. Ehhez nagyban hoz­zájárult, hogy a Mátrai Erőmű Rt. ügyvezetése kezdettől fogva támogatta az önálló sportegye­sület megalakítását. Az erkölcsi támogatáson túl anyagilag is jó ideig garanciát nyújt a szakosztá­lyok és az egyesület működésé­hez. Korcsog Béla # HOLOGRAM STUDIO Megnyílt Eger város első hologram stúdiója: • holografikus képek • ékszerek • órák < ajándéktárgyak Lenyűgöző látvány a jövő század technikájával! CMár megnézni is érdemesig Cím: Eger, Rákóczi út 83. Nyitva: hétfőtől-péntekig 11-20 óráig; szombat, vasárnap 9-20 óráig y SÁRGA-FOLYÓ KÍNAI ÉTTEREM Az újonnan átalakult Várkapitány étteremben kínai szakácsok készítik el Kedves Vendégeink részére a kiválasztott ételeket, amin keresztül szeretnék bemutatni hazájuk ételeit és gazdag ízeinek világát. 3300 Eger, Dobó út 9. Asztalfoglalás: V 320-262 telefonon y \ ■ PÉNZÜGYI-BEFEKTETÉSI - IRODÁK Budapesten és vidéken ...ahol a pénze aranyat ér ...amit irodáink nyújtanak 1. Biztonságot 2. A legmagasabb profitokat 12 hó=10%/hó extraprofit (a tőke egy részére) 12 hó=25%/év profit 24 hó=28%/év profit 36 hó-30%/év profit Kössön profitbefektetési szerződést Keresse fel budapesti és vidéki irodáinkat Oninvest Pénzügyi Kft. (Budapest) KÖZPONT: International Trade Center (608.) 1051 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky u. 12. Tel: 266-3217, 266-3218 Mobil: 06-60-323535, 06-60-330825 Fax: 266-3280 Tx: 22-2070 hun h Telefoninformáció: 9-17 óráig Ügyfélfogadás: előzetes bejelentkezésre AUTÖKER KISKERESKEDELMI KFT. üfl ISP °0o«o°00o Az AUTÓKER - ISP most 0#OOOOODO° 50°/c ......... ° °®««Oo 1 V % ö-ig terjedő árengedménnyel kínálja kiváló minőségű, gyári új árucikkeinek * alkatrészek, autóápolási es felszerelési cikkek * széles választékai Keresse fel üzleteinket Budapesten . és az egész országban. j JÓL JÁR, HA NÁLUNK JÁR!..-*------------------­% 3300 EGER, Szálloda u. 2. Telefon: 36/317-080

Next

/
Thumbnails
Contents