Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-27 / 199. szám

8. HORIZONT HÍRLAP, 1993. augusztus 27., péntek Farkaskölykök Tavaszi zsongást hallottam az aranyló nyári napfényben, és megláttam az új magyar embert. Komor fenyők sötét árnya alatt gyermekhangok csilingeltek, fi­úk, lányok jelentek meg. Alig látszottak ki hatalmas hátizsák­juk alól. Volt abban minden, ami a táborozáshoz kell. Kirakták az autóbuszból a sátrak vászon- és fémalkatrészeit. Legelőször tá­bort építettek. Szétosztották a cserkészeket és a farkaskölykö­ket: fiúk ide, lányok oda. Min­denki kapott sátrat, beosztva, ki­nek hol lesz a szállása. Úi város épült, cserkészváros, fiatal város. Ketten vezetnek, férj-feleség. Kriszta néni sorakoztatja a far­kaskölyköket. A csilingelő szó elhalkul. Két sorban állnak, fiúk, lányok. Megkérnek, szeretnék, ha misével kezdődne a táboro­zás. Vállalom. Aki teheti, jelen van. A többi az új várost építi. Bevonulnak a kápolnába. Kez­dődik az ének. Tudják és fújják. Az első törvényről beszélek: a cserkész mindig igazat mond. Ez a becsület alapja. Mert a cserké­szet alapja becsületes emberek nevelése. Ezen alapulnak törvé­nyei, szelleme, célja, titka. Ezért nyíltszemű, emelt fejű minden cserkész. A további napokon folytatom a cserkésztörvénye­ket, amelyek az élet formába ön­tése. A törvények lelket kezel­nek a fizikai lét ősanyagába, az emberiét káoszába, és megadják annak értelmes formáját. A misék nem unalmasak, mert új énekek csengenek a gyerme­kek ajkán, az o énekeik. Milyen melegen hangzottak a szív finom dobbanásai a fiatal ajkakon, ki lehetett hallani a lélek rezdüléseit. — Dicsér az ég, a Nap, a Hold és a csillagok, fény és sötét, nap, éj és hajnalok... Kész az én szí­vem, neked zeng dalom... Élő hit, hárfa, lant, hadd keltsem fel a hajnalt, Szent az Úr, jó az Úr; Hirdetem a népek között, mert az Ő kegyelme felhőkig ér... Ál­dásoddal megyünk, megyünk in­nen el, néked énekelünk boldog éneket; maradi mindig velünk, ha útra kelünk, őrizd életünk minden nap... Tüzed, Uram Jé­zus, szítsd a szívemben, lángja lobbanjon elevenebben! Ami va­gyok és minden, ami az enyém, tartsd a kezedben, igazi helyén! Életem útja, örök örömem, fény a sötétben csak Te vagy nekem, hallod imám és bármi fenyeget, nem hagy el engem, tart a Te ke­zed! Megszólalt a liturgia ősi la­tin nyelve is: Ubi caritas et amor, Deu ibi est — Ahol szeretet és jó­ság, ahol szeretet, ott van Iste­nünk! Délután 5 órakor rózsafüzér a kápolnában, nem parancsra, ön­ként. Mind ott vannak. Node! A farkaskölykök nem recitálnak lelketlenül. Minden Üdvözlény előtt bemond valaki egy szándé­kot. És milyen megrendítő szán­dékot: azokért, akiknek most volt szülinapja, neve napja, a mostanában meghalt hozzátar­tozókért, a háború megszűnésé­ért, a békéért, a tábor sikeréért, jó időért, egészségért. Egy tized után a farkaskölykök elmehet­nek. Van, aki marad. A többi ti­zedet a cserkészek mondják. Kriszta néni minden Üdvözlegy előtt bemondja egy olyan cser­kész, illetve farkaskölyök nevét, akinek nem volt lehetősége el­jönni a táborba. Sorra kerül azok neve is, akik valamilyen oknál fogva kimaradtak a csapatból... Az utolsó tizedet az, én szándé­komra ajánlják fel. így folyik ez minden nap. A szándékok ötle­tesen hangzanak el egymás után: a hazáért, az egyházért, egy szá­mukra szimpatikus vendégért. Milyen forro lelki egység volt ezekben a szándékokban. Nem lehetett nem odafigyelni! Volt persze játék is. Ez töltötte ki az idő nagy részét. A számháború első fordulóját elmosta az eső. Volt, akit a fa tetején ért, de ázot- tan is ragyogó arccal jelent meg az ebédnek Másnap ragyogott a nap, és folytatódott a számhábo­rú. Voltak hideg éjszakák is, su­hogott a mátrai szel, zuhogott az eső. Mindez nem sodorta el a jó­kedvet, a beázott sátrakat kitet­ték az égetően tűző napra és foly­tatódott a vidám játék. Egy esős napon beszélget­tünk. Elmondták, kik a szüleik. Volt köztük mérnök és kazánfű­tő, tanár és ápolónő, könyvelő és ortás, programtervező és szo- afestő, pszichológus és kőfara­gó, vállalati főnök es gépkocsive­zető, és még ki tudja, hány fog­lalkozás. Itt mindez nem számí­tott. A csapat egy volt, a felelős­ség és kötelesség egyforma. A gyermekek megnyíltak. El­mondták kalandjaikat, kéz- és lábtöréseket. Volt, aki kiesett az autóból. Egy másikat elütött egy autó, és három métert repült — mesélte vidáman. Volt, aki le­szánkázott az iskola lépcsőjén. Hallgattam, hallgattam. Végül csillogó szemmel nekem szegez­ték a kérdést, velem milyen ka­landok estek meg. Nekem is val­lanom kellett. Öröm volt látni, hogy építkez­nek, hogy készülnek a próbákra. Ha a kürt megszólalt, fák, bok­rok közül, játékból egyszerre megjelent a csapat. A reggeli és esti farkasüvöltés hangja betöl­tötte az erdőt, a farkaskölyök- körfutás üdén megpezsdítette a vért. Kipirult arccal várták a na­piparancsot, vagy adtak számot az esti tábortűznél. És mindezt önként. Vezéreltetve a becsület­től, összetartozástól, szeretettől, bizalomtól, segítőkészségtől, szólásszabadságtól. Velük lenni üde foltja volt a nyárnak. Kis vá­rosukban, kis társadalmukban megláttam a jövendő Magyaror­szágot. Miklós Béla Ellenőrzik az alapítványok működését Számvevőszék előtt a jövő évi költségvetés Kezdetben volt az Állami Számvevőszék. Néhány hónapja dolgozik az Országgyűlés Szám­vevőszéki Bizottsága, és hama­rosan létrejön a Központi Szám­vevőségi Hivatal is. Nem lesz egy kicsit sok az ellenőrzésből? — kérdeztük az ÁSZ elnöki titkár­ságának igazgatóját, dr. Lévai Jánost. — A fejlett demokráciákban a lehető legtermészetesebb, hogy több oldalról figyelemmel kísé­rik a gazdasági, pénzügyi és jogi folyamatokat. Nálunk a rend­szerváltást követően átfogó vizs­gálatok folytatására csak az Ál­lami Számvevőszék kapott jogo­sítványt. Egyetlen hivatal — dol­gozzék a lehető legfelkészültebb szakemberekkel is — képtelen mindenen rajta tartani a szemét. Ezért természetes, hogy a kor­mányzat létrehozza a Központi Számvevőségi Hivatalt; feladata a Pénzügyminisztérium szakmai felügyeletével a költségvetésből juttatott pénzek felhasználásá­nak vizsgálata lesz. — Az Állami Számvevőszék is folytat hasonló vizsgálódásokat. Ezentúl kétszer ellenőrzik ugyanazt? — Szó sincs erről, bár elkerül­hetetlenül lesznek átfedések. Et­től függetlenül nincs ellentmon­dás a számvevőségi hivatal és a számvevőszék hatásköre között. Az ÁSZ általában vizsgálja az egyes intézmények működését, működőképességet, a számve­vőség viszont a részletekre is kí­váncsi lesz. — És mi lesz az Országgyűlés „legfiatalabb” bizottságának, a számvevőszéki bizottságnak a dolga? — Mielőtt a plenáris ülés elé kerülne az ÁSZ jelentése, azt részletesen megvitatják a szám­vevőszéki bizottság tagjai. Ez a fajta zsiliprendszer arra is lehető­seget nyújt, hogy az egyes szak­mai kérdéseket hozzáértőén tisz­tázzák. — Most milyen nagyobb hord­erejű témákon dolgozik az ÁSZ? — A három vaskos kötetbe foglalt 1994. évi költségvetési eloteijesztést tanulmányozzák szakembereink. Az egyes fejeze­tekben természetesen még nem mélyülnek el, most elsősorban arra kíváncsiak a számvevők, hogy a javaslat megfelel-e a tör­vényes előírásoknak, és mennyi­re megalapozottak az egyes ága­zatokkal kapcsolatos elképzelé­sek. Ezzel egy időben folyik az 1992-es esztendő végső zárszám­adásának felülvizsgálata is, ahol az a nagy kérdés: mennyi is volt valójában a központi, illetve a társadalombiztosítási költségve­tés tényleges hiánya. A másik ko­moly feladatunk az alapítványok működésének ellenőrzése. Az ÁSZ természetesen nem szólhat bele az egyes kuratóriumok munkájába, de arra mindenkép­en fényt kívánunk deríteni, ogy valójában milyen pénzek­ből tartják fenn magukat. sz. n. Nemcsak nevettetni akar a montázzsal, de oktatni is * * * A karcsú női test, s a barnára sült férfiarc Grünwalsky Ferenc fotós játékai Az egri filmes nyári egyetem „melléktermékeként”, de mara­dandó színfoltjaként ülepedett le emlékezetünkben az a fotós anyag, amit Grünwalsky Ferenc állított ki az IH átriumában. A fotós az emberfiát és -lányát — inkább a lányát, a szépség fel­derítése és csendes kifigurázása okából — szemügyre veszi, mint jelenséget, mint személyiséget, mint két lábon járó, helyét, bel­ső-külső alkatát változtató, vál­toztatható élőlényt. Úgy találja, hogy ezek a maguk formájában, előfordulásukban alapjában vé­ve unalmas figurák attól élénkül­nek fel igazán, attól válnak érde­kesebbé — ha egyáltalán lehetsé­ges az ilyesmi a sok szürke min­dennapi járókelő esetében —, ha szét- és összeszerelhető épít­ménynek tekintjük őket, ötlete­inkhez képest azt csinálunk ve­lük, amit a képzelet kigondol: a nyaktól lefelé karcsú női testhez odaillesztünk egy barnára sült öreg férfiarcot, messze túl az ero­tika határán túlról. Vagy a test természetes idomai helyett csu­pán lendületes vonalakat vi­szünk fel a papírra, a nagyobb nyomaték kedvéért úgy, hogy az érzelmi hangsúly is érvényesül­jön, megárnyékoljuk, olykor megterheljük színes foltokkal. Bele lehet vinni ezeket az ábrá­zolásokat csoportba, geometriai alakzatokba, tarka mezőbe, sűrű rengetegbe, rendetlenül össze­dobált bútorok, használat eszkö­zök közé. Lehet úgy is a létezé­sükre, érdekességükre utalni, ha csak a hirtelen eltűnésüket, tá­vollétüket, távolmaradásukat ér­zékeltetjük. Mintha a villanyt ég­ve hagyták volna, és csak azért mentek volna el, hogy valami fontosat vagy lényegtelent elvé­gezzenek a felvett és ábrázolt té­ren kívül. Grünwalsky játszik. Színekkel, vonalakkal, a felvett és jószeműen kombinált fotók­kal. Megnyesi őket, illeszti, oly­kor úgy is, bogy szinte fáj a néző­nek, mert nemcsak nevettetni akar a montázzsal, de oktatni is: kényelmetlen őszinteséggel ki­vetíti elénk azt a keveset, ami bennünk van. Miközben szinte a szidásig pőrére vetkőzteti a szép testet is! Gondja van rá, hogy Erosz ne közelítsen. Ezen a tar­laton nem látni olyan feldolgo­zást, amely okkal, ok nélkül te­relné a figyelmünket a nemiség irányába, noha olyan sok akt vil- lódzik-lebeg itt, a szemünk előtt, hogy alig győzzük elemezni be­nyomásainkat. Grünwalskynál az ember aki és ami. Személyiség, felismerhe­tő jegyekkel ellátott, lelkes te­remtmény, akiből ki lehet és ki is kell olvasni azt az emberi méltó­ságot, amellyel a földi világ tete­jére jutott, legyőzvén a többi em­lősök hadát, ki tudja mikor, há­nyadik földkori rétegeződésé- ben az Időnek. Mára már az em­ber annyira komolyan tudja ven­ni ezt a képtelenül elrontott ha­talmát, helyzetét a földi minden- ségben, hogy nem is akarja fe­lelősséggel vállalni: jobbik énje szerint nevet magán, ötletet csi­nál emberi méltóságából, for­mát, ami fölött keserűen el lehet szemlélődni. Mert az üresedő ember csak évődni tud fogyaté­kosságán, súlytalanságán. A rosz- szabbik énje pedig őrjöng, ami­kor az érdekszabta határokra gondol, dideregve gúvasztja ki a szemét a haszonnak nevezett őrületre, amitől, mint betegség­től, még az évezred végére sem tud megszabadulni. Kicsoda? Ez az ötmilliárdnyi, technikával agyonkínzott tömeg. A tömeg, amiről Horatiusnak már 2000 évvel ezelőtt is megvető vélemé­nye alakult ki. Isten ments, hogy Grün- walskyt cinizmussal vádolnám, azt állítva róla, hogy a szépség bi­zonyos női formáinak azért ront neki ötleteivel, mert esetleg tör­leszteni akar nekik, e nemnek az az ellene elkövetett érzelmi gaz­ságaiért. De igaz, hogy alaposan megforgatja okét. Majdnem any- nyira, mint azokat a férfiakat, akiket pontosan leképez, majd színek özönével borítja el a kör­nyezetüket, hátha ráébrednek az ábrázoltak is, meg a kortársak is, hogy mennyi mindent kell pótol­nia kívülről a művésznek, hogy a belső tartalom némi fogyatékos­sága eltüntethető legyen. vagy csak mi látjuk annyira fi­lozofikusnak ezt a tárlati anya­got, amelyben a szemlélet nyo­mon követhető, és sokféle követ­keztetésre is lehetőséget nyit, vagy azon is el lehet vitatkozni, hogy a sokféle konklúzió levoná­sa, illetve annak lehetősége hiba- e? Hiszen a játék hevében az öt­let éppen a befejezetlenséget je­lenti, azt, hogy a trükkök hal-« mozhatók a végtelenig? És ha így van, akkor a nézőnek kell to­vábbjátszania a látvánnyal. Ah­hoz viszont a tárlat valóban pro­fimutatvány. Farkas András Fazekas Miklós a Táncstúdió 13-ban Jazz-balettet tanít a magántáncos Egri középiskolások Franciaországban Isten Párizst választotta Második tanévét kezdi szep­tember 6-án a Táncstúdió 13. A magánvállalkozásban működő egri tánciskola egy 120 négyzet- méteres teremmel bővült, így újabb kurzusokat is meghirdet­nek az idén. így a már megszo­kottnak számító mozgás-előké­szítő, klasszikus balett, musical és aerobic tagozatok mellett jazz- balett, társastánc, ritmikus sport­gimnasztika kurzusokra is beirat­kozhatnak augusztus 30-tól az érdeklődők. Sót vasárnaponként táncház is lesz a Törvényház utca 15-ben: délután a gyerekeknek, este a felnőtteknek. A kurzusok számának növe­kedésével bővül a tanári kar is. Gyuricza Liliannhoz, Kelemen Mártához és Barta Dórához Csank Judit társastánc-pedagó­gus és Németh Erzsébet arany­gyöngyös táncos csatlakozik, va­lamint egy budapesti fiatalem­ber, Fazekas Miklós magántán­cos, aki jazz-balettet fog majd ta­nítani. Ő nem ismeretlen a táncstú­dióba járó diákok és szüleik előtt, hiszen a Gárdonyi Géza Színházban tartott nyár eleji tan- évzáró vizsgaelőadáson már be­mutatkozott táncosként. Filmze­nékre írt koreográfiákat muta­tott be akkor, és többen is kér­dezték: tanulhatnának-e hason­lókat Egerben is ? így született az idei tanévre szóló meghívás, amit Fazekas Miklós rövid gondolko­dás után elfogadott. E rövid me­ditációra azért volt szükség, mert rendkívül elfoglalt, szinte min­den perce be van osztva a pénteki nap kivételével — illetve így már a péntek sem szabad... — Immár negyedik éve tanu­lok az egyik legismertebb és elis­mertebb mesternél, Jeszenszky Endrénél klasszikus balettet, jazz-balettet és emeléstechnikát — sorolja. — Sőt immár az asz- szisztense is vagyok, így elleshe­tem a pedagógiai fogasokat. Ez azért fontos, mert egy táncmes­A színházban filmzenékre írt koreográfiákkal mutatkozott be téri diplomát adó iskolát is vég­zek közben, hiszen tudásomat tanárként is szeretném kamatoz­tatni. Természetesen dolgozom azon is, hogy bővítsem a műsor- repertoáromat, új és új koreográ­fiák betanulásával. Mindent osz- szevétve: napi hét-nyolc órát töl­tök a tanulással és a tréningezés- sel, és még tanítok is egy váci tánciskolában. Klasszikus balett­re jár hozzám egy csoportra való 6-10 éves gyerek. — Hogyan lehet ezt bírni ener­giával? — Meglehetősen későn, húsz­évesen kezdtem táncolni, talán ezért is merültem el most ennyire a műfajban. Mindig is voltak tán­cos ambícióim, es mostanság szinte a tánc az életem. A tanulás mellett a fellépéseket sem ha­nyagolom el, hosszabb ideig dol­goztam a Rockszínház balett­együttesében, mostanában pedig több színházzal is dolgozom egy- egy produkció erejéig. — Az egri kurzusokra kike vár? — A jazz-balettre tizennégy­től harmincéves korig mindenki jöhet, akit ez a klasszikus balett­nél kevésbé kötött, improvizatí- vabb, látványos táncműfaj érde­kel... „Dieu a choisi Paris” — vagy­is: „Isten Párizst választotta”, tartja a mondás, mi pedig tegyük hozzá, hogy ezt nagyon jól csi­nálta. Ha tehetjük, mi is Párizst választjuk, vagy legalábbis Fran­ciaországot, hogy ne tudjunk be­telni csodáival, s hogy kívánkoz­zunk vissza. Ahogyan visszakívánkozik az a 16 egrí középiskolás is, akik az Európa Tanács diákutaztatással foglalkozó, Euroloisirs nevű francia szervezetének segítségé­vel három hetet tölthettek el idén nyáron Franciaországban. A nemrégiben alakult intézmény elnöke Yves Drappier, a magyar csoport felelőse pedig Claude Lampe. A diákok vezetője Feke­te Györgyné, az egri Neumann János Gimnázium és Szakkö­zépiskola franciatanára volt, aki — elmondása szerint — évek óta próbál hasonló cserekapcsolatot létesíteni, mindeddig sikertele­nül. Ám ebben az évben az Eu- roloisirs-ral minden sikerült... — Ennek a szervezetnek az az elve, hogy tanuljunk meg együtt élni Európában — mondja a ta­nárnő, a diákok népszerű „Joci nénije”. — S ezért nyitottak Ke- let-Éurópa felé is: a kapcsolatot rajtunk kívül fölvették lengye­lekkel, csehekkel, szlovákokkal, románokkal, horvátokkal, vala­mint bolgárokkal. Az utazás megszervezésében sokat segített a Neumann-gimnázium is, hi­szen kifizette az összes telefon- és faxköltséget, s vállalta azt is, hogy szállást ad a jövő nyáron ér­kező francia csoport néhány tag­jának... A megérkezés után a diákokat családoknál helyezték el Közép- Franciaországban, a szép Loire vidékén: Brive-ben, Messayc- ban, Beaulieu-ben, Tulle-ben, és Ussacban. Ezek a franciák már több alkalommal szállásoltak el külföldieket, ám — mint Joci né­ni mondja — az első napok után mind azt nyilatkozták, hogy ez­után csakis magyar gyerekeket fogadnak. — Voltak köztük értelmiségi­ek, kereskedők, vendéglősök, vi­rágárusok, de még egy reklám- szakember is akadt közöttük — sorolja Feketéné tanárnő —, de egyvalami közös volt bennük: a magyarok iránti kíváncsiság. Sa­játjukként gondoskodtak a diák­jainkról, kirándultak, piknikez- tek velük, az egyiküket még egy esküvőre is elvitték. Egyáltalán nem voltak elzárkózóak és ride­gek, szóval olyanok, amilyen kép az emberek többségében a fran­ciákról él... így aztán a gyerekek­nek semmi kedve nem volt haza­jönni. S a rengeteg szép élmény mellett hasznos számukra az is, hogy e pár hét alatt nagyon sokat fejlődött a nyelvtudásuk is... A csoport az utolsó néhány napot Párizsban töltötte, s meg­néztek mindent, amit a főváros­ban látni kell. Voltak a Notre- Dame-ban, a Louvre-ban, beba­rangolták a Quartier Latint, sor­ra járták Versailles palotáit. — Elmentünk egy múzeum­ba, ahol a Van Gogh-festmények tárlata és az impresszionisták műveinek nagy többsége látható — idézi föl párizsi emlékeit Bocsi Rita, a „lila” suli III/D osztályá­nak tanulója —, ez volt számom­ra az egyik legnagyobb élmény... Meg az, hogy a főváros tele van utcazenészekkel... Vagy az ég... Ha ezt az eget képeslapon látom, akkor azt mondom, hogy giccs. A valóságban pedig le nem tud­tam róla venni a szemem... Na és a francia kenyér. Hát az irtó jó... És nagyon jó volt így ez a szerve­zés is, mert igazán megismerhet­tük a francia életvitelt, ami más, nagyon más, mint a miénk... (kácsor)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents