Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-25 / 197. szám

2. VILÁGTÜKÖR - HIRDETÉS HÍRLAP, 1993. augusztus 25., szerda Kérdőjelek Hány hadosztálya van a pápának? Kiben, melyik politikusban vagy intézményben bíznak legin­kább az emberek? Ma itthon is divatban vannak az ilyen körkér­dések, s az eredmények mindig tanulságosak; a népszerűségi lis­ta dobogós helyein tanyázóknak éppúgy, mint a sereghajtóknak. És külhonban? Ahol a közvélemény kissé talán más szemmel néz a pártokra, parlamentre, mint idehaza? Ott sem érdektelen, ki végez a közvélemény-kutatások élén — s persze, hogy miért. Olaszországban például a minap tették közzé a legfrissebb fel­mérést, amelyből kiderült: Itália legmegbecsültebb személyisége (69 százalékos mutatóval) II. János Pál. Kissé meglepő a hír, hi­szen az olvasó azt gondolná, hogy a katolikus egyházfő nem poli­tizál. Vagy legalábbis nem közvetlen módon, a megszokott érte­lemben. S ez így igaz is, ám ne feledjük: a pápa napi állásfoglalá­sai, elvi encikhkái, szentbeszédei egyben komoly politikai súlyt is hordoznak. Hány hadosztálya van a Vatikánnak? — kérdezte annak idején Sztálin, mintegy lekicsinyelve azt a szerepet, amelyet a modern világban a katolikus egyház betölt. Azóta azonban számtalan­szor bebizonyosodott, hogy a Szentszék fontossága nem becsül­hető le. Különösen egy olyan sokat utazó, igen aktív személyiség esetében, mint II. János Pál. Amikor a fejlődő világ terheirol be­szél, éppúgy milliók hallgatják, mint amikora boszniai vagy a kö­zel-keleti ellenségeskedesek beszüntetésére hív fel. Egyenesben közvetítik, akár Afrika mélyén jár, akár — mint legutóbb — fel­hőkarcolókkal teli amerikai metropolisokban szól a tömeghez. Igaz, sokak számára az egyházi útmutatás már nem elsősorban a házasság, az abortusz vagy a fogamzásgátlás terén elsődleges: ilyen ügyekben a pápai erkölcsi tételek is vitatottabbak. Bármi­lyen furcsa tehát: olaszhonban — és a világban, így nálunk is — az egyházfő jórészt hasznosnak számító politikai szerepe miatt nép­szerű, még akkor is, ha nem állnak a háta mögött hadosztályok. (FEB) Elutasítják a felosztási tervet Mostari helyzetkép A hercegovinál főváros mu­zulmán lakossága elutasítja a leg­újabb genfi felosztási tervet, s kész tovább harcolni Bosznia- Hercegovina egységéért. A mostari muzulmánok véle­ménye szerint a genfi tervhez ha­sonló dokumentumot csak telje­sen hozzá nem értő emberek ké­szíthettek. Ők semmiképp sem akarnak gettóban élni, folytatni akarják a harcot az egységes Boszniáért, s még Izetbegovic el­nököt is bírálják, amiért alkuba bocsátkozott. Az Európai Kö­zösség védelmétől semmi jót sem remélnek. Emlékeztetnek a töb­bi ostromlott muzulmán város: Gorazde, Srebrenica és Szaraje­vó sorsára. Ezekben állítólag nemzetközi védelem alatt élnek a muzulmánok, ám valójában teljesen ki vannak szolgáltatva az ostromlóknak. Az ENSZ-erők tekintélye amúgy is a mélypon­ton van. Az ukrán ENSZ-kato- nák csempészési és feketézési botránya után most derült ki, hogy négy kéksisakos katona AIDS-beteg. Eddig 13 ukránt küldtek haza feketezés miatt, de az ügybe rajtuk kívül még szám­talan ENSZ-katona belekevere­dett. Ilyen alapon alig maradna kéksisakos, ha következetesek lennének, s hazaküldenének mindenkit, aki cigarettával, ká­véval és más árukkal kereskedik. Az ENSZ-erők létszámát egyéb­ként négyszeresére kellene emel­ni, negyvenezer kéksisakosra lenne szükség a legutóbbi rende­zési terv végrehajtásához. Jelen­leg azonban csak tízezren van­nak, ugyanis az ENSZ-csapatok zöme, mintegy 15 ezer fo a vi­szonylag biztonságos Horvátor­szágban tartózkodik. Halasztottak az államközösségi kormányfők Elhalasztották az államközös­ségi kormányfők hét végi minsz­ki találkozóját, amelyen egyebek közt a FÁK-on belüli gazdasági együttműködés szorosabbra fű­zéséről tárgyaltak volna a mi­niszterelnökök. A halasztás oka egyelőre nem ismert. A találkozó új időpontja szeptember 7. — közölte a TV. Tádzsik válság A Biztonsági Tanács hétfőn este felszólította a tádzsik válság­ban szembenálló feleket: tartsák tiszteletben az ország valameny- nyi politikai csoportjának alap­vető politikai jogait. A BT azon­nali tűzszünetre, a válság politi­kai rendezésére szólította fel a tá­dzsik kormányt és az ellenzéki csoportokat. A testület egyúttal megelégedéssel fogadta az ENSZ főtitkárának javaslatát ar­ról, hogy hosszabbítsák meg megbízottjának mandátumát ez év október végéig. f PÉNZINTÉZETI KÖZPONT MINT A MAGRIA VETŐMAGTERMELŐ ÉS -ÉRTÉKESÍTŐ KFT. felszámolója és a VETŐMAG-TERMELTETŐ ÉS -ÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT végelszámolója nyilvános pályázat keretében értékesítésre ajánlja fel a MAGRIA Kft. alábbiakban megjelölt vagyontárgyait: — Kál községben található hántolómalom és vetőmag-feldolgozó üzeme 4 ha 316 m2 területtel és iparvágánnyal, a működéséhez szükséges gépi berendezésekkel. Értéke: épületek, építmények és hozzá tartozó földterülettel: 245.405 eFt, gépi berendezések: 20.200 eFt — Eger városban, Klapka út 1. sz. alatti többszintes irodaépületben található, önállóan telek- könyvezett irodák, összesen 430 m2 alapterülettel. Értéke: 20 millió Ft. A káli Vetőmag-feldolgozó Üzem működőképes állapotban kerül értékesítésre. A vagyontárgyakat jelzálogjogok terhelik, melyeket a vagyonértékesítési szerződésekkel párhuzamosan — a jelzálogjog-jogosultak bevonásával — az ingatlan-nyilvántartásból töröltet a felszámoló. Az adásvételi szerződés megkötéséhez az ÁVÜ engedélye is szükséges. Az üzemet jelenleg bérlő működteti. A vagyontárgyakat tulajdonba per-, igény- és tehermentes állapotban ajánljuk fel. A pályázatnak tartalmaznia kell: — a pályázó adatait — az ajánlott vételi árat és a fizetési feltételeket — fedezetigazolást vagy banki ígérvényt — a birtokbavétel tervezett időpontját — az ajánlat érvényességének időtartamát A pályázat beadásának helye: Pénzintézeti Központ 1093 Budapest, Lónyay út 38. V. em. 511. Kricsfalusiné Pusztai Marianna felszámoló nevére, „MAGRIA” jeligére. A pályázat benyújtásának határideje: 1993. szeptember 25. A pályázatokat 3 példányban kérjük leadni, azok tartalmát bizalmasan kezeljük. A pályázatok értékelésére 1993. október 4. napjáig kerül sor. A pályázat értékeléséről írásban tájékoztatjuk a pályázókat. A pályázattal kapcsolatos felvilágosítást ad: 1. Gál Dénes, a felszámoló helyi megbízottja Tel.: Heves (39 körzet) 341-830 2. Tóth Gyula Vetőmag-termeltető és -értékesítő Vállalat „V.a.” megbízottja Tel.: 1-210-110 3. Kricsfalusiné Pusztai Marianna felszámoló PK. Tel.: 1-171-255/208. Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát keresi fel Borisz Jelcin közép-európai villámlátogatása Borisz Jelcin tegnap este Len­gyelországot, Csehországot és Szlovákiát érintő körútra indult. A látogatást az orosz fővárosban annak jeleként értékelik, hogy Moszkva az Egyesült Államok és Nyugat-Európa helyett egyre in­kább szomszédait, illetve a kö­zép-európai országokat helyezi előtérbe. Jelcin programja meglehető­sen feszített, két nap alatt járja végig a három országot. A len­gyelországi látogatástól Moszk­vában azt várják, hogy konkrét tartalommal tölti majd meg a két ország által tavaly aláírt alap- szerződést. Jelcin vendéglátói­val, Lech Walesa államfővel, il­letve Hanna Suchocka kormány­fővel átfogó kereskedelmi meg­állapodást ír alá. Várhatóan államközi megál­lapodás születik egy Lengyelor­szágon keresztül vezető gázveze­tékről is. A beruházás értéke több mint hárommilliárd dollár. Noha elsősorban gazdasági kér­désekről lesz szó, várhatóan mű­szaki-tudományos és kulturális egyezményeket is aláírnak majd Varsóban. Csehországban és Szlovákiá­ban Jelcin rövid munkalátoga­tást tesz. Prágában Václav Havel cseh elnökkel, illetve -Václav Klaus kormányfővel találkozik. Az orosz elnök mindkét helyen négyöt órát szándékozik tölteni. Pozsony szeretné kihasználni a látogatást arra, hogy aláírják a két ország alapszerződését, ame­lyet elvben már egyeztettek, tö­rölve abból a vitás kitételeket. (MTI) Michael Jackson moszkvai koncertje Michael Jackson világ körüli turnéján Moszkvában is fellép a jövő hónap közepén. Az Orosz­országban is rendkívül népszerű énekes mindössze egy koncertet ad. A luzsnyiki stadionban 75 ezren lehetnek szem- és fültanúi a négy óra húsz perces műsor­nak. A szervezők ígérik, hogy a moszkvai koncert külsőségeiben sem marad majd el a sztár többi fellépésétől. Az érdeklődés már­is óriási, annak ellenére, hogy a jegyárak több mint borsosak. A legolcsóbb beugró is harminc dollár, míg a legdrágább kétszáz dollárba kerül, ami csaknem egyéves orosz átlagfizetésnek felel meg. A koncertre a jegyeket Németországban készítik, a kü­lönleges technológia szinte ki­zárja a hamisítást. A stadionban nemhogy fil­mezni, de még fényképezni sem szabad. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik TÓTH SÁNDORNÉ született Nagy Anna temetésén részt vettek, együttérzésükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhítették. Fia: Kohajda János, menye: Kohajda Jánosné, unokája: ifj. Kohajda János, és nászasszonya: özv. Kelemen Sándorné /= Köszönetül mondunk mindenkinek, aki KERTÉSZ FERENC temetésén megjelent és fájdalmunkban osztozott. A gyászoló család EGER 3300 EGER. TŰZOLTÓ TÉR 3.. TELEFON: 36 - 315 097 j Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOCÓ JÓZSEF életének 65. évében váratlanul elhunyt. Temetése 1993. augusztus 27-én 15 órakor az egri Dónát temetőben lesz. Lánya, fia A gyászoló családok, az Eszterházv Tanárképző Főiskola Igazgatósága és a Családsegítő Intézet fájdalommal tudatják, hogy KAKCK JENŐ főiskolai adjunktus 44 évesen, KAKUK JENŐNÉ MOLNÁR KLÁRA, a Családsegítő Intézet munkatársa 42 évesen, gyermekeik: KAKUK ESZTER 16 évesen, KAKUK ZSUZSA 14 évesen, 1993. augusztus havában elhunytak. Temetésük 1993. augusztus 30-án 14 órakor lesz az egri Rozália temetőben. A gyászoló családok, az Eszterházy Tanárképző Főiskola, Családsegítő Intézet MEGRI DOHÁNYGYÁR a PHILIP MORRIS ctoport tagja, amely a világ vetető fogyasztási cikkeket gyártó vállalata, több, mint 56 milliárd dollár forgalommal. Magyarországi szervezetünk dohányáruk termelésével foglalkozik. A magyarországi tevékenység növekedése eredményeként a következő álláslehetőségeket ajánljuk egri gyárunkban: SZÁMÍTÓGÉPES SZAKEMBER INFORMÁCIÓ-TECHNOLÓGIA (Hív. számt PMC/J) Feladata, hogy részt vegyen a gyári PC-LAN, valamint adatátviteli hardverek és szoftverek bevezetésében, koordinálásában, és segítséget nyújt a felhasználóknak a rendszerek megismerésében. Feltételek: a felsőfokú végzettség, angol nyelvtudás, többéves tapasztalat hasonló területen, PC hálózati rendszerek (Novell, IBM, Digital stb.) ismerete. Ha szeretne egy multinacionális nagyvállalat nemzetközi légkörében dolgozni, kérjük, hogy küldje angol nyelvű önéletrajzit az alábbi címre: PRICE WATERHOUSE, Humán Erőforrások szaktanácsadás, 1075 Budapest, Rumba eh Center, Rumbach Sebestyén u. 21. Tel.: 269-6910/405 5 ""gHÍÚPMÖRR^

Next

/
Thumbnails
Contents