Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-17 / 191. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. augusztus 17., kedd Látószög ______________________________ A szály és viszály Lehangoló képet mutat a határ, szinte amerre csak megfordu­lunk. Bizonyos, hogy hozzájárult ehhez az idén is folytatódó aszályos időjárás, leginkáább azonban a szétugrasztott mezőgaz­daság, az elhúzódó tulajdonrendezés, a termelők magukra ha­gyása, elkedvetlenítése vezetett a szomorú látványhoz. Hatal­mas, műveletlen területek, kinn "felejtett”, pusztuló termények, rozsdás gépek, segédeszközök vádolják azesztelenséget. Mérhe­tetlen értékek pusztulnak, mennek veszendőbe a szemünk előtt. Megéltünk már ilyent vagy hasonlót. Korábban nemcsak a mintagazdaságokat, hanem a takaros majorokat, a kúriákat, kastélyokat is szétverte, szétverette a hatalom. Most a falvak tá­maszait is jelentett nagyüzemek központjai többé-kevésbé még állnak, de az istállók, magtárak, gépszínek, műhelyek jobbára már igencsak rogyadoznak, hogyha össze nem omlottak. Ami maradt, de az eladósodás vagy a leszűkült tevékenység meg a visz- szaesett igények miatt feleslegessé, teherré vált — kótyavetyén árulják. Leginkább kalapács alatt. Azt is szíven üti, akinek nincs köze hozzá. Azok sem éppen boldogok, akik kedvéért átrajzolják a határt. Az újrakezdéshez és az első próbálkozáshoz is egyaránt pénz kell, mégpedig nem kis summa. Az anyagi lehetőségek azonban egyre szűkösebbek, sokaknak az alapvető felszerelés is elérhe­tetlen. A tehetősebbekkel pedig, akik képesek áldozni birtokaik berendezésére, már költöttek szebbnek álmodott jövőjükre, a piac packázik. Olyan árakat kínál, amelyekből elmarad a ha­szon, s még az erkölcsi elismerés, megbecsülés is hiányzik. Kiderül — ’’rábizonyítják” a gazdálkodóra —, hogy nem kell a fogyasztónak, amivel kínálják. Mit sem ér a szakértelem, a gya­korlat, ami szülte, a veríték, ami az eső helyett is áztatta, táplálta, nevelte. Közönséges, silány portéka, bármennyire tetszett, bár­hogyan megtapsolták. Bárhonnan csodájára jártak eddig. A ’’kemény” valutával is megfizetett terméket ma szemrebbe­nés, lelkiismeretfurdalás nélkül visszadobják a gazdagabb or­szágból, ha egyáltalán eljut odáig. Kifogás, kifogás után, követni sem lehet az ellenvetések sorát. Ahol pedig még, vagy már kelle­ne, ígérni is alig tudnak érte, nem még adni, legalább valami ke­veset. Maholnap a kúriákat, kastélyokat váltó irodaházak is eltűn­nek az eddigi nagyüzemekből. Ha fel nem szaggatják parkettái­kat, kőburkolataikat, le nem rombolják falaikat, hogy hírmondó se maradjon a szocialista mezőgazdaság emlékeiből, jó esetben is egészen más célokat szolgálnak. S előbb-utóbb talán a magán­gazdák új létesítményei is elárvulnak, hasonló sorsra jutnak. Bár­mennyire mást szeretnénk. Törvényszerű, hogy így legyen? Aligha. Bizonyos, hogy virul­hatna újra a határ, ki-ki megtalálhatná megint a számításait. A nagy- és kisüzem is boldogulhatna, ha a politika okosan, mellé­jük^ ostoba módon nem közéjük állna, ami ma sajnos az aszály­nál is többet árt mezőgazdaságunknak. Gyóni Gyula Új megközelítés szükséges FAO- vélemény a magyar agrár- gazdaságról A magyar kormány vegye fon­tolóra a vidék fejlesztésének új megközelítését. Ez elsősorban új, autonóm, finanszírozható intéz­mények létrehozását jelenti, — ol­vasható abban az ENSZ Élelme­zési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által készített jelentésben, amelyet az ENSZ szakértők a ma­gyar állattenyésztésről és húsfel­dolgozásról készítettek. Ezt nem­rég juttatták el a magyar illetéke­seknek. Az összegzés makrogazdasági fejezetében a szakértők megálla­pítják: a vidéki beruházásoknak elsősorban olyan projektekre kell irányulniuk, amelyekben megfe­lelő megtérülésre és készpénzre lehet számítani. Ez piaci árpoliti­kát feltételez az intézmények mű­ködtetéséhez. A FAO munkacso­portjavasolja, hogy a kormányzat növelje a beruházási adókedvez­ményt a vállalkozási nyereségadó törvényben. Ezzel serkentse a magánvállalkozókat további fej­lesztésekre. Emellett megfonto­landónak tartják az ENSZ sza­kemberei azt is, hogy a túlértékelt forint árfolyamot igazítsák ki, ösztönzést adva a magyar export­nak és az importhelyettesítési te­vékenységnek. A mezőgazdaságban szükséges átalakulás — a FAO véleménye szerint — jórészt abban áll, hogy felesleges erőforrásokat kell ki­vonni az ágazatból, ideértve egy jelentékeny munkaerő felesleget is. Ugyanakkor nagymértékű be­ruházásokra van szükség, főként a vidéki infrastruktúra és szolgálta­tások területén. Gimnázium. Hévizén Bibó István Alternatív Közgazdasági Gimnázium néven Kálmán Attila, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium államtitkára avatta fel vasárnap Hévíz első középiskoláját, amelyet a város képviselőtestü­lete alapított. Az iskola abban az épületben kapott helyet, amelyet 80 millió forintos költséggel alakíttatott át és bővíttetett a város önkormányzata. A hévízi középiskolában hétfőtől 46-an kezdték meg középfokú tanulmányaikat, 9 főállású és 10 óra­adó pedagógus segítségével. (MTI) HANG-KÉP Valóságszülte riportok Figyelem a hírprogramokat. Valamennyin érződik az a görcsös igyekezet, hogy minden­képpen tárgyilagosnak látszód- janak. Aztán csak-csak becsú­szik néhány vaskos elszólás, szerkesztési baki. Mint nyolcadikán a Torgyán-program kapcsán. Hát igen, rafinált dolog a vágás! Kiragadunk egy harsány részt, utána már jöhetnek a hűvös mondatok, s kész is a félreinfor- málás. Még az a szerencse, hogy hétfőn reggel elhangzott egy kö­zömbös hangvételű blokk, amelyben a korábbi harsánnyá „mázolt” nyilatkozat jól fésültté szelídült. Az utóbbira aligha lett volna szükség, ha korábban nem véte­nek a belsőből fakadó íratlan re­gulák ellen. Sokkal igazabbak azok a mű­sorok, amelyek számos szállal kötődnek a hétköznapok valósá­gához. Ilyen például a Kopogtató. A közreműködők hetedikén a Hajdú-Bihar megyei faluban, Toldon készített blokkokat fűz­ték egy csokorba. Módszerük, gyakorlatuk akár recept is lehetne arra, hogy mi­ként lehet elkerülni a különböző színű pártemblémák csáberejét. Az újságírók nem tettek sem­mi mást, csak felkeresték ezt a te­lepülést. Szétnéztek, adatokat gyűjtöttek, megszólaltattak né­hány embert, s ennek nyomán formálódott az az összkép, amely elgondolkodtatott, töp­rengésre késztetett valamennyi­ünket. Kétségkívül hiányzott a hur­ráoptimizmus, elmaradtak a pántlikás szólamok. Mégsem borongtunk, mert itt is akadnak olyan polgárok, akik hisznek ab­ban, hogy ha tengernyi nehézség árán is, de valamikor csak boldo­gulnak. Méghozzá saját erejükre, ki­tartásukra építve. Pillanatnyilag magukra hagy­va gyötrődnek. Azt hiszem, vá­lasztást megelőző orrfacsaró cse­tepaték helyett a hatalomért ácsingózóknak ezekkel a polgá­rokkal illene törődniük. Ha egyáltalán komolyan ve­szik azt, amit vállalnak, ígér­nek... Délutáni oázis Lassan már stiláris gyakorlattá válik az, hogy különböző kön­tösben fogalmazzuk meg: a heti kínálat siralmas, szegényes, mű­rostos, semmit érő. Azt is hang­súlyoztuk már jó néhányszor, hogy a műsor-összeállítók dör- zsölten füllentenek, s nagyvona­lúan nem jelzik már az ismétlése­ket sem, nem kevés bős: Vágót okozva a gyanútlan nézőknek. így jártam nyolcadikán. Mégsem adtam fel, s átkap­csoltam az 1-es adóra. Nem bán­tam meg, ugyanis megtekinthet­tem a nyugdíjasoknak ajánlott vidám blokkot. Úgy véltem: va­lamiféle lity-löttyöt u >rdanak össze. Hála Istennek nem ez történt. Az örökifjú — esetében nem túlzás e minősítés — Lorán Len­ke töltötte be a házigazda csep­pet sem könnyű szerepkörét. Be­bizonyította: nemcsak rutinos, hanem tehetséges, ezerarcú mű­vész is, aki élvezi azt, amit csinál, akit áthat az empátia, akiből su­gárzik a megértés, a szeretet. Szinte brillírozott. Minden szituációban feltalálta magát. Remekül riporterkedett, s ha kellett, komédiázott, játszott, utánozhatatlan önfeledtséggel. Kollégái számára szintet sza­bott, s ők alkalmazkodtak is eh­hez. Kivéve Straub Dezsőt, aki mindent tud, ami az operettszín­padon nélkülözhetetlen. A baj csak az, hogy markáns egyénisé­ge már sohase lesz. Eleinte téblábolt, komolyko­dott, pózolt, később azonban fel­oldódott Darvas Iván is, valószí­nűleg azért, mert elfelejtette, hogy nem a Parlamentben ül, ahol elég a sallangok regimentje. Negyvenöt perc ritkán hoz csodákat. Mindez mégsem volt felesleges, hiszen akik ott ültek a készülék előtt — köztük a fiata­labbak is —, feledték kisebb-na- gyobb bosszúságaikat, eszükbe sem jutott, hogy kínkeserves, ve­sződséges, korrupcióterhes, át­meneti korban élünk. Kaptak viszont iróniát, hu­mort, fülbemászó muzsikát, s any- nyi megtisztulást, katarzist, ami kitart a következő jelentkezésig. Jöhet hát a folytatás. Jó lenne minél hamarabb... Pécsi István A Szegedi Szabadtéri Játékok ürügyén... Nyári fesztiváli látványosságok Vágó Neily jelmeztervei Meglehetősen botrányszagú- an indult a Szegedi Szabadtéri Játékok idei programsorozata. A megyei napilap, a Dél-Magyar- ország hosszú riportsorozatban taglalta a városatyák dilemmá­ját: vajon a két jelentkező közül melyik külföldi befektető ajánla­tát fogadja el az új színpadi néző­téri állványzat megvalósítására? Mindenesetre dicséretes a törek­vés: az eredeti rozsdás állványo­kat egy új, szétszedhető váltaná fel, így az ország déli csücskébe látogató hazai és külföldi turis­ták az esztendő nagy részében gyönyörködhetnének a híres Dóm tér különleges architektú­rájában. Nem beszélve a kényel­mi szempontokról: az előadások nyári két hónapja alatt korsze­rűbb szolgáltatást nyújthatnának a nézőnek. Az odalátogató más régióbeli újságírót mindebből a dolog „ha­zai viszonyokra” alkalmazható tanulsága érdekli. Szegeden idestova hatvan esztendeje fenn tudnak tartani egy szabadtéri programsorozatot, annak min­den technikai kellékével együtt. (Ráadásul úgy, hogy a nézőteret esőtől, hótól, egyebektől védeni kell az év tizenkét hónapján át.) Egerben az Agria Játékok évtize­des tradíciója után mára már — amint kiderült — technikailag komoly akadályokba ütközne egy újabb programsorozat bein­dítása: az itteni játékok állvány­zatának elemei ugyanis ott por­ladnak a városgondozási üzem telephelyén, aligha „feléleszthe­tő” állapotban. A másik tanulság: egy város (a nagy Szeged, de a jelenleg sze­rencsésebb földrajzi-politikai helyzetben lévő Eger), amely gazdaságát az idegenforgalomra építi, nem teheti meg, hogy a már megteremtett és ápolt tradíció­kat veszni hagyja. Költséget, fá­radságot, vitát nem kímélve, ál­doznia kell erre a célra. A szegediek nagy bánata az idén, hogy nem sikerült meg­nyerni azokat a művészeket, aki­ket szeretnek, s akik — szerintük — igazi kulturális vonzóerőt je­lentenek a városnak. A július „nagy” produkciója idén Verdi Aidája volt, melyet a Magyar Ál­lami Operaház és a Szegedi Sza­badtéri Játékok közösen hozott létre. A címszereplő Szendrényi Katalin sehogyan sem nyerte meg a dél-alföldiek tetszését, mint az egyik sajtólevelező pub­likált véleményéből kitűnik: közfelháborodást keltett a mű­vésznő „szerény éneklése”, s már a premier botrányba fulladt vol­na, ha Misura Zsuzsa meg nem menti az előadást. Az olvasói vé­lemény — gondolom — nem vé­letlenül jelenhetett meg. A hely­beliek szóbeszédéből tudom, hogy Tokody Ilonát kívánta a műértő publikum, s a magas el­várások sem kedveztek a másik szereplőnek. Az általam látott — július 24-i — előadás parádés szereposztá­sa, s főként a díszletek, s jelme­zek ügyes megjelenítése feledtet­te mindezeket, s igen kellemesen szórakoztam. A produkció több­nyire azt nyújtotta, amit várni le­het tőle: kulturált zenélést a kel­lemes nyári ég alatt, s látványban sem maradt az előadás az elvárá­sok alatt: Radamez bevonulását tevék kísérték, kellemes volt Szakály Györgynek és partneré­nek táncjátéka, remek koreográ­fiája, s a meghívott, nem nagyne­vű, de tehetséges olasz, amerikai és orosz énekesek igényesen szó­laltatták meg szerepüket. Még egy tanulság: az előadást helyi majorettek mutatós és kedves bemutatója „vezette fel”, s profi módon szolgálták ki a szünetben a nagyérdeműt üdítőkkel, süte­ményekkel, viszonylag elfogad­ható áron. Azóta már Szegeden „túl van­nak” egy ősbemutatón. Imre Zoltán koreográfiájában a Szent Antal megkísértése című tánc­drámát adták elő, sikerrel. Fel­léptek a román operisták egy Pa- rasztbecsület-proáókcxóvaX, s augusztusban adják (14-, 15-, 19-, 20- és 21-én) Lehár Ferenc Cigányszerelem című operettjét. Szegeden az idén elmaradt a várt külföldi közönség, ám ha a figyelmes szemlélő egy hétvégén kimegy az egri utcákra, látja: mennyi a csellengő német és más nemzetiségű turista, aki ide még „elmerészkedett”. A barokk fesztivál ugyan jó néhányat „el­csábított”, de illene még nyújtani valamit nekik, valami látványo­sat, „tömegeset”, színházszerűt. Tudom, hogy sokba kerül, de nem minden pénzkérdés. Van, ami vendégszeretet dolga. E te­kintetben pedig van még mit ta­nulnunk más hazai városoktól... Jámbor Ildikó Mozognak a kulcsok, fizetni kell a juttatások után Változások várhatók a személyi jövedelemadóban Az adótábla módosítási ter­vezete kétféle változatban ké­szült el, csökkenés és emelkedés mindkettőben egyaránt lesz. Annyi azonban már sejthető, hogy a szeptemberben Országy- gyűlés elé kerülő javaslat szerint a jelenlegi legalacsonyabb 25 százalékos adókulcsot jövőre 20-ra kívánják csökkenteni, míg a mostani legmagasabbat 40-ről 44 százalékra akarják emelni. Az egyik változat szerint a leg­magasabb adósávba az 500 ezer feletti, a másik szerint az 550 ezer forint feletti jövedelmek tartoz­nának. Mindkét tábla 110 ezer forintnálhúzza meg az adómen­tesség határát, a mai 100 ezer fo­rinttal szemben. A 100 és 150 ezer forintot keresőktől mintegy 5 százalékkal kevesebbet vonnak majd le. 150 és 300 ezer forint között gyakorlatilag az idei ter­hekkel számolnak, e fölött azon­ban mindenki többet fizetne: 300, vagy 380 ezer forintnál lép­ne be a 40 százalékos kulcs. Jelentős változásra van kilátás az adóalap kiszámításánál: az idén még a — gyermekek után já­ró és egyéb kedvezményekkel csökkentett — „bruttó” bevétel után, jövőre viszont a tb-járulék­kal csökkentett összeg után fizet­nénk személyi jövedelemadót. Az egészség- és nyugdíjbiztosí­tás címén levont 10 százalék „el­lentételezéseként” megszűnik az alkalmazottak havi 200forintos adócsökkentő kedvezménye. Módosul a természetbeni jut­tatások adóztatása is: a megha­tározott kivételektől eltekintve 1994-től ezek után is 44 százalé­kos — a maximális szja-nak megfelelő mértékű — adót kell fi­zetniük a cégeknek. (A termé­szetbeni juttatásra fordított ki­adások a társasági adóban való­színűleg elszámolhatók lesznek.) A látra szóló forint- és deviza­betétek után jövőre sem számíta­nának adót, viszont a lekötött de­vizabetétek után 10 százalékos forrásadó bevezetését tervezik. Az idén még a 750 ezer forin­tos bevételig nem adóznak a me­zőgazdasági kistermelők, jövőre viszont várhatóan 850 ezer fo­rintra emelik az adómentes bevé­tel határát. Az adóköteles nyeremények — például a totó-lottó — eddigi 20 százalékos forrásadóját 10 szá­zalékkal megemelnék. Szigorodnak a vállalkozók költségelszámolásának szabá­lyai is. Az úgynevezett amortizá­ciós szabályok jövőre már csak az egyéni vállalkozókra és a téte­les költségelszámolást alkalma­zó mezőgazdasági kistermelőkre vonatkoznak. Módosítják a sze­mélygépkocsik költségelszámo­lását is, megváltozik a kilométe­renként felszámolható költség- norma: a mostani 8 Ft/km-t csak a magántaxisok számolhatják el, míg mindenki más — igazolás nélkül — 3 forintot számolhat el kilométerenként. A magáncélú használatba adott személygép­kocsi után annak, akinek a válla­lat fizeti az üzemanyagköltséget — ez is szigorítás — évi 20 ezer kilométernyi üzemanyag-térí­tést a személy adóalapjához kell hozzászámolni. Ezzel szemben jövőre már nem az autó hivatalos új árát, hanem csak az átlagos forgalmi értékét veszik figyelem­be, amikor azt a használójánál adóköteles jövedelemként fel­számítják.-sz­(Ferenczy Europress)

Next

/
Thumbnails
Contents