Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)
1993-08-17 / 191. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. augusztus 17., kedd Látószög ______________________________ A szály és viszály Lehangoló képet mutat a határ, szinte amerre csak megfordulunk. Bizonyos, hogy hozzájárult ehhez az idén is folytatódó aszályos időjárás, leginkáább azonban a szétugrasztott mezőgazdaság, az elhúzódó tulajdonrendezés, a termelők magukra hagyása, elkedvetlenítése vezetett a szomorú látványhoz. Hatalmas, műveletlen területek, kinn "felejtett”, pusztuló termények, rozsdás gépek, segédeszközök vádolják azesztelenséget. Mérhetetlen értékek pusztulnak, mennek veszendőbe a szemünk előtt. Megéltünk már ilyent vagy hasonlót. Korábban nemcsak a mintagazdaságokat, hanem a takaros majorokat, a kúriákat, kastélyokat is szétverte, szétverette a hatalom. Most a falvak támaszait is jelentett nagyüzemek központjai többé-kevésbé még állnak, de az istállók, magtárak, gépszínek, műhelyek jobbára már igencsak rogyadoznak, hogyha össze nem omlottak. Ami maradt, de az eladósodás vagy a leszűkült tevékenység meg a visz- szaesett igények miatt feleslegessé, teherré vált — kótyavetyén árulják. Leginkább kalapács alatt. Azt is szíven üti, akinek nincs köze hozzá. Azok sem éppen boldogok, akik kedvéért átrajzolják a határt. Az újrakezdéshez és az első próbálkozáshoz is egyaránt pénz kell, mégpedig nem kis summa. Az anyagi lehetőségek azonban egyre szűkösebbek, sokaknak az alapvető felszerelés is elérhetetlen. A tehetősebbekkel pedig, akik képesek áldozni birtokaik berendezésére, már költöttek szebbnek álmodott jövőjükre, a piac packázik. Olyan árakat kínál, amelyekből elmarad a haszon, s még az erkölcsi elismerés, megbecsülés is hiányzik. Kiderül — ’’rábizonyítják” a gazdálkodóra —, hogy nem kell a fogyasztónak, amivel kínálják. Mit sem ér a szakértelem, a gyakorlat, ami szülte, a veríték, ami az eső helyett is áztatta, táplálta, nevelte. Közönséges, silány portéka, bármennyire tetszett, bárhogyan megtapsolták. Bárhonnan csodájára jártak eddig. A ’’kemény” valutával is megfizetett terméket ma szemrebbenés, lelkiismeretfurdalás nélkül visszadobják a gazdagabb országból, ha egyáltalán eljut odáig. Kifogás, kifogás után, követni sem lehet az ellenvetések sorát. Ahol pedig még, vagy már kellene, ígérni is alig tudnak érte, nem még adni, legalább valami keveset. Maholnap a kúriákat, kastélyokat váltó irodaházak is eltűnnek az eddigi nagyüzemekből. Ha fel nem szaggatják parkettáikat, kőburkolataikat, le nem rombolják falaikat, hogy hírmondó se maradjon a szocialista mezőgazdaság emlékeiből, jó esetben is egészen más célokat szolgálnak. S előbb-utóbb talán a magángazdák új létesítményei is elárvulnak, hasonló sorsra jutnak. Bármennyire mást szeretnénk. Törvényszerű, hogy így legyen? Aligha. Bizonyos, hogy virulhatna újra a határ, ki-ki megtalálhatná megint a számításait. A nagy- és kisüzem is boldogulhatna, ha a politika okosan, melléjük^ ostoba módon nem közéjük állna, ami ma sajnos az aszálynál is többet árt mezőgazdaságunknak. Gyóni Gyula Új megközelítés szükséges FAO- vélemény a magyar agrár- gazdaságról A magyar kormány vegye fontolóra a vidék fejlesztésének új megközelítését. Ez elsősorban új, autonóm, finanszírozható intézmények létrehozását jelenti, — olvasható abban az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által készített jelentésben, amelyet az ENSZ szakértők a magyar állattenyésztésről és húsfeldolgozásról készítettek. Ezt nemrég juttatták el a magyar illetékeseknek. Az összegzés makrogazdasági fejezetében a szakértők megállapítják: a vidéki beruházásoknak elsősorban olyan projektekre kell irányulniuk, amelyekben megfelelő megtérülésre és készpénzre lehet számítani. Ez piaci árpolitikát feltételez az intézmények működtetéséhez. A FAO munkacsoportjavasolja, hogy a kormányzat növelje a beruházási adókedvezményt a vállalkozási nyereségadó törvényben. Ezzel serkentse a magánvállalkozókat további fejlesztésekre. Emellett megfontolandónak tartják az ENSZ szakemberei azt is, hogy a túlértékelt forint árfolyamot igazítsák ki, ösztönzést adva a magyar exportnak és az importhelyettesítési tevékenységnek. A mezőgazdaságban szükséges átalakulás — a FAO véleménye szerint — jórészt abban áll, hogy felesleges erőforrásokat kell kivonni az ágazatból, ideértve egy jelentékeny munkaerő felesleget is. Ugyanakkor nagymértékű beruházásokra van szükség, főként a vidéki infrastruktúra és szolgáltatások területén. Gimnázium. Hévizén Bibó István Alternatív Közgazdasági Gimnázium néven Kálmán Attila, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium államtitkára avatta fel vasárnap Hévíz első középiskoláját, amelyet a város képviselőtestülete alapított. Az iskola abban az épületben kapott helyet, amelyet 80 millió forintos költséggel alakíttatott át és bővíttetett a város önkormányzata. A hévízi középiskolában hétfőtől 46-an kezdték meg középfokú tanulmányaikat, 9 főállású és 10 óraadó pedagógus segítségével. (MTI) HANG-KÉP Valóságszülte riportok Figyelem a hírprogramokat. Valamennyin érződik az a görcsös igyekezet, hogy mindenképpen tárgyilagosnak látszód- janak. Aztán csak-csak becsúszik néhány vaskos elszólás, szerkesztési baki. Mint nyolcadikán a Torgyán-program kapcsán. Hát igen, rafinált dolog a vágás! Kiragadunk egy harsány részt, utána már jöhetnek a hűvös mondatok, s kész is a félreinfor- málás. Még az a szerencse, hogy hétfőn reggel elhangzott egy közömbös hangvételű blokk, amelyben a korábbi harsánnyá „mázolt” nyilatkozat jól fésültté szelídült. Az utóbbira aligha lett volna szükség, ha korábban nem vétenek a belsőből fakadó íratlan regulák ellen. Sokkal igazabbak azok a műsorok, amelyek számos szállal kötődnek a hétköznapok valóságához. Ilyen például a Kopogtató. A közreműködők hetedikén a Hajdú-Bihar megyei faluban, Toldon készített blokkokat fűzték egy csokorba. Módszerük, gyakorlatuk akár recept is lehetne arra, hogy miként lehet elkerülni a különböző színű pártemblémák csáberejét. Az újságírók nem tettek semmi mást, csak felkeresték ezt a települést. Szétnéztek, adatokat gyűjtöttek, megszólaltattak néhány embert, s ennek nyomán formálódott az az összkép, amely elgondolkodtatott, töprengésre késztetett valamennyiünket. Kétségkívül hiányzott a hurráoptimizmus, elmaradtak a pántlikás szólamok. Mégsem borongtunk, mert itt is akadnak olyan polgárok, akik hisznek abban, hogy ha tengernyi nehézség árán is, de valamikor csak boldogulnak. Méghozzá saját erejükre, kitartásukra építve. Pillanatnyilag magukra hagyva gyötrődnek. Azt hiszem, választást megelőző orrfacsaró csetepaték helyett a hatalomért ácsingózóknak ezekkel a polgárokkal illene törődniük. Ha egyáltalán komolyan veszik azt, amit vállalnak, ígérnek... Délutáni oázis Lassan már stiláris gyakorlattá válik az, hogy különböző köntösben fogalmazzuk meg: a heti kínálat siralmas, szegényes, műrostos, semmit érő. Azt is hangsúlyoztuk már jó néhányszor, hogy a műsor-összeállítók dör- zsölten füllentenek, s nagyvonalúan nem jelzik már az ismétléseket sem, nem kevés bős: Vágót okozva a gyanútlan nézőknek. így jártam nyolcadikán. Mégsem adtam fel, s átkapcsoltam az 1-es adóra. Nem bántam meg, ugyanis megtekinthettem a nyugdíjasoknak ajánlott vidám blokkot. Úgy véltem: valamiféle lity-löttyöt u >rdanak össze. Hála Istennek nem ez történt. Az örökifjú — esetében nem túlzás e minősítés — Lorán Lenke töltötte be a házigazda cseppet sem könnyű szerepkörét. Bebizonyította: nemcsak rutinos, hanem tehetséges, ezerarcú művész is, aki élvezi azt, amit csinál, akit áthat az empátia, akiből sugárzik a megértés, a szeretet. Szinte brillírozott. Minden szituációban feltalálta magát. Remekül riporterkedett, s ha kellett, komédiázott, játszott, utánozhatatlan önfeledtséggel. Kollégái számára szintet szabott, s ők alkalmazkodtak is ehhez. Kivéve Straub Dezsőt, aki mindent tud, ami az operettszínpadon nélkülözhetetlen. A baj csak az, hogy markáns egyénisége már sohase lesz. Eleinte téblábolt, komolykodott, pózolt, később azonban feloldódott Darvas Iván is, valószínűleg azért, mert elfelejtette, hogy nem a Parlamentben ül, ahol elég a sallangok regimentje. Negyvenöt perc ritkán hoz csodákat. Mindez mégsem volt felesleges, hiszen akik ott ültek a készülék előtt — köztük a fiatalabbak is —, feledték kisebb-na- gyobb bosszúságaikat, eszükbe sem jutott, hogy kínkeserves, vesződséges, korrupcióterhes, átmeneti korban élünk. Kaptak viszont iróniát, humort, fülbemászó muzsikát, s any- nyi megtisztulást, katarzist, ami kitart a következő jelentkezésig. Jöhet hát a folytatás. Jó lenne minél hamarabb... Pécsi István A Szegedi Szabadtéri Játékok ürügyén... Nyári fesztiváli látványosságok Vágó Neily jelmeztervei Meglehetősen botrányszagú- an indult a Szegedi Szabadtéri Játékok idei programsorozata. A megyei napilap, a Dél-Magyar- ország hosszú riportsorozatban taglalta a városatyák dilemmáját: vajon a két jelentkező közül melyik külföldi befektető ajánlatát fogadja el az új színpadi nézőtéri állványzat megvalósítására? Mindenesetre dicséretes a törekvés: az eredeti rozsdás állványokat egy új, szétszedhető váltaná fel, így az ország déli csücskébe látogató hazai és külföldi turisták az esztendő nagy részében gyönyörködhetnének a híres Dóm tér különleges architektúrájában. Nem beszélve a kényelmi szempontokról: az előadások nyári két hónapja alatt korszerűbb szolgáltatást nyújthatnának a nézőnek. Az odalátogató más régióbeli újságírót mindebből a dolog „hazai viszonyokra” alkalmazható tanulsága érdekli. Szegeden idestova hatvan esztendeje fenn tudnak tartani egy szabadtéri programsorozatot, annak minden technikai kellékével együtt. (Ráadásul úgy, hogy a nézőteret esőtől, hótól, egyebektől védeni kell az év tizenkét hónapján át.) Egerben az Agria Játékok évtizedes tradíciója után mára már — amint kiderült — technikailag komoly akadályokba ütközne egy újabb programsorozat beindítása: az itteni játékok állványzatának elemei ugyanis ott porladnak a városgondozási üzem telephelyén, aligha „feléleszthető” állapotban. A másik tanulság: egy város (a nagy Szeged, de a jelenleg szerencsésebb földrajzi-politikai helyzetben lévő Eger), amely gazdaságát az idegenforgalomra építi, nem teheti meg, hogy a már megteremtett és ápolt tradíciókat veszni hagyja. Költséget, fáradságot, vitát nem kímélve, áldoznia kell erre a célra. A szegediek nagy bánata az idén, hogy nem sikerült megnyerni azokat a művészeket, akiket szeretnek, s akik — szerintük — igazi kulturális vonzóerőt jelentenek a városnak. A július „nagy” produkciója idén Verdi Aidája volt, melyet a Magyar Állami Operaház és a Szegedi Szabadtéri Játékok közösen hozott létre. A címszereplő Szendrényi Katalin sehogyan sem nyerte meg a dél-alföldiek tetszését, mint az egyik sajtólevelező publikált véleményéből kitűnik: közfelháborodást keltett a művésznő „szerény éneklése”, s már a premier botrányba fulladt volna, ha Misura Zsuzsa meg nem menti az előadást. Az olvasói vélemény — gondolom — nem véletlenül jelenhetett meg. A helybeliek szóbeszédéből tudom, hogy Tokody Ilonát kívánta a műértő publikum, s a magas elvárások sem kedveztek a másik szereplőnek. Az általam látott — július 24-i — előadás parádés szereposztása, s főként a díszletek, s jelmezek ügyes megjelenítése feledtette mindezeket, s igen kellemesen szórakoztam. A produkció többnyire azt nyújtotta, amit várni lehet tőle: kulturált zenélést a kellemes nyári ég alatt, s látványban sem maradt az előadás az elvárások alatt: Radamez bevonulását tevék kísérték, kellemes volt Szakály Györgynek és partnerének táncjátéka, remek koreográfiája, s a meghívott, nem nagynevű, de tehetséges olasz, amerikai és orosz énekesek igényesen szólaltatták meg szerepüket. Még egy tanulság: az előadást helyi majorettek mutatós és kedves bemutatója „vezette fel”, s profi módon szolgálták ki a szünetben a nagyérdeműt üdítőkkel, süteményekkel, viszonylag elfogadható áron. Azóta már Szegeden „túl vannak” egy ősbemutatón. Imre Zoltán koreográfiájában a Szent Antal megkísértése című táncdrámát adták elő, sikerrel. Felléptek a román operisták egy Pa- rasztbecsület-proáókcxóvaX, s augusztusban adják (14-, 15-, 19-, 20- és 21-én) Lehár Ferenc Cigányszerelem című operettjét. Szegeden az idén elmaradt a várt külföldi közönség, ám ha a figyelmes szemlélő egy hétvégén kimegy az egri utcákra, látja: mennyi a csellengő német és más nemzetiségű turista, aki ide még „elmerészkedett”. A barokk fesztivál ugyan jó néhányat „elcsábított”, de illene még nyújtani valamit nekik, valami látványosat, „tömegeset”, színházszerűt. Tudom, hogy sokba kerül, de nem minden pénzkérdés. Van, ami vendégszeretet dolga. E tekintetben pedig van még mit tanulnunk más hazai városoktól... Jámbor Ildikó Mozognak a kulcsok, fizetni kell a juttatások után Változások várhatók a személyi jövedelemadóban Az adótábla módosítási tervezete kétféle változatban készült el, csökkenés és emelkedés mindkettőben egyaránt lesz. Annyi azonban már sejthető, hogy a szeptemberben Országy- gyűlés elé kerülő javaslat szerint a jelenlegi legalacsonyabb 25 százalékos adókulcsot jövőre 20-ra kívánják csökkenteni, míg a mostani legmagasabbat 40-ről 44 százalékra akarják emelni. Az egyik változat szerint a legmagasabb adósávba az 500 ezer feletti, a másik szerint az 550 ezer forint feletti jövedelmek tartoznának. Mindkét tábla 110 ezer forintnálhúzza meg az adómentesség határát, a mai 100 ezer forinttal szemben. A 100 és 150 ezer forintot keresőktől mintegy 5 százalékkal kevesebbet vonnak majd le. 150 és 300 ezer forint között gyakorlatilag az idei terhekkel számolnak, e fölött azonban mindenki többet fizetne: 300, vagy 380 ezer forintnál lépne be a 40 százalékos kulcs. Jelentős változásra van kilátás az adóalap kiszámításánál: az idén még a — gyermekek után járó és egyéb kedvezményekkel csökkentett — „bruttó” bevétel után, jövőre viszont a tb-járulékkal csökkentett összeg után fizetnénk személyi jövedelemadót. Az egészség- és nyugdíjbiztosítás címén levont 10 százalék „ellentételezéseként” megszűnik az alkalmazottak havi 200forintos adócsökkentő kedvezménye. Módosul a természetbeni juttatások adóztatása is: a meghatározott kivételektől eltekintve 1994-től ezek után is 44 százalékos — a maximális szja-nak megfelelő mértékű — adót kell fizetniük a cégeknek. (A természetbeni juttatásra fordított kiadások a társasági adóban valószínűleg elszámolhatók lesznek.) A látra szóló forint- és devizabetétek után jövőre sem számítanának adót, viszont a lekötött devizabetétek után 10 százalékos forrásadó bevezetését tervezik. Az idén még a 750 ezer forintos bevételig nem adóznak a mezőgazdasági kistermelők, jövőre viszont várhatóan 850 ezer forintra emelik az adómentes bevétel határát. Az adóköteles nyeremények — például a totó-lottó — eddigi 20 százalékos forrásadóját 10 százalékkal megemelnék. Szigorodnak a vállalkozók költségelszámolásának szabályai is. Az úgynevezett amortizációs szabályok jövőre már csak az egyéni vállalkozókra és a tételes költségelszámolást alkalmazó mezőgazdasági kistermelőkre vonatkoznak. Módosítják a személygépkocsik költségelszámolását is, megváltozik a kilométerenként felszámolható költség- norma: a mostani 8 Ft/km-t csak a magántaxisok számolhatják el, míg mindenki más — igazolás nélkül — 3 forintot számolhat el kilométerenként. A magáncélú használatba adott személygépkocsi után annak, akinek a vállalat fizeti az üzemanyagköltséget — ez is szigorítás — évi 20 ezer kilométernyi üzemanyag-térítést a személy adóalapjához kell hozzászámolni. Ezzel szemben jövőre már nem az autó hivatalos új árát, hanem csak az átlagos forgalmi értékét veszik figyelembe, amikor azt a használójánál adóköteles jövedelemként felszámítják.-sz(Ferenczy Europress)