Heves Megyei Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)
1993-07-10-11 / 159. szám
HÍRLAP, 1993. július 10—11., szombat-vasárnap HEVES ÉS KÖRZETE 5. Önkormányzati ülés Hevesen Van már szociális rendelet A napokban képviselő-testületi ülést tartott Tarnaszentmik- lós község önkormányzata, ahol első napirendi pontként a szociális rendeletet vitatták meg a képviselők. A továbbiakban — mivel az előző igazgató megbízatása lejárt — kinevezték a helyi általános iskola új vezetőjét, Balázs Gézáné tanítónő személyében. Végül döntöttek abban is, hogy a község orvosának a jövőben egy gépkocsit vásárolnak a kártyapénzből. A víztisztításról Július tizenkettedikén, hétfőn délután hat órakor az ország településein ma használatos víztisztító rendszerekről szóló előadást hallgathatnak meg az érdeklődők Hevesen. A város művelődési központjában megrendezett előadást egy — a témával foglalkozó — Szolnok megyei kft. szakemberei tartják. A héten megtartott hevesi ön- kormányzati ülésen a lakosságot élénken foglalkoztató téma került terítékre. A testület megalkotta azt a rendeletet, amely a jövőben szabályozza majd a szociális támogatásokat. A mintegy harmincoldalas, precízen összeállított anyaghoz érkezett ugyan néhány módosító javaslat, ám egészében egy jól alkalmazható jogszabály született. Tari László irodavezető szóbeli kiegészítésében elmondta: a helyi szabályozás nem lehet ellentétes a szociális törvénnyel, és — a könnyebb érthetőség kedvéért — a helyi szabályozás több részt szó szerint átvett a törvényből. A beszámolót követően néhány képviselő, arról vitázott, hogy vajon a szociális bizottság — a támogatások elbírálásánál — első és második fokon is mondjon-e véleményt a kérelemről. Volt, aki azt javasolta, hogy az első foknál ne kelljen kikérni a bizottság véleményét, mert a második foknál úgyis kikérik azt. Végül is ezt a változatot elutasították azzal, hogy mindenhol szükség van a szociális bizottság széles körű vizsgálatára, mert így születhet meg a legoptimálisabb döntés. Szóba került az ápolási díj is. Elhangzottak olyan vélemények, hogy tömegesen jelentkeztek ápolásra — különösen a város egyes részein, így például a Dankó út környékén — azért, hogy megszerezhessék a dijat. Ezzel szemben az a hivatal véleménye, hogy akinek eddig nem volt munkaviszonya, az úgyis otthon van, és az ápolást így fizetség nélkül is elvégezheti. Ezért tehát — figyelembe véve, hogy a város költségvetése szűkös — nem célszerű pénzt kiadni ilyen célokra. A rendelet azonban lehetővé teszi a munkanélküli fiatalok, pályakezdők alkalmazását. A helyi szabályozásban szerepel egy viszonylag újszerű támogatási forma is. Ez pedig az úgynevezett utalványrendszer. E konstrukció kidolgozásánál az volt a fő szempont, hogy azoknak, akiknek nem szívesen ad készpénzt a hivatal (van egy ilyen speciális kör), azoknak inkább élelmiszer vásárlására fordítható szelvényt adnak. Ez három részből áll: az egyik a tömbben marad, a másikat az illető a boltban hagyja, a harmadikat pedig — ez az ellenőrző szelvény — a segélyezett köteles visszaszolgáltatni a hivatalnak. így a kör bezárul, s pontosan nyomon követhető az utalvány útja. Végül a képviselő-testület kisebb módosításokkal elfogadta a város új szociális rendeletét. E napirendi pont után a Hevesi Városgazdálkodási Vállalat tevékenységét, valamint a város közművelődési helyzetét vitatták meg, majd több indítványt is megtárgyaltak. (havas) „Éjjel-nappal varrtam../9 Csintalanná gyerekkorában kezdett varrni, kedvtelésből (Fotó: Gál Gábor) A hetvenöt éves Csintalan Jó- zsefné nagyon régi és nagyon szép hímzéseket terít elénk. — Ez toledóhímzés, ez szálhúzás — sorolja —, csináltam én mindent, gyerekkorom óta. Éjjel-nappal varrtam — mondja aztán —, abba „vakultam” bele. Hat éve műtötték mind a két szememet, azóta nem dolgozhatok. Pedig Zaránkon már senki nincs, aki ezzel foglalkozna. A hímzőasszony valamikor gyerekkorában kezdett varrogat- ni kedvtelésből, később aztán a tarnaörsi és a gyöngyösi háziipari szövetkezeteknél volt bedolgozó hímző. — Ezzel nem keresi agyonra magát az ember, pedig csak ezt csináltam én egész életemben. Főleg azután, hogy'51-ben meghalt a féljem, és három gyereket kellett fölnevelnem. Kellett a pénz, azt se tudom, hány ezer térítőt csináltam, mégse tudtam belőle rendesen megélni. De hát hetvenéves korom óta nem varrók én semmit, azt mondták az orvosok, hogy már ne erőltessem a szemem... Csillag csókja A néhány hónapos Csillag az anyját, a Sári nevű kancát szeretgeti... A puszit Zaránkon kaptuk lencsevégre (Fotó: Gál Gábor) Tarnaörsi „nyomorrendelet” „Nálunk nagyon nagy a baj...” Kisköre: a szeretet mellé egy jó lakat... Biztonságban a máltaiak adományai Mint lapunkban annak idején beszámoltunk róla, Hevés térségében is megalakították a Máltai Szeretetszolgálat területi szervezetét, amelynek áldásos munkáját aktív egyházi, illetve világi emberek segítik. Ez a fajta tevékenység azonban komoly technikai feltételeket igényel, mert mint tudjuk, nem elég csupán a jó szándék. Ezért jelentett komoly támogatást az, hogy a kiskörei önkormányzat egy épületet bocsátott a Máltai Szeretetszolgálat rendelkezésére. Mégpedig a régi orvosi rendelő, illetve óvoda mellett találtak egy olyan helyiséget, amelyből raktárát alakítottak ki. A legfőbb szempont az volt, hogy a fővárosból kamionon ide szállított különféle árucikkek —■ élelmiszerek, ruhaneműk és más felszerelések—a szétosztásig, tehát a további felhasználásig jó helyen, s főleg tökéletes biztonságban legyenek. A jó zárak és lakatok bizony elkelnek. Ezekben az időkben ugyanis a betörőket igencsak izgathatja a szeretetszolgálat által ide küldött árutömeg. Amelyről persze tudni kell, hogy nem mindig közvetlenül adományozzák azt a rászorulóknak. Gyakran előfordul, hogy Nyugatról értékes kerékpárokat, vagy éppen bundákat kapnak: nyilvánvaló, hogy nem ezeket a cikkeket adják oda az az érintetteknek. Ilyenkor aztán az exkluzív holmik értékesítésével jutnak nagyobb összeghez, amelyből aztán élelmiszert, gyógyszert vásárolhatnak, illetve oszthatnak szét a legszegényebbeknek. (h) A mintegy 1800 lelket számláló Tarnaörsön hozzávetőlegesen félezer lakos cigány származású, ami önmagában még nem lenne baj. Az viszont probléma, hogy a faluban — talán emiatt is — aránytalanul magas a munkanélküliek, így a rendszeres segélyben részesülők száma. Legalábbis néhány környékbeli településhez viszonyítva. — A napokban jegyeztük be a 101. személyt, aki jogosult az 5100 forintos támogatásra — mondja Sánta Miklósáé jegyző, akivel a hét elején beszélgettünk. — Kilencven százalékuk cigány származású. A múltkor olvastuk a Hírlapban, hogy Tarnamérán öten kapnak segélyt. Ehhez képest nálunk nagyon nagy a baj. Szociális kiadásokra négymillió 750 ezret tervezett az idén az ön- kormányzat. Jövőre ennél jóval több pénzre lesz szükségünk, előzetes számítások szerint is legalább 1,5 millióval kellene az említett összeget megtoldani. De honnét vegyük...? A jegyzőnőtől megtudjuk, hogy a gondok orvoslására egy szociális rendelettervezetet készítenek elő. — Ez szinte már nem is egy szociális, hanem egy „nyomorrendelet” lesz... Hiszen le kell írnunk, hogy nálunk a létminimum 3800 forint, vagyis az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 60 százaléka! E tervezet szerint szűkülne az ingyenétkezők száma, és bővülne a hathatósabb segítségben részesülők köre. Ott, ahol az egy főre eső jövedelem nem éri el a 3800 forintot, azt a kedvezményt nyújtanánk, hogy ingyen ehetne a gyerek az iskolában. Huszonöt százalékos kedvezményt kapna az, akinek efölött, de 7600 forint alatt van az egy főre jutó pénze. — Gondolom, ez a nagycsaládosoknak kedvezne leginkább... — Igen, ötvennél több sokgyerekes család van a faluban, ahol az egy főre jutó jövedelem 2500 forint körül mozog... És akiknél nem éri el ez az összeg a létminimumot, azoknál kiegészítené az önkormányzat, de ennek is több százezer forint a vonzata. Ezért vagy támogat az önkormányzat minden rászorulót teljes mértékben, vagy szelektál. De még az utóbbi esetben is csak kétezer forint lehet a támogatás családtagonként. És ez nagyon kevés, ez „nyomorpénz”. — Említette, hogy a segélyben részesülők nagy száma cigány. Milyen egyéb támogatást kapnak még? — Konkrétan szociális igényre nem adunk pénzt, viszont az óvoda és az iskola összesen kétmillió forint normatív támogatást kap a cigánygyerekekre. De ezeket az intézményeket még ezenfelül is meg kell támogatni, így az önkormányzat hatmilliót utal ki részükre évente. K. Zs. Átány Sok a rászoruld „Az nem az igazi, a bolti söprd...” Az erki Toldi nem a petrence- rudat emelgeti, hanem a seprűnyelet, azt viszont már lassan tíz éve, és évente nem egyet, de 260 darabot. Merthogy az erki Toldi seprűkészítő: szerte a faluból oda járnak hozzá mindazok, akiknek efféle cirokszerszámra van szükségük. — Nincs egy óra, amíg egy darab elkészül — mondja Toldi János —, pedig kézzel csinálom. Mégis erősebb ez, mint a bolti, ami az első söprés után szétesik. Az én portékámat traktorral se szedi szét senki... Nem is akarja azt szétszedni senki, annál is inkább, mert a söprűt a faluban egyre többen csinálják saját maguk. Toldi mestertől tanulták, hogy miként is kell. Ő sem mindig volt járatos benne, önszorgalomból tanulta meg a fortélyait, miután nyugdíjba ment. — Persze, nem dolgozom én egész évben, csak amikor kedvem van egy-egy délután. De akkor — a hetven évem ellenére — megcsinálok tízet is... — ül oda a munkaasztalhoz. — Még a szükséges szerszámokat is magamnak csináltam. No aztán ahogyan megvagyok velük, elkerekezek a piacra, és eladom mindet, mert az én árum jobb is, meg olcsóbb is, mint a gyári. Mert az nem az igazi, a géppel gyártott söprő. Próbáltam azt én is, de a kézi munka, az igen. Még a cirkot is magam termesztem. Ám nemcsak ezért keresik a helybeliek, hanem a jófajta kosarakért is. — Azt is fonok, meg szakajtót, színeset, de valamikor halászhálót is gyártottam kézzel. De nincs is olyan nap, hogy fel ne keresne valaki értük... (kácsor) Naponta tizet készít — kézzel (Fotó: Gál Gábor) Az új szociális törvény — a települések többségéhez hasonlóan — számos külön feladatot ró a helyi önkormányzatokra, és többek között Átányban sem tudják ma még pontosan, hogy a rendelkezésre álló források elegendőek lesznek-e a jövőben arra, hogy teljesítsék az előírtakat. A legnagyobb gondot a községben a munkanélküliek jövedelempótló támogatásának ügye jelenti. (Ez 5120 forint személyenként.) Átányban negyvenhetén kapnak ilyen juttatást, s ez havi 243 ezer forinttal terheli meg a kasszát. Ennek a summának csupán 50 százalékát igényelhetik vissza, a többit a községi önkormányzatnak kell kigazdálkodnia. Rendszeres szociális segélyt harmincán kapnak — mintegy 4-5 ezer forint értékben —, ez több mint százezer forintot visz el. A gyermeknevelési támogatás is több mint 32 ezer forintba „kerül”. A legnagyobb gond azonban az, hogy rengeteg a munkanélküli, számuk egyre gyarapszik. Sajnos, a visszásságok közé tartozik az is, hogy ha valaki két hónapot igazol, akkor az a személy — mindegy, hogy mennyit dolgozott azelőtt —, már munkanélkülinek számít, s ezzel a lehetőséggel bizony né- hányan vissza is élnek. A faluban egyébként 175-en keresnek állást, s azokkal együtt, akik eddig még nem szereztek jogosultságot (háztartásbeliek, pályakezdők stb.), ez a létszám eléri a keresőképes korúak 80 százalékát is. A bajt csak tetézi, hogy emellett rengeteg nyugdíjas él itt. Sok pénzt fordítanak átmeneti segélyek folyósítására is, ezt azok kaphatják, akiknél a lét- fenntartást látják veszélyeztetve a szakemberek. A szociális szolgáltatások közé tartozik a méltányossági alapon történő közgyógyellátás, valamint a mozgáskorlátozottaknak kifizetett támogatás. Mintegy száz átányi kap közlekedési támogatást, s többeknek — ha erre megfelelő indok van — átvállalják gépjárművük kötelező felelősségbiztosítását is.
