Heves Megyei Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-07 / 156. szám

HÍRLAP, 1993. július 7., szerda SPORT 7. Diószegi az ifjúsági Eb-n Holnap kezdődik Isztambul­ban a kontinens legtehetsége­sebb, közvetlen utánpótlást adó úszóinak vetélkedése, az ifjúsági Európa-bajnokság. A magyar csapat tagja Diószegi Péter, a BVSC versenyzője is, aki az egri uszodában kezdte pályafutását, és ragyogó hátúszó-ígéretként ismerik a medencék környékén. Dallos Gyula aacheni sikere A németországi Aachenben rendezték meg a CDIO nemzet­közi lovasversenyt, amely az olimpia és az Európa-bajnokság után a legrangosabb vetélkedés­nek számít. Dallos Gyula Akti­on nevű lovával két verseny­számban is a harmadik helyen végzett, az Intermediaire II-ben és a Nagydíj zenés körben. Dal- lost mindkétszer az olimpiai baj­nok német Nicole Uphoff és a szintén német Európa-bajnok, Sven Rothenberger előzte meg. Az összetettben azonban a ma­gyar lovas Rothenberger mögött a második legeredményesebb díjlovas címet érdemelte ki. Félidőben a vívó-világbajnokság Kedden Essenben félidejéhez érkezett a 49. felnőtt vívó-világ­bajnokság. A magyarok olimpiai bajnoka, Szabó Bence a kard­döntőben ezüstérmet szerzett. A magyar küldöttségnek már ez a harmadik fényes medálja, hiszen Mohamed Aida ezüstöt, Kovács Iván pedig bronzot érdemelt ki vívásával. A női párbajtőrözők döntőjét tegnap lapzártánk után rendezték meg. Holnap: nyitány az Universiádén Csütörtökön este Buffalóban igazi amerikai ízű, látványos megnyitóünnepséggel kezdődik az egyetemisták és főiskolások sport-világjátéka, a 17. Nyári Universiade. Az egyetemistákat összefogó „Gaudeamus igitur” hangjai már a második világhá­ború előtt felcsendültek a sport­játékokon, de a mozgalom igazi virágkorát csak a hatvanas évek eleje óta éli. Az ötvenes években tévutak és félreértések jellemez­ték az Universiade-mozgalmat. Például Budapesten is rendeztek egy Egyetemi és Főiskolai Sport Világtalálkozót. Ennek komoly­ságára azonban jellemző, hogy az aranyérmek megszerzésének reményében Puskás Ferenc és Papp László is főiskolás lett a já­tékok időtartamára. A labdarúgó NB II., Keleti csoport Az őszi idény sorsolása Október 24.: Hatvan — Eger Az MLSZ-ben elkészítették a labdarúgó NB II. 1993/94. évi sorsolását. A bajnokság augusztus 15-én kezdődik, és jövőre, június 12-én ér véget. Közben november 22-től március 5-ig téli szünet lesz. Augusztus 15., 1. forduló: Tiszakécske — Nyíregyháza, Tisza- vasvári — Hatvan, Szeged — Kazincbarcika, REAC — Gödöllő, Bal­mazújváros — III. kér. TVE, Diósgyőr — Szarvas, Eger — Hajdúná­nás, Kiskőrös — Kaba. Augusztus 22., 2. forduló: Kaba — Eger, Hajdúnánás — Diós­győr, Szarvas — Balmazújváros, III. kér. TVE — REAC, Gödöllő — Szeged, Kazincbarcika — Tiszavasvári, Hatvan — Tiszakécske, Nyíregygyháza — Kiskőrös. Augusztus 29., 3. forduló:Tiszakécske — Kazincbarcika, Tisza­vasvári — Gödöllő, Szeged — III. kér. TVE, REAC — Szarvas, Bal­mazújváros — Hajdúnánás, Diósgyőr — Kaba, Eger — Kiskőrös, Nyíregyháza — Hatvan. Szeptember 5., 4. forduló: Eger — Nyíregyháza, Kiskőrös — Di­ósgyőr, Kaba — Balmazújváros, Hajdúnánás — REAC, Szarvas — Szeged, III. kér. TVE — Tiszavasvári, Gödöllő — Tiszakécske, Ka­zincbarcika — Hatvan. Szeptember 12., 5. forduló: Tiszakécske — III. kér. TVE, Tisza­vasvári — Szarvas, Szeged — Hajdúnánás, REAC — Kaba, Balma­zújváros — Kiskőrös, Diósgyőr — Eger, Hatvan — Gödöllő, Nyír- egygyháza — Kazincbarcika. Szeptember 19., 6. forduló: Diósgyőr — Nyíregyháza, Eger — Balmazújváros, Kiskőrös — REAC, Kaba — Szeged, Hajdúnánás — Tiszavasvári, Szarvas — Tiszakécske, III. kér. TVE — Hatvan, Gö­döllő — Kazincbarcika. Szeptember 26., 7. forduló: Tiszakécske — Hajdúnánás, Tisza­vasvári — Kaba, Szeged — Kiskőrös, REAC — Eger, Balmazújváros — Diósgyőr, Kazincbarcika — III. kér. TVE, Hatvan — Szarvas, Nyíregygyháza — Gödöllő. Október 3., 8. forduló: Balmazújváros — Nyíregyháza, Diós­győr — REAC, Eger — Szeged, Kiskőrös — Tiszavasvári, Kaba — Ti­szakécske, Hajdúnánás — Hatvan, Szarvas — Kazincbarcika, III. kér. TVE — Gödöllő. Október 10., 9. forduló: Tiszakécske — Kiskőrös, Tiszavasvári — Eger, Szeged — Diósgyőr, REAC — Balmazújváros, Gödöllő — Szarvas, Kazincbarcika — Hajdúnánás, Hatvan — Kaba, Nyír­egyháza — III. kér. TVE. Október 17., 10. forduló: REAC — Nyíregyháza, Balmazújvá­ros T- Szeged, Diósgyőr — Tiszavasvári, Eger — Tiszakécske, Kiskő­rös — Hatvan, Kaba — Kazincbarcika, Hajdúnánás — Gödöllő, Szarvas — III. kér. TVE. Október 24., 11. forduló: Tiszakécske — Diósgyőr, Tiszavasvári — Balmazújváros, Szeged — REAC, III. kér. TVE — Hajdúnánás, Gödöllő — Kaba, Kazincbarcika — Kiskőrös, Hatvan — Eger, Nyír­egygyháza — Szarvas. Október 31., 12. forduló: Szeged — Nyíregyháza, REAC — Ti­szavasvári, Balmazújváros — Tiszakécske, Diósgyőr — Hatvan, Eger — Kazincbarcika, Kiskőrös — Gödöllő, Kaba — III. kér. TVE, Haj­dúnánás — Szarvas. November 7., 13. forduló: Tiszakécske — REAC, Tiszavasvári — Szeged, Szarvas — Kaba, III. kér. TVE — Kiskőrös, Gödöllő — Eger, Kazincbarcika — Diósgyőr, Hatvan — Balmazújváros, Nyír­egygyháza — Hajdúnánás. November 14., 14. forduló: Tiszavasvári — Nyíregyháza, Szeged — Tiszakécske, REAC — Hatvan, Balmazújváros — Kazincbarcika, Diósgyőr — Gödöllő, Eger — III. kér. TVE, Kiskőrös — Szarvas, Ka­ba — Hajdúnánás. November 21., 15. forduló: Tiszakécske — Tiszavasvári, Hajdú­nánás — Kiskőrös, Szarvas — Eger, III. kér. TVE — Diósgyőr, Gö­döllő — Balmazújváros, Kazincbarcika — REAC, Hatvan — Szeged, Nyíregyháza — Kaba. Mérlegen a labdarúgó NB II. (11/2.) Magasságok és mélységek Mivel az FC Hatvan osztályo- zós szereplése révén szinte még fülünkben cseng a labdarúgó ta­vaszi idény majdnem minden zöngéje, magunk is meglepetten döbbenünk rá arra: már több mint két hete, hogy befejeződtek az 1992-93-as bajnoki küzdel­mek. Az NB II. keleti csoportjá­ban megyénkből két csapat kép­viselte szűkebb hazánk labdarú­gását, és egymástól merőben el­térő módon szerepelt. Már ta­valy ilyenkor is megállapíthat­tuk: a Hatvan csapata megelőzte az Eger gárdáját, de akkor csak három hely volt a két csapat kö­zött a különbség a táblázat kö­zépmezőnyében. Ezúttal jóval nagyobb különbségről adhatunk szamot, hiszen az FC Hatvan együttesének minden reális esé­lye megvolt az NB I-re, az Eger SE pedig legnagyobb igyekezete ellenére is könnyűnek találtatott az NB Il-re. Az más dolog, hogy visszalépés miatt mégis bent ma­radt az osztályban. Kínkeserves vesszőfutás az Eger SE-nél Végigszenvedte az elmúlt baj­noki esztendőt az Eger SE csapa­ta, és korábbi sikereihez méltatla­nul került kieső helyre. Tizennégy fordulón keresztül állt a 14. he­lyen, vagyis kieső poszton a piros­kék gárda, kétszer még lejjebb is csúszott a bajnoki táblázaton. Ősz­szel a tizenegyedik forduló után menesztette az egyesület Varga Zoltán edzőt, akit ideiglenesen Zsidai Józsefpótoh. Tavaszra visz- szakerült szakmai vezetőnek Kiss Tibor, és ő próbálta megmenteni csapatával az egri labdarúgás be­csületét a magyar futball második vonalában. Verejtékes harc végén a számok tanúsága szerint ez nem sikerült. A bűvös 14. helyezés ra­bul ejtette az ESE-t. A remény va­lójában az utolsó percekig élt, de a becsületesen játszott fináléban a Debrecen nem kegyelmezett. Ősszel ment el a „hajó”? Sokáig minden tartását el­vesztette a bajnokság során az egri gárda, és csak későn eszmélt, már elkésve jutott el a játékosok tudatáig: a kiesés réme nem me­sebeli krampusz, hanem valóság. Kiss Tibor a maga eszközeivel mindent megpróbált, de sokáig képtelen volt magával ragadni „fiait”. Az első hét tavaszi fordu­ló során egyszer nyertek, azt a két pontot idegenben, Salgótar­jánban szerezték. A bajnokság hajrájában, eltekintve az utolsó fordulótól, újabb két mérkőzés­ből noha csak egyet vesztettek, nem tudtak megbabonázott he­lyükről feljebb kapaszkodni. Igazságot szolgáltatni, felelőst Kanyok (fehér mezben) adós maradt a gólokkal jó ideig, mert az ellenfelek védői egy ütemmel mindig gyorsabbak voltak. (Fotó: Szántó György) keresni, esetleg bűnbakot találni nem a mostani elemzés célja, va­lamit kikövetkeztetni, nézzük a számsorokat: 14. Eger SE 30 10 6 14 43-41 26 Ősszel: 15 4 3 8 14-20 11 Tavasszal: 15 6 3 6 29-21 15 Otthon: 15 6 5 4 31-15 17 Idegenben: 15 4 1 10 12-26 9 Csak három csapat rúgott több gólt, mint az ESE, szintén három együttes hálója rezdült meg többször, mint..., és most bajban van a krónikás, mert az egriek kapuját összesen négy há­lóőr védte. Bodolai és Póta tíz-tíz kilencven perc során, Czeglédy nyolcszor, Molnár kétszer. Min­den kommentár nélkül: Bodolai és Póta egyaránt 13 gólt kapott. Micsoda balszerencse: ebben sem segítenek dönteni a számok. Az egri szurkolóknak 25 játé­kos próbált meg örömet szerez­ni, ilyen sokan részesei a gyen­gélkedésnek is. A szereplések száma Jávorszkinál a legmaga­sabb, de egyszer ő is hiányzott. Nézőpontunkból nehéz volt csa­patot találni, mert nagyon szét­szórt a pályára lépések száma. Talán ez lenne a csapat: Bodolai (10) — Lengyel (24), Csendes (18), Csató (23), Jávorszki (29) — Vojtekovszki (28), Berecz (25) , Vadicska (27) —, Kanyok (27), Kormos (19), Nagy G. (26) . A többiek, a kapusokon kí­vül: Búd (16), Nagy A. (14), Stark (14), Lehnert (11), Mali- senkó (11), Éles (10), Pajosz (9), Parhomenko (8), Rácz (4), Ko­vács (1), Andrejév (1). Csató megszégyenítette a támadókat Heteken át a beállós Csató ^ ti nyújtottak némi vigaszt. üntetovel együtt 7-szer talált kapuba a jól célzó hátvéd. Ka­nyok szinten 7 gólos. Öt-öt góllal Vojtekovszki, Berecz, és a ta­vaszra leigazolt Lehnert követ­kezik. Vadicska három-, Kor­mos, Nagy G. és Malisenkó két­gólos. Búd, Lengyel és Nagy A. egy-egy alkalommal élvezhette a gólszerzés örömét, kétszer öngól segítette az ESE-t. Egyénileg Vadicska emelke­dett ki jóval az átlag fölé. A lobo­gó hajú középpályás 19-szer ke­rült a jók köze. Ugyanezt Csató 10-szer, Vojtekovszki és Berecz 8-8-szor mondhatta el magáról. Esetleg egy perdöntő adat: Bodolai négyszer kapott kieme­lést, Póta egyszer sem. A sárga lapokból Lengyel ki­lencet, Vadicska hetet, Csató ha­tot gyűjtött. Ősszel három is, ta­vasszal egy kiállítás sem akadt. A nézőszám tovább csappant Egerben. A hazai mérkőzések átlaga alig éri el a 800-at. Csupán ennyi is azért, mert ősszel még többen reménykedtek. (Vége) Összeállította: Fesztbaum Béla Az APEH Heves Megyei Igazgatósága PÁLYÁZATOT HIRDET ellenőrzési osztályvezető-helyettesi munkakör betöltésére Feladatkörébe tartozik: — A különféle vállalkozások ezek döntő többsége egyéni vállalkozó, személyi jövedelemadót fizető magánszemély vizsgálatának szervezése, irányítása, felügyelete. — A vizsgálati jegyzőkönyvek és határozatok ellenőrzése. — A revizorok munkájának számonkérése, felügyelete. A pályázat benyújtásának feltételei: — közgazdaságtudomány-egyetemi, vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség, — 5 éves számviteli területen szerzett gyakorlat, — büntetlen előélet. A pályázathoz csatolni kell: — részletes szakmai tevékenységet tartalmazó önéletrajzot, — iskolai, szakmai végzettséget igazoló okirat másolatait, — vezetői programot. A pályázati anyagokat bizalmasan kezeljük. A pályázatokat 1993. július 13-ig az APEH Heves Megyei Igazgatóság Személyügyi Osztályára zárt borítékban kell benyújtani. Cím: APEH Heves Megyei Igazgatóság 3301 Eger, Szvorényi u. 52. Pf. 140. Telefon: 411-422, 410-277, 410-027. _______________f m m MR ■ m ■ ip ■ ■ marker kft külkereskedelmi AWR# OKTATÁSI ÉS QP BTEHk TOVÁBBKÉPZŐ KFT. M - tanácstalan, ^^1 mm munkanélküli. MB - új szakmát akar,- nem vették fel az egyetemre, de f; TANULNI SZERETNE, $ SEGÍTÜNK ÖNNEK! 1993. szepiemberében az alábbi szakképesítési nyújtó tanfolyamainkat indítjuk: ► külkereskedelmi üzletkötő ► vámkezelő ► kereskedelmi ügynök (30 órás tréning) ÚJ TANFOLYAMUNK: KÜLKERESKEDELMI ÉS ÜZLETVEZETŐI ISMERETEK (KERESKEDŐI ■ A tanfolyam az üzletvezetői bizonyítvány mellett alapvető ismereteket nyújt a saját jogú importbeszerzések lebonyolításához is! MUNKANÉLKÜLIEKNEK, PÁLYAKEZDŐKNEK KEDVEZMÉNYI Hívjon bennünket a (36) 31 i-847-es számon: kérésére részletes információs anyagot küldünk! Címünk: 3300 Eger, Kossuth L. u. 9. (Megyeháza) 1, DÖNTSÖN augusztusban! ír DÍJKÖZLÉS LAKOSSÁGI és ÁC-s elszámolási időszakra vonatkozó fűtőértékek és gázárak a július hónapban benyújtott számlákhoz ÁC-s egységár: 0.356 Ft/MJ Lakossági egységár: 0.265 Ft/MJ A m3-re vonatkoztatott ár: fűtőérték x egységár Leolvasási időszak: június hó Fűtőérték: MJ TKi Település ÁC-s Lakossági Andornaktálya 34.0 34.0 Apc 34.0 34.0 Besenyőtelek 34.0 34.0 Bélapátfalva 34.0 34.0 Bükkszék 34.0 34.0 Dormánd 34.0 34.0 Eger 34.0 34.0 Egerbakta 34.0 34.0 Erdőkövesd 34.0 34.0 Füzesabony 34.0 34.0 Gyöngyös 34.0 34.0 Gyöngyöshalász 34.0 34.0 Hatvan 34.0 34.0 Heves 34.0 34.0 Kál 34.0 34.0 Kompolt 34.0 34.0 Lőrinci 34.0 34.0 Mátraderecske 34.0 34.0 Nagyrétté 34.0 34.0 Ostoros 34.0 34.0 Párád 34.0 34.0 Parádfürdő 34.0 34.0 Parádsasvár 34.0 34.0 Petőfibánya 34.0 34.0 Pétervására 34.0 34.0 Szajla 34.0 34.0 Terpes 34.0 34.0 Zagyvaszántó 34.0 34.0 A TIGÁZ Rt. ú] adószáma: 11147072-2-09 új KSH száma: 11147073-4020-124-09 r^y Figyelje következő havi, emblémás díjközlésünket is! y

Next

/
Thumbnails
Contents