Heves Megyei Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)
1993-07-24-25 / 171. szám
HÍRLAP, 1993. július 24—25., szombat—vasárnap 7. // Ősi írásjegyekre bukkantak a perui őserdőben Film — video sikerlista Mozifilmek 1993. május A perui Amazonas-vidéken végzett 18 éves munka után egy tiroli kutató az ott élő népcsoport, az ashaninca indiánok elfelejtett írásának nyomára bukkant. Az egyes ruhadarabokra (többek között a kisgyermekeket az asz- szonyok hátára erősítő szíjra) felvarrt csontdarabkákat eredetileg díszítésnek gondolták, Klaus Keplinger kutatásai nyomán azonban arra a felismerésre jutott, hogy a lapocskák információkat hordozó jelképeket ábrázolnak. Keplinger szerint, amcny- nyiben sikerül kideríteni az egyes toldalékjelek értelmét, az más jelírások megfejtésére is nagy jelentőséggel bírhat. Eddig három „szöveget” tudtak dekódolni, amelyek rituális és szent dolgokat ábrázolnak, mint például egy esküvő, vagy a gonosz szellemek elűzése. Az eddigi kutatási eredmények alapján Keplinger úgy véli, hogy az írásokban egyfajta illem- és erkölcskódexet rögzítettek. A sorban elhelyezett csontlapocskákat „shevatarinak” hívják, ami „mozgó rögzítettnek” fordítható. Keplinger tavaly fedezte fel az első arra utaló jeleket, hogy a csontlapocskáknak jelentése van. Hasonló mintákat vett észre ugyanis az indiánok szőtt ruháin és táskáin, mint amilyenekkel a csontlapocskákon találkozott. A törzsbeli öregasszonyok még emlékeztek egyes minták jelentésére. A tiroli tudós ekkor megbízott egy fiatal indiánt, hogy másolja le egy hevederre varrt 36 különböző csontlapocska vésett mintáit. Ezután Keplinger az egyes ábrák jelentése iránt érdeklődött az ashaninca indiánok körében. A „közvélemény-kutatás” eredménye vezette el aztán Kep- lingert az elfelejtett írás megfejtésének első lépéseihez, A hevederek, amelyekre a tudós elsőként felfigyelt, a nők ünnepi ruhájának tartozékai, és viselőjének rangjáról, tekintélyéről adnak felvilágosítást. — Az írást elfelejtették, mert bár a törzs nagyon megbecsüli a csontlapocskákkal díszített ruhákat, de azokat a történeteket, amelyeket ezek a jelképek közvetítenek, már nem tudják elolvasni — állítja a kutató. A vizsgálódások arra is fényt derítettek, hogy a lapocskák régebbről származnak, mint a szövetek, amelyeken találhatók. Az ashaninca indiánok a csontlapocskákat „papírként” használták, amelyekre a törzs illemszabályait írták. A kis lapokat egy bizonyos szarvasfajta, a maniro csontjából készítették. Ez a szarvas az ashaninca indiánok kedvelt vadászott állata volt, és a törzs az „istenek háziállataként” tisztelte. Az ashanincák az Amazonas-vidék legnagyobb egységet alkotó népcsoportja, és kulturálisan a vándor földművesek szintjén állnak. 1. (1) Több, mint testőr 13.374 látogató, Intercom, 9. hete bemutatott, 6,5 A gyengéd szerelmi történet Heves megye mozinézőit is meghódította. Ha valamilyen filmet ma sikernek lehet még egyáltalán nevezni, akkor a Több, mint testőrre illik ez az elnevezés. A film egyébként berobban a vetítővászonra. Frank Farmer (Kevin Costner), a titkosszolgálat egykori ügynöke, aki testőrre képezte át magát, éppen lefülel egy gonosztevőt. Az ügy le is zárul, s nincs új feladata. Sokáig azonban nem kell várnia, egy híres énekesnő védelmére kérik fel, aki újabban fenyegető leveleket kap. Lassan hagyja magát rábeszelni az ajánlatra, de megdöbbenve tapasztalja, hogy a dacos hölgy nem hajlandó neki szót fogadni. Kiderül, hogy a sztár nem is tud ezekről a levelekről... Amikor azonban Frank elhárítja az ismeretlen első támadását, Ráchel is ráébred arra, hogy életveszély fenyegeti. Fellépéseit azonban nem mondja le... Ha két ilyen dacos ember találkozik, természetes, hogy a szívük is lángra lobban. A film lefegyver- zően egyszerű: mesteri dramaturgiával és a hatásvadászat minden immáron eddig is jól bevált eszközével. 2. (3) Az utolsó mohikán 6149 látogató, Intercom, 11. hete bemutatott, 5,5 A cím hallatán gyermekkori élményeink elevenednek meg. Bőrharisnya, ifjúkori bálványaink egyike jut az eszünkbe. Hőseink 1757-ben a francia és brit csapatok között folyó gyarmato- sítasi harcok közepébe pottyan- nak. A három indián kiszabadítja egy angol tiszt két leányát a fogságból. Sólyomszem és barátai tisztelettudóan elszállítják a két hölgyet apjukhoz, az ostromlott erődbe. Hála helyett azonban Munró ezredes katonai válKis honunkban — a kifejezés egyáltalán nem túlzás — milliók szenvednek a reumatikus fájdalmaktól. Idős, fiatal, sovány és kövér egyaránt gyötrődik, s abban reménykedik, hogy egyszer valamikor valahol megleli a végleges gyógyírt. 1. Az Egerben élő és munkálkodó Igor Akszenovics orvosdo- cens-csontkovács elsősorban azért dolgozik eredményesen, mert hétköznapi gyakorlatában sikeresen ötvözte a keleti örökséget a korszerű orvostudomány ismeret- és tapasztalatanyagával. Páciensei jól tudják róla, hogy megszünteti a végtag-, az ízületi kínokat, hatékonyan kezeli az agyvérzés utáni bénult betegeket, s azoknak is érdemes hozzá fordulniuk, akik a gerincferdülés keserveitől szeretnének megszabadulni. Arra törekszik, hogy komplex módon dolgozzék, azaz a cél érdekében hadba vesse mások bevált módszereit is. Többek között ezért ajánlja a múmiát, ezt az ősi népi „medicinát”. Tévedés ne essék, ez sem újdonság. A görögök idejében Hippokratész is alkalmazta. A volt Szovjetunióban már régen népszerűsítették. Például Le- ningrádban, Moszkvában, Tas- kentben. Később aztán kiderül: a felfokozott érdeklődés egyáltalán nem véletlen: — Ez a szer nem más, mint — képletesen szólva — a 3-4 ezer méter magasan fekvő sziklák könnye. Az alpinisták a Pamir, a Tiensan hegyeiben gyűjtik. Mintegy negyvenféle kémiai elemet, ásványi és szerves savakat, vitaminokat, illóolajokat tartalmaz. Tisztított változata sötétbarna, kézmelegre lágyuló, sajátos illatú, vízben oldódó. Mellesleg az utóbbi változatában is kamatoz.lalkozásaiba akarja bevonni az általa vörös anarchistáknak tartott indiánokat. A kékbőrű harcosokat azonban egy cseppet sem érdekli a sápadtarcúak felvonulása. Gyönyörű vidékeken játszódik a fantasztikusan szépen fényképezett film cselekménye. A párbeszédek és a forgató- könyv azonban nagyon sokat gyengít a történet hatásfokán. A szerepeket a rendkívül sokoldalú Dániel Day Lewis játssza — hitelesen. 3. (5) Drakula 6738 látogató, Intercom, 8. hete bemutatott, 6,0 Coppola filmje szinte kínos precizitással követi Bram Stoker alapregényét. Jonathan Harker londoni ingatlanügynök Erdélybe utazik, hogy titokzatos ügyfele, egy bizonyos Drakula gróf segítségére legyen. Gyorsan kiderül azonban, hogy a vámpír nem engedi el kedves vendégét — meg kell becsülni a házhoz szállított finom falatot. Amikor Drakula meglátja Harker szerelmének a képmását, felismeri benne egykori kedvesét, Elisabétát. Szerelme újra lángra lobban. Londonba utazik, hogy mai, fiatalos szerelésében „összeismerkedjen” Minával. A film díszes kosztümjeivel, pazarul kiállított dekorativitásával mágikus látványosság. 4. (-) Úszó erőd 5543 látogató, Intercom, 6. hete bemutatott, 6,0 Steven Seagal új filmje nem hozott oly kiugró sikert a sztárnak, mint korábbi mozidarabjai. A helyszín egy selejtezésre indult amerikai csatahajó. Itt dolgozik hajószakácsként hősünk, aki egykor a haditengerészet harcedzett, de lefokozott katonája volt. Harcolnia az egykori CIA-ügynök által vezetett harmincfos halálbrigád ellen kell, akik azért támadták meg a cirkálót, hogy megkaparintsak a hajó Tomahawk típusú atomrakétáit. tatható. Felhasználása kétségkívül sokrétű. Jó a csonttörések utáni összeforródás gyorsítására, a visszérgyulladásos végtagok helyrehozatalára, a lumbágó, a bőr-, a periférikus ideggyulladás felszámolására, az égési sebek eltüntetésére. Természetesen említhetném még a pikkelysömört, a rövidlátást, a különböző emésztőszervi problémákat, a máj-, a vesebajokat, az egyes fekélyeket, a hólyaghurutot, az asztmát, a magas vérnyomást, a cukorbajt, az aranyeret, a trombózisokat, az epilepsziát, a meg5. (6) Egy asszony illata 4851 látogató, Duna, 10. hete bemutatott, 7,5 A meglepően egyszerű történet (jó technikával bátran megkomponált) lényegében az élni érdemes közhelyet ragozza, de A1 Pacino miatt — kiválóan. A film lényegében egy mesterien megrendezett show-műsor. A1 Pacino az önsajnálat és az agresz- szivitás között ingadozó ezredes szerepében a színművészet tűzijátékát produkálja. 6. (9) Dől a lé 4621 látogató, Intercom, 13. hete bemutatott, 6,0 Sokat ígérő kezdet, de gyenge folytatás jellemzi Az utolsó cserkész rendezőjének új filmjét. Komédiának indul, de később átalakul sima, átlagos akciófilmmé. 7. (8) Becsületbeli ügy 4123 látogató, Intercom, 17. hete bemutatott, 7,0 8. (-) Minden kutya a mennybe jut 4012 látogató, Flamex, 5. hete bemutatott, 6,5 A kutyák mindig nagy sikert aratnak mind a moziban, mind pedig videokazettán. Gyakran elegendő maga a téma, s már tódul is a néző. (Kutyám Jerry Lee, Egyik kopó, másik eb, Beethoven, stb.) Maga Walt Disney sem tudott lemondani filmjeiben az ember legjobb barátjáról. Don Bluth, Disney egykori főanimá- tora elégedetlensége miatt fordított hátat a főnökének: jobb akart lenni, és érdekesebb történeteket szándékozott rajzolni. Spielberg csapatának lett a tagja. Nevéhez fűződik a Rém-mese, az Egér-mese, az Őslények országa. Szinte törvényszerű volt, hogy kutyákkal kellett folytatnia. A film azzal kezdődik, hogy Charlie, odaadó barátjával, Vakarccsal meglép a börtönből. Expartnere, egy veszedelmes buldog, Bendo juttatta a rács mögé, hogy közös éjszakai bártermékenyülés hiányát. Ezekben az esetekben is megéri igénybe venni. Akik nem ódzkodtak, akik megpróbálták, nem csalódtak. 2. A budapesti Farkas Lajos természetgyógyász se véletlenül találkozott a szakemberrel. Tudta, hogy ott kopogtat, ahol megértőén fogadják. — Először a talpmasszázs- géppel rukkoltam ki, amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A következő lépés a tenn- mass kiötlése volt. Arra törekedjukban egyedül legyen a főnök... A történet tele van kalandos elemekkel, s érdekes a felnőttek részére is. A rendező pazarul bánik a rajzfilmes technikával: a műfaj korlátáit feszegeti. Ironikusan idézi fel a gengszterfilmek és a musicalek hangulatát. A meghatóan humoros film kellemetes ki- kapcsolódás az egész családnak. 9. (10) Őrjítő vágy 3971 látogató, Intercom, 19. hete bemutatott, 8,0 10. (-) Nincs bocsánat 3295 látogató, Intercom, 18. hete bemutatott, 8,5 Ha csak egy alkalommal is, de azért sikerlistára került Hevesben is az év Oscar-esővel jutalmazott alkotása. Nyugodt szívvel bevallhatjuk, hogy a film nem éri el — európai ízlést tekintve — az elmúlt évek Oscar-dijasainak színvonalát, mégis értéket képvisel a szürke, jellegtelen filmek sokaságában. Az is igaz, hogy sokan a mű rejtett értekeit nem fedezték fel, s így szegényebbek lettek egy második jelentesréteg- gel. Mivel a Nincs bocsánat 1992-ben készült, felhasználta — az elmúlt évtizedek western- technikája mellett — a ma emberének életérzését is. A mai amerikai polgár helykeresésének is nagyszerű megvalósítása a film. Minden nép keresi a maga múltját, amely fogódzó lehet, és erőt adó a jelen éléséhez. Clint East- wood nagyszerűen irányítja színészeit: a szereplők csodalatosak. A film kiválóan vágott alkotás, és mégis a 130 perces vetítési idő rendkívül hosszadalmas. *** Listánkon a premierfilmek szerepelnek. Premiernek a bemutatást követő 20. hétig tekintjük az alkotást. A listánkon szereplő filmeket 1-10-ig pontoztuk: a számok az értéket jelzik, a helyezési sorrendet pedig a látogatottság határozza meg. Zárójelben közöljük az előző havi helyezést. Hernádi Ferenc tem, hogy egy olyan testmasszí- rozót kreáljak, amellyel minden korosztály könnyedén boldogul. Végül kialakult az engedélyezett, a tesztelt változat, amelyet már meg is lehet vásárolni. Nem céltalan, ugyanis ez a sajátos módon összekapcsolt két teniszlabda jó a fáradtságoldó testmasszázsra, a vérkeringés serkentésére (hideg kezek, lábak, testrészek), a hát-, a derékkeservek visszaszorítására, a merev izmok, ízületek kilazítására, a sejt- növekedés erősítésére, a hasizom kialakítására, a fogyasztásra, sőt a reflexzónák hatékony ingerlésére is. 3. Az újságíró kíváncsi alkat. Megszemléltem a praktikus alkalmatosságot, amely bárhová magunkkal vihető. Aztán következett a hatásellenőrzés. No nem 2-3, hanem jó néhány napon át. Rá kellett jönnöm: a feltaláló egyáltalán nem túlzott. S mit mond a kiropraktikus: — Igen hasznos kiegészítő, azaz meggyorsítja a felépülést, rövidíti a lábadozási időt, vagyis hamarabb visszatér a messze szökött egészség. Ez bizony nem akármi. (pán) * * * A fentebbi írás két szereplőjével találkozhatnak az érdeklődők — a Hevesi Napló és az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület szervezésében — július 28-án, szerdán délután 4 órakor az Egri Dohánygyár kultúrtermében. Velük Pécsi István, lapunk olvasószerkesztője készít nyilvános riportot. Ennek keretében a résztvevők mind a szer, mind a tenn-mass előnyeiről meggyőződhetnek. Az üzemi dolgozók és az egyesületi tagok számára ingyenes belépők — szombat és vasárnap kivételével — a dr. Nagy János utca felőli portán vehetők át, naponta reggel 6-tól este 6 óráig. A férfi, aki szereti a meséket A floridai Gim Johns imádja a Walt Disney-mesefigurákat. Annyira, hogy bőrére tetováltatta őket. Azon Pinocchiótól a Csipkerózsikáig minden Walt Disney-figura megtalálható. Négy évvel ezelőtt kezdte „gyűjteni” a mesealakokat. Az első, amit tetováltatott, az a Miki egér volt. * . . (FEB -fotó). HASZNÁLATI UTASÍTÁS ELLENJAVALLATOK □ Közvetlenül evés után I □ Lázas megbetegedés I □ Viszergyulladás I □ Vesz terhesség I □ Idcggyuüadás 1 □ Bórgyulladás I TESTHELYZETEK 0=focAsok Q-OLVE 4-Allva h-HAJOLVA f-FBKVB P-PARTNBR HASZNÁLATA Az abrak szerint - olaj, krém nélkül 1 Ügyeljünk a fedya fogásokra I . p,i A hely« testhelyzetekre ! rA,ua Laza csuklóval, lazán markolva, nem rángatva, nem nyomkodva, j? hanem célszerű nyomatékkai A * IDE <=> ODA gurítva I Az izmokat és ízületeket hossz. kereszt és átlós irányban is ÖLTÖZÉK Előnyös alap ruházat (tréning, stb.) TÁROLÁS Nagy hótól és víztől óvjuk I beavatAs Néhány használat után a labdahaj kellemesen cllágyul (nem irritál). labdakipattanAs Túl nagy nyomaték (kb. 15-20 kp) vagy rángatás esetén történhet Megoldás - visszapattintás. HA CSIKLANDÓS Ne adja fel I Mély légzés, ellazulás segít. labdatisztItAs Foltfiszlltó. alkohol. Illatos nása ízlés szerint Oyártási hibákra! Rendeltetésszerű ftaszn. mellen 2 év. G.Ü ó Reflexió na mimrtn A (10.35-36.37-39.43.44.49.50.51 -52.53.54.55.56.-os ki vm. az esvmisnak mesfeíelö rcflerzónák «etében aiánlon így kell használni.. Össztűz a reumára Mit gyógyít a sziklák könnye? Segít a tenn-mass is