Heves Megyei Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-22 / 169. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. július 22., csütörtök Ez itt a „Haddelhadd...” Az Ifjúsági Ház erkélyén játszott az új egri együttes (Fotó: Gál Gábor) Előfordul ritkán, hogy egy be­szélgetésből nem lesz cikk, egy téma a jegyzetfüzetben marad. A frissen alakult népzenei együttes tagjaival még tavasszal beszél­gettem előszór, egy sikeres sze­replésük után. Az írás akkor — valami miatt — nem készült el, később pedig el is felejtkeztem róla. Csakhogy: a barokk feszti­vál programjában ismét feltűnt a tehetséges zenekar neve, s a mi­nap szabad téren is játszottak az Ifjúsági Háznál. Tehát még min­dig „élnék”, dolgoznak. Nem­csak muzikálisak, de népzenéjük friss, eleven, jókedvű... Leírom tehát, amit tudok ró­luk, segítségül híva a magnóka­zettát is, amely azt az áprilisi ta­lálkozást rögzítette. — Miként alakult a csapat, és miért? — Ismertük egymást... S máris soroljak egymás sza­vába vágva, ki kivel volt jó barát­ságban, hogyan hívták egymást közös zenélesre. A csapat felál­lása: Boda Márta bracsa, Mi- hályfi Rita hegedű, Dzsupin Pál furulya, Papp Attila nagybőgő. Az is kiderül perceken belül, hogy mindannyian pedagógu­sok. Dzsupin Pál tágabb érte­lemben az, hiszen ő könyvtáros Noszvajon, s Rita is népművelő­ként dolgozik most az egri Me­gyei Művelődési Központban. A decemberi első muzsikálás után elhatározták: megpróbálják együtt. Először néptáncegyütte­seket kísértek, a 10. számú iskola növendékcsoportját, s a városi gyermeknéptáncosokat, a „Sze­derindát”. Repertoárjukban du­nántúli, mezőségi, szatmári da­lok, táncok vannak, s már maguk mögött tudnak néhány önálló feliepést is. (Tanúsíthatom: mindannyiszor a közönség tet­szésétől kísérve.) A különös névadás — „Hadd­elhadd” — magyarázatát Rita adja: — A népi elnevezésekből már Dunát lehet rekeszteni. A „haddelhadd” voltaképpen táncszó, mozgósít. Aki meghall bennünket, reméljük, jókedvűen arra gondol, bizony lesz itt „Hadd el hadd!” — Táncházban is szívesen fel­lépnek? — Minden vágyunk ez...! — kap a szón Márta. — Hogy ne csak együttesek kísérőjeként, hanem ónálló „bandaként” is megismerjenek bennünket. Ke­ressük a helyünket, azt az intéz­ményt, ahol szívesen fogadnak be. Ez talán az Ifjúsági Ház lesz... — Két egri, egy noszvaji és egy szilvásváradi zenész hogyan tud rendszeresen próbálni? — Eleinte nehéz volt össze­hozni, de mostanra már kialakult — mondja Attila, a bőgős, aki­nek a legnagyobb hangszert kell „mozgósítania”. — Hetente leg- alábbkétszer összejövünk, felie­pések előtt pedig gyakrabban. — Külföldi meghívás van-e már esetleg a tarsolyban ? — A „Szederindával” jártunk a közelmúltban Törökország­ban, s most készülünk Hollan­diába. — Eddig tehát a zenekar törté­nete. Megkérdezhetem, milyen külön-külón a tagok zenei előélete? Rita: — Három osztályt jár­tam zenei általánosba, s középis­kolás koromban egy lányoknól álló népzenei együttesben ját­szottam Miskolcon. A tanulmá­nyok végeztével ez sajnos abba­maradt... A legtöbbet a Téka együttestől „lestem el”. Egészen más stílusban kell előadni a nép­zenét, mint ahogyan az iskolában tanítják. A dallamot le lehet ját­szani kottából klasszikus zenei ismeretekkel is, csak nem úgy szól, mintha valaki autentikus forrásból merít. Pap/: Attila a zenei általános lépcsőfokait klarinéton „járta végig”, s hobbiból szívesen hall­gatott otthon népzenei lemeze­ket. Furulyázni is szeretne, de azt mondja, a kezében még nem szól úgy ez a hangszer, mint ahogyan szeretné. Amúgy földrajz-rajz szakos tanár, de énekórákat is szívesen tart. Dzsupin Pál legszívesebben ar­ról beszél, hogy milyen szerencsés a helyzete: noszvaji lakóhelyén az önkormányzat szívesen támogat minden olyan kezdeményezest, ami a népi kultúra ápolását segíti. Boda Márta alföldi lány: Csongrádon járt zeneiskolába, ezután következett a középisko­la, majd a tanítóképző. Időköz­ben a Téka együttesnél letette a „C” kategóriás népzenész vizs­gát. De nem elégedett meg eny- nyivel. Az egriek előtt ismert Gajdos együttes tagjaival együtt a nyíregyházi tanárképző főisko­la népzenészképző szakát végzi. Eddig ennyit illik tudni róluk. Sok sikert, „Haddelhadd”...! Jámbor Ildikó HANG-KÉP Katarzisvágy Hiába a kánikula, hiába a sza­badságok időszaka, a társadalmi kórkép ettől még változatlan. Továbbra is senyvedünk a káosz­tól, a szellemi és etikai zűrzavar­tól, a cseppet sem békés közéleti légkörtől. Valamiféle oázist re- mélnék-keresnék, de sehol sem találok. Akkor sem, ha az ide vezető kalauzt az egyes rádióműsorok­tól vátjuk. Érthető a csalódott­ság, hiszen ezek, ha áttételesen is, de vetületei korunk zaklatott állapotának. Aki persze türelmes, kitartó, némi medicinára mégiscsak rá­bukkan. Nem hozott megnyug­vást a 168 óra kínálata, legfeljebb azon derülhettünk, hogy Nagy Sándor, az MSZOSZ, s egyben a korábbi szocialista szakszervezet volt vezetője miként latolgatja az 1994-es választások esélyeit. Azt még megértjük, hogy egyensúlyi állapotot szeretne, olyan kor­mányt, amely a baloldaltól a centrumig terjed, az azonban kissé megmosolyogtató, hogy mind a szociál-, mind a keresz­ténydemokraták támogatását le­hetségesnek tartja, azaz előrelá­tóan feliratkozik szinte valameny- nyi vélt erő — kivéve a jobboldali és a szélsőbal csoportosulásokat — táncrendjébe. Ezt hívják laví- rozásnak. Méghozzá tömény formában. Ugyanebben a programban Ella István, a Hungaroton hirte­len leváltott főnöke kesergett sorsának fura fordulatán, csak azt nem értette meg, hogy a régi­hez új csődtömeget társított, s ez mindenképpen olyan „érdem”, amelynek el kellett nyernie a „ju­talmát”. Legfeljebb nem ilyen nyers köntösben. Végtére is a csomagolás is számít. A véletlen úgy hozta, hogy tü­zetesen elolvashattam az előző hét anyagainak újságváltozatát. Lehangolódtam, mert rá kellett döbbennem, hogy mennyit je­lent a szavak varázsa, ugyanis ezek a riportok írott „öltöny­ben”, hitelesen árulkodtak a tá­jékozódás egysíkúságáról, a mélymerülés következetes elke­rüléséről. Szerencsére meghallgattam Bajor Nagy Ernőjegyzetét is, aki — hamisítatlan erkölcsi szem­pontoktól vezérelve — azt szor­galmazta, hogy ne csak a véglete­ket lássuk, ne csak fehérnek vagy feketének minősítsünk egy-egy jelenséget, karaktert, eseményt, nézetrendszert, hanem közelít­sünk, mérlegeljünk árnyaltan, mert csak így készülhet mara­dandó értékű pillanatfelvétel forrongásos jelenünkről, s ek­ként lehet osztályrészünk az a hőn sóvárgott megtisztulás is... Nem művészet, ipar Nem irigylem az amerikaia­kat. Biztos gazdagok, teljesülnek anyagi óhajaik. Ugyanakkor az sem vitatható, hogy lelkiszegé­nyek. Ezt tanúsítják azok a pos- ványos, silány, bárgyú, sületlen produkciók, amelyeket ezer­számra gyártanak, szédítve, bu­títva a jobb sorsra érdemes milli­ókat. Aligha kérdőjelezhető meg, hogy számos műfajban elérik a nulla szintjét. Itt van például az HBO-n — gyorsan hozzáteszem, hogy ez nem egyedi eset — az el­múlt pénteken este vetített Rém­álom az Elm utcában 2. című fél­elmetesen gyatra horror, amely típuspéldánya az efféle szörnyel- ményeknek. A közreműködők­nek fogalmuk sincs a megbor- zongatás fortélyairól, annak hi­hetetlenül gazdag eszköztáráról. Mintha nem is hallottak volna a zseniális Hitchcockról. Ijesztően primitívek. Rettene­tesnek minősített figuráik meg­nevettetnek. Ezek az ilyen-olyan torzócskák itt-ott folynak, vérez- nek, körmeikből vastoldalékok nőnek, s ezekkel természetesen trancsírozzák az útjukba kerülő suta tinédzsereket, de ha más nincs, akkor megbékélnek a fel­nőttekkel is. Itt-ott tüzek villan­nak, kisebb-nagyobb szikrák pattannak, kialszanak a lámpák, majd újra meggyulladnak. A tör­ténet szereplői idegileg szinte szétroncsolódnak, miközben mi regisztráljuk a félreérthetetlen bakisorozatot. Sehol egy épkéz­láb ötlet, mindenütt ugyanez a szituáció bontakozik ki. Legfel­jebb az államok, illetve a városok mások. Szegény néző pedig hoppon marad, mert isten bizony félni akar, de nincs senki, aki igazából megijessze. Ha csatornacserével próbál­kozik, akkor mindenütt ezekkel a tüdőbajos mutánsokkal talál­kozik. Csak akkor lélegzik fel, ha Bradbury novelláiba lapoz, vagy beteszi a videóba a Mester mun­káiról készített felvételeket. Kikapcsolódásul, okulására, épülésére. S mindehhez társul a plusz: rémüldözhet kedvére... Pécsi István Üj ruhában a postások A ruhakorszerűsítés a lakossággal, ügyfelekkel napi kapcsolatban álló postás levél-, távirat- és cso­magkézbesítőket, a postai gépkocsikban, mozgó­postákon szolgálatot teljesítőket érinti elsősorban. Egyidejűleg a postahivatalokban felvételi szolgála­tot ellátó dolgozók is új, egységes ruházatot visel­nek majd. Az új ruházat zöld alap-, sötétszürke és fehér ki­egészítő, piros színeiben a hagyományosan piros postaládát, a zöld postakocsit idézi emlékezetünk­be. A tradicionális elemek azonban szerves egysé­get alkotnak, s a munka jellegéhez, az időjárási kö­vetelményekhez jobban igazodnak. A ruhaváltásra tizenegy év után kerül sor, a dolgozói észrevételek, javaslatok és a szakmai érveket ütköztető bizottsági munka eredményeként. Az 1982-ben rendszeresí­tett ruházat színe, fazonja már nem volt népszerű viselői körében, „eljárt felette az idő.” Időközben a generációváltás a postás kézbesítők körében is megkezdődött, felgyorsult, s a divat je­lentős változáson ment át. A viselésben érintettek túlnyomó többsége a sportosabb, a könnyebb moz­gást elősegítő ruházatot kérte, ami jobban igazodik a jelentős számú — mintegy 13-14 ezer — kézbesítő sajátos munkakörülményeihez. A küldeményekkel tömött táska például rövid idő alatt deformálta a régi zakót. A postások a nagyobb postaszerveknél megtartott 12 ruhabemutató alkalmával mondhat­ták el véleményüket, javaslataikat, így a dolgozók számos hasznos, jó javaslattal járultak hozzá a ked­vező ruházat kialakításához. A viselésben érintet­tek sokrétű tevékenysége, a különböző munkakö­rök miatt többféle, variálható elemből álló ruhacsa­ládot honosítottunk meg. A nyári-téli ruhakollek­ció mintegy 40 fajta termékből áll. Ez egyben lehe­tővé teszi azt is, hogy a viselésben érintettek a ruhá­zat egyes elemeit korukhoz, ízlésükhöz és egyéni időjárástűrésükhöz igazodóan viseljék. Filmpremierek Az 57-es utas Charles Rane a világ egyik leg­veszedelmesebb bűnözője. Arc­talan terrorista, aki az ismeret­lenség homályából csap le, nem kímélvén nők és gyerekek életét sem. Hideg fejjel és hidegvérrel követi el borzalmas akcióit. A film elején éppen új arcot készí­tenek neki, amikor kommandó­sok hada robban a terembe... John Carter repülőtéri antiterro- rista szakértő. Új állomáshelyére tart egy zsúfolásig megtelt utász- szállító gép 57-es sorszámú uta­saként. Nem is sejti, hogy a meg­bilincselt Rane-t is ezen a járaton szállítja új börtönébe az FBI... A helyzet azonban gyorsan válto­zik. A rendkívül veszélyes terro­ristát kiszabadítják az utasok kö­zé beépült társai, és hatalmukba kerítik a gépet. Cutter is akcióba lép, és saját eszközeivel próbálja meg legyőzni a terroristákat. Mindez 10 ezer méter magasban történik, egy utasokkal telezsú­folt Boeing 747-es fedélzetén. A kőkemény akciófilmet az egri Uránia mozi mutatja be. Facérok A „Facérok” hat, nyugtalan szívű seattle-i huszonéves fiatal életét követi nyomon, akik ide­jük nagy részét a város divatos szórakozóhelyein töltik. A ma­guk módján élik életüket a hét­köznapok minden gondjával és örömével. A felnőtté válás idő­szakára jellemző, növekvő ér­deklődéssel gondolkodnak saját jövőjükről: mindnyájukat az a vágy élteti, hogy szeressenek, és hogy őket is szeressék. Ez a né­hány barát és ismerős megosztja egymással álmait, a zene iránti rajongását... A jó tempójú, hu­moros elemekben bővelkedő vígjátékot az egri Kertmozi nézői tekinthetik meg. Facérok Az 57-es utas Tizenhárommillió fertőzött — 20 százalékos növekedés Megállítható az AIDS terjedése? Felbukkanása óta az emberi­ség egyik legveszedelmesebb el­lensége az AIDS-vírus. De van­nak olyan vélemények is, hogy korántsem akkora a veszély, amekkorának lefestik. Csak a gyógyszeripar óriásai sokkolják a közvéleményt az AIDS-mu- mussal. — Mi az igazság? — kérdez­tük dr. Fass Adámtól, az Orszá­gos Tiszti Főorvosi Hivatal jár­ványügyi osztályvezetőjétől, aki a napokban érkezett haza a Né­metországban tartott IX. Nem­zetközi AIDS-konferenciáról. — Sajnos, a tények egyáltalán nem arra vallanak, hogy a gyó­gyíthatatlan betegség veszélyét eltúlozták volna a szakemberek. Hadd idézzek az Egészségügyi Világszervezet AIDS-programja igazgatójának, Merson doktor­nak a beszámolójából: „...napja­inkban hozzávetőlegesen 2,5 millió AIDS-beteg lehet a vilá­gon, mintegy 20 százalékkal több, mint egy esztendővel ez­előtt. A vírussal fertőzöttek szá­ma — akikben még nem alakult ki a betegség — elérheti a 13 mil­liót. Köztük egymillió gyerek is van. ” A számok azért hozzávető­legesek, mert egyes délkelet­ázsiai és afrikai országok nem je­lentik a betegek számát. S éppen azok, amelyek leginkább érintet­tek a fertőzés terjesztésében. Az előrejelzés még aggasztóbb: az ezredfordulóra a vírussal fertő­zöttek száma elérheti a 30-40 milliót. — Hazánkban és a környező országokban mi a helyzet? — Magyarországon jelenleg 373 HÍV-fertőzöttről és 124 be­tegről tudunk, sazA IDS-ben ed­dig 67-en haltak meg. A jelenleg ápolt betegek közül 117 férfi. Magyarországon is szenvednek a gyerekek ebben az immunrend­szert megtámadó betegségben, de valamennyien a nyolcvanas évek elején beadott vérkészítmé­nyekből, nem pedig öröklés út­ján az édesanyjuktól kapták a ví­rust. Abban az időben még nem vizsgálták, hogy van-e HIV a vérben, így rövid ideig maga a gyógyítás tudománya is terjesz­tette a szörnyű vírust... Ami pe­dig a környező országok statisz­tikai adatait illeti, a WHO-nak leadott jelentés szerint 1993 márciusában Ausztriában 935, Ukrajnában 14, Szlovákiában 6, míg Szlovéniában 25 AIDS-be- teg volt. — A mai ismeretek szerint ho­gyan terjed az AIDS? — A terjedés első számú lehe­tősége a szexuális érintkezés azo­nos neműekkel, illetve férfiakkal és nőkkel egyaránt. Intravénás kábítószerezéssel jutott a gyilkos vírus a betegek 36 százalékába. A harmadik lehetséges mód, amikor az anya fertőzi meg cse­csemőjét, akár a terhesség alatt, akár szülés közben, vagy éppen az anyatejjel. Mivel napjainkban fertőzött vérkészítmények hasz­nálata a civilizált világban elvileg kizárt, így a legnagyobb figyel­met a homo- és a heteroszexuáli­sokra, valamint a kábítószere­sekre kell fordítani. Nemi kap­csolatnál az egyetlen hatásos vé­dekezési mód férfiaknak és nők­nek egyaránt a gumióvszer... A kábítószereseknél más a helyzet, mivel nagyon nehéz a függőség megszüntetése. Külföldön a leszoktatás mellett az egyszer használatos injekciós tű beszer­zésére próbálják rávenni őket. — Lehetett-e az AIDS-világ- konferencián biztató gyógyítási eredményekről hallani? — Mivel egyértelműen hatá­sos gyógyszer még nincs, így a hangsúly továbbra is a megelőzé­sen, a fertőzés megállításán van. A gyógyszerkutatók legalább harmincféle ígéretes vegyületről számoltak be, de ezek hatékony­ságáról csak az elkövetkező idő­ben győződhetünk meg. (FEB)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents