Heves Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-10 / 133. szám

HÍRLAP, 1993. június 10., csütörtök SPORT 11 Heten még versenyben A hét végén folytatódik az egyéni salakmotoros világbaj­nokság, amelyben még hatvan­négyen vannak versenyben a végső győzelemért. A magyarok közül heten érdekeltek az újabb fordulóban: Adorján Zoltán, Kócsó Antal, Nagy Róbert és Petrikovics Jdzse/Prágában sze­repel vasárnap, Bódi László, Bö­szörményi Zsolt és Hajdú Zoltán pedig Zielena Gorában áll rajt­hoz ugyancsak a hét utolsó nap­ján. Bátorfi bemutatói Az asztaliteniszező Bátorfi Csilla, Tóth Krisztinával együtt, rövidesen bemutatókon szerepel Las Vegasban, majd innen India- napolisba mennek az Egyesült Államok nemzetközi bajnoksá­gára, amely június 16-19. között lesz. Bátorfi számára azért is je­lentős a részvétel, mert tavaly ő nyerte ezt a nagy nemzetközi via­dalt. Az ötszörös Európa-baj- noknő Indianapolisból a Koreai Köztársaságba repül a június 22- 23-án sorra kerülő nagydíjas versenyre. „Ezüstgerely” pályázat Az OTSH Ezüstgerely Alapít­ványa és a Testnevelési és Sport­múzeum idén is meghirdette az „Ezüstgerely” pályázatot. A szervezők a következő hét kate­góriában írták ki a pályázatot: sportirodalom, képzőművészet, iparművészet, sportfotó, sport­film, rádióműsor, sportpubli­cisztika A pályázatokat kategó­riánként szakmai zsűri bírálja el, s 10-15 ezer forint közötti dijakat ad ki. A kiemelkedő pályamun­kákat az alapítvány megvásárol­ja. A zsűri a pályamunkák szá­mától függően legkésőbb 1994. január első hetében, a kiállítás megnyitóján hirdet eredményt. A művek beküldési határideje november 15., a cím: OTSH Saj­tószolgálat, Budapest 1054, Hold u. 1., telefon: 132-2577, 131-6936. Vesztegettek a marseille-iek? A Francia Labdarúgó Szövet­ség megkezdte a kivizsgálását annak a megvesztegetési ügy­nek, amelynek az idei bajnok és BEK-győztes Olimpique Marse­ille a főszereplője. Á botrány ki­robbanását a Valenciennes egyik játékosának a bejelentése ered­ményezte, marseille-i vezetők és játékosok kísérletet tettek a megvesztegetésre a május 20-án lejátszott mérkőzés előtt. A ta­lálkozót gyanús körülmények között a későbbi bajnok nyerte 1:0 arányban, ezért a francia szö­vetség ismeretlen személyek el­len eljárást indított. Rövid krónika A Bonyhádi Kick-box Klub krónikáját egyáltalán nem nehéz áttekinteni, mivel az 1989 nya­rán alakult egyesület még a né­gyéves születésnapját sem élhet­te meg. Oláh Miklós, a volt veze­tőedző nyilatkozatában elmond­ta, hogy a klub június 1-jével megszűnt, mivel a támogatás egyre vékonyabban csordogált a lelkes sportemberekből álló gár­dához, s nem tudja biztosítani működésüket. Labdarúgó NB I. Lépéselőnyben a Kispest-H. A labdarúgó NB I-ben a 29. forduló mérkőzéseit játszották le tegnap. A Kispest-H. fölényes győzelmet aratott a Csepel elle­nében, amíg riválisa a Vác csak döntetlenre játszott az UTE ott­honában, igy a piros-fehérek lé­péselőnybe kerültek a bajnoki cí­mért folytatott küzdelemben. Meglepetésre a BVSC két pont­tal távozott Győrből. Váratlan az MTK fölényes siófoki győzelme is. A találkozókon a következő eredmények születtek: Kispest — Csepel 5-0 (3-0) Békéscsaba — Nyíregyháza 1-0 (0-0) Ferencváros — Videoton 2-0 (0-0) UTE - Vác 0-0 Pécs — Vasas 1-1 (1-0) Siófok - MTK 1-4 (0-1) Rába ETO - BVSC 1-2 (0-1) Veszprém — Diósgyőr 1-0 (0-0) A bajnokság állása: 1. KIspest-H. 29 18 5 6 54-27 41 2. Vác 29 16 8 5 44-26 40 3. FTC 29 18 3 8 47-27 39 4. Békéscsaba 29 12 12 5 41-29 36 5. MTK 29 13 8 8 52-36 34 6. Videoton 29 14 5 10 38-33 33 7. Rába ETO 29 10 9 10 37-36 29 8. Csepel 29 11 6 12 27-36 28 9. Vasas 29 7 13 9 31-32 27 10. PMSC 29 10 7 12 33-35 27 11. Siófok 29 10 7 12 35-39 27 12. BVSC 29 9 6 14 27-35 24 13. Diósgyőr 29 7 9 13 25-40 23 14. UTE 29 4 12 13 28-41 20 15. Nyíregyháza 29 3 12 13 16-37 18 16. Veszprém 29 6 6 17 23-49 18 IV. Pro Agria úszó-emlékverseny Jön Egerszegi! Június 19-20-án negyedik al­kalommal rendezik meg Eger­ben a Pro Agria úszó-emlékver­senyt. A viadallal olyan már el­hunyt, egykor neves egri úszók előtt tisztelegnek, mint Kádas Géza, Utassy Sándor, Szigritz Géza, Erdélyi Éva, dr. Bitskey Zoltán, Bitskey Aladár. A szer­vezők először iktatták a műsorba a 200 női gyorsot, amelyet dr. Frank Máriára emlékezve ren­deznek meg. A jövő hétvégi verseny min­den eddiginél színvonalasabb­nak ígérkezik, hiszen szlovák és francia úszók részvétele teszi majd nemzetközivé. A tegnap délelőtti sajtótájékoztatón meg­tudtuk, hogy a rendezők megál­lapodtak az év edzőjével, Kiss Lászlóval a spartacusos úszók indulásáról. A négyszeres olim­piai bajnok Egerszegi Krisztina nem csupán díszvendég lesz, ha­nem négy számban, 100 pillan­gón, 100 gyorson, 200 gyorson és 200 vegyesen rajtkőre is áll. Rajta kívül még erősíti a mező­nyöket Szöul ezüstérmes mell­úszója, Güttler Károly, valamint az ifjúsági Európa-bajnok Ju­hász Gábor és Fekete Szandra. Itt lesz az egri uszodában Barcelona 6. helyezettje, a Gyöngyösön ne­velkedett és jelenleg az Egyesült Államokban tanuló Csépe Gab­riella. A fiatalok vetélkedésével egy­bekötve szenior úszók számára is rendeznek számokat. A Baján 38 aranyat gyűjtött Egri Szenior Klub valamennyi tagja nevez, és korcsoportjukban Európa- és vi­lágcsúcstartókkal, így többek között Fábián Bélával, Csikány Józseffel, Nyéki Imrével és Eger- váry Mártával versenyez. Barátságos mérkőzések Gólfesztivál a bíróknál Két barátságos labdarúgó­mérkőzésről kaptunk tudósítást, ahol játékvezetők, illetve öreg­diákok mutatták meg, hogy mire képesek a zöld gyepen. Pest megye — Heves megye 6-11 (2-4) Labdarúgó-játékvezetők mérkőzése, Pilis, 100 néző. Heves megye: Csukás — Kó- ródi (Mester), Lánczos, Mezei (Ducsai), Mészáros, Buda (Ko­vács L.), Tóth B., Márta, Gom­bos, Bartos, Kerepesi. A Pest megyében vendéges­kedő Heves megyei labdarúgó­játékvezetők csapata nagyará­nyú győzelmével tartja 1990. év őszétől tartó veretlenségét. Gól­jaikat Márta 4, Bartos 3, Gom­bos 3, és Kerepesi szerezte. Megyénk labdarúgóbíróinak holnapra tervezett továbbképzé­se technikai okok miatt elmarad, illetve jövő héten pénteken 17 órakor az egri körcsarnokban kerül megrendezésre. Gazdászok — Gimnazisták 2-2 (0-0) Öregdiákok labdarúgó-mér­kőzése, Gyöngyös, 100 néző. V.: Antal. Gazdászok: Legény — Spisák (Darók), Nagy, Juhász, Bezzegh, Sós, Cséki, dr. Tóth, Héti, Nigri- nyi, dr. Ördög. Gimnazisták: Magyari — Vá- lyi, Nagy K., Dely, Kovács Gy., Benei (Hernádi), Szabó G., Csi­kós, Bodó (Janos), Nagy V., (Péczeli), Lakkel (Matus). Az igazságos döntetlennel végződött mérkőzés góljait Csi­kós, Szabó G., ill. Juhász, Cséki szerezte. Körzeti labdarúgó-bajnokság Trónfosztás Egerbaktán Az Eger körzeti I. osztályú lab­darúgó bajnokság utolsó fordu­lójában az Egercsehi gólzáporos győzelmével felkapaszkodott a dobogóra, megelőzve két riváli­sát is. A parádiak szintén bőven ontották a gólokat. Meglepetés, hogy a már bajnok Istenmezeje vereséget szenvedett Egerbak­tán. Eredmények: (zárójelben az ifjúságiak): Kisnána — Eger- bocs 4-2 (5-3), Andornaktálya — Egerszólát 0-0 (2-1), Eger- bakta — Istenmezeje 3-2 (2-3), Egercsehi — Noszvaj 8-1 (2-2), Balaton — Szilvásvárad 0-2 (1- 0), Párád — Vécs 8-0 (6-1). Az Eger körzeti 1. osztály vég­eredménye: 1. Istenmezeje 22 15 5 2 61-18 35 2. Párád 22 15 1 6 58-28 31 3. Egercsehi 22 12 3 7 58-30 27 4. Egerszólát 22 10 6 6 65-36 26 5. Kisnána 22 11 4 7 41-40 26 6. A.tálya 22 10 3 9 33-36 23 7. Balaton 22 9 4 9 40-40 22 8. Vécs 22 7 4 11 32-63 18 9. Sz.várad 22 7 3 12 37-41 17 10. Egerbakta 22 7 3 12 28-43 17 11. Egerbocs 22 6 4 13 36-52 16 12. Noszvaj 22 2 2 18 19-81 6 A II. osztályban meglepetés a Nagyvisnyó idegenbeli győzel­me, váratlan az Egerszalók fölé­nyes diadala is. Az utolsó fordu­lóban még nagy harc várható a dobogós helyezésekért, noha a bajnoki cím tulajdonosa már biz­tos. Eredmények: Egerszalók — Andornaktálya II. 8-2, Maklár- Átány II. — Bükkszék 2-0, He­vesaranyos — Demjén 4-0, Ke- recsend — Márkáz 0-1, Szajla — Mátraballa 5-1, Pétervására II. — Nagyvisnyó 2-3, Dohánygyár Eger — Váraszó 1-0. Eger körzeti II. osztály: 1. Bükkszék 25 18 3 4 67-28 39 2. H.aranyos 25 16 4 5 62-25 36 3. Dohánygyár 25 16 3 6 60-39 35 4. Márkáz 25 16 3 6 55-34 35 5. Maklár- Átány II. 24 15 2 7 67-33 32 6. Kerecsend 25 11 5 9 53-42 27 7. Váraszó 25 9 5 11 60-57 23 8. Pétervására II. 25 11 1 13 57-55 23 9. Szajla 25 10 3 12 52-51 23 10. Demjén 25 7 5 13 40-58 19 11. A.tálya II. 25 7 4 14 36-67 16 12. Nagyvisnyó 24 8- 16 38-71 16 13. Egerszalók 25 7- 18 50-83 14 14. Mátraballa 25 4 2 19 26-80 10 A heves — füzesabonyi kör­zetben minimális gólkülönbség döntött a bajnok Tamaméra a mögött a dobogós helyezések­ben. A Sarud csapata az egész bajnokság során nyeretlen ma­radt. Eredmények (zárójelben az if­júságiak): Szihalom — Kömlő 2-0 (8-1), Sarud — Tamaméra 1-5 (2-6), Pély — Kisköre 1-1 (3-0), Hevesvezekény — Tisza- nána 2-3 (1-2). Heves — füzesabonyi körzet végeredménye: 1. Tamaméra 14 12 1 1 39-12 25 2. Kömlő 14 7 3 4 25-15 17 3. Kisköre 14 7 3 4 27-18 17 4. Szihalom 14 6 5 3 24-17 17 5. Pély 14 6 4 4 22-17 16 Orex — Sava-rali Ranga a katlan királya Kisbéren csakúgy, mint az elmúlt évben, a Ranga — Büki ket­tős bizonyult a leggyorsabbnak Hogy a magyar ralibajnokság második futama egynaposra zsu­gorodott, annak nagyon prózái oka van: a környezetvédők Ko­márom megye jó részéről kitil­tották a száguldás „megszállott­jait”, mivel az elmúlt évben volt olyan versenyző, aki nem tartot­ta be a játékszabályokat. így az­tán egy nap alatt döntött az első osztályú mezőny hetvennégy in­dulója a bajnoki pontokról. Két gyorsasági szakasz várt a résztve­vőkre: a tavaly osztatlan sikert éppen nem aratott hántai katlan és a kerékteleki körsprint. Ranga László, a tavalyi baj­nok és az idénynyitó győztese aprólékos gonddal készült az újabb megméretésre. Érthetően nem szeretett volna úgy járni, mint a Salgó-ralin, ahol kis túl­zással ugyan, de az ölébe hullott a győzelem. A versenyt megelő­ző napon gyalogosan bejárta mindkét pályát, és azt a taktikát ötlötte ki, hogy a futam elején, amikor még nincs „felszántva” a pálya, és a hűvösebb levegő ked­vez a motoroknak, nos, szóval már akkor megnyugtató előnyt kell szereznie. Ehhez is tartotta magát. Mindjárt az első speciálszaka- szon, a katlanban tizenkilenc másodpercet vert Ferjánczra, a trónkövetelő ifj. Tóthtal szem­ben pedig 25 másodperces előnyre tett szert. Az aszfalt és murvás terep keverékéből álló kerékteleki gyorsaságin még rá­tett egy lapáttal, és mivel Fer- jáncz és „Janika” is igyekezett, hármójuk mögött két kör után már több mint egy perccel lema­radtak a dobogós helyezéseket ostromlók. Az újabb katlankeringő balul sikeredett a Fordot kormányzó Ferjáncz számára. A ventilátor kilyukasztotta a hűtőt, s bár ki tudtak jönni a pályáról, a szerelés miatt négy percet késtek, ami negyven másodperces büntetést jelentett. Vagyis ifj. Tóthék anél­kül, hogy kockáztatniuk kellett volna, helyet cseréltek Ferján- czékkal. Ez a sorrend nem is változott, noha Rangáékat sem kerülte el a technika ördöge: Háptán eltö­rött a hátsó fékcső, s emiatt két- három kilométert fék nélkül au­tóztak. — Iszonyatos meleg van az autóban — mondta az egyik szer­vizponton a pécsi versenyző. — Biz isten, az utolsó tíz kanyarban úgy kell győzködni magam, hogy végigcsináljam. A katlan maga a pokol — már ami a hőséget illeti. A Salgó-ralin az abszolút har­madik helyre befutó, N-csopor- tos Mazdával versenyző Érdiék két körrel a befejezés előtt kény­szerültek feladásra. Felmondta a szolgálatot a sebességváltó, csakúgy, mint a márkatársnak, Garaminak a Mazdája. Toporék a spenótzöld Audi 90-essel vé­geztek az abszolút értékelés ne­gyedik helyén, míg az ötödik helyre a Mitsubishivel az Orosz­lán testvérek „futottak be”, s ne­kik ez egyben az N-csoportos győzelmet is jelentette. (budai) NB-s eredmények Peches novaji vereség A ritkuló NB-s események is jelzik, hogy hamarosan itt a nyári pihenő a legtöbb sportágban. Kézilabdás csapataink közül a Füzesabony a kiesőjelölt Miskol­ci Kórház otthonából hozta el gond nélkül a két pontot. A No- vaj balszerencsés körülmények között szenvedett vereséget a putnokiaktól. Az Egri Kézilabda Klub gárdája viszont a putnoki férfiakat fektette két vállra. Az Egri Rozmár SE OB II-es vízi­labdacsapata kiütéses győzelmet aratott a Siketek SC otthonában. Kézilabda Egri Kézilabda Club — Putnok 33-22 (12-10) NB II-es férfimérkőzés, Sírok, 50 néző. V.: Juhász, Mihalovics. Egri KC: Aczél — Scheili 10, Vitai 2, Hierman, Doros 7, Bóta 1. Lakatos. Cs.: Kékesi (kapus), Fábián 5, Elek, Molnár 6, Ta­kács. Edző: Kékesi László. Közepes színvonalú mérkőzé­sen az egrieknek nem okozott ondot a két pont otthon tartása, iszen végig vezetve nyerték a találkozót. Az Egri Kézilabda Club vasárnap 17 órakor megyei rangadót játszik Füzesabony­ban. Az utolsó hazai mérkőzésre június 16-án, szerdán, 17 órakor 6. Tiszanána 14 3 3 8 21-34 9 7. Boconád 14 2 3 9 10-31 7 8. Sarud 14 - 4 10 12-36 4 H.vezekény 8 1 2 5 8-27 4 A Gyöngyös körzeti bajnok­ságban a Vámosgyörk vereséget szenvedett Gyöngyöstarjánban, ezzel lecsúszott a bajnoki dobo­góról. Ezúttal gólképtelennek bizonyult a Gy. Energia, Végig nyeretlen maradt a Detk. Az eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Gyöngyössolymos — Visznek 4-0 (3-3), Detk — Abasár 0-4 (-), Gyöngyösi Ener­gia — Adács 0-0 (7-3), Ecséd — Karácsond 5-4 (1-11), Gyön­gyöstarján Vámosgyörk 3-0 (1- 0). A Gyöngyös körzet végered­menye: 1. Gy. Energia 20 18 2 . 98-7 38 2. Szűcsi 20 14 4 2 63-39 32 3. Abasár 20 10 6 4 42-27 26 4. Vámosgyörk 20 9 6 5 39-29 24 5. Adács 20 10 3 7 40-28 23 6. Gy.-tarján 20 5 7 8 27-52 17 7. Karácsond 20 4 7 9 37-37 15 8. Ecséd 20 7 1 12 31-52 15 9. Visznek 20 3 8 9 29-59 14 10. Gy.-solymos 20 5 3 12 21-41 13 11. Detk 20 ­3 17 21-81 3 kerül sor, amikor a siroki csar­nokban a Záhony csapatát fo­gadják. Miskolci Kórház — Füzesabony 21-24 (9-10) NB II-es női mérkőzés, Mis­kolc, 200 néző. V: Balog, Ker­tész. FSC:Á cs — Atkári, BENE 8, Kóródi B., NAGYNÉ KATO­NA ANDREA 1, KOVÁCS 10, GÁL 4. Cs.: Szűcs (kapus), Pásztor, Kóródi J. 1, Szajlai, Nagy Zs. Edző: Atkári Lajos. Ä kiesőjelölt othonában az abonyi lányok meglehetősen könnyelműen kézilabdáztak, számos helyzetet elpuskáztak. Végig két-három góllal vezetve szerezték meg a győzelmet. A 15 éves Nagy Zsuzsa személyében újabb ifjúsági játékost avatott az FSC. Szombaton 10 órakor me­gyei rangadón fogadják az abo- nyiak a Novajt. Novaj — Putnok 17-18 (11-9) NB II-es női mérkőzés, Novaj, 100 néző. V: Fülöp, Meleska. Novaj: Dávid — HEGYI 4, Kónyáné, Besenyei 1, DROZ- DIK 1, Kádár 1, BÓTA 9. Cs.: Feketéné (kapus), FERENCZ 1, Jánosi, Gál. Edző: Kassai Juli­anna. A hazai csapat nagy odaadás­sal játszott, de balszerencsés ve­reséget szenvedett. Az ifjúsági korú Ferencz Anita jól mutatko­zott be első NB II-es mérkőzé­sén. Vízilabda Siketek SC — Egri Rozmár SE 2-14 (0-2, 0-3, 1-5, 1-4) OB II-es mérkőzés, Budapest, 100 néző. V: Miskei. Rozmár SE: TŰZKŐ — Pat­kó, KELEMEN 2, Zalánki 1, Kovács R. 2, Vincze 2, Madarasi 4, Kovács T. 2, Búza 1, Bocsi. Edző: Kovács Tamás. A két csapat között klasszis­különbség mutatkozott az egriek javára. r * Ha keres valamit... [PÉNZTÁRGÉP 1 | VILLANYSZERELÉS Pénztárgép és Irodatechni- Bálint György ka Kft. Eger, Napsugár u. 11. II/7. Üzlet: Eger, Kertész út 25. Telefon/fax: 36/320-585 Telefon: 36/319-904 BENZINKÚT ______________________ MIBEO 0-24 E VVA Minőségi Zárak Boltja Eger, Kistályai út Eger, Kertész út 25. Telefon: 36/322-836 Telefon, fax: 36/319-904 ARAL | VAS-MŰSZAKI ÜZLET 1 Eger, Mátyás kir. út 134. VAS-ELEKTRICSI Tel.: 36/321 -611______________ Eger, Puky Miklós u. 3. ISZŐNYEG-PADLÓSZÓNYEG Telefon: 36/317-364 ' -----------------------------­H USQVARNA *LIZ “T­Szaküzlet EgenMaklanut 4/A. Eger, Barkóczy u. 15. Tel.. 36/310-153______________ T elefon: 36/321 -054 ÍPAPÍR | AUTÓ | PERGAMEN Papír-Író­MÄTRA utánfutó- és vonó- szer-Nyomtatvány Bolt horog-gyártás Eger, Napsugár u. 19. Abasár, Fő út 178. Telefon: 36/319-335 Telefon: 37/60-093, PELIKÁN Papír-Írószer­06-60/52-029, 36/318-242 Nyomtatvány Bolt MEZEI Autósbolt Eger, Mátyás király u 102. Eger, Pacsirta u. 13. Tejefon: 36/324-714 Nyitva: H-P 8.30-17 h AKKUMULATOR Telefon/fax: 36/312-135 flKKUWlULAlUH------------------------­P ULL Autóbontó Kft. 1 Akkumulátor-Csavar Bolt Eger, Kistályai út Eger, Kistályai út 17. Telefon: 36/318-242, Eger, Rákóczi út 39/A. 06-60/52-029 Telefon: 36/314-405 k.___________________________________________________J % ■*. ’C

Next

/
Thumbnails
Contents