Heves Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-29 / 149. szám
ÁTLAGOSAN EGY ÉPÍTKEZÉS JUT TELEPÜLÉSENKÉNT — KEDVEZMÉNYEK, OTTHONTEREMTŐKNEK (4. oldal) HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, MEGYEI 1993. JUNIUS 29., KEDD HÍRLAP LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA IV. ÉVFOLYAM 149. SZÁM ÁRA: 13,80 FORINT % VIDEOTON TV-AKCIÓ! Akár 10.000 Ft-ot is nyerhet a 20001 benzin mellett. Részletesen a holnapi újságban. X jT A Valutaalap tárgyalókész Negyedévenként ÍOO millió dollár hitel Az idei és a jövő évi gazdasági, pénzügyi folyamatokról, az államháztartás egészének helyzetéről, valamint az ez évi pótköltségvetésről és a 1994. évi költségvetés tervezetéről tárgyalnak a Pénzügyminisztériumban a Valutaalap képviselői. A várhatóan tíznapos tárgyalás során az IMF-hitelmegállapodás feltételeit is véglegesítik. A hitelmegállapodás keretében — a tervek szerint — a Nemzetközi Valutaalap másfél éven keresztül negyedévenként közel 100 millió dollár értékű hitelt nyújt hazánknak. E hitel azért is fontos, mert több más pénzügyi intézmény, köztük a Világbank is, ehhez köti egyes kölcsöneit. így ezen múlik, hogy az 1993-as magyarországi hitelkonszolidációs és reorganizációs programban részt vesz-e a Világbank. (MTI) Óriás bálna A világtengerek óriás lakóját, a ma már szigorúan védett Sziiás bálna egy preparált példányát tekinthetik meg péntek óta az érdeklődők a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az óriás bálna előreláthatólag egy hónapig lesz látható Budapesten. A víziemlős hossza 22 méter, súlya mintegy 70 tonna. Csupán csontváza 8 és fél tonnát nyom. Olasz tulajdonosa már a világ számos országában bemutatta a hatalmas állatot. Megtekintéséért a felnőtteknek 100, gyermekeknek 14 éves korig 50 forintot kell fizetniük. Antall József a 36-oknál Antall József miniszterelnök a 36-ok képviselőcsoportjának meghívására részt vett a testület hétfői ülésén és közel háromórás tájékoztatást tartott kül- és belpolitikai témákról, illetve válaszolt a frakciótagok által feltett kérdésekre. A kormányfő és a frakció nem folytatott külön tárgyalást a pótköltségvetésről, az áfa-törvény módosításáról vagy más aktuális törvényhozási kérdésekről. Próbaaratás Megkezdődött a búza próbaaratása Pest megyében, s a héten megindulhat mindenütt a nagy nyári betakarítás. A megyei földművelésügyi hivatal szerint a kedvezőtlen időjárás miatt meglehetősen borúsak a terméskilátások. Hozzávetőleg a tavalyinál 20-25 százalékkal kevesebb betakarítani valóra lehet számítani. Előreláthatóan nem számolhatnak nyereséggel a búzatermesztők, s ezért is indokolt újraértékelni a termelés szerkezetét. Magyar Igazság: jogokat a frakciónak A Magyar Igazság frakció azt szeretné, ha a Házbizottság rendkívüli ülésen sürgősséggel tárgyalná, és megadná a képviselőcsoportnak a frakciónak járó jogokat. E kérésüket az Ország- gyűlés plenáris ülésén napirend előtt szót kérve terjesztik be — így döntött a képviselőcsoport hétfői ülésén. A képviselők munkalehetőséget kérnek, valamint azt, hogy kapják meg a nekik járó infrastruktúrát. Vadnyugati csetepaté A Szegedhez közeli Bordány vendéglőjében tömegverekedés tört ki. A szórakozó 40-50 fiatal székekkel, üvegekkel verte egymást előbb az épületben, majd az utcán. A vadnyugati hangulatú csetepaté oka: egy táncoló pár férfi tagja egy mellette táncoló lányt kezdett tapogatni. Az ittas társaságot a rendőrség fékezte meg, ehhez szükség volt egy figyelmeztető lövés leadására is. Ausztria-lottó Nyerőszámok: 13, 16, 26, 34, 41, 44. Pótszám: 35. Joker nyerőszám: 991565. A nyeremények: a 2 darab 6-osra egyenként 5.519.430 schillinget fizetnek. Az 5-ös pótszámmal 613.270, az 5-ös 14.718 schilling, a 4 talála- tos 432, a 3 találatos egyenként 34 schillinget ér. 4 darab Joker egyenként 839.318 schilling. Hatályba lépett Hétfőn déltől hivatalosan is hatályba lépett a bősi erőmű ügyében a hágai Nemzetközi Bírósághoz benyújtandó magyar- szlovák közös alávetési nyilatkozat, miután Brüsszelben a két ország képviselői kicserélték az erre vonatkozó okmányokat. Üzleti iskola, munkanélkülieknek A kis- és középvállalkozói modellre épül Talán kevesen tudják: két éve már, hogy Egerben létrehoztak egy magániskolát. Sajtos Attila és két társa — családi vállalkozásként — hívta életre a „Szoma-Eventus Oktatási Központot”, amely a piaci igényekhez igazodva vállalkozóknak készíti fel a hallgatókat. Elsősorban azokra gondoltak, akik jelenleg munkanélküliek. Miután térségünkben erőteljesen csökkent a nagyvállalatok száma, így a szakképzéseik főként a kis- és a középvállalkozások modelljére épülnek. Sajtos Attila ügyvezető igazgatóval a törekvéseikről beszélgettünk. — Intézményük miben külön- gozó Gazdaságnál bérelünk bözik az állami iskoláktól? helységeket, s naponta ott oktat- Abban, hogy elsősorban a juk hallgatóinkat. Az egy éves — szolgáltató területre, főleg a bankoknak, pénzintézeteknek, közhivataloknak, illetve a reklám- szakmának készítünk fel — az igényeknek megfelelően — szakembereket. Az elmúlt két esztendőben több mint százan végeztek nálunk, a felsőfokú menedzser asszisztens, valamint a középfokú végezettséget nyújtó kisvállalkozások gazdasági ügyintézője szakon. Mind a kettő egy éves kurzus keretében, intenzív képzéssel valósul meg, s a résztvevők az Ipari és a Kereskedelmi Minisztérium által kiadott diplomát szerezhetik meg. Júniusban Egerben 65-en, Salgótarjánban 25-en, míg Szerencsen 15-en végeztek. A megyeszékhelyen, a Kossuth Lajos utcában, a Mátra- nyugatbükki Erdő- és fafeldolnégyszáz órás — kurzusok alatt számítógépes szövegszerkesztést, gépírást, továbbá angol és német nyelvet tanulnak a szakmai tárgyakon kívül. Ez is bizonyítja, hogy az üzleti iskola irányában nyitottunk. — A tantestületet hogyan sikerült kialakítaniuk? — Miután a minőségi képzésre törekszünk, igy az elsajátításra váró ismeretanyag korszerű és naprakész. Ezért elsősorban az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola közgazdasági tanszékének tanárai tanítanak iskolánkban. Rajtuk kívül főleg gyakorló vállalkozók az előadók, akiktől szakmai ismereteket, s az életben eredményesen hasznosítható információkat sajátíthatnak el. (Folytatás a 3. oldalon) Üj elképzelések az Ifjúsági Házban Eger egyik nevezetes épülete a Széchenyi utcában az Ifjúsági Ház, amely az utóbbi időben — nemcsak sokszínű programjai revén — gyakran tollvégre került. Különösen az igazgatóválasztás körüli huzavona váltott ki nagy érdeklődést olvasóink körében. A közelmúltban tartott közgyűlésen végre pont került az ügy végére: új igazgatót választottak a képviselők. Az intézmény új vezetőjével, Protovinné Zsi- Erzsébe ' ................. li nszky 1 Settel készített interjút — elképzeléseiről, terveiről városi információ mellett. zmenv i — az 5. óldalon olvashatják, több más (Fotó: Szántó György) Ellenőrzés az utakon Katasztrófaelhárítás? A rendőrség július harmadikén és negyediken országos közlekedésbiztonsági akciót tart, amelyben több ezer rendőr vesz részt. „Bevetnek” negyven traf- fipaxos és video tachográffal felszerelt gépkocsit, valamint helikoptereket. Az akciót az elmúlt hétvége katasztrofális baleseti statisztikája miatt rendelték el. Erről Túrós András vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese tájékoztatta az MTI-t hétfőn. A hétvégén huszonkét személy vesztette életéta közutakon. Ilyen tragikus eredménnyel járó hétvége még nem volt ebben az esztendőben. A balesetek döntő többségét gyorshajtás, szabálytalan előzes, türelmetlenség és agresszivitás okozta. Túrós András közleményében rámutat: ”emberi ésszel alig felfogható, hogy a Heves megyei Detk és Visonta közötti útszakaszon két nap alatt heten vesztették életüket szabálytalan előzés miatti balesetben . Júliusban, 4 forinttal Olcsóbb lesz a gázolaj Literenként 4 forinttal csökkenti a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (MÓL Rt.) a gázolaj és az ipari tüzelőolaj-árát — tájékoztatták a MOL-nál az MTI-t hétfőn. A MÓL Rt. közlése szerint júliusban nem indokolt a motorbenzinek árának emelése. Június 7-én leértékelték a forintot és ez az energiahordozó árának emelését kívánná meg, ám ezzel egyidejűleg csökkentek a világpiaci árak. így az árváltoztatásra nincs szükség. A MÓL rendkívüli értékesítési akciót szervez júliusban. A termelői és a forgalmazási fedezet terhére árcsökkentést hajt végre. Július 1-jétől a gázolaj literenként 56 forintba, az ipari tüzelőolaj literenként 55 forintba kerül. A júliusi árcsökkentés a háztartási tüzelőolaj árát nem érinti. (MTI) Drogból: fennakadó forgalom A kábítószercsempészek szervezettségével a különböző országok együttműködését kell szembeállítani — hívta fel a magyar vám- és pénzügyőrök figyelmét a Allan Birch, az Egyesült Királyság nagykövete. Ä kábítószercsempészet megakadályozásának brit módszereiről a királyi vámszolgálat szakemberei tartanak kéthetes szemináriumot Budapesten. A múlt évben a magyar vám- és pénzügyőrök 74 kilogramm heroint, 8 kiló kokaint, 880 gramm marihuánát, 3 kilogramm khat levelet és 31 gramm hasist foglaltak le. Az idei év fogása eddig 71.6 kilogramm heroin, másfél kiló kokain, 1.9 kilogramm marihuána és 257 gramm kodein. Ez is bizonyítja — mutatott rá a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka —, hogy hazánkat egyre inkább átutazó útvonalként veszik igénybe a kábítószercsempészek. (MTI) 99 Örömmel jöttem Hatvanba” Testvérvárosi vendég az expo standján — Mennyire reprezentálja a mostani bemutatkozásuk, ez a kiállítási pavilon Beregszászt és környékét? — Őszintén szólva, szerettünk volna szélesebb körű kiállítási anyagot hozni ide, a tanulópénzt azonban meg kellett fizetnünk, éspedig amiatt, hogy kölcsönösen nem ismertük egy ilyen külföldinek számító termékbemutató anyagának vámszabályait, így több értékes portéka otthon, a határon túl maradt. Gondolok például barkács munkagépünkre, amit sorozatban gyárt finom- mechanikai üzemünk. Igen hasznosan egészítette volna ki pavilonunkat az a gumivulkanizáló apparátus is, amely kísérleti üzemünk fontos terméke. (Folytatás a 3. oldalon) A hatvani expo forgatagában jóleső szemmel fedeztük fel a kárpátaljai testvérváros, Beregszász kiállítóstandját, s az éppen ott tartózkodó Ortutay Tamást. Neve már csak azért is ismerős, mert felesége, a szobrászművész Ortutay Zsuzsa műveiből júliusban tárlat nyílik a Hatvani Galériában. Most milyen minőségben üdvözölhetjük? — kérdeztük. — Otthon a járási közigazgatási hivatal osztályvezetőjeként dolgozom, most viszont a beregszászi küldöttség vezetését bízták rám. Örömmel jöttem, mivel eddig csak Szabolcs-Szatmár megye városaival volt inkább kapcsolatunk, s most ez tovább bővülhet. Újabb tagokkal gyarapodott a Kárpátok Euro-Régió Ungváron tartotta meg soros ülését a hét végén az ukrán, magyar, lengyel és szlovák részvétellel megalakult Kárpátok Euro-Régió Tanácsa. Az ülésen döntést hoztak róla, hogy szlovák részről Kassát és Eperjest is felveszik a határmenti területek gazdasági együttműködésének elősegítésére hivatott Kárpátok Euro-Régió tagjai közé. Ugyancsak megvitattak a titkárságról és a munkabizottságról, valamint a megfigyelői státusról szóló szabályzatot és döntést hoztak arról is, hogy a jövőben saját újságot adnak ki. A Kárpátok Euro-Régió mostani ülésén megfigyelőkent első ízben a szatmárnémetiek személyében Románia is képviseltette magát. Ugyancsak megfigyelőként jelen voltak az ülésen a Kárpátok keleti oldalán fekvő ukrajnai megyék — Lemberg, Ivano-Frankovszk és Csemovic — képviselői is, akik kifejezték szándékukat, hogy csatlakozzanak a Kárpátok Euro-Régióhoz. A Kárpátok Euro-Régió Tanácsa kedvezően reagált az említett nyugat-ukrajnai megyék kérésére és úgy döntött, hogy tájékoztatót kérnek tőlük lehetőségeikről, a következő ülésen pedig — melyet Magyarországon tartanak — döntenek róla, hogy megfigyelőként felveszik őket a nemzetközi egyesületbe. Röszke és Tompa helyett ide „terelődnek” Sok a várakozás a magyar-román határállomásokon A Határőrségtől tegnap kapott tájékoztatás szerint a hét végén összesen 122 személy próbálkozott meg átjutni a zöldhatáron, ám az éber határőrök lefülelték őket. Ezen kívül a határátkelőhelyeken 77 személynél találtak hamis útlevelet. Nagylakon egy Reno 21-es típusú lopott személygépkocsit, Záhonynál pedig egy BMV 315 típusú ugyancsak elrabolt személygépkocsit feltartóztattak és lefoglaltak. Intézkedtek arról is, hogy ne jöhessenek át a határon a belépés feltételeivel nem rendelkező személyek, s így összesen 6200 belépőt irányítottak vissza. Nagyon erős volt a hét végén a személy- és teherautók határforgalma, főleg a magyar-román átkelőhelyeken. A személyautóknak Gyulán 16, Ártándon 15, Nagylakon 30 órát, a teherjárműveknek pedig ezeken a helyeken 50,30, illetve 40 órát kell várakozni a kilépésre. A határállomások teljesítőképessége nem teszi lehetővé több jármű átbo- csátását, hiszen így is óránként 8-12 kamion lépi át a határt. A forgalomból kitűnik, hogy a Törökországba és Dél-Európába tartó járművek most már nem Röszke vagy Tompa felé hagyják el a magyar területet, hanem a romániai átkelőhelyeket veszik igénybe, hogy elkerüljék a háborúval veszélyeztetett területeket. (MTI)