Heves Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-23 / 144. szám
4 HORIZONT HÍRLAP, 1993. június 23., szerda Eszterházy Károly alapította Kétszáz éves a Foegyházmegyei Könyvtár Az utókor igencsak hálátlan az igazán nagy alkotókkal szentben a szürke hétköznapokon: megnézi ugyan, talán néha értelmezi is az alkotást, de a géniuszt, az akaratot és a tehetséget — itt nemcsak a szellemire gondolunk — már nem kutatja. Most éppen ezt az adósságot törlesztenénk — részben —, amikor Eszterházy nevével kezdjUk ezt az írást a Főegyházmegyei Könyvtár alapításának kétszáz éves évfordulóján. Ugyan mit gondolhatott ez a főpap a sok-sok kudarca után, amikor 1793. december 28-án az egrieknek átadta-ajánlotta könyvgyűjteményét, felpillantva a Kracker János Lukács által 1778-ban festett, a könyvtárterem mennyezetét elbontó freskóra, ahol az általa megálmodott egyetem szellemi mintájául szolgáló tridenti zsinat teljes ornamentikája elevenedik meg. Tudjuk, adataink vannak arról, hogy Eszterházy mélyen beleszólt a festő munkájába. Ugyan mit visznek a csoszogó és ámuló látogatók innen, a freskó alul magukkal? Ezek körül a sarokpontok körül forgolódunk dr. Antalóczi Lajossal, a Főegyházmegyei Könyvtár vezetőjével, az érseki főkönyvtárossal. Mondja is: — Szeretnénk felkészülni az évfordulóra. Méltóan, úgy, ahogyan azt Eszterházy emléke, műve, az ügy jelentősége, no meg a tisztesség megkívánja. A magunk részéről minden igyekezetünk arra irányul, hogy külső megjelenésében, feldolgozottság tekintetében egyaránt európai szintre emeljük könyvtárunkat. Tervezzük emlékkönyv kiadását is. — Amikor 1989-ben megjelentette a könyvtár történetéről szóló monográfiáját, bizonyára maga előtt látta ezt a jubileumi feladatot is? — Ennek érdekében dolgoztunk. A barokk könyvtártermet könyvestől, bútorostól — tehát az egész rendszert — restauráltatok. Új villanyhálózatot vezettünk be, a berendezést kiegészítettük a szükséges bútorzatokkal, a sérült falrészeket is rendbe hoztuk. S immár komputer is segíti a munkánkat. Az elmúlt tíz esztendő szakmai és pénzügyi erőfeszítései állnak a mai állapot mögött. — Ezek szerint már mindent rendbe tettek, vagy még a hajrá előtt állnak? Van-e pénz ehhez? — Néhány munka félbemaradt, mert a pénztárcák nem akarnak szélesebbre nyílni. Hátravannak még az ablakbélietek, a két oldalsó könyvtárterem mennyezetét is ki kellene javítani, mert korábban beáztak... Szükség van alkalmas könyvtári programra. Az emlékkönyv anyaga a nyomdai korrektúráig eljutott, a szellem emberei felvonultak, a nyomdai költségekre azonban hiányzik a fedezet. — Mennyi kellene még? — Legalább egymillió. Persze ez is csak akkor elég, ha a költségvetéstől megkapjuk a ránk eső részt. Félünk az időzavartól. Illetékes és kevésbé illetékes fórumoknál jártam, kaptam ott, ahol nem reméltem, és ahová jogos bizalommal fordultam, fillér nélkül küldtek el. — Milyen küldetése van az egyházi könyvtáraknak? — Hármas feladatot látunk el. Először is evangelizálunk, mert ez a gyűjtemény alapvetően evangelizációs eszköz. A bibliotéka az ezeréves magyar kereszténység lelki irodalmának gyűjtőháza. Enélkül nem lehet lelkileg kulturált, hívő közösséget nevelni. A másik funkció a kultúra szolgálata. Különösen a régi, a kutatást szolgáló gyűjtemény biztosít erre kiváló lehetőséget. Ezért is tartunk nyitva naponként nyolc órában. S a harmadik: az idegenforgalmi érdeklődés fogadása. Évente csaknem százezer vendég megfordul itt, sok tízezer embernek ez a könyvtár a találkozási lehetősége az egyházzal. — A negyvenévi bánásmód után hogyan sikerült a talpraál- lás? — Egyszer talán könyvben írom meg: mi mindenről beszélnek ezek a falak. Azt most is elmondhatom, hogy sok szeretet, áldozat, szorgalom, tudás, esetenként restellni valókisszerűség, rosszindulat, anyagi nyomorúság, kiszolgáltatottság kísérte a könyvtár történetét. — És ha országos „ képbe ” helyezzük a gyűjtemény gondjait? — Három kérdéscsoport adódik. Fontos lenne végleg megoldani az egyházi gyűjtemények any ági-jogi helyzetét. A költség- vetésből már második éve részesedünk. Megnyugtatóbb lenne, ha a juttatást törvényileg rendeznék. Problematikus a munkatársak jogi helyzete. Rájuk is vonatkoznia kellene a közalkalmazotti törvénynek, mert ugyanazt a munkát végezzük, mint az állami gyűjteményben dolgozók. Ez a foglalkozás nem látványos, nem építünk templomokat, iskolákat, gyárakat. Mi azokat szolgáljuk, akik a templomba, az iskolákba, a gyárakba bemennek. Jó lenne, ha ennek a tevékenységnek a fontosságát minden szinten megértenék. — Milyen a könyvtár munkatársi gárdája? — Most már kiváló. Elsősorban a Szinyei-dijas dr. Surányi Imrét említeném, nagy nyelvismerettel és szaktudással. Ugyancsak értékes nyelvtudással dolgozik a feldolgozásban Szabó Dénes. Gyimesi Alajos a kölcsönzést, a referensi feladatot és a komputerek kezelését vállalja. Az idegenvezetés Fodor József - né munkaköre. Pozsgay László- né az adminisztrációt végzi, Szecskó Kálmánné tisztán tartja könyvtárunkat. — Ügy tudom, a főkönyvtáros munkáját felsőbb szinten is elismerték? — Két éve kaptam meg a szakmai legmagasabb elismerést, a Szabó Ervin-dijat. De most nem ez a fontos. — Hogyan élnek együtt a főiskolával? A hivatalos és az emberi kapcsolatuk érdekel.. — A kapcsolat kiváló. A hetvenes évek második felében kezdtem a Főegyházmegyei Könyvtárban. Ez alatt az idő alatt akadtak nehézségek, de ösz- szeütközésekről nem tudok. A rendszerváltás óta kibővültek az együttműködés lehetőségei. A főiskola vezetősége nagyszerű partner mindenben. — Milyen vágyai-álmai vannak egy mai főkönyvtárosnak? — Kinek nincsenek? Az életben azonban nem a vágyak a fontosak, hanem a keresztény hittel végzett kötelességteljesítés. Egyet mégis elmondanék: nagyszerű lenne, ha az évforduló alkalmával összefogna minden illetékes, aki szívesen hozta, hozza ma is vendégeit könytárunk- ba, s anyagiakkal is segítené a jubileum méltó megrendezését. Az ünnepek szellemi tartalma a ma- gasabbrendű cél... A kérdező elbúcsúzik a könyvtár vezetőjétől, felnéz a zsinati atyákra, mindarra, amit ketten, Eszterházy és Kracker megálmodtak. Kérdezzük is, van-e bennünk, kései utódokban legalább annyi tartás és igény, hogy a megértésen túl legalább az erkölcsi tanulságot megfogalmazzuk az elődökről magunkban és magunknak: hogyan kell, kellene tisztelni azokat, akik Babits szerint a századok felett üzennek. Nekünk is. Ha már e büszkén magasodó falak között megfordulhatunk. Másképp mire jó a kétszáz éves jubileum? sp. Mivel fut a Héra? A Magyar Villamosművek RT-hez tartozik valamennyi energiaszolgáltató üzem, köztük a Paksi Erőmű is. Ez a vállalat hozta létre a „HÉRA Alapítványt”. Mádai Péter országgyűlési képviselőnek azonban aggályai vannak ezzel az alapítványnyal kapcsolatban: — Ötven energetikus összeadott 20-20 ezer forintot, így indult az alapítvány egymillió forinttal. — Csak nem kifogásolható, hogy néhány állampolgár alapítványt tesz? — Ez nagyon tisztességes dolog, de egymillió forint semmire sem elég...! Később tudomásomra jutott, hogy két vállalat további 29 milliót hozzátett, de ez sem nagyon sok. Egyszercsak megjelent, hogy a „HERA Alapítványnak” 300 milliója van. — Szerintem örülni kellene annak, hogy egy alapítvány gazdagodik.... — Egy alapítvány normális körülmények között úgy működik, hogy az érintett összeg évi hozadékát fordítják az alapítvány céljára. Itt nem így történt, tudomásom szerint az alapítvány pénzét egyszeri célra használták fel. Állítólag 240 millió forintot — ha igaz — el is költöttek belőle: nyugdíjasok és nagycsaládosok villanyszámláit fizették ki. A Magyar Villamosműveknek — a pénzügyminiszter úr állítása alapján — éppen 300 millió forint ráfizetése van, ezért is kell a kormány szerint az energiaárakat emelni. Ez esetben aligha hiszem, hogy az alap pénzét az energetikai vállalatok adták. Ha viszont mégis ők fizettek, nem tudom elképzelni, hogy önszántukból tették volna. Ha meg a pénz nem önkéntes adományból származik, akkor szemfényvesztés a HÉRÁ-t alapítványnak nevezni. És nem volna szabad vele dicsekedni, mert ez így erkölcstelen. Ebben az országban durván kétmillió család él a létminimum körül, ha mindenki kapna belőle, ebből a pénzből egyszeri 150 forintnyi „segélyre” futná. Nagyon szeretném tudni, honnan került végül is az alapítványba a pénz? És valóban ráfizetéses az energetikai ipar, vagy csak azzá tették, hogy árat lehessen emelni....? (FEB) ecfy mo$6 Halhatatlan szerelem v ____________________________________) v j M el Gibson olyan arcú férfi, amilyen Stallonepéldául sose lesz. Ez alatt nem holmi esztétikai értékeket kell sejteni — hogy melyik a dö- gösebb meg a markánsabb —, hanem valami magasztosabbat. Mert Gibson arca a húszas évek pilótájaként is hiteles, Stallone meg próbálna csak egy hatvan évvel ezelőtti figurát alakítani, akkor is csak Rambó meg Rocky jutna róla az eszünkbe, és fuccs a filmnek meg a szimpátiánknak. A kék szemű herceg elnyeri kegyeinket már az első látásra. Hát még, amikor kiderül, hogy ellentétben az általunk ismert férfiak többségével, ennek tartása, jó szíve és szerelmes lelke van, néhol bájosan zavart, mint egy kamasz, de ha kell, az öklét is használni tudja, és hűséges, akár egy kuvasz. Hölgyeim, ezt a férfit fagyasztják le egy újfajta kísérlet szellemében. Pechünkre, fél évszázaddal később — 1992-ben — nem egy honi titkos katonai támaszponton ébred fel, hanem Amerikában, egy nevenincs kisváros fegyverraktárában, ahol azonnal Jamie Lee Curtis veszi a gondjaiba. Ha már nem lett szerencsénk, legalább a nő ellen szurkolunk, nem is hiába. A lánglelkű férfi ötvenévi fagyasztás után is lankadatlan hévvel szereti hajdani kedvesét, Helent, akiről úgy tudja, hogy meghalt (elvégre ezért is hagyta magát hibernálni 1942-ben.) Persze már az első percekben kitaláljuk, hogy Helen él, és szerencsére Mel Gibson is rohamosan öregszik, a szemünk láttára lesz először ráncos, aztán májfoltos, végül ősz öregember: semmi sem állhat a boldogságuk útjába. Hepi, hepi, hepi. Azért én örülök, hogy jó régi repülőgépeket is mutattak, meg békebeli — 1940 körüli — háztartásokat (bár egy szaklap szerint a korhűséget olyannyira meg akarták teremteni, hogy visszamentek egészen a húszas évekig, innentől újfajta dilemma, hogy van-e az igazinál is igazibb, és az rögtön régebbi-e, de ez bonyolult...) — szóval, szép a tenger, akkor is, meg most is szép, s a tengeren kívül csak egyvalami változatlan, a szerelem. A nő, a szerelem ott vár éveken át egy világítótorony tövében, kitartását tán tényleg a tengerből meríti, s ha nem is hajón, de repülőn megjön végre a férfi. Innentől félre a tréfa, a kajánkodás, edzett mozinézőnek is könnybe lábad a szeme... ötven év... és ők újra együtt, már a stáblista következik, s mi még mindig azon gondolkodunk: ennyi sóvárgás után ad-e az ég nagy kegyesen legalább még két-három esztendőt, hogy ha öregen és reszketegen is, de szeressék egymást? Reménykedjünk a forgatókönyvírók jó lelkében, és továbbra is bízzunk az örök szerelemben... Doros Judit Kérdőjelek — tankönyvügyben A Művelődési és Közoktatási Minisztériumnak a napokban közzétett, tankönyvkölcsönzésre vonatkozó felhívása óta számos telefonhívás futott be az Északmagyarországi Regionális Oktatásügyi Központba. — Tekintettel arra, hogy az adatok összegyűjtését, az igények felmérését a minisztérium a mi feladatkörünkbe utalta, a gyorsabb, pontosabb ügykezelés céljából szükségesnek tartjuk az érintettek pontos tájékoztatását — kaptuk a jelzést a központ igazgatójától, dr. Mádai Gyulától. Mint hangsúlyozta: valóban helyeslik, ha az országban tapasztalható, beidegződött pazarlást tankönyvügyben is egy ésszerűbb, takarékosabb szemlélet váltja fel, amely a könyveket használó fiatalokat is felelősségteljesebb magatartásra neveli. Tudják azt is, hogy a tankönyvek — főként az alapfokon — általában munkáltató jellegűek, ezért a támogatás ezekre értelemszerűen nem vonatkozhat. Mégis az a meggyőződésük, hogy szükséges megtenni azokat a kezdeti lépéseket, amelyek később egy jól bevált, évfolyamok közötti tankönyvesére lehetőségeit már most megteremtik. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium szándéka tehát az, hogy a rászorulók ingyenes tankönyvellátásban részesülhessenek. A jogos igényeket az iskolák és a helyi önkormányzatok felmérése, összesítése után a régió- központok közvetítik a minisztériumba, ahol az igények pénzügyi fedezetét biztosítják. Az Eszak-magyarországi Regionális Oktatásügyi Központba tehát a következő bontásban küldjék el az igényeket: a tanulók száma, akiknek szülei munkanélküliek, akiknek legalább két testvérük van, vagy akiknek csak egy testvérük van, de iskolába járnak. Feltüntetve természetesen a tankönyveikhez igényelt összeget. Az önkormányzatokkal egyeztetett igényeket június 30- ig küldjék be a 3534 Miskolc, Városház tér 1. címre. Jöttek, játszottak, győztek A beregszászi színtársulat előadásairól Tűnt századok megannyi népi gyökerű vásári komédiájának összefogott elemeit ültette a mába Beregszász népszínháza, hogy megyénkben vendégeskedvén, Hatvan és környéke — Lőrinci, Boldog, Hort — műpártoló közönségének is maradandó élményt szerezzen vendégjátékai révén. És a szerző — Békés József — fordulatokban, groteszk jelenetekben, humorban bővelkedő szövegkönyve mindenkit a színpadra állít, aki csak a népélet megidézése szempontjából érdekes lehet. Elénk lép a vagyonára féltékeny nagygazda, Sóvágó (Schober Ottó), rezignált magatartása teljében. Majd a lányára betegesen vigyázó feleség (Vaszil Erzsébet), s a kicsapott diák (Nagy Béla) iránt szerelemre lobbanó leányuk ( Varga Kati) révén az alkudozás tárgya, aki megannyi cí- vódás árán végül magáénak tudhatja kedvesét. Ám mindehhez kell segédhad is. Ebből például a vándorló mesterlegény (Tóth József) éppúgy, mint az elcsapott színész (Bak György), netán a majdani házasság létrejöttében „pro és kontra” mesterkedő rokonság. S persze a frigy elé keserűen tekintő szolgalegény (Malikov Jenő), netán a csiripelő szolgálólány (Pap Anna). Aztán ott a kántor (Thill Gyula), minden vigalmak lefölözője, vagy a frigyet nosztalgiával tűrő Kakas-Tóthnéés Irtó-Nagy Gáspárné (Máté Magdi) kettős szerepformálásban. A produkció összhatására utalva egyébként bátran kimondhatjuk, hogy Beregszász népszínháza szép küldetést teljesít Kárpátalján, ápolva a magyar nyelv megőrzését éppúgy, mint az etnikai hovatartozás érzületét. Örülnünk kell továbbá annak a friss íznek is, miszerint a társulat Hatvanban, Lőrinciben, Boldogon, Horton most lezajlott vendégszereplése már előrevetíti az idei őszön nyitó „Illyés Gyula Nemzeti Színház” valóságát, mely Schober Ottó igazgató megfogalmazása szerint olyan fegyvertény, ami Beregszászt egész Ukrajna művészeti fellegvárai közé emelheti. (moldvay)
