Heves Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-22 / 143. szám
HÍRLAP, 1993. június 22., kedd SPORT Egy s más a figyelem természetéről Érdeklődéssel olvastam a Nemzeti Sport vasárnapi számában megjelent értékelést a röplabda-bajnokságról, Sütő-Nagy Zsolt tollából. Nagyokat is bólogattam, egészen addig, amíg a következő két mondathoz nem értem: „A Bükk lábánál néhány éve elképzelhetetlen lett volna, hogy ne a vízilabda vagy a foci foglalkoztassa a legizgatottab- ban a város lakóit. Napjainkra az előbbi kettő összesen nem érdemel annyi figyelmet, mint a röp- labdázó lányok.” Azt nem vitatom, hogy egy szakírónak nehéz úgy fogalmaznia, hogy mondataiból ne süssön a sportág iránt érzett hevülete. A gondolatok pontosabb átadására azonban mindenképpen ügyelni kellene. Nem hiszem, hogy bántó szándék vezérelte a cikk íróját, csak hát a figyelem sajátos természetéhez tartozik — erről mintha megfeledkezett volna —, hogy nemcsak fölfelé, hanem lefelé is irányul. Szerencsére. Ha nem így lenne, akkor soha egyetlen válságos helyzetbe sodródott csapat vagy sportág vergődése nem váltott volna ki odafigyelést, netán részvétet, hogy érzelmesebb húrokat is megpengessünk. Vagy — kitekintve a sportból — soha egyetlen szociológiai tanulmány sem jelenhetett volna meg a társadalom perifériájára sodródott rétegek életéről, mert kit érdekel a nyomor? Kit? Nagyon is sokakat. Hogyan nyerhetné el értelmét a jólét, hogyan jelentkezhetne értékként a siker, ha körülöttünk nem létezne tengődés és kudarcok tömege?. Napjainkban, amikor a szemünk láttára zajlanak le tragédiák, egyesületekhez úgy járnak a végrehajtók, mintha csak hazamennének, különösen kívánatos, hogy a figyelmünk megmaradjon kétpólusúnak, ne csak a siker fénye vonzza magához tekintetünket, hanem a mind gyakrabban megnyíló szakadékok sötétje is foglalkoztassa a közvéleményt. Egerben például az áldatlan körülményekkel lassan egy évtizede heroikus küzdelmet folytató úszó- és vízilabda-szakosztály legalább annyi figyelmet és gondoskodást érdemel — még ha az más jellegű is —, mint a sikerben fürdőző röplabdacsapat. Évről évre az első osztályban a legrosz- szabb feltételek között készül a vízilabdacsapat, ennek ellenére sikerült OB I-es tagságukat megőrizni. Ennél még sokkal biztatóbb, hogy gyermekcsapatuk az országban az egyik legjobb, jó néhány tehetség felfedezhető a télen mínuszokba dermedő Bárány-uszodában. Egy életképes, ám mostoha körülmények között vergődő sportág ne érdemelne figyelmet?! Vagy a sokat kárhoztatott focisták? Tény és való, hogy a gárda kiesett az NB IH-ba, s ezen nincs mit szépíteni. Ha elintézzük őket egy kézlegyintéssel, hogy „Ugyan, mit akarnak itt ezek a csődtömeg focisták?!”, akkor néhány év múlva esetleg már múlt időben beszélhetünk egy valamikor szebb napokat látott sportágról. Legalábbis a megyeszékhelyen, mert Hatvanban már az NB I-ért küzdenek. Nem hiszem, hogy ezt bárki így akarná, még maguk a röplab- dások sem gondolhatják komolyan, hogy csakis az övék lehet a „terep”, csak azért, mert pillanatnyilag a legeredményesebbek. Mert ha így lenne, vajon kivel mérnék össze eredményességüket? Vagy hová mennének sportolni azok a gyerekek, akik a röplabda minden népszerűsége ellenére is inkább egy másik sportág iránt éreznek vonzalmat, esetleg nem lánynak, hanem fiúnak születtek? Buttinger László Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 25. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 36 darab, nyereményük egyenként 208.978 forint, 13 találatos szelvény 54 darab, nyereményük egyenként 55.069 forint, 12 talalatos szelvény 1993 darab, nyereményük egyenként 1658 forint, 11 találatos szelvény 21.018 darab, nyereményük egyenként 393 forint, A 10 talá- latosok nyereményösszege nem érte el a nettó 40 forintot, ezért nyereményalapjukat a 11 talála- tosok között osztották fel. Pharmavit-kupa A gyöngyösi Batthyány téri pálya ad otthont a hét végén a Pharmavit-kupa elnevezésű országos orvos-teniszbajnokságnak. Az egyéni és páros viadalok pénteken 15 órakor kezdődnek, a sorsolás pedig előtte egy órával a helyszínen lesz, ahol még elfogadjak a nevezéseket. A bajnoki küzdelmek szombaton és vasárnap is folytatódnak. Részletesebb információk a 37/313-315- ös telefonon kaphatók. 10 év — 4 bajnoki cím Pontosan ugyanolyan drámai „végkifejlet” jellemezte a spanyol labdarúgó-bajnokság hajráját, mint tavaly. Akkor is az utolsó forduló hozott döntést. Akkor is az FC Barcelona végzett az élen, mert a nagy rivális Real Madrid nem bírta az idegi terheket. Az idén a katalán gárda hazai gyepen futballozott a Real Sociedad ellenében, s győzelme tíz év leforgása alatt a negyedik bajnoki címet jelentette a „Bar- ca”-nak. # Az Egri ÁFÉSZ \ bérleti üzemeltetésre meghirdeti a felújítás előtt álló 386. sz. Italboltját (Bélapátfalva, Bartók B. u. 2.) A részletekről felvilágosítást ad az ÁFÉSZ Kereskedelmi Igazgatósága Eger, Knézich K. u. 2. Tel.: 311-644. Pályázatokat ugyanoda kérjük ^ benyújtani 1993. június 25-ig. ^ Az ESE tudott róla Tegnap rövid hírben foglalkoztunk azzal, hogy Cserkaszo- va, az Eger SE röplabdázója a BSE-hez igazolt. Az üggyel kapcsolatban érdeklődésünkre dr. Sike József szakosztályvezető a következőket mondta: — Tatjana szerződése lejárt Egerben, és a bajnokság végén közösen beszéltünk arról, hogy az 1959-es születésű játékos a jövőben már nem vállalja a Szuper Kupa küzdelmeivel járó megterheléseket. Ennek értelmében került a fővárosi klubhoz, hiszen valójában igazolási szempontból szabaddá vált. Mi megértjük a szándékait, és csak köszönettel tartozunk azért, hogy négy éven át segítette kitűnő eredményekhez az egri röplabdasportot. További sok siker kívánunk számára. A köszönethez és a jókívánságokhoz a szurkolók nevében is szintén csatlakozunk. (-um) Megyei labdarúgó-bajnokság 1, Tenk, 2. Apc, 3. Recsk A felsőtárkányi Bóta lába lövésre lendül... ...a gólszerzőt ünnepük társai A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában forró hangulatban zárult mérkőzésen nyert Nagyrédén az Apc, és így megszerezte a bajnokság második helyét. Recsk nem bírt a Felsőtár- kány csapatával, ezért számukra a harmadik hely jutott. Tenken úgy fejeződött be az idény, hogy mivel a Pest megyéből küldött játékvezetők nem érkeztek meg, a nézőtérről kérték fel az ott lévő bírókat közreműködésre. Váratlanul vitte el a pontokat Novajról a Tarnaörs. A befejező forduló mérkőzéseiről a következő jelentéseket kaptuk: Felsőtárkány—Recsk 2-1 (1-0) Felsőtárkány, 300 néző. V.: Inges 5, Gyurkovics, Sütő. F.tárkány: Vályi — Fülep, Bartuska, Bata, Barta, Bajzát, Bóta (Domány), Bajkó, Szabó Z., Fodor (Linninger), Szabó A. (Énekes). Mb. edző: Szarvas László. Recsk: Hegyi — Szabó, Bódi, Tarjányi, Bolyki, Csomós, Kolozsvári, Farkas, Kozma, Béres, Lucza. Edző: Pócs Tamás. A gólok története: 23. perc: Fodor ballábas csavart szabadrúgása a sorfal fölött vágódott a léc alá, 1-0.49. perc: öd/a szabadon tört előre, és távoli lapos lövése a jobb alsó sarokban kötött ki, 2-0. 74. perc: Farkas jobboldali szabadrúgása nyomán Bódi fejelt a kapuba, 2-1. Közepes színvonalú mérkőzésen, a labdát többet birtokló recskiek ellen két jó lövéssel jutottak előnyhöz a hazaiak. A későn hajrázó vendégek már nem tudtak egyenlítem. Jók: Bartuska, Bata, Barta, Bóta, ill. Bódi, Tarjányi, Farkas. Ifik: 10-1. Bajzát Rafael Nagyréde—Apc 2-3 (1-1) Nagyréde, 150 néző. V.: Gerő 2, Dávid, Nyitrai. Nagyréde: Hatvani — Tóth F., Labáth, Bágyi, Forgács, Kovács, Csáki, Deme, Tóth G. (Csuka), Bárdos, Pápai. Edző: Kristyán István. Apc: Németh — Farkas, Szabó, Szlávik, Jambrik, Turcsányi, Szakolczai, Kiss (Kovács), Jobbik, Juhász, Bazsó. Edző: Or- szágh János. Gyenge játékvezetés mellett mindkét kapu előtt sok helyzet maradt kihasználatlanul. A hazaiak 2- 1-es vezetése után a vendégek vitatható gólokkal fordították javukra a mérkőzést. A találkozó parázs hangulatban ért véget. G.: Bárdos, Pápai, ill. Jobbik, Kovács, Juhász. Jók: Bárdos, Pápai, ill. Szakolczai, Jobbik, Juhász. Ifik: 1-4. Deme Zsolt Tenk—Heves 2-0 (1-0) Tenk, 500 néző. V.: Ridegh 5, Vinczepap, Szilágyi. Tenk: Nagy P. — Gódor, Mudriczki, Nagy L., Tamasi, Vinczepap (Bognár), Sasvári, Pusoma, Nagy I., Kovács (Bakos), Grabecz (Asztalos). Edző: Káló Mihály. Heves: Rozsnaki — Csáki, Réti I., Ötvös, Bódi, Réti II. (Budai), Sági (Bállá), Tóth, Szabó Z., Szabó Cs., Balogh. Edző: Budai Sándor. A hazaiak az idény egyik legjobb játékával győzték le a végig harcosan küzdő hevesieket. A mérkőzés végén a tenki szurkolók ünneplése közepette dr. Vass Géza, a Helasz elnöke adta át Tenk csapatának a bajnoki serleget és érmeket. G: Kovács 2. Jók: Az egész hazai csapat, ill. Ötvös, Balogh, Sági. Ifik: 0-0. Nagy Lajos Novaj—Tarnaörs 0-1 (0-0) Novaj, 100 néző. V.: Szabad 5, Berta, Buda. Novaj: Dobó I. — Szűcs, Bartók, Dobó Zs., Papp, Ricsei, Hegyi, Tóth, Csizmadia, Szilágyi, Demkó. Edző: Antal István. Tarnaörs: Agócs — Peredi, Csömör, Mága J., Mága Zs., Antal, Danyi, Bodonyi, Varga, Kerek (Király), Bangó (Torma). Edző: Sütő László. Alacsony színvonalú mérkőzésen a győzelmet jobban akaró vendégek megérdemelten nyertek a végére széteső Novaj ellen. G.: Mága Zs. Jók: Dobó Zs., Hegyi, Szilágyi, ill. Csömör, Danyi, Varga. Ifik: 3-1. Csuhái Miklós Sírok—Domoszló 4-0 (0-0) Sírok, 200 néző. V.: Lánczos 5, Nagy S., Mezei. Sírok: Dávid — Doktorcsik, Szántai, Erdélyi B., Miskolci, Bujáki (Halász), Parádi, Képes, Erdélyi F., Utassy, Sós. Edző: Pázmándi Gáspár. NB l/B-ben az abonyi kézilabdás lányok Két gólon múlott az arany Pénteki számunkban már szűkszavú híradásban beszámoltunk az örömteli hírről, hogy be- verekedte magát az NB I/B-be a Füzesabony női kézilabdacsapata. Mindez az utolsó fordulóbán dőlt el a nyírbátori összecsapáson. Ámde nyilatkozzon erről bővebben a csapat mestere, Atkán Lajos, aki immár hat és fél éve ül az abonyiak kispadján. — Tudtuk, hogy ha egyetlen góllal is, de nyerünk, akkor már miénk az aranyérem. A hetedik helyezett otthonában nehéz, küzdelmes mérkőzésen 17-15-re győztünk, és ezzel beértük a negyvenpontos listavezetőt, a Nyíregyházi Kölcseyt. Az egymás elleni eredmény döntött a javunkra. Az ősszel mi nyertünk ellenük hét góllal, míg a tavasszal csak öttel kaptunk ki tőlük. Ez a két gól — mint utóbb bebizonyosodott — hallatlanul sokat, ez esetben az aranyérmet jelentette. — Az előző két évben épphogy bent maradtak az NB 11-ben, a nyolcadik helyet sikerült megszerezni. Minek tulajdonítható ez a nagy ugrás? — Egy igen fiatal csapat jó felkészülés után érte el a sikert. Rengeteget jelentett, hogy nálunk nem egy játékos ontotta a gólokat, hanem négyen-öten számítottak gólerősnek. — Gondolom, volt nagy ünneplés... — Suttyomban egy-két pezsgőspalack bekerült a táskákba, s a lefújás után azonnal elő is kerültek. Jutott a pezsgőből a fejemre is, még most is ragad tőle a hajam. Ennél szebb 44. születésnapot nem is kívánhattam volna magamnak. A szakosztályvezetőnk, Petővári Józsefsem, ő másnap volt harminckilenc éves. — Mik az esélyek a bentmara- dásra? — Az önkormányzattól ígéretet kaptunk, hogy megteremti az indulás feltételeit. Az NB l/B- ben csak csarnokban játszhatunk, s mivel nekünk még egyelőre nincs, ezért a hazai mérkőzéseinket Mezőkövesden tartjuk. A játékosvásárlásra nincs pénzünk, de így is bizakodom, hogy legalább két csapatot azért meg tudunk előzni... (buttinger) Domoszló: Likker — Salló, Szöllősi, Veres, Sztankó, Molnár, Nagy, Kovics, Simon, Szabó, Labancz. Edző: Péczeli Szabolcs. A végig nyomasztó fölényben játszó hazaiak győzelme ilyen különbséggel is megérdemelt. Az eredmény a vendégek számára hízelgő. G: Miskolczi 2, Sós, Parádi. Jók: Doktorcsik, Erdélyi B., Miskolci, Képes, Sós, ill. senki. Kiállítva. Nagy, utánrúgásért. Ifik: 10-0. Varga Tibor Poroszló—Kompolt 7-0 (2-0) Poroszló, 100 néző. V.: Tóth B. 5, Gombos Poroszló: Zsíros — Vasas, Nagy S., Kiss J., Csattos, Varga, Oláh, Kovács L., Bállá, Habócz- ki, Tóth L. (Kovács B., Kis Z.). Edző: Varga István. Kompolt: Pusoma — Fekete, Ürmös, Bíró, Báder, Rajnai, Farkas, Lázók, Klein, Radics. Edző: Klein Ferenc. Alacsony színvonalú mérkőzésen fölényesen győztek a hazaiak a tíz emberrel játszó vendégekkel szemben. G.: Bállá 3, Kovács L. 2, Kis Z., Tóth. Jók: Ázz. egész hazai csapat, illetve Klein, Ürmös. Ifik: 1-5. Orosz Károly Selyp—Tarnalelesz 0-0 (Fotó: Szántó György) Selyp, 200 néző. V.: Szabó S. 5, Kovács, Koncz. Selyp: Szendrei — Nagy N. (Molnár), Pásztor, Baranyi J., Barta, Smid, Molcsán, Baranyi G. (Kurucz), Králik, Fekete, Kerepesi. Edző: Varga József. Tarnalelesz: Kovács M. — Bo- zó, Ivády, Kovács B., Suha J., Mikusi, Sike, Danó, Kovács F. (Suha Sz.), Berki, Nagy Z. Edző: Kovács Mihály és Sike András. A mérkőzés előtt Várkonyi Ferenc, a Helasz főtitkára a sely- pi ifjúsági csapatnak ezüstérmeket adott át. A végig nagy fölényben játszó hazaiak nem tudták kihasználni helyzeteiket, ezért a határtalan lelkesedéssel küzdő vendégek megérdemelten vitték el az egyik pontot. Jók: Pásztor, Fekete, ill. Kovács M., Mikusi, Nagy Z. Kiállítva: Szendrei a 89. percben. Ifik: 4-3. Kerepesi Ferenc A bajnokság végeredménye: 1. Tenk 30 21 5 4 73-24 47 2. Apc 30 18 7 5 72-36 43 3. Recsk 30 18 6 6 87-34 42 4. B.lelek 30 15 7 8 60-27 37 5. Selyp 30 15 7 8 62-39 35 6. Heves 30 11 9 10 54-37 31 7. Gy. halász 30 12 7 11 50-37 31 8. Nagyréde 30 13 5 12 56-44 31 9. T. lelesz 30 9 12 9 40-55 30 10. Sirok 30 11 5 14 55-47 25 11. Novaj 30 9 7 14 41-54 25 12 Domoszló 30 7 10 13 31-52 24 13. F. lárkány 30 10 4 16 37-68 24 14. Tarnaörs 30 9 5 16 39-73 23 15. Kompolt 30 6 4 20 31-108 16 16. Poroszló 30 4 4 22 28-80 12 Megjegyzés: Jogosulatlan játékos szerepeltetése miatt a Sírok és a Selyp csapatától két-két büntetőpont levonva. A PROMPT-AUDITORG % Könyvvizsgáló, Oktató és Szervező Szakiroda (Eger, Deák Ferenc u. 64.) a kettős könyvvezetést folytató gazdálkodó szervezetek beszámolóinak, folyamatos számviteli munkáinak, tulajdonvédelmi nyilvántartásának a könnyítésére, az egyes szakterületek speciális felelősei számára KONZULTÁCIÓS rendezvényeket szervez. A VEZETŐI SZÁMVITEL négy előadáson sajátítható el alaposabban. I. AZ ÉVES BESZÁMOLÓ ÉS A FOLYAMATOS KETTŐS KÖNYVVEZETÉS IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI. 1993. VI. 29.10-15 óra Eger, Klapka u. 1. (MTESZ) Előadó: SÖVÉNYIGÉZÁNÉ PM-főtanácsos II. A SZÁMVITELI POLITIKA KIALAKÍTÁSÁNAK ÉS A KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET KÉSZÍTÉSÉNEK PROBLÉMÁI. 1993. VII. 6.9-15 óra Eger, Deák F. út 64. (TESZÖV) Előadó: DR. BODNÁR ISTVÁN főiskolai docens III. AZ ÜZLETI TERV ÉS JELENTÉS ELKÉSZÍTÉSE, A MŰKÖDÉS GAZDASÁGI ELEMZÉSE. 1993. VII. 7.9-15 óra Eger, Deák Ferenc út 64. (TESZÖV) Előadó: DR. BODNÁR ISTVÁN főiskolai docens IV. A VÁLLALAT- ÉS VAGYONÉRTÉKELÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI, A CÉLTARTALÉKKÉPZÉS ESETEI. Előadók: LADÓ JUDIT, Deloitte & Touche Ltd, DR. BODNÁR ISTVÁN, Pénzügyi és Számviteli Főiskola. RÉSZVÉTELI DÍJ a 4 előadásra 12.000, háromra 10, kettőre 6,8 s egyre 3,5 ezer forint, amit a JELENTKEZÉSSEL EGYÜTT kérünk átutalással, vagy közvetlen befizetéssel kiegyenlíteni az 0KHB HEVES MEGYEI IGAZGATÓSÁGÁNÁL VEZETETT 350-12920 SZÁMLÁNKON. JelentkezésPR0MPT-BAU KFT. EGER, KISASSZONY U. 34. NAGY GÉZÁNÉ. A határidő rövidsége miatt a jelentkezéseket postafordultával, vagy 36/312-257 számú telefaxunkon kérjük, esetleg az ÍRÁSOS KONZULTÁCIÓS KÉRDÉSEKET IS mellékelve. r