Heves Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-18 / 140. szám
HÍRLAP, 1993. június 18., péntek HATVAN ÉS KÖRZETE 13. Nyári napközi A legtöbb szülőnek gondot jelent, hogyan oldja meg gyermekei nyári felügyeletét. Ebben szeretne segítségére lenni a szülőknek a hatvani Családsegítő Szolgálat azzal, hogy július 5-től július 16-ig nyári napközit szervez alsó tagozatos kisdiákok részére. A programok mellett étkezést is biztosítanak a 6-10 éves f yerekeknek. Az érdeklődők ővebb felvilágosítást kaphatnak a Családsegítő Szolgálatnál, a Hatvány Irén utca 6. szám alatt, vagy a 342-148-as telefonszámon. Véradás a kisüzemekben Az elmúlt napokban immár második alkalommal tartottak a hatvani kisüzemek dolgozói részvételével térítésmentes véradónapot. A Dunaplast Mű- anyagipari Vállalattól és a vízmüvektől kollektíván vettek részt a segítségnyújtásban. Említést érdemel Sándor István lőrinci lakos, aki immár százhatvan- szoros véradó, s magas kitüntetésben is részesült önfeláldozó támogatásáért. Nyár a lőrinci tájházban A lőrinci tájházban július 19- től 23-ig fafaragó-, szóvőtábort és főzőtanfolyamot szerveznek a hetedik és nyolcadik osztályos lányok-fiúk számára. A foglalkozások reggel 8 órától délután 4 óráig tartanak, a tízórai és az ebéd ingyenes. Délutánonként színes programokat szerveznek, lesz kirándulás, daltanulás, rajzverseny is. Cukorbetegek találkozója A közelmúltban rendezték meg Gyulán a cukorbetegek országos találkozóját, amelyen a hatvani MÁV-cukorbetegek egyesülete is részt vett. Egyébként július végén a hatvani vasutasok is szerveznek hasonló találkozót az e betegségben szenvedők részére. A helyszínen vér- cukorvizsgálatra, vérnyomásmérésre nyílik lehetőség, valamint előadást hallhatnak a helyes táplálkozásról és az egészséges életmódról. Sándor, József, Benedek A Beregszászi Nemzeti Színház vendegszerepel ma este fél nyolc órától a hatvani Városi Művelődési Központban. A művészek egy kevéssé ismert komédiát adnak elő: Békés József „Sándor, József, Benedek” cimu háromfelvonásosát. Az előadást Schober Ottó rendezte. Lehetetlen tárgyak Érdekes kiállítás rendezésére szánta el magát a petőfibányai művelődési ház. A tervek szerint a júliusban nyitó bemutatón lehetetlen tárgyakat tárnak a közönség elé. Egyelőre még az anyaggyűjtés zajlik, s a helyszínen mindennap reggel 8-tól délután 6 óráig várják azokat, akiknek valamilyen képtelen szerkezet van a birtokukban, s azt szívesen bocsátanák néhány hétre a kiállítás rendelkezésére. Megjelent a Lőrinci Hírei A diákok nyári vakációja miatt — miután a terjesztést ők végzik — a szokásosnál néhány nappal korábban megjelent a Lőrinci Hírei című lokálpatrióta újság. A már megszokott sorozatok mellett szerepelnek a lapban az olaji egyről es a marhalevélről szoló legfontosabb tudnivalók, szemelvények a diákok félresikerült dolgozataiból, Mihály atya írása a nyári vakációról. Tudósítás olvasható a Challenge Day-ről és számos egyéb érdekesség. tíjabb vélemény érkezett az erőműi favágások ügyében: ezúttal egy egyetemi adjunktus fejti ki véleményét a kérdésről. Pályakezdők speciális szakiskolája Hatvanban Remény a munkahelyre... Első tanévét zárja a hatvani Városi Művelődési Központ által szervezett pályakezdők speciális szakiskolája. Matiszlovicsné Horváth Éva, az intézmény igazgatója így szól a megvalósításról: — Az ötletet a Budapesti Művelődési Központtól kaptuk, ahol már 1989 óta működik hasonló oktatás. Szakmai kapcsolatunk révén betekinthettünk az ott folyó munkába, s itt Hatvanban is megszerveztük a speciális szakiskolát. Tudomásom szerint jelenleg az ország huszonhat művelődési intézményében szervezték már meg az ilyen jellegű képzést. Számunkra azért is kedvező az oktatás e fajtája, mert népi kismesterségeket tanulhatnak a hallgatók, s ez kötődik a köz- művelődési intézmény feladataihoz is. Az általános iskolát, illetve középiskolát végzett fiatalok szerezhetnek itt szakmát, s igyekeztünk úgy megválogatni a szakokat, hogy az iskola elvégzése után el tudjanak helyezkedni azok, akik szakmunkás-bizonyítványt szereztek. A következő tanévben ez a képzési forma már bekerül a pályaválasztási tanácsadó könyvbe is. Már ebben a tanévben is negyven tanulónk van, köztük tandíjasok is. A képzésre egyébként központi normatívtámogatást kapunk, ebben az évben egy tanulóra 62 ezer 500 forintot. Bár hozzá kell tegyem, ez nem elég, mert e szakmák igencsak anyagköltségesek, elég, ha csak a bőrdíszműves mesterségre gondolunk. Az oktatás költségeit mi finanszírozzuk, az anyagköltséghez pedig a tanulók hozzájárulását kérjük. Horváth Tibor, a népi bőrdíszművesek szakoktatója: — A nyár folyamán egyhetes táborba készülünk, ahol a gyerekek bemutathatják az általuk készített munkákat. A lányok női válltáskát, s hozzá stílusában illő pénztárcát „alkottak” most, — ez már a vizsgamunkájuk. Szépen érvényesülnek a népi motívumok, ugyanakkor divatos színekben készültek. A fiúk feladata pedig egy kézi varrású övtarsoly, hozzá övvel, pénztárcával. Ezekből a munkákból ősszel kiállítást is rendezünk, a legszebb alkotások pedig augusztus 20-án a mesterségek ünnepén Budapesten, a Várban szerepelnek majd. A Heves Megyei Népművészeti Szövetség segítségével a gyerekek is részt vesznek ezen a találkozón, viszünk föl „facsikókat”, s ott helyben bemutathatják kézművestudásukat... Egyébként az első tanévet tizennyolcán végezték el, s már most nagyon nehéz, bonyolult feladatokat meg tudnak oldani. A képzés kétéves, utána kezdődik az új turnus. A fiataloknak megvan a lehetősége, hogy kiváltsák az iparengedélyt, s önállóan tudjanak dolgozni. Kiss Lászlóné oktatja a virágkötőket: — Huszonegyen fejezik be ezt a tanévet ebben a szakmában — mondja. — A hallgatók között olyanok is akadnak, akik már szereztek egy szakmát, de nem tudtak elhelyezkedni. Ezzel a bizonyítvánnyal virágbolti eladóként is dolgozhatnak majd a végzősök, amellett, hogy megtanulják a legkülönfélébb kompozíciók készítését is. Tudniuk kell például, hogy egy tárgyalóasztalra nem tehetünk hosszú szárú virágokból összeállított tálat, hogy milyen „költemény” illik esküvőre, névnapra, különböző alkalmakra — természetesen az évszaknak megfelelően... Az elhelyezkedésükre minden esély megvan, hiszen hosszú évek teltek úgy el, hogy kézművességet nem oktattak, nem tanulhattak ilyen szakmákat a fiatalok... pedig közismereti, művészeti vagy vállalkozói tárgyakat oktatnak. A kétéves képzési idő után sikeres záróvizsga esetén szakmunkás-bizonyítványt kapnak a fiatalok, ily módon is esélyt szerezvén arra, hogy munkalehetőséghez jussanak. Mikes Márta Kiss Lászlóné tanárnő egy kész vizsgamunkát mutat A hatvani városi művelődési központ a következő tanévtől újabb szakokat indít. A fiatalok elsajátíthatják a könyvkötő mesterséget, a szolgáltatói szakon pedig kereskedő szakmát tanulhatnak. A tanítás rendje szerint három nap szakmai gyakorlat és elméleti oktatás lesz, két napon Készülnek a szebbnél szebb virágkompozíciók A bőrdíszművesek már egészen bonyolult feladatokat is megoldanak (Fotó: Perl Márton) Kedves vendégek Apcon Testvérközségük: Winkelhaid Manapság országszerte — így megyénkben is — egyre több azon települések száma, melyek testvéri kapcsolatok kialakítására törekszenek valamely határainkon túli faluval, várossal. Ezek közé tartozik Apc is. A mátraaljai település már a múlt rendszer végén, 1988-ban kezdeményezte az akkoriban meghökkentőnek számító lépést. A tényleges együttműködést a rendszerváltás tette lehetővé, így a helybéliek mára elmondhatják: testvérközségük a bajorországi Winkelhaid. A Nürnberg szomszédságában fekvő négyezer lelkes település vezetőit, az iskolák, intézmények irányítóit a napokban látta vendégül a falu. És hogy jó házigazdák voltak, azt dr. Dietmar Trautmann, a winkelhaidiek polgármestere is tanúsította: — Ilyen emberi melegséget, szívélyes fogadtatást még sehol nem tapasztaltam — lelkendezett. — Tirolban is van egy testvérvárosunk, és — bár nem szerencsés a párhuzam — annyit elárulhatok, hogy az itteni benyomásaim állják az összehasonlítást. Nagyon örülünk, hogy Apc- ra esett a választásunk. — Mi indította Önöket arra, hogy itt találjanak partnert? — Ennek több oka van. A bajorok — a történelmet ismerő, hagyománytisztelő nép révén — soha nem feledkeztek meg arról, hogy Magyarország első királynéja is bajor volt. Az ezredforduló körüli idő óta a két nemzet soha nem állt harcban egymással. És hát napjainkban — az európaiság eszmeinek a térhódítása idején — nem elhanyagolható gesztus, hogy a magyarok elsőként nyújtottak kezet a határ megnyitásával. Gémes Gábor, Apc polgár- mestere: — Amikor a rendszerváltás előtt felmerült az ötlet, még nem gondoltuk, hogy milyen sok nehézséggel kell megbirkózni. Kilincseltünk az engedélyekért, nem sok eredménnyel. Hosszú időnek kellett eltelnie, mire a polgármester úr hivatalos minőségében idelátogathatott, és kedvező benyomásokat szerezhetett nálunk. — Miért éppen Apcot szemelték ki? — Ebben óriási szerepe van Szalay Andrásnak, aki a falunk szülötte, de huszonhat esztendeje Németországban él, és jelenleg a burg-kastli „Európai Magyar Gimnázium” igazgatója. Az ő kezdeményezésére vettük fel a kapcsolatot Winkelhaiddel, eleinte egyesületi szinten. A „Kék- kötényesek (borkimérők) fegye- sülete” járt először nálunk, amit mi viszonoztunk, és e találkozókból alakult ki az együttműködés... — ...amely — úgy tudom — egyre gyümölcsözőbb... — Valóban, hiszen két apci kislány jelenleg is az ottani gimnáziumban tanul, és ezt önkormányzatunkon kívül a winkelhaidiek is támogatják anyagilag. S most sem jöttek üres kézzel, egy videokamerát és egy nagyméretű színes televíziót kaptunk a készülő falutévénk szamára. — A jövőre nézve mik az elképzeléseik? — Hogy mennyire komolyan gondoljuk a kapcsolattartást, ennek egyik bizonyítéka, hogy az ősszel egy dokumentumot írunk alá, amely a két település együttműködését rögzíti az egyesületek, kulturális csoportok, csereüdültetések, sportkapcsolatok és a már kialakult privát kezdeményezések területén. Kiemelt jelentőséget tulajdonítunk a gyermekekkel és az ifjúsággal való foglalkozásnak, a testverközségi viszony nyújtotta lehetőségek alapján. A bajorországi küldöttség — melynek programjában disznóölés, cigányzene és budapesti városnézés is szerepelt — három napot töltött Apcon. Vidám vacsora keretében búcsúztatták el őket, ahol a legtöbbet hallott kifejezés a „viszontlátásra” volt. Vagy ahogy ők mondják: „Auf Wiedersen!” Tari Ottó Tatabányaiak is lovagolnak egész nyáron Főszezon a hatvani ifjúsági táborban Nem mondhatni, hogy a hatvani ifjúsági tábor új fenntartója, az Ady Endre Városi Könyvtár nem hoz meg minden áldozatot az akadálytalan üzemeltetésért. A táborvezető Tóth István — a közismert Totya — például a nemrégiben rendezett juniálisu- kon olyannyira belemelegedett a közös játékba a fiatalokkal, hogy egy szerencsétlen mozdulat következtében megsérült az Achil- les-ina, így éppen az első szezon kezdetén kell kényszerpihenőn otthon maradnia. (Néha tízért beszökdös.) Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindent megfelelően előkészítettek, így Tóth Ágostonná — aki fogad bennünket — arról tud beszámolni, hogy mindben rendben halad, a fiatalok első turnusai, most, hogy megkezdődött az általuk igencsak várt vakáció, megérkeztek. Az előzetes propagandamunkának köszönhetően nem csak a környékből — sőt elsősorban nem onnan — érkeztek már diákok, hanem a lovasiskola kedvéért, Komárom-Esztergom megyéből, Tatabányáról is. Az ottani közművelődési ház ugyanis egész nyaras programot kötött le Hatvanban, a gyerekek tíznapos turnusonként váltják egymást. Az első csoport lassacskán már hazakészülődik, s bár közöttük akadnak olyanok is, akik korábban még nem talákoztak szemtől szembe igazi paripával, a kezdeti icipici szorongást már leküzdték, s Tóth István vállalkozó — névrokon — irányításával akár már vágtára is tudják késztetni Alit, Reményt, Jennifert, Myladyt vagy Babát. Utóbbi hat név mindegyike természetesen egy- egy lovat takar, s akad közöttük gyönyörűszép almásderes is. — Megszerették a gyerekek az istállószagot — mondja Tóth István, s mintha csak a szavait akarnák alátámasztani, négyen-öten is szaladnak, hogy segítsenek kivezetni a jószágot otthonából, vagy csak megsimogassák barátságosan az oldalukat. Tóth Ágostonné beszámol még arról is, hogy harmincöt gyerek Tiszafüredről is érkezett, s ők a kézművesség alapvető fortélyait sajátítják el. Rövidesen pedig egy speciális tábor lakói vernek tanyát Hatvan határában. Ők olyan iskolások, akik minél sikeresebben kívánnak majd szerepelni a felvételi vizsgájukon, s azontúl, hogy bevágják az összes tankönyvet, valami plusszal is szeretnének nekivágni a megmérettetésnek. Éppen ezért magyartanárok segítségével például az önéletrajzírást is gyakorolják, ugyanis bármilyen meglepő nagyon sokan vannak azok, akik leülve a fehér papír mellé, hirtelen nem nagyon tudják, hogy vajon milyen betűket rajzoljanak arra. Az egész nyarat ott töltik a pályakezdők speciális iskolájának hallgatói is, akik kosárfonást, szövést tanulnak, abban a reményben, hogy március után — amikor szakvizsgát tesznek — meg tudnak majd élni ebből a mesterségből. Közéjük tartozik Kissné Péter Erika is, aki ottjártunkkor megunván a meleg szobát, inkább az udvarra telepedett, s ott szőtt. — Talán meg lehet majd ebből élni — válaszolja kérdésünkre. — Egy ilyen szőttest, ha nagyon belelendülök három-négy nap alatt már elkészítek, de természetesen a munka időtartama attól is függ, hogy mennyire vastag a fonal, vagy mennyire vagyok hajtós kedvemben. Most úgy tűnt, ilyen kedvében volt, hiszen meglehetős gyorsasággal varázsolgatott a fonallal. Egyelőre nem nagy közönség figyelte tevékenységét, ám rövidesen még többen érkeznek majd oda, hiszen vízitábor, nyelvtanulás egyaránt várja az érdeklődőket, s ha valaki csak úgy útközben kíván megpihenni, vagy túrát tenni az Alföld vagy a Mátra felé, akkor is várja ott egy szoba. S ha minden igaz, akkor rövidesen a táborvezető is visszatér, s él úgy, ahogyan azt még a nyár elején tervezte: reggeltől estig a táborban. (-ács)
