Heves Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 100-124. szám)

1993-05-08-09 / 106. szám

8. HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1993. május 8—9., szombat—vasárnap Tóth-Máthé Miklós: A bosszú A színész rosszkedvűen jött haza a színházból. Öreg volt már, amolyan megtűrt személy az egyik pesti társulatnál. Epizód- szerepeket játszott, néhány mondatosakat. — Már itthon vagy? — kér­dezte a felesége teljesen fölösle­gesen, amikor beköhécselt a la­kásba. — Még nincs készen az ebéd. A szmész nem válaszolt. Le­ült, és tovább köhögött. Néhány éve asztma kínozta, és párás, kö­dös időben pocsékul érezte ma­gát. — Zselatin egy görrény! Görrrény! Fufru, a papagáj rikácsolta ezt, mire a színész odalépett a ka­litkához, bedugta az ujját, és hagyta, hogy a madár megcsip­kedje. — Igazad van — mondta. — Ő valóban egy görény. — Történt valami? — Az asz- szony sóhajtva kérdezte ezt. Be­vezető sóhaj volt félje pillanato­kon belül elömlő panaszáradatá­hoz. — Igenis, történt! Megint megalázott a nyomorult! Ismét pimaszkodott velem, hogy lát­tam, röhögtek a statiszták! — Mit mondott? — Az asz- szony csak a végszót adta meg ezzel a kérdéssel, mert magában már pontosan tudta a választ. Zselatin, a színház főrendezője már mindent elmondott a férjé­ről, így csupán ismétlésekbe bo­csátkozhatott. Ezért inkább arra volt kíváncsi, mit ismételt most meg. — Azt mondta — tört ki teljes hangerővel a színész —, úgy mozgok, hogy hozzám képest egy hirdetőoszlop balerina! Vic­ces, mi? Aztán azt is tudtomra adta, hogy úgy beszélek, mint egy csecsemő, és a legjobb lenne, ha elmennék portásnak a vasút­hoz. Mit szólsz ehhez? — Szörnyű — mondta az asz- szony —, és te mit feleltél erre? — Semmit, ez a döbbenetes. Csak álltam és hallgattam, hogy az a pókhasú zsarnok, az a Néró ilyen szemérmetlenül lepocs­kondiázzon. Csupán az a gondo­lat permetezett vigasztaló bizo­nyossággal, hogy már csak négy évem van hátra a nyugdíjig. — Szünetet tartott, legyintett, mint aki az egészet máris a nyugalma­zott színész szemével nézi, aztán ismét nekieresztette a hangját: — Mi van már azzal az átkozott ebéddel? Hazajövök fáradtan, megalázóttan, és sehol semmi! Azt akarod, hogy éhen haljak? — Mindjárt már, ne türelmet­lenkedj... — nyugtatta az asz- szony, és kiment a konyhába. A színész utánanézett, nem volt megelégedve a felesége együttérzésével, hiszen csak any- nyit mondott: szörnyű. Több jel­zőt várt, indulatosakat, vaskosa­kat, talán még azt is, hogy az asz- szony berohan a színházba, és agyba-főbe veri a főrendezőt. De miért a felesége, miért nem ő? Elképzelt először egy kisebb megverést néhány pofonnal, fe­nékbe rúgással. Aztán egy na­gyobbat színezett ki magában egészen a dadogó, nyüszítő kö­nyörgésig bezárólag. Ott a Csor- tos Gyula-művészklubban, hogy minél többen lássák, és Zselatin tönkrevert romjai felett, akár a keselyűk, körözzenek a színé­szek, őt ünneplő ordítozással, él­jenzéssel... — Gyere ebédelni... — szólt be az asszony. Kiment, leült az asztalhoz, vá­gott egy darab kenyeret. Az ujja beleragadt a ragacsos, sületlen kenyérbélbe. — Mi ez? Már megint milyen ez a kenyér? Akárha csirizt mar- kolásznék! Ehetetlen! — Nem én sütöttem —méltat­lankodott a felesége. — Már azért is velem veszekedsz? Eriggy, és kiabálj a pékekre. Ebéd után az asszony elvitte a szennyes ruhát a Patyolatba, a színész egyedül maradt a kony­hában. Üldögélt az asztalnál, ci­garettázott, és közben a sületlen kenyeret nézte. — Disznóság... — morogta, majd belemarkolt a lágy, puha bélbe, és kiszakított egy gom­bócnyit. Szórakozottan gyúro- gatni kezdte. Valamikor, még a gimnáziumban szobrászkodott, sokak szerint tehetségesen. Ak­koriban még azzal a gondolattal is kacérkodott, hogy híres szob­rászművész lesz belőle. Hol van az már! Megtűrt színész, majd­nem statiszta egy társulatnál, ahol egy aljas fráter, egy marha­hólyag, egy Zselatin... Egyre izgatottabban formálta, simogatta, kapargatta a kenyér­belet, és amikor egy óra múlva megjött az asszony, meglepetten kiáltott fel: — Teremtőm, hiszen ez Zse­latin! A színész különös elégtételt érzett, ahogy a széken hátradől­ve, farkasszemet nézett a ke- nyérbélszobrocskával. A kis pöf- feteg Zselatin ott feszített a tá­nyér mellett, ez egyszer némán és kiszolgáltatottan. A házaspár sokáig nézte. Az­tán a szülész megragadta a ke­nyérbél Zselatint, és leharapta a fejét. Utána szépen, komótosan, az utolsó morzsáig befalta az egészet. Olaszországban hullanak a fejek Az utóbbi hónapok nem sok jót hoztak az olasz politikai élet vezetőinek: a szokásosnál is több leleplező cikk jelent meg, ame­lyek végül Giulio Andreotti volt miniszterelnököt sem kímélték. Az utóbbi hónapokban hat veze­tő politikus került a botrányok középpontjába. Giulio Andreotti: mielőtt az­zal vádolták volna, hogy szoros kapcsolatot tartott fenn a maffiá­val, a kereszténydemokrata poli­tikus hét alkalommal is betöltöt­te a miniszterelnöki posztot. Andreotti másfél évvel ezelőtt félig-meddig visszavonult a poli­tikától, és az olaszok úgy emlé­keztek rá, mint a megveszteget­hetetlen, szilárd és erkölcsös po­litikus példaképére. A közzétett jelentések és a politikus ellen in­dított hivatalos vizsgálat a leg­edzettebb olaszok számára is hatalmas meglepetést okozott. Andreotti cáfolja, hogy köze lenne vagy lett volna a maffiá­hoz, s azt állítja, hogy a maffia bosszúból próbálja meg besároz­ni becsületét. Bettino Craxi: a szocialista párt elnöke azért mondott le ez év februárjában, mert több mint 25 millió dollárnak megfelelő összegű vesztegetési pénzt foga­dott el pártja számára. A magas, kopaszodó politikus hosszú éve­ken keresztül Andreotti közeli munkatársa volt, s Olaszország­ban meglehetősen szokatlan mó­don, három és fél éven keresztül megszakítás nélkül állt a római kormány élén. — Ha lebukom, sok embert rántok magammal — figyelmeztetett Craxi nem sok­kal pártelnöki tisztjéről való le­mondása előtt. Antonio Gava: az egykori bel­ügyminisztert is maffiás kapcso­latokkal vádolják. A nyugat-eu­rópai „gyilkosság-fővárosban”, a Nápoly melletti Catellanmare di Stabiában született politikus egészen a Kereszténydemokrata Párt frakcióvezetői posztjáig vit­te, s Olaszország egyik legbefo­lyásosabb személyiségévé vált. Sokan Nápoly utolsó királyának nevezték, arra célozva, hogy Ga­va szava a törvény erejével ért fel Olaszország déli részében. Giorgio la Maifa: a Republi­kánus Párt egykori vezetője és az olaszok egyik kedvence még el­viselte a múlt évi választásokon elszenvedett vereséget, azonban az idén kitört botrány már ment­hetetlenül lesöpörte a politika színpadáról. A cambridge-i egyetemen végzett közgazdászt ugyancsak kisebb bűncselekmé­nyek elkövetésével vádolták, de a beismerés után kijelentette: ha az ember magasra tör, egyben a nagy zuhanásra is fel kell készül­nie. Gianni de Michelis: a kicsa­pongó életet élő egykori szocia­lista párti külügyminisztert is a pártnak szánt kenőpénzek elfo­gadásával vádolják, sőt azt is a szemére vetik, hogy a tengeren­túlról érkező segélyeket is „lefö­lözte”. Egy, a közelmúltban adott nyilatkozatában a politikus kijelentette: csak ritkán hagyja el otthonát, és elsősorban köny­veknek szenteli szabadidejét. Claudio Martelli: a fiatalos igazságügy-minisztert korábban úgy tartották számon, mint a szocialisták leendő vezérét. Az­tán őróla is kiderült, hogy gyanús eredetű „adományokat” foga­dott el pártja nevében. Martelli kényszerű távozása nyitotta meg az Amato-kormányt sújtó bot­ránysorozatot. Kievi menyasszony­üzlet Néhány hónapja ukrán meny­asszonyt is vehet az a Los An- geles-i férfi, akinek éppen kievi, odesszai vagy harkovi menyecs­kére van szüksége. A házasság­közvetítő üzletet egy óceán túl­partjáról érkezett házaspár, egy bizonyos Jevgenyija Lazareva és szorgos félje indította, innen a kaliforniaiak számára egyelőre unikumnak számító arakínálat. A vállalkozásról beszámoló Kievszkie Novosztyi című heti­lap némi gúnnyal állapítja meg: kár, hogy ehhez át kellett szelni az óceánt. Ukrajnában működ­nek hasonló intézmények, de a hazaiaknak — az évtizedes elő­ítéletek miatt — sokkal kevés­bé hisznek a jelentkezők. Lazareva asszony, aki időköz­ben Jenniferré lett, büszkén me­sélte, hogy ukrán partnereik 85 százaléka felsőfokú végzettségű, mindegyikük beszél angolul, többségük nem dohányzik, ez utóbbi külön is tiszteletre méltó a kaliforniai férfiak szemében. A Los Angeles-i vőlegényje­löltnek mindössze 25 dollárt kell befizetnie ahhoz, hogy beadhas­sa kitöltött kérdőívét. A többi már a számítógép dolga. A kül­sőben és szellemiekben legin­kább hozzávaló címét — további 25 dollárért — percek alatt átve­heti. Az üzlet tulajdonosai büszkén számoltak be arról, hogy havon­ta átlag 1-2 pár a papnál is meg­pecsételi az iroda által elindított ismeretséget. A kievi lap nem mulasztja el ismét hozzáfűzni: arról már nem szól a történet, hogy meddig tart az öröknek ígért hűség. 350 éve született Newton A modem természettudo­mány atyjának a világ egyértel­műen Isaac Newtont tartja, aki 350 évvel ezelőtt született a kö­zép-angliai Woolsthorpe falu­ban. Ott dolgozta ki elméletét a nehézkedésről, miután látta, ahogyan egy alma leesik a fáról. Ez az elmélet magyarázza meg, hogy mi tartja össze a világmin­denséget. Newton 1643-ban született. A pontos dátummal kapcsolatosan többféle verzió létezik, ám annyi mindenesetre bizonyos, hogy 85 éves korában, 1727. március 20- án halt meg. Életművének alapjait már 21 éves korában lerakta. Abban az időben a cambridge-i egyetem pestisjárvány miatt két even át zárva volt. A farmerszülők gyer­meke otthon dolgozott. „Fény­koromat éltem — mesélte ké­sőbb. — Hatalmas energiával mélyedtem el a matematika és a filozófia titkaiba, s számos felfe­dezést tettem”. Életrajzírói szerint 25 éves ko­rára már a legtöbb tudományág­ban előbbre tartott koránál. A cambridge-i egyetem gyorsan felismerte nagyszerű képessége­it, úgyhogy 26 éves korában már matematikai tanszéket vezethe­tett. Előadásait azonban nem lá­togatták túl sokan, mert a hallga­tók nem mindig értették meg. Nemzetközi hírnevet optikai problémákat taglaló londoni előadás-sorozta szerzett New­tonnak. Ekkor, 1672-ben vették fel a híres Royal Societybe. E tu­dományos társaság révén létesí­tett kapcsolatot a korszak leghí­resebb kutatóival, köztük a né­met Gottfried Wilheim Leibnitz- cel (1646-1716). Vitát is folytat­tak arról, hogy melyikük fejlesz­tette ki elsőnek a differenciál- és az integrálszámítást. Ma már tudjuk, hogy a matematikának ezt az ágát mindketten, egymás­tól függetlenül dolgozták ki. Newton 24 éven át, 1703-tól egészen haláláig a Royal Society elnöke volt. 1699-ben a Párizsi Tudományos Akadémia is fel­vette tagjai sorába. Ő volt hazája első tudósa, akit a londoni West- minster-apátságban, a királyok temetkezési templomában he­lyeztek örök nyugalomra. „Úgy temették el, mint egy királyt, aki alattvalói szerint kitűnő munkát végzett” —' írta róla Voltaire. „Kanada Madonnája”? Kim Campbell, Kanada vé­delmi minisztere bejelentette: harcba indul a Konzervatív Párt vezetéséért, ami azt jelenti, hogy sikere esetén, ami valószínű, ő száll versenybe a miniszterelnök­ség megtartásáért az őszi válasz­tásokon. A vancouveri jogásznak nagy jövőt ígérnek, nemcsak kitűnő képességei, hanem rendhagyó fellépése miatt is. A vonzó külse­jű, kétszeresen elvált, 46 éves szőke asszonyt a kanadaiak leg­inkább egy híres fotójáról isme­rik, amelyen ügyészi talárt tart maga elé. Az öltözet mögött a miniszterasszony formás vállai látszanak, azt sejtetve, hogy a ta­lár csupasz testet rejt... Campbell egy vérbeli értelmi­ségi felháborodásával utasítja el az összehasonlítást a popsztár Madonnával. A zenéhez annyi köze van, hogy csellózik, de egyébként nemcsak kitűnően beszél franciául, ami a kanadai politikában napjainkban szinte nélkülözhetetlen, hanem oroszul is, miután a híres londoni School of Economics-on szovjet törté­nelmet tanult. 1986-ban válasz­tották a Vancouvert törvényho­zásba, s Brian Mulroney, az idén visszavonuló pártvezető-kor- mányfő figyelt fel rá. Campbell 1988-ban már parlamenti képvi­selő, utóbb igazságügyi, majd vé­delmi miniszter. Képességeit el­ismerik, Margaret Thatchert idé­ző fölényes modora viszont nem kevés ellenfelet szerzett neki. Ugyanakkor szokatlan nyíltsága vonzó lehet: nemrég egy beszé­dében arról panaszkodott, hogy a fővárosba kerülve házassága tönkrement, és „elmondhatatla­nul magányos...” Mint hozzátet­te, szinte valamennyi konzerva­tív kormánytag és képviselő egyedülálló vagy elvált. Campbell a magát egyébként haladó-konzervatívnak nevező párt liberális szárnyához tarto­zik, így a szabad abortusz, a ho­moszexuálisok egyenjogúságá­nak támogatója, ami egy válasz­táson sok szavazót jelent. A küz­delem mindenesetre rendkívül nehéznek ígérkezik, hiszen a párt népszerűsége Mulroney 12 éve alatt páratlan mértékben visz- szaesett, és a Liberális Pártnak jó esélyt adnak, hogy visszatérjen a kormányzásra. Jelöltjük az 57 éves Jean Chrétien, az egykori Trudeau-kormány pénzügymi­nisztere. A québeci politikusnak korábban feltétlen esélyt adtak a győzelemre, ám Kim Campbell személyében rendkívül veszélyes ellenféllel kerül szembe: a lehe­tőség, hogy a szőke jogásznő sze­mélyében első ízben kerül nő Kanada élére, már magában is vonzó. S a szavazók többségét kitevő fiatalabb nemzedékek szí­vesen követnék a nagy déli szomszéd példáját, hogy — amint a 46 éves Bili Cünton ese­tében — északon is a háború után született nemzedék vegye át a vezetést. Hogy mik vannak...! Bár már alaposan benne já­runk az 1993-as évben, mégis ér­demes egy kis időre visszapillan­tani a tavalyi esztendőre. Tesz- szük ezt abból az apropóból, hogy a közelmúltban a médiák által 1992-ben közölt furcsasá­gokat gyűjtötte csokorba a Reu­ter brit hírügynökség — a kutyát megharapó haltól a fogamzás- gátló tablettával kezelt vízilovon keresztül annak az asszonynak a történetéig, aki felgyújtotta a férjét, mert az megette az ő cso­koládényusziját. Hősünk, a staffordshire-i bul­dog békésen játszadozott egy hosszú bottal az elárasztott hol­landiai kavicsbányában, amikor a csuka tűhegyes fogai belehasí­tottak a húsába. Hat öltéssel si­került csak a sebet befoltozni. Pity, a szerelmes víziló esete sem mindennapi: gondozója kénytelen volt fogamzásgátló tablettákra fogni, miután egy­mást követően több ivadékát agyonnyomta hatalmas súlyával. Nálánál jóval rosszabbul járt az amerikai Wisconsin államban az a férfi, aki nem élte túl, hogy 150 kiló súlyú felesége ráült. Japánban a rendőrségnek kel­lett közbelépnie egy falusi férfi kézrekentésére, akiről feltéte­lezték, hogy kereket oldott egy ruhaszárító kötéllel, amely tele volt aggatva férfi és női alsóne­művel. Kiderült azonban, hogy a tettest másutt kell keresni — több mint negyven vadon élő majom támadta meg a falut élelmiszert keresve, és ők vitték magukkal — ki tudja, miért — a kötélnyi fe­hérneműt. Kanadában furcsa jelenségre figyelt fel egy biológus — a lég­szennyezettség hatására a csigák nemet változtattak: nőstények­ből hímek lettek. Az emberek közötti szexuális kapcsolatok is különös formá­ban jelentek meg olykor a hírek­ben. Angliában például egy pár csak csekély feltűnést keltett az­zal, hogy a vasúti fülkében élt szerelmi életet, azt már azonban az útitársak felháborodással fo­gadták, amikor az intim együttlét után önfeledten cigarettára gyúj­tottak. Ugyanis nemdohányzó fülkében utaztak. Oroszországban nagy port vert fel az az eset, amikor orto­dox egyházi vezetők azzal vádol­tak egy orvost, hogy az ördöggel cimborái, amiért gondolatátvitel révén képes nőket szexuális izga­lomba hozni. Telepatikus „tan­folyamain” állítólag egyszerre 30 nővel érte el ezt az „eredményt”. A furcsaságok közt is előkelő helyet foglalt el az a bűncselek­mény, amelynek során Kaliforni­ában egy tizenéves annyira fel­dühödött rosszul sikerült frizurá­ja láttán, hogy haragjában fel­gyújtotta a fodrászüzletet. New Yorkban egy ügyvéd be­ismerte, hogy betört egy ügyfele feleségének otthonába, és mik­rohullámmal megsütötte az asz- szony macskáját. Belgiumban pedig akadémikusok megütköz­tek azon, hogy ismeretlen tette­sek betörtek kriminalisztikai is­kolájukba. A tavalyi esztendő alighanem leggyámoltalanabb bűnözője azonban az az angol fiatalember volt, aki egyik kezét a szvetteije alá dugva — mintha revolvert rej­tegetne — lépett be egy szeren­csejáték-irodába, és felszólította a pénztárost a kasszában levő pénz átadására. Amikor a meg­rettent pénztáros átnyújtotta ne­ki a pénzt, a leendő Jesse James — magáról megfeledkezve — előhúzta a kezét, hogy átvegye a 325 font sterlinget... Hogyan kedveskedjünk Drakulának? Sokan évszázadokon át kereszttel vagy a nyakuk köré font fok­hagymafüzérrel védekeztek a vámpírok ellen. Most viszont azok szá­mara kapható nyakék, akik Drakula tisztelőjének vallják magukat. A nyakéket a Drakula család címere díszíti — stilizált sárkány —, és tartalmaz egy csipetnyi földet Erdélyből, ahol Vlad herceg született. A XV. században élt herceg ihlette meg Bram Stoker írót, aki 1897- ben írt novellájában megalkotta Drakula grófot, a vérszomjas ször­nyeteget. A nyakék Dán Filipovnak, egy Romániából hét évvel ezelőtt be­vándorolt villanyszerelőnek és egy Salt Lake City-i üzletembernek, bizonyos Joseph Klamtnak a szüleménye. — Romániában kedveltük ezt a fickót, Vladot, a karóba húzót — mondta az AP amerikai hírügynökség tudósítójának Filipov. — Min­den, amit hallottunk róla, nagyszerű volt. Bár hajlott arra, hogy ellen­ségeit karóba húzássá, Drakulát mégis tisztelték bátorságáért, és azért, mert élenjárt az Európát megtámadó törökök elleni harcban. Filipov 1990-ben visszautazott Romániába, és engedélyt kapott Drakula városának, Segesvárnak a polgármesterétől, hogy 40 kilo­gramm földet vihessen magával a hajdani főúr szülőházából, egy sze­rény külsejű kastélyból, amely fél evezred után is áll még. Minden Drakula-hívő tudja — mint Bram Stoker írta —, hogy a szörny csak úgy térhet nyugalomra, ha otthonának földjével töltik meg koporsó­A föld eredetét a segesvári polgármester által aláírt okirat és a ro­mániai vámhivatal pecsétje igazolja. A Drakula-nyakek gyártására Klamt és Filipov vállalatot alapított. A Romániából hozott föld mintegy 400.000 függő megtöltéséhez elegendő. Az ezüstből készült nyakék 39.95 dollárba, az aranyból készült 139.95 dollárba kerül. Klamt szerint a nyakék hozzásegít ahhoz, hogy élvezhessük Drakula legendáját. 4300 esztendőre tehető annak az agyagból készült lószobrocs­kának a kora, amelyet tavaly ősz­szel hoztak felszínre Szíria északi részén régészeti ásatások során. A piciny, mindössze 7,6 centi­méter magas és 5 centiméter hosszú lelet óriási régészeti je­lentőségét az adja, hogy előkerü­lése révén bizonyossá vált: az ókori Közel-Keleten sokkal ko­rábban kezdtek lovakat tartani háziállatként, mint azt eddig a szakértők feltételezték. A szo­bor a Krisztus előtt 2300 körüli időszakból származik, 500 évvel korábbról annál, amikor — az eddigi feltételezések szerint — elkezdődött a lótenyésztés a tér­ségben. A kis állatfigura sörényén és fülein szíjakat ábrázoló, vékony agyagcsíkok láthatók, amelyek valószínűleg arra utalnak, hogy a lovat háziállatként tartották. Ézt támasztja alá az is, hogy az állat orrában egy lyuk található, amely egyertelműen a kantár­gyűrű helyét jelzi. „A ló finom Kidolgozásából következik, hogy ezt az állatot nagy tisztelet övezte abban az időben” — magyarázza Thomas Holland, a Chicagói Egyetem ötfőnyi kutatócsoport­jának vezetője. A Damaszkusztól 322 kilo­méterre északkeletre lévő Teli Es-Sweyhat település ókori kö­zössége Felső-Mezopotámiában élt, amely térség több korai vi­lágbirodalom bölcsője volt. „A lovak alapvető fontosságúak egy birodalom kifejlődésében. Lo­vak húzták a szekereket, tették lehetővé a gyors szállítást, és köl­csönöztek erőt a hadseregek­nek” — mutatott rá Juris Zarins, a Missouri Állami Egyetem ant­ropológia-professzora, aki azt a kérdést tanulmányozza, hogy' milyen szerepet játszottak a lo­vak a civilizációk fejlődésében. A kutatócsoport az agyag­szobrocskát egy épület udvará­ról ásta ki, amely feltételezések szerint közigazgatási központ volt. A kutatók egyelőre bizony­talanok a lelet funkcióját illető­en, de többen úgy vélekednek, hogy a szobor kultikus szerepet töltött be. Véleményük szerint ezzel a kis lóval kívánták elősegí­teni, illetve biztosítani lótenyész­téskor az állatok termékenysé­gét. A kutatók az ásatások során olyan falfestményeket és tároló­edényeket is feltárták, amelyek a korabeli kultúra igen fejlett ke­reskedelmi kapcsolataira utal­nak. Szír agyaglovacska

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents