Heves Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 100-124. szám)

1993-05-04 / 102. szám

HÍRLAP, 1993. május 4., kedd PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE 5. Nagy visny óról az Országházba A nagyvisnyói általános mű­velődési központban már har­madik éve szerveznek kirándu­lásokat a helyi gyerekek és szüle­ik részére. Április 23-án három autóbusszal 115-en indultak a faluból a fővárosba, ahol először is az Országházat tekintették meg Horváth László, megyénk Fideszes parlamenti képviselője segítségével. A fiúk-lányok és az őket kísérő felnőttek a délutánt a Vidámparkban és az Állatkert­ben töltötték, este pedig egy ré­szük az Operettszínházban A muzsika hangja című zenés da­rabot nézte meg, másik részük a Nagycirkusz műsorán szórakoz­hatott. Munka, megélhetés Aligha új hír, hogy igen nagy­arányú Mátraderecskén a mun­kanélküliség. Az önkormányzat saját erejéhez mérten több mó­don is próbál javítani a foglal­koztatáson, például közmunká­sokkal dolgoztatnak, de az ön- kormányzati tulajdonban lévő ingatlanok és telkek bérbe-, ha­szonbérbe adása is azt segítené, hogy a derecskéi emberek mun­kát, megélhetést találjanak a köz­ségben. A községhez szorosan kapcsolódó üdülőövezetnél ren­delkeznek most még szabad, hasznosítható területekkel. Tarnalelesz pályázott Nemrégiben amellett döntött Tarnalelesz önkormányzata, hogy háromszáz adagosra bőví­tik az iskolai napköziotthonos konyhát. Ennek érdekében pá­lyázatot nyújtottak be a Népjólé­ti Minisztériumhoz támogatá­sért. A várható költséget egyéb­iránt hat-hét millió forintra sac- colják a szakemberek, a polgár- mesteri hivatalban azonban azt hallottuk: szeretnének mégis öt­millióból „kijönni”, mégpedig úgy, hogy társadalmi munkát vennének igénybe. A bodonyiak utazása A második világháborút kö­vetően Bodonyból számos csa­lád elköltözött a Fejér megyei Besnyőre. A kapcsolat a roko­nok, barátok között természete­sen nem szakadt meg, tavaly pél­dául a besnyőiek eljöttek a bodo- nyi palócnapra, idén május else­jén pedig két autóbusszal népes bodonyi „küldöttség” utazott a Dunántúlra, Besnyőre. Ott töl­tötték az egész napot, volt majá­lis, kultúrműsor, jókedv, nóta, s minden, ami csak kell. Tarnaleleszen Per a földről Ahogy árnaleles más településeken, Tarnaleleszen, s a szomszédos Szentdomonkoson, Fedémesen és Bükkszentezsébeten is meg­alakultak a földrendező bizottsá­gok. Folyik a tulajdoni lapok rendszerezése, végzik a szüksé­ges teendőket, azonban kisebb vita alakult ki a kárpótlásra kije­lölt földek körül. Arról van szó, hgy a négy köz­ség területén működő Egyetér­tés Termelőszövetkezetnek nincs annyi földalapja, amennyit kérnének tőle a jogosultak, ma­gyarán: kevés a föld. S bár végső­soron sosem a földből éltek Lele- szen és környékén az emberek, azért sokan igényt tartanának rá, értéke miatt, ha nem is túl magas ez utóbbi. A vita odáig fajult, hogy most már a bíróság döntését kell meg­várni, a termelőszövetkezet és a kárpótlási ügyekkel foglalkozó érdekegyeztető fórum ugyanis perben áll. Az eredményről ter­mészetesen lapunkban is beszá­molunk. A sport helyzetéről tárgyaltak Önkormányzati ülés Pétervásárán Az elmúlt héten csütörtökön tartotta meg soros ülését Péter- vására önkormányzati testületé. A képviselők elsőként a sport helyzetéről tárgyaltak: a végzett munkáról, az eredményekről Ki­rály Gábor, a sportegyesület, és Bíró Lászlóné, a diáksportkör elnöke készített tájékoztatót. Amint ebből kitűnt, a diák- sportkör öt szakosztállyal műkö­dik a megalakuláskor elfogadott szabályzat szerint, s éves költség- vetés alapján gazdálkodik. A taglétszám 110-150 között mo­zog. A városi sportegyesületben sakk, teke és labdarúgó szakosz­tály működik: ez utóbbi több, mint száz fiatalnak nyújt sporto­lási lehetőséget. A tárgyi feltéte­lek javultak, mivel a múlt évben salakos kispályával és teniszpá­lyával gyarapodott az egyesület. Áz anyagiak viszont továbbra is szűkösek, nehéz jól sáfárkodni a pénzzel, annak ellenére, hogy az önkormányzat és vállalkozók, magánszemélyek is jelentős ösz- szegekkel támogatják a péterkei sportot. A testület a fentiek mellett in­gatlaneladási, valamint lakásvá­sárlás-támogatási ügyekben is döntött. Zay József Az egerbaktai malac Megszoksz vagy megszöksz... A falusi utcákon gyakran megjelennek az olyan árusok, akik autójuk utánfutójáról kínál­ják portékájukat. Az eladnivaló nagyon sokféle: ruha, görögdiny- nye, zöldségféle, csibe, kacsa, li­ba, teknő. A mi történetünk a malaceladással kezdődött Eger- baktán. Jött az alkalmi árus Puporka Ferences családja örömére, akik éppen azon tanakodtak már pár napja, hogy itt az ideje, kell venni egy szép kis jószágot. Ki is vá­lasztottak az utánfutó kínálatá­ból egy 15-20 kiló körüli fürge malackát ez év április 3-án. A malacól azonban mintha nem tetszett volna lakójának: futkosott, itt is, ott is kereste a külvilág felé a járatot. — Majd megszokol, kucu- kám! — csitította a házigaz­da. De hiába. A közmondást mintha tudta volna a kismalac, uccu, megszökött. Nem az állat­ka volt erős, hanem az ólat tákol- ták össze hevenyészetten Pupor- káék. Talán a gazda mentségére szól, hogy az új ház építésének a derekán járnak, nincs is még iga­zán kialakítva az udvarrész, ám a decemberi disznóvágásra mégis gondolni kellett, hiszen azt csak akkor éri meg az ember, ha jó \ NAPOSLIBA- YÁSÁRLÁSI AKCIÓ! A Hortobágyi Lúdtenyésztő Kft. Keltetőüzemében minden héten kedd, csütörtök és pénteki napokon II. osztályú naposliba-értékesítést tartunk, ár: 80,- Ft/db. Nagyobb tétel esetén árkedvezményt biztosítunk. Érdeklődni: Polgár Sándorné üzemvezetőnél Hortobágy, Keltetőüzem. Telefon: (52) 69-105/43 mellék. Fax: (52) 69-005, (52) 69-108, Telex: 72-216. / előre, áprilisban megvásárolja a hízónak valót. Az utcai árus is olyan váratla­nul érkezett, az ól még nem volt kijavítva. — Ezt az éjszakát kibírja így, holnap megcsináljuk az. oldalát — beszélték meg a vővel a vasár­napi teendőt. Másnap már nem volt kinek odaönteni a híg malacmoslékot. A család minden tagja kereste a szökevényt, a szalóki víztáro­zótól a Töviskes-völgyig, az Al­máskerttől a futballpályáig, min­den mélyedésben, minden bo­korban, a patakmederben, az er­dőben is. Nem találták egyik nap, másnap, harmadnap, sőt egy hét után sem. Oda lett a kétezer-ötszáz fo­rint — ennyibe került a süldő —, a házigazda önmagát okolta a kudarcért, szomorúan teltek a napok Puporkáéknál. Mégsem adták fel a keresést. — Csak meg kell annak lenni, nem mehetett ki a faluból, bizto­san befogta valaki... — mondo­gatták. Puporka Ferenc, akivel csak találkozott, mindenkinek elsó­hajtotta a bánatát. Volt, aki jó viccnek tartotta, volt. aki csodál­kozott a hanyagságán, volt, aki igazán segített volna, ha módjá­ban áll. Mindenki meghallgatta, s a szokatlan eset hamar szóbe­széd tárgya lett a faluban: — El­veszett Puporka Ferenc mala­ca...! S lássunk csodát, az első alka­lom, amikor azt tapasztalhattuk, hogy a locsi-fecsi beszéd hasz­nosnak bizonyult. Április 20-án a helyi buszmeg­állóban sok utazni vágyó ember toporgott, cigarettázott, leste az utat, ugyan jön-e már a busz. Közben pedig elhangzott a bű­vös kérdés: — Megvan-e már a malac? — Dehogy van! Nincs az! — Milyen malacról beszéltek ti itt? — kérdezte hirtelen egy harmadik, mert ő látta. Innen már gyorsan következtek a törté­nések. Ferenc és családja rátalált a malackára, és újra hazavitték. Bezárták az azóta jól megerősí­tett karámba az ennivalóan be­cses jószágot, „akit” bizonyára még az unokák sem felejtenek majd el. Ilyen az egerbaktai malac: volt, aki vette, volt, aki befogta. Hegedűs János A tájvédelmi körzet része a Tarnalelesz melletti Vállóstanya is, ahol tavaly nyáron környezetvédelmi ifjúsági tábort rendeztek. Ennek egyik vezetője a képünkön látható Zay Andrea volt. (Fotó: Perl Márton) Egyedülálló tudományos értékek Létrejött a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet Körülbelül másfél évvel ez­előtt, 1991. októberében „Ma­radjon meg az utókornak is ez a táj”címmel egy hosszabb írásban adtuk hírül: elkészült a konkrét javaslat a Tarnavidéki Tájvédel­mi Körzet létrehozásáról. A szó­ban forgó terület főként Heves megyében — Tarnalelesz közelé­ben —, kisebb részben Borsod­ban fekszik, s a védetté nyilvání­tás céljául azt jelölték meg a szak­emberek: meg kell őrizni az utó­kor számára a táj fennmaradt, eredeti arculatát, fenn kell tartani a sok tekintetben egyedül­álló dombvidék tudományos ér­tékeit. A Lelesz környéki vidék ugyanis az utolsó jégkorszak re- liktumaként jelentős növényta­ni, állattani bizonyítékokat őriz, a mély völgyek mikroklímájában jellegzetes növények élnek, s ott talált otthonra egy ritka szibériai fajdféle, a császármadár is — hogy csak a legfontosabbakat említsük. A környezetvédelmi és terü­letfejlesztési miniszter egy április elején meghozott rendeletében végre határozott a tájvédelmi körzet létesítéséről. (Annak ide­jén azt írtuk: még abban az évben — 1991-ben — megvalósulhat az elképzelés. A csúszás okáról nem tudni.) A miniszteri rende­let pontosan felsorolja, milyen ingatlannyilvántartási helyrajzi számok alatti területek védettek ezentúl, s melyek minősülnek fo­kozottan védettnek. Az előbbi csoportba 9569,8 hektár, az utóbbiba 535,7 hektár kiterjedé­sű terület tartozik. A védetté nyilvánítás egyéb­ként általában nem jelent mező- gazdasági művelési korlátozást, főként erdők találhatók a körzet­ben. Az ott lévő természeti érté­kek fenntartása, őrzése, bemuta­tása a Bükki Nemzeti Park Igaz­gatóság feladata. Az érintett települések számá­ra mindenképpen kedvező, hogy létrejött a tájvédelmi körzet. Amint azt például Maczkó Fe­renc tarnaleleszi körjegyzőtől megtudtuk, az önkormányzat bí­zik abban, hogy növekszik ez­után az idegenforgalom, annál is inkább, mivel eddig nem volt olyan látványosság, nevezetes­ség Leleszen, ami vonzhatta vol­na a turistákat, csupán a méhé­szek járták rendszeresen a vidé­ket. Valamilyen prospektus, a körzetet bemutató kiadvány megjelentetésére még nem gon­doltak, így a természet szerelme­sei egyelőre csupán a Magyar Közlönyből s más sajtótermé­kekből tudhatják, Tarnalelesz szomszédságában csodaszép vé­dett terület húzódik. (rénes) Vers a holdbéli csónakról ,,A mostani politikáról nem írok” Kovács Józsefné: „A tudomány is érdekel...” „A nagy hajót nézem és né­zem,/ Miként lett belőle estére/ Űrben úszkáló hajó.” Ezeket a sorokat Kovács Józsefné írta 1969 januárjában a parádi Fel- szabadulás utcában. Most is ugyanabban a községben, a Kris­tály utcában él, s ez nem azt je­lenti hogy elköltözött, csak jöt­tek a változások, s ezek között volt az utca nevéé is. Az sem vál­tozott, hogy most is ír, két füzetre való verset mutat nekünk ottjár­iunkkor a kevés beszédű, kedves asszony. — Akkor írtam ezt, amikor a Holdra fellőtték az űrhajót — emlékezik. — Rettenetesen iz­gultam, nehogy valamilyen ba­juk essen, egész éjszaka a rádió mellett üldögéltem és hallgattam a közvetítést. A férjem éppen dolgozott, egyedül voltam, s kü­lönösen akkor szorítottam, ami­kor bemondták, hogy az űrhajó most a Hold túlsó felén van, nem kivehető. De aztán megkönnyeb­bülhettem: sikerült megkerülni­ük. Akkor volt ez, amikor az ame­rikai asztronauta, Armstrong személyében először tette az em­ber a lábát másik égitestre. Való­színűleg a világon sokan figyel­ték ezeket a pillanatokat lélegzet visszafojtva — aki tehette televí­zión, aki nem, az rádión —, ám ennél jóval kevesebbeket ihletett meg az esemény, e sorok írója Kovács Józsefnén kívül hirtelen csak a Pink Floyd zenekart tudja említeni, akik azóta Írták a Dark side of the moon, azaz a Hold ár­nyékos oldalán című nagyleme­züket, s ők sem biztos, hogy emi­att. — írtam máskor is néhány­szor, s néha még most is papírra vetem a gondolataimat — mond­ja. — Persze nem volt rá sok időm, hiszen rengeteget dolgoz­tam, mosodában, konyhán. Csa­ládom is van, egy fiam és egy lá­nyom, ők Parádsasváron élnek. És már az unokám is olyan idős, hogy házasságot kötött, s ő egy kicsit távolabbra, Szolnokra köl­tözött. A másik kettő pedig üvegcsiszoló illetve finomme­chanikai műszerész. A féljem, sajnos, két esztendeje meghalt, előtte 14 évig volt itthon beteg. így aztán most egyedül él, de akad így is tennivaló elég a ház körül, ottjátunkkor éppen begó­niapalántákat nevelt, amelyeket aztán a kertben ültet el, hiszen a virágot szereti. — Nem nagyon mutogattam én ezeket a verseket senkinek. Időnként eljárok a nyugdíjas- klubba, ott olvasom fel a többi­eknek. Vagy olykor kirándulunk más tájakra is, s akkor az ottani­aknak is írok, legtöbbször úgy, hogy a település nevével vicce­lek. írtam például Kisköréről, úgy, hogy minden sor Kis-sel kezdődött, s a hatvaniaknak pe­dig megírtam a Hatvanan Hat­vanban című költeményt. Ami­kor megtörtént, akkor a romá­niai földrengéssel is foglalkoz­tam. Azt mondja, érdeklik a tudo­mányos témák is, s ezek iránt szintén a holdbéli események keltették fel az érdeklődését. Ol­vasni ugyan, — saját bevallása szerint — nincsen sok ideje, a polcán azért mindenestre ott ta­lálhatóak Petőfi összes költemé­nyei, azokból olvasgat néhanap­ján. Füzetébe pillantva látjuk, hogy írt a most zajló háborúkról is, hazai politikai témával azon­ban nem foglalkozik, mert sze­rinte sok olyan régi kommunista van, akik köpönyeget forgattak, s most írogatnak mindenfélét, ám a volt párttitkárok nevét még véletlenül sem merik említeni, nehogy kiderüljön a turpisság. Ez azonban nézete szerint annyi­ra megvetendő, hogy szóra sem érdemes, nemhogy költeményre. S hogy miért ír verset, arra roppant kézenfekvő a válasza: — Énekelni nem tudtam, énekkarba nem mehettem. (-ács)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents