Heves Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 100-124. szám)

1993-05-27 / 122. szám

8. HÍRLAP, 1993. május 27., csütörtök Üzen a szerkesztő „Heves megyei” jeligére: Ezt írja: Féijemmel együtt szeretnénk végrendelkezni ügy, hogy a túlélő házastárs rendel­kezzen, illetve teljes tulajdonosa legyen minden ingó és ingatlan vagyonúnknak, amelyet eladhat vagy elajándékozhat, ha szüksé­gét érzi. Gyermekem, aki távol lakik, nem vállalja az esetleges gondviselést és ápolásunkat.” A levél ennyi. Válaszunk: kü- lön-külön, saját kézzel megírhat­ják a végrendeletet, abból ki kell tűnnie, hogy ez a végakaratuk, s jó, ha beleteszik a szövegbe, mi­ért is történik ez így, egymásról akarnak gondoskodni, ha már a gyerek nem találja a módját an­nak, hogy a szüleit segítse. Pon­tosan fel kell sorolni minden sze­mélyi adatot, hogy később két­ség ne férjen hozza, kinek, mit és hogyan kívánt hagyni ön is meg a férje is. Az olvasó is érzi, hogy itt a szülők magánya kapott hangot, annak a távolságnak a nyomasz­tó terhe, amely a gyerek és a szü­lő közé telepedett. És nemcsak a kilométerekben mérhető térbeli távolság itt a fájó, hanem az az el­különülés, hogy az öregekre „rá se néznek”. Elmaradnak a láto­gatások, nem búvik elő a hála a gyerek szíve alól, még egy levél erejéig sem. Nem a hálátlanságot emleget­nénk most e levél kapcsán, ha­nem azt az állapotot, amelyben ma a család, mint intézmény, mint a társadalom alapsejtje léte­zik és működik. Vagy nem képes már működni? Minden emberi összefüggést szétroncsol lassan­ként ez a technicizált világ, a rob­banómotorok szennye és rontá­sa, ahogy dübörgésükkel kiüldö­zik e világból a lélek csendjét és szemérmét? Mekkora elhagya- tottság éghet ebben a két ember­ben, hogy ők nem méltóak a sze- retetre? „Nem bírom sokáig” jeligére: Panasza így hangzik: „Nyu­godt környezetben laktunk, nem voltak problémák a szomszé­dokkal, egészen a műit hónap elejéig. Amikor is, finoman fo­galmazva, a Magyarországhoz tartozó etnikai kisebbségű egyé­nek oda nem költöztek. Nem is ez a probléma, hanem az, hogy 9-10 órakor bekapcsolják a rá­diót, a magnót, vagy mit tudom én, hogy mit. Tőlem kb. 25-30 méterre van az erkélyük ajtaja, kihallatszik a zene, mégpedig olyan erővel, hogy nappal jófor­mán aludni sem lehet. Mivel az utcából csak hatan járunk dol­gozni, és tőlünk hárman váltó­műszakba, szükségünk lenne az éjszakás műszak utáni pihenés­re. Este, nyitott ablaknál a tévé hangját csak akkor hallom, ha felerősítem a hangot. Kérdem én, milyen törvény szabályozza a szomszédom meg nem értését, hol lehet ez ellen valamit tenni?” Az együttélés szabályait be kell tartani — ez lenne a megértő válaszunk. Tűi azon, hogy az ál­lampolgárnak joga van arra, hogy a saját lakásában háborítat­lanul éljen, ott mások ne zavar­ják őt. Éz a hangmennyiség, ami­re ön panaszkodik, birtokhábo­rítás — este tíz után különösen. Ha ön az önkormányzatnál birtokháborítási feljelentest tesz, bizonyítania kell, hogy mikor, milyen decibelen szólaltatják ezek a „Magyarországhoz tarto­zó etnikai kisebbségi egyének” a rádiót, a magnót és egyéb hang- technikai berendezéseket. Gondja lesz az is, hogy tud-e ösz- szeszerezni az utcából pár elfo­gulatlan tanút, aki az ön állítását igazolja, hiszen csak hatan jár­nak onnan dolgozni. Szomszédi kéréssel, szóváltással ezt a kér­dést nem lehet elintézni — a ta­pasztalat szerint a „jószomszéd­ság: török átok.” Valamit azon­ban tennie kell, hogy ez az áldat­lan helyzet megváltozzék, mert ön két lehetőséget lát egyébként: „ha így megy sokáig, teszek ne­kik, vagy az idegosztályon kötök ki.” Nos, egyik sem megoldás... Glosszavarázs Megvallom, hogy mindig él­vezettel olvastam Farkas András színi- és zenekritikus, író, költő és képzőművészeti döntnök, mint avatott szakember — nem az? — eszmefuttatásait. A maga nemében külön gyöngyszem a „Lesz-e Kepes- Központ? című írás, amely az Egriportban megjelent tájékoz­tató inteijűm alapján készült. A tárgyszerű tájékoztatás megköveteli — mivel a két újság olvasótábora nem feltétlenül azonos — az eredeti nyilatkozat rövid részletének felidézését: ’’Érdekes fejleményről szá­molhatok be. Nemrégiben kap­tunk egy levelet Csáji Attilától, aki a Kepes György Vizuális Központ koncepcióját kidolgoz­ta. 0 most arról értesít minket, hogy tavaly májusban Budapes­ten folytattak egy tárgyalást, amelyen többek között a Nem­zeti Galéria főigazgatója és az Iparművészeti Főiskola rektora is részt vett. Csáji úr ott előter­jesztette ötletét, de úgy, hogy a Kepes-központot a fővárosban hozzák létre. Nem tudom, hogy minket miért csak most tudósít erről... Polgármester úr válaszlevelet írt neki, melynek lényege: „nem volna szerencsés, ha a központot az Egerben létrejött Kepes-élet- műkiállítástól elszakítva hoznák létre. A közeljövőben a városba váijuk Csáji Attilát, s személye­sen folytatjuk a tárgyalást.” A szöveg teljesen egyértelmű. Nem arról van szó, hogy keres­tem vagy kerestettem a Kepes- kutatás lehetőségét máshol, Bu­dapesten, hanem ellenkezőleg, elismert műértők látnak komoly fantáziát a vizuális nevelésben, kutatásban. (Mindemellett talán az sem lehetne hiba, ha valaki a teljessé tétel szándékával gon­dolkodik...) A tájékoztatás óta eltelt idő­ben a kulturális bizottság már ar­ról is kapott információt, hogy Budapesten nemzetközi Kepes- alapítvány létrehozásán fáradoz­nak. Világos, hogyha cikk írója hibásan értelmezett' Szándéko­san vagy véletlenül, prekoncep­cióból vagy másért? Fedje jóté­kony homály... Az viszont tiszta képlet, hogy a köz ügyeinek mér­legelésekor a közügyekben állást foglalóknak biztosított helyük van, így Farkas Andrásnak is. Társy József a művelődési és sportiroda vezetője T. művelődési és sportiroda­vezető Úr! Köszönöm a több mint har­minc éve folyamatos újságírói munkásságom címszavakban történő ismertetését és felhang­gal való nyugtázását. Ha elsőként támadta volna meg a polgármester-helyettes ál­tal figyelemre méltatott pár soro­mat, talán elhittem volna, hogy önálló a felháborodása. Nem olvastam semmit félre, nem érdekeltek — s ma sem za­varnak — a személyi sértődések, csak azt tettem szóvá, hogy en­nek a Kepes-hagyatéknak az egri elhelyezése sokba került. De mi­nek...? Megsértődésekhez nem va­gyok partner... Üdvözli. Dr. Farkas András úgy is, mint ny. ügyvéd, aktív jogtanácsos Testünk-lelkünk harmóniája A boldog gyermekkor Mi, felnőttek, hajlamosak va­gyunk arra, hogy a gyermekkort „boldog, könnyed, csupa öröm és játék” időszaknak tartsuk. Ami igaz, meg nem is! Úgy gon­doljuk, gyermekeinket semmi­lyen teher sem nyomja, hiszen mi gondoskodunk mindenféle szükségletükről, sőt még ennél is többre törekszünk. A gyermek­nek tehát nincs gondja semmire, élvezi az életet. Olykor irigyke­dünk is: „jó még neki”. Vajon olyan irigyelni valóan jó és gondtalan az életük? Mi — a mi szemszögünkből — így látjuk a helyzetet. Érdemes megnézni azonban a gyermekek oldaláról is, onnan is ilyen könnyed és ró­zsaszínű-e ez a korszak? A kis­gyerekek bizony komoly „mun­kát” végeznek ebben a korban (ha ez nem is látszik). Nem is mindig olyan boldog ez a kor, ára van annak, hogy hozzánk hasonlóvá váljanak. Milyen „munkát”, feladatokat kell elvégeznie, milyen árat kell fizetnie azért, hogy később fel­nőtt lehessen? Egészen egysze­rűen „csak” meg kell tanulnia a világot! Meg kell ismerkednie az őt körülvevő valósággal. Dolgo­zik is ezen szorgalmasan: kezé­vel, szemével, szájával szinte le­tapogatja a világot. Hihetetlen mennyiségű isme­retet rögzít magában, amelynek segítségével felismeri, megkü­lönbözteti majd a tárgyakat, dol­gokat, helyzeteket, személyeket. Ilyen intenzitású tanulást soha később nem tudunk produkálni. ■^osz° Egy fejlődésszociológiai vizsgá­lat szerint az összes megtanulan­dó 30 százalékát 3,5 évesen már elsajátítjuk, ötévesen pedig az 50 százalékát. Valóban hihetetlen tanulási teljesítmény ez! Meg kell ismerkednie a gyer­mekeknek sok-sok szabállyal is, amelyek nélkül nem tudna kö­zösségben, társadalomban élni. Nem születik ezek ismeretével, mindezeket a körülötte lévő fel­nőttektől tanulja meg. Bizony, sok erőfeszítésbe telik nemcsak a megtanulásuk, hanem a betartá­suk is, hisz legtöbbször élvezete­sebb lenne az ellenkezőjét ten­ni... Gyermekfejjel nem is érti a sok tilalom, szabály értelmét, mégis be kell tartania. Nehezen, sok konfliktuson át, de megtalál­ja azt az egyensúlyt, hogy megfe­leljen a szabályoknak, s közben az ő akarata is érvényesüljön. Dolgozik azon, hogy kialakul­jon saját önállósága, autonómiá­ja és a homonómia is (az egy kö­zösségbe való tartozás képessé­ge). Mindezekhez meg kell ta­nulnia fékezni ösztöneit, gátat szabni vágyainak, lemondani sok azonnali gyönyörűségről, öröm­ről a szülők, a másik ember ked­véért. Ez az ára, hogy a felnőttek kö­zé, a közösségbe tartozhasson. Nemcsak a külső világ megisme­rése a feladata, meg kell teremte­nie saját belső világát is. Ki kell alakítania önmaga személyisé­gét. Kidolgoznia egészséges én­védő technikákat, amelyek a ké­sőbbi stresszekkel, konfliktusok­kal szemben, az élet nehéz hely­zeteiben utóbb sikeresen megvé­dik őt. Meg kell tanulnia az em­beri kapcsolatok kezelését, sok­sok szociális praktikát. Ezek az ő belső világát a külső környezeté­vel összefűzik, és a kettő közötti harmóniát biztosítják. Ez lehet a garanciája annak, hogy emberi kapcsolataiban sikeres lesz, s sok örömet szerez önmagának és azoknak is, akik vele kapcsolat­ba kerülnek. A kisgyermekkor történései­nek, a kisgyermek feladatainak sora ezzel még nem teljes, sőt igen hiányos és vázlatos. Ám ta­lán jól mutatja, hogy valójában nem is olyan játszi-könnyed idő­szak ez, bár annak látszik. Hatal­mas teljesítményt játékosan, könnyedén valósítanak meg — ezért már valóban lehet irigyelni a kicsiket! Milyen jó lenne, ha ezt képe­sek lennénk megőrizni, és fel­nőttként is így oldanánk meg a ránk váró feladatokat... Bimbó Zoltánné „Bosszú­hadjárat”? Mély megdöbbenéssel mutat­ták barátaim a Hírlap 1993. ápri­lis 26-i számát, amelyben közöl­ték, hogy „Lemondott az ügyvi­vő”. A hírt valószínűen Barcs Já­nos, a Magyarság Jövője volt fő­szerkesztője adta közre, egy — már jogtalanul a birtokában lé­vő, hivatalosnak tűnő — pecsét­tel ellátott levél által. (Megje­gyezni kívánom, hogy ilyen ala­pon a halálhíremet is leközölhet­ték volna!) Az MJT-nek, azaz a Magyar­ság Jövője Társaságnak törvé­nyesen bejegyzett jogi képviselő­je van, amely a mai napig nem változott. Eljárni csak törvényes képviselő járhat el. Az MJT tör­vényes képviselője a mai napig is Váray Károly. Barcs János bizo­nyos „bosszúhadjáratának” es­tek Önök is áldozatul, ui. Váray Károly, a Magyarság Jövője új­ság kiadója felmentette Barcs Já­nost a főszerkesztői teendők alól, és Szántai Sándort nevezte ki az MJT vezetőségének jóvá­hagyásával. A kinevezést, illetve a személycserét a Művelődési és Közoktatási Minisztérium is tu­domásul vette. A tévedésüket, il­letve a félretájékoztatás útján megjelent újságcikket — kérem — szíveskedjenek haladéktala­nul korrigálni, mivel az a hamis információ az MJT szervezeté­ben nagyobb károkat okozhat. (Mellékelten megküldöm a Mű­velődési és Közoktatási Minisz­térium tudomásulvételét az érin­tett ügyben, valamint a bírósági bejegyzést, amely tanúsítja, hogy az MJ törvényes képviselője Va- ray Károly, s ezen tisztségében a vezetőség megerősítette.) Váray Károly MJT törvényes képviselője Az űj rendszer — a Volán szemszögéből Tisztelt Szerkeszőtség! Hivatkozással a Heves Me­gyei Hírlap 1993. május 14-i, Volános fából vaskarika című cikkében foglaltakra, az alábbi­akról tájékoztatom önöket. Az Agria Volán Rt. tekinté­lyét vagy hírnevét egyáltalán nem öregbítő hangvételű cikk je­lent meg az említett napon „(stangaf’ aláírással. Ha ez meg­nyugtatja a cégünkről negatív képet alkotó — remélhetően T. Utasunknak nevezhető — szer­zőt, akkor tájékoztatom, hogy mi a rendszer bevezetése előtt logi­kusan kikövetkeztetve számol­tunk azzal, hogy intézkedésünk­re nem fog félénk áradni az uta­zóközönség részéről a dicséret. Hosszú és alapos átgondolás után döntöttünk úgy, hogy a rendszer bevezetése szükségsze­rű, és nem halasztható tovább. Ez a rendszer azonban sajátos, az utazóközönség részére talán kedvezőbb az eddig már több megyeszékhelyen és nagyváros­ban bevezetettnél. Ezt azonban a cikk szerzője — valószínű — nem vette észre, sőt ebben is a hibákat vélte felfedezni. 1. Szolgáltatásunk színvona­lával elégedetlen szerző szíves fi­gyelmébe ajánlom, hogy a rend­szer bevezetésénél számoltunk a megértő és az inkább nekünk, semmint a „bliccelőknek” szur­koló, tisztességes szándékú, ér­vényes utazási igazolvánnyal rendelkező utasaink (szerencsé­re ők vannak többségben) segít­ségével, mert az új rendszer csak úgy működhet, s így máris kö­szönetét mondunk megértő tá­mogatásukért. Szerencsére tö­megnyomor vagy felhőszakadás nem nehezítette munkánkat, de kérem, fogadja el tőlem, hogy er­re is van megfelelő, rugalmas megoldás, amelyet szükség sze­rint alkalmazni is fogunk. 2. Eredményesnek tartja a 18.00 óra után es a hétvégéken a módszert, de nem érti, mi lesz a többi időszakkal. A többi idő­szakban — közölhetjük — nincs érdemi változás, hiszen négy aj­tón keresztül lehet fel-, három ajtón keresztül pedig leszállni. Ámi pedig az ellenőrök jelenlé­tét, ellenőrzési gyakoriságukat illeti, ugyancsak nincs lényeges változás, miután a jelenlegi uta­zási kultúra nem teszi lehetővé a nélkülözésüket. Tudjuk mi is, hogy a tisztességes szándékú utas ugyanúgy köteles elviselni jelen­létüket, mint akivel szemben in­tézkednie kell. Cégünknek nem lehet célja ellenőrzéssel az uta­sok zaklatása, csupán az általunk nyújtott szolgáltatás bennünket megillető, tisztességes diját sze­retnénk megkapni azoktól, akik azt igénybe veszik. Nem ismerek olyan szolgáltatást nyújtó céget, vállalatot vagy vállalkozót, aki ne hasonlóan tenne az őt joggal megillető díj begyűjtése érdeké­ben. Tisztelt olvasószerkesztő úr! 3. A harmadik pontban sze­dett, ironikus és fanyar humorral átitatott javaslatát egyelőre nem tudom és nem is akarom haszno­sítani, ami egyébként nem is tük­rözi az utazóközönség vélemé­nyét. Egyet azonban jobb, ha tő­lem tud meg, nevezetesen azt, hogy a rendszerben az eddigi ta­Í iasztalatok alapján azt tartom a egmegnyugtatobbnak, hogy az utazóközönség részéről tömege­sen jött jelzés arra vonatkozóan, hogy ezt már régen meg kellett volna tennie a Volánnak. Üdvözlettel: Füle István ügyvezető igazgató Tisztelt Füle Úr! Az Ön által említett, néhány sornyi írásommal valóban nem az volt a célom — ahogyan Ön ezt nagyszerűen fel is fedezte —, hogy az Agria Volán Rt. tekintélyét és hírnevét öregbítsem. Mellesleg erre az Önök által bevezetett,rendszer sem alkalmas. Mindemellett örömmel tölt el, hogy — noha Önök nem számítottak az utazóközönség részéről fre­netikus sikerre — levelek tömegei jelzik: ez a rendszer (amelyet már réges-régen be kellett volna vezetni) a létező rendszerek legjobbika. A 2. pont kapcsán teljesen félre tetszett érteni. Jómagam ugyanis azt bátorkodtam megjegyezni, hogy — hétköznap este hat óra után, il­letve a hétvégék kivételével—az új módszernek semmi értelme, mert a bliccelők négy ajtón keresztül szállhatnak fel, hármon pedig le, akár­csak korábban. Annak pedig különösképpen örülök, hogy Ügyvezető Igazgató Úr — aki remélhetően szintén a Volán t. utasaiközé tartozik — még soha­sem látott az egri helyi járatokon tömegnyomort. Üdvözlettel: Stanga István A mezőgazdaság átalakítása rendkívüli nehézségek közepet­te zajlik országszerte. Hogy erre szükség volt, senki sem vitathat­ja. Ám az illetékes kormányszer­vek részéről az utóbbi hónapok­ban sok kapkodó intézkedés, törvénymódosítás született. Érinti ez Eger és a környező köz­ségek több ezer állampolgárát is valamiként. Többen az elhúzódó ügyek miatt a kárrendezési hiva­talokat, földhivatalokat okolják, bár ezen intézményekben jelen­leg is megfeszített munka folyik. Sokszor még a legelemibb tájé­koztatást is nekik kell pótolni, amit a tv, a rádió valamilyen ok­Nehezen ból elmulasztott. Az Eger kör­nyéki tsz-ek az elmúlt évtizedek­ben kiváló termőhelyi adottsá­gokkal rendelkező területekhez, szőlőültetvényekhez juttatták — úgymond: a jobb kapcsolatok kiépítése érdekében — a helyi párt- és állami vezetőket, akik azokat potom pénzért „időben” megvették. Ugyanakkor a leg­elhanyagoltabb, rossz adottságú vagy parlag területeket adták a nagyüzemek bérbe a kisembe­reknek, akik áldozatos munká­val ma már termőre fordult ültet­vényeket hoztak létre (pünkösd­tetői kajszi szakcsoport, egedal­alakul...! jai szőlők, kertek). Mi történik most, ami előtt értetlenül áll a polgár? A többször módosított törvény értelmében épp az emlí­tett területeket jelölték ki rész­aránytulajdonra. Ezzel ezrek számára lehetetlen helyzetet te­remtettek: a szakcsoporti tag nem veheti meg pár ezer négy­zetméteres területét, a föld új tu­lajdonoshoz kerülhet (nem az eredetihez, mint a kárpótlásra kijelölt földeknél), és megindul a hosszú perlekeaés (kártérítés, szaporítóanyag-ár, eddig befek­tetett munka, stb.) Ez botrá­nyokhoz, rossz politikai hangu­lathoz vezethet. Bízom benne, hogy az átmeneti állapot után — a nehézségek dacára — tisztá­zódnak a tulajdonviszonyok, és megszűnik ez az áldatlan állapot, amely érint egyéni termelőt, bér­lőt, szövetkezetét. Addig az ille­tékesek részéről nagy türelemre, nyílt és pontos felvilágosító munkára és a felek közötti kompromisszumkészségre lesz szükség. Igen időszerű az a meg­állapítás, miszerint a kárpótlást úgy kell végrehajtani, hogy az újabb igazságtalanságokat ne eredményezhessen... Petro vszky Mátyás A sorompóról és a fényjelzőről A Hírlap május 6-i számában megjelent „Se sorompó, se fény­jelző” című cikkhez az alábbi észrevételt és korrekciót szeret­ném hozzáfűzni... Az érvényes jogszabályok sze­rint vasúti átjáró biztosítása kö­telező — több más körülmény fi­gyelembevételén túl — akkor is, ha a keresztező út szilárd burko­latú, s azon menetrendszerű köz­forgalmú autóbusz-közlekedés van. Keskeny nyomtávú vasút­nál mellőzhető a biztosítás abban az esetben, ha a vasúti jármű se­bessége a 15 km/órát nem ha­ladja meg, s az e sebességhez tar­tozó ún. rálátási háromszögben a rálátás szabad. A mátrafüredi, pálosvörösmarti úti átjárónál még ez a rálátás sem szabad. Helytelen tehát a cikkben az a ki­jelentés, hogy bármilyen ideigle­nes intézkedés esetén is nem kell a fénysorompó. A biztosító jel­zőberendezés üzemzavara ese­tén azt a lehető legrövidebb időn belül meg kell javítani, és közben is gondoskodni kell a baleset- mentes állapot fenntartásáról. Jelen esetben jelzőőr állítását ír­tuk elő a vasút üzembentartójá­nak mindaddig, amíg a fényjelző kijavítása megtörténik. A cikkíró által is említett rendkívüli esemény megelőzése érdekében érdemes megemlíte­ni, hogy a KRESZ 39. paragra­fusa (4) bekezdése szerint a köz­úti járműnek is meg kell állnia a keresztezés előtt, ha a jelzőbe­rendezés üzemzavarát észleli (az nem működik). A biztonság te­hát elméletileg két oldalról is szavatolt, de sajnos, erről néhá- nyan nem vesznek tudomást. Korábbi helyszíni tapasztalatok alapján remélem, hogy a jelzőőrt legalább nem ütik majd el... Dér Béla osztályvezető Heves Megyei Közlekedési Felügyelet

Next

/
Thumbnails
Contents