Heves Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 100-124. szám)
1993-05-27 / 122. szám
4 HORIZONT HÍRLAP, 1993. május 27., csütörtök A francia kapcsolat újabb állomása Mi legyen a víz- és csatornamuvekkel? A közelmúltban Heves megyei önkormányzati delegáció járt a franciaországi Loire-At- lantique megyében. Mint már hírül adtuk, a két közigazgatási egység között kapcsolat szövődik, amely különböző területeket érint. így a környezetvédelmet is, amelyben hosszabb távú együttműködést alakítanak ki. Egyik alapvető része ennek a vízellátás, illetve a csatornázás, a szennyvíz kezelése. Ezt tanulmányozta az a küldöttség, amelyet Molnár Miklósné dr., a me- yei közgyűlés alelnöke vezetett, ét közgyűlési tag polgármesterrel: Bála Lajosnéval (Ecséd) és Lukács Lászlóval (Gyöngyös- solymos). A Heves megyeieken kívül Bács-Kiskun megyei vízügyi szakemberek tartottak a csoporttal. Mint megtudtuk, öt nap alatt három francia megyében jártak, ahol bemutatták nekik, hogy milyen módon látják el vízzel a településeket, s hogyan vezetik el, illetve tisztítják a szennyvizet. Arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen műszaki, technikai háttérrel rendelkeznek az ottaniak, de az iránt is érdeklődtek: milyen szervezeti kereteket alakítottak ki erre a feladatra. Az utóbbi annál is inkább érdekes ma nálunk, mert átalakítják a hazai vállalatokat, s ilyenkor nem árt fölhasználni egy jól működő szisztéma tapasztalatait. Mint kiderült, a különbség elsősorban a csatornázásban és a szennyvízkezelésben van, míg szűkebb hazánkban ez az arány 30 százalékos, addig a franciáknál 60 százalékos. De megismerkedtek egy olyan területtel is — Vienne megyevei —, ahol csaknem minden településen működik szennyvíztisztító. A beruházásoknál a magyarországihoz hasonló a gyakorlat, az új berendezések költsége különböző alapokból jön össze. A települési ónkormányzatok mintegy 30 százalékot, a területi szervek is hasonló arányú támogatást adnak, míg a megyei önkormányzat állja a többit. Közvetlen állami támogatás nincs, a települések pedig hitelt vesznek föl, s a befektetett tőkét adók formájában szedik be a lakosságtól. Minden egyes alkalommal egyeztetnek a polgárokkal, mielőtt valami új építésébe kezdenek. Végül is a helyi önkormányzatok tulajdonába kerülnek a'víz- és csatornaművek, de kezelésüket a vállalkozókra bízzák. Csak a nagyobb városok oldják meg saját maguk az üzemeltetést. Az általános gyakorlat az, hogy vagy magáncégeket kémek fel a működtetésre, vagy maguk hoznak létre társaságokat. Ez utóbbiak létrejöhetnek azért, hogy egységes dijakat alakíthassanak ki, kiegyenlítsék az adottságok közötti különbséget, vagy pedig azért, hogy közösen szervezzék meg az üzemeltetés bonyolult műszaki feladatait. A második esetben eltérően állapítják meg a fizetett összegeket, csak a vállalkozóknak adják össze a pénzt. Vienne megyében tanulmányoztak egy ilyen társaságot, amelynek egy háromszáz tagú, önkormányzati képviselőkből álló irányító testületé van. Ennek elnöke egy kistelepülés polgármestere, aki társai bizalmából már egy évtizede betölti ezt a funkciót. Érdeklődésünkre a küldöttség vezetői elmondták, hogy a tanulmányozott üzemeltetesi módokat megismertetik megyénkben, tapasztalataikat közreadják. Úgy gondolják, hogy itt is kialakulhat az a szerkezet, amely alkalmas a feladatra. Az együttműködés folytatódik, még ebben az esztendőben Loire-Atlan- tique megyei szakértők érkeznek hozzánk, akik áttekintik a víz- és csatornarendszer helyzetét, illetve korszerűsítési és fejlesztési feladatait. Javaslataik annál is fontosabbak, mivel három magyar és három francia megye tartós kapcsolatot alakít ki, s nemzetközi pénzalapokból szerez támogatást a magyar fejlesztésekre. (gábor) Megjelent a legújabb kötet Egri múzeumi évkönyv A közelmúltban hagyta el a sajtot az egri muzeum évkönyvének legújabb, összevont kötete: Agria XXVII-XXVIII. A 488 oldal terjedelmű, sok fényképpel és ábrával illusztrált kötetben 16 tanulmány, illetve közlemény olvasható. A szerzők egy része pedig külső kutató. A kötet elején négy régészeti tárgyú közlemény olvasható. Dr. Matuz Edit az úgynevezett kyja- ticei kultúrának a Felsőtárkány határában lévő Várhegyen található földvárát ismertette. B. Hellebrandt Magdolna „Heves megye kelta kori régészeti leleté- rőT írt. Ács Csilla a Füzesabony- bozsi részen feltárt szarmata sírokról értekezett. Szabó József pedig a hajdani Heves megyei, de már elpusztult középkori Szikszó falu történetéhez nyújtott régészeti adatokat. Az archeológiái anyagokat történeti értekezések és közlemények követik a gyűjteményben. Sugár István arra adott választ, hogy miként jutott az egri püspöki vár Habsburg Ferai- nánd kezébe. Misóczki Lajos adatokat közölt Gyöngyös és a Mátra idegenforgalmának 1918- ig terjedő történetéhez. B. Gál Edit a „Debrő-parádi uradalom működési vázlatát” dolgozta ki az 1828-as számadási könyv alapján. Bujdosná Papp Györgyi „Az Egri Katolikus Legényegylet történetét” dolgozta fel. Horváth László az Egyesült Államokba irányuló Kál községbeli kivándorlás adatait elemezte az első világháborút megelőző időszakból. Pető Ernő egri sajtó 1944 decemberében történő újraindulásáról írt. Az évkönyv néprajzi tanulmányokkal zárul. E blokk elején a szerkesztők Gunda Béla európai hírű néprajztudós, a Magyar Tudományos Akadémiaiadba „Méhészkedés a magyarságnál” című Petercsdk Tivadar „Paraszti munkák az Északi-középhegységben” című tanulmánya, majd Cs. Schwalm Edita „Dobó István Vármúzeum kalotaszegi hímzéseinek lakástextíliáit” mutatta be. Fajcsák Attila a szüret kezdetéhez és befejezéséhez kapcsolódó szokásokat s hiedelmeket elemezte. Nagy Miklós két palóc eredetű betlehemes játékot ismertetett. Pálosné Nagy Rózsa a mátraaljai vadászavatás szokásairól írt. Bár a kötet anyaga gazdag, mégis van hiányérzetünk annak olvasásánál. Ugyanis nem kapott helyet benne egyetlen művelődéstörténeti, irodalomtörténeti,, muzeológiai tanulmány avagy közlemény sem, pedig a megyei múzeumoknak ezek a tudományágak is profiljába tartoznak. Remélhetőleg a jövőben ilyen jellegű anyagok is olvashatók lesznek a következő kötetekben. (Eger, 1991-1992.) Szecskó Károly HANG-KEP Bürokrácia Egyre elviselhetetlenebb ez a hosszúra nyúlt átmeneti kor. Nem elég szembesülni a gerinctelen karrierlovagocskákkal, a privatizációs csirkefogókkal, tisztes, nemesveretű fogalmaink elszürkítőivel, meggyalázóival, de tűrnünk kell a mind újabb hadállásokat nyerő bürokratikus hivatali gépezet dühítő packázá- sait is. Ez a két lábon járó veszedelmes rovarfajta folyvást gáncsos- kodik, tengernyi paragrafusra hivatkozik, aktákat stemplizik, s ezeket küldözgeti, tologatja, intézésüket a végsőkig halogatja. Többek között azért, hogy érezze, hogy ő is úr a maga kis kotorék szemétdombján. Ezek a figurák nem néhány éve születtek. Elődeik éppúgy rontották a légkört, mint ők. Szépapáink idejében a Monarchia bélyegzőit csattogtatták, nagy- szüleinket a Horthy-rezsimben bosszantották, hogy aztán unokáik nekünk okozzanak kellemetlenségeket nap mint nap. A tragédia az, hogy egyikő- jüknek sem jut eszébe, hogy szolgálatot teljesít. S azért van, hogy az állampolgárok indokolt óhajait minél gyorsabban, hiánytalanabbal teljesítse. Mindez akkor villant fel bennem, amikor a legutóbbi 168 óra egyik blokkját hallgattam. A valós történet lényege az, hogy X úr, aki precízen fizette a biztosítónak járó dijakat, egyszer kopogtatott a cégnél, bejelentve nagymérvű veszteségét. Innen indult kálváriája, ugyanis „fillérekkel” akarták kifizetni. Bepöc- cent, s elhatározta, hogy maga szolgáltat igazságot. Megragadott otthon egy nagy kalapácsot, odaballagott az iroda üvegportáljához, s amúgy akkurátusán szétverte az egészet. Utána szólt valakinek, hogy küldjék ki a rendőröket. Tudom, hogy nem ez a megoldás, s az önbíráskodás büntetendő. Legalább az enyhe garázdaság szintjén. Mégis megértem, hiszen a nyilvánosság figyelmét szerette volna felhívni arra, hogy ebben az országban csak akkor mehetünk ötről a hatra, ha valamennyien nem szöszmötölünk, nem játsszuk a fejünket, hanem maradéktalanul ellátjuk teendőinket. S az sem árt, ha mindehhez némi empátia, esetleg humanizmus is társul. A kirívó példa erre figyelmeztethetné ezeket a cézárkorcsokat... Remeklés, csinnadratta nélkül Posványos a TV 1 és 2 műsor- kínálata. Lassan már nincs valamirevaló, viszonylag élvezhető esti film. Amit elénk vetnek, az még morzsának is bűzlő. Az alkotások zöme amerikai szuper- selejt, gügye gyerekekhez méretezett sztoricskákkal, s azzal a tudatszegénységgel fémjelezve, ami a korántsem művelt tengerentúliakat jellemzi. Az ottaniakat értem, hiszen nyúlfarknyi történelmük nem sok kincset örökített rájuk, s arra se fürgék, hogy a nagyszerű inkák, aztékok krőzusi hagyatékát észrevegyék, nagyra becsüljék. Mi azonban Európában élünk, s itt van mire visszapillantani. Ám ezzel mit se törődünk, s a korábbi szovjethajlongás után most dívik a jenkidörgölőzés. Hát nem valami karakán alapállás. A politikai himi-humiról ne is beszéljünk. Azt azonban joggal kifogásoljuk, hogy nyoma sincs a magvas, a rangos, a lelket mozgató produkcióknak. Az olykori kivétel sajnos csak megerősíti ezt a katasztrofális szabályt. Hétfőn este búcsúzott A nagykövet férje, ez a helytelenül kalandfilmsorozatnak titulált, francia cégjelzésű munka. Itt a stáb összes tagja képességei legjavát nyújtotta. Brillíroztak a forgatókönyvírók, adottságait igazolta a talpraesett, a folyvást tömörítésre kész operatőr. A színészek — a fő- és mellékszereplők — sallangmentes játékukkal bűvöltek el minket. Oscar-dtj ugyan nem dukál mindezért, mégis boldogok lennénk, ha e tenyérnyi magyar honban ugrabugráló, s állandó pénztelenségre hivatkozó, ám meglehetősen pazarló álművészeink megszokott fontoskodásukat mellőzve odaülnének a képernyő elé, s türelmesen megtekintenék az egész vállalkozást. Nem túlzott kívánság, hiszen a jövő héttől ismétlik. Ha semmit érő óráik közül néhányat rászánnának, eljuthatnának valamilyen szintre. Persze nem a csillagokig... Pécsi István Ciprusi barangolások 111/3. Baráti társaságot szeretnének Üdülőkért — eső után Famagusta — a legendás Othello és Desdemona ismert történetének színhelye, ahol az idők során csupán templomból 365 épült, s például a Szent Mihály- katedrális a párizsi Notre Dame mintájára született — csaknem 20 esztendeje üresen sóhajt át az erőszakkal húzott határon, ma borzongató kísértetváros. Tisztes távolból pillanthat rá a turista. Mit sem használ az évente a falakig merészkedő itteni női békemenet és a mesterséges zárakat ostromló kíváncsiság. Elérhetetlen marad az érdeklődő előtt. Az elmaradó kellemes élményért szerencsére bőségesen vigasztal a repülőteres Larnaka, vagy a szintén igen szép, élénk forgalmú, s erősen fejlődő, de talán emennél is kedvesebb, ember- arcúbb Limassol. Meg Paphos — amelynek közelében, a tenger fölötti romtéren 100 valamikori uralkodó sírjának feltárását emlegetik, s mozaikritkaságokkal lehet találkozni. Az impozáns fürdőhelyek — közöttük még a szintén ismertebb Ayia Napa, s mások — mai világunkat, s kicsit talán már a jövőt is idézik az ősi szigeten. Mindenekelőtt pedig az emberi akarást, a fáradhatatlanságot. Amire mi sem jellemzőbb jobban, mint az, hogy az inváziót követően ugyan a görög ciprió- ták fogadóhelyeik 87 százalékát elveszítették, spótlásuk 92százalékban többé-kevésbé ma is folyamatban van — bizonyára nem kis részben az innen ügyesen szervezett izraeli, egyiptomi hajókirándulások hatására — növekvő vendégseregnek adnak egész esztendőben szállást, igazán kitűnő körülmények közepette. Nicosia, az országhoz hasonlóan kettészelt főváros a tengerparti divatos üdülőhelyekkel ellentétben inkább a múltat idézi, őrzi. Itt könnyebben visszasétálhat az ember a történelemben, akár egyetlen utca vagy háztömb váltása elég hozzá. A csillogóbb, modern üzletsorról hangulatosabb bazárnegyedbe, izgalmas piacra fordulhat az andalgó, s a régi városfalon, vagy — Makari- os kilencméteres fekete szobra mögött — a sokkalta maibb, de mégis ide illő érseki palotán pihentetheti a szemeit. Külön érdekessége a püspöki rezidenciának a — még álló, korábbi, lényegesen szerényebb hasonló lakhely és a Szt. János-templom melletti — Bizánci Múzeum, amelynek két szintjén páratlan ikongyűjtemény ragadja magával a betérőt. Nem kevesebb, mint száz régi, értékes képben gyönyörködhet az érdeklődő, nem beszélve a bemutatót kiegészítő kőmunkákról... A település más helyén lévő kézműves-múzeum ipartörténeti érdekesség. Nemcsak kiállítják itt a népi kismesterségek pompázatos darabjait, hanem ügyes emberek mindjárt a remekek születését is megmutatják, még a vásárlás előtt. Akinek pedig mindez sem elég, arrébb — további múzeumban — az archeológia ritka értékeivel is megismerkedhet. Szóval, sok minden belefért a mi egyetlen hetünkbe is, az pedig, akinek több ideje, nagyobb módja is van Ciprusra, még inkább „fölfedezheti” a Földközitenger nagyságrendben harmadik szigetét. S mint hallottuk ni- cosiai találkozásunk alkalmával Costas Papageorgion úrtól, a Cyprus Tourism Organisation marketingosztályának vezetőjétől: jócskán vannak, akik tőlünk többet időznek e tájon. Az átlagosan eltöltött vendégéjszakák száma 11 az összesen egyébként már 70 ezernyi szállodai ágyon. Amivel természetesen még korántsem elégedettek. Ezért épülnek most további hotelek — állami preferálással, s szinte kizárólag helyi magánvállalkozással— újabb 14 ezer turistának. Ugyanekkor persze a ciprusi állampolgár is utazgat valamelyest a világban. Évente a 760 ezer főnyi lakosság mintegy harmada kél útra, felerészben nyilvánvalóan Görögországba, 15 százalékban Nagy-Britanniába, míg a többi Európa más részei iránt kíváncsiskodik egyre élénkebben. Számos ciprióta előtt már éppenséggel hazánk sem ismeretlen. Mi több: figyelmük mindinkább felénk irányul. S hogy még kölcsönösebb legyen a vendégjárás, azért egyik házigazdánk, a li- massoli Agathoclis Papacostas is buzgólkodik. Ciprusi-Magyar Baráti Társaság létrehozásán fáradozik társaival, s megvallotta: kapcsolataink erősítése érdekében rendkívül örülnének, ha jövőre a budapesti „Utazás ’94” kiállításon hazájuk lehetne a díszvendég. Gyóni Gyula Királyi sírok fölött Az összes község legfeljebb 30 százaléka Az elmaradt települések támogatása A kormány—sürgős tárgyalását kérve — a Parlament elé terjesztette a Településfejlesztési Alap felhasználásának irányelveiről szóló határozati javaslatot. A javaslat az elmaradott települések megsegítésének feltételeit foglalja össze, s a sürgősségek erre az évre szólnak. Az önkormányzatok érthető módon szerették volna már az év elején megkapni ezeket a forintokat, hiszen terveikben számoltak a támogatással. Ezzel kapcsolatban dr. Vastagh Pál, az MSZP országgyűlési képviselője mondotta: — A határozattervezet olyan elemeket is tartalmaz, amelyek nem valók országgyűlési határozatba, mert mindenképpen törvényi erejű szabályozást igényelnének... Gondolok itt többek között az 1993-95 közötti időre vonatkozó területpolitikai célok meghatározására. De ez csak a kisebbik probléma a javaslattal kapcsolatban. A kormány sürgősséget kért, ami a házszabály értelmében azt jelenti, hogy az általános vita egy parlamenti bizottságban folyik majd. De melyikben? A területfejlesztés nem szerepel a parlamenti bizottságok rendszerében — ki tudja, miért? —, ezért nincs egyértelmű gazdája sem. Nehéz lesz olyan bizottságot találni, ahol e sokrétű kérdéseket meg lehetne vitatni. — Feltételezhetően a képviselők nagy számban vesznek majd részt a vitában, hiszen mindenki a maga helyi érdekeit szeretné érvényesíteni. — És ez bizony veszélyeztetheti az egész rendszer hatékonyságát. Ezért nem valószínű, hogy az Országgyűlés támogatni fogja a sürgősségét, pedig az idő valóban sürget... — Önnek mi a véleménye a beterjesztett dokumentumról? — Az a gondom e javaslattal, hogy meglehetősen bonyolult módszert alkalmaz a támogatás mértékének kiszámításához. Tizenhárom mutató alapján szeretne rangsorolni a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium. A lakosság korösszetételétől a gépkocsik számáig minden tényezőt sorra vesznek, és ezért áttekinthetetlenné válik a kép. De továbbmegyek: a javaslat objektivitását egy másik fejezet kézzelfoghatóan kétségbe vonja. Eszerint ugyanis úgy kell megállapítani az elmaradott települések számát, hogy azok mennyisége ne haladja meg az ország településeinek 30 százalékát, és ne érintsen egymilliónál több lakost. Ezek szerint nem a feltételek, hanem a létszám dönti el, melyik település esik ebbe a kategóriába, és melyik nem. Szeretném tudni, ki fogja eldönteni, hogy a feltételek ellenére melyik falu legyen „létszámfeletti”? (Koós) FEB
