Heves Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 100-124. szám)

1993-04-30-05-02 / 100. szám

VILÁGTÜKÖR - HIRDETÉS HÍRLAP, 1993. április 30—május 2., péntek—vasárnap Politikai kislexikon * Újjászülető Itália: bankárból miniszterelnök Amerikai szigor Magyarország ellen A szerzői jogvédelem alá eső termékek vonatkozásában a nemzetközi kereskedelmet legin­kább eltorzító országok közé so­rolta Magyarországot az Egye­sült Államok Kereskedelmi Ka­marája, és szigorú szankciókat követel ellene. Magyarország a 16 megvádolt ország első cso­portjában foglal helyet. A kama­ra javasolja, hogy mind a 16 or­szágot vegyék fel arra a feketelis­tára, amelyet a kormány pénte­ken tesz közzé, s amelynek „él­mezőnyét” kereskedelmi szank­ciók fenyegetik az Egyesült Álla­mok részéről. Az érintett orszá­gok 30 napot kapnak arra, hogy tárgyalás útján rendezzék a problémát. Hordozható telefonok Húsz japán vállalat elhatároz­ta, hogy együttesen csatlakozik a mobil telefonok világméretű há­lózatának létrehozását célzó nemzetközi tervhez. A Motorola amerikai cég javasolta, hogy mintegy 4-5 milliárd dolláros fej­lesztéssel hozzanak létre világ­méretű rendszert, tegyék lehető­vé azt, hogy hordozható telefo­nokkal a világ bármely részéről bárhová lehessen telefonálni. Az új rendszert 1996-ban kezdenék kialakítani, és 1998-ban működ­ne. Károsult országok Bulgáriának eddig 1,8 milli­árd, Görögországnak 2,6 milli­árd dollár veszteséget okoztak a Jugoszlávia ellen hozott ENSZ- szankciók. A bolgár kabinet tag­jai találkozni kívánnak a legfej­lettebbhét ipari állam és a 24 fej­lett ipari ország Szófiába akkre­ditált nagyköveteivel, hogy meg­vitassák a lehetséges kompenzá­ció kérdését. Görögország a veszteségekből eredő kártérítési igényt akar benyújtani az ENSZ- nek és az Európai Közösség­nek. Csaknem egy teljes napon át „gyúrta ”Scalfaro olasz köztársa­sági elnök barátját, Carlo Azeg- lio Ciampi-t, az Olasz Bank kor­mányzóját, hogy vállalja el Itália miniszterelnöki posztját. Nem tudni, milyen érvek és ellenérvek hangzottak el a Quirinale palotá­ban, de a bankár végül is beadta a derekát. Reá vár tehát a háború utáni ötvenkettedik olasz kor­mány megalakításának feladata. Ez a kabinet egyszerre lesz átme­neti és történelmi: csak a minden valószínűség szerint októberben sorra kerülő új választásokig ve­zeti az országot, ám biztosítania kell, hogy a minapi népszavazá­son kinyilvánított 87 százalékos igen értelmében az első olasz köztársaság helyébe a második léphessen, jelentős mértékben új politikai felállással. A hetvenkét éves Ciampi, ke­reszténydemokrata felfogása el­lenére mindeddig távoltartotta magát a közvetlen pártpolitiká­tól, s aligha óhajtotta a mostani pályamódosítást. Negyvenhét éve dolgozik ugyanazon a mun­kahelyen, 1946-ban gyakornok­ként lépett a Banca d’Italia köte­lékébe, ahol kétségtelen tehetsé­gével és szorgalmával 1979-ben elérte a legmagasabb, kormány­zói posztot. Munkásságát az olasz líra védelmének szentelte, s tevékenységével hozzájárult a nyolcvanas évek kis olasz gazda­sági csodájához. Főként ezeket az eredményeket féltette, s ilyen szempontból tette fel a kérdést, ki lehetne az utóda, amire termé­szetesen még nincs válasz. Min­denesetre megnyugtató lehetett számára, hogy a quirinale-i ne­héz nap délutánján élénkülés mutatkozott a tőzsdén, s megbiz- tatásának hírére már nyolc lírá­val kevesebbet kellett adni egy német márkáért. Ciampi-től elsősorban azt vátják, hogy a várható politikai megrázkódtatások gazdasági ve­lejáróit mérsékelje, biztosítsa a működőképes átmenetet. A mai itáliai viszonyok között minden­képpen nagy előnyére szolgál, hogy nem tartozik a korábbi pro­fi politikusok sokat szidott kaszt­jába. Közismerten aszketikus életmódja pedig a gyanúját sem engedi felvetődni, hogy köze lenne a vesztegetési és közéleti botrányokhoz. A bankár nem dohányzik, nem fogyaszt alko­holt, távol tartja magától a lu­xust, s feleségével minden vasár­nap délelőtt, nem hivalkodóan, hanem természetéből fakadóan részt vesz a misén. Rajong Goe­théért és Flaubert-ért, vonzódik a közép-európai kultúra iránt. Ha a parlament — a papírforma sze­rint — hozzájárul kinevezéséhez, ő lesz Olaszország első nem poli­tikus miniszterelnöke, de igazi politikai feladatok várnak rá. , (FEB) Kérdőjelek Hallgatnak ránk? A magyar szakemberek az elmúlt években minden nemzetkö­zi fórumot felhasználtak annak bizonyítására, hogy Magyaror­szág — miként Kelet-Közép-Európa többi állama is — nem segé­lyeket vár a fejlett országoktól, a külföldi pénzintézetektől, ha­nem segítséget a gazdaság korszerű fejlesztéséhez. Mit javasoltunk az Európa Bank közgyűlésén? Szabó Iván pénzügyminiszter a bank e heti közgyűlésén sürgette, hogy a pénzintézet növelje a magánszektor fejlesztését célzó tőkebefek­tetések arányát, annál is inkább, mert alapszabálya szerint kihe­lyezéseinek 60 százalékát fordíthatja a magángazdaság finanszí­rozására. Hogyan fogadták az indítványt? A kormányzók által is támo­gatott banki stratégia már tartalmazza a kis- és középvállalkozá­sok finanszírozásának fontosságát. így a jövőben várhatóan az eddigieknél nagyobb hangsúlyt helyeznek az infrastruktúrát fej­lesztő beruházásokra, ami nélkülözhetetlen a magáncégek meg­erősödéséhez kontinensünk keleti részén. Miként döntött a másik nagy világintézet, a Nemzetközi Valu- taalap? Igazgatótanácsa ugyancsak éppen a napokban határozta el, hogy rendkívüli alapból segíti a közép- és kelet-európai or­szágokat, valamint a szovjet utódállamokat fizetési mérlegük hi­ányának csökkentésében. Az IMF hazánkat is besorolta a külön hitelfelvételre jogosultak körébe. A Valutaalap ugyanis a volt KGST- és szovjet piac összeomlásából előállt veszteségeket — az export kiesését, az import drágulását — kívánja valamelyest kompenzálni. Ez mindent megold? Nincs az a külső segítség, amely elegen­dő lenne, ha idehaza nem történnek hathatós erőfeszítések a gazdasági viszonyok rendbetételére. Ezért olyan fontos, hogy e tekintetben a hazai törekvések és az IMF elképzelései egybees­nek. Deficitcsökkentés és privatizálás — ezt a fő irányt hirdetik Budapesten, Londonban és Washingtonban egyaránt. Ezúttal — úgy tűnik — nemcsak meghallgatnak bennünket, hanem hallgat­Oroszország Alkotmányozó nemzetgyűlés Anyák napja Göncz Árpádéknál (Folytatás az 1. oldalról) — Az előtte való napokban sűrűn csöng a telefon — hívnak kicsik is, nagyok is, és egyeztet­jük az időpontokat, hogy ki mi­kor jön. — Mi szokott lenni az anyák napi „meglepetés ”? — „Csak” virág. Nálunk írat­lan szabály, hogy ezen a tavaszi ünnepen ez a legszebb, az alka­lomhoz leginkább illő ajándék. Különben is: a szeretet — pár szál virággal kifejezve — a leg­több, amit gyerektől, unokától kaphatunk. — Milyen emléket őriz édes­anyjáról? — Fájóan közelit, hiszen alig egy éve, 90 éves korában ment el közülünk. Hiányába nem lehet belenyugodni, pedig mindannyi­unknak tudomásul kell vennünk, hogy egyszer eljön a szülőktől való búcsú ideje. Nincs már ve­lünk Árpád édesanyja sem — őt is nagyon szerettem, becsültem. Nehéz időket éltünk át, míg Ár­pád börtönben ült — s azokban az években két biztos támaszom volt: az édesanyám és az anyó­som. — Mily ennek látja az anyai hi­vatást? — Semmi nem lehet szebb és felemelőbb, mint új életet adni... Ezt megéltem magam is, hiszen kilenc év alatt négy gyermeket szültem: Kingát, Benedeket, An­namáriáiéi, Dánielt. Feledhetet­lenül szép volt — még akkor is, ha úgy hozta a sors, hogy a család legkisebbje pár hónapos volt, mikor elvitték az édesapját, és már tudott olvasni, amikor vi­szontlátta... (FEB) Jelcin orosz elnök tegnap be­jelentette: május végére vagy jú­nius elejére alkotmányozó nem­zetgyűlést hív össze az új orosz alkotmány elfogadására. A moszkvai Kremlben tartott ta­nácskozáson az orosz elnök fel­kérte az orosz föderáció területe­inek és autonóm köztársaságai­nak jelenlévő vezetőit, hogy má­jus 20-ig küldjék el az alkot­mánytervezettel kapcsolatos vé­leményüket, majd közöljék, hogy kiket delegálnak az alkot­mányozó nemzetgyűlésbe. Egy- egy terület Jelcin javaslatai sze­rint két képviselőt küldhetné a gyűlésre. A 88 vezető részvételével tar­tott megbeszélésen az elnök hangsúlyozta, hogy a vasárnapi népszavazás megváltoztatta Oroszországot, és ez azt jelenti, hogy az országnak új alaptör­vényre van szüksége. (MTI) NONSTOP RENAULT-MAJÁLIS Vezetés közben találkozhat május 1-jén és 2-án minden Renault-kereskedőnél az első magyarországi csillagtúra keretében olimpiai bajnokainkkal, ÁBRAHÁM ATTILÁVAL, FARKAS PÉTERREL, SZABÓ BENCÉVEL, CSÍPÉS FERENCCEL, GYULAI ZSOLTTAL, s még sok más népszerű emberrel, így EPERJES KÁROLLYAL, ZALATNAI SAROLTÁVAL, SZILÁGYI JÁNOSSAL, KONCZ GÁBORRAL, KULKA JÁNOSSAL. TOVÁBBI MEGLEPETÉSEK — Május 1-jén és 2-án O %-os kamatra kapható minden R 19-es (csak 12 havi törlesztés mellett) — május 31-ig megvásárolt vagy megrendelt minden új Renault gépkocsihoz egy Cote D’ Azur-i, egyhetes apartmant adunk ajándékba. % RENAULT ÉLMÉNY VELE ÉLNI TOP-CAR Kft. 3300 Eger, Deák F. u. 64. Tel/fax: (36)313-808 RENAULT ÉLMÉNY VELE ÉLNI „SHICK-R” Kft. 3200 Gyöngyös, Róbert K. u. 2/4. Tel/fax: (37) 13-188 r Mátra füreden, az üdülősoron 8 szobás, központi fütéses, telefonos, bútorozott üdülőépület sürgősen Érd.: Székács és Társa Ügyvédi Iroda Teh: V 37/11-157. J F" Fül-orr-gégészeti 3 magánrendelés mostantól reggel is 8—9 óráig. Dr. Salomváry rendelőjében Hatvan (Szőlőhegy), Deák F. u. 19. alatt, esti rendelés 18.30-20 óráig. Helyi és gyógyszeres kezelések, műtéti előkészítés, elálló fülek ^ műtéti programozása! Hort Község ~\ Önkormányzata (Hort — 3014 — Szabadság tér 40.) pályázatot hirdet Általános Iskola Hort (Bajcsy-Zs. u. 23.) IGAZGATÓI ÁLLÁSRA A megbízás kezdő időpontja: 1993. július 1. A pályázat benyújtásának határideje: 1993. május 30. Feltételek: 5 év szakmai gyakorlat, szakirányú egyetemi végzettség. Lakás megoldható. Bérezés: 1992. évi XXXIII. törvény . szerint. , HUBERTUS FASZOBRÁSZ GMK. A Hubertus Faszobrász GMK szakképzett asztalosokat vesz fék továbbá értékesít import felületkezelő anyagokat, ragasztókat, bútorvasalatokat, 25 és 50 mm-es tölgy fűrészárut, rétegelt lemezeket, furnérozott bútorlapokat — méretre vágva is, asztalosipari gépeket, valamint vállal keményfémlapkás körfűrészélezést és szalagfűrész-élezést. Telephely: Eger, Kerecsendi út. Érdeklődni: 8—16 óráig a 312-792, 312-634, 312-211/2857 telefonon Sztankó ZoltánnénáL =\ / 21 «< y«fl( BlackJack1 Akar telefonon Swatch órát vagy pénzt nyerni!? 00-1-610-204-5358

Next

/
Thumbnails
Contents